Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-08 / 127. szám, szerda

Mi a véleménye a jelenlegi eseményekről? A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÓ INTÉZET FELMÉRÉSE A párt Központi Bizottságá­nak Januári plénuma óta moz­galmas, politikai eseményekben gazdag világban élünk. És hogy a történések egyes mozzanatai polgáraink érdeklődésének köz­pontjában állnak, azt minden kétséget kizáróan bizonyítják a Csehszlovák Tudományos Aka­démia mellett működő Közvéle­mény-kutató Intézet adatai is. Dr. J. Zapletalová, az intézet igazgatónője a legutóbb már­cius végén megejtett közvéle­mény-kutatás eredményeivel elé­gedett. — A válaszokból a la­kosság politikai érettségére ós többnyire optimista állásfogla­lásra következtethetünk — mondja. A köztársaság lakossága va­lamenyl rétegéből kiválasztott 1476 személytől mindenekelőtt erre a kérdésre vártak felele­tet az Intézet dolgozói: • Ml a véleménye a mostani eseményekről: tartós változást biztosítanak-e vagy pedig csu­pán átmeneti jellegűek, melyek nem hagynak mély nyomot ma­guk után? A válaszokból kitűnik, hogy a megkérdezettek kétharmada je­lentős történelmi fejlődési fo­lyamatot lát a mostani esemé­nyekben és tartós Jelenségnek tekinti azokat. A válaszadóknak mindössze egyhetede tulajdonit átmeneti Jelentőséget az esemé­nyeknek, a polgárok egyötödé­nek azonban nincs kikristályo­sodott véleménye a dolgokról. Általában véve megállapítha­tó, hogy az optimisták a fér­fiak, a főiskolások, a CSKP tag­jai köréből kerülnek ki. Ugyanakkor a szólásszabad­sággal kapcsolatos kérdés meg­válaszolásánál az arány már kevésbó kedvező. Az optimisták (70 százalék} helyeslik a szó­lásszabadságot, ám a maradiak túlzottnak tartják azt. A következő kérdés így hangzott:" Véleménye szerint a szocializmus megszilárdítá­sához, vagy gyengítéséhez ve­zetnek a mostani események? A polgárok háromnegyed ré­sze — többnyire ismét a férfiak, középiskolások és a CSKP tag­jai — optimista választ adott. A szocializmus gyengülésével a polgároknak mindössze 6 szá­zaléka számol. Arra a kérdésre pedig, hogy a demokrácia megszilárdítása vagy gyengülése várható-e a történésektől, a polgárok 88 százaléka (főleg az érett kor­ban levő közép- és főiskolai végzettségűek és természetesen a párttagok) válaszolt kedvező­en és csupán 1 százaléka volt ellenkező véleményen. A szocializmus, Illetve a de­mokrácia megerősödését felté­telezők közötti arányból kltű­íitk, hogy ez utóbbiak lényege­sen többen vannak (98 száza­lék), mint azok, akik a szocia­lizmus gyengülésére következ­tetnek. Ebből is látható, hogy a lakosság többsége feltétlenül bízik a demokrácia és a szo­cializmus történelmi küldetésé­ben. Az életszínvonallal kapcsolat­ban feltett kérdések egyike ez volt: mit vár a mostani ese­ményektől: életszínvonalunk nö­vekedését vagy csökkenését? Mlg a megkérdezettek hétti­zede bizakodóan válaszolt erre a kérdésre, az életszínvonal csökkenésével csupán 7 száza­lék számol. Ugyanakkor azon­ban 25 százaléknak nincs kia­lakult véleménye erről a prob­lémáról. Az érdekes megfigyelések alapján az Is megállapítást nyert, hogy a cseh- és a szlo­vákiai kerületek lakosságának véleménye között általában nincs lényegesebb eftérés, kivé­ve az utolsó kérdésre kapott válaszokat, melyekből kitűnik, hogy a szlovákiai lakosság na­gyobb arányban (75 százalék) bízik az életszínvonal emelke­désében, mint a cseh kerületek lakossága (68 százalék). Sok szó esik mostanában a törvény­szegésekről ős ezzel kapcsolat­ban az ötvenes években igaz­ságtalanul elítélt vagy meghur­colt emberek rehabilitálásáról. Ezért érdeklődtek a közvéle­mény kutató Intézet dolgozói polgáraink véleménye felől: Helyesnek tartják-e ezt az eljá­rást, vagy talán jobb volna fá­tyolt borítani a múltra és elfe­lejteni, ami történt? Polgáraink igazságszeretetét és erkölcsi felfogását bizonyít­ja, hogy 91 százalékuk az elég­tételnyújtás mellett emelt szót és csupán 7 százalékuk volt el­lene. Arra a kérdésre pedig, hogy az igazságtalanul üldözöttek­nek, az állásuktól megfosztot­taknak és anyagilag megkárosí­tottaknak Jár-e a képzettségük­nek megfelelő munkalehetőség és a kártérítés, a megkérdezettek 90 százaléka válaszolt igennel és mindössze 2 százaléka nem­mel. • Ml a véleménye azokról, aktk részt vettek a polgártár­saink ellen elkövetett jogtalan­ságokban? Bíróság előtt kelle­ne felelősségre vonni, esetleg megfosztani őket köztisztségük­től, vagy helyesebbnek tartaná, ha néni beszélnénk ezekről a problémákról — hangzott a to­vábbi kérdés. A megkérdezettek többsége, mind a cseh, mind a szlovák kerületekben az igazságtalanul elítéltek rehabilitálását és ká­ruk megtérítését követeli. A további kérdéscsoport a po­litikai viszonyokra vonatkozott. Melyik megoldást javasolná az alábbiak közül a helyzet javu­lásának biztosítása érdekében: 1. a demokrácia további elmé­lyítését (polgári szabadság, sza­bad választások, a hibák és fo­gyatékosságok bírálása I — 46 százalék; 2. több politikai pártot — 28 százalék; 3. a nemzetek és nemzetiségek közötti teljes egyenjogúságot — 26 százalék; 4. mtnősített és becsületes, fe­lelős dolgozókat a vezető állá­sokba — 15 százalék; 5. a külpolitikai és gazdasági kapcsolatok jobb megoldását —­10 százalék; 6. az életszínvonal növelését — 10 százalék; 7. a CSKP vezető szerepének megőrzését, megszilárdítását, munkája megfavítását — 2 szá­zalék. Nem hallgathatjuk el azon­ban, hogy ezekre a kérdésekre a vélemények korántsem vol­tak egyöntetűek. A legjobb pél­da erre az, hogy Szlovákiában a megkérdezettek 91 százaléka követeli első helyen a nemze­tek egyenjogúságát (a cseh ke­rületekben mindössze 5 százalé­ka) és csupán másodsorban kí­vánja fejleszteni a demokrati­zálódási folyamatot. A többi kérdésben is, különösen ami a problémák sorrendjét illeti, eléggé lényeges a véleménykü­lönbség. A tapasztalatok arra mutat­nak, hogy — noha a kérdések­re a megkérdezettek kétségte­lenül őszintén válaszoltak — nézeteiket gyakran változtatják. Nagy befolyással vannak rájuk a politikai események és termé­szetesen azok kommentálása a sajtóban, a tv-ben és rádióban. KARDOS MARTA Rohamos Az utóbbi években — főleg 1967-ben — rohamos fejlődés­nek indult a jugoszláv mező­gazdasági termelés. 1966 ős 1970 között az árutermelésben például 25 százalékos fejlődés várható. Érdekes, hogy a szo­cialista szektorra hárul a leg­nagyobb feladat, Jóllehet, az or­szág mezőgazdasági termelésé­hek mindössze egyötödét kép­viseli. (pl/ Mennyi jószágunk van Ez év Január elsején hazánk szarvasmarha-állománya 4 mil­lió 437 ezer darabot tett ki, s ebből 1 millió 929 ezer volt a tehenek száma. Az előző évhez képest az állomány némileg csökkent. Az ország sertésállo­mánya 5 millió 601 ezer darab volt, s Így az előző évhez ké­pest 5,6 százalékos gyarapodás mutatkozott. Úgyszintén Jelen­tős mértékben szaporodott a baromfiállomány is. APRÓHIRDETÉS AUAS 1 • TurCtanska strojárna losonci Üzeme azonnali belépésre nagyobb számban alkalmaz ]6 fizetős! le­hetőségekkel: hegesztőket, vasesztergályosokat, marósokat, lakkozókat, géplakatosokat. Felveszünk továbbá munkásokat segédmunkára 6s betanításra ls. Az érdeklődők Jelentkezzenek az dzem személyzeti osztályán reggel 8-tól 14 óráig 0F-16S • A CSEMADOK kassal Járási titkársága pályázatot ir kl az ala­kuló városi bizottság titkári tiszt­ségére. Fizetést feltételek: 1700— 2300 korona. Iskolai végzettség humán Irányzatú főiskola, vagy többéves gyakorlat ős középiskolai végzettsőg. Lakást nem biztosí­tunk; kassalak előnyben része­sülnek. írásbeli Jelentkezést a kö­vetkező címre kérjük: OV-CSE­MADOK, KoSlce, Leninova 30/H. ÚF-504 • Azonnali belépéssel felveszünk nagyobb számú kocsikísérőt tej­ás más áru szállítására, gépkocsi­vezetőket, autómechanikusokat, lakatosokat és egy kertőszt. CSAD, n. p., DZ 802 Bratislava, Komárfianská cesta. OF-480 tlslavában, vagy esetleg télen U lakható vfkendházat. Cím a hlr­detőirodában. Ü-411 • Nagyon Jó karban levő WART­B URO-900, új motorral eladó. Tela­ión 2706 Galanta. 0-525 • Eladó Tatra-57. Czucz József. Somorja 821. Ű-508 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ADASVÉTEl • Sürgősen vennék kisebb kertes családi házat Újvárban vagy. Bra­Nyert a Csehszlovák Állami Sorsjátékon és várakozás nélkül kapta meg a nép­kocsit Sorsolás: minden hónap 15-én. A nyereségek összege: 600 000 korona és 100 000 korona külön jutalom! MEGVETTE MAR A SORSJEGYET? OF-019 • Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik id. Svijdl Istvánt elkísérték utolsó útjára az udvar« dl temetőbe. A gyászoló család, ÚF-528 illllllllllllllllllllllllllllllllillllll 1 szó —2 korona 0), egységes hirdetést díj­tételt vezetínk be magánt*«­mélyek részére) A hirdetői Ara szavanként 2,— korona (szónak mlnfisűl a kötőszó, a névelő é> a számjegy Is). 4 hlrdetfi kiszámíthatja a díjté­telt és hozzászámítva 3.— ko­rona kezelési költséget, hőt nappal a kívánt Időpont alOtt beküldheti a kővetkező címre: PRAVDA — Inzertné oddelenia Oj Sző. Bratislava, iesenskőha 12. A szöveget a pénzesutalvány hátsó oldalán a „Zpréva pre priJlmateTa" feliratú részbea kell közölni Hirdessen Ön is az ÜJ SZÓ-ban NE BÍZZA A VÉLETLENRE! Mielőtt értesítené a kárpitost, látogassa meg a lakástextil üzleteket és válassza ki a legújabb bútorhuzatokat. A Textil-; üzletek eladói minden városban szívesen adnak szakmai tanácsot és segítenek kiválasztani a bő választékban kapható egyszínű, sima vagy mintás bútorhuzatokat úgy, hogy összhangban álljanak a szőnyegekkel és a vevő otthonában található egyéb bútorhuzattal. OF-475 OBCHOXH7 S TEXTILOM Jt ODEVMI flBB 196B. V. 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom