Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-19 / 198. szám, péntek

Bízom az igazságban BESZÉLGETÉS PAVEL BARAKKAL Nemcsak a prágai, hanem az egész csehszlovák közvélemény — érthetően — nagy figyelemmel kíséri a keddtől folyó felújítót Barák-pert a Legfelsőbb bíróság büntetőianácsa előtt. A tárgyalás egyik leginkább keresett alakja Pavel Barák, az egykori belügyminiszter fia, aki többhónapos fogság és az egész család meghurcolása révén a tárgyalás egyik legérde kesebb vallomását teheti. A tárgyalás szünetében sikerült vei elbeszélgetnem: • Miképpen értékeli ma, évek távlatából az édesapja elen 1962-ben indított pert? — Ami 1962-ben történt, az már az édesapám és Novotny közti feszült viszony előbbutóbb várható sajnálatos következménye volt. Igaz, kezdetben nem vettük komolyan nézeteltéréseiket, hiszen eleinte túl jő viszonyban volt a két család ahhoz, hogy az egykori elnökről azt feltételezzük: ártani akarnak apámnak. Én ellentéteiket csupán természetes, emberi nézeteltéréseknek tartottam, Így — gondolom — mondanom sem kell, hogy az 1962 januárjában bekövetkezett események valósággal lesújtottak. • önre milyen benyomással voltak a fergeteges események? — Fiatal voltam még, alig húsz éves. Az események pergését így természetesen higgadt megfontolás helyett inkább érzéki szempontból értékeltem. Ráadásul, három hónapig én is vizsgálati fogságban voltam, ahonnan szabadon bocsátásom után fivéremmel egyenesen a városi ügyészségre irányítottak. Megfenyegettek, hogy provokatőröknek minősítenek és ismét bezáratnak, ha nem költözünk ki a főváros területéről. Amikor ismételt felhívásaik ellenére sem tettünk eleget akaratuknak, két évre angyalbőrbe bújtattak. • Miként magyarázza az édesapját ért vagyonjogi vádakat? — Erről apám még elfogatása előtt beszélgetett velünk. Ennek alapján teljes bizonysággal állítom, hogy a kivizsgálással megbízott szervek szándékosan csupán egyoldalúan vélekedtek: szerintük apám mind a valutákat, mind a csehszlovák pénzt egyszerűen tolvaj módjára eltulajdonította. Ez pedig „tévedés". Ugyanis nem vették figyelembe, hogy a nála talált valutádat azért vitte magával, a miniszterelnökségre, mert szovjet mintára az állambiztonság igazgatását a kormány elnökségére akarták átruházni, melynek mint volt belügyminiszter, ő lett volna a vezetője. Erről 30—40 ember tudott, de mégis eltitkolták ezt a körülményt. Ami pedig a csehszlovák pénzt illeti, arról csak ennyit: a pénz nagy része hivatalos volt, amiről hivatalos Iratok tanúskodhatnának, természetesen ha nem vesztek volna el „véletlenül" annyi más irattal. 0 Mégis, miért kellett ezt a pénzt a kéményben, a WC-ben és egyéb „szokatlan" helyen tárolni . ..? — Azt nem mi tettük oda, ez idegen beavatkozásra történt. Apám ellenségei és rosszakarói, akiknek érdeke volt őt börtönbe juttatni, a bűncselekmény helyességét, eljárásaik helyénvalőságát akarták ezzel bizonyítani. Hasonlóképpen helyeztek el lakásunkban lehallgató-berendezéseket is, hogy a közbiztonsági szervek ezúton nyerjenek tudomást minden otthon elhangzó szóról. • Mit várhat a tárgyalástól? — A főügyész, Schwarz ügyvéd tegnapi és apám ma délelőtti vallomása alapján az igazság teljes győzelmében bízom, vagyis abban, hogy teljesen felmentik őt a vád alól. • Mit gondol, édesapja, R. Barák bekapcsolódna még egyszer a politikai és társadalmi életbe? — Ez nem is anyira a külső behatások kérdése, mint inkább az ember belső alkatának, lelkületének dolga, ö a legnehezebb körülmények közepette is politikával foglalkozott, igyekezett feladatait sajátos, egyéni véleménye és képességei szerint megoldani. Ezek alapján úgy gondolom, hogy ezután sem zárkózik el ezektől a kérdésektől, a politikától. • Így ön feltétlenül bízik abban, hogy szabadlábon marad? — Szilárd meggyőződésem. MIKLÓSI PÉTER Keresett gyártmányok IV Nacionalizmus, — Miflcionolizmus, mm Wmmmmm A Királyhelmeci járási Ipari Vállalat az idén részt vett saját gyártmányú újdonságaival a közszükségleti ipari cikkek Brnóban megrendezett első csehszlovák mintakiállításán. A napokban hallottuk, hogy azóta a helmecí vállalat termékei Iránt széles körű érdeklődés nyilvánul meg. Felkerestük H a v T Illa Dénes elvtársat, a vállalat igazgatóját, hogy erről pontosan tájékoztatást nyerjünk. Milyen tapasztalatokkal tatnak Irántuk. Jelenleg csaktértek haza a kiállításról? — Számunkra nagyon hasznos volt a brnól kiállítás. Részben azért, mert gazdag tapasztalatokat szereztünk, sok mindent láttunk, de főleg azért, mert termékeinkkel nem hoztunk szégyent kerületünkre, üzemünkre. Termékeink iránt a kiállítás első napjától kezdve aagy érdeklődés nyilvánult meg • A hírek szerint különösen a „PROJEKTA" tervezőasztal keltett nagy érdeklődést. Valóban így van? — Már a kiállításon közel 1500 megrendelést kaptunk erre az asztalfajtára. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a praktikus asztalok, — tekintettel Ms méretükre — jól használhatók lakásokban ls. Érthető hát, hogy otthon ís dolgozó tervezők tsagy érdeklődést munem 7500 megrendelést tartunk nyilván a „Projekta" asztalokra. A többi kiállított termékre 50—60 megrendelés érkezett... • Ki tudják elégíteni a megrendeléseket? — Sajnos nem, mégpedig kapacitás-, de főleg anyaghiány miatt. Ebben az évben csupán száz darab „Projektá"-t tudunk elkészíteni, jövőre ezer darab előállítását tervezzük. • A jövőben számolnak to vábbi újdonságok gyártásával és kiállításával? — Vállalatunk dolgozója, Hutka István konstruktőr jóvoltából, — aki az említett tárgyakat is tervezte — további újdonságokat készítünk majd, amelyekkel ugyancsak Brnóban, a közszükségleti ipari cikkek legközelebbi nemzetközi mintavásárán jelentkezünk ... ( -kulik-) D

afio Okáli a megboldogult Predvoj utolsó számainak egyikében látszólagosan félelmetes baloldali pózba vágta magát, hogy megvédelmezze az úgynevezett összállami politika koncepcióját és gyakorlatát. Bátran kiállt, hogy íme, ő ls egyik felelőse a múlt keserves kalamitásainak. Fölsorakoztatott néhány köztiszteletben és kevésbé köztiszteletben álló nevet, s érveitette őket maga helyett. A valóban köztiszteletben álló egyéniségeknek sem válik dicsőségére, hogy Benessel, Sztálinnal, Sirokyval egy gyékényen árultak valaha, ő maga pedig a történelmi nagyságok árnyékában szinte eleven anakronizmussá vált, mintha legalább húsz évet átaludt volna. Értem én, értem, reagálnia kellett a CSEMADOK galántai járási szervezetének határozatára, mely azt követelte, hogy a magyarellenes akciók szervezőit meg kell nevezni és felelősségre kell vonni. Ha most utólag elképzelem a tudálékosan megszerkesztett, s olykor radikálisan hangzó határozat szerzőit, hirtelen nevethetnékem támad: ők a szervezők megnevezését követelték. Egyszerűen azért, mert valóban nem tudták, honnan is zúdult a magyarokra a húsz év előtti istencsapása. Tájékozatlanságuknál már csak nagyképűségük nagyobb, mintha bizony a CSEMADOK egy járási szervezetének elégséges ereje lenne ahhoz, hogy ez a felelősségre vonás megtörténjék. Ezek a csemadokosok húsz éven át keretműsorokat és esztrádműsorokat szerveztek, esetleg néhány irodalmi estet, vagy népmulatságot, amit járási CSEMADOK-napnak szoktak nevezni, s hirtelen olyan helyzet áll elő, hogy illenék „állást foglalni a jelenlegi politikai helyzethez". Nos, az illenék vége egy irgalmatlan balfogás, mely holtakat és eleveneket sorakoztat fel a CSEMADOK ellen. A szlovákiai sajtó pedig erőszakkal arányokat téveszt, szándékosan felcseréli a CSEMADOK Központi Bizottságának határozatát a galántai járási szervezet határozatával, vagy legalábbis úgy tesz, mintha annak központi jelentősége lenne, holott az egész szlovákiai közvélemény előtt ismeretes, hogy a csehszlovákiai magyarok számára nem a galántai személyiségek a mérvadók, hanem Fábry Zoltán, aki eleve azt vallja, hogy a magyarok elemésztették magukban a megtorlás indulatát, s e sorok írója egykor MináCcsal vitatkozva