Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)
1968-06-27 / 176. szám, csütörtök
AKEl-érl Bratislavában is játszanak... Slovan Bralisíafa— Mla Praha 2:0 (1:0) Bratislava, 15 000 néző, játékvezető Jelinek, góllövők: Obert és Cvetler. A nagy melegben a szokatlanuf agilisan játszó hazalak erős első negyedórája vezette be a küzdelmet. A Dukla csak azután jutott szóhoz és a 18. percben Nedorost egyedül kitörve csak a kapu mellé tudta juttatni a labdát. Az óriási gólhelyzetet gyors Slovan ellentámadás követte és Ján Capknvič átadását Obert lőtte Viktor hálójába. A 34. percben Knebort szintén holtbiztos helyzetben hibázott. A sokat mozgó Hrdlluka nagy lövését Viktor csak második kísérletre kaparintotta meg. Szünet után az els6 perc újabb' Slovnn sikert hozott. Cvetler letiltotta a védelmet és a hálába Mit. A Slovan lényegesen jobban játszott, s fölénye jegyében Cvetler két, Obert egy lövését a kapufa mentette. A 65. percben Strune helyett Brumovaký jött be. A 73. percben Jokl csúnyán letalpalta Novákot. A Dukla szépítést kísérletet csütörtököt mondtak még a Slovan 16-osa előtt. A Slovan régen nem látott akarással Játszott, a kár volt a ligában nélkülözni ezt a lelkesedést. Megérdemelten hódította el a Csehszlovák Knpát, z a Jnblláriz évben, ha bajnok nem is lett, legalább a KEK részvétellel vigasztalódhat. Egyénileg Mutkovifi mindvégig, Horváth szünet után játszott nagyszerűen. Popluhár és Zlocha teljesítménye ellen sem lehet panasz. Obert nagyon akart és jól játszott. Hrdlifika sokat vállalt magára. Cvetler volt a legveszélyesebb" Slovan csatár. Utána Čapkovič következik a sorban. Móder sokat körülményeskedett. nem érezte mikor kell megválnia a labdától. Jokl Ismét gyengébb teljesítményei egyikét nyújtotta, felesleges és veszélyes szabálytalanságokkal kieeészítve. Viktor általában megtette a magáét. Novák volt a védelem pillére. Geleta ellen sem lehet panasz. A csatársor sok nagy helyzetet hagyott kl és ezúttal nem akadt kimagasló egyénisége. Kár, hogy ez a kupadöntő nem esti világításnál került lebonyolításra. Nem vette volna ennyire Igénybe a Játékosokat a bizonyára több nézőt vonzott volna ... S végül a kupa győztesének felállítása: VENCEL — ZLOCHA, HORVÁTH, POPLUHÁR, MUTKOVIC — OBERT. HRDLICKA — CVETLER, MÖDER, JOKL, JÄN CAPKOVIC. — ZALA —' Ünnepeltek Trnaván Trnava—Győri vegyes csapat 8:2 (5:1) Ritkán kerül sor barátságos mérkőzésre olyan ünnepélyes keretek között, mint a tegnapi Trnava—Győr találkozó volt. Jóval a mérkőzés kezdete előtt először a trnavai utánpótlás-csapat vonult ki a zöld gyepre azzal a hét szép és értékes díjjal, amelyet a nemrég Olaszországban lebonyolított nemzetközi tornán szerzett második helyével és jó játékával. Ezt kővetően az országos bajnokságot nyert trnavai csapat tagjai nak adták át az aranyérmeket, majd Adamec átvette a Práca szerkesztőség serlegét, amelyet a liga gólkirályának adományozott. A mérkőzés után este a trnavai lőtéren tűzijátékot rendeztek a bajnokságot nyert csapat tiszteletére. m 1988. VI. 27. I A barátságos mérkőzésen a győri vegyescsapat nem számíthatott arra, hogy kevés góllal ússza meg ezt a találkozót. A kitűnő formában lévő Trnava már az első percben két gólt érhetett volna el. Adamec első lövését Szabó kitűnően védte, majd néhány másodperccel később ismét a gólkirály került a kapu közelébe, de elkönnyelműsködte a helyzetet. Ezután a vendégcsapat ls vezetett néhány támadást és a 8. percben nagy meglepetésre Révai góljával megszerezte a vezetést. Ennek azonban a győriek nem sokáig örülhettek, mert egy perccel később Ilrušecký távoli lövéssel egyenlített. Ezután a mérkőzés 62. percéig csak a trnavalak lőttek gólokat. A hazai együttes tagjai nem erőltették meg nagyon magukat, könnyed játékkal is biztosan győzték le Győr város vegyescsapatát, A Sparta az ifjúsági Rtibdaríjgábajnek SLOVAN-SPARTA 1:1 (1:0) A Slovan—Dukla kupamérkőzés előtt játszották az országos Ifjúsági labdarúgó-bajnokságot eldöntő találkozót, amelyen ugyan hazai győzelem született, de Prágában a Sparta 2:0-ra győzött, és igy két ponttal és 2:l-es összes! tett gólaránnyal a prágaiak lettek a bajnokok. A nagy melegben lejátszott küzdelmes találkozó közepes színvonalú játékot hozott. A fizikailag Jól felépített, technikás prágai labdarúgók a kétgólos előny birtokában a védekezésre fektették a hangsúlyt, koncentrált védelmük sikeresen verte vissza a Slovan által középen vezetett támadásokat. Igaz, hogy az első 45 percben háromszor a védők az üres kapu torkából mentettek. A Sparta csak ritkán lendült támadásba. A mérkőzés egyetlen gólját F. Polák szerezte a 33. percben. Szünet után rá sem lehetett Ismerni az első félidőben frissen, agilisan játszó bratislavai fiatalokra. Támadásépítéseikben nem volt koncepció, úgy látszott, hogy erővel sem bírták eléggé. Ez megkönnyítette a Sparta helyzetét, mert Játékosat többször is veszélyeztették Kovaflk hálóját. Főleg a felfutó válogatott jobbhátvéd, MeUchartól láttunk nagy lövéseket. Drámai volt a mérkőzés utolsó két perce, amikor a vendéglátók egy percen belül négy szögletet értek el, de a mérkőzés eredményén már nem tudtak változtatni. A találkozót, amelyen sok volt a szimulálás és a kemény belemenés, Mácha vezette. (To) amelyben nem szerepeltek a ETO játékosai. A vendégek Igyekeztek, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy elkerüljék a súlyos vereséget, amely még nagyobb arányú is lehetett volna, ha Szabó nem nyújt olyan kitűnő teljesítményt. A gólokról nem tehetett, de számtalan veszélyes gólhelyzetet tisztázott nagy bravúrral. Góllövők: Martinkovič (3), Hru šecký, Svec, Adamec, Varadin, Farkas, 111. Révai és Szabó, (ár) SPORTHÍRADÓ 0 Szokjéban a világ fegjohS nőt csapatainak részvételével megkezdődött a nagyszabású Tasnajdan-kupa kézilabda-torna. Magyarország csapata az első mérkőzésen 17:14 (8:10) arányú vereséget szenvedett a szovjet válogatottól. A csehszlovák együttes ellenfele az NDK válogatottja volt, s kettejük találkozója 7:7 arányú döntetlent hozott. Félidőben az NDK együttese 6:5 arányban vezetett. A házigazda jugoszlávok 10:7 (4:2) arányban legyőzték Dánia együttesét. 0 A szovjet labdarúgó-bajnokság egyetlen mérkőzésén a CSZKA Moszkva 2:1 arányban legyőzte a Torpedó Kutalszlt. A bajnokságban a Szpartak Moszkva vezet, amelynek 24 pontja van, míg a második helyezett Dinamó Kijev 23 ponttal rendelkezik. 9 Az Ibériai Labdarúgó Kupát Badajoza városában a portugál Vitoria Szetubal nyerte, amely a spanyol Las Palmas felett 2:0 arányú győzelmet aratott. A harmadik hely Badajózának és a negyedik a bécsi Rapidnak jutott. • Az Alpesi Kupa negyedik fordulója után az ,,A" csoportban az FC Basel együttese 6 ponttal vezet az 5-pontos Kaiserlautern és az FC Fiorentina, valamint az AS Roma előtt. A „B" csoportban az US Cagllarinak 7, a Schalkenak 8 és az Eintracht Frakfurtnak ugyancsak 6 pontja van. • A Baník Ostrava labdarúgócsapata norvégiai portyájának első mérkőzésén 4:0 (2:0) arányú győzelmet aratott a Hamarkam együttese felett. A mérkőzésre nagyon kedvezőtlen Időben került sor, s ezzel magyarázható a mindössze 800-ra tehető nézők száina. • jean Claude Killy, a világhírű francia síző New Yorkba érkezett, hogy a General Motors Corporationnal szerződést Írjon alá. Killy a Chevrolet gyár kocsijain fog versenyezni. • Szófiában férfi nemzetközi röplabda-torna kezdődött, amelyen a szovjet, a csehszlovák, a román, a bolgár és az NDK-beli válogatott szerepel. Az első nap a csehszlovák csapat szabadnapos volt. A szovjet együttes 3:1 arányBan győzött az NDK felett és a bolgár válogatott ugyanilyen arányban késztette megadásra Románia együttesét. Az országos bajnokságot nyert Spartak Trnava labdarúgóit sportmestert címmel tüntették ki, s a különböző ajándékoknak se szeri, se száma. Egyiküket, a hatalmas krtstályvázát jbalról') Svec, Jarábek és Adamec veszt szemügyre. (CSTK felv.) Ismét brazil győzelem JUGOSZLÁVIA—BRAZÍLIA0:2 (0:2) A brazil labdarúgó-válogatott európai portyája negyedik mérkőzését mindössze 20 000 né ző jelenlétében játszotta Belgrádban. Dél-Amerika legjobb labdarúgói eléggé rapszodikusan szerepelnek: Stuttgartban 2:1 arányban vesztettek, Varsóban 6:3-ra győztek, Bratislavában 3:2 arányban maradtak alul, • lám az újabb „páros" mérkőzést ismét megnyerték, pedig a vendéglátó a nemrég lebonyolított EB ezüstérmese volt. A két együttes a következő felállításban szerepelt: JUGOSZLÁVIA: Vukacsevics, — Alexics, Ilamjanovics, Pavlovics, Paunovics, — Holcer, Prodanovics, — Trivics, Muszemics, Acsinovics, Dzsajics, BRAZÍLIA: Félix, — Alberta, Brito, Joel, Rildo, — Gerson, Tostao, Rivelino, — Natal, Jairzinho, Eduardo. Az első gól büntetőből esett. Jairzinhot Alexics szabálytalanul akadályozta a 16-oson belül, s a 11-est Alberto értékesítette. A gól nem vette el a jugoszlávok kedvét, nagy lendülettel rohamoztak, de a brazilok ezúttal valóban védőfalat vontak kapujuk elé. A 38. percben gyors brazil ellentámadás viharzott végig a pályán. A labda Tostaohoz került, aki középről a szélre keveredett és mintegy 15 méterről leadott lapos lövésével szemben Vukacsevicsnek nem volt ellenszere. A második félidőben is a jugoszláv volt a többet kezdeményező fél, de a braziloknak még így is több gólszerzési alkalmuk akadt. GyőzelmUk teljes mértékben megérdemelt. Gyorsabbak és technikásabbak voltak. A jugoszlávok oldalán csak a nagyobb küzdőszellem állt. Ez ezúttal nem bizonyult elégségesnek. Zsabotyinszkij csak a világcsúccsal viaskodott Nehézsúlyban tíz ország, 12 versenyzője lépett dobogóra, köztük ax olimpiai, világ- és Európa-bajnok, valamint világcsúcstartó Zsabotyinszkij is. Hamarosan kidi.rült, hogy a földkerekség legerősebb emberének csupán a csűrt le»z az ellenfele. Már a nyomásnál jelentősen elhúzott a mezőnytől, először 180 kilót, azután pedig 190-et teljesített. Szakításban, azután a nyomásban szerzett 7,5 kilogrammos előnyét 32,5 kg-ra növelte a második helyre jutott NDK-beli Rieger előtt. Zsabotyinszkij vi rsenyen kivit: kísérletet tett a 174 kg-os világcsúcs túlszárnyalására is. Ez is sikerüli Az új világcsúcs 176 kg. A lökésben sohasem látott súlyokat emeltek a versenyzők. Nyolcan tettek 200, vagy 200 kg felüli kísérletet. Előbb 205 kg-val kezdett, azután a 212,5 kg ot is teljesítette. Nehézsúlyban Európabajnok. Zsabotyinszkij (szovjet) 570 (190, 187,5, 212,5) kg, 2. Redlng (belga) 527,5 (182,5, 142, 205) kg. 3. Rieger (NDK) 525 (170, 155, 200) kg. A nemzetek ktzüttl pontverseny végeredménye: 1. Szovjetunió 42 p, 2. Lengyelország .')4 p, 3. Magyarország 13 p, 4. Bulgária 13 p, 5. NDK 12 p. 8. Finnország 11 p. Magyarország azzal előzte Bulgáriát, hogy aranyérmet szerzőit. A magyar labdarúgók műsora Elkészült a magyar labdarúgók legjobbjainak jövő évi műsora. Ennek középpontjában természetesen a világbajnoki selejtezők állnak. — Ez idén már csak a szeptember 8-án Budapesten lebonyo lításra kerülő Magyarország—Ausztria barátságos mérkőzés és az olimpiai torna jelenti a műsort. Jövőre, május 25-én: MAGYAR ORSZÁG —CSEHSZLOVÁKIA, Június Bán: ÍRORSZÁG —MA GYARORSZAG, Nincs lezárva az Elze-ügy A 29 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Jupp Elze nyugatnémet hivatásos ökölvívó tragikus sorsa körül —, aki az olasz Duran elleni 15-menetes mérkőzés után elvesztette eszméletét, és azt már vissza sem nyerte, gyűrűznek a bonyodalmak. Napvilágot látott olyan hír is, hogy Elze halálát az ajzószerek túlzott használata okozta. Az ügyészség egyelőre hanyagságból elkövetett gyilkosság elmén emelt vádat ismeretlen személy ellen, s ezen a megfogalmazáson csak a bonctani vizsgálatok után változtatnak. Adolf Müller-Emmert, a nyugatnémet parlament egyik szocialista' képviselője követelte a kormánytól, hogy tiltsák be a profi és amatőr ökölvívömérkőzéseket. Statisztikája szerint 1945 óta 260 ökölvívó halt meg a szorítóban. Strobel egészségügyi miniszter véleménye szerint viszont az ökölvívást éppúgy nem lehet betiltani, mint például a dohányzást, bármilyen káros következménye ls lehet mindkettőnek. június 15-én: DÁNIA —MAGYAR ORSZÁG. Szeptember 14 én: CSEHSZLOVÁKIA—MAGYARORSZÁG, Október 22-én: MAGYARORSZÁG —DÁNIA, November 5-én: MAGYARORSZÁG ÍRORSZÁG. Tárgyalások folynak az NSZK és Wales elleni mérkőzésről ls. A nyugatnémetek március 26-át ajánlották, a magyarok április 9-ét szeretnék. A walesiek előterjesztése: augusztus 2, a magyarok augusztus 23-át ajánlják. Az olimpiára számításba vett játékosok július 5-én vonulnak be Tatára, ahol 24-lg tart számukra a felkészülés. Az MNK-ban a negyeddöntő sorsolását Július 27-én ejtik meg. A forduló időpontja július 28. Az elődöntők július 31-én lesznek, a döntőre augusztus 20-án kerül sor. Mexikó és az olimpia A mexikói nyári olimpiai játékok szervező bizottsága a nagy esemény közeledtével szinte naponként ad ki jelentést az előkészületekről. A legújabb közlemény szerint eddig hivatalosan 50 nemzeti olimpiai bizottság jelentette be részvételét. Elővételben 6500 peso értékű Jegyet adtak el és 48 000 szállodai szobát kötöttek le a játékok tartamára. Nemzeti gyász Argentínában A Boca Juniors—River Plate argentin labdarúgó bajnoki mérkőzésen történt katasztrófa miatt, amely eddig 70 halálos áldozatot követelt, orzágos gyász van Argentínában. Még mindig nem tisztázódott teljesen a sebesültek száma, ugyan* így nem lehetett megállapítani sok. halott személyazonosságát. A lapok gyászkeretés cikkekben foglalkoznak a szomorú eseménnyel, a rádió ismerteti az áldozatok neveit. A súlyosan sérültek közül 39-nek az életéért küzdenek az orvosok. Megkezdődött a katasztrófa körülményeinek kivizsgálása, de félő, hogy az igazi okok nem derülnek kl. A stadion 12 kapuja nyitva volt, tehát a nézőknek alkalmuk lett volna zavartalanul elhagyni a pályát. A szabályokkal ellentétben azonban nem vonták be az úgynevezett acél „forgószámlélókat , és amikor a nézők kétségbeesett áradata a kapuk felé tódult, az első sorokat szinte felnyársalta a vastömeg. A pánikot az okozta, hogy a nézőtéren meggyújtott újságok bizonyos farészeket ls lángra lobbantottak és a tűzvész látszata rémítette meg a nézőket, akik hanyatthomlok menekülve próbálták elhagyni a pályát. Brazil vélemény A brazil lapok nagy terjedelemben foglalkoznak a Bratislavában lebonyolított Csehszlovákia elleni mérkőzéssel, ahol a brazil csapat 3:2 arányú vereséget szenvedett. Egyöntetűen bírálják Helmutü Fritz nyugatnémet játékvezetőt és dicsérik Adamcret, a három csehszlovák gól szerzőjét. Az O'Globo című lap humorrovatában a következőket írja: „Már kétsze* szenvedtünk vereséget a nyugatnémetektől, először az NSZK válogatottjától, másodszor pedig Fritz Helmuth nyugatnémet játékvezetőtől, aki javunkra két tizenegyest nem ítélt meg." Balczó az élre tör Kedden este a Sportuszodában bonyolították le a magyar öttusabajnokság negyedik számát, a 300 m-es gyorsúszást. A verseny igazi szenzációját a harmadik futam hozta. Balczó András a négyszeres világbajnok 3:34,5 perces kiváló idővel győzött. Ezzel el is dőlt nemcsak az úszóverseny sorsa, hanem minden bizonnyal az összetett bajnokságé is. Az úszás után az élcsoport közeleb került egymáshoz. Kelemen még megtartotta első helyét, do ezt aligha tudja megőrizni a kiváló formában lévő Balczóval szemben. Az összetett verseny állása négy szám után: 1. Kelemen 4106 p 2. Balczó 4075 p., 3. Móna dr. 4011 p., 4. Bodnár 3975 p., 5. Török dr. 3938 p Csapatban: 1. 0. Dózsa 11680 p., 2. Budapesti Honvéd 11 333 p., 3* Csepel 11 219 p. Kiváló atléták mondták A 100 m-es síkfutás öj világcsúcstartól, Jlm Hines, Charlie Greene és Renne Ray Smith a „9,9 esek" nyilatkoztak az egyik francia lapnak. Véleményük szerint nem lehetetlen, hogy az olimpiai játékokon a győztes 9,8 mp alatt teszi meg a 100 méteres távot. Szerintük a magaslati klíma, s az új tartanpálya lehetővé teszi ennek a fantasztikusnak látszó eredménynek az elérését Is. A swtf'unHÁ* hírei A Športka 25. játékhete első húzásának nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj. 22 nyertes á 45 500 korona, III. díj: 1412 nyertes á 985 korona. >V. díj: 34 879 nyertes á 75 korona. A prémlumelosztás: I. és II. díj: nincs nyertes. III. díj: 5 nyertes á 10 000 korona IV. díj: 93 nyertes á 1610 korona. A második húzás eredményei igy oszlanak meg' I. díj: nincs nyertes, II. díj 50 nyertes a 13 800 koorna. III. díj: 2211 nyertes a 455 korona, IV. díj: 34 281 nyertes a 50 korona. Prémiumelosztás: I. és II. díj: nincs nyerte*, III. díj három nyertes, á 10 300 korona. IV. díj: 60 nyertes á 1530 korona.