Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1968-07-13 / 192. szám, szombat
A z ablakom a lakótelep parkjára nyílik. Húsz éve nézegetem, hogyan terebélyesedik az egyik háztömb előtt őrt álló fűzfa. Húsz évvel ezelőtt gyermekeim önfeledt játékát figyeltem, ma már — ha a homokozó felé nézek — az unokám szőke haját keresi a tekintetem. Aztán nézem a bokrokat, a virágokat, a medencét, amelyben boldogan hancúroznak a telep fiataljai, a padot az ablak előtt és Slávik bácsit, aki ott íil a padon és figyeli a virágillattól mámoros vadméhek táncát. A „három Slávik": szomszédaim. A nénit egy évvel ezelőtt temettük el, azóta három férfi él a kis lakásban, nagyapa, fiú, unoka. Három nemzedék ... mi lenne ha felmérném, szembesíteném az életüket? A nagy családregényekre gondolok . .. Turgenyev: Apák és fiúk, Zola: Rougon-Macquart család. Mann: Buddenbrook-ház, Gorkij: Artamanov, du Gard: Thibault-család . . . A könyvállványhoz lépek és megsimogatom a könyveket, mintegy ihletet, erőt kérve, hogy betűkbe szoríthassam három munkásember — a három Slávik éTetét. A nagyapa Slávik Jánus 1884-ben született. Abban az évben halt meg Táncsics Mihály, abban az évben kezdte megalkotni Rodin a „Calaisi polgárok" szoborcsoportot, abban az évben tört ki a francia—kínai háború. Amikor hatéves korában tanulni kezdte a betűvetést, a nemzetközi proletariátus első ízben ünnepelte május 1-ét és abban az évben mutatták be Mascagni Parasztbecsület' című művét. És amikor Magyarország a milleneum hazug, festett kulisszáiban gyönyörködött, Slávik János, tizenkét éves szolgagyerek, dolgozni kezdett a nyitrai püspökség birtokán. Tele volt a világ szépséggel, de ő csak a réteg szegélyéig láthatott, tele volt a világ fenyegető feszültséggel, de ő csak azt figyelte, hogyan szökken szárba a kalász és harmatos hajnalokon már az estére gondolt, amikor megpihenhetett robotban fáradt teste. Huszonhat éves korában megnősült. Abban az évben tört ki az orosz-japán háború, Picasso az „Emberpár"-t festette és Reymont abban az évben kezdte írni a „Parasztok" című regényét. Slávik János huszonhat éves földműves, a nyitrai püspökség évibérese pedig örök hűséget fogadott választott párjának. Ez volt a legnagyobb, az egyetlen boldog öröm az életében, ez volt az egyetlen beteljesülés, az egyetlen élmény — semmi több. zal a világgal, amit soha nem ért rá megismerni. A fiú Slávik István 1919-ben született. Amikor az első elemibe ment, két nagy könyv jelent meg, két csodálatos irodalmi alkotás: Dreisertől az „Amerikai tragédia" és Kafkától „A Per". iöld nem szereti, ha kenyértermő ölebe, az áldott mag helyett, emberi testeket vetnek. ' Slávik István negyvenkilenc éves gyári munkás. Havi keresete ma kétezer korona. Nem, még soha nem volt külföldön, neii} volt „funkciója", nem volt „fotitos ember". Horgászni szeret, de nincs rá idő, mert ma is sokját kell dolgozni. Most azt rtvméli, hogy jobb lesz, hogy könnyebb lesz. Céljai, vágyai? A HÁR O M SLÁVIK Aztán ott menetelt 1914-ben a 12. gyalogezredben, ment távoli mezők felé harcolni „az istenért és a hazáért". Az istenért, aki soha nem nyújtotta feléje osztó kezét, a hazáért, amely csak ínyvásltó híg leveseket és izomszakító munkát adott szegény fiának., a hazáért, amelyben még égy szegényes kunvhöt, még egy diófa árnyékát sem mondhatta magáénak ... Hat gyermek .. sok gond ... szűkösen szelt karéj, mert be kellett osztani, mindig be kellett osztani. Negyvenegy évig dolgozott látástól vakulásig. Csodálatos alkotások születtek, képek, szobrok, regények, zeneművek, új szép eszmék, gondolatok késztették harcra az emberiséget, nagyszerű találmányok gazdagították a kort, viharoktól remegett a bolygó, de ő nem ért rá kiegyenesedni, nem ért rá önfeledten csodálkozni, töprengeni, a haladást, a fejlődést mérlegelni, az eseményeket tudatosítani, mert dolgozni kellett, görnyedezni kellett, mert emberi verejtékkel kellett öntözni a földet, hogy megteremje az ember kenyerét. Hatszáz korona nyugdíjat kap, néha máriást játszik a fiával — gyufában, de legtöbbnyire csak ül á padon, hallgatja az emberbimbók csilingelő nevetését. Néha repülőgép húz el a telep felett, de Slávik bácsi nem néz a száguldó gépmadár után ... Csak a földet nézi, a zöld fűszőnyeget, ahogy négy évtizeden át megszokta ... Esténként a televíziós készülék előtt ül... ismerkedik azTizennégy éves kerában kezdett dolgozni az ajjja mellett, mint béreslegény. /Abban az évben jutott hatalaínra Németországban a fasižmus, abban az éyteft voft-fcTpcsében a Reichstag-per abban az évben kezdődött a Szovjetunióban a második ötéves terv. A kis béresgyerek apja sorsát örökölte: nem ért rá figyelni, mérlegelni, távol volt a világtól, távol maradt tőle a világ. Kenyeret kellett keresni — önmagának keveset, másoknak kalácsot. Dolgozni kelett. A mindennapi betevő falatért, az örömtelen életért és az volt a boldogság, amikor dolgozhatott. Mert valahol nagy vagyonok váltak semmivé, bankok roppantak össze és Európában kirobbant a gazdasági válság, a szegények még szegényebbek, az éhesek még éhesebbek lettek. Munkanélküliség, nyomor, egyre nagyobb, egyre súlyosabb, szilárdabb nyomor— ez volt a sorsa akkoriban Slávik Istvánnak is. Olvasni, új ismereteket szerezni, szórakozni? Mikor? Miből? Hiába éhes a lelked, a szellemed, ha a tested is éhes. Hiába van tele az ember világa szépségekkel, ha valaki egy morva gazda bérese és havi 100 koronát kap a nagyon szűkös ellátás mellett. Slávik István boldog volt, hogy a munkanélküliség szörnyű évei után legalább ennyi jutott. Mert akkor már 1938-at írtak a krónikások, akkor már halált hozó felhők tornyosultak Európa égboltján, akkor már* a barna szenny kicsapott medréből, akkor már remegett a föld, mert érezte, hogy sírokat hasítanak testébe és a „Mindig munkás voltam és az is maradok". Ez a programja, ebben foglalja össze múltját és jelenét... Ez, ennyi egy férfiélet tartalma. Tavaszi és nyári reggeleken már jóval hat óra előtt kimegyek a parkba, nézni, hogyan nyújtózkodnak az éjszakai álom után a fák, vallatni a madarakat, hogyan kacérkodtak egymással az éjszaka folyamán a csillagok. Olyankor lép ki a kapun Slávik István, felül az öreg, jólismert kerékpárra és elindul a munkahelye felé. Mert: „mindig munkás voltam és az is maradok". Az unoka Slávik jaroslav született 1946-ban. Még emlékszem rá, amikor a fiammal és a lányaimmal fogócskázott, amikor a hátára csatolt táskával először indult az iskolába és nagyanyja a kapuban állva integetett az élet felé lépkedő kisfiú után. Esténként — akárcsak ma — mindig zengett ez a telep, aszszonyi hangok riasztották a bokrokon hintázó madarakat... „Jaro, Gyuri, Mari, Kati, Jani ..." keresztnevek röppentek a park egyik végétől a másikig, az édesanyák hívták haza a Játszadozó kisembereket. Hát ez nem változott... csak éppen, amikor végig sétálok a parkon, vagy a csendes utcában igyekszem otthonom felé, gyermekkocsit tologató fiatalasszonyok, vagy férfiak köszöntenek ... „csókolom". Az egykori járók, Gyurik, Marik, Katik juttatják eszembe, hogy bácsi lettem ... A huszonhármas autóbuszon pedig mosolyogva köszönt rám az autóbusz vezetője: Slávik Jaroslav. Mert amikor ő született — lényegében már hazánkban is eldűlt a nagy per, a nincstelenek és a kapzsi dúsak harca. Neki már könnyebb volt, szebb volt... neki már könynyebb és szebb lesz. Az élete? Tizennégy éves koráig iskolába járt, azután három évig szakmát tanult és két évig katonáskodott. Most a városi Közlekedési Vállalat gépkocsivezetője. Havi keresete 2100 korona. üsszehasonlítotia már saját sorsát édesapja és nagyapja sorsával? Igen. Bár ezt nem lehet összehasonlítani, hiszen ő nem tudja mi a nyomor, mi az anyagi gond. Neki csak az a problémája, hogy kevés a szabadideje, havi 240—260 órát dolgozik és egy kis legényes mulatozást sem engedhet meg magának, mert altiunk reggel háromkor a volánhoz kell ülnie, az nem iddogálhat a barátaival éjfélig. De azért akad szórakozás is: újságok, könyvek, tévé. Lányok? Komolyan még nem foglalkozik senkivel. Takarékkönyve van. Egyelőre autóra gyűjt, de terveiben nem ez a legfontosabb. Mert pontosan megfogalmazott terve, életcélja van: lakás, nősülés, gépkocsi. Ö már felemelte a fejét, ő már kiegyenesítette a gerincét, látja és érti a világot, ő már tudja, hogy vele, érte és általa kezdődött a történelem új fejezete. Előttem a társadalmi képlet megoldását a három Slávik példája jelenti: Slávik Jánosnak, a nyitrai püspökség egykori nyomorgó évibéresének az unokája — gépkocsira gyűjt. Sapienti sat! •rr A telepen, ahol lakom, mór a második nemzedék építi apró gyermekkezekkel a homokvárakat. A szomszédomban éli csendes, egyszerű életét a három Slávik — nagyapa, fiú, unoka — három nemzedék. Az ő életüket akartam felmérni, az egy vérből való három munkásember sorsát akartam szembesíteni, hogy jobban lássam, hogy jobban lássuk az igazságot! PÉTERFI GYULA #í}<| A közút nem játszótér, de... Elszomorító, aggasztó. A motorizmus fejlődésével egyenes arányban növekszik a balesetek száma. Egyesek véleménye szerint közlekedési balesetek közben több ember pusztul el, mint a harctereken. Ez ugyan túlzás, de nem alaptalan. Valóban vészjóslóan sok a gázolás. A legtöbb közlekedési balesetet — kétharmad részben — a gépjárművezetők okozzák. A járókelők „csupán" az esetek 19,2 százalékában. Viszont őket a motorosoknál hétszerte gyakrabban éri halálos baleset. Közülük is a gyermekek és a kiskorúak követik el a legtöbb kihágást és okozzák a legtöbb bajt és könnyhullatást. A gyermekek balesetvédelme — peszszimizmus nélkül — világprobléma. Ezért fordultunk e kérdésben egy hivatott szakemberhez, Martin KriSS őrnagyhoz (a képen), a közbiztonsági szervek bratislavai közlekedési felügyeletének parancsnokához. U Mi a véleménye a gyermekek és a kiskorúak közúti fegyelmezetlenségéről és balesetvédelméről? Engem mindig kellemetlenebből érinl egy gyermeket Srt balesetről szóló hír, mint hírmely más. Nem vagyok érzelgős, de nyugtalanít, hogy annyi fiatal élet törik derékba vagy szárba sem szökken. Az sem vigasztal, hogy a gépjárművek rohamos szaporodása ellenére a gyermekek és a kiskorúak okozta, illetve őket ért balesetek száma évek óta változatlan. így is például a nyugatszlovákiai kerületben az utóbbi öt évben évente 36 gyermeket gázoltak halálra. Bratislavában évente 325 többnyire súlyosan sérült gyermek kényszerül orvosi kezelésre. Megbízható statisztikából tudom, hogy valamennyi betegség együttvéve sem olt kl annýi gyermekéletet, mint a gépjármüvek az országutakon! Ez elgondolkoztató. • Melyek a leggyakoribb kihágások? Többnyire a „gyerekes" meggondolatlanságból eredő mondhatnám — „csínytevések". Figyelmetlenül kelnek át az úttesten, kilépnek az álló jármüvek mögül stb. Lehet, hogy szüleik legutóbbi veszekedése jár a fejükben vagy az ötös, amit éppen az ellenőrző-könyvecskéjükben visznek haza. De az ts lehet, hogy csak hősködésből, megfontolatlan pajkosságból futkároznak az utcán. Külön említést érdemelnek a kerékpározók, akik gyalogos társaikon is túltesznek. • Őrnagy elvtárs, a televízió egyik régebbi adásában hallottam egy falusi asszony véleményét, aki többek között vádolta a gépkocsivezetőket, hogy kíméletlenek. Megemlítette, ha tehenek mennek az utcán, az autók szépen, libasorban haladnak utánuk. Még nem fordult elő, hogy elütöttek volna egyet is. Ellenben az utóbbi években, községünkben — mely forgalmas útvonal mentén fekszik — már öt gyereket elgázoltak, hármai halálosan. Eszerint elsősorban a gépkocsivezetők lelkét terheli a felelősség? Való Igaz, hogy nem mindenki angyal és sok balesetnek elejét lehetne venni. Azonban ne feledjük azt sem, hogy az országút nem Játszótér, sőt — több esetben — úgy is mondhatnánk: munkahely. Míg máshol a veszélyes munkahelyekről kitiltják a nyilvánosságot, az útról nem. Különösen a legkisebb gyerekek gyakran olyan váratlanul cselekszenek — maguk sem tudják miért —, hogy a legtapasztaltabb gépkocsivezető sem akadályozhatja meg a tragédiát. Nem véletlen, hogy a gyermekek és a kiskorúak között a 6 éven aluli korosztályt éri a legtöbb baleset. A balesetek okait vizsgálva megállapították, hogy az esetek kilencven százalékában azt az áldozatok maguk idézték elő. • Mi lenne a leghatásosabb védekezés a balesetek ellen? Véleményem szerint az, ha már a szülői házban megtanítanák a gyermeket a legalapvetőbb forgalmi szabályokra. Mert megtanul járni, beszélni, Írni, olvasni és számolni — holott ezek ismerete nélkül még nem kerül életveszélybe —, ám nem tudja, milyen veszélyek leselkednek rá a közutakon, és hogy kerülheti el a veszélyt. Kerékpárt kap a jó bizonyítványért, de halvány fogalma sincs arról, hogyan közlekedhet az úton. Hallatlan felelőtlenség ez a szülők részéről. Érdekes, hogy még senki sem került emiatt a törvényszék elé. • ön szerint a szülői nevelés elősegítené a megoldást? Határozottan. Megfigyeltem, hogy a gépjármű-tulajdonosok családjában elvétve fordul elő gyermekbaleset. Nem véletlenül. A gyermek akarva-akaratlanul is elsajátít egyet s mást a forgalmi szabályokról, nem beszélve arról, hogy örökösen érdeklődik. }6 lenne továbbá, ha az iskolában is oktatnák a közlekedési szabályokat. Kormányszinten már folytak is ilyen értelmű viták, sajnos, eredménytelenül. Remélem, előbb-utóbb a minisztériumban is rádöbbennek: a közutakon való helyes közlekedés is hozzátartozik az átlagintelligenciához. • A közbiztonsági szervek miben járulhatnának a kiskorúak balesetvédelméhez? Sajnos, a közbiztonsági szervek, illetve a közlekedési felügyelet emberei erre nem hivatottak. Nincs rá sem anyagi fedezetünk, sem felhatalmazásunk vagy módunk, sem elég emberünk. A kérelmeknek — lehetőségeinkhez mérten — természetesen szívesen eleget teszünk. Bratislavában több mint 25 000 tanulónak tartottunk iskolázást. Érsekújvárban, ahol a nyugat-szlovákiai kerületben a legtöbb baleset történt, az iskolázás után számuk közel a felére csökkent. Embereink, állítom, szívesen eleget tesznek minden ilyen értelmű kérelemnek. A kérdés megoldása érdekében a legtöbbet a szülőkön, az iskolákon és a tömegszervezeteken kívül a nemzeti bizottságok tehetnek, ök rendelkeznek megfelelő anyagi fedezettel. Bratislavában Ilyen mődon már a közeljövőben — Brno mintájára — elkészül egy közlekedési gyermekjátszótér. Aki nem tudná, mi az, elmondhatom, hogy egy forgalmas város úthálózatának kicsinyített mása, megfelelő számú kisautóval. Itt az ifjúság élethű utakon, kereszteződéseken és helyzetekben szinte játékosan megismerkedhet a forgalmi szabályokkal. Hasonló játszóteret létesíthetnének — ha nem is ilyen nagyszabásút — a legtöbb helyen. Gyermekeink, ifjúságunk megér ennyi anyagi áldozatot. PALAGYI LAJOS 1968. VII. f3.
