Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-07 / 97. szám, vasárnap

A CSKP Központi Bizottsága ülésének vitája (Folytaié-, az S. oldalcél) lelelős vagyok pártunk politiká­jáért. De nem viselhetem a tel­jes felelősséget a párthatároza­tok megvalósításáért azokon a szakaszokon, amelyekért a párt és az állami szervekben más elvtársak voltak felelősek, akiknek megvolt a maguk fel­adata. Nem tudom elképzelni, hogy én magam csak néhány elv­társsal — kezdetben a titkársá­gon dolgozó két elvtárssal, ké­sőbb pedig néggyel — a pártot és az egész államot a választott szervek és más szervek akarata ellenére irányíthattam volna, amelyek társadalmunk életének különféle szakaszain működtek. Szeretnék továbbá néhány szót mondani azzal az állítás­sal kapcsolatban, hogy decem­berben, illetve januárban az én javamra és az én tudtommal akarták felhasználni a hadsere­get és a biztonsági testületet. Ezt a rágalmat határozottan visszautasítom. Sejnával kapcsolatban a kö­vetkezőket mondhatom: szemé­lyesen nem érintkeztem vele. A múlt év folyamán összesen há­rom ízben találkoztam vele, mint a nemzetvédelmi főbizott­ság vezetőjével. Számomra Sej­na nem volt a hadsereg képvi­selője. A hadsereget Lomský, Prchlfk, mint a politikai főigaz­gatóság vezetője képviselte, akikkel sok ízben beszélgettem. Amikor Sejnát előléptették, ismételt előterjesztésről volt szó, amelyről kezdetben vita volt, majd normálisan megtár­gyalták és jóváhagyták. Én az előléptetés mellett voltam, mert ez megfelelt annak az elvnek, hogy a Jelentős pártfunkcioná­riusoknak a hadseregben meg­felelő rangjuk legyen. Szemé­lyes okaim erre egyáltalán nem voltak. A hadsereg magas párt­politikai funkcióiban dolgozó más magas rangú elvtársak sem rendelkeznek katonai főiskolai végzettséggel. Šejna előlépteté­se részemről hiba volt, ezért fe­lelős vagyok. Természetesen — és ezt aláhúzom — funkciói és a rendelkezések alapján Sejná­nak a szolgálati ével megvol­tak ehhez. Felszólalása további részében Novotný elvtárs a lelenlegi helyzettel foglalkozott. A hely­zet szüntelenül fejlődik és ne­héz pontosan értékelni, ezért csak néhány fontos kérdésre mutatott rá.. Mindenekelőtt úgy vélem, hogy a helyzet igen bonyolult. Egyetértek azokkal az elvtár­sakkal, akik figyelmeztetnek arra, hogy a párt nem tartja eléggé kezében az eszmei és po­litikai folyamatok irányítását. Maga a párt is az úgynevezett haladókra és konzervatívokra oszlik, mégpedig egyelőre nem egy pontos jövőre szóló prog­ram, hanem elsősorban a múlt bírálata alapján, amely nem egyszer szocialista építésünk alapvető eredményeinek taga­dásához vezet. A közvélemény befolyásolásának hangnemét bizonyos mértékig a különféle publicisták határozzák meg po­zitív vagy negatív szellemben. Az országban aktivizálódnak a negatív erők. A rehabilitáció kö­rül — mindent rehabilitálni akarnak — olyan kampány ka­varodott, amely árt a pártnak. Ne hagyjuk magunkat megté­veszteni azzal, hogy ma boldog boldogtalan kijelenti: a szocia­lizmus mellett áll. Ogy vélem azonban, hogy Dubček elvtársnak, a Központi Bizottság jelenlegi ülésszakán elhangzott beszámolója meg­nyugtatja a párt sorait és meg­erősíti a szocialista irányzato­kat. A beszámolót jónak tartom, s úgy vélem, hogy jóvá ls hagy­ják. Amelett vagyok, hogy a ve­zető helyeken megvalósuljanak a szükséges személyi változá­sok. Világos számomra, hogy a párt politikájának e megkez­dett irányvonala élén új embe­rekből álló szervnek kell áll­nia, akiket nem terhel a múlt politikai folyamata. Az akcióprogramot rendkívül fontos dokumentumnak tartom. A párt elé és