maga is azt állította, hogy a megtorlások ideje lejárt. Igen, lejárt, mert valahol végre el kell szakítani a vérbosszú öröklődő motívumainak láncolatát. Megértem én nemcsak Daőo Okálit, hanem a galántai kisembereket is, hiszen nem ők akarták kitelepíteni a nevezetes költőt, hanem ő a galántai és a Galánta környéki kisembereket, csak azt nem értem, miért kell mérvadónak tekinteni pont ezeket a balfogásokat. A szlovákiai sajtó nagy részének aránytévesztése így azonos értelmű a provinciális horizontvesztéssel, mely rendkívüli időben lapos béka-egér harccá silányította saját ténykedését. Ám tévedés ne essék, ha ki is mondtuk, s nem is egyenketten, hogy véget vetünk a megtorlások szellemének, s ennek elsősorban saját sorainkban látunk neki, soha senki senkit se ment és menthet fel az erkölcsi felelősség alól, mert ahogy elvetjük a kollektív felelősségre vonást, ha az saját magunkat illet, nem fogadhatjuk el azt az érvelést sem, hogy a magyar kisebbség szétszórása és megszüntetése egyetemlegesen cseh és szlovák ügy volt, cseh és szlovák nemzeti érdek, melynek végső soron az lett volna a célja, hogy megszüntesse az antagonizinust a magyar nemzet és Csehszlovákia nemzetei között. Tehát végeredményben nem nacionalista kizárólagosságtól indíttatva akartak megsemmisíteni egy kisebbséget, hanem a megbékélés érdekében. Még a rossz emlékű Rákosi Mátyás is hasonló érvekkel élt, amikor mentegette magát a nemzet előtt, hogy ugyancsak a megbékélés érdekében fogadta el a népcserére vonatkozó javaslatot. Ha ennek a logikának létjogosultsága van a nemzetközi kapcsolatok rendezésében, akkor a megbékéltetés legcsalhatatlanabb eszközének el lehet fogadni a tarkólövést és a sortüzet, hiszen a legbékésebb és igazán megbékélt partnereink a halottak. Nagyon, de nagyon sántító logika ez, s ráadásul nem is igaz, hiszen számtalanszor leültem egy asztalhoz egyszerű szlovák emberekkel, trencséniekkel, zólyomiakkal, vagy árvalakkal, akiknek legtöbbször nem is volt fogalmuk arról, hogy hol, merre élnek magyarok, 3 ha elmondtam nekik, mint s hogyan estek a dolgok, elszörnyedésükben csak elnémultak, s mindezt állítólag az ő érdekükben és az ő nevükben követték el. Egyébként is, ha van bátorságunk manapság úgy érvelni, hogy a deformációkért nem lehet egyetemlegesen a pártot vádolni, csak a személy szerinti deformátorokat, akkor a kollektív vád és a felelősségre vonás szerzőit és szervezőit sem lehet felmenteni az erkölcsi felelősség alól azzal a tetszetős megállapítással, hogy az összállami politika volt, mert az összállami politikáért is csak konkrét személyek és személyiségek felelnek. Ebben a tekintetben nincs bocsánat és nincs feloldozás. Ha el is tekintünk a nemzetközileg megállapodott népcsereegyezménytől, az erre következő megátalkodottságot, mely kimondta, hogy van elég ereja Csehszlovákiának ahhoz, hogy a kérdést országon belül intézze el, nem felejthetjük el. Nem azért, mert meg akarjuk torolni, hanem azért, mert ez volt az első, negyvenezer embert érintő rendkívül súlyos deformáció. Az, aki belement és jóváhagyta tízezrek elhurcolását, emberi jogaiktól való megfosztását, bizalmat a demokrácia új légkörében nem érdemel és nem érdemelhet. Okáli, aki még húsz év elmúltával is helyesli ezt az eljárást, személyes tragédiája ellenére is legfeljebb a deformátorok közé sorolható. Nem kívánja senki tényleges felelősségre vonását, de csodálkozni kell azon, hogy köze lehet mindmáig százezreket, egész nemzeteket és nemzetiségeket őrintő kérdések megoldásához. Ez a legnagyobb mérvű politikai tapintatlanság, melynek megszüntetése nem tűr halasztást, s ha már a szlovákiai közéletnek valamiképpen szüksége van rá, szabadítsák rá az illetékes tényezők olyan területre, ahol nem árthat a nemzetek és nemzetiségek barátságos, a megbékélés jegyében kialakuló viszonyának. javaslom ezt nemcsak a szlovákiai magyarság érdekében, hanem a Magyarországról áttelepült és a Magyarországon maradt szlovákok érdekében egyaránt. Hiszen azok a panaszok, amelyek a sajtóban napvilágot láttak, s azok a sérelmek, amiket a szlovákiai magyarság nyakába igyekezett varrni a sajtó egy része, elsődlegesen a rossz emlékezetű összállami politika következménye, s Okáli mindmáig rendületlen apologetája e politikának. Igenis, merem állítani, hogyha Magyarországon a szlovákok létszáma erősen lecsökkent, ha nemzeti öntudatuk erősen megfogyatkozott, az elsősorban a sok tízezernyi öntudatos szlovák távozásának köszönhető. Értelmiségük az áttelepülés következtében éppen úgy foghíjassá vált, mint a Szlovákiában élő magyar értelmiség. Ha a legerősebb nemzetiségi koncentrációkból több ezer főnyi öntudatos szlovák eltávozott, s helyükbe ugyanannyi csehszlovákiai magyar került, nyilvánvaló, hogy ezáltal az erős szlovák etnikum kétszeresen is legyengült, s mivel a Csaba vidéki és a tótkomlósi szlovákokat Szlovákiában szanaszét telepítették, egy-egy színmagyar faluba néhány családot, s a manipulátorok ettől azt várták, hogy a szlovákiai magyar etnikum ezáltal elveszti egységét, s ez nem következett be, vagy pedig olyan jelentéktelen eredményt értek el, hogy emiatt nem volt érdemes megbolygatni több százezer család nyugalmát, akkor ne minket hibáztassanak, hanem e politika létrehozóit és végrehajtóit. Tehát elsősorban Okálit, aki még ma sem nyugodott bele politikája csődjébe, s ott szeretné folytatni, ahol negyvennyolcban ab^ ba hagyta. Ez a politika anakronizmussá vált már negyvenhétben, abban a pillanatban, mikor a Magyar Népköztársaság egyértelműen a dolgozók országa lett. Miért ne tekintenénk anakronizmusnak a politika utolsó s egyetlen bajnokát ls. Az anakronizmusok mindig nevetségesek, ha pedig elfogadjuk őket, mi magunk válunk nevetségesekké. BABI TIBÖHfc Csehszlovák nap a Nyári Ifjúsági Találkozón Az elmúlt hétvége fárasztó vitaestjei után aktív kikapcsolódással folytatódott az ifjúsági találkozó irfísora. Hétfőn a táborozók nagy része kitűnően sikerült magyarországi kiránduláson vett részt. Pannonhalmára látogattak el és Győr nevezetességeivel ismerkedtek meg. Kedden került sor a nagy érdeklődéssel várt csehszlovák napra. Mivel azonban a meghívott személyiségek nagy része nem érkezett meg Keszegfalvára, ez az érdekesnek ígérkező vitaest nem volt olyan sokrétű, mint amilyennek remélték. Az általános kül- és belpolitikai helyzet megvitatása után Duray Miklós, a bratisiavai József Attila Ifjúsági Klub elnöke foglalta öszsze a tagság véleményét. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetiségű fiatalok az egyre bonyolultabb politikai helyzetben teljes mértékben támogatják kommunista pártunkat. A vitaest ezt követően a nemzetiségi kérdés problémáival folytatódott. Felolvasták Michal Chorvat szlovák esszéSró levelét, aki hivatalos volt erre a találkozóra, de betegsége miatt távol maradt az összejöveteltől. Levelében többek között a következőket irta: „Egy pillanatra sem változtattam meggyőződésemet, miszerint napjainkban rendkívül fontos a szlovákmagyar közeledés elősegítése és elmélyítése. A felmerült problémákat hazánkban csak egymással egyetértésben tudjuk egészségesen megoldani. Biztosíthatom önöket, hogy minden alkalmat megragadok ezután is nézeteim terjesztésére." A nagy tetszést kiváltó sorok után Dobos László, a CSEMADOK elnöke a nemzetiségi bizottság működéséről tájékoztatta a hallgatóságot, majd vita következett. A felszólalók kifejezték óhajukat, hogy a nemzetiségi kérdést minden elfogultság nélkül, a nemzetiségek igényei kielégítésével oldják meg. A következő napok műsorai közül a pénteki Surlós-nap Ígérkezik figyelemre méltónak, melyre több személyiség jelezte érkezését, többek között dr. Turczel Lajos, Győri Dezső és Szalatnal Rezső is. Szombaton a meghirdetett műsortól eltérőon ismét az ifjúsági szervedet kérdései szerepelnek napirenden. Erre a napra meghívták az Ifjúsági Kfubok Ideiglenes Tanácsának valamennyi tagjátSZILVÁSSY JÓZSEF lüuu VII. 19. 12