Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-04 / 94. szám, csütörtök

A CSKP Központi Bizottsága ülésének vitája (Folytatás a 4. oldalról.) sem tájékoztattak bennünket kellőképpen, amit pártunk tagjai a velük szembeni bizalmatlanságként, az egyenjogúság s a pártalapszabályzat elvei be nem tartásaként minősítenek. Kérdés azonban az is, vajon igazán állithatjuk-e, hogy a jelenlegi megújhodási folyamat élén — kezdve a Központi Bizottsággal — pártunk áll? Tudatosította-e a Központi Bizottság plénuma, hova fejlődnek a dolgok néhány héten belül, s vajon a Központi Bizottság irányította-e ezt a folyamatot? Ügyünk javára válna, ha a plenáris ülést nem az akcióprogram megvitatására hívnák öszsze, hanem azért, hogy bizonyos értelemben felmérje a jelenlegi helyzetet és tájékoztassa egész pártunkat. Felteszem még azt a kérdést, vajon a Központi Bizottság elnöksége figyelemmel követi-e a jelenlegi folyamatokban megnyilvánuló ellentéteket, hiszen minden társadalmi megnyilvánulásban vannak ellentétek. Meg kell mondanom, hogy Dubček elvtárs beszámolója örömmel töltött el, de nem állíthatom ugyanezt a Központi Bizottság elnökségének a sajtóban közzétett mindegyik nyilatkozatáról. Ha pártunk Központi Bizottsága valóban élünkön haladna, akkor minden bizonnyal utalt volna arra is, mi a párt teendője a januári határozatokkal kapcsolatban, illetve haladéktalanul kiküldte volna a Központi Bizottság tagjait, illetve funkcionáriusalt, hogy segítsenek a kerületi s a járási pártbizottságoknak, a hadseregben ténykedő pártszervezeteknek. Tény és való, hogy eddig nem az egész párt, hanem csak néhány funkcionárius ad magyarázatot a legutóbbi plenáris ülések határozatairól. Jóllehet most nagyfokú pártunk aktivitása, mégis úgy vélem, a párttagság Jelentős része többé-kevésbé abban éli ki magát, hogy kérdésekkel rohamoz meg bennünket és bizony néha sarokba is szorít. E? pedig hátráltatja egész pártunk egységes előrehaladását, jóllehet pártunknak minden arcvonalon hozzá kellene látnia a kitűzött feladatok teljesítéséhez. Az említett Jelenségeken kívül számos sajátos jelenség is hatással van hadseregünkre, így például Lomský elvtárs nem foglalt Idejében állást a Központi Bizottság januári plenáris üléséhez, a Sejna-ügyben, sem pedig azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, hogy a plenáris ülések napjaiban visszaéltek-e hadseregünkkel vagy nem. Ogy vélem, hogy Lomský elvtárs nem oldott meg következetesen a hadseregünk életét érintő több kérdést, amelyeket pártgyűléseken és konferenciákon éveken át bíráltak. Ogy vélem, itt az Ideje, hogy megszilárdítsuk a párttagság sorait, s lássunk hozzá ahhoz, amit Duböek elvtárs beszámolójában javasolt. Bírálnunk kell a Központi Bizottság elnökségét, s oda olyan embereket kell állítanunk, akiket semmi sem terhel, akik pártunk érdekeit személyes érdekeik fölé helyezik. Ezzel megtennénk az első lépést, hogy azután tovább haladhassunk. Figyelmeztetni szeretnék még arra Is, hogy a pártszervezetekben egyes elvtársakkal kapcsolatban kérdések hangzanak el, amelyekre feltétlenül magyarázatot kellene adnunk. Kolder elvtárssal kapcsolatban többek között azt kérdezik, milyen szerepet töltött be a rehabilitáló bizottságban. Meg kell mondani, milyen munkát végzett az említett szervben, de azt is, hogy ki rekesztette be a rehabilitálás folyamatát. Javaslom, hogy Sik elvtársat válasszák meg a Központi Bizottság elnökségének tagjává. Mindenképpen meg kell alapoznunk annak feltételeit, hogy a Központi Bizottság első titkára és plénuma jól végezhesse munkáját. Helyeslem Dubček elvtárs beszámolójának azt a részét, mely szerint ki kell állnunk azok mellett, akiknek nem kellett távozniuk tisztségükből, akiket indokolatlanul sodort el a megújhodási folyamat hullámverése. Annak a magatartásnak, amelyet jelenleg tanúsítanak egyes elvtársakkal szemben, Igazán semmi köze sincs a demokráciához. Aki vétkes, a párt alapszabályzata vagy érvényes törvényeinek értelmében vonják felelősségre, de ne forduljon elő, hogy gyermekeiket az iskolában hátrányos megkülönböztetésben részesítik, s az sem, hogy valamelyik kommunista a munkatörvénykönyvbe foglaltak ellenére ne kapjon munkát. Ha ez így folytatódna, oda jutnánk, hogy néhány év múlva újabb rehabilitáció válna szükségessé. A gazdasági egyensúly megteremtése nem mehet az életszínvonal rovására BOHUMIL SUCHARDA elvtárs felszólalása ÚJ 516 1988. IV. 4. Időszerűtlennek tűnhet, hogy ezekben az izgalmas napokban az elkövetkező szürke napokra fordítom a figyelmet, amikor majd konkrétan elgondolkodunk afelett, hogyan teljesítjük a felgyülemlett feladatokat, a CSKP januári ülésének határozataiból adódó javaslatokat, követelményeket. Demokratizálódás nélkül nem oldunk meg egyetlen társadalmi problémát, tehát egyetlen komoly gazdasági problémát sem. A szocialista demokrácia elmélyítése ebben az értelemben a leghatásosabb beruházás, de mint minden beruházás, ez is megköveteli, hogy először valamit áldozzunk, amely bizonyos Idő után meghozza gyümölcsét. A pénzügyminiszter ezután az Idei költségvetés néhány tételének ismertetésével támasztotta alá korábbi szavait. Elmondotta, hogy az idei költségvetésben 4700 millió korona értékű követelésre nincsen fedezet, jóllehet nagyon sürgős beruházásokról van szó. Emellett újabb és újabb követelések halmozódnak fel, amelynek összege megközelíti a kétmilliárd koronát. Ezenkívül a szociális gondoskodás terén az idén mintegy 1,5 milliárd koronára, 1969-ben 5 milliárd koronára és 1970-ben 5,6 milliárd koronára lesz szükség. Mindez még nem tartalmazza azokat a szükségszerű követeléseket, amelyeket a párt akcióprogramjából adódóan, továbbá különböző határozatok és bírálatok folytán meg kell oldanunk. Sucharda elvtárs ezután kijelentette, a népgazdaság konszolidálása megteremti a feltételeket arra, hogy a határozathozatalnál érvényesüljön a következetesség és az állandóság. Ez megszüntetné az üzemek bizalmatlanságát is a központi intézkedésekkel szemben. Pénzügyi politikánkban el kell érnünk, hogy valóban megszűnjön az az állapot, amit „vételezésnek" nevezünk, más szóval az üzemeknek tudatosítaniuk kell, hogy a pénzért meg kell dolgozniuk. A helyi érdekeknek nem szabad a közgazdasági kalkulációk fölé emelkedniük. Döntő Jelentőségűnek tartom a csehszlovák közgazdaság szorosabb bekapcsolását a világ munkamegosztásába. Ezért a népgazdaság konszolidációs programja nem valósítható meg anélkül, hogy ne számoljon külföldi közgazdasági kapcsolataink elképzeléseivel, a KGST tagállamai közti további gazdasági kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeivel, valamint a fejlett kapitalista államok közti együttműködés kiszélesítésével. Külkereskedelmünk eddigi rendszere nem hozta létre kellőképpen azokat a gazdasági eszközöket, hogy a hatékonyság Irányában megfelelő nyomást gyakoroljunk a termelés szerkezeti felépítésének megváltoztatására, más szóval, hogy Ipari termelésünk szintje elérje a világszínvonalat. Pénzgazdálkodásunk további racionális kihasználása érdekében felül kell vizsgálnunk az egyes kiadási tételeket. Egyes központi szervekkel most néhány közkiadás hatékonyságát vizsgáljuk, így például a honvédelmi és közbiztonsági kiadásokat. Az államapparátus takarékosságát az új központi irányítás alapelveivel kell elsősorban összekapcsolni. Ezeket a kérdéseket állandóan szem előtt kell tartanunk, ugyanakkor nem szabad meggondolatlan lépésekre szánni magunkat és azt a hamis benyomást kelteni az emberekben, hogy a gazdasági egyensúly megteremtéséhez csak ez az út vezet. A párt akcióprogramjában helyesen emelik ki az üzemeknek nyújtott dotáció csökkentésének szükségességét, hogy saját erejükre támaszkodjanak és a piac nyomásának legyenek kitéve. Azonban olyan tapasztalataink vannak, hogy a szavak és tettek igen messze állnak egymástól. Példaképp említem meg, hogy az 1970-ig tervezett tízmilliárd korona összegű dotáció megszüntetése helyébe újabb, még ezt az összeget is meghaladó dotáció-követelmények léptek. Az üzemi adó újabb formáját vezetik be, mert az eddigi akadályozta a dotáció csökkentését, az árak rugalmasságát stb. Alapvető gazdasági célunk, amely politikai fejlődésünk elkerülhetetlen biztosítéka is, a gazdasági egyensúly megteremtése. Ez megköveteli, hogy az új gazdaságpolitika ne az anyagi eredmények szerint, hanem a pénzügyi egyensúly szempontjai szerint valósuljon meg. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű áttérni a gondolkodás ilyen rendszerére. Pénzgazdálkodásunk szempontjából napjainkban a legszükségesebb olyan helyzet megteremtése, hogy mindenki azt vásároljon a koronáért amire szüksége van. Ezt a követelést próbálja megvalósítani az az igyekezetünk, hogy minél nagyobb vásárlóerőt biztosítsunk a koronának mind a beimind a külkereskedelemben. Számos más kormányszervvel együtt kidolgozott felmérésünk igazolja, hogy 5—7 éven belül olyan külkereskedelmi kapcsolatokat és devizaalapot kell létrehoznunk, amely reális értéket és beváltható értéket teremt a koronának. Természetesen ezeket a terveinket össze kívánjuk hangolni a KGST többi tagállamainak gazdasági problémáival is. A korona reális értékének és beváltható értékének megteremtése azonban nemcsak pénzügyi gazdasági intézkedések, illetve óhajok dolga, hanem a termelés szerkezetének alapvető megváltoztatására, a világpiac feltételeihez mért hatékonyságra való törekvés. A korona beválthatóságának feltétele a mi árunk beválthatóságának a feltétele is. Egyetértek azzal, hogy a gazdasági egyensúly megteremtése nem mehet az életszínvonal rovására. Ebből a szempontból a gazdasági élet most és a jövőben is igen jelentős lépések megtételére kényszeríti a kormányt. Megemlítem például az új építkezések körüli zavarokat.Az elkövetkező hetekben komoly államvizsgán esünk át, vajon a beruházásokat pénzügyi szempontokból, vagy különböző nyomásoknak engedve oldjuk-e meg. Rendszerint nem indokolatlan beruházások keresztülhajszolásáról van szó, de beruházási politikánk nem követhet öncélokat, amelyek ártanak az egész népgazdaságnak. Meggyőződésem, hogy a szocialista demokrácia helyes iránya a pénzügyi gazdálkodás demokratizálódása Is. A kormánynak be kell nyújtani a számlát a Nemzetgyűlésnek és az egész társadalomnak pénzügyi tevékenységéről, arról, hogyan gazdálkodott. Biztosítani kell az iskola és a pedagógusok JIŔÍ HÁJEK elvtárs felszólalása Már beszéltek itt arról, hogy a Jelenlegi megújhodási folyamat, szocialista forradalmunknak ez az új fejlődési szakasza milyen serkentően hat egész társadalmunk gondolkodásmódjára és aktivitására. Mindenekelőtt a fiatalok vallják közvetlen, őszinte elkötelezettséggel, azok, akik most kerülnek először érintkezésbe a politikával és gyakran hajlamosak az egyszerűsítésre és az általánosításra. Saját tapasztalataim, de azt is mondhatnám, hogy valamennyiünk tapasztalataira támaszkodva állíthatom: a fiatalok a valóságban Inkább csak az áramlat határvonalát keresték és nem állt szándékunkban a szocializmus határait átlépni. Nem akarom lebecsülni azt, hogy egyes személyek kijelentéseiben szórványos esetekben ilyen gondolatok nyomait Is fellelhettük, de ezek nem tipikus és nem döntő tényezők, nem kell tőlük megijedni, haragra lobbanni, vagy a már elavult módszereket alkalmazni. Ezekkel szemben az eszmei alapállást kell kiépíteni és érvényesíteni. Helyes lenne az ifjúság egységének gondolatát támogatni. Ez azonban nem fogható fel valamilyen monolitikus egységként, hanem mindenekelőtt eszmei egységként, az Ifjúság társadalmi feladatának szerepeként, mégpedig úgy, hogy teljes mértékben tiszteletben tartjuk az ifjúság tudatában gyökerező különféle érdekszférákat, nevelési és munkamódszereket, valamint hagyományokat. Ugyanakkor világosan szembe kell helyezkedni minden olyan megkülönböztető törekvéssel, amely nem e természetes különbségekből ered. A közoktatásügy területén már a januári plénumot megelőzően Is foglalkoztunk azzal a feladattal, hogyan lehet kimozdítani az iskolát és a tanítókat abból a helyzetből, amely távolról sem biztosítja számukra a XII. kongresszuson hangoztatott tekintélyt. Nem adhatok Igazat azoknak, akik iskolaügyünk általános hanyatlásáról beszélnek. Ogy gondolom, hogy ez egyben a pártnak és a párt 1964 óta kifejtett igyekezetének a lebecsülése lenne. Ogy vélem, hogy egy ilyen általánosító elmarasztalás nem felelne meg annak az összehasonlításnak sem, amire Bécsben került sor, amikor az UNESCO megrendezte az európai közoktatásügyi miniszterek konferenciáját. Azt hiszem, a fogyatékosságokat bírálni kell és a hibákat helyre kell hozni. Mik a hibák okai? Mint már mondottam, az ötvenes évek meggondolatlan Intézkedései és reformjai, amelyek a tanítót és az iskolát a sztálini társadalomirányítási modell bölcsőjének tekintették, s amelyek gyakorlattá válva megfosztották a tanítót saját egyéniségétől, a direktív irányítás eszközévé, tették, és az oktatást direktív és eszmei ráhatással befolyásolták. Mindenekelőtt azt az elképzelést kell leküzdeni, miszerint a tanítót politikai öntudata arra kötelezi, hogy engedelmesen tűrje a gyakran teljesen laikus beavatkozásokat. Ezzel a téves elképzeléssel együtt alakult kl az iskola mindenhatóságáról alkotott illúzió, ami munkahipotézisként érvényesült, amikor Is az Iskolát olyan feladatokkal bízták meg, amelyekhez semmi köze sem volt (ez egyébként még ma is megnyilvánul a különféle brigádmunkákban, s különösen a krumpltszedésben), és az Iskolát tették felelőssé mások hibájáért. Ezekkel az elképzelésekkel volt kapcsolatos az egyes egyénekkel szemben tanúsított kemény magatartás, amelyért — ezt önbírálő módon el kell Ismerni — a tanügyi felügyeleti szervek és a minisztérium is felelős. Talán azt mondhatjuk, hogy az utóbbi években igyekeztünk ezt a keménységet enyhíteni, de nem tudtuk elkerülni, hogy az eddigi gyakorlat súlya alatt ne váljunk e módszerek eszközévé. Most az ilyen beavatkozások következményeinek felszámolásával foglalkozunk. A legfőbb feladat azonban az iskola, és főleg a tanítók rehabilitálása. Ezt tartjuk az akcióprogram tanügyi része legfőbb szakaszának. Az Iskolát az adminisztratív beavatkozásokon kívül súlyosan érintette az ökonómiai békaperspektíva, amelyet továbbra is a fejlődés egyik nagy akadályának tartunk. Magától értetődő, hogy a valóban progresszív társadalmi fejlődés megköveteli a kádernevelést, éspedig legalább a jelen, de még inkább a Jövő technikai lehetőségeinek színvonalán. Tudnunk kell, hogy milyen hatást gyakorol társadalmunkra a vallás és mérlegelnünk kell, hogy e hatás melyik megnyilvánulásait használhatjuk fel pozitív mődon a hívőkkel és az egyházakkal kapcsolatos politikára. De tudatosítani kell azt is, hogy> e ráhatás negatív megnyilvánulásai ellen valóban eszmei és tudományos színvonalú harcot kell folytatni, szem előtt tartva a kereszténység új Irányvonalait, amelyek az egyháznak és a vallási Ideológiának gyakran erős és eléggé tetszetős érvekkel szolgálnak. Sokkal alaposabban kell ezeket a jelenségeket tanulmányoznunk, és olyan politikai gyakorlatot kell folytatnunk, amellyel a hívőket a szocialista program aktív, elkötelezett vállalására bírjuk. Ami a javaslat nemzetközi politikai részét illeti, nem akarjuk megváltoztatni sem irányát, sem céljait. Ellenkezőleg: a torzulások felszámolása után a szocializmus lényegét kell hangsúlyoznia és Igazolnia. Alapvető tájékozódásunk nem vitatható, ez ugyanis a Szovjetunióhoz fűződő szövetségünk, aktív részvételünk a Varsói Szerződésben és a KGST-ben. Ezt meggyőzően kell kifejezésre juttatni az ifjú korosztályok nevelésében is. A politikai aktivitás fokozása érdekében hazánknak nagyobb szerepet kellene vállalnia az ENSZ-ben és szervezeteiben, amilyenek az UNESCO, az Egészségügyi Világszervezet stb. Nem politikai eszmecserékre kell őket felhasználni, hanem úgy kell tekinteni, mint a szocialista politika megvalósításának eszközeit. Láthatjuk, hogy napjainkban öregek és fiatalok egyaránt fokozott érdeklődést tanúsítanak nemzeti történelmünk iránt. Éppen ezért — köztársaságunk megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából — időszerű lenne a múltat reálisan értékelni. Meggyőződésem, hogy pártunk hatékony és szilárd vezetésével sikerül kialakítani demokráciánk saját, szocialista modelljét. Támogatom azt a nézetet, hogy Sik elvtársat beválasszák a Központi Bizottság elnökségébe. Ogy vélem, helyes lenne, hogyha a legtöbb vezető funkcióban megállapítanánk az időlimitet és ezzel lehetővé tennénk a személyi és a társadalmi regenerációt.