nyilvános vitára kell bocsátani és úgy kidolgoz­ni, hogy a marxista—leninista ismeretek alapján következete­sen érvényesüljenek a dolgozó nép érdekel és szükségletei, hogy konkrétan és pontosan meghatározott feladatokat tar­talmazzon a párt irányvonalá­nak, valamint a januári és a mai plénum határozatainak a XIV. pártkongresszusig terjedő megvalósítása során. Államjogi elrendezésünket, a csehek és a szlovákok viszo­nyát illetően az az álláspon­tom, hogy ha ma a szlovák dol­gozók föderációt követelnek, akkor mellette vagyok, mert el­sősorban tőlük függ, hogyan akarják rendezni kapcsolatukat a cseh nemzettel, a Csehszlovák Köztársaságon belül és nekünk cseheknek ezt feltétel nélkül tiszteletben kell tartanunk. Ha ez a követelmény felmerül, ak­kor oldjuk meg alapvetően. Mindkét módozat megfelel a marxizmus—leninizmusnak. A tartalom a fontos. Ha föderáció, legyen következetes. Van Szlovák Nemzeti Tanács, alakítsunk cseh nemzeti taná­csot, osszuk meg a jogkört. Meg­állapítjuk az országos érdekek területét és a szerveket, ame­lyek ezeket az érdekeket biz­tosítani fogják. Ne féljünk et­től. Igaz, meg kell oldani a ma­gyarok, ukránok, lengyelek helyzetét is, a kisebbségek jo­gait sem szabad figyelmen kí­vül hagynunk. A pártnak vala­mennyi elvi kérdéshez idejében, világosan állást kell foglalni. A kommunista párt szerepe érvé­nyesítésének formái és módsze­rei természetesen változnak, de állandóan olyan erőt kell kép­viselniük, amely az egész tár­sadalomba beviszi a forradalmi öntudatot, a szocializmus tudo­mányos indokolását. Enélkül nem lehet szocialista demokrá­ciáról beszélni. Végül pedig minden törekvé­sünkben teljes mértékben és feltétlenül a Szovjetunióval va­ló, megbonthatatlan barátságra, sokoldalú együttműködésre és szövetségre kell támaszkod­nunk. Ezen a téren — úgy vé­lem — nem lehet semmilyen kompromisszum. Szilárdan kell állnunk a szo­cialista rendszerben, a kommu­nista forradalmi világmozgalom soraiban, tekintetbe kell ven­nünk annak szükségleteit, néze­teit és tapasztalatait. Orszá­gunk fejlődése nem csupán a mi belügyünk, mert ettől függ a világszocializmus ereje. Ogy vélem bátran, de ugyan­akkor megfontoltan, ésszerűen kell továbbhaladnunk. Közös munkánkban fel kell Ismernünk, hogy mi a szocialista haladás. Meg kell szilárdítani a szocia­lizmust, egyesíteni kell a dol­gozó népet, mozgósítani a cseh­szlovák munkásosztályt és a kommunista pártot, hogy mind­annak, ami nálunk történik, az élén álljanak. Nem követtem el sem becstelenséget, sem törvénytelenséget BOHUMÍR LOMSKÝ elvtárs felszólalása A gyümölcshozó, szakadatlan demokratizálódási folyamatra úgv tekintek, mint egy össztár­sadalmi folyamatra, amely mindannyiunkat átformál. Leg­alább is én így érzem és így élem át. Emellett úgy vélem, hogy egyszeri tett, vagy maga­tartás alapján nem változtat­hatjuk meg az ember és élet­művének jellemzését és értéke­lését. De az sem valószínű, hogy egy éjjelen át megváltozna munkájának stílusa és módsze­rei, amelyekkel a bürokratikus irányítás időszakában hosszú éveken át élt, s amelyekkel vé­gezni akar. Az értékelés fő kri­tériuma az akcióprogram meg­valósításáva'l kapcsolatos tettek és magatartás értékelés kell, hogy legyen. Az akcióprogram­mal teljesen egyetértek. Tuda­tosítom, hogy a régi, bürokrati­kus rendszerben sokáig dolgoz­tam azok alatt, akik társadal­mi fejlődésünk konzervatív irá­nyát képviselték. Számos dön­tésemmel és parancsommal a pártszervek határozatait érvé­nyesítettem. Funkciómban nem űztem személyi politikát, ha­nem mindig a párt irányvonalát igyekeztem érvényesíteni. Nem vállalom azonban a „ha­ladás ellensége" bélyegét. A társadalmi életünkben végbe­menő további változásokért ki­fejtett hatalmas törekvések Idő­szakában nem szeretnék hátul állni, önkritikailag beismerem, hogy a demokratizálódási fo­lyamat fejlődésének dinamikus üteme, az események széleskö­rű, gyors áramlása és a hiá­nyos tájékoztatás az utóbbi he­tekben kiváltotta, hogy a fej­lődésben lemaradtam. Januárban örömmel vettem a plénum határozatai teljesítésé­nek sikeres Indulását. A had­sereg legfelsőbb funkcionáriu­sainak tíznapos iskolázása le­hetővé tette, hogy megértsem a januári plénumból eredő mi­nőségi változásokat. Sajnos, később rendkívül bonyolult lett a helyzet. Ennek fő oka, hogy lebecsültük a körülményeket. Meglepett éppúgy, mint más elvtársakat ls, nemcsak a fo­lyamat viharos tempója, hanem a rövid idő alatt összegabalyo­dott kedvezőtlen körülmények is. Elsősorban Sejna esete, fő­leg szökése, ami különben ked­vezőtlenül hatott a hadseregre. Emellett én sem tartózkodtam a köztársaság területén, Janko vezérezredes öngyilkossága, ezenkívül a vezetésben beál­lott változás és betegségek kö­vetkeztében meggyengült a po­litikai főcsoport, a párt főbi­zottsága a minisztériumban pe­dig nem volt akcióképes. Hiány­zott a parancsnoki és a párt­politikai törekvések egysége. Visszatértem után csak nehezen tették lehetővé, hogy 7—8 per­cig beszéljek a televízióban. Természetesen csupán a fő kér­désekben foglalhattam állást. Azt hiszem sem önök közül, sem közvetlen beosztottjaim kö­zül, sem Novotný elvtársat, a volt főparancsnokot nem hagy­tam kétségben azt illetően, hogy a fegyveres erők semmi­lyen formában sem avatkoznak be a párton belüli kérdésekbe. Ez mély belső meggyőződésem­ből eredt, és szükségesnek lá­tom újból kijelenteni, hogy a csehszlovák néphadsereg kato­naságát semmilyen formában sem használták fel. Ugyanak­kor látni kell, hogy csupán egyének ezt nem akadályozhat­ják meg. A becsületes, hivatá­sos katonák, kommunisták azonban megakadályozhatják és azok az ilyesmit sohasem engednék meg. Többen fordul­teljesítésének lehetőségei kö­zött, a műszaki kérdéseket, az emberekről való gondoskodást és még a pártpolitikai munkát is. Tetteimért nyilvánosan, a párt, az egész nép előtt vállal­tam a felelősséget és nem aka­rom homokba dugni a fejem. A parancsnoki osztatlan hatás­körrel elválaszthatatlanul ösz­szefügg az osztatlan felelősség. Mindig a parancsnoknak kell viselnie a legnagyobb részt, no­ha helyetteseinek ls látniuk kell a felelősségből rájuk háruló részt azokért a fogyatékossá­gokért, amelyekért funkciójuk­ból kifolyólag ők felelnek. Vál­lalom részemet a fogyatékossá­gokból, de az elért sikereknél ls jelen voltam. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a múlt kizárólag a sötétség, a fogyaté­kosságok és a hibák időszaka volt. Arról nem akarok beszélni, hogy hadseregünk korszerű és harcképes. Ez általánosan Is­mert. Más hadseregekhez sem kívánom hasonlítani. Látnunk kell azonban, hogy a köztársa­ságunk védelmét biztosító had­seregünk a Német Demokrati­kus Köztársaságban állomáscr­zó szovjet hadseregcsoporttal együtt szemben áll a NATO eu­rópai fő erőivel. A hadsereg építése az ország gazdasági és emberi lehetősé­geivel összhangban politikai ha­tározatok alapján történik. A nemzeti jövedelemből kiosztott limit alapján kerestük mindig az erők és eszközök optimális kihasználását a hadsereg leg­magasabb harckészségének biz­tosítására. Am, a jóváhagyott limit többszörös csökkentése, főleg a beruházások területén az éves, vagy az ötéves tervek szerint, valamint a népgazdaság­nak nyújtott katonai kisegítés állandó fokozása rendkívül ne­hezen ráfekszik a hadseregre azáltal, hogy elmélyíti a fe­szültséget és az ellentéteket, megnehezíti a feladataikat ál­dozatkészen teljesítő katonák életét. A parancsnoki karra erő­sen ránehezedik a lakáshiány. Frybert elvtárs már elmondta a fogyatékosságokat, én nem akarom ismételni azokat. Tény, hogy ha nem értem el sikert, nem tudtam a dolgokat kiharcolni, mert az országos helyzet törvényszerűen a hadse­regre is kivetítődött, nem ma­radt más számomra, mint hogy Frybert elvtársnak és a többiek­nek a dolgot megmagyarázzam. Ez igaz. Talán hibát követtem el, hogy nem hárítottam a fele­lősséget a Központi Bizottságra és a kormányra, nem hivatkoz­tam rájuk. Túl sokat vállaltam magamra az országos problé­mák magyarázásakor. Ugyanak­kor tudatában vagyok, hogy szentnek nyilvánítanának, ha la­kást tudnék adni például min­den hivatásos katonának,. Pa­rancsnoki gyakorlatomban min­dig azt az elvet tűztem magam elé, hogy a parancsnoki igé­nyességet össze kell kapcsolni az emberekről való gondosko­dással. De ezt nem mindig sike­rült megvalósítanom. Nem éltem azzal a módszerrel: „ha erről nem gondoskodtok, én is úgy hagyom és kész". Nem azért, mert nem volt bátorságom. Nem tudom viszont, hogy a bonyolult problémák leküzdésének ez a módszere beválik-e a jövőben a népgazdaságban és más szaka­szokon. Minden bizonnyal azon­ban számos fogyatékosság gyors eltávolításának lehetőségét zár­ja el a feladatok, eszközök és a megoldás lehetőségei közötti el­lentmondás. Szükségesnek lát­szik újból felülvizsgálni elsősor­ban a makroszerkezeti kapcso­latokat. Meg vagyok győződve a ká­derváltozások helyességéről. Az új irányvonal új embereket kö­vetel, olyanokat, akiket a legke­vésbé terhelnek az elavult munkamódszerek, akik új ener­giával biztosítják az akcióprog­ramban jóváhagyott intézkedé­sek sikerét. Kértem, hogy mentsenek fel a nemzetvédelmi miniszter funk­ciójából. Nem mondtam le. az éles bírálat ellenére sem már­cius elején azért, hogy a Sejna és Janko esetében ne reám há­ruljon a másokat illető felelős­ség. Nem követtem el semmi becstelenséget, sem törvényte­lenséget és kezemhez a szemé­lyi kultusz időszakából sem ta­pad vér. Harmincöt éve dolgo­zom a hadseregben, a haza vé­delmi képességeinek fokozásá­ra. A háború első napjától a győzelmes befejezésig a felsza­badításért harcoltam. Továbbra is minden erőmmel becsülete­sen akarok dolgozni, képessé­geimhez és lehetőségeimhez ké­pest a hadsereg további felvi­rágoztatására, becsületesen aka­rom szolgálni továbbra is a pár­tot és a szocializmus ügyét. tak «hozzám kérdéssel és levél­lel, miért nem mondtam azt a televízióban: „Amennyiben va­laki az én hátam mögött meg­kísérelt parancsot adni a had­sereggel való visszaélésre és erről meggyőződünk, viselnie kell a felelősséget." Március 12-én, amikor fellép­tem a televízlóban, nem forgat­hattam ki azokat a következte­téseket és gyanúkat, amelyek kapcsolatban állnak a januári plénum folyamán beállt tájéko­zatlansággal, s amelyek követ­keztében sikerült a Központi Bizottság 8. osztálya által köz­vetlenül Irányított Sejnának ne­gatív irányban befolyásolnia a minisztérium kommunistáit, kö­zöttük Janko tábornokot és más, a nemzetvédelmi minisztérium funkcionáriusait. Ezek a plé­num befejezte előtt levélben foglaltak állást a legfelsőbb funkciók szétválasztása ellen. Ez a magatartás és Janko tábor­nok tárgyalása néhány parancs­nokkal, bizalmatlanságot keltett a katonaság körében a had­sereg parancsnokságával szem­ben s ennek kedvezőtlen hatá­sa ma ls érezhető. Azt sem ál­líthattam felelősséggel, hogy a védelmi bizottság szakaszán nem történt semmi kísérlet, mert Sejnához hasonlóan azt is a 8. osztály Irányította. Az ese­tet nem én vizsgálom ki, hanem a Központi Bizottság elnöksé­gének bizottsága. A vizsgálat végső eredményéről engem nem is tájékoztattak. A széles nyilvánossághoz ha­sonlóan a hadseregben is főleg a Sejna— Janko eset után éle­sen bírálják a fogyatékosságo­kat. A bírálat főleg a parancs­nokság felé Irányul, bizalmat­lan hangokat hallani, bírálják az ellentéteket a feladatok és követelmények, valamint azok A Központi Bizottságnak rugalmasabban kell reagálni az eseményekre ĽUDOVÍT HOLÁSEK elvtárs felszólalása Csatlakozom azok vélemé­nyéhez, akik azt állítják, hogy a januári plénum utáni esemé­nyek fejlődése messzebb ment, mint ahogy képzeltük, s tán meghaladta a jóváhagyott hatá­rozat kereteit is. Be kell ismer­nünk, hogy az események gyors sodrása meglepett bennünket, és nem tudtunk Idejében rea­gálni. A Központi Bizottság el­nöksége azt állítja, hogy a plá­numot nem egyszerű okokból hívták össze, hogy az akcióprog­ram nem volt előkészítve, és hogy a Központi Bizottság nem lépett valami újjal a párt és a lakosság elé. Ez Igaz. De csat­lakozom azokhoz a nézetekhez, hogy az események fejlődése megkövetelte a helyzet értéke­lését és azt, hogy a Központi Bizottság plénuma segítsen az elnökségnek állást foglalni, a pártot irányítani, és hogy mi magunk, a Központi Bizottság tagjai és póttagjai is tájékozód­junk. Amikor azt állítom, hogy a fejlődés messzebb ment, mint ahogyan képzeltük a legutóbbi plénumon, akkor szerintem nem várható, hogy a Központi Bizottság tagjainak és póttag­jainak fellépése egységes le­gyen anélkül, hogy értékelnék a Központi Bizottság plénumán. Nem szeretnénk senkit sem megsérteni, hogy nézete he­lyes-e vagy sem, de a Központi Bizottság januári plénumán a nézetek alapvetően eltérőek voltak. Tehát az a véleményem, hogy a plénum után és a hely­zet fejlődésének értékelése so­rán alapvető eltérések voltak a Központi Bizottsága tagjainak és póttagjainak a helyzetről, valamint a további fejlődésről alkotott nézetei között. Szerin­tem tehát az elnökségnek össze kellett volna hívni a plénumot. Egy másik kérdés a Központi Bizottság tagjainak és póttag­jainak tájékoztatása. Vannak közöttük most tájékozottabbak és kevésbé tájékozottak. Szá­momra az elmúlt hetekben a fő tájékoztatási forrás sajtónk, te­levíziónk és rádiónk volt. Ugyanolyan mértékben tájékoz­tattak, mint bármilyen más pol­gárt. !gy azután nem lehet cso­dálkozni azon, hogy szubjektív magyarázatokra kerül sor. Én személy szerint nagyra becsü­löm az elnökségnek az elmúlt hetekben végzett óriási munká­ját a tájékoztatás terén is, de nézetem szerint az elnökség­nek a plénum tagjait és póttag­jait szélesebbkörűen kell tájé­koztatnia, hogy a Központi Bi­zottság ülései közötti idősza­kokban is egységes legyen né­zetünk, ami bizonyára meg­nyilvánul a többi pártszerv és párttag orientációjában is. Véleményem szerint — és ezt megerősíti a helyzet elemzése is — most a demokratizálódási folyamatban felszabadult erők egészében helyes, a szocializ­mus számára hasznos irányban haladnak. Nézetem szerint helytelen volna bármilyen ad­minisztratív hatalmi eszközt felhasználni ennek az erőnek a megfékezésére, amely pár­tunk és társadalmunk számára hasznos. E folyamatban látni kell a sajtó, a rádió és a tele­vízió érdemeit is. Hozzájárultak az aktivitás kibontakozásához, s véleményem szerint lényegé­(Folytatás a 7. oldalon.) 1988. IV. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom