Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)
1968-05-30 / 148. szám, csütörtök
Távozzanak, okik elvesztették o nép bizalmát Továbbra is feszült a franciaországi politikai helyzet (ČSTK) — Tegnap Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága plenáris ölésének megnyitása napján közös ölést tartott a bánovcei Zornica üzemi pártbizottsága a munkásőrség tagjaival, hogy megbeszéljék a jelenlegi politikai helyzetet. Az ülésen elhatározták, hogy határozatot küldenek Alexander Dubček elvtársnak, a CSKP KB első titkárának. A levélben kifejezésre juttatják, hogy teljes mértékben a CSKP Központi Bizottsága és Dubček elvtárs mellett állnak. Készek bármikor megvédelmezni a dolgozó nép vívmányait és követelik, hogy távozzanak a CSKP Központi Bizottságából mindazok, akik — Novotný, Chudík, Lastovička, Lomský és mások — elvesztették a nép bizalmát. Az üzem munkásőrségének tagjai és kommunisták a CSKP iránti odaadásuk jeléül a Központi Bizottság ülésezésének egész ideje alatt a munkásőrség egyenruhájában fognak dolgozni. 6 A Rudé právo vasárnapi számában közli dr. B. Rattinger professzornak, a Károly Egyetem államjogi tanszéke vezetőjének viszszacmlékezését Augustín Schram Őrnagyra. — Jan Masaryk volt külügyminiszter haláláról sokat írnak. A lapokban megjelent cikkek szerzői amatőr detektívek szerejiét vállalták. A szenzáciőkeltés érdekében semmitől sem riadnak vissza — mondta Rattinger professzor, akinek szavai nyomán felelevenednek a húsz év előtti események: — A vinohradyi kerület, Horni Strumky utca 14. sz. alatt laktunk. Velünk szemben a 7. számú házban laktak Schramék. Baráti kapcsolatot tartottunk fenn, az asszonyok jó barátnők voltak. Váratlanul jött az 1948 tragikes májusi nap. Korán kelő vagyak, a családnak reggelit készítettem. Hét óra etán néhány liivést hallottam. Ax ablakból láttam, hogy az utcán férfiak futottak, egyikük kezében aktatáska volt. Kiszaladtam. Kicsivel később Schramék lakásában a földön holtan találtam barátomat. Az egyik széken Sssze- , roppanva fiit felesége, Anna. A 23 éves gyilkosnál, M. Choc röplapot találtak, amelyet elolvastam. Durva támadást tartalmazott a CSKP ellen. Név szerint támadta Angustin Schramot, a párt Központi Bizottsága partiAz Antifasiszta Harcosok Szövetségének Szlovákiai Bizottsága táviratot intézett a CSKP Központi Bizottságához, melyben az ellenállás résztvevői többek között ezt írják: „Elvárjuk, hogy a CSKP KB plénuma hatékony Intézkedéseket hoz, hogy a megkezdett demokratizálódási folyamatot sikeresen végre is hajtsa". Követelik, hogy mondjanak le a CSKP Központi Bizottságában viselt tisztségükről azok az elvtársak, akik a múltban kompromittálták a pártot, továbra is fékezői az előrehaladásnak, s akik már senkit sem képviselnek. * Az Egészségügyi Minisztérium kommunista dolgozói tegnap határozatot juttattak el a CSKP Központi Bizottságához. Követelik, hogy a párt vezető szerveiben és a pártapparátusban viselt funkciókból haladéktalanul távozzanak azok, akik az elmúlt évek folyamán kompromittálták a pártot. Egyidejűleg követelik, hogy sürgősen hívják össze a pártkongresszust. zán- és ellenállási szervezete osztályának vezetőjét. A röplapon, amelyet Nyugat-Németországban adtak ki és amelyen 16 aláírás voll — köztük Bunzáé, Chudnbáé és másoké —, barátomat vádolták |an Masaryk meggyilkolásával. Az aláírók között szerepelt Vávra Starík is. Milyen ember volt Vávra Starík a megszállás alatt? A szlovákmorva területen élt, ahol el szerelte volna érni azt, hogy Morvaország e részét az úgynevezett szlovák államhoz csatolják. Később Szlovákiában csatlakozott a partizáninozgalomboz — mint besúgó. Angustin Schram mindazt jól tudta. Amellett foglalt állást tehál, hogy V. Staríkot zárják ki a cseh partizánok soraiból. Ez a bűnöző, aki később Nyugatra szökött, bosszút állt rajta: cseh terroristákat küldött Prágába, hogy meggyilkolják Schramot. Az az ötlet, hogy Schram nevét kapcsnlatba hnzzák Jan Masaryk halálával, nyugati eredetű; onnan került át hozzánk is ez a hamis állítás. Rattinger professzor végül msgálapitja: — Augustín Schramnak sok barátja volt. Biztos ők is ta núságot tesznek annak az embernek védelmében, aki a szabadságért, a fasizmus ellen harcolók első soraiban állt. Visszautasítom a vádat, amely bemocskolja egy bátor elvtárs — egy kommunista emlékéi. Megalakult az államj'ogi elrendezést előkészítő bizottság A kormány megalakítota az államjogi elrendezést előkészítő bizottságot, melynek elnöke O. Cerník miniszterelnök lett. A bizottságnak többek közt tagja Lörincz Gyula, az ŰJ Szó főszerkesztője és V. Kapišovský, az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének elnöke is. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye (ČSTK) — A ČSTK keddi jelentéséről, amelyben az orvoskongresszus előkészületeiről és az előkészítő bizottság képviselőinek fogadásáról számolt be, akiket dr. Vladislav Vlček egészségügyi miniszter fogadott dr. František Kriegel, a Nemzeti Front Központi Bizottsága elnökének jelenlétében, az Egészségügyi Minisztérium az alábbi magyarózó közleményt adta ki: Vlček miniszter ugyan egyetértett az orvosok helyzete új módon való rendezésének gondolatával, őm csupán az Egészségügyi Dolgozók Egységes Szakszervezeti Szövetségének keretében. Egészséges vállaikozószeilem (ČSTK) — A Handlovái Ipari Vállalat a szocialista vállalkozó szellem érvényesítésének során az idén — megalapítása óta első ízben textilgyártmányait a Szovjetunióba fogja exportálni. A szovjet rendelés 30 000 különféle nadrágra és 2000 női köpenyre szól. A szállítmányt az év második felében indítják útnak. •fr Dr. Fridrich Kuchár, a Csehszlovák Vöröskereszt Központi Bizottságának elnöke tegnap fogadta Roger Gallopint, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának genfi vezérigazgatóját, aki egyhetes látogatásra Csehszlovákiába érkezett. * ÁTÉPÍTIK A KASSAI GOTTWALD UTCÁT. A Kassal Városi Nemzeti Bizottság tanácsa jóváhagyta a Gottwald utca átépflési tervét, amelyet a mélyépítő vállalat dolgozói végeznek el az 19B9—71-es években. A beruházás értéke 33 millió korona. Az új részben a Gnttwald utcán a Hernád jelenlegi medrében halad majd, ahonnan a vizet leengedték már. vószenekar. Divatbemutatókra fodrászversenyre, kozmetikai tanácsadásra is sor kerül. Tekintélyes helyet foglalnak el a sportolók. Fellép többek között J. Višný mérnök bratislavai kulturista csoportja. Több kiállítást is nyílik: a fiatal festőművészek tárlata, „Szobor a városban", fényképkiállítás, a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából dokumentumkiállítás, hobby-kiálítás; levelezőlap-, be•yeg-, és Jelvénykiálítás. A fesztiválon a fiatalok nemcsak szórakozni fognak. Több jelentős szemináriumra, beszélgetésre, vitaestre is sor kerül, mint pl. „Az ifjúság harca a békéért" „Szabadságot Vietnamnak", „ötven éves köztársaságunk és a fiatalok", továbbá fiatal írók, képzőművészek, filozófusok találkozója, csehszlovák—szovjet újságírók vitaestje stb. Természetesen ezen a kis helyen csak a program töredékét állt módunkban ismertetni. Jókedvben, meglepetésben, spontán megnyilvánulásokban bizonyára nem lesz hiány. A küldöttség tagjai azonban nemcsak Nyitrát ismerik meg, hanem kétnapos üzemi, szövetkezeti látogatásokra utaznak el Szlovákia minden részébe. A csehszlovák—szovjet ifjúsági fesztivál Június 30-án ér véget Bratislavában. Délelőtt a fiatalok, a város lakói és több neves szovjet és csehszlovák politikus koszorút helyez el a Slavínon, délután karnevál, este pedig gálaest lesz. A. Dubček elvtárs bejelentette, hogy szívesen részt vesz a fesztivál befejezésén, hogy elbeszélgessen fiataljainkkal és a szovjet vendégekkel. — ozo — (Folytatás az 1. oldalról) beszámolóikat. Jean-Marcell leanney, a szociális ügyek minisztere és mások félig üres padsorok előtt mondták el beszámolóikat. A kommunista párt és a polgári baloldal azt követeli, hogy tekintettel az ország feszült helyzetére, a miniszterelnök személyesen számoljon be a képviselőknek. Találgatások özönét Indította el az a váratlan Jelentés, hogy De Gaulle tábornok az utolsó pillanatban csütörtök délutánra halasztotta el a francia minisztertanács szerda délelőttre öszszehívott ülését, és 24 órára Colombey-Les-Deux-Eglises-i birtokára vonult vissza. Roger Frey parlamenti ügyekkel foglalkozó állaniminiszter kijelentette: De Gaulle tábornok fontos politikai döntések előtt szokott vidéki magányába rövid időre visszavonulni. Az elnök döntésére vonatkozóan három feltevést emlegetnek. Az első: az elnök bejelenti lemondását és visszavonulását a közéleitől; a másik: lemond a Pompidou-kormány és De Gaulle tábornok új kormányt nevez ki; a harmadik, amit pillanatnyilag a kommentátorok a legvalószínűbbnek tartanak: az elnök Ieloszlatja a nemzetgyűlést és új választásokat ír ki. Ezt tekintik ugyanis a válságból kivezető utak közül a legcélszerűbbnek. Az elnök Ilyen irányú elhatározásában nyilvánvalóan közrejátszik az a tény, hogy a népszavazás terve gyakorlatilag megbukott. Nem látszanak biztosítva a népszavazás lebonyolításának feltételei, a je* lenlegi helyzetben a népszavazásra bocsátott törvénytervezet ígéretei már túlhaladottak, nem elégítik ki a sztrájkoló munkások követeléseit, hátráltatják a sztrájk befejezésére irányuló törekvéseket. A választás kiírása viszont — úgy vélik politikai körökben — elősegítené a munka újrafelvételét. Az elnök lemondásának lehetőségét azonban egyáltalán nem zárják ki. A Reuter jelentése szerint az alkotmánytanács kilenc tagját felkérték, legyenek készen a tanfles esetleges azonnali öszszehívására, amennyiben erre szükség lesz. A tanács egyik feladata, hogy elfogadja az elnök lemondását. A Jobboldali Aurore szerint a fővárosban olyan hírek keringenek, hogy a kormány hazarendelte Németországból az ottani francia katonai egységek főparancsnokát, az algériai események nyomán hírhedtté vált Massu ejtőernyős tábornokot. Több páncélos ezredet is Párizs közelébe vezényeltek. Egyébként kedden éjszaka Illegálisan visszatért Franciaországba Dániel Cohn-Bendit anarchista diákvezető, akit a francia belügyminisztérium — tekintettel NSZK-beli állampolgárságára — nem engedett visszatérni akkor, amikor Hollandiában és Nyugat-Németor-^ szágban tett körútja után újra az ország területére akart lépni. A diákvezér megérkezése utáii a Sorbonne-on rögtönzött gyűlést tartott. Gyűlését a rendőr; ség nem zavarta meg. Barátságunk tartós CSEHSZLOVÁK-SZOVJET IFJÚSÁGI FESZTIVÁL HAZÁNKBAN A napokban érkezett hazánkba a Szovjetunióból a Komszomol Központi Bizottságának küldöttsége, hogy a CS1SZ Szlovákiai Központi Bizottságának tagjaival megbeszélje annak a tíznapos Ifjúsági fesztiválnak a programját, amelyet a csehszlovák—ukrán barátság napjai alkalmából rendeznek Nyitrán és Bratislavában. (június 20—30J. Egy évvel ezelőtt hasonló találkozóra került sor Lvovban. A csehszlovák küldöttség tagjai még ma is lelkesedéssel beszélnek élményeikről, találkozásukról a szovjet fiatalokkal. Sokan közülük barátokra találtak, leveleznek és most önkéntesen jelentkeztek a CSISZ Központi Bizottságán, hogy kivegyék részüket az idei fesztivál szervezéséből. Az előkészületi munkák befejezéshez közelednek, szinte percnyi pontossággal kidolgozták már a napi programot, amely rendkívül érdekesnek, színesnek ígérkezik. Amint B. Durdinec, a Komszomol Központi Bizottságának dolgozója, az előkészítő bizottság vezetője mondotta, a Szovjetunióból 800-tagú küldöttség érkezik Nyitrára. A küldöttek kiválasztása bizony nagy gondot okozott, ugyanis sok szempontot kellett szem előtt tartani: a küldöttség tagjai fiatal munkások, kolhoztagok, értelmiségiek, szociológusok, filozófusok, egyetemisták, írók, színészek, képzőművészek, zenészek, sportolók stb. Több neves együttes is ellátogat hazánkba, mint pl. a Katonai Együttes, a JUNOSZTY táncegyüttes, a Voronyezs Együttes, amely három évvel ezelőtt Szicíliában, a népi együttesek fesztiválján aranyérmet szerzett, Bakuból 35-tagú szimfonikus zenekar jön stb. Hogy valóban a legjobbak kérül jenek el a fesztiválra, Kijevben ötnapos válogatószemlét tartottak. Végül is a csoportot úgy állították össze, hogy Szovjetunió minden része képviselve lggyen. A csehsžlovák küldöttség 250-tagú lesz. Ezenkívül számtalan művész, író, sportoló működik majd közre. A találkozóra vendégként meghívták E. Zátopeket, V. Čáslavskát, J. Golonkát. A Szovjetunióból többek között itt lesz az „űrhajós család" valamelyik tagja. Futtában egy kis betekintést nyújtunk a fesztivál programjába: 20-án Nyitrán színes felvonulással száz zászlóssal nyitják meg a fesztivált. Alkonyatkor tűzijáték, majd ismerkedési est lesz. Létrehozák a csehszlovák és a szovjet ifjúsági klubot, ahol vitákat, bemutatókat, zeneesteket rendezn'ek. Két moziban egésznapos vetítéssel csehszlovák, illetve szovjet' filmfesztivál lesz. K. Krautgartner zenekara kétszer lép fel, B. Hronecé négyszer. Megrendezik a modern dzsessz estjét. A fesztivál érdekessége lesz a vlahovicei 20tagú, 15 éves lányokból álló fúJohnson újabb haditanácsot tartott A szabadságharcosok sikeres akciója a Mekong deltájában Washington — Johnson amerikai elnök tegnap nyilatkozott a párizsi amerikai—észak-vietnami tárgyalásokkal kapcsolatban, miután megbeszélést folytatott Cyrus Vancevel, az amerikai küldöttség egyik tagjával. Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok hajlandó folytatni a tárgyalásokat és tovább kívánja csökkenteni a VDK elleni légitámadásokat, amennyiben a másik fél hasonló „reciprocitással" válaszol. Ugyanakkor azzal vádolta meg a hanoi kormányt, hogy „soha nem látott méretekig fokozta a beszivárgást Dél-Vietnamba". Ma, vagy holnap Johnson texasi birtokán kerül sor magas szintű tanácskozásra, amelyre meghívták Westmoreland tábornokot, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok távozó főparancsnokát. Ott lesz az Egyesült Államokban tartózkodó Gorton ausztráliai miniszterelnök is. Saigoni jelentés szerint DélVietnamban ismét heves harcok folytak a demilitarizált övezet nyugati szélén fekvő Khe Shantól egészen Dong Haig, az amerikaiak legkeletebbre fekvő támaszpontjáig. A VNA egy szerdai jelentésben közölte, hogy a Mekong deltájában a szabadságharcosok megtámadtak és elsüllyesztettek 10 hadihajót, felgyújtottak négy másikat, s harcképtelenné tették a hajókon szállított mintegy ezer amerike katonát. A szabadságharcosok tegnap sikeres támadást intéztek az amerikaiak Da Nang-i támaszpontja ellen is. Elkeseredett harcok folynak továbbá Saigon északi városnegyedeibon ls. A szükségállapot-törvényjavaslatok vitája Bonn — A bonni bundestag szerdán megkezdte a szükségállapot-törvényjavaslatok harmadik olvasásban való vitáját. A parlament épületét megerősített rendőrjárőrök őrzik, készenlétbe helyezték a lovasrendőröket és tüzoltófecskendőket is az esetleges tüntetések megakadályozására. Szerdán először hat, úgynevezett „egyszerű" szükségállapot-törvényjavaslatot tárgyaltak meg. Ezek részletkérdésekről intézkednek. Csütörtökön kerül sor az alkotmánymódosítás — tehát a voltaképpeni törvényjavaslat — feAz NDK pártás kormányküldöttsége Moszkvában Moszkva — Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió kormányának meghívására szerdán megérkeztek Moszkvába a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségének tagjai. A delegációt Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke vezeti. A vnukovói repülőtéren a delegáció tagjait Alekszej Koszigin, Pjotr Gyemicsev, Konsztantyin Katusev és más hivatalos személyiségek fogadták. letti szavazásra. A szavazás ezúttal névszerinti lesz. Az ország különböző részein szerdán is folytatódtak a tüntetések. Számos egyetemen sztrájkoltak a hallgatók. A frankfurti egyetem főbejárata fölé diákok a „Marx Károly Egyetem" felírást helyezték el. A díáksztrájk a legteljesebb Münchenben volt, ahol egyetlen főiskolán sem folyt tanítás. A Japán Kommunista Párt nyilatkozata Tokió — A Japán Kommunista Párt tegnap nyilatkozatot tett közzé, amelyben síkra száll a haladó erők egységfrontjának megteremtéséért, a japán-amerikai biztonsági szerződés hatálytalanításáért, Okinava visszacsatolásáért és egy demokratikus kor mány megteremtéséért. Zsákutcában a kampalai tárgyalás K a m p a 1 a — Nigéria és Biafra tárgyalása a legyveres konfliktus békés megoldásáról zsákutcába jutott. A szövetségi kormány kitart amellett, hogy a konfliktust csak akkor lehet felszámolni, ha Biafra lemond függetlenségéről. A biafrai küldöttség ezzel szemben a harcok feltétel nélküli beszüntetését köveleli. A Rudé právo cikke Augustín Schramról