Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-01 / 91. szám, hétfő

Világ proletárjai, egyesüljetek/ UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONT1 BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1968. április 1. Hétfő # XXI. évfolyam 91. szám • Ara 40 fillér ÚJ KORSZAK KEZDETÉN... ALEXANDER DUBČEK, A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSAGA ELSŐ TITKÁRÁNAX NYILATKOZATA AZ UNITA-NAK AZ UNITÄ, AZ OLASZ KOM­MUNISTA PÁRT NAPILAPJA KÖZÖLTE A. DUBCEK NYILAT­KOZATÁT, AMELYET G. BOFF­NAK, A LAP KÜLÖNTUDÖSÍ­TÖJANAK ADOTT. A CSKP Központi Bizottsá­gának első titkára nyilatkoza­ta kezdetén rámutatott arra, hogy az 1967 év végén, illető­leg az 1968 év elején bekövet­kezett csehszlovákiai esemé­nyek nem voltak sem váratla­nok, sem véletlenek. „Már a hatvanas évek kezde­tétől egyre világosabbá vált, hogy egy olyan demokratikus hagyományokkal és fejlett ipar­ral rendelkező ország, mint Csehszlovákia, nem maradhat meg a politikai, gazdasági és kulturális élet olyan irányítási módszerei mellett, amelyek e jellegzetes vonásokkal ellen­tétben állnak." Ez mindenek­előtt megmutatkozott a gazda­sági életben. Ezért kellett ki­dolgozni az új gazdaságirányí­tási rendszert, „amelynek ér­vényesítése elé azonban objek­tív és szubjektív akadályok tornyosultak". Az 1967 :es év folyamán azonban kitűnt, hogy ez egy azonos értékű politikai Irányítási rendszer nélkül nem érvényesülhet. „A bürokratikus, centralisztikus irányítási mo­dell elavult nemcsak gazdasá­gi, de politikai és kulturális szempontból is. A szocialista demokrácia teljes kifejlődés, valamint a polgárok a fontos közjogi problémákkal kapcsola­tos véleménynyilvánításának Joga minden szempontból nél­külözhetetlen az ország egész­séges fejlődése érdekében." Éppen ezért pontosan körül kell határolni a párt és az ál­lam szerveinek munkamegosz­tását és ki kell alakítani egy olyan helyzetet, amelyben „a kormány valóban kormányoz, és a parlement valódi törvény­hozó testület, amely ellenőriz­heti a kormányt és a miniszte­reket". A választásoknak tehát vissza kell adni valódi tartal­mukat, vagyis azt, hogy a vá­lasztók több jelölt közül vá­laszthassák meg a nekik leg­megfelelőbb törvényhozót. „Ez­zel szorosan összefügg a szé­lesebb körű szólásszabadság, mert tudjuk, hogy nyílt eszme­csere nélkül nem találhatjuk meg az előttünk álló komoly feladatok teljesítését célzó leg­helyesebb megoldásokat." — Az elnökségben működő elvtársak az utóbbi években Keresztény békegyűlés Prágában (CTKj — Prágában március 31-én megkezdődött a III. ke­resztény békegyűlés, amelyen 55 országból 500 küldött vett részt. A küldöttek a protes­táns, a pravoszláv és a római katolikus egyházak képviselői. A keresztény békegyűlést min­den harmadik esztendőben meg­rendezik, és az idei rendezvény Jelszava: „Mentsétek meg az embert — a béke lehetséges!" A küldöttek hat napon át ta­hácskoznak, — egyrészt a ple­náris ülésen, másrészt a mun­kabizottságokban — a nemzet­közi problémákról és a keresz­tény béketörekvésekről. A ta­nácskozások legfontosabb prob­lémái a vietnami háború, a kö­zel-keleti feszültség és a har­madik világ-gazdasági és poli­tikai problematikájának kérdé­si. megszokták, hogy még olyan esetekben is elfogadták az egyszemélyi döntést, amelyek­ben a döntés joga az elnökség vagy a Központi Bizottság ha­táskörébe tartozott. A javasla­tokat csak formálisan terjesz­tették a kollektíva elé, anélkül, hogy biztosították volna a va­lódi vita lehetőségét. A. Dubček elvtárs nyilatko­zatában ismertette a konzer­vatív és a haladó erők között kialakult ellentéteket, és hang­súlyozta, hogy a vitában tisz­teletben tartották a demokrati­kus elveket, holott néhány ve­zető funkcionárius egyes ese­tekben szerette volna ezeket az elveket megkerülni. Éppen ezért — mondotta az első tit­kár — a változások elkerülhe­tetlenek voltak, és a megoldás új korszak kezdetét jelentette nemcsak pártunk, hanem az egész csehszlovák közélet tör­ténetében. A további kérdésekre adott válaszában Dubček elvtárs is­mertette a gazdaságirányítási rendszer módosítását célzó alapelveket. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi húsz évben ta­pasztalható gyors ütemű gaz­dasági fejlődés ellenére nem fordítottak elegendő figyelmet a közgazdasági racionalizáció­ra. A szocialista piacgazdálko­dás kihasználása az elmúlt években politikai jellegű aka­dályokba ütközött, ennek kö­vetkeztében a gazdaságirányí­tási módszerek változtatásával Járó eredmények ez ideig igen szerények voltak. Csak most kezdjük a régóta elhanyagolt problémákat megoldani, és a múlt hibáiból eredően Jelenleg Március utolsó napján cseh­szlovák és külföldi polgárok, üzemek, társadalmi szerveze­tek, intézmények, városok és községek, bajtársak és bará­tok üdvözölték az őszinte sze­retet hangján Ludvík Svoboda köztársasági elnököt. A prá­gaiak, de a külföldi vendégek is sűrű sorokban várakoztak az elnöki iroda fogadóterme előtt, hogy aláírhassák a gra­tulációs íveket. Vasárnap dél­után 17 óráig ötezer csoport és egyén fejezte ki aláírásával az új köztársasági elnök iránt érzett bizalmát. A köztársasági elnök iránt megnyilvánuló bizalmat igazol­ják azok az üzenetek, amelyek hazánk minden részéből érkez­nek a prágai várba, a különfé­le nemzetiségű csoportoktól, hívőktől, az ifjúságtól, a gyer­mekektől, a sportolóktól, a katonáktól, a csehszlovák ha­jók személyzetétől, valamint a külföldön tartózkodó csehszlo­vák állampolgároktól. nem rendelkezünk elegendő tartalékokkal vagy eszközök­kel, amelyek lehetővé tennék az életszínvonal jelentős növe­lését. Az utóbbi két évben el­ért jelentős eredmények Iga­zolják, hogy pártunk XIII. kongresszusának gazdasági ha­tározatai helyesek voltak. Ezt a pozitív irányvonalat azonban fékezték az elavult régi ten­denciák, valamint annak a ké­pességnek a hiánya, hogy ter­melésünket az új feltételek igé­nyeinek megfelelően alakítsuk át. Pártunkban a közelmúltban lejátszódott események lehető­séget nyújtottak arra, hogy a mi értelmezésünkben elmélyül­jön a közgazdasági reformok fogalma, s ezek egyben gazda­ságunk és gazdasági életünk Irányítása demokratizációjának hordozói legyenek. Ügy véljük — mondotta a továbbiakban A. Dubček —, hogy a szocializmus feltételei között a demokrati­kus alapelvek szem előtt tartá­sával kihasználhatjuk a piac­gazdálkodás erőforrását, és ez­által egy olyan modellt alakít­hatunk kt, amely egyetlen ka­pitalista társadalomban sem lehetséges. Tehetjük ezt annyi­val is inkább, mivel Csehszlo­vákia demokratikus hagyomá­nyainak ez tökéletesen megfe­lel. A nyilatkozat további részé­ben, amely a párt vezető sze­repével, a munkásosztály, a szakszervezetek és az értelmi­ség helyzetével foglalkozik, a CSKP Központi Bizottságának első titkára a következőket mondotta: — A munkásosztály (Folytatás a 2. oldalon) A szovjet vezetők szerencsekívánatai Ludvík Svoboda köztársas ági elnöknek i^^^mmmmmmmmm^mmmi^^ TISZTELT SVOBODA ELVTÁRSI A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöki tisztjének elfogla­lása alkalmából fogadja legszívélyesebb szerencsekivánatainkat. A szovjet nép úgy ismeri önt, mint a csehszlovák nép hűséges fiát, kiváló hadvezért, hazája szabadságának és függetlenségének tántoríthatatlan harcosát és mint a Szovjetunió nagy barátját. Az Ön neve elválaszthatatlan Csehszlovákia legjobbjainak dicsőséges győzelmeitől, akik a szovjet hadsereg harcosaival karöltve küzdöt­tek a közös ellenség, a hitleri elnyomók ellen. Az a tény, hogy önt választatták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé, bizonyltja, hogy a csehszlovák nép mély bizalmat és tiszteletet érez Ön iránt, mint olyan ember iránt, aki egész életében, minden tettével önzetlenül szolgálta hazája érdekeit, a béka és a szocia­lizmus ügyét. Engedje meg, Elnök elvtárs, hogy ebből az alkalomból újfent hangsúlyozzuk: a szovjet nép a leghűségesebb testvéri érzelmek­kel viseltetik Csehszlovákia népei iránt, és új sikereket klvőn e népnek a fejlett szocialista társadalom kiépítéséért a dicsőséges kommunista párt által vezetett harchoz, a CSKP XIII. kongresszusa határozatainak megvalósításához. Őszinte szívvel kívánunk önnek felelősségteljes tisztségében sok sikert, azzal a meggyőződéssel, hogy a Szovjetunió és a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság népeinek barátsága, megbonthatatlan szövetsége és termékeny együttműködése tovább szilárdul és fej­lődik országaink, és az egész szocialista tábor, valamint a világ­béke érdekében. 1968. március 30. Moszkva — Kreml L. BREZSNYEV, N. PODGORNIJ, A. KOSZIGIN Köztársaságunk első polgárát köszöntik hozzájárul a szocialista orszá­gok egységének és a világbé­kének a megszilárdításához." A Lengyel Népköztársaság Államtanácsának és lakosságá­nak nevében E. Ochab, az LNK Államtanácsának elnöke üdvö­zölte Ludvík Svoboda köztársa­sági elnököt. W. Ulbricht, a Német Szocia­lista Egységpárt első titkára, az NDK Államtanácsának elnö­ke üdvözlő táviratában többek között a következőket írtai „Szilárd meggyőződésem, hogy a CSKP vezetésével Csehszlo­vákia népei sikeresen befeje­zik a szocializmus építését, és az NDK, valamint Csehszlovákia népeinek baráti kapcsolatai to­vább szilárdulnak és mélyül­nek." A Mongol Népköztársaság nevében Zsamszarangin Szam­bu, az MNK Nagy Népi Huralja Elnökségének elnöke üdvözöl­te Ludvík Svoboda köztársasági elnököt. foszip Broz Tito, jugoszláv államelnök, az elnökválasztás alkalmából üdvözlő táviratot küldött Ludvík Svoboda cseh­szlovák köztársasági elnöknek, amelyben kifejezte azt az óha­ját, hogy a két ország baráti együttműködése a nemzetek, a szocializmus és a világbéke ér­dekében még jobban elmélyül. Losonci Pál, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Csehszlovákia újonnan megválasztott elnökének sok sikert kívánt az ország felvirá­goztatásáért végzett munkájá­ban. N. Ceausescu, a Román Szo­cialista Köztársaság Államta­nácsának elnöke, a román nép nevében küldött táviratában hangsúlyozta: „Szilárd meggyő­ződésem, hogy Románia és Csehszlovákia hagyományos ba­ráti kapcsolatai és testvéri együttműködése mindkét ország népének érdekeit szolgálva sokoldalúan továbbfejlődik, és Az elnökválasztás sajtóvisszhangja Gratulációk-jókívánságok KÖZTÁRSASÁGUNK ELNÖKÉNEK Moszkva — A vasárnap meg­jelenő moszkvai lapok kivétel nélkül az első oldalon közlik a csehszlovák elnökválasztás részletes híreit, a szovjet ve­zetők üdvözlő táviratának szö­vegét, valamint a csehszlovák elnök életrajzát és fényképét. Egyes lapok hírt adnak az utób­bi időkben Csehszlovákiában el­ért gazdasági sikerekről, de az ország belpolitikai helyzetének mélyebb elemzésétől még tar­tózkodnak. Budapest — A magyar lapok első oldalát ugyancsak a cseh­szlovákiai elnökválasztás rész­letei színesítették vasárnap. A lapok közölték Svoboda elnök életrajzát, a prágai Vár udvarán tartott beszédét és Losonczi Pálnak, az MNK Elnöki Taná­csa elnökének üdvözlő távira­tát. Csehszlovákiában nincs ember, aki ne hallott volna a legendás hírű ludvík Svoboda hadseregtábornok­ról. Az ő neve és egész éle­te elválaszthatatlanul össze­forrott a cseh és szlovák nemzet szabadságáért vívott küzdelemmel. Azt mondják, hogy a Duk­la környéki nép, ha a tá­bornok arra jár, tiszteletét és megbecsülését sokszor úgy fejezi kt, hogy megérin­ti ruhája szegélyét. A Szov­jetunióban pedig Svoboda hadseregtábornok a cseh­szlovák—szovjet barátság élő szimbóluma. Az új köztársasági elnök magyarul is beszél. Az első világháború után a kárpát­aljai városokban mint fiatal katonatiszt több évet töl­tött. Ott kezdett magyarul tanulni. Később, amikor a hranicel Katonai Akadémián tanított, tantárgyai közé a magyar nyelvet is felvette. Á CSKP Xlll. kongresz­Ószinte b •• m •• •• kölcsönös bizalom szusán, néhány magyar nemzetiségű kommunista társaságában a Kongresz­szusl Palota tárgyalótermé­nek erkélyén Ludvík Svobo­da közelében ültem. Amikor Lőrincz Gyula felszólalásá­ban a csehszlovákiai magya­rok helyzetével és problé­máival foglalkozott, a tá­bornok figyelemmel hallgat­ta, majd halkan, mintha csak magának mondaná, egy Petőfi-verset kezdett idézni. Eredetiben, magyarul: „Egy gondolat bánt engemet..." Azóta, ha a Xlll. párt­kongresszusról hallok, az ősz hajú hadseregtábornok versldézete jut eszembe. Szombaton, amikor Lud­vík Svoboda köztársasági elnök első nyilvános beszé­dét mondta a prágai vár harmadik udvarán várakozó sok ezer emberhez, nem fe­ledkezett meg hazánk nem­zