Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-02 / 92. szám, kedd

Semmi és senki sem állíthatja meg szocialista társadalmunk pozitív fejlődését (Folytatás ax 1. oldatról! Irányvonalat érvényesíteni kí­vánjuk a gyakorlatban és fel­adatunk továbbfejlesztése is. A párt így mind kifejezőbben és meggyőzőbben áll a haladó mozgalom élére és nemcsak az adott helyzet megóvására tö­rekszik. Ügy hiszem, ezzel meg­felelő választ adtam azoknak, akik aggodalmaskodtak, hogy vajon az új felfogás, az új mód­szerek nem gyengítik-e a XIII. kongrtsszus irányvonalát. Nyil­vánosan és világosan ki kell mondanunk, hogy a CSKP Köz­ponti Bizottsága és az egész párt ma és a jövőben is figyel­mét a párt ezen irányvonalá­nak teljesítésére összpontosít­ja. Éppen ez a meggyőződés és ez az elszántság feltétlenül megkívánta a szocialista de­mokrácia elmélyítését, szocia­lista társadalmunk feltételei­nek ét feladatainak újszerű ér­telrnnzrsét. Tekintettel a XIII. Kongresszus következtetéseinek kötelező voltára és teljesíté­süknek tapasztalataira, szüksé­ges az U> feladatok kitűzése ls, liogy így a kongresszusok köz­ti időszakban aílkotó módon el­mélyítsük a párt irányvona­lát, kidolgozzuk új követelmé­nyeit, amelyek megfelelnek a mé'vebb megismerésnek, és az új fe'rételeknek. Meg kell mondanunk, — s önök bizonyára még jól em­lékeznek a legutóbbi plenáris ülés eseményeire — hogy CSKP Központi Bizottsága sem a ja­nuári ülésen, sem a járási párt­kon'erenciák előtt nem irányít­hatta előre megszabott meder­be az elmúlt három hónap ro­hamosan klbontakozôdó, konk­rét és bonyolult eseményeit. Különösen önök, a központi bi­zottság tagjai tudják, hogy a januári plenáris ülésen a párt vezetőségének, amely megnyi­totta ezt a folyamatot és an­nak élére állt, még nem volt és nem ls lehetett konkrét el­járási terve azzal kapcsolatban, hogy ezeket az eseményeket milyen Irányban fejlessze. Ellenkezőleg, a folyamat sa­játossága abban van, hogy — főként ütemét tekintve — több­nyire a kommunista párt vezet­te nagy tömegek alkotó és spontán aktivitása határozta meg, s a tömegek a CSKP Köz­ponti Bizottsága plénumának megállapításaival összhangban, s ezek értelmében felsőbb uta­sltgatás és mesterkedés nélkül cselekedtek. Ez is a januári döntés helyességét igazolja. Ezért szükséges, sőt kívánatos volt, hogy tüzetesebben megis­merjük a széles párttömegek és af lakosság legszélesebb ré­tegei nézetét, amely különösen kidomborodott a párt alapszer­vezeteinek évzáró taggyűlésein és konferenciáin, főként a já­rási pártkonferenciákon. A já­rási pártkonferenciák megelő­zése azt jelentette volna, hogy a párttagság véleményének mélyrehatóbb szondázása nél­kül avatkozunk be az egész fo­lyamatba. Egyre inkább erősödik ben­nünk annak a tudata, hogy tár­sadalmi megmozdulást nem le­het egyszerűen elrendelni, nem leihet csak kívülről vinni bele ér­telmet, mert viszonyaink kö­zött mindennek értelme első­sorban a tömegek érdekeiben és mozgásában van, s a párt feladata ennek az értelemnek a felfedezése, megformálása, nemesítése, a progresszív gon­dolkodás és tettek kiemelése, kiállás a helytelen nézetek el­len, s az így gazdagodott isme­ret visszajuttatása a társadalmi mozgásba, ennek tudatosítása és magasabb társadalmi fokra emelése. Az egész pártnak ezt az igényes feladatot kell foko­zatosan teljesítenie. Tehát nem többről és nem kevesebbről van szó, mint a tö­megek szerepe, a párt és a po­litika szerepe alapvető marxis­ta szemléletének teljes mérté­kű érvényesítéséről. A párt csak akkor töltheti be ezt a szerepet, ha teljes mértékben a valóban legszélesebb tömegek érdekeire és tapasztalataira, va­lamint érvényesítésük tudomá­nyos megismerésére támaszko­dik. Legutóbbi politikai moz­galmunkban is ez volt és Ilyen a gyakorlat, amely segítségünk­re van az új politikai rendszer programjának alulról történő Alexander Dubček elvtárs beszéde kialakításában. Ez a mozgalom a meglevő politikai és társa­dalmi alakzatokat is hatalmá­ba kerítette, s ott, ahol bebizo­nyosodott, hogy képesek az új tartalom felfogására, fel is használta őket. Ott azonban, ahol a meglevő formák nem te­remtettek rá feltételeket, a tö­megek demokratikus mozgalma törni kezdte e formákat. Ne féljünk e hullámtól. In­kább tanuljunk belőle. Minden nagyo'bb társadarlml kérdésben tegyük magunkévá és érvénye­sítsük azt az elvet, hogy a fon­tos problémákat idejében és az emberekkel együtt fogjuk meg­oldani. Csak velük együtt ke­rülünk legközelebb az igazság­hoz és az igazságnak megfele­lő következtetésekhez, csakis velük, s ha ez az ő ügyük lesz, akkor tehetünk, megváltoztatha­tunk, elérhetünk valamit. A po­litikai tevékenységnek ezt a lé­nyegét a párt csak akkor ér­vényesítheti jól, ha mint egész — az egyes szakaszok: a ter­melés, a kultúra, az államigaz­gatás kommunistáival, a mun­ka és az élet konkrét terüle­tén működő kommunistákkal együtt — fogja kialakítani és megvalósítani. Ez nehezebb, bo­nyolultabb, de ez az egyedüli helyes vezetés. A kommunisták és a lakos­ság döntő többsége örömmel fogadja a problémák ilyen ke­zelését. Ezt bizonyítják a köz­véleménykutatás eredményei, a határozatok és levelek ezrei, az évzáró taggyűlések és járá­si pártkonferenciák eredmé­nyei. Nem is annyira a szá­mok, mint inkább az irányza­tok a lényegesek: erősödik a pártba vetett bizalom, a párt­ban pedig az önbizalom. Variamennyi társadalmi cso­porton belül: a munkások, az értelmiség és a parasztok kö­rében szembetűnő aktivitás ta­pasztalható, noha bizonyos egyenlőtlenség, néha spontán jelleg nyomja rá bélyegét. Tő­lünk, az egész párttól, minden egyes kommunistától függ, hogy valóban alkotó jelleget adjunk ennek az aktivitásnak. A nagy társadalmi szervezetek — a szakszervezetek és az ifjúság belső élete is megélénkült. Az év első két hónapjának gazdasági eredményeiből arra következtethetünk, hogy a vi­ták, a vitázások, az értékelés és elhatározások viharos idő­szaka nem hatott ki negatívan a munkaerkölcsre, sőt ellen­kezőleg, erősödik az a meg­győződésünk, hogy a demokrá­cia fejlesztése az egyetlen le­hetőség az igazi öntudatos fe­gyelem erősítésére. Teljes mér­tékben bízunk abban, hogy dol­gozóink meg tudják érteni: fej­lődésünk megkezdett új irá­nyát tettekkel, a termelésben, a mezőkön vagy műhelyekben, a tudományos gondolkodásban vagy a művészetben végzett alkotómunkával lehet hatáso­san támogatni. Tehát egyöntetűen megálla­píthatjuk, hogy a januári plé­num döntése és megállapításai nagyon helyeseknek bizonyul­tak, sőt nagyon szükségesek. Időszerűek voltak, mert a fenn­állt helyzet számos megoldás­ra megérett, de megoldatlan probléma felgyülemlése követ­keztében heves politikai vál­sággal fenyegetett. A társada­lom heves reagálása ls ezt tel­jes mértékben bizonyítja. Ez ugyanakkor egyöntetűen arra kötelezi az egész pártot és bennünket, a központi bizott­ság tagjait, hogy minden erő­feszítést megtegyünk és követ­kezetesen megvalósítsuk a szo­cialista demokráciát, elemez­zük e döntő pozitív fejlődést, s ezt a továbbiakban is bonta­koztassuk ki. Másrészt ne hagy­juk figyelmen kívül a szélső­ségeket, amelyek ártanak e mozgalomnak, s így álljunk a szocialista demokrácia további kibontakoztatásának élére. E köztársaságban mindenki, még­inkább a párttagok legyenek tisztában azzal, hogy nem akármilyen demokráciáról, ha­nem szocialista demokráciáról van szó, hogy nem lehet szó ä párt vezető szerepének gyen­güléséről, hanem csupán an­nak lenini, hatásos, célszerű, az új viszonyoknak megfelelő érvényesítéséről. Nem lehet szó a szocialista állam befo­lyásának és feladatainak gyön­gítéséről, hanem arról, hogy a lehető legjobban kifejezést nyerjenek a demokratizmus és tf szükséges centralizmus el­vei, hogy társadalmunk fej­lődésének demokratikus ele­me, amely a szocialista állam­nak olyan sajátos, természetes vonása, mind nagyobb mérték­ben kifejezést nyerjen. A szocialista demokrácia lé­nyegél abban látjuk, hogy va­lamennyi társadalmi rétegre közvetlenül kihat abban, hogy nemcsak intézmények irányá­ban, hanem az emberek tár­sadalmi életének valamennyi területén érvényesül. A szólásszabadság a nézetek és érdekek kifejezésének na­gyon fontos feltétele. Ezek azonban elkerülhetetlenül szem­betalálják magukat egymással és a társadalmi valósággal is. Az objektív megítélés és meg­oldás intézményes biztosítása további szükségszerűség, me­nyet alajjosati ki kell dolgoz­nunk és törvénybe kell iktat­nunk. Ennek azonban nem len­ne semmi értelme, ha a tolmá­csolt és elismert problémák nem nyernének megoldást, ha nem valósulnának meg általá­ban a társadalmi alkotásban és különösképpen közgazdasági tárén, ha a társadalmi aktivitás nem torkollana gazdasági ak­tivitásba. Ennek a kulturális éí gazdasági kincsek gyarapo­dásában is meg kell mutatkoz­nia. Csak a becsületes, céltu­datos és derekas munka segíti előrehaladásunkat. Semmi mást nem kérhetünk. A szocialista demokráciában olyan rendszert látunk, amely­ben minden dolgozó embernek helye, megbecsülése van, biz­tosítottak jogai és jövője is. Ez a rendszer az emberek részvé­telére, együttműködésére, ösz­szetartására épül. Az emberek olyan társadalmat óha'jtanak, amelyben az ember nem lesz a másik ember farkasa. Ennek az óhajnak akarunk eleget tenni. A szocializmusnak, az anta'gonista ellentmondások nélküli társadalomnak, ezt a tettre kész, humánus, közös ne­vezőjét akarjuk a nép szolgá­latában fokozatosan és meg­fontoltan érvényesíteni a gya­korlatban. Ez emberileg na­gyon hálás feladat s a mar­xista forradalmárok már több mint egy évszázada har­colnak valóra váltásáért. Al­kotó módon folytatjuk mun­kájukat s ugyanakkor szintén alkotó szellemben kívánjuk gyümölcsöztetni nemzeteink ha­ladó, pozitív örökét. Ebben a törekvésünkben senkinek sem kell kételkednie, mi ezt így akarjuk. Ezért mun­kánkban továbbra is igazodnunk kell és igazodni is fogunk a marxizmus—leninizmus élő el­méletéhez és tevékenyen védel­mezni fogjuk ideológiáját a kü­lönféle támadásokkal szemben. HaTcolni fogunk tisztaságáért, teljes egészében alkalmazzuk gyakorlatunkban, hogy így a legeredményesebben fokozzuk a szocialista eszmék vonzerejét és meggyőző hatását a mai osz­tályokra tagozódó antagonista világban. A szocialista forradalom to­vábbi teljes megvalósítása esz­méjének alapvető képviselője a munkásosztály, amelyre a társadalmi haladás a múltban és ina is támaszkodik. Szociá­lis és politikát szempontból elsősorban ez az osztály érde­kelt társadalmunk további sok­oldalú fejlesztésében, létérdeke ez a fejlődés, s csak ez a fej­lődés hozhatja meg a munkás­osztálynak s így az egész tár­sadalomnak is a további sok­rétű felszabadulást. Ugyanak­kor a társadalmi változások üteme attól függ, hogy a mun­kásosztály forradalmi módon hogyan tesz túl önmagán. Az eddigi fejlődéshez hason­lóan ma is érvényes, hogy a munkásosztálynak újra és újra, minden új helyzetben fel kell ismernie társadalmi szerepét. A párt feladata segítséget nyújta­ni a munkásosztálynak, hogy mélyebben tudatosítsa a fejlő­dés új szakaszának új felada­talt. Ebben a tevékenységben szem előtt kell tartanunk, hogy az egész társadalomhoz hason­lóan a munkásosztály is diffe­renciálódik, mégpedig aszerint, hogy tagjai milyen álláspontra helyezkednek a társadalmi fej­lődés politikai progressziójával kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy pár­tunk fegyvere a tudományos elmélet, továbbá tekintettel pártunk történelmi érdemeire, s arra, hogy hazánkban pár­tunk indította el a megújhodás folyamatát, amely új szakaszt nyitott, úgy véljük joggal kije­lenthetjük: Csehszlovákia Kom­munista Pártja továbbra is és még Indokoltabban mondható társadalmunk döntő fontosságú szervezett progresszív erejé­nek. Pártunk tevékenységének fő módszere az olyan politikai gyakorlat legyen, amelynek so­rán a párt szüntelenül szinte megköveteli a nyilvánosság el­lenőrzését, a legnagyobb mér­tékben kiaknázza a tudomány vívmányait, a műveltséget, a művészet ösztönző szerepét. Ez egyben a párt haladó fejlő­désének kimeríthetetlen forrá­sa, a megmerevedése elleni harc eszköze lesz. Az előttünk álló feladatok, társadalmunk szocialista és nem antagonista Jellege, a tár­sadalom sokoldalú szükségletel maximális kielégítésének vá­gya, a tudományos-műszaki for­radalom előkészítése lehetővé teszi, de egyben meg is köve­teli, hogy szilárdítsuk és fej­lesszük társadalmunk egységét. Ez ma és a jövőben is pártunk elsőrendű feladata, annál is In­kább, mivel ezt az egységet dia­lektikusan értelmezzük. Szá­molnunk kell az elmélyülő dif­ferenciálódással és a sajátos ér­dekek kielégítése útján kell kialakítanunk az egységet. En­nek folyamán le kell küzde­nünk azokat a negatívumokat is, amelyek az egyes osztályok és szocialista csoportok, az egyes nemzetek viszonyában a múltból ránk maradtak. Ma, amikor szocialista forra­radalmunk új szakaszához ér­tünk, nézetem szerint helyén­való köszönetet mondanunk mindazoknak, akik a társada­lom átalakításáért évtizedeken keresztül folytatott forradalmi harcban előkészítették ezt az új szakaszt. Óriási, nehéz munka volt ez, telítve kereséssel, gyakran meg nem értéssel, le­mondással, személyi helytállás­sal, áldozatkészséggel. Nem­csak mi, hanem bizonnyal a történelem is olyan időszak­ként fogja értékelni a szocialis­ta eszmék hazánkban való meg­születésének, útjuk egyengeté­sének és megvalósításának szakaszát, amelyben a szó szo­ros értelmében rengeteg törté­nelmi fontosságú esemény zaj­lott le és a kommunista forra­dalmárok óriási munkásságot fejtettek ki. Köszönetet mondok azoknak is, akik az elmúlt húsz eszten­dőben becsületesen és dereka­san teljesítették feladataikat, akik társadalmunk túlnyomó többségét képviselik s akikre elsősorban gondolunk törekvé­seink valóra váltásában. Az emberek millióinak múlt­ban végzett, illetve a jövőben végzendő becsületes, gondos munkája nélkül nem válthat­nánk valóra a párt jelenlegi célkitűzéseit sem, nem teljesít­hetnénk népünk vágyalt és ter­veit. A jövő érdekében Igyekszünk elvetni mindarzt, ami már túlél­te önmagát, vagy ami helyte­lennek bizonyult. A központi bizottság januári ülésén ömbf­ráló magatartásával erre ösz­tönzött és így meggyorsította ezt a folyamatot. Célunk to­vábbfejleszteni és megszilárdí­tani mindazt, amit eddig elér­tünk s ami pozitív. Valóban megalapozatlan dolog, ha egye­sek ezzel a folyamattal vissza­é've, általánosítva elutasítanak és lebecsülnek minden eddig végzett munkát. A hibákkal, a múlt csökevényeivel együtt nem utasíthatjuk el, nem becsülhet­jük le a derekasan végzett munkát. Megoldjuk, helyrehoz­zuk a múlt hibáit és sérelmeit. De ez nem jelenti a múlt becs­mérlését, amellyel összefűződik pártunk funkcionáriusainak és tagjainak, a gazdasági dolgo­zóknak, az ellenállási mozga­lom volt tagjainak, a munká­soknak, a földműveseknek, köz­társaságunk polgárarinak tevé­kenysége. Nekik, munkájuknak köszönhetjük mindazt, amit a múiíben elértünk s ami pozi­tív. Elvtársak, az ilyen egyértel­mű következtetéssel és állás­foglalással párhuzamosan meg kell kísérelnünk annak felmé­rését, hogy a párt, mint egész, az elmúlt három hónapban ho­gyarn érvényesítette a gyakor­latban a politikai vezetést, ho­gyan értelmezzük az egyes szo­ciális csoportok dolgozóinak gondolatait és hangulatait, mi­képp fogadjuk el, egészítjük kt és váltjuk valóra azokat poli­tikánkban és miben látjuk en­nek az időszaknak a problé­máit. Valóban új helyzet alakult ki. Egy, látszólag differenciá­latlan érdek helyett, amely az ország viszonyaival kapcsolat­ban egyes vezető elvtársak el­képzeléseinek megfelelt, diffe­renciált és egymást keresztező érdekek és álláspontok óriási tömegével találjuk magunkat szemben, s ez különféle társa­dalmi csoportok különféle rö­vid- és hosszúérvényű részle­ges érdekeit tükrözi. Úgy vélem, ebben az időszak­ban a CSKP Központi Bizottsá­ga megkezdheti munkáját, hogy társadalmunkban a párt telje­sítse legsajátabb küldetését, ve­zető szerepét. Foglalkozhat a nép tényleges érdekeinek elem­zésével, az érdekek közös és eltérő részeinek, progresszív és konzervatív momentumaiknak értékelésével, tisztázhatja, mí tartozik e reális érdekekből a társadalmi érdekek és szükség­letek közé, levonhatja straté­giai következtetéseit és megha­tározhatja fellépésének módját az egyes társadalmi csoportok­kal kapcsolatban. Az egész tár­sadalom törvényszerű fejlődésé­nek megvalósítása során a párt tudatosan a nép tényleges szük­ségleteinek és érdekeinek szol­gálatába állhat, érvényesítésük során számot tarthat a,nép bi­zalmára. Természetesen a rendelkez sünkre állótt rövid időben ez', a gondolatok nem jelenthette? mást, mint programtervezetet. Ezért az emberek érthetően fel­teszik a kérdést, mi szavatolja e fejlődést, melynek nem sza­bad megállnia. Noha még min­dig megújhodási folyamatunk kezdetén tartunk, eddigi folya­mán már több személyi és in­tézményes garanciát adtunk a további fejlődésre. Ml a legfontosabb probléma nézetünk szerint az adott idő­szakban? Azt mondanám, hogy a ma fő feladata megújhodási folyamatunk elmélyítése, konk­retizálása, konszolidálása. Ed­dig a figyelem központjában a szükséges személyi és káder­változások állnak, de már kör­vonalazódik a további és lénye­gesebb időszak. Csupán szemé­lyi változásokkal nem érhetjük el alapvető céljainkat, s ugyan­csak nem lehet gyorsan, rög­tönzötten, az utóbbi hetek jel­lemző lendületében szorgalmaz­ni alapvető változást, mert ezt a lendületet sem mi, sem a közvélemény nem tudná huza­mosabb ideig tartani. Olyan időszak következik, amelyben meg kell teremte­nünk a szervezeti haladás ga­ranciáinak és ösztönzőinek olyan rendszerét, olyan mecha­nizmust, amely lehetővé teszi, hogy a szükséges következte­téseket ne kampányszerűen s katasztrofális helyzetben, ha­nem tárgyszerűen, nyugodtan és demokratikusan érvényesít­sük. Plénumunk ezzel kapcso­latban bizonyára nagy szerepet fog játszani abban, hogy meg­kezdi a felsorakozást az akció­program megvalósítására. Ogy vélem, ebben — az akcióprog­ram előkészítésében — a rövid és viharos idő alatt teljesítet­(Folytatáa a 3. oldalon) 1968. IV. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom