Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1968-07-14 / 193. szám, vasárnap
ZIKMUND+HANZELKA A mint egy*^szer S i- v a isten feleségével, Pá r- v a t i v a I a szent Kailászban sétált, egy terebélyes mangófát pillantott meg s rajta egyetlenegy gyönyörű gyümölcsöt. Aranysárga, fejnagyságú, hoszszúkós mangót, amely már meszsziről kábítóan illatozott. Párvati nyomban kijelentette, hogy megosztja két fia között, ám Siva másként határozott. Az kapja meg a két fiú közül az egész gyümölcsöt, aki hamarabb körülfutja a világot. Hadd bizonyítsák be a fiúk rátermettségüket, tanuljanak meg versenyezni! Az ifjabb Murugan — a tett istene — nem késett, s útnak eredt, mielőtt Siva befejezte volna beszédét. Am mikorra visszatért, Ganésa már be is kebelezte a gyümölcsöt. Míg ugyanis tettre kész fivére a világ körül száguldott, Ganésa meghajolt isteni szülei előtt és kijelentette: — Ti ketten jelentitek számomra az egész világot, mivel ti alkottátok. Körüljárta szüleit és megkapta a gyümölcsöt. LEHETSÉGES, hogy nevelési okokból kifolyólag az agyafúrtabb fiú inkább egy nyaklevest érdemelt volna. Ám a hinduisták merőben más mértékkel mérik isteneiket, még a nagyobb vétkeket is elnézik nekik. „Ha én elnéző leszek velük szemben, alkalomadtán ők is szemet hunynak ballépésem felett, így aztán hamarabb megértjük egymást" — gondolják magukban. — El kell még valamit árulnom Ganésáról, — mondotta titkolózva Szacsithanand a m úr. — Nagyon szereti a rizspudingot. Tiszteletére bhódru hónapban nagy lakomát rendeznek. — De voltaképpen azért vezettem önöket ide a déválebe, hogy megmutassam a két istennőt, aki S k a n d a térdén ül. Emitt jobbra, ez a fehér arcú Déván i, Indra lánya, Skanda törvényes felesége. Fehér arcbőre arról tanúskodik, hogy árja eredetű. De Skanda a másikat szerette jobban, aki a bal térdén ül, a dravida Vali a m m ó t, akinek származása kék arcáról ismerhető fel. Sokkal szenvedélyesebb volt, mint a másik asszony . .. # Felöltöztetett elefántok Kataragama az alkonyati két-három óra során mintha lélegzethez jutott volna. Fel és alá jártunk a téren, ahol megfogyatkozott a zarándokok és búcsújárók száma. S váratlanul, akárha csak az égből pottyant volna alá, előttünk termett G u r i b a I a. — Jöjjenek velem, — szólt ránk erélyesen, — és takarékoskodjanak a filmmel, érdekesebb dolgokat is láthatnak. Megmutatom önöknek a K a n d y-i főpapot, épp most készítik elő számára az elefántot. Három héttel ezelőtt Silva őrmester elvezetett bennünket a déválebe s megmutatott egy kettős téglalépcsőt. Most ez a lépcső egész Kataragama központja. Akár a zajló tengeren a nyugalom szigetei, olyanok az emberek szines tömkelegében az elefántok. Ám most nem szürkék, tarka köntösökbe öltöztették őket. A ceyloni királyok utódait fogják hordozni. S már itt is vannak! — Látják, az ott jobbra, nyakán koszorúval Basznajake Nilamé Ratvate, — magyarázó izgatottan Guribala, — amaz meg mellette nyitott ingben Léka Nilamé, a sziget második legnagyobb főura, jöjjenek csak közelebb, engedélyt Salvadori tűzoltás A titok kaptam tőlük, hogy lefényképezhetik őket... Igyekeztünk tiszteletteljes képet vágni, Basznajake mintha még inkább előre tolta volna mesterséges hasát, azt a húsz vagy harminc méternyi anyagot, amelyet dereka köré csavartak, hogy a lehető legméltóságteljesebb legyen. Léka Nilamé kezében egy jegyzékkel megpróbált elmosolyodni, ám mosolya görcsbe torzult. Kényes helyzetéből Guribala szabadította meg, aki tovább vezetett bennünket a téglából rakott lépcsőhöz. A kettős lépcső között az elefántok legnagyobbika állt. Megfontoltan, nyugodtan tekintett körül tarka öltözékében, szemügyre véve a sokadalmat. 0 Elveszteném a részesedésemet Ebben a percben a tömeg zsivajgása némileg elcsitult, alábbhagyott a dobpergés is és a tömeg kettévált. Néhány fehérbe öltözött, turbános férfi jelent meg, valakit kezénél fogva vezetnek, ám az illetőt egyáltalán nem látni. Csillogó lepellel tetőtől talpig takarva lépdel — mintha csak felnőttek akarnának itt bújósdit játszani ! A lépcső elé érkeztek, a láthatatlan személy bizonytalankodva igyekszik felfele, mintha csak félne, hogy leesik, noha a fehérbe öltözött kísérők egyike karjánál fogva támogatja. Most félkezével kitapintja az elefántot, az állat másik oldaláról valaki elkapja a lepel sarkát, maga felé húzza, s már ketten segítik fel a láthatatlan személyt az elefántra. A haspók lassan a magasba emelkedik, s most az egyik segítő váratlan mozdulattal letépi a láthatatlan leplét. Leleplezték az élő szobrot. De még alig igazíthatta meg kabátkáját, már mellé is kapaszkodik az elefántra egy férfi, aranyos baldachint borít rá. Az ideiglenesen látható újfent láthatatlanná vált. Az a titokzatos valami, amit az élő szobor félkezébe tartott, miközben az elefántra kapaszkodott fel, az a titokzatos ereklye, amelyet a nézők közül még soha senki sem látott meg, s amely az elefánt hátán csakhamar elindul az éjszakai peraherára, most az ugyancsak titokzatos főpap kezében van. S van-e egyáltalán valami a kezében a vékony oszlopokon nyugvó aranyos baldachin alatt? Vagy tán nincs? Egyébként ez teljes összhangban állna a világ valamennyi mágusának és varázslójának bevált tapasztalatával. Hát nem azt akarja-e mindig megpillantani az ember, amit nem ismer? Amit titokzatosság övez? Aminek alakja, színe, súlya, kiterjdése van — az tárgy. S ki akarna holmi tárgyat látni, ha titkot is tisztelhet! * * * AZTÁN ISMÉT megperdültek a dobok, most súlyos Kandy-i ritmusban, s a kapuban megjelentek a félmeztelen dobosok. Akárcsak a táncosok, elefántvezetők, borbélyok, szabók, tűzhordozók s templomszolgák ők is örökül kapják nem csak funkŰJFENT PEREGNI KEZDTEK A DOBOK A szerzők felvétele ciójukat, hanem azon kötelezettségüket is, hogy díjazatlanul szolgáljanak Skanda istennek, megjelenjenek Kataragamában, még ha a sziget túlsó sarkában laknának is. A dobosok között megpillantjuk Basznajake Nilamét, most, hogy kívülebb került a kapun, szabadabb térségre, vesszük észre, hogy szoknyája alól bokája körül harangszerüen kiszélesedő nadrág kandikál ki. És váltakozva újabb elefántok és táncosok, ismét elefántok és dobosok, a menet elején varrottas mellénykékbe öltözött táncosok csoportja ropja a táncot, nadrágjuk felett kurta szoknyácska, kezüket egymásba kulcsolják s hüvelykujjukat természetellenesen kifordítják. Mögöttük gyermekek hasonló öltözetben, nem gyermekre valló komoly arcocskával . . . A processzió keresztültör az embertömegen, nem állhatja útját az izzó faszenet hordó férfiak csoportja sem. Az emberek csak az elefántoknak térnek ki, amelyek jégtörők módjára széles barázdát hasítanak maguknak. Az elefántok a zsivaj, o lángok, a robbanó petárdák, szagok és illatok, az embertömeg közepette az egyetlen, ésszel és megfontolással megáldott lényeknek tűnnek. Fürge szemükkel végigmérik az embereket, amint összekulcsolják előttük kezüket, hajlonganak előttük, s a Menik Ganga szent vizél hintik rájuk. Amint azonban a processzió egy pillanatra megtorpan, orrmányukkal máris az áldozati ajándékokban turkálnak, hol egy banánt, hol egy pálmagallyat, vagy egy illatos virágcsokrot zsákmányolva. Nyilván első ízben jutottak glukoránhoz, ahhoz a vitaminos szőlőcukor-tablettához, amelyet utunkon állandóan magunkkal hordunk. Valahol elől elakadt a processzió, az egész menet áll, itt a legalkalmasabb pillanat, hogy hamarjában felfrissüljünk. Jir'i előveszi oz igelitzacskót s tartalmával a legközelebb álló elefántvezetőket is megkínálja. Szégyenlősen nyúlnak a zacskóba, de már itt is védenceik s követelik részüket. Mitévők legyünk, tenyerünkbe szórjuk a tablettákat? Hiába, túlságosan aprók, nem marad egyéb hátra, mintsem hogy egyenesen az elefántok torkába szórjuk az Ínyencséget. Körülöttünk mindenki nevet, az elefántvezetők szigonyukat lábuknak támasztják és összekulcsolt kézzel mondanak köszönetet védenceik helyett. » » * VÉGET ÉRT a perahera, az emberek hazamennek. — Nincs kedve velünk tartani Tisszamaharámába? — kérdezzük Guribalát, hogy viszonozzuk tegnap esti vacsorameghívását. — Idejében visszahozzuk. — Mi jutott eszükbe! Fél óra múlva kezdetét veszi a kis perahera. Ha befejeződik, kinyitjuk a perselyt, amelybe a búcsújárók teljes tizennégy napon át szórták alamizsnájukat. Elveszteném a részesedésemet, amely vagy kétszáz rúpiát tesz ki. Köszönöm a meghívást, talán majd valamikor máskor tartok magukkal! BABOS LÁSZLÓ fordítása Johnson elnök a közelmúltban részt vett négy közép-amerikai ország államfőinek sebtiben összehívott csúcstalálkozóján. Villámlalálkozó volt, melynek váratlan híre éppen úgy meglepte a közvéleményt, mint az, hogy a találkozó, a megbeszélések eredményeit sem az amerikai, sem a latin-amerikai sajtó nem nagyon szellőzteti, s a tájékozott olvasónak az az érzése, hogy bizonyos részleteket gondosan titkolnak. Miért éppen Közép-Amerika? ' San Salvadorban, Salvador köztársaság fővárosában Costa Rica, Guatemala, Honduras, Nicaragua és a vendéglátó ország államfőjével találkozott az amerikai elnök. Mind az öt országról ismeretes, hogy korántsem tartoznak a haladás fáklyavivői közé, inert az államhatalmat olyan katonai gorillák gyakorolják, akik eddig még mindig uralni tudták az elégedetlen néptömegeket, a legszélsőségesebb erőket képviselik, s mindenkor híven kiszolgálták Washington' politikáját. Itt, e viszonylag keskeny földsávon sem érhették Amerika urait olyan kellemetlen meglepetések, mint más latin-amerikai országokban, ahol a sorozatos katonai puccsok folytán mégis gondot okozott a katonai klikkek között az „igazi" kiszemelése. Nicaraguában például évtizedek óta diktátoroskodnak a Somozák [elegen vannak), s Guatemalában a jobboldali hivatalos kormány mellett a Fehér Kéz szélsőjobboldali terrorszervezetnek még talán nagyobb szava van a politikai életben. Ám Washington leghívebb szövetségesei is a „valamit valamiért" elvet vallják, s azért jöttek össze Salvadorban, hogy kissé eret vágjanak Uncle Sa- men. A fent nevezett öt középamerikai kormány ugyanis kevesli az Egyesült Államoktól különféle programok keretében kapott segítséget, az Egyesült Államoknak pedig érdeke, hogy kielégítse, illetve lecsillapítsa közép-amerikai szövetségeseit, mert ezek a leghívebb latinamerikai rendszerei, s háborús politikájában mindig számíthat rájuk. „Segítség" washingtoni módon A közép-amerikai köztársaságok két csoportosulásban is érdekeltek. Latin-amerikai Közös Piacot, Washington az Európai Gazdasági Szövetség mintájára szorgalmazta az amerikai földrészen. A gazdasági integrálódás keretében már 85 százalékban eltörülték a tagállamok közötti vámokat, de a lakosság ennek nem látta hasznát. A Latin-amerikai Közös Piac létrehozása odavezetett, hogy az észak amerikai monopóliumok, mammutvállalatok fokozatosan teljesen hatalmukba kerítették a gazdasági egyesülést szorgalmazó közép-amerikai országok, valamint más latin-amerikai államok gazdaságát, saját érdekeiket érvényesítik, s önkényes árpolitikát diktálnak. A valóságban a kis latin-amerikai államok ki vannak szolgáltatva az észak-amerikai nagy monopóliumoknak, export-import tekintetében elvesztették önállóságukat, a rájuk nézve hátrányos gazdasági együttműködés folytán csökken a nemzeti jövedelmük, eladósodnak, s az időnkénti kölcsönök csak arra jók, hogy megfizessék tartozásuk részét. . A nagyobb területet felölelő Latin-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás valamivel előnyösebb helyzetben van, nagyobb a mozgási szabadsága, de végeredményben tagjai is függő helyzetbe kerültek, s amerikai kölcsönökre szorulnak. A latin-amerikai országok adóssága már meghaladta a 10 milliárd dollárt. A Nemzetközt Valutaalaptól 1966-ban 174 millió dollár kölcsönt vettek fel, ugyanakkor 215 millió dol-. lárt fizettek ki az elmaradt kamat részeként. Átlátszó manőverek Nyilvánvaló, hogy Washingtont igen szoríthatja a csizma Közép-Amerikában, ha az elnökválasztási kampány viharai a polgárjogi mozgalom, a nagyarányú bűnözés által kiváltott pszichózis ideges légkörében külföldi utazásra szánta magát. Nem titkolják, hogy Johnson azért sietett San Salvadorba, hogy megmentse a Közös Piacot a bukástól. Hatásos lesz-e az általa megígért 65 milliós dollárinjekció, majd elválik. Elvégre az Egyesült Államok a hangzatos Szövetség a Haladásért program keretében is tízévi időtartamra 20 milliárd dollárt ígért az érdekelt latin-amerikai államoknak, de csak 130 millió dollárt irányzott elő fejlesztésükre. S mi ez a dollársegítség ahhoz a veszteséghez képest, amely az egyenlőtlen gazdasági viszony folytán a latin-amerikai országokat sújtja (tavaly 300 millió dollár veszteséggel zárult az Egyesült Államokkal folytatott külkereskedelmük). Johnson azonban mindenképpen le akarta hűteni a kedélyeket. Azt a 65 millió dollárt a vietnami háborús kiadásokhoz képest meg sem érzi az Unió. Szövetségesei viszont egy ideig megnyugszanak. Persze nem a nép, mely kőés tojászáporral fogadta az amerikai elnököt. A junták hatalmasainak azonban egyelőre lesz min osztozkodniuk, és Anastazio Somoza vígan toborozhat önkénteseket antikommunis-ta hadjáratokra washingtoni pártfogóinak. Nem titok, hogy a közép-amerikai államokban több ezer főnyi gerillát toborozlak, amelyeket panamai táborokban történő kiképzés után a vietnami csatamezókön, illetve alkalomszerűen Kubában szándékozik a Pentagon bevetni. Ez az egyik oka Johnson sietős közép-amerikai útjának, mely San Salvador után a többi fővárosba is elvezet. A másik nyomós ok, ami miatt Washington nem engedi ki markából a közép-amerikai köztársaságokat: az itteni erős kezű és a hatalmat szilárdan bitorló gorillák Washington jó csendőrei e térségben, s a nehezen születő latin-amerikai rendfenntartó erők magvát al kotnák. Harmadszor a középamerikai országok alkotta keskeny földsáv az észak-amerikai - imperialisták jó felvonulási terepe Dél-Amerika felé, ha valamelyik latin-amerikai országban polgárháború törne ki. „A latin-amerikai kormányokat nyugtalanítja, hogy Johnson oly nagy vehemenciával integrált latin-amerikai gazdasági rendszert akar kiépíteni, mert ebben azt a törekvést látják, hogy az USA az egész kontinensre ki akarja terjeszteni befolyását. — jegyezte meg a New York Times. Úgy látszik, Johnson is érzi a veszélyt, de konokul kitart elhibázott politikája mellett. LÖRINCZ LÁSZLÓ Érdekes, színes ÉVKÖNYV lopunk fennállásának 20. évfordulója alkalmából Tartalmából: Megkérdeztük munkatársainkat mi a véleményük a házasságról a politikáról a miniszoknyáról r Kíváncsi a válaszokra? Megtalálja évkönyvünkben 1968 VII. 14.