Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-05 / 95. szám, péntek

Dr. Telak ügyvéd most már a védő igazi szerepét tultötheti be. A tárgyalás során számtalanszor bebizonyosodott, bogy tiz esztendővel ezeliőtt teljesen alaptalan vádak alapján ártatlan embereket Ítéltek el. De hol vannak azok, akik annak Idején hatalmukkal visszaéltek? Vádlottak, bírák, lanák (Adalékok az ember majommá válásához) Egy bírósági tárgyaláson voltom a minap és azóta furcsa dolgokat művelek. Amikor reggelente „Jó reggelt, szomszéd" köszöntéssel üdvözöl nyájas hangon a lakótársam, kissé összehúzom a szemöldököm és gyanakodva nézek régi ismerősömre. Pedig látszólag semmi okom erre. Racionális eszközökkel azt is képtelen lennék megmagyarázni, miért gyanakszom szerkesztőségi kollégáimra, amikor azok kaszinózás közben a szemembe mosolyognak. Az emberekkel szemben még az utcán is kissé furán viselkedem. Fürkészem az arcukat és felteszem magamban a kérdést: vajon hogyan viselkednél egy adott pillanatban? Tudnál börtönőr lervni? Sugolmazásra tudnáJ bíráskodni? Vajon alkalmasnak tartanád-e magad a hóhér tisztjének betöltésére? Tapsolnál-e és írnál-e bólintó hangú levelet, ha barátodat a város főterén kalodába ültetnék? A bírósági tárgyaláson hajlott hátú, megtört férfiak ülnek a vádlottak padján. Dr. Karvaš és társai, akik pz utóbbi húsz esztendő alatt ártatlanul sok-sok évet ültek börtönben, büntetőtáborokban. Emberek, akik ügyében perújrafelvételt rendeltek el, akiknek végül is azt mondták: bocsánat, uraim, tévedtünk, önöket ártatlanul hurcoltak meg, köptek le, börtönöztek be. RABRUHÁBAN A TANÚ Mint egy jól rendezett játékfilm, folyik a tárgyalás. A gépírónő egymás után szólítja a tanúkat, akik ugyanebben az ügyben már tíz esztendeje — 1958-ban — is tanúskodtak. Čechura vádlott felesége lép az emelvény elé. A szenátus elnöke sárgult bírósági iratokban lapoz. — ön, asszonyom, tiz esztendeje ozt vallotta, hogy férje államellenes röpiratot csempészett ki a mirov-i büntető táborbál. Továbbá azt vallotta, a férje önnek utasítást adott, hogy ezeket a röplapokat egy bizonyos Tomášek segítségével az egyik diplomáciai képviseletre kell továbbítani. — Én jóformán nem is tudtom, mi volt a jegyzőkönyvben, amit aláírtam — válaszol Cechurová. — Akkor miért írta alá? Čechurová a férjére néz, aki formálisan még a vádlottak padjón ül, de ténylegesen már ő vádol. És o tíz esztendővel ezelőtti szörnyű napokra emlékezik vissza. — Tanúként a mirovi koncentrációs táborba idéztek. Ez 1958 augusztusában történt. Először még emberségesen tették fel a kérdéseket. „Megkapta a röplapokat?" - kérdezte Kozák főhadnagy, a biztonsági szervek tisztje. „Semmiféle röplapról nem tudok. A férjem a csomagban csak a szennyes fehérneműjét küldte haza. Ezt elküldés előtt amúgy is átnézték" — válaszoltam. A kérdések mind durvábban hangzottak el. „Jól tudja" — mondta Kozák főhadnagy —, „hogy a Cechura családot már teljesen lehetetlenné tettük. Ha továbbra is keményfejű lesz, más eszközöket is felhasználunk". Aznap még nem vallottam, mert azt se tudtom, miről van szó. Másnap rabruhába öltöztettek, negyednapra rá pedig újra Kozák főhadnagy színe elé kerültem. „Aláírja a jegyzőkönyvet? Elismeri, hogy férje hazaáruló, hogy iratokat csempészett az imperialistákhoz? Ha nem, örökre magáíi hagyjuk a rabruhát. Ha aláírja, azzal csak a férje sorsán segít, aki már amúgy is mindent bevallott." Cechurová el se olvasta a jegyzőkönyvet. Aláírta. Az ember akaratlanul is felteszi a kérdést: HOL VAN KOZÁK FŐHADNAGY? — Kozák főhadnagy - súgta o tárgyalóteremben valaki a hallgatóság közül - Ruzynében von. Állítólag még ma is nyomozó tiszt. Lehet, hogy azóta már kapitányi, vogy őrnagyi rangot kapott. Mindenesetre, érdekli az embereket, hol vannak ma a Kozák főhadnagyhoz hasonló egyének. A Belügyminisztérium illetékesei talán feleletet tudnának adni a kérdésre. Majd megkérdezzük őket. .. Tovább pereg a film. További tanú lép a bíróság elé. — Figyelmeztetem, hogy hamis tanúskodásért a törvény értelmében három évig terjedő börtön jár — mondja a formulát a szenátus elnöke. A több mint egy hétig tartó tárgyaláson szereplő tanúk többsége tíz esztendővel ezelőtt hamisan tanúskodott. Vagy nevezzük így: Nem mondott igazat. — Az akkori körülményekhez képest ... Ezt mondta az egyik tanú, amikor azt kérdezték tőle, miért feketítette be 1958-ban Koromzay mérnököt. A körülményekhez képest beszélt. Észrevette, hogy a titkosrendőrök szabotőröket keresnek. Észrevette, hogy a titkosrendőrök szívesen vennék, ha találnának is szabotőröket. A tanú nyilván erre mondja, hogy: „a körülményekhez képest". Ime a két jegyzőkönyv. Az egyik dátuma: 1958. július 30. „Koromzay mérnök a munkások előtt eltúlozta a fogyatékosságokat. Ezáltal kedvüket szegte. Veszedelmes ember." A másik jegyzőkönyv (dátuma: 1968. március 23.) a következőket mondja: „Koromzay mérnök rokonszenves ember. A munkások igen szerették. Véleményem szerint Koromzay mérnök a szocializmus híve." A két kijelentést ugyanaz az ember tette. Mindig a körülményekhez képest. Persze, enyhítő körülményt a hamis tanúk is találnak eleget. Es ezek igen sokszor meg is állják a helyüket. A hamis tanú azonban így is hamis tanú marad. Az al^tpri nyomozók kedvelt fogása volt, hogy csak úgy mellékesen megjegyezték: „Ilyen értelemben nyugodtan tanúskodhat. A vádlott ennél sokkal komolyabb dolgokat is beismert már." Végül azonban kiderült, hogy ez közönséges provokáció, mert a vádlottakat a vádak konstruálói az így szerzett vallomások alapján ítélték el. Mi több, a nyomozók sokszor el sem olvastatták a jegyzőkönyvekét. A tanúkat előzőleg már annyira „megpuhították", hogy ozok a „tanúvallomásokat" el sem olvasták. A NEM-ET MONDÁS LEHETŐSÉGE — Miért nem mondott nemet? — kérdezte a bíró oz egyik tanút. Miért nem mondott akkor igazat? — Féltem! — Elhitte, hogy Koromzay mérnök a krumplicukor gyártás szabotálásávol veszélyezteti a köztársaság gazdasági szilárdságát? — Nem hittem el. — Akkor tíz esztendővel ezelőtt miért vallott így? — Akkor ilyenek voltok a körülmények. És féltem ... Ez a néhány mondat párbeszéd volt a szenátus elnöke és az egyik tanú között. Következzék itt egy másik ilyen párbeszéd. — Igaz, hogy Kováč mérnök az ön jelenlétében azért agitált, hogy rendezzenek Csehszlovákiában szabad választásokat, nemzetközi ellenőrzéssel? — Nem igaz! Én ezt sohase hallottam. — Tíz évvel ezelőtt azt mondta, hogy: igaz. És hogy hallotta. — Mert a nyomozók azt mondták, hogy Kovács mérnök ezt kijelentette. Gondoltam magamban: hátha valóban kijelentette. Elkészítették a jegyzőkönyvet, én pedig aláírtam. Mert azt mondták: ha nem írom olá, akkor én is könnyen felkerülhetek Prágába. A Pankrácra . .. — Igy aztán megmenekült a Pankráctól... — Nem, kérem, nem menekültem meg. Végül engem is lefogtok egy új per előkészítésekor. A Pankrácra kerültem. Az ember azt gondolná, hogy hamis tanúvallomásokra csak primitív emberek képesek, akik nem ismerik a törvényeket, akik a feketéről is elhiszik, hogy fehér. Mekkora tévedés! A megfélemlített tanúk között voltak primitívek is, de mérnökkel, orvossal, sőt: jogásszal is találkozott oz ember. B ö R Tö NÉL M É NYEK Ezerkilencszázötvennyolcban egyes politikusok olyan tábornokok és egykori gazdasági vezetők között keresték az ellenséget, akik akkor már jó tíz esztendeje erősen félre voltak állítva. Jozef Marko tábornok, a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik katonai vezetője is az ilyen „potenciális ellenségek" közé tartozott. Sőt, később — 1958-ban — a tényleges ellenségek listájára került. Semmit se bizonyítottak rá, csak azt, hogy személyesen ismerte Viliam Zingort, a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik hősét, akit az ötvenes évek konstruált perei egyikén halálra ítéltek és kivégeztek. — Ismerte 2ingort? — kérdezte Marko tábornokot 1958-ban az egyik bíró. — Ha igen, milyennek ismerte? — Ismertem. Becsületes ember és hazafi volt. Marko tábornok 1958-ban, évekkel a XX. kongresszus után 14 év börtönbüntetést kapott. Közös cellában volt az egykori SS tábornokokkal, együtt ült a szlovák állam" fasiszta minisztereivel. De csak egy ideig, mert ezek nagy részét fokozatosan szabadlábra helyezték. Megtörtént, hogy a börtön politikai tisztje csak úgy tréfából egy cellában helyezte el Marko tábornokot azokkal, akik ellen harcolt: a német Wehrmacht volt tábornokaival. „Gyönyörű társaság, mondhatom" — szellemeskedett a tiszt saját ötletén. Már 1963-at írtunk, amikor az Antifasiszta Harcosok Szövetségének Központi Bizottságán valaki meg kérdezte: „És hol van Marko tábornok?" Egy a jól értesültek közül azt mondta: „Róla jobb hallgatni. Marko tábornok a miniszterelnök, Široký elvtárs személyes foglya." Ez viszont azt bizonyítja, hogy az ötvenes években a konstruált vádak szerzői között a legmagasabb tisztségek viselői is ott voltok. És ezt nemcsak az előbb idézett mondat, hanem sok más is bizonyítja. Vádlottak, bírák, védők, tanúk fordulnak meg százával a bírósági folyosón. A kívülálló szemlélő agya szinte már zsong a vissza-visszatérő mondatoktól. Mintha magnószalagról peregnének a szavak: „Az akkori körülményekhez képest...", „Féltem . . .", „Börtönnel, megsemmisítéssel fenyegettek ..." Kitántorgok a bírósági folyosóról. Az utcán napsugárözön fogad. És emberek, akiket összehúzott szemöldökkel szemlélek. Vajon hányon jelentkeznének közülük börtönőrnek? „Jó napot, szomszéd úr", köszönt házunk előtt ismerősöm. Rá is gyanakodva nézek. Hátha ő is ... I Ho a körülmények úgy alakulnának ... Otthon a könyvespolcról előveszek egy 1958-as kiadású könyvet. A címe: „Hogyan lett az ember óriás". És zsebemből előkotrom jegyzetfüzetemet. Nevek, sorsok tárulkoznak elém. És egy mondat, melyet szintén a bírósági tárgyaláson írtam le: „Adalékok az ember majommá válásához." TÓTH MIHÁLY