Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-19 / 198. szám, péntek

. :.y ' v.vXvXx^vX-:-.- ... •»»«««•íW!^ ••••••••• ízióban (tlen exporthagyomáe arról, hogy a kölzt az időszakot, miáfizetéses termelést, •a, hogy mindenáron mert nincs elég deatok és a lakosság 1 származó vesztesérmány tárgyal a köla, hogy gazdaságilag Lőnyös legyen, an segíthetünk ma^ csaknem két éve tarvégre teljes egészéességgel elfogadhatszer elveit. Nem elég i piaci gazdaságnak chajpizmusával a válkell válnia. A befalazítani. Az állam a termelési költsék fel, más esetekben nk a termékért, mert ízalékos luxusadót is 3dór

ü, s ezzel rendes :ására kell áttérnünk, íyünk arra, hogy a piacává válik. Eddig, i termelő kérlelhetetank, feltételezi, hogy sen 10 éve nincs válkik bíznak ban. tartozéka a konkura kereskedelemben, in kellene megjelenteknek, de a termelő is. Külföldi üzletek keressük. Támogatji'sengés minden fortenénk a magánválság el nem foglalt 1, miért nem íoghat3r, hogy kisipari tern bürokratikus huzai „lyukat" találnak a nelőhelyet biztosítaikkel. A kormány a "eknek olcsó hitelt adót fog kivetni és siti az ilyen omberei szocializmust nem >, aki munkájába be;etleg 1—2 ipari talizmust az NDK-ban ;al nagyobb méretű tiekünk kellett minpápánál. Az „aranyki kell használnunk, tni fogja a magánín nem jelenti a kiTámogatni fogjuk a ekelőtt a szolgáltatáa a fejlődő országok ikség van a szolgálására a turistaforgaalkozó.k előtt szintén intakoztatásához hozhivatalok megszünahová annak idején 3. Azok, akik hisznek ességükben, ne várlegalapozni új egziszak a társadalomnak i nekik is tartós és mint a mai állásuk. on múlik van. A jövőben semretkezet nem várhat i. Saját vállalkozói iziájára kell támasz;. Itt jutok el a próbák ugyan erős, szaka van szüksége, de z, ha igyekezete nem i nem építhet a rujzásra. Szükséges ez atban, amikor Csehzsgyéjén áll: egyfortiogy váratlan fellenezzel csökkentsük a lint ahogyan ahhoz, tartson és bolyongben. ére építhetünk, ami: az érdeklődést kéz, akkor nincs mitől nélem, hogy szavaim kezdeményezés felinkbe vetett bizalom eltökéltségünkhöz, zzal, ami éveken ket bennünket. Hiszem, tiez, és a következő felszabadult lgyekeíyét. niiniiiiiitiífíiiiinttiiiiriittiiniiüiiiiiüNiiiiitiuiiu „Bevonulni a történelembe nagyon nehéz dolog" — így elmélkedett Lucius Licinius Lucullus hadvezér miközben unottan ürüpecsenyéjét fogyasztotta. Már két éve járta a harctereket, győzelmeket aratott, mégsem volt elégedett. Mérgesen morogta: „reggel birka, délben birka, este birka, torkig vagyok a katonakonyhával!" Éppen ekkor — hatalmas port verve — vágtattak el mellette a római katonák. Az ürüpecsenyével együtt foga között homok csikorgott — ez aztán végkép betetőzte keserűségét. Földhöz vágta az ételt, dühösen felpattant és felkiáltott: „Megyek haza!" S valóban, percnyi késedelem nélkül távozott. Rómában aztán húszfogásos reggeliket, harmincfogásos ebédeket, negyvenfogásos vacsorákat fogyasztott. Evett, amennyi csak belefért, evett, ami csak jólesett, evett — mindent, amit látott, amire gusztusa támadt. Lucullus lemondott a hadvezéri babérokról, gyomrát és víg kedélyét többre tartotta: Persze, akkor még nem is sejtette, hogy „bevonulni a történelembe nem is olyan nehéz dolog", mivel éppen az „örökös éhsége" miatt válik közismertté. Mindez időszámításunk előtt hetven esztendővel történt. A távoli múltba való kalandozásra az Ex Plzeíí 68 gasztronómiai kiállítás kényszerített. Sajnáltam, hogy Lucullus már nem él, és nem élvezhette az orrcsiklandozó illatokat, nem gyönyörködhetett a nyársonsült csirkék aranysárga színében, nem térhetett be a halászcsárdába vagy a vadásztanyára stb. Esküszöm, elégedett lett volna. Persze, az is eszembe jutott, hogy Lucullusnak annak idején jóval könnyebb volt a dolga, mint a mai férfiaknak. Mert ugyebár — a krónikás szerint — a konyhájában egyszerre harminc-negyven szakács sürgött forgott, tehát nem szorult csak a felesége főztjére, illetve a közkonyhára, nem kellett a nevetséges „kosztpénz" keretei között mozognia, sőt még húsért, zöldségért, és miegymásért sem kellett sorba állnia. Csak evett és evett, élvezte az étel nyújtotta örömet. Kedves kortársaim, a mi viszonyaink között mondjunk le arról, hogy nagygyomrúságunkkal bevonulunk a történelembe, de kedves kortársaim, ne mondjunk le a helyes táplálkozásról, a változatos étrendről, az élelmiszeripar szolgáltatásairól. Sőt, legyünk igényesek, nagyon igényesek. És ha már nem eszünk sokat, akkor együnk legalább jót! És hogy ez lehetséges, ezt bizonyítja a harmadszor megrendezett EX PLZEN 68 kiálhogy a győztes készítmény a leg* rövidebb időn belül a piacra ke« rüijön, megtartsa minőségét, csomagolása higiénikus, tetszetős, és korszerű legyen. Ebben az évben a bizottság összesen hetvenhárom serleget ítélt oda, ebből a legtöbbet a Nyugat-szlovákiai Baromfi* feldolgozó Üzemigazgatósága kapta. Az említett üzem az ország élenjáróbbjai közé tartozik, a gasztronómiai kiállítás három éve alatt a legtöbb babért aratta, a legeredetibb ötletekkel lepte meg a vásárlót — például füstölt csirkével. A bizottság az év legjobb termékének az ún., bratislavai kenyeret minősítette, amely nemcsak Arany Serleget, hanem egyes-egyedül még 200Ü korona különjutalmat is kapott. A dunaszerdahelyi konzervgyár pulykakészítményei is dicséretet érdemelnek. Vala« mennyi kitüntetett felsorolása szinte lehetetlen, nem is ez a célünk; örvendetes azonban az a tény, hogy üzemeink egyre inkább tudatában vannak annak, hogy mekkora jelentősége van a kezdeményezésnek. Progresszivitásunkat gátolja a technikai lemaradás Ezt a mondatot naponta többször is hallottam. S valóban a ne» ves külföldi élelmiszeripari cégek részvétele ezt lépten-nyomop bizonyította is. A külföldi és a belföldi pavilonok közötti különbség elszomorító volt. Az első dolog, ami szembeötlik, a csomagolástechnika. Ismert tény, hogy a tetszetős csomagolás önmagáért beszél, árulja a portékát. A nyugati piackutatók ennek tudatában van« nak, minden eszközt megragadnak, hogy az áru adjusztálása a legtökéletesebb legyen. Sajnos, nálunk erről a fontos követelményről megfeledkezünk. Természetesen nem vagyunk annak a hívei, hogy a rossz gyártmányokat „arany fóliában" adjuk el, hanem hogy jó gyártmányaink népszerűségét ezzel is növeljük. Élelmiszeriparunk az utóbbi húsz esztendő során a csomagolás-technikával végképp nem törődött, ebben persze nagy része van vegyiparunknak, poligráfiánknak és a csomagológépeknek is. jelenleg az a helyzet, hogy az árak egyharmadát a csomagolás teszi ki, és mind ez azért, mivel a csomagoláshoz szükséges nyersanyagot, gépeket szilárd valutáért kell megvásárolnunk. Téves volna az a nézet, hogy csak a tetszetősség miatt tettük ezt szóvá. Nem, sokkal inkább a praktikusságot tartottuk szem előtt, például: szükséges volna, hogy a kenő — és a krémsajtokat műanyag poharakba árulják, valamint a nyári időszakban a vajat, zsírt és a salátát is. Továbbá a tej, tejföl, tejszín műanyag zacskókba való csomagolása egy-, fél és negyedliteres mennyiségben, mint ahogy ezt a nyugat-csehországi kerületben elkezdték, — vagy a hús, füstöltárú, zöldségféle ugyancsak műanyag zacskókban való árusítása is szükséges lenne. Dicséretes, hogy Kelet-Európában Csehszlovákia az első, amely ilyen kiállítást rendez. A szociológusok szerint az el. következő évszázadokban azoké az államoké a jövő, amelyeknek fejlett mezőgazdasága, élelmiszeripara lesz. Én ezt teljes mértékben elhiszem, mert ugyebár kit érdekel a rakéta, ha a gyomra korog. Lucullus is lemondott hadvezéri dicsőségéről... A ma embere is jól akar élni! OZORAI KATALIN lítás is, amelynek Kelet-Európá ban nincs párja. Étvágygerjesztő terepszemle A kiállítási pavilonok rendkívül egyszerűek, egymás mellé sorakoznak, levegő és tér nélkül, arson uralkodó hangulatot, étvágyat nem nehéz lefesteni. A közmondás is azt mondja, hogy „az éhes ember, mérges ember", és ha ez érvényes, akkor érvényes az ellenkezője is, vagyis hogy a jóllakott ember víg kedélyű. Nos, ezt Plzeft teljes mértékben igazolta. Az exkluzív éttermek, borozók, bárok, grillek, kolibák a nap minchitektonikus elhelyezésük és megoldásuk rákényszeríti a látogatót, hogy azonnal a tárgyra térjen, vagyis a kiállítás témájával foglalkozzék. Tudjuk, hogy élelmiszerkiállításra jöttünk, de azt is tudjuk, hogy itt valami olyasmit vásárolhatunk, fogyaszthatunk, amit eddig még sohasem ízleltünk. Az embernek azonban csak egy gyomra van, és ezért, aki előre látó, az először végigfut a pavilonokon, az éttermeken és csak azután dönti el, mit vesz, mit fogyaszt. Annak felsorolása, hogy élelmiszeriparunk és a negyvenhárom külföldi cég hányféle és mennyi termékkel jött a kiállításra, képtelenség. Talán még a rendezők között sem akadt senki, aki ezt pontosan tudná. De egészen biztos, ha mindezt egy rakásra halmoznánk, sohasem látott csemegehegy előtt állnánk. Csak az itt fogyasztott csirke, virsli napi több mázsát tesz ki, a finom habos sört is hektóval mérik. A kiállítáden szakában tele voltak vendégekkel. Megismerkedtem egy plzefii házaspárral, akik — állításuk szerint — már január óta spórolnák, hogy a kiállítás tartama alatt mindennap ide jöhessenek ebédelni és vacsorázni, hogy minden ételkülönlegességet megkóstolhassanak. Ez persze nemcsak azt bizonyítja, hogy a „kapun túl" nagyszerű a konyha, hanem dokumentálja a borsos árakat is. ftranypohárerdő Az egyes kiállítóüzemek számára a legizgalmasabb perceket az Aranyserleg odaítélése jelentette. A szakbizottság mindennap meglátogatott egy-egy részleget, elbírálta a benevezett gyártmányokat, és döntött a serleg odaítéléséről. A versengésnek ezt a formáját rendkívül egészségesnek tartom, mivel a kritériumok nemcsak szigorúak, hanem ésszerűek is. A fő követelmény ugyanis az, Jobbra: A közkedvelt és eredeti megoldású borozó - Balra: A halászcsárdában mindig sok volt a vendég, sőt, akinek kedve szottyant, pontyot vagy csukát foghatott a csárda előtti tóban. (Josef Fidler felvételei)