Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-31 / 149. szám, péntek

Ä személyi hatalom a tömegek Egy idő óta heves társadalmi viharok sörpörnek végig a kapitalista Európán. Minden egyes országban más-más okok váltják ki a nyugtalanok lázongását, de a jelenségekben sok a közös vonás. Itt van pél dául a diákkérdés. Országonkint eltérő viszonyok között felsőoktatási reformért, jobb életfeltételekért, társadalmilag biztosított érvényesülésért, a szellem szabadságáért harcolnak a nyugat-németországi, olaszországi, franciaországi, belgiumi, sőt újabban, illetve ismét a spanyolországi diákok. A nyugatnémet diákok harcának politikai színezetet ad az, hogy gazdasági-társadalmi követeléseik szorgalmazása mellett küzdelmük a hírhedt szükségállapot-törvények kierőszakolása, a náci rendszer feltámadásának lehetővé tétele ellen irányul. Olaszországban a kereszténydemokraták üzelmeit, az ország NATO-kiárusitását is elítélik a nyugtalan diákok. Másik jellegzetes tünet, hogy a diákság nem marad intellektuális sziget a társadalom tengerében, hanem a legtöbb országban a munkásosztály rokonszenvét, sőt támogatását élvezi, nem egy esetben diáktüntetések, lázongások a dolgozó tömegek nagyarányú megmozdulását, sztrájkharcát vezették be. Ez érthető is, hisz érdekeik egybefonódnak. Franciaországban például az egyetemistáknak csak 10 százaléka munkásszármazású, s a diákok 40 százaléka tanulmányai mellett állást vállalni is kénytelen. Az NSZK-ban a főiskolásoknak csak 9 százaléka kap ösztöndíjat, míg az Egyesült Államokban 13 százalékuk, de Amerikában a tanulmányi kiadások az ösztöndíj hétszeresének felelnek meg. Franciaországban a tömegek nagy társadalmi és politikai megmozdulása, tízmillió dolgozó általános tömegsztrájkja polgárháborús viszonyokra emlékeztet. De Gaulle „Európa az európaiaké" tetszetős jelszavának az árnyoldala ls látható lett. Az amerikai imperializmus európai térhódításával, befolyásával szembenálló politika kétségtelenül nemzett áldozatokat követelt, de az volna az igazságos, ha az áldozatok terhét elsősorban a monopóliumok, s csak aztán a nagy tömegek viselnék. Franciaországban ez fordítva volt, s ez a látszatra tetszetős, ám belül nagyon kétes politika sodorta De Gaulle-t a bukás szélére. A francia belpolitikai válság most kulminál. A tábornok bianco csekket kér egy júniusi népszavazástól, amelynek igenlő eredményei felhatalmaznák őt bizonytalan gazdasági, közigazgatási, felsőoktatási és szociális reformok végrehajtására. A szakszervezetek, a dolgozók képviselőinek, valamint a munkáltatók és a kormány képviselőinek eddigi, egyelőre eredménytelenül végződött tárgyalásai azonban azt mutatták, hogy De Gaulle ismét politikai zsonglőrösködéssel kívánja lecsillapítani a kedélyeket, morzsákkal szeretné kielégíteni a dolgzó tömegek igényeit, s valahogy átmenteni személyi hatalmi rendszerét. A tízszázalékos általános béremelés, a minimális bérnek havi 600 frankban történő megállapítása azonban korántsem elégíti ki a francia dolgozókat. De Gaulle rendszere még sohasem volt olyan nagy válságban, mint éppen most. De Gaulle rendszerét azonban nemcsak a munkások támadják. A burzsoázia bizonyos körei is megbuktatnák a jelenlegi kormányrendszert, hogy alkalmat találjanak a maguk szűk érdekeinek érvényesítésére. Ezeknek szól figyelmeztetésül a baloldali szocialista és demokrata szövetséggel együttműködő francia kommunisták állásfoglalása: „A harcoló dolgozók millióival együtt nem vagyunk hajlandók közömbösen szemlélni a jelenleginek egy olyan hatalommal való felváltását, amely nem teljesítené a dolgzók követeléseit és egyet jelentene a qyülölt múlthoz való visszatéréssel. A múltat pedig az jellemezte, hogy magukat baloldalinak nevező kormányok jobboldali politikát folytattak, a munkásosztályt és a kommunista pártot kirekesztették az ország ügyeinek irányításából. Mind az olaszországi választások, mind a többi európai országban lejátszódó események azt bizonyítják, hogy kommunisták nélkül nem lehet igazságos munkáspolitikát folytatni. Ezért jogos a francia kommunisták követelése: népi demokratikus egységkormányt! LÖRINCZ LÁSZLÓ egy hónap MÁjUS 2. • Provokatív izraeli díszszemle Jeruzsálemben, Izrael állam megalakulásának 20. évfordulója alkalmából # Egyiptom lakossága népszavazáson 99 százalékos igenléssel fejezte ki Naszszer elnök programjának támogatását # Az amerikai szegények tüntető menete Memphisből Washingtonba indult. MÁJUS 3. • Véres verekedés Párizs diáknegyedében. Bezárták a Sorbonne-t. MÁJUS 7. • Tunézia megszakította diplomáciai kapcsolatalt Szíriával. MÁjUS 10. • Egyiptomban elfogadták az Arab Szocialista Unió új statútumát. MÁJUS 11. « Tömegsztrájk Nyugat-Németországban a szükségállapottörvények tervezett jóváhagyása ellen 0 Diák- és rendőrösszetűzések Párizsban. MÁjUS 12. • Az emberi jogokról tárgyaló ENSZ-értekezIet 18 határozatot fogadott el. 9 Izraeli és jordániai katonák tűzharca az Allenby-hídnál. MÁJUS 13. • Párizsban megkezdődtek a vietnami-amerikai előkészítő tárgyalások. MÁJUS 14. « De Gaulle elnök hivatalos látogatása Romániában • Puccskísérlet brazzaville-i Kongóban. MÁJUS IS. • Lengyel párt- és kormányküldöttség Budapesten. • Róbert Kennedy győzött a nebraskai előzetes elnökjelölt-választáson. 0 Lázadás a Dél-jemeni Népi Köztársaság két városában. MÁjUS 18. « Lemondott a délvietnami kormány. MÁJUS 21. • Az Olasz Kommunista Párt ás az St támogató baloldal választási győzelme. MÁJUS 22. • A francia nemzetgyűlés elvetette a baloldalnak a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát. 0 Grorniko szovjet és Stewart angol külügyminiszter moszkvai tárgyalásai. MÁJUS 27. • A Francia Kommunista Párt demokratikus egységkormányt követel. # Román pártás állami küldöttség Jugoszláviában. Megmerevedett álláspontok U

gy látszik, hogy a dolgozók nagy sztrájkja (következtében megbénult francia fővárosban a vietnami—amerikai tárgyalások is egy helyben topognak. Az újabb találkozók sem tudták kimozdítani a holtpontra jutott, megmerevedett nézeteket. A hanoi küldöttség álláspontja szerint az érdemi tárgyalások csupán akkor kezdődhetnek el, ha az Egyesült Államok feltétel nélkül beszünteti a VDK elleni bombatámadásokat. Amíg az agresszió folytatódik, nem lehet komolyan tárgyalni a békéről. Az agresszor nyomást akar gyakorolni áldozatára a fokozott intenzitással folyó bombázásokkal. A VDK kormánya szerint ilyen körülmények között nem lehet megoldani a fő kérdéseket. Az amerikai küldöttség viszont azt követeli, hogy a bombázások beszüntetésének reciprocitásaként a VDK is hagyja abba a dél-vietnami hazafiak támogatását. Hanoi szerint viszont ez már a fő problémák megoldásának egyik részletkérdése, amelynek megvitatásához csak a légitámadások megszüntetése után lehet hozzálátni, vagyis ha Washington megfelelő légkört teremt a béketárgyalásokhoz. Az óriási áldozatokat hozó vietnami nép nem érthet egyet azzal, hogy míg az amerikai léglkalozók a polgári lakosságot pusztítják, küldöttsége Párizsban újabb és újabb engedményeket tegyen. Ilyesmire csak a legyőzöttek hajlandók, az Egyesült Államok pedig éppen azért kényszerült tárgyaló asztalhoz, mivel képtelen a katonai győzelmet kicsikarni. Roger Htlsman, a Columbia Egyetem ismert professzora a Foreign Affalls amerikai külpolitikai folyóiratban irt terjedelmes tanulmányában helyesli a vietnami háborút, a a bombázásokról azonban higgadtan megállapítja: „Eszak-Vietnam bombázása az Egyesült Államoknak közel ezer katonájának elvesztésébe, illetve fogságba esésébe és 800 repülőgép megsemmisítésébe kerül. A hónapokkal ezelőtt közölt adatok szerint az eddigi bombázások 6 milliárd dollárba kerültek, azonban Északon csupán 340 millió dollár értékű kárt okoztak. Egyes szakértők ebből azt a következtetést vonják le, hogy a bombázások beszüntetése csak haszonnal járna. Politikai szempontból a bombázások befejezése tiszta haszon lenne, hiszen vietnami politikánk egyre több gondot okoz európai szövetségeseinknek. Paradox helyzet, hogy az északvietnamiak is úgy érzik, a bombázásokkal többet nyernek, mint vesztenek. Az egész világ közvéleménye velük szimpatizál, beleszámítva az Egyesült Államok közvéleményének jelentős részét is. így tehát sem katonai, sem politikai szempontból nem hasznos Észak bombázása." Ezek után felvetődik a kérdés, miért nem ad Johnson parancsot a bombázások beszüntetésére? Erre egyértelmű választ nehéz lenne adni, de kétségtelen, hogy a héjják még mindig a háború brutális kiszélesítésére ösztönzik. Washingtonban olyan javaslatok látnak napvilágot, hogy határidős ultimátumot kell adni a VDK-nak, vagy beleegyezik az amerikai javaslatokba, vagy beszüntetik a párizsi eszmecserét. Akadnak olyanok is, akik a VDK elleni inváziót sürgetik. S hogy Johnson gyors megbékélésre nem számít az abból is kitűnik, hogy újabb közel négymilliárdos hadihitelt kért a vietnami háborúra. A jelek szerint a párizsi tárgyalások nem Ígérnek gyors sikert. A háború tovább folyik Dél-Vietnamban, a hazafiak kezükben tartják a kezdeményezést, s miközben Saigonban egy újabb kormányt neveztek ki, a külvárosokban heves harcok folynak a partizánokkal. A világsajtó különféleképpen ítéli meg az új kormány céljait. Többnyire a korrupció elleni harc megindítását és a lakosság rokonszenvének megnyerését várják tőle. Abban azonban nagyon kevesen bíznak, hogy tárgyalásokba bocsátkozik a felszabadítás! fronttal. A Ky alelnök körül csoportosuló elvakult katonai klikk nyomban elsöpörné őket, még akkor ls, ha Washington hozzájárulna a béketárgyalások lehetőségeinek kitapogatózásához. így a vietnami probléma májusi tanulsága: további türelem és reménykedés. SZOCS BÉLA 1988 V. 31. 5 Amerikai nyomásra a thaiföldi kormány újabb 5000 katonát küld Dél-Vietnamba. Az Egyesült Államokban is további egységek Dél-Vietnamba vezénylésével számolnak. Bonni mementó Európa „testén" már több mint két évtizede van egy súlyos fekély: a német kérdés. Az NDK konstruktív békepolitikája az egyik oldalon, s az NSZK egyre veszedelmesebb politikai fejlődése a másik oldalon, noha Bonnban nem győzik hangoztatni az európai feszültség csökkentésének és a kontinens országai közti együttműködésnek a jelentőségét. Gondoljunk csak a Kiesinger-kormány sokat emlegetett „úľ kelet-európai politikájára. Ám ha áttekintjük az elmúlt hónap jelentősebb eseményeit Nyugat-Németországban, látnunk kell, hogy ez a fekély egyre jobban megmérgezi az európai légkört. A nyugat-berlini, müncheni, majd később az egész országra átcsapott diákzavargások elleni kegyetlen megtorlást még Brandt külügyminiszter fia sem kerülhette el. „Lázítás" vádjával bíróság elé állították. Dutschke haladó diákvezér merénylőjének ügye azonban elsikkadt. S miközben a bonni propagandagépezet igyekszik feledtetni, vagy legalábbis „kommunista felbújtásnak" feltüntetni a diákzavargásokat, Európa és az egész haladó világ joggal figyelt fel egy másik jelentésre: baden-würtembergt tartományi választásokon a neonácik előretörésére. A leadott szavazatok majdnem 10 százalékát kapták, és a stuttgarti parlamentben szerzett 12 mandátummal (további hat tartományban még 48 képviselőjük van) elindultak a bonni Bundestag felé ... „Vajon Németországban minden újra kezdődik" — teszik fel aggasztóan a kérdést világszerte. Mindezt csak betetőzik a nyugatnémet kormány múlt hónapi legfontosabb politikai erőfeszítései: a több mint tíz év óta tartó huzavona után a nyugatnémet parlamentben keresztül hajszolja a szükségállapot-törvény elfogadását. Hogy mit jelent ez az ország lakossága számára, elég, ha csak a főbb rendelkezéseket említjük meg. Korlátozni lehet a levél és telefontltkot, valamint a hivatás szabad gyakorlását; belső nyugtalanság esetén a kormány bevetheti a hadsereget a „rendbontók ellen"; a „rendkívüli állapotot" a NATO is kimondhatja, a Bundestag megkérdezése nélkül. A volt megszálló, de ma már „szövetséges" nyugati hatalmak e törvény szorgalmazásával és támogatásával nemcsak a Jaltai és potsdami egyezményeket sértik meg, hanem saját külpolitika! irányvonalukra is rácáfolnak. Ahelyett ugyanis, hogy e törvények bevezetése ellen harcolnának, szemet hunynak az egyre veszélyesebb nyugatnémet fejlemények felett, és olyan lehetőséget játszanak a bonni vezetők kezére, amelyeket annak idején Hitler is fontos lépésnek tartott... Az NSZK lakosságának nagyrésze, a haladó értelmiség, de különösen a fiatalság látja az ebből származó veszélyt és fokozza tiltakozását a kormány Intézkedései ellen. A világ haladó gondolkodású millióinak nevében minden bizonnyal találóan mutat rá a lényegre a TASZSZ szovjet A KERTÉSZEK TÉVEDÉSE hírügynökség minapi nyilatkozata: „A szükségállapot-törvény azoknak az agresszív német imperialista köröknek az útját engyengeti a hatalom felé, amelyek már kétszer sodorták katasztrófába a világot". A nyugatnémet politika gyökeres megváltoztatásáért síkraszálló diáktüntetések elleni kegyetlen megtorlások, a neonácik lassú de fokozatos előretörése, szükségállapottörvény bevezetése — mindez igen komoly mementó a Rajna felől. TÓTH GÉZA BRANDT KIESINGERHEZ: — Azt hiszem, hogy gyomirtószer helyett műtrágyát használtunk (La Tribúne de Geneve karikatárája)