Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-14 / 163. szám, péntek

2,8 mlffiärtí kom deficittel zártuk a múlt éveť Törvényjavaslat a cenzúra eltörlésére JELENTÉS A KORMÁNY ÜLÉSÉRŐL (ČSTK) — A kormány Június 13-1 ülésén dr. Gustáv Husák, a kormány alelnöke elnökölt. A kormány megvitatta és Jó­váhagyta az 1967. évi állami költségvetés zárszámadását, va­lamint a központi népi ellenőr­zés ehhez fűződő állásfoglalá­sét Az állami költségvetés eredményeiről Bohumil Suchar­da pénzügyminiszter tájékoztat­ta a kormányt, és rámutatott arra, hogy a költségvetés ered­ményei Is tükrözik a népgazda­ság alacsony hatékonyságát. Igaz, hogy a múlt évben a nem­zeti jövedelem 8,1 százalékkal nőtt, azonban a személyi és tár­sadalmi szükségletek növelésé­re csak 30 százalékot fordíthat­tunk, mert a nemzeti jövedelem nagy részét lekötötték a kész­letek. A lakosság jövedelme az el­múlt évben 12,2 milliárd koro­nával nőtt, ennek egy része azonban a termékek és szolgál­tatások hiányossága miatt nem került a piacon felhasználásra. A kormány a vita után jóvá­hagyta a költségvetési zárszám­adást — mely 2,8 milliárd ko­rona deficittel zárult — és ha­tározatot fogadott el a kiadási politika szigorítására, valamint a vállalati adók növelésére. A kormány a továbbiakban foglalkozott az új sajtótörvény Javaslatával. A törvényjavaslat, amelyet a Nemzetgyűlés plená­ris ülése elé terjesztenek, meg­tiltja a cenzúrát, vagyis az ál­lami'szervek részéről megnyil­vánuló bármilyen beavatkozást a tömegtájékoztatási eszközök tevékenységébe. A kormány megszüntette a központi sajtóigazgatóság rend­szerét is és a törvényjavaslat szerint a tömegtájékoztatási eszközökben közölt adatokért a főszerkesztő vagy annak meg­bízott helyettese a felelős. A továbbiakban a törvény megha­tározza, hogy a főszerkesztő kö­teles indokolt esetekben közöl­ni a helyreigazításokat. Éspedig a helyreigazítás! kérelemtől, számított 8 napon belül. A művelődés- és tájékoztatás flgyi miniszter a kormány utasí­tására augusztus végéig beter­jeszti az új sajtótörvény javas­latát. A kormány a továbbiakban foglalkozott a Nemzetgyűlés képviselőinek a kormányprog­rammal kapcsolatos megjegyzé­seivel és észrevételeivel. A be­terjesztett 102 Javaslat kéthar­madát a kormány által teljesí­tendő feladatok harmonogram­Jában foglalták össze, és beik­tatták a gazdasági tanács mun­katervébe is. Elsősorban a gaz­daságilag elmaradott körzetek kérdéseiről, a beruházási poli­tikáról, a lakásépítkezésben látható hiányosságokról, a nyugdíjbiztosításról, és a bére­zés kérdéséről van szó. A töb­bi javaslatot az egyes reszortok saját hatáskörükben ls megold­hatják. A művelődés- és tájékoztatás­Agyi miniszter Javaslatára a kor­mány 1968. Július 1-vel meg­szünteti a Csehszlovák Könyv­kultúra Központját, amelyet 1962-ben alapítottak. Ezzel az Intézkedéssel ls kl akarják kap­csolni a könyvkiadás és a könyvkereskedelem szakaszából a direktív Irányítást és szabad teret akarnak adni a kiadóvál­lalati és a könyvkereskedelmi szövetség előkészítő bizottsága tevékenységének. A többnyire a kelet-szlovákiai kerületben élő görögkatolikus egyház hívőinek kívánságára a kormány engedélyezte az egy­ház működését, és egyben in­tézkedett a görögkatolikus egy­ház működésének anyagi fede­zetéről. A kormány jóváhagyta, hogy a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a