Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-05 / 95. szám, péntek

A CSKP Központi Bizottsága ülésének vitája Az elmúlt időszak tevékenységének önkritikái felmérése VLADIMÍR KOUCKÝ elvtárs felszólalása A pártban kifejtett 30-éves tevékenységemből az utóbbi csaknem 10 esztendőben a Központi Bizottság titkára voltam. Ma sem időnk, sem reális lehetőségünk nincs az elmúlt, évtized valóságos elemzésére. De ez csak az első pillantásra tűnik így. A bevezető beszámolóval teljesen egyetértve úgy vélem, hogy a legszigorúbb tekintettel sem ítélhetünk el benne mindent. Ez nem lenne hasznos a jövő szempontjából sem. Ám a tegnap alapvető átértékelésének idején az már úgy szokott lenni, hogy az eredmények természetes dologként valahol tudatunk hátterében maradnak és az előtérbe a hibás módszerek és lépések kerülnek, vagyis az, amit aktívan le kell küzdenünk és helyrehoznunk. Így tekintek én is múltbeli tevékenységemre, annak jó és rossz vonásaira. Csak néhány tényt akarok megemlíteni az 1963 őszétől eltelt legutóbbi négy és fél év időszakából, amikor egyévi komoly betegség és súlyos tüdőműtét után visszatértem a munkába. Biztosan nagy hibát követtem el akkor, hogy az adott egészségi állapotban vállaltam ennek a nehéz munkakörnek ellátását, amelyért azelőtt is és ezután is két titkár lesz felelős. Mivel Kladiva elvtárs tegnap a barnabitkai bizottság munkájáról tett itt említést, ezzel kapcsolatban egyelőre legalább ennyit akarok megjegyezni: 1. A bizottságban éles vitákat folytattak Igen bonyolult problémákról. Az én munkám minden bizonnyal nem volt hibátlan, de határozottan nem tudok arról, hogy Kladiva elvtársra valamilyen nyomást gyakoroltam volna. A terjedelmes anyag gyors feldolgozása mellett főleg azt követeltem következetesen az egész kollektívától, hogy minden következtetés és javaslat megalapozott legyen. 2. A bizottság munkájának fő eredménye az volt, hogy teljesen törölt minden politikai vádat az ártatlanul elítélt szlovák elvtársak ellen. Ezt a nézetet védtem és vittem keresztül teljesen egyértelműen a Központi Bizottság elnökségének záró tárgyalásain ls — számos akkor eltérő véleménnyel szemben — és újból hangsúlyoztam az 1963-as decemberi plénumon ls, ami után már semmi sem állhatott az említett elvtársak politikai tevékenységbe való bekapcsolásának útjában. A végrehajtás persze már nem volt a bizottság ügye és leiadata. 3. Nem tudom Kladiva elvtársnak milyen javaslatát és a népeink közötti viszony milyen további megoldását utasítottam akkor állítólag vissza. Am, pontosan tudom, hogy 1963 őszén éppen az én javaslatomra alakította meg a CSKP KB ideológiai biozttsága azt a munkacsoportot, amely a csehek és szlovákok együttélése aktuális kérdésének megoldására dolgozott ki komplex javaslatot. Abban az időben rendkívül égetőnek éreztem e munka szükségességét. A csoportot Biíak elvtárs vezette, aki a barbanitkai bizottságnak is tagja volt és jól ismerte annak anyagát s aki az illetékes javaslatokat a viszonylag gyakori és jelentős halogatások ellenére a pártszervek elé terjesztette. A funkciók, a problémák és elsősorban a munka elviselhetetlen felgyülemlése mellett az én esetemben sem volt lehetőség a valóban koncepciós munkára, s nálam is egyre inkább megnyilvánult a felületesség, a szubjektivizmus, az ingerlékenység és több esetben az adminisztratív döntés. A kimerítő munka, melynek egyetlen célja a párt érdekeinek érvényesítése s védelme