Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-13 / 131. szám, hétfő

Egy elvet vallunk MOTTO HELYETT: Tavaly a nyugat-szlovákiai kerületben mindössze 1500 an, az idén már az első negyedévben 707-en jelentkeztek a pártba. SZABÚ LÁSZLÓ e hónap derekán ünnepli születésének negyvenedik évfordulóját. Ebben a korban az ember cselekedetei nemcsak elképzelésekre, hanem élettapasztalatra is épülnek. S ha valaki negyvenéves korában kéri felvételét a kommunista pártba, akkor bizonyára többen megkérdezik: miért csak most? — A gondolat nem most jutott az eszembe, mondhatnám, hogy már két évtizede érlelődött bennem... Számára az élet iskolája már a gyermekkorban kezdődött. Nyolcan voltak testvérek, a munkáscsaládok életét élték. Az évek teltével erősödött benne a tudásszomj, megértette, hogy ez a felemelkedés egyetlen lehetősége. A szülők álma a gimnázium volt, ami biztos kenyeret jelentett. A háború éppen az ő nemzedékének elképzeléseit törte derékba. A jogfosztottság a munkásszülők értelmiségi pályára készülő gyermekeit érintette a legérzékenyebben. Ezek a fiatalok már tudták, hogy milyen keserves munkával szerezték meg születik a taníttatásukhoz szükséges pénzt, s már azt is megértették, hogy „majd másként lesz ez egyszer, ha összeomlik az urak világa". Hinni kezdtek egy igazságosabb társadalmi rendszerben, s mikor e történelmi tény részeseivé lettek, felettébb csodálkoztak, hogy az embert nem a munkája, hanem a nemzetisége szerint értékelték. Az ifjúság a legérzékenyebb az igazságtalansággal szemben. S nehezen felejt. Számukra csak 1948 februárja jelentette a szabad tavaszt. Az igazsághoz viszont ma is hozzátartozik, hogy e nemzedék még csupán állampolgárságot kapott, jogot kaptak a katonaruha viselésére, de közülük nagyon kevesen lettek azzá, amivé képességeik alapján lehettek volna. Egy részük megkésve bár, de mégis érettségit szerzett, majd főiskolát végzett. De a többség megrekedt, a legjobb esetben hivatalnok és szakmunkás lehetett. Igy keletkezett a felszabadulást követő évek jogfosztottságának következményeként hatalmas űr a csehszlovákiai magyar értelmiség fejlődésében. Egy nemzedék kiesésének hiányát nehéz, szinte lehetetlen pótolni. — Mi szerettem volna lenni. A múlt nem térhet vissza, ez már történelem. Nézzük reálisan az életet... A realitás, hogy érettségizett, egy évet elvégzett a közgazdasági főiskolán majd egészségi okokból megszakította a tanulást. Dolgozott mint bérelszámoló a járási építkezési vállalatnál, 12 évig közgazdász volt a Prefa üzemben és tavaly munkahelyet változtatott. — A dunaszerdahelyi járási népi fogyasztási szövetkezet — Jednota —, karbantartási részlegét irányítom. Munkahelyemmel elégedett vagyok. S ami igen lényeges, jó a kollektíva. AHHOZ, HOGY VALAKI JŐ MUNKÁT VÉGEZZEN, szükséges, hogy kedvelje a szakmáját és értsen is hozzá. Szabó elvtársnál mindkét előfeltétel adva van. Gazdasági és politikai kérdésekben egyarán tájékozott. A Prefa üzemben hosszú évekig tagja, majd titkára volt a szakszervezeti bizottságnak. Véleményét, nézeteit széles körben ismerik. — Nehezen tudnám pontosan meghatározni, hogy mi tartott vissza, közel két évtizede a pártba való jelentkezéstől. Ismerek sok jellemes, becsületes kommunistát s az utóbbi hónapok eseményeit értékelve rádöbbentem, hiszen én ugyanazt akarom, amit ezek az emberek. Vagyis egy elvet vallunk. S mivel nemcsak egyetértek a párt irányvonalával, hanem gyakorlati megvalósítását is szorgalmazni akarom, úgy