Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-12 / 102. szám, péntek

Néha Azt hiszem, hogy az elmillt hónapok viharos politikai esemertyei lezártak egy korszakot a csehszlovákiai magyarság és a többi nemzetiség életében is. A megújhódás, a demokratizálódás frissítő tavaszi szele betört a magyar közömbösségbe, passzivitásba, fáradtságba, és megindult az eszmék körforgása, az okos viták, eszmecserék, párbeszédek áradata. Ebből talán kikristályosodik az elmúlt évek reális mérlege és képesek leszünk megtalálni, kialakítani helyünket köztársaságunk új államrendszerében — a föderációban. Úgy gondolom, ez jelentős mértékben rajtunk is múlik Milyen szervezet a CSEMADOK? Szinte még most is fülemben cseng, menynyit bizonygattuk a Központi Bizottságban, a helyi és járási gyűléseken, hogy a CSEMADOK nem érdekvédelmi szervezet, hanem a magyarság nemzett kultúrájának ápolására hivatott egyesület. Be kell vallani, a tagság nagyon jelentős része nem értett egyet ezzel a lefokozással, és minduntalan olyan követelményeket támasztott a CSEMADOK-kal szemben, amely erősen túllépte meghatározott, vagy ha úgy tetszik „engedélyezetť' hatáskörét. Milyen kínosan kellett ügyelni minden rendezvényre, megmozdulásra, hogy rá ne süssék a burzsoá nacionalizmus bélyegét. S ha valaki felvetette az együttélés problémáit, vagy a múlt igazságtalanságaira keresett választ, mindig akadt egy figyelmeztető ujj, vagy határozott hang, amely időszerűtlennek minősítette a kényes kérdések feszegetését, és egyszerűen elintézte azzal, hogy ne rágódjunk a múlton. Úgy gondolom a CSEMADOK-nak szorgalmaznia kell a múlt teljes tisztázását, mert e nélkül újra és újra visszatérő probléma marad, kit is terhel a felelősség a reszlovaJsizációért, a Csehországba való áttelepítéért stb. Tudom, hogy ez nem kellemes unka, és sok embernek nem fog tetszeni, de mindig úgy volt és úgy is marad, hogy a kisebbségeket ért igazságtalanságok gyökereinek feltárásakor épp a vétkesek kiáltanak nacionalizmust. A CSEMADOK Központi Bizottságának határozatait tanulmányozva eszembe jutottak az elnökségben évekkel ezelőtt lefolyt eszmecserék a szervezet jövőjéről. Egyesek arDól beszéltek, hogy a nemzeti bizottságok, szakszervezetek, ifjúsági szövetség, nőszövetség stb. lassan átveszik a CSEMADOK érdekvédelmi szerepét, és egyszer az egész szervezet feleslegessé válik, mert a Népművelési Intézet a kultúra szervezését megoldja a magyar vidéken is. A történelem azonban megcáfolta e jóindulatú elképzeléseket és bebizonyította, hogy a magyarságnak igenis szüksége van olyan szervezetre, amely felölelt a nemzetiségi csoport életének valamennyi problémakörét, képes az egyes jelenségek általánosítására és megoldására. Az állami és pártpolitika az elmúlt években Igyekezett a minimumra korlátozni a CSEMADOK jogkörét és szétforgácsolta és jaegosztotta a magyarság szellemi élgárdáját. Példaként elég megemlíteni, hogy az Új Szó ís a CSEMADOK között az összefogás helyett láthatatlan fal emelkedett, amit súlyos hibának tartok. De az utóbbi években a különféle szervekbe „nemzetiségi kulcs" figyelembevételével beválasztott képviselők többsége is elszigetelődött a CSEMADOKna Usiz % at, elképzelés és javaslat tói, és elég kevés közéleti, politikai adottsággal rendelkezve igen ritkán állt ki a magyarság érdekel mellett. Mindennek ellenére a CSEMADOK kénytelen volt vállalni az érdekvédelmet f nem tartom Jó kifejezésnek, csak azért használom, mivel az egyszerű emberek leggyakrabban igy fogalmazzák meg) és alkalmanként még felsőbb utasításra is ajánlásokat tett káderkérdésekben és részt vett politikai jellegű dokumentumok kidolgozásában. Bizalmatlanságból, vagy valami más okból egyes politikai vezetők féltek egy dinamikusan tevékenykedő nemzetiségi szervezettől, ugyanakkor lépten-nyomon érezték szükségét. Érdekvédelmi szervezel-e a CSEMADOK ? Ha a CSEMADOK alaposabb politikai munkát végezhetett volna, nem lenne olyan nagy hiány képzett magyar káderekben. A bizalmatlanság beleszólt sok mindenbe. Hiszen nehezen hihető, hogy például egy közügyekkel nem foglalkozó vidéki képviselő (ha származása javította is a szociális öszszetételt) több segítséget nyújthatött volna a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, mint mondjuk a CSEMADOK főtitkára, vagy valamelyik magyar hetilap főszerkesztője. Úgy gondolom, hogy ezen a helyzeten is sürgősen változtatni kell. A központi állami és politikai szervekkel ne csak a munkásmozgalom régi veteránjain, hanem a rátermett, társadalmi tevékenységre kész, új emberek egész gárdáján keresztül tartson kapcsolatot a csehszlovákiai magyarság. E felemás helyzet ellenére is a CSEMADOK bebizonyította életképességét, összegezte a nemzetiségi kérdés időszerű problémáit és a Központi Bizottság legutóbbi ülésén javaslatot tett rendezésükre. Ezzel a lépéssel a CSEMADOK kilépett elszigeteltségéből. Javaslata körül soha nem látott vita bontakozott ki ? magyar lakosság körében, és szinte napokon belül politikai, vagy ahogy régebben mondták „érdekvédelmi" szervezetté lépett elő. Én a magam részéről ezt találom az egyedüli helyes elhatározásnak, mert képzeljük el, mi történik, ha a CSEMADOK ls hallgat és Központi Bizottságának legutóbbi ülésén is csak a „kultúrpolitika néhány időszerű kérdésével" foglalkozik. Mi lesz a CSEMADOK-kal? Tudom, nem az én feladatom, hogy a szervezet Jövőjéről beszéljek, de talán nem veszi zokon a vezetőség, ha röviden kifejtem véleményemet. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy a CSEMADOK „levesse kényszerzubbonyát" és kilépve szűk kereteiből az egész csehszlováktat magyarság politikai és társadalmi szervezete legyen.' Tudom, akadnak embeSzabadságot, igazságot mindannyiunknak (Folytatás az 1. oldalról) rak és értelmiségieknek szlovák lapokban a szlovák közvéleménynek kellene megmagyarázniuk a magyar kisebbség helyzetét, itt kellene közzétenni javaslataikat és esetleges panaszaikot, és a szlovák publicistáknak a magyar lakossághoz kellene fordulnia a magyar lapokban, itt kellene megmagyarázniuk, hogyan látják a kérdéseket, tegyük fel a többségi magyar területeken élő szlovákok szempontjából. Igy jöhetne létre olyan dialógus, hogy megmondhatnánk egymásnak, mit tartunk ésszerűnek és tisztességesnek, s miben látjuk a helytelen álláspontot úgy az egyik, mint a másik oldalon, hogy kölcsönösen, ingerültség nélkül és nyugodtan meghallgassuk egymást, hogy legalább értekezni kezdjünk. K £ R D £ S : A két nemzet államjogi helyzete megoldásának érdekében a kassal kormányprogramra hivatkozunk. Ez alvben helyet volna. Ám azok is a kassal kormányprogramra hivatkoznak, akik a németeken kívül a magyarokat kollektíve feleléssé tették a köztársaság feldarabolásáért. A kollektív felelősségrevonás eszméje adott lehetőséget ahhoz, hogy szétzúzzák a csehszlovákiai magyar progressziót, s olyan intézkedéseket foganatosítottak a hatóságok, hogy az antidemokratikus szó csak nagyon óvatos és tapintatos megjelölés ezekre nézve. A magyar nemzetiséghez jelentkezőket akkoriban teljes mértékben megfosztották állampolgári és emberi jogaiktől. A fordnlatot 1948 februárja jelentette. Ám a kérdéseket felemás módon oldották meg és a felelősséget teljes mértékben az úgynevezett burzsoá nacionalistákra hárították. Érthető, hogy a csehszlovák emigráció kommunista szárnyának megegyezése Moszkvában 1943 őszén az 6 magatartásukat is determinálta. Ám értjük azt is, hogy tevékenységük és személyes tragédiáink felébresztette a szlovák nemzet széles rétegeinek felháborodását, mely végül elsöpörte a konzervatív erőket. Esetleges tévedéseik nem kisebbítik a szlovák nép életében lejátszott történelmi jelentőségű szerepüket. Ogy véljük, a deformációk gyökereit csak az események és a tények történelmi felmérése világíthatja meg. A magyar közvéleményben olykor aggodalmak merülnek fel, hogy e felmérés nélkül sok kérdés a titkolódzó kabinetpolltlka tárgyává válik, mely a közelmúltból közismert módszerekre emlékeztet majd. Mi a véleménye erről? Z. JESENSKA: A kassai kormányprogramhoz való visszatérés a nem szláv nemzetiségek helyzetének megoldásában lehetetlen, hiszen a magyarokat 1945 után Csehszlovákia nem ismerte el egyenjogú polgároknak. Politikánk alighanem azzal számolt, hogy a lakosságcsere eltünteti a magyar kisebbséget Csehszovákiából, mint ahogy eltünteti a szlovák kisebbséget Magyarországról. Ez a célkitűzés nem valósult meg, s alighanem elhibázott törekvés volt, hogy állampolitikánk e cél megvalósítására tört. A helyzet még bonyolultabbá vált. A szlovákokban régen meggyökeresedett bizalmatlanság, jobban mondva félelem élt, s ezt a magyaroktól való félelmet még az egykori Osztrák—Magyar Monarchia idejéből örökölték, mert az akkori, demokratikusnak nem mondható kormányok erőszakos asszimilációval nemcsak a szlovák nemzet egy részének, hanem az egész nemzet egészének megsemmisítésére törekedtek. Ilyesmi természetesen nyomot hagy a nemzet lelkületében, amit nem oly könnyű eltüntetni. Szeretném, ha mindezt megértenék, bár igaz, hogy az egyik igazságtalanságot nem lehet helyrehozni egy másik igazságtalansággal. Az utolsó negyedszázad hibái következtében alighanem a magyar oldalon is meggyökeresedett a bizalmatlanság, s itt is, ott is ösztönös védekező reflexek fejlődtek ki. Erről az időszakról többet mondhatna crhivatott történész. Am világos számomra, hogy a mai szempontok alapján a magyar rek, akik a sorok láttán homlokukat ráncolják és készek baljós rémképeket festeni. Ezért nyomban leszögezem, hogy nem magyar politikai pártra gondolok, hanem olyan élő és mozgékony társadalmi szervezetre, amely a Nemzeti Front tagja és Csehszlovákia Kommunista Pártjának a legjobb segítőtársa lesz a magyarság körében. Hiszen az új körülmények között lényegesen megváltozik a Nemzeti Front munkájának egész tartalma. A Nemzeti Front keretén belül a CSEMADOK-nak, mint érdekvédelmi szervezetnek joga lesz befolyásolni az egész állami politikát és részt vállalni annak kialakításában. A magyar kommunisták megfelelő teret találnak a párton belül politikai tevékenységükre. A magyar nemzetiségű tömegek viszont a CSEMADOK-ban tevékenykedhetnek, és szeretném leszögezni, hogy nemcsak a kultúra területén. A CSKP akcióprogramjának valóra váltása a CSEMADOK-tól is komoly erőkifejtést Igényel. Szerintem itt a nagyszerű alkalom a magyar tömegek aktivizálására a társadalmi és saját problémáink megoldásában. A CSEMADOK által javasolt területi korrekciók, a választások valóban demokratikus előkészítése, a megfelelő posztokra megfelelő, képzett emberek kiválasztása és javaslása hihetetlenül nagy feladatokat ró a CSEMADOK-ra. A Központi Bizottság javaslatát részletes szervezett keretbe kell foglalni, ami nagy munka és ezért erre mozgósítani kell a legjobb koponyákat, kidolgozásukba be kell vonni szellemi életünk legjobbjait. Nekünk, magyaroknak kell alaposan átgondolt és kidolgozott koncepcióval előállni, helyettünk ezt senki sem fogja elkészitent. Ez pedig nem könnyű feladat, mert ma már nem lehet globális észrevételek, homályos követelmények alapján dolgozni, mert ha például a Szlovák Nemzeti Tanácsban a nemzetiségi bizottság létrehozását kérjük, jó lenne, ha Javaslatot tennénk munkájának tartalmára is. Tudom, hogy a CSEMADOK Központi Bizottságán serény munka folyik, s az elvtársak a legjobb javaslatokon törik a fejüket. De úgy gondolom, hogy ebbe be kell vonni a legszélesebb tagságot, és ezért vetettem papírra ezt a néhány gondolatot. A személyes beszélgetésekből, vitákból látom, hogy a járt utak (kulturális autonómia, teljes autonómia

j helyett egy új nemzetiségi modell a konkrét csehszlovákiai viszonyok, a föderáció körülményei között még nagyon ködös gyakorlati képet mutat. Hiszen még a föderációban sem tisztáztak sok dolgot. A fontos azonban az, hogy a CSKP és az SZLKP vezetői megértsék, a CSEMADOK szervezete teljes mértékben támogatja az új elrendezést, és célja nem az elkülönülés, hanem a közeledés. A fontos az, hogy bízzanak bennünk, és mi bebizonyítjuk, hogy érettek vagyunk a demokratizálódás nemzetiségi vonásainak valóra váltására. Véleményem szerint új tartalommal' kell megtölteni a CSEMADOK tevékenységét. Gondolkozni kellene az alapszabályok teljes átdolgozásán, és ha majd összeül a közgyűlés, kl lehetne hagyni a szervezet nevéből a kulturális szót ls, amely leszűkíti működési területét és túlságosan összefügg a kulturális autonómia eddigi „nesze semmi, fogd meg jól" gyakorlatával. A CSEMADOK javaslatát, a helyi és a Járási vezetőségek szerkesztőségünkhöz intézett leveleit olvasva és a CSEMADOK vezetőségében kifejtett többéves aktív tevékenységet felidézve, kötelességemnek tartottam mindezeket elmondani. SZŰCS BÉLA kisebbséggel szemben folytatott politikánkat — az elhibázott reszlovakizáció eszméjével egyetemben — el kell utasítani minden vonatkozásban, ha ez magyar polgártársaink egyonjogúságának csorbításához vezetett. Manapság szó esik sok, a múltban elkövetett hibáról. Nem tudom, miért ne nézhetnénk szembe nyíltan ezzel a kérdéssel is. Csak ezt nem azért kellene megtenni, hogy rekrimináljunk s felébresszük a nemzetiségi súrlódások és a türelmetlenség légkörét, hanem azért, hogy megértsük a helyzetet, hogy kölcsönösen megértsük egymást és megtaláljuk a helyes megoldást. Bizonyára sok minden kimondatlanul maradt, és sok sérelem esett. Am a politikában éppúgy, mint az életben, nem lehet meg nem történtté tenni, ami egyszer már megesett. Csak arra lehet törekedni, hogy helyesen cselekedjünk, legalább attól a pillanattól kezdve, hogy felismertük a tévedést. K 6 R D É S : A nyflt kérdésfelvetés olykor politikai tapintatlanságnak tűnik. Mi magunk ls gyakran ezzel a fogalommal próbáljuk csillapítani a türelmetlenséget, ám ilyen eljárással többé senki be nem éri, s ezért helyesnek tartjuk azt a követelményt, hogy a kérdésekről nyíltan és tisztességes hangon beszéljünk, mert mi magunk Is el akarjuk kerülni, hogy a vélt vagy hamis nemzeti, illetve nemzetiségi egység kialakulásával fékezzük a demokratizálódás folyamatát, s el akarjuk kerülni a nemzetiségi súrlódásokat is. Z. JESENSKA: Minthogy utóbbi kérdése nem kérdés, nehéz válaszolnom. Egyetértek azzal, hogy a dolgokról nyíltan és tisztességesen kell beszélni. Am főleg cselekedni kell, ugyancsak tisztességesen. Igy igazságoson oldódnék meg a magyar kisebbség helyzete Szlovákiában és a szlovákok helyzete is a többségében magyaroklakta területen. A jövőben meg kell tanulni valamit, azt, hogy kölcsönösen bízzunk egymásban, különösen akkor, ha valóban el akarjuk érni, amire a magyaroknak és a szlovákoknak egyformán szükségünk van: a szabadságot és az igazságot — mert mindannyiunknak ez kell. BABI TIBOR Irtsuk a perjegyökeret A minap részt vettem a pedagógusok számára rendezett ünnepségen. Utólag mondom, Jól tettem, mert az ünnepségen szót kért a dunaszerdahelyi Járást pártbizottság vezető titkára, Ferenczet elvtárs is, és ő nagyon komoly dolgokat mondott. Már csak ezért is érdemes volt eljönnöm. Az asztaloknál kellemetlen emlékeket ls Idéztünk. Helytelen lenne ugyanis nem emlékezni arra, hogy illetéktelenek hányszor avatkoztak bele az érettségi vizsgák menetébe, kik kaptak indokolatlanul, utasításra érettségi bizonyítványt. Jobb vagy rosszabb Jegyet; becsületességéért hány embert hurcoltak meg. A titkár elvtárs is idézte ezeket a dolgokat, beszélt arról, hogy húsz éves korszakot zárunk le, és arról, hogy hogyan képzeli el a járási párttitkárság az új fejlődési folyamatot. Már a múltból ismertük talpraesettségét, demokratikus gondolkodását, s ezért most nem úgy ítéltük meg nézeteit, hogy „átállt", másokhoz hasonlóan „kabátot cserélt", hanem úgy, hogy most már neki is könnyebb lesz érvényesíteni elveit, elképzeléseit. S ezeket, amint az kitűnt a pedagógusokhoz intézett beszédéből, megállják helyüket. Vegyük csak sorba: Először is, de haladéktalanul, meg kell beszélni a kialakult helyzetet és olyan légkört teremteni, amelyben az alkotó munka felvirágozhat. További követelmény, és ez rendkívül tetszett, hogy a választott szervek saját hatáskörükben oldják meg feladataikat, ne igényeljék a titkárság közvetlen segítségét, mert aki nem állja meg a helyét ebben a folyamatban, az nem odaváló. Tulajdonképpen az ünnepség érdembeli része ezzel véget ls ért volna, csak a szokványos köszönetnyilvánítás következhetett. S ekkor olyasvalami történt, ami tulajdonképpen kezembe adta a tollat. Az ünnepi ülést vezető elvtárs fontosnak találta, hogy személyes „hitvallást' tegyen Ferenczet elvtárs mellett, amolyan Imafélét rebegjen el a járási párttitkár személyéhez, áradozzon eddigi munkájáról, arról, hogy továbbra is bízik benne, vezetni hagyja magát általa, és reméli — ezt teszik majd a pedagógusok ls. Kicsit felfordult a gyomrom. Hirtelen azt kérdeztem, hol vagyok, ml ez, miért volt erre szükség? Enyhén szólva is helytelen volt ez a nyilatkozat. Aligha van erre szüksége egytk legjobb titkárunknak. Nevet nem említek, hiszen az ilyfajta kis eset előfordulhat és előfordul másutt ts. Es arra figyelmeztet bennünket, hogy a demokráciával még nincs minden olyan rendben, mint ahogy ezt hinnők. Az emberek lelkéből, gyakorlatából sokkal nehezebb kiirtani a perjegyökeret, a dogmatikus gondolkodást, mint ennek szükségét proklamálni. NÉMETH ISTVÁN