Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-17 / 135. szám, péntek

Emberi jogok és mai ANAKRONIZMUSOK „A kommunista párt nevéhez és uralmához — sőt önkényuralmához — szégyenletes túlkapások is fűződnek. Jelen akarok lenni minden olyan aktusnál, amely megjavítja, reformálja és megújítja a szocializmust. Am nem akarok jelen lenni felszámolásánál még ha ezt a, méltatlan szertartást furfangosan el is kendőznék a demokratizálás zajával". (Laco Novomeský) SEHSZLOVAKIA ÉS PRAGA TAVASZÁT csodálja ma a vig, s az avatlan szemlélő számára talán úgy tűnhet, túlsáisan messzire ment az európai humanista, Laco Novoeský, amikor ezeket a súlyos szavakat a szlovák írók orágos konferenciáján elmondta. Méltatlan volna azonban eUüi'rasztalás, hisz ez a látlelet nemcsak az írók, művéBk altat Képviselt már-már kétes előjelű erjedésre mut rá, hanem általánosítva, társadalmi vonatkozásban is ilytálló. A demokratizálódási folyamat természetes velejárójant könyvelhetjük el, hogy az uniformizált nézetek heet

t a véleménynyilvánítás szabadsága olyanokat is felínre hoz, melyek disszonánsak, sőt egészen a túlsó írtról érkeznek. Mégis meglep bennünket az a célratőmerészség, ahogy az utóbbi időben ezeknek a nézetekik helyet követelnek, sőt helyet csinálnak. Egyes esekben ugyanis már nemcsak dialógust folytatnak, hanem íltun társadalom és pártellenes álláspontra helyezkedik. Céljai* érdekében nemcsak a dogmatikus történetszemlélet miatt háttérbe szorított személyiségek „rebilitációjának" vagy a történtek szenzációhajhászó tálásának manőverezéséhez folyamodnak, hanem a „nem >mmunisták" nevében ítélkeznek is. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy a litika, mely végeredményben az emberiség történelmék útjelzője, kitérőkkel, áldozatokkal, oktatlan szenvedésekkel tarkított; s az előrenhaladás útja sokszor nez kaptatókon át vezet. Tudjuk azonban azt is, ma sem :ezik olyan tudomány, vagy bölcselet, mely a Jövő útegyenesvonalúvá tenné, visszaesések, visszaélések, kiTők nélkülivé. S ezzel távolról sem akartuk a múlt hiit és vétkeit szentesíteni, vagy azok fölött szemet fl^ni. Viszont nem nézhetjük tétlenül azt sem, hogy a iit bűneiből egyesek tőkét kovácsoljanak, s nyílt poikai platformmal olyanok kezdjék uralni a közéletet, ik a múlt révén nemcsak diszkreditáltak, politikai paptikumba valók, hanem akiknek a legkisebb közük ícs a szocializmus ügyéhez. MAGUNK RÉSZÉRŐL helyesnek tartjuk, hogy a párt felszámolta' a merev, t embertelen módszereket, s olyan légkört teremtett, ilyben a hatalommal való visszaélés eleve lehetetlenné lik. Teljes mértékben helyeseljük annak a politikának a íyegét, melynek kimondott célja, hogy minden különbg nélkül létrehozza az emberek és a társadalmi csortok kölcsönös bizalmán alapuló demokratikus kaphatókat és együttműködést, s ezáltal lehetővé tegye társadalom legjobb, haladó erőinek összefogását. Ez a índék azonban nem jelentheti azt, hogy feladjuk álláInkat, a szocializmus pozícióit, s olyan helyzetet telítsünk, mely újra a hatalom megszerzéséért vívott rc feladata elé állítaná a kommunistákat, s a társadan haladó erőit. Márpedig a demokrácia és a demokratizálódás fogalival bűvészkedők előtt vérmes reményként csillan ma ir meg ez a lehetőség. Már-már úgy tűnik sokszor, gy a múlt vétkeivel való szembenézés, s a történelmi ?mélyiségek rehabilitálása egyeseknek csak arra szol1, hogy az események és személyiségek egyoldalú és ogult értékelésével olyan közvéleményt teremtsenek, ilynek csak a párt láthatja a kárát. Hiba volna, persze, azt hinni hogy a demagógiának ícs közönsége, s az elmúlt évek politikai gyakorlata m teremtett volna táptalajt ezeknek az elméleteknek, ijsütetű prófétáiknak. \z álobjektivitás és megtévesztés trójai falova mellett Szlovákiában — elsősorban a vallásos érzelmek és a cionallsta szenvedélyek felszításán fáradoznak. Az olJ népszerűségnek ugyanis ez a legbiztosabb útja, izeknek az elméleteknek a szlovák állam idejéből jőcsn akadnak képviselőL őszintén szólva ehhez kedvező ajt jelent az a múltbeli sérelem ls, mely a szlovák mzet önrendelkezési jogát megcsorbította, s a kassal rmányprogramban leszögezett elveket semmibevette. módon nem csodálhatjuk aztán, ha a nemzeti össze;ás elméleti Indoklásai között olyan érvek szerepelnek nint ezt a dunaszerdahelyi Matica alakulógyűlés egyik 'atalos szónoka hangoztatta —, hogy „a nemzetiségi litikában csődbe jutott nemcsak a kereszténység, ham a kommunizmus eszméje ls". Sőt, a nemzeti összefo3 zarándokutat vállalt szónoka Komáromban már nemik a „vallás és a nemzet" elválaszthatatlanságát bllygatta, hanem azt is: „a nemzet több mint a párt" .. inte megdöbbentő ez a demagógia, mely eleve szemakarja állítani a szocialista társadalom vezető erejét tömegekkel és a nemzettel. (Az említett megállapítás yanis nem képezi vita tárgy át. J S HA MÁR ITT TARTUNK, nem mehetünk el szó nélkül amellett a magyar-ellenes kampány mellett sem, mely a szlovák sajtó egy részének asszlsztálásával ma már egyre kínosabb helyzetet teremt Dél-Szlovákiában. Itt nemcsak az bosszant bennünket, hogy tudatosan megbontják az itt élő népek eddigi békés együttélését, hanem az Is, hogy az esetek többségében annyi objektivitásra sem számíthatunk, mint amennyit egyes lapok az arab-izraeli konfliktusban, vagy a Nigéria—Biafra párhacban tanúsítottak. Persze, ez a magatartás fondorlatos, nem lép nyíltan a porondra. Védekező állást erőszakol magára, s egy javaslat — a CSEMADOK állásfoglalása — irracionálissá fokozásával próbál közvéleményt teremteni. S mivel a szlovák közvélemény — újságjai jóvoltából — teljes mértékben tájékozatlan, a sanda szándék Itt ér leghamarabb célhoz, megingatva sokszor azokat ls, akiknek az Internacionalizmus a hitvallásuk. Eltekintve a nacionalizmus antihumánus jellegétől — bármely oldalon jelentkezzék is! —, s attól, hogy étvágya szerint legszívesebebn koncként tekintene az egyes nemzetiségekre, e jelenség fő veszélyét abban látom, hogy a párt sorai megbontására törekszik, s a demokratizálódási folyamatot végsősoron diszkreditálni akarja ... Mert mi más lehet a vélemény arról a sajtókampányról (lásd Kultúrny život, Predvoj, Rofnícke noviny, Ľud, SMENA), melynek a föderációt követő második szava a nemzetiségek jogainak kétségbevonása. Még akkor is, ha a párt akcióprogramja ezt egyértelműen leszögezi. S ez a kampány ugyancsak rafinált. Egyrészt a reciprocitás — tehát a bosszú szlovák állambeli — elvét szorgalmazza, másrészt a Dél-Szlovákiában élő szlovákság elnyomatásának hiedelmét szuggerálja. Persze, sohasem konkrétan, mindig globálisan. Ha a vádakat nézzük, ilyeneket találunk: Mit akarnak már megint ezek a magyarok? Mégis csak szörnyű, hogy Dél-Szlovákiában — üzletben, hivatalban, utcán — mindenütt csak magyar szót hallani, stb., stb. S a felkorbácsolt tömegpszichózisnak ezzel kapcsolatban egyetlen receptje van: „Matfari za Dunaj!" ... Eltekintve attól, hogy ezt az elvet már igyekeztek megvalósítani, s attól, hogy az otthon mindenkinek drága, — valamint hogy a történelmi helyzet ma más, mint 1945-ben —, sértő és embertelen ez a megnyilatkozás, mégha „ezer év bűnét" akarja is törleszteni. Mert kivel, kikkel szemben törleszt?! Azokkal szemben, akik éppúgy kiszolgáltatottjai voltak a hatalmi politikának, mint bármely nemzetiség?! ŐSZINTÉN SZÓLVA nehezen érti az ember ezt a hecc-kampányt, s azt a hozzáállást, mely egy nemzetiség jogos, évek óta napirenden szereplő követelésére „soviniszta, nacionalista, sőt irredenta" váddal felel... Talán abszurdnak tűnik, ha analógiaként egy évszázaddal a múltba lépünk: mennyi hasonlóság van a szlovák nemzet 1848-as követelése, vagy az 1861-es Memoranduma és a nemzetiségek mai igénye között. (Gondolok itt a nyelvhasználatra, művelődésre, az egységes jelleget respektáló területi (közigazgatási) elrendezésre, stb.) Mégis, a szocialista társadalom keretei között, milyen sértő, amikor Daňo Okáli (Dunaszerdahelyen) kijelenti: „Helyesnek tartjuk a Szlovák Tudományos Akadémia alkotmánytervezetre tett javaslatát, hogy a szlovák nyelv mindenütt — Dél-Szlovákiában is — hivatalos nyelv legyen, s gyűléseket, nagyobb megnyilvánulásokat ezen a nyelven tartsák. Mert mégis csak lehetetlen, hogy az államalkotó nemzet fia, ha Dél-, vagy Kelet-Szlovákiában munkalehetőséget keres, ismerje a kisebbség nyelvét. Ilyen a világon nincs!" Persze, hogy „mi van a világon" az más lapra tartozik, tény viszont, hogy ezek a szavak — az adott környezetben — hatásosak voltak. De igaztalanok! Ha már ngyanis — és itt Okáli Predvoj-beli cikkével érvelek — a nagyhatalmak és Nagy Ferenc annakidején elszabotálta a kitelepítést, sőt a deportáciö sem tisztította meg ezt a területei, mai realitásként nem ári tudomásul venni, hogy « közel 700 ezres Csehszlovákia magyarság természetes és emberi joga, hogy — a többi nemzetiséghez hasonlóan — a kétnyelvűség elvéhez ragaszkodjék azon a lerületen, ahol kompakt egységben él. Ezt a jogot egyébként nemcsak a szocialista elvek, de a kapitalista rendszer sem vonja kétségbe. Ez azonban már érvelésének másik részét érinti, hogy mi „nincs a világon". Nem tudni ugyan, hogy D. Okáli mit ért a „világ" alatt, ugyanis Finnország (9 százalék svéd), Izrael (10 százalék arab) Jugoszlávia, Románia, Svájc (10 százalék olasz, 1 százalék rätoromán) és más országok nemzeti kisebbsége természetes jogként élvezi azt, amit a Szlovákia 14 százalékát jelentő magyarságtól, nemzetiségi körletében „elviselhetetlennek" tartanak. LACO NOVOMESKÝNEK az „egyetemes humanitásról" mondott szavai az emberi jogok alapokmányának első cikkélyét idézi emlékezetembe: „Minden ember szabadnak, emberi méltóságában, valamint jogaiban egyenlőnek született". De ha ez a megfogalmazás így túlságosan általános, idézhetem a jugoszláv alkotmány 42. szakaszát, mely leszögezi: „Jugoszlávia népeinek nyelve és írása egyenrangú" (kivétel a néphadsereg, ahol a vezénylés nyelve szerbhorvát j... A 43. szakasz pedig így szól: „Hogy megvalósuljon a polgár szabadsága nemzetiségének és kultúrájának kifejezésére, minden nemzetiségnek — nemzeti kisebbségnek — is biztosított joga van arra, hogy szabadon használja nyelvét, fejlessze kultúráját, és e célból szervezeteket alapítson, valamint más alkotmányban megállapított jogokat élvezzen" . .. VILO PLEVZA, szlovák történész mondta a minap, hogy „a szlovákság egy része nem eléggé toleráns a nemzetiségekkel szemben". Őszintén szólva, Daňo Okáli esetében nem a toleranciát hiányolom. Inkább az egykori kitelepítő kormánybiztos és belügyi megbízott hangja sért, aki az emberiesség nevében nemcsakhogy PARDON-t nem tud mondani, de érvelése, fellépése ma is elfogultságot takar, s ezzel a legkevésbé sem segíti a népeink közötti együttélés eszméjét. Az viszont már erkölcs és etika kérdése, ki menynyire tartja magát alkalmasnak arra, hogy Dél-Szlovákiában a szocialista és nemzeti megújhodás fáklyavívője s a népek közötti megértés munkálója legyen. „A nacionalizmus... nemcsak a nagy nemzetek, hanem a kis nemzetek szerencsétlensége is" — mondja Michal Horváth a Predvoj-ban közölt tanulmányában. Napjaink feladatát a továbbiakban így jelöli meg: „.. .megértés a csehekkel államunk föderációs elrendezésében. Másodszor, megértés a Szlovákiában élő magyarokkal. Harmadszor: arra való törekvés, hogy a tudatunkban, vagy a tudatalatti énünkben megragadt nanacionalista előítéletektől megszabaduljunk. Be kell ismernünk, hogy a nacionalizmusból valami azokban a szlovákokban, sőt a szocialistákban ts maradt, akik néha készek lettek volna megesküdni, hogy nincs bennük nacionalizmus. Ez ellen csak józan ésszel és szocialista humanizmussal lehet k üzden i". Ez a mi célunk, minden törekvésünk is. A harc azonban, amely még előttünk van, kettős. Meg kell küzdeni a visszahúzó erőkkel, s következetesen végigvinni társadalmunk demokratizálódását, ugyanakkor azonban elszántan szembenézni minden olyan törekvéssel, mely bármely mezben, mérgezni akarná a megújhodást, s veszélyeztetni szocialista vívmányainkat. A „sovinizmus — a kollektív önzés" — ahogy Fábry Zoltán nevezte — nem bonthatja meg sorainkat; s az itt élő magyarság leghatározottabb ellenállásába ütközik minden olyan törekvés, mely a párt, s társadalmunk- haladó erői ellen irányulna. Emberségünk és magyarságunk őszinte törekvése, hogy minden ármánykodás ellenére szót értsünk, s munkánkkal segítsük a párt akcióprogramjának megvalósulását. Sőt, ezen túlmenően azt is megnézzük és megkérdjük: ki, mit tett az akcióprogramban leszögezett elvek érdekében, s vajon kinek a nevében beszélnek azok, akik kétségbevonják, hogy a szocialista társadalom feltételei között „minden nemzetiségi kisebbségnek — a magyaroknak, lengyeleknek, ukránoknak, németeknek stb., — joguk van saját nemzeti életük kiteljesülésére, s arra, hogy maradéktalanul éljenek alkotmányos jogaikkal". (A párt akcióprogramjából). Az akcióprogram számunkra az a vízválasztó, mely minden demagógiában és nacionalista túlbuzgóságban eligazít, megmutatva azt, hogy tulajdonképpen: ki k i v e 1 tart. FÔNOD ZOLTÁN JV £ -<5 => > 0 I < Q1.