hiszem, hogy a pártban a helyem. — A párttagsági könyv inkább csak szimbóluma az együvétartőzásnak, az a lényege, hogy mit gondolunk s miként cselekedünk. CSETÖ JÁNOS BABI TIBOR AGGASZTÓ ÖSSZEFÜGGÉSEK I. ELŐKÉSZÜLETEK A demokratizálási folyamat megindulásával jogos remények ébredtek bennük az eddig megoldatlan kérdések rendezését illetően. A sajtószabadság ugyan eleve nyilvánvalóvá tette, hogy disszonáns hangok is támadnak, hogy régi tévedéseket vita, súrlódás, újabb időleges tévedések nélkül nem lehet tisztázni. Csakhogy mindez túlment a feltételezett határon, s állítólag a magyar irredentizmus hibájából. A Rolničke noviny, a Ľud, a a Kultúrny život és a Predvoj hasábjain közölt cikkek mármár elérték egy uszító kampány méreteit, s mindez nem egy-két nap gyümölcse. Juraj Zvara „A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában" című könyve bizonyos szlovák körökben nagy visszatetszést váltott ki. A kritika magyarán mondva azt a véle-. ményt hangoztatta, hogy hasznosabb dolgokra is felhasználhatta volna az idejét. Hatvanhét nyarán több újságíró és különféle intézmények szakemberei keresték fel Magyarországon a szlovákok lakta településeket. Nyaralás ürügyén mentek oda felméréseket végezni, s a Kulturális és Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatal 1968. évi megállapításai a szlovákok asszimilációjáról, amit Daňo Okáli emleget a Predvoj április 25-i számában közölt cikkében, alighanem ennek a nyaralásnak és felmérésnek az eredménye. Azóta bukkannak fel egyre-másra a szlovák lapok hasábjain a reciprocitás elvét hangoztató cikkek, de szerzőiknek eszük ágába se jut pontosan meghatározni, mit jelentsen ez az elv. Annak idején a fasiszta Magyarország és az ugyancsak fasiszta Szlovák Köztársaság megállapodásaiban fogadtak el hasonló elvet, a nemzetiségi kérdés rendezésére, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy iskola ellenében egy iskolát nyitnak, egy lap ellenében egy lapot indítanak stb. mindkét országban. 1968. V. 13. L

étezünk, részét képezzük a köztársaságnak. Földműveseink tonnaszámra termelik a húst, a kenyérnek valót és a sok inás betevő falatot. Munkásaink Csernőtől Asig dolgoznak az ország bányáiban,% üzemeiben, építkezésein. Értelmiségünk — a csehszlovákiai magyarságnak ez a számbelileg, sajnos, leggyengébb rétege — igyekezete minden erejével a humánus eszmék szolgálatában áll: a jogegyenlőség, a szabadság, a testvériség és a demokrácia szükségességét hirdeti, népeink barátságának és egységének megszilárdításán fáradozik. A hivatalos statisztika szerint is 537 ezren vagyunk. Nagy szám ez, holott, irrellls ... Ténylegesen jóval több a csehszlovákiai magyarság, mint amennyiről a meglehetősen sok visszaélés után született adat beszél. Hosszú évekig mégis nemcsak a perifériára kényszerültünk, hanem — határon innen és határon túl egyaránt — nem ls vettek rólunk tudomást. Mostohagyerekekként két szék között a földön ültünk. Antonín Novotný például, aki több mint egy évtizedig az ország élén állt, még a „mindenkihez" szóló beszédei közül is csak az 1968-as újévi köszöntőjében ejtette ki a nevünket. „Részletesebben" pedig csupán lemondása után, a CSKP Központi Bizottságának áprilisi ülésén elmondott önszépítő beszédében emlékezett meg rólunk: „meg kell oldani a magyarok, ukránok, lengyelek, helyzetét is, a kisebbségek jogait sem szabad figyelmen kívül hagyni" — mondta nyugdíjas kisemberként, a köztársaság egykori elnöke. A tanács jól esett, azt Viszont, hogy míg elnök volt és óriási irányító és végrehajtó hatalommal rendelkezett, a kisebbségek jogait Antonín Novotný is „figyelmen kívül" hagyta, képtelenek vagyunk elfelejteni. Köreinkben fájdalmat okozott és többeket kétségbe ejtett az, hogy a csehszlovákiai magyarságot nagyon sokan még társadalmunk megújhodásának első napjaiban is mellőzték vagy mellőzni igyekeztek. A sok kárt okozott, egészségtelen állapot — ha lassan is— oldódik, és megváltozik a nemzetiségekkel kapcsolatban tanúsított helytelen gyakorlat. Ma már a nemzetek képviselői is figyelembe veszik a nemzetiségeket: beszélnek rólunk, számolnak velünk. Benne vagyunk az akcióprogramban, foglalkozik életünkkel a kormány programnyilatkozata, beszédében szót ejtett rólunk a párt vezeUszítás! tő titkára, a köztársaság elnöke, a kormány elnöke, a Nemzetgyűlés elnöke és társadalmunk több új vezetője. A

problémák megoldását ígérő józan is reális hangok megnyugtatnak. Ismét elszomorít viszont az a sok igazságtalanság, amelyből nem kértünk, amelyet nem érdemlünk meg, amely azonban — az említett és régen igényelt sok ésszerű hang ellenére — sajnos szintén megnyilvánul. Uszít az Űj Sző, irredenták, soviniszták, nacionalisták a magyarok, — mondják többen, szóban és írásban. Az Oj Szónak évekig az volt az egyik legnagyobb gyengéje, hogy a lap azok problémáival foglalkozott legkevesebbet, akik a lapot olvassák, akiknek jár, akikért van, akik helyezetén javítani hivatott. Azért uszít az Oj Szó, mert hiánytalanul hozza a hivatalos közleményeket, és csehszlovákiai magyar újság lévén, végre arányosan — a realitásoknak megfelelően, józanul, — helyt ad a csehszlovákiai magyarság hangjának, jogos igényei megfogalmazásának? Vagy az minősül „uszítás"-nak, hogy az Oj Szó cikkei aktivitásra, a párt irányvonalának teljesítésére ösztönöznek? A semmivel sem bizonyítható sértő „kinyilatkoztatások" azért veszélyesek, mert megtévesztők, félrevezetik a közvéleményt, torzítják a tudatot. A helyzetünk azért nehéz, mert nem tudunk védekezni. Védeni, vagy elutasítani ugyanis csak tényre épülő vádat lehet. Bennünket azonban nem vádolnak, hanem bizonyítékok nélkül rágalmaznak. „Partnereink" feltételezésekből indulnak ki, az Oj Szó-t anélkül bírálják, hogy olvasnák a lapot, a „vádlók" anélkül bélyegeznek meg, hogy ismernék szándékunkat, célunkat, törekvésünk lényegét. Hallucináció ellen nincs orvosság, érv nélkül nincs vita. A rágalmat — mint kritikán aluli megnyilatkozást — nem vesszük tudomásul, még visszautasításra sem érdemesítjük. Ebben az esetben nem azt nézzük, hogy mit beszélnek, hanem azt, hogy ki beszél... Irányvonalunk az akcióprogram. Együttérzéssel, támogatásra kész szándékkal a párt és a kormány vezetőinek szavát figyeljük, számunkra az ő mondanivalójuk a mérvadó. Az útszéli hangok egyedül azért bántanak, mert úgy látszik, hogy velünk szemben a konzervativizmus bal- és jobboldali formában jelentkezik. A „balos" konzervatív nem beszél rólunk, de nem is tesz érdekünkben semmit. A „jobbos" konzervatív bsszél rólunk, de csak rosszat lát bennünk. A jobboldal és a szektás baloldal — mint a történelemben már annyiszor — ismét közös platformon áll: ellenségünk! Ö

rülünk, hogy olyanok is vannak, akik már nemcsak tudnak és beszélnek rólunk, hanem bíznak bennünk, helyzetünket reálisan ítélik meg, és a mi problémáink megoldását is szorgalmazzák. Meggyőződésünk, hogy a jövőben az utóbbiak tábora megnő és a közös ügy előnyére, a progresszív erők törekvése fog diadalmaskodni. BALÁZS BŽLA Ezt a mechanikusan értelmezett kölcsönösséget természetesen el kell utasítanunk, mert szocialista államok között csak úgy lehetne alkalmazni, ha mindkét országban létszámát tekintve ugyanakkora kisebbség élne, ha ugyanolyan lenne koncentrációja és ugyanolyan kompakt területet lakna mindkettő. Ha ezek a feltételek nincsenek meg az egyik, vagy másik oldalon, akkor ez a kölcsönösség végeredményben az egyik, vagy másik nemzetiség jogainak csorbítását jelentené. Nincs semmi okunk arra, hogy a hirtelenében végzett felmérések sajtóban hangoztatott adatait mérvadóknak tekintsük. De tiszta lelkiismerettel leszögezhetjük azt is, hogy a csehszlovákiai magyarság szívből kívánja, hogy a Magyarországon élő szlovákok az igazságosság és méltányosság alapján élvezzenek minden őket megillető jogot, hogy hazájuknak tekintsék és tekinthessék azt az országot, ahol őseik immár 150—250 éve letelepedtek, ugyanúgy ahogy mi is szülőföldünknek és hazánknak tartjuk ennek az országnak tájait, és soha eszünkbe se jutna azt követelni, hogy akaratuk ellenére, a mi kedvünkért odahagyják Tótkomlós és Békéscsaba vidékét. Húsz-húszegynéhány évvel ezelőtt néhány politikus a szlovákok nemzeti érdekeire hivatkozva pontosan ezt követelte tőlük is — tőlünk is s ne higgye senki, hogy ezek az elképzelések már feledésbe mentek. Például Daniel Rapant a Slovenské pohrady 1967. évi 11. számában „A dualizmusról" (O dualizme) című cikkét egy új Európa elképzelésével fejezi be: „Csakis a független államok és nemzetek szorosabb, illetve lazább, elsősorban gazdasági tömörülését lehet létrehozni többé-kevésbé nemzetközi alapon, s ebben az esetben úgy látjuk, hogy a természet és történelem, a faji és kulturális rokonság, vagy közelség által meghatározott kisebb regionális egysegekből laza tömörülésként létrehozott Európa a járhatóbb út." írja Rapant. Ezeket a kisebb egységeket, lehetőleg egy nemzetbeliektől lakott egységekként képzeli el; ennek érdekében érvényesíteni kellene a nemzetek önrendelkezési jogát, mely a különféle határkiigazítások vezérelveként szerepelne, de a lakosságcserét sem veti meg: „A lakosságcserét illetéktelen praktikákkal bizonyos mértékben' diszkreditálták, de tisztességes eljárás esetén (nem erőszak, hanem az egyéni kezdeményezés elősegítésével az illetékes államok részéről) a legalkalmasabb módja a középkori nemzetiségi keveredés vagy az úikori gyarmati hódítások következtében létrejött vegyülés megszüntetésének " Köszönjük szépen. A lakosságcserét valóban diszkreditálták, s minthogy Rapant az új Európába becsempészi a fajiság gondolatát is (lásd fentebb: faji és kulturális...), nincs semmi kezesség arra nézvést, hogy ez miként sülne el. Tehát látjuk, hogy a sajtóban kibontakozó kampányt egy sereg mozzanat készítette elő, s a kirobbantó lökést a harmincnyolcak „pezinoki rezolúclója" adta. Ha csak arról volna sző benne, hogy a Dél-Szlovákiában élő szlovákok nemzeti életének kibontakoztatása érdekében javaslatokat tesznek, minden rendben volna. De mindjárt a második bekezdésben így nyilatkoznak a harmincnyolcak: „Forrón üdvözöljük a visszatérést a Kassai Kormányprogram elveihez, melynek értelmében újra felvetődik a nemzetiségi kérdés helyes megoldása. Ahogy sok tekintetben deformálódott a szlovákok nemzeti élete, úgy Dél-Szlovákiában is súlyos torzulást szenvedett" ... stb. Amint látjuk, elsősorban is a Kassai Kormányprogram elveihez való visszatérést üdvözlik. Mi, magyar dolgozók is üdvözöljük, amennyiben a csehek és szlovákok viszonyának államjogi rendezéséről van szó, de semmiképpen nem üdvözölhetjük, ha a szlovákiai magyarok és a szlovák nemzet viszonyának rendezésére vonatkoztatják ezt az alapokmányt, mert ennek értelmében visszasüllyednénk a teljes jogtalanság állapotába. Ok ugyan nem mondják ki nyíltan, hogy az 1948 előtti állapotok visszállítására törekednek, de azt se mondják, hogy a magyar nemzetiségi kérdést is államjogi rendezéssel kell megoldani. Ehelyett nyíltan támadják Lőrinc Gyulát és a Csemadokot. A „pezinoki rezolúciót", amit első ízben a Rolničke noviny közölt, 1968. március 30án szavazták meg. Lőrincz Gyula Bátky László-nak adott interjúja március 27-én jelent meg, tehát csak három nappal előbb. A csodálatos az, hogy három nap alatt sikerült ilyen tanácskozást összehívni? Nemi Ezt nem három nap alatt szervezték meg, de jóval, hetekkel, hónapokkal az interjú közlése előtt, s kapva kaptak az alkalmon, hogy támadást indíthassanak. A rezolúció szerzői a közönséges szöveghamisítástól sem riadtak vissza. Ujjongva idézik Lőrincz Gyula elvtárs egy mondatát. „Minket 1918-ban senki sem kérdezett meg, hogy hová akarunk csatlakozni, mi nem önként csatlakoztunk Csehszlovákiához, minket idecsatoltak." ... aztán jönnek a pontok. Nagyon kényelmes pontok, hogy ne kelljen idézni például ezt a mondatot is: „1938-ban sem kérdezett meg senki. Nem mi írtuk alá sem a müncheni egyezményt, sem a bécsi arbitrázst... „Tehát a szlovákiai magyarság történelmi helyzetének felvázolásából kiragadnak egy mondatot, hogy vádat koholhassanak, s minthogy Lőrincz Gyula a következőt is kijelentette: ... egy nemzetiségért, nemzedékek jövőjéért vagyunk felelősek ...", ők pedig úgy értették meg ezt a fél mondatot a szlovák olvasótáborral, hogy egy nemzetért — mert a nemzetiség szót a szlovák „národ"-dal fordították — nyilvánvaló, hogy e kijelenté* gazdája csak irredenta és magyar soviniszta lehet — szerintük. Lőrincz Gyula annak a nemzedéknek utolsó mohikánjai közé tartozik, mely a leghatározottabban állt ki a köztársaság védelméért. ő maga egyike volt a tornóci nagygyűlés szervezőinek és szónokainak, s az értelmiség nevében beszélt a fegyvereket követelő, több » mint húszezer főnyi tömeghez. Mindez köztudomású róla. Csak azok vádolhatják őt sovinizmussal és irredentizmussal, akik mindent akarnak már, csak egységes és szocialista köztársaságot nem. Érthető, hiszen a „pezinoki rezolúció" annak a lapnak a közleményeként jelent meg, melynek egyik szerkesztője „a főszerkesztő tudta nélkül" teljes lelki nyugalommal az első oldalra becsempészi Andrej Hlinka fényképét, s kijelenti, hogy a kommunisták szociális és nemzetpolitikai téren is többet értek el, mint a Hlinkapárt, mintha a kommunisták egyszerűen Hlinka politikájának folytatói lennének, s a két párt eredményei között nem minőségi, legfeljebb mennyiségi különbséget lát. (Folytatjuk) kassai hírek A Kassai Városi Közlekedési Vállalat villamosai és autóbuszai az első negyedévben több mint 20 millió személyt szállítottak,. kétmillió utassal többet, mint tavaly. Ugyanakkor 160 ezer kilométerrel kevesebbet tettek meg, így a jövedelem egymillió koronával emelkedett. Kassa város lakosai ez év elején lakbér címén több mint másfél millió koronával tartoztak. Bár a régi adósságok az első negyedévben 283 ezer koronával csökkentek, 120 ezer korona új adósság keletkezett. Tehát még mindig 1,36 millió korona lakbérhátrálékuk van a kassaiaknak. MATŰ PAL