volt, sem változtatott ezen semmit. Abban az Időben és tulajdonképpen még a közelmúltban is az Igazi politika lebecsülésének légkörében a vezető szervekben véleményem szerint nem reális elképzelések uralkodtak az ideológiai és főleg a kulturális terület pártirányitásának módozatairól és lehetőségeiről. A különféle ellentéteket és konfliktusokat, amelyek törvényszerűen keletkeztek és elsősorban az egyre bonyolultabb politikai és gazdasági helyzetből adódtak, automatikusan az ideológiai szakasz Irányításának hibáiul rótták fel. Magam is gyakran feltettem a kérdést, hogyan lehet Igazán és tárgyilagosabban a párt ezen érdekét felismerni és definiálni. Végül is a döntő kritériummá mindig a párt választott szervei tárgyalásainak eredményei váltak. A legutóbbi ülésen az elvtársak kellően megvilágították, hol érte sérelem a kollektivitás és a nyílt véleménycsere elvét, s milyen szerepet játszott az első titkár autoritatlv magatartása. Ám Ideológiai kérdések megtárgyalásánál szívesen kontráztak tovább! elvtársak is és a párt Irányító szerveinek alacsonyabb szervei is gyakran kifejezésre juttatták felháborodásukat. Mindez együttesen képezte a rendszeres kritikát és a baloldali erős nyomást csaknem valamennyi ideológiai kérdés megoldásánál, jómagam is ennek az Irányzatnak részese lettem, a rám bízott funkciónak megfelelő felelősséggel vállalom. Tény, hogy az említett nyomásnak gyakran nemcsak, hogy alávetettem magam, hanem bizonyos Időszakban annak tolmácsolója és aktív hordozója lettem. Azt hiszem, hogy a dolgok gyökere a legutóbbi időkig az volt, hogy hamisan és gépiesen értelmeztük a párt egységét, ami tőlem végül is teljes azonosulást követelt e nézetekkel a legutolsó pontig, s ezek szigorú betartásának biztosítását. Ez a felfogás a nézetbeit árnyalatot ls szívesen bélyegezte a pártvonal megsértésének. Az én hibám is, hogy ezt a légkört nem tudtuk korábban megváltoztatni, noha nem ment jól a munka. Ám mint ismeretes, a dolgok fokozatosan beértek és abban a percben, amikor tavaly december 11-én a KB elnökségében az erők megoszlására került sor, magatartásomat mindig tiszta lelkiismerettel vállalhatom. Szeretnék még egy önbíráló pillantást vetni az elmúlt évekre. Éppen három évvel ezelőtt több konfliktus, a munkámat illető fokozódó bírálat, s a várban a kultúra képviselőivel megtartott rendkívül sikertelen találkozó után, arra a következtetésre jutottam, hogy igy nem tudom a munkát tovább folytatni. Kértem, hogy mentsenek fel az ideológiai és kulturális szakaszért vállalt felelősség alól. Ez 1965 áprilisában megtörtént. Röviden az iskolaügy területén végzett tevékenységemről. Ezekkel a kérdésekkel a legintenzívebben az 1964. októberi Központi Bizottsági plenáris ülés idején foglalkoztam. Ogy vélem, hogy az az üt, amelyen akkor elindultunk a művelődési rendszer megjavítása felé, pozitív volt, noha az anyagi eszközök jelentősen korlátozták — és ma is korlátozzák. Az anyagi eszközök növelése nélkül az iskolaügyet nem lehet sikeresen fejleszteni. De az októberi plénumon hangoztatott feladatok, mint az igényesség általános emelése, a differenciálás bevezetése az alapiskolákban, a főiskolák színvonalának kérdése és önállóságuk lényeges növelése, a marxi—lenini oktatás profiljának kialakítása stb., véleményem szerint ma is helytálló. Bonyolultabb és kevésbé síkeres volt a munka a főiskolák politikai irányításának területén. Itt elfogadom a bírálatot. Igaz, több elvtárs ls részes ebben. A két és fél év előtti hirtelen miniszterváltozás — nem én voltam a kezdeményezője — még bonyolultabbá tette az amúgy is nehéz helyzetet és kitolta a kultúra és iskolaügy már előzőleg szükségessé vált kettéosztását. Itt ls szüntelenül azt a tézist alkalmazták, hogy a nehézségek az iskola nevelőmunkájának gyengeségeiben rejlenek. Mintha elsősorban nem az országban uralkodó általános helyzet játszotta volna itt is a főszerepet. S ez ma is igazolt, amikor éppen az új politikai légkör általában Igen kedvező hatással van a diákokra. Néhány szót a strahovi eseményekkel kapcsolatban. Első ízben Moszkvából visszatérve, betegségem után, november 17-én foglalkoztam ezzel a kérdéssel. A Kladiva elvtárs által említett értekezletre szó szerint az ágyból mentem el a dolgok viszonylag zavaros ismeretében. Éppen az ellentmondó hírekre való tekintettel abban állapodtunk meg, hogy Hájek elvtárs vezetésével megalakítjuk az ismert bizottságot. Nem az én hibám, hogy erre hamarabb nem került sor. Számomra mindig a tények tárgyilagos megállapítása volt a fontos, az, hogy a rendőrségi beavatkozás ne leplezze a gazdasági és Iskolaügyi szervek hanyagságát, hogy a biztonsági szervek indokolatlan keménységéből levonják a szükséges következtetéseket. A KB elnökségében ezért Ismételten síkra szálltam. Ugyanakkor aggodalmaim voltak a diákok közötti kritikus politikai helyzet ösztönös növekedése miatt és amiatt, hogy további nyilvános tüntetésekre kerül sor, főleg azért, mert akkor novemberben a dolgok távolról sem tisztázott állapotában új kemény megtorlások sorozatát válthatták volna ki, ami esetleg egész belpolitikai fejlődésünket visszavethette volna. Ezért törekedtem elsősorban én is az iskolákban uralkodó helyzet megnyugtatására. Nem térek ki a tárgyilagos konkrét bírálat elől, de Kladiva elvtárs egyértelmű és nem objektív magyarázatát nem fogadhatom el. Éppen Strahov és a vele kapcsolatos szélesebb politikai öszszefügésekről való elgondolkodás volt az egyik a döntő tényezők közül, amelyek után rögtön a kezdet kezdetétől egyértelműen felszólaltam a legmagasabb állami és pártfunkció halogatás nélküli szétválasztása mellett. Az események azonban rövidesen nagy lendületet kaptak és jó hogy így történt. Az Iskolaügyi és tudományos osztály a munkájában felmerült fő problémákat megtárgyalta velem, és e szakasz irányításáért viselni akarom a személyes politikai felelősség rám eső részét. Vállalom pozitívumalt és sikertelenségeit amelyeket egyéni balsikereimnek tartok és levonom belőlük a következtetéseket. Már, mondottam, hogy 1960 óta tevékenységem nagy része, az utóbbi három évben pedig túlnyomó része a nemzetközi problémákra Irányult. Távol áll tőlem annak állítása, hogy ennek a munkának nem voltak fogyatékosságai, hogy nem tükrözte a pártban uralkodó általános helyzetet. Ám úgy vélem, hogy az általános mérleg pozitív, a pártnak hasznos volt és segített megszilárdítani nemzetközi tekintélyét. Mindig arra törekedtem, hogy nemzetközi munkánkban egyre jobban érvényesüljön az alkotó aktív szellem, hogy a mozgalom keretében tömörítő elemet képezzünk, nem amolyan centrista, hanem lenini szellemben, s hogy mindig szorosan együttműködjünk elsősorban a Szovjetunió Kommunista Pártjával és a testvérpártokkal. De hogy ez Csehszlovákia Kommunista Pártja nemzetközi politikája legyen, amely a mi pártunk hagyományaiból, érdekeiből és szükségleteiből ered és éppen ezzel segíti a nemzetközi kommunista mozgalom érdekeit és céljait. A nemzetközi osztályon dolgozó elvtársakkal együtt arra törekedtem, hogy mozgalmunk koncepciója szerint nyílt hozzáállást harcoljunk ki, leküzdjük a szektáns irányzatokat és utat nyissunk a kommunisták új öszszefogasára a nemzeti felszabadító mozgalmakkal, a szocialista és más haladó erőkkel. Ebben az értelemben léptem fel küldöttségünk nevében egy hónappal ezelőtt a budapesti konzultatív találkozón és merem állítani, hogy ez és további fellépésünk valóban pártunk érdekeit és annak mai dinamikus mozgását tolmácsolta, s hogy éppen ezért talált megfelelő visszhangra. A januári plénum után teljesen és minden fenntartás nélkül az új irányvonal mellé álltam, mert megfelel meggyőződésemnek. Lehetőségeimhez mérten bekapcsolódtam a párt akcióprogramjának előkészítésébe. Örülök, hogy lehetőségem nyílott elsőként tájékoztatni a testvérpártok képviselőit a januári plénum és az azt követő fejlődés jelentőségéről és öszszefüggéseiről, megvilágíthattam ennek haladó lenini jellegét, megmagyarázhattam a különféle kétségeket és tisztázatlanságokat. Ma azonban őszintén kérem a Központi Bizottságot, mentsen fel a CSKP KB titkára igényes funkciójából, hogy más szakaszon bizonyíthassam be: továbbra is hasznos munkát tudok végezni a pártnak s ugyanakkor ebben a munkában új erőt gyűjthessek. A harmincéves pártmunka nemcsak sebhelyeket adott nekem, hanem szilárd hitet is a párt igazában, amelyért ma harcolunk és amely mindig érvényesül. Ogy vélem, a legfontosabb az a szándék, hogy levessük következetesen az elavult, helytelen szokásokat és hogy ez nem könnyű és nem egyszeri dolog senki számára sem. Persze a szándékban nem szabadna kételkedni. A mai helyzet jellemzéséhez Dubček elvtárs beszámolójában csak néhány megjegyzést tennék. Nem kétséges, hogy a Januári plénum után elsősorban a demokrartikus folyamat további aktív kibontakoztatására volt szükség az egész pártban és az országban, nem engedhettük meg, hogy az új helyeken olyan erők fészkeljék be magukat, amelyek azzal elvben nem értettek egyet, s hogy titokban vaflamlféle ellentámadást alakítsanak ki. Ogy gondolom, hogy ez a veszély lényegében már elmúlt és egyszerűen már nincs reális lehetőság arra, hogy visszatérjünk a régi módszerekhez. Ezért ma kétségkívül előtérbe kerül annak szükségessége, hogy megerősítsük a stabilizációs tényezőket és rendszeresen fellépjünk a nem szocialista és szocialistaellenes Irányzatokkal szemben, amelyek már elég nyíltan jelenkeznek. Ki kell állnunk mindazért, ami az eddigi munkában kétségkívül szocialista volt, és minden bizonynyal ez a nagyobbik rész, és azokért az emberekért, akik jóhiszeműen és tisztességes szándékkal valósították meg a párt politikáját. Nagy jelentőséggel bír mai törekvéseink helyes megvilágítása a nemzetközi közvélemény előtt. Sohase becsüljük le annak fontosságát, hogy a többi országok dolgozói mindig helyesen értsenek meg bennünket, és hogy éppen most minden szempontból Izmosodjanak kapcsolataink a testvérpártokkal. Véleményem szerint így kellene magyaráznunk az akcióprogram minden -részét. Ugyanakkor nyíltan rá kell mutatni, hogy tudatosan engedtük e dokumentum komoly kérdéseinek előzetes publicitását, hogy most a Központi Bizottság tulajdonképpen összegyűjti az Ismeretek és a viták mai állapotát és kialakítja világos nyílt álláspontját a XIV. kongresszus előkészítésével kapcsolatos további teendőket illetően. A kongresszusi előkészületeket kétségkívül meg kell gyorsítani. JIRI A közvélemény részéről bírálat ért politikai tevékenysé"em komoly hibáiért. Részben ezt a bírálatot elfogadom. Néhány kérdést azonban szükségesnek tartok megmagyarázni. Az Önök többsége, a Központi Bizottság tagjai, jól ismer engem és néhányam a harmincas évek elejétől, amikor dolgozni kezdtem a pártban, ismerik állásfoglalásomat, amelyet a decemberi és januári plénum ülésén, Illetve az elnökségben kifejtettem. Csak ismételten Igazolhatom, hogy ez az álláspontom s a múltban történt fogyatékosságok felszámolása teljes meggyőződésemből adódik, amely már régóta érett bennem. Nem tehettem, hogy ne észleljem, a pártszervek elvesztik kapcsolatukat a néppel, hogy csökkent a bizalom a párt iránt és a párt elveszti erőinek forrását. Eleinte a párt Iránti bizalom csökkenését mindenekelőtt gazdasági nehézségeink felgyülemlésében láttam, és Időben nem döbbentem rá főleg a párt politikájában előforduló hibákra, deformációkra. Ezek azonban fokozatosan és egyre erőteljesebben mutatkoztak és akadályozták a társadalom új szakaszba történő fejlődési irányát. Különösen vonatkozik ez Vállalom a felelősségi HENDRYCH elvtárs felszólalása a tavarlyi évre. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem láttam a problémák egész sorát és vakságot tanúsítottam az érkező figyelmeztetések iránt. Számtalanszor megpróbáltuk felfedni és megoldani szocialista társadalmunk növekvő ellentéteit. Több elvtárssal együtt mér 1965 januárjában próbáltuk a kiutat keresni, amikor a Központi Bizottság plénuma kimondottan a felismerés és a felmérés fokozására irányította a pártszervek munkáját Hasonlóképpen volt ez a XII. kongresszus előkészítésénél ls. A párt politikájának helyzetét 1967 februárjában ismét felmértük. Sikerült néhány új jelenségre rámutatni, amelyek társadalmunk akkori helyzetét és az ellentéteket, valamint a reális lehetőségeket megmutatta. E fejlődés utolsó lépése volt a tavaly októberi plénumülés, amelyen a párt vezető szerepét vitattuk meg. Természetes, hogy ezen van mit bírálni. Mindenekelőtt nem sikerült elérni azt, hogy a tárgyalás a párt központi szerveinek és a<nnak tevékenységének komoly hibái képezzék. Erre csak tavaly decemberben és most januárban kerülhetett sor. Az említett tárgyalások történelmi Jelentősége és tartalma igazolják politikai elgondolásom és a párt tevékenysége szerepéről alkotott nézetem helyességét. Ugyanakkor kifejezik megingásomat is és az ezzel kapcsolartos kompromlszszumokat, a fél és nem teljes megoldásokat. A nézetek egysége és a Központi Bizottság tagjai véleményének egyeztetése érdekében számos kompromisszumot fogadtam el, beleértve a meghátrálásokat ls. A párt egysége iránt érzett félelemből igyekeztem a szélsőséges nézeteket elsimítani, de ez már nem sikerült. Ezt eddig főhibámnak tekintem. Hendrych elvtárs ezután rátért az írószövetség kongreszszusán tanúsított és az azt követő intézkedésekkel összefüggő tevékenységére. Nyíltan rá akarok világítani a Központi Bizottság szeptemberi plénumának szerepére ebben a fejlődésben. Ez nem volt sem a munkatervem, sem az én Indítványomra nem történt. Kezdettől fogva azon voltam, hogy a Központi Bizottság tagjainak Írásbeli jelentést küldjünk az Írószövetség kongreszszusának lefolyásáról. E plénumon való felszólalásom és a hozott határozatok kitérést je lentenek az egységes trányvo(Folytatás az S. oldalon) 1968. IV. 5. 4