prágai vár lovagtermében jubileumi kiállítást rendezzenek. A továb­biakban a kormány foglalkozott néhány vagyonjogi és külpoliti­déssel ls. bbiakban az '1967. évi állami zárszámadással foglalkozott, amelyet Bohumil Sucharda pénzügyminiszter ls-/ mertetau. A XIV. KONGRESSZUS ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL CSTK) — Bratislavában, Jú­nius 13-án megkezdődött az SZLKP járási és kerületi ellen­őrző és revíziós bizottságai el­nökeinek kétnapos országos ta­nácskozása, amely a CSKP XIV. rendkívüli kongresszusának elő­készítésével kapcsolatos felada­tokról tárgyalt. A tanácskozást Viliam Saigo­ni elvtárs, az SZLKP ellenőrző és revíziós bizottságának elnö­ke nyitotta meg, majd Miloš ja 1 keš elvtárs, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsá­gának elnöke tartotta meg be­számolóját. Magyarázatot fűzött az időszerű politikai helyzet alapvető kérdéseihez és rámu­tatott a párt ellenőrző és re­víziós bizottságai alapvető tevé­kenységére a kongresszussal kapcsolatban. A beszámolót konkrét és tar­talmas vita követte. Tanácskozott a Nemzetgyűlés TERVEZÉSI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGA (ČSTK) — Prágában tegnap kezdődött meg a Nemzetgyűlés tervezési és költségvetési bi­tottságának kétnapos ülése, amelyen Zdenék Valouch, a mi­niszterelnökség fő osztályveze­tője bevezető beszámolójában részletesen ismertette az állam­Jogi rendezés munkálatainak eddigi eredményeit. A rendkí­vüli bonyolult problémák egész sora megoldásának alapelve, hogy az államjogi rendezés köztársaságunk két egyenjogú nemzete érdekében szükséges. A Jövőbeli államszövetségben egységesnek kell lennie a köz­gazdaságnak s a piacnak. Nyil­vánvaló tehát, hogy a gazdasá­gi eszközök ugyancsak egysé­gesek lesznek. Ettől a kérdés­től elválaszthatatlan a pénz­nem problémája, amely az ed­digi azonos vélemények szerint szintén egységes lesz. Ugyanez az elv vonatkozik különböző Jogszabályokra is. Egységesek­nek kell lenniük az alapvető munkajogi elveknek, az ország bér- és fizetési politikájának, a lakosság társadalombiztosításá­nak s a köztársaság külpoliti­kájának. A mezőgazdaság s a közélelmezés problémáit feltét­lenül az új államszövetség szempontjából kell megoldani. Az ipart illetően eltérőek a vé­lemények. Általában mégis az a vélemény, hogy az államszö­vetség kormánya számára ele­gendő lenne csupán egy ipari és kereskedelmi minisztérium, vagyis a jelenlegi ágazati mi­nisztériumok fölöslegessé vál­nának. A megoldásra váró feladatok szempontjából mellőzhetetlen az ország területi átszervezése s a nemzeti bizottságok meg­szervezésének kérdése. Köztu­domású, hogy az ország külön­böző részeiből javaslatok érkez­tek új Járások létesítésére. Amennyiben ezeket a javasla­tokat jóváhagynák, úgy köztár­saságunkban hetvennel több já­rás lenne, mint most. Általá­ban az a vélemény is, hogy a két nemzeti kormány megala­kulása után nem lesz szükség kerületi nemzeti bizottságokra. RÖVIDEN •A Tegnap, hatnapos cseh­szlovákiai tartózkodás után el­utazott hazánkból a chilei kor­mány- és gazdasági küldöttség, amely élén Serglo Molíno mi­niszterrel a Külügyminisztéri­um és a külkereskedelem kép­viselőivel folytatott tárgyaláso­kat. •ír A Liptovský Mikulási Jáno­Sík-szállóban a Szocialista Aka­démia szlovákiai bizottsága rendezésében, tegnap megnyílt országos szemináriumon mint­egy 100 cseh, morva és szlo­vák szakértő tanácskozik a cse­hek és a szlovákok államjogl kapcsolataival összefüggő prob­lémákról. A csehszlovák-magyar barátság legyében megkezdődtek a hivatalos tárgyalások (Folytaié* az 1. oldalról) Apró Antal, B t s z k u B é­l a, F e h é r La) os, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Szir­mai I s t oán, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai, dr. AJtat Miklós, C z t ne g e Lajos, lik u P ál, N é m e t h Károly, a Politikai Bizottság póttaglat, Aczél G y Or g y és Puli a Árpád a Központi Bi­zottság titkárai. Kisházi Ödön az Elnöki Tanács helyet­tes elnöke dr. Tímár Má­tyás, a kormány elnökhelyet­tese, Dobi 1 s t d á n az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke. Ott Dolt a fogadtatásnál az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kor­mánynak számos tagja, a politi­kai, a gazdasági és a kulturális élet sok más vezető személyi­sége, valamint a diplomáciai képviseletek sok vezetője. A küldöttség különrepülőgé­pét a határtól a magyar légi­erők vadászgépköteléice kísérte. Alexander Dubčeket és a kül­döttség taglalt elsőként Kádár János, Losonczi Pál, Fock Jenő, Biszku Béla és Péter János üd­vözölte. A díszzászlóalj parancs­noka Jelentést tett Alexander Dubčeknek, majd felcsendült a csehszlovák és a magyar him­nusz. A jugoszláv sajtó Dubček elvtárs Belgrád — A jugoszláviai na­pilapok nagy része csütörtökön terjedelmes kivonatot közölt A. Dubček nyilatkozatából, amely a Komunyiszt című folyóirat­ban Jelent meg. A folyóirat a nyilatkozathoz írt bevezetőben a következőket állapítja meg: „A csehszlovák politikai élet változásai megmozgatták a szo­cialista ország társadalmi erőit. A megújhodási folyamatban — amelynek céljait és irányvona­lát a párt akcióprogramja rög­zítette — már észrevehetők a politikai rendszer mélyreható változásai, és ezek olyan gaz­dasági reformot tesznek lehe­tővé, amely felszabadítja és ki­fejleszti Csehszlovákia gazdasá­gi képességeit. A demokratikus szocializmus — amelyet a cseh­szlovák társadalom óhajt meg­valósítani, nemcsak hazai szem­pontból történelmi jelentőségű, hanem értékes tapasztalatokkal gazdagítja az egész jelenkori szocialista mozgalmat. (ČSTK) Hasznos eszmecsere (Folytatás az 1. oldalról) hogy felszámolja a múlt egyes hibáit, és biztosabban, ésszerűb­ben tevékenykedjék a szocializ­mus építésén. „Tudjuk, hogy az utóbbi hónapokban országunk­ban jelentkeztek erők, ame­lyeknek semmi közük a szocia­lizmus, a CSKP céljaihoz, né­pünk és országunk politikájá­hoz. Bennünket is nyugtalaní­tanak ezek. De szeretném bizto­sítani Önöket arról, hogy itt maroknyi csoport és egyes sze­mélyek tevékenységéről van szó. Pártunk, munkásosztályunk aktív tevékenysége, a nép aka­rata biztosítékot nyújt arra néz­ve, hogy a politikai élet Cseh­szlovákiában megszilárdul és normális kerékvágásba jut —• fejezte be nyilatkozatát Smr­kovský, a Nemzetgyűlés elnöke. Vladimír Koucicg, hazánk moszkvai nagykövete tegnap ünnepi fogadást adott a cseh­szlovák parlamenti küldöttség tiszteletére, amelyen megjelent Pelse, az SZKP Politikai Bizott­ságának tagja, Katyusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára és, valamint további hi­vatalos személyiségek. (ČSTK) Kiesinger Nyugat-Berlinben Nyugat-Berlin — Lapzártakor érkezett Jelentés szerint Kiesin­ger nyugatnémet kancellár teg­nap rövid látogatásra Nyugat­Berlinbe érkezett, hogy Schütz nyugat-berlini polgármesterrel megvitassa az NDK kormánya által bevezetett vízumkényszer nyomán kialakult helyzetet. Alexander Dubček, Kádár Já­nos társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt s magyarul köszöntötte ai egységet. Üttö­rők virágcsokrokat nyújtottak át a vendégeknek. A vendégek ezután a fogadtatásukra megje­lent magyar közéleti vezetőket és a diplomáciai testület képvi­selőit üdvözölték. Zúgott a taps, amikor Alexander Dubček a kül­döttség taglal, Kádár János, Lo­sonczi Pál és Fock Jenő társa­ságában köszöntötték a fogad­tatáson megjelent budapestie­ket. A többezres tömeg szeretet­tel viszonozta az üdvözlést. Ezután Kádár János üdvözöl­te a csehszlovák vendégeket, amire Dubček elvtárs válaszolt. Tegnap délben az Országház­ban megkezdődtek a magyar és csehszlovák párt- és kormány­küldöttség tárgyaiásat. Magyar részről a tárgyaláson részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Fock Jenő. a kor­mány elnöke, Biszku Béla a Központi Bizottság titkára, a Po­litikai Bizottság tagjai, Péter Já­nos külügyminiszter, Párdt Im­re, az Országos Tervhivatal el­nöke, Erdélyi Károly külügymi­niszter-helyettes és Kovács Im­re Magyarország prágai nagykö­vete. Csehszlovák részről részt vett a tárgyaláson Alexander Dub­ček, a CSKP Központi Bizottsá­gának első titkára, Oldfich Cer­ník, a CSKP elnökségének tag­ja, miniszterelnök, Vasit Bl­Tak, a CSKP elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, dr. Jifí Hájek, a CSKP Központi Bi­zottságának tagja, külügymi­niszter, dr. FrantiSek Vlasák, a CSKP Központi Bizottságának póttagja, tervezést miniszter és Jozef Púčik a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság magyaror­szági nagykövete. A tárgyaláson jelen voltak mindkét ország szakértői is. A csehszlovák párt- és kor­mányküldöttség mai program­jában szerepel a csehszlovák — magyar barátsági szerződés aláírása és a csehszlovák—ma­gyar barátsági nagygyűlésem vnló részvétel. Kádár János beszéde (Folytatás az 1. oldalról} A magyar—csehszlovák vi­szony jellemzője, hogy az elv­társi bizalom légkörében, a pro­letárlnternaclonallzmus alapján müködünk együtt és segítjük egymást népeink békés építő munkájának védelmében, orszá­gaink szocialista rendjének erő­sítésében, közös történelmi cél­jaink elérésében. Az új szerző­dés aláírására azzal az elha­tározással készülünk, hogy a jövőben még tovább erősítjük pártjaink, országaink, népeink immár hagyományos baráti és testvéri kapcsolatalt, együttmű­ködését. A szocialista országok össze­fogása ma rendkívül fontos nemzetközi politikai erő. Ezen belül külön jelentősége van a közvelten szomszédos szocia­lista országok kapcsolatainak. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a csehszlovák—magyar barátság mostani találkozón­kon tovább erősödik és hasz­nosan szolgálja népeink közvet­len érdekelt, ugyanúgy, mint nemzetközi törekvéseink* az együttműködés növeli or! galnk erejét, ugyanakkor hoz­zájárul a szocialista országok egységének általános erőfeszí­téséhez és az összes haladő erő nemzetközi összefogásához is. Kedves Barátainkl Még egyszer szívből üdvöz­•löm önöket. Köszönjük, hogy meghívásunkat elfogadva eljöt­tek hozzánk, kérjük, érezzék Jól magukat hazánkban, a ven­dégszerető magyar földön. Éljen és erősödjék a magyar és csehszlovák nép barátságai (Nagy taps.) Alexander Dubček beszéde (Folytatás az 1. oldalról) úttal azokat a változásokat, amelyek 1940 után Európában és az egész világon végbemen­tek, s amelyekre politikánkban tekintettel kell lennünk. — Azt akarjuk, hogy a szer­ződésünk egyértelműen de­monstrálja akaratunkat, hogy az egyenlőség, egymás tiszte­letben tartása és a kölcsönös előnyök elvei alapján, a prole­tár Internacionalizmus, vala­mint a Varsói Szerződésből eredő kötelezettséghez való hű­ség szellemében fejlesszük az együttműködést a szocialista or­szágok között, valamint készsé­günket, hogy jó, békés kapcso­latokat teremtsünk mindazon európai országokkal, amelyek készek hathatósan támogatni a békét és biztonságot Európában. Kedves Elvtársaki Meggyőző­désünk, hogy látogatásunk, raej beszéléseink és tárgyalásain hozzájárulnak a Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, vala­mint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és a ma­gyar forradalmi munkás-paraszt kormány közötti őszinte viszony további elmélyüléséhez, a szo­cialista országok egységének további megszilárdításához. — Köszönjük Önöknek kedves elvtársak, Budapest lakói a szí­vélyes elvtársi fogadtatást. (Nagy taps.) Aknavető támadás egy dél-vietnami katonai berendezés ellen Ki akarják terjeszteni Saigon biztonságának védelmét Folytatódnak az amerikaiak terror-légitámadásai Saigon — A dél-vietnami ha­zafias erők csütörtökön a kora reggeli órákban aknavetőkkel lőttek egy dél-vletnaml kato­nai berendezést, négy kilomé­ternyire Saigon középpontjától. A lövedékek felgyújtottak egy lőszerraktárt. A Da Nang-i támaszponton az egyik hivatali épületben felrob­bant «gy bomba. A robbanás megrongálta az épületet és megsebesített több katonát. Tran Van Huong, az új dél­vietnami miniszterelnök felkér­te az amerikai és a dél-vietnami katonai vezetőket, hogy a leg­utóbbi súlyos rakétatámadások megismétlődésének elhárítása céljából fokozzák a főváros biztonságát. Ugyanakkor a kor­mányt támogató képviselők csoportja nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólítja a saigoni kormányt és az amerikai szövet­ségeseket, hogy a Saigon elleni támadások megtorlásaként foly­tassák egész Vietnam területé­nem bombázását. Az amerikai légierő folytat­ja terrortámadásait Vietnam dé­li és északi része ellen. Az utóbbi 24 órában amerikai stra­tégiai bombázók támadták Dél-Vietnamnak a laoszi határ közelében levő területét. Más amerikai bombázók viszont a demilitarizált övezettől északra fekvő térséget árasztották el bombákkal. A saigoni amerikai katonai szóvivő közölte, hogy amerikai repülőgépek szerdán ismét „té­vedésből" saját soraikban okoz­tak károkat. A Khe Sanh bom­bázására kiküldött repülőgépek halálthozó terhüket tévedésből az amerikai tengerészgyalogo­sok állásaira dobták le. Ame­rikai adatok szerint egy ameri­kai katona életét vesztette és 19 megsebesült. ROMAN SEGÍTSÉG VIETNAMNAK Bukarest — Románia és a VDK képviselői szerdán újabb egyezményt írtak alá Bukarest­ben, amelynek értelmében Ro­mánia térítésmentes gazdasági és katonai pótsegélyt nyújt a VDK-nak, az 1968—1969-es évre, és meghosszabbítja a VDK-nak nyújtott hitel több lejárati ide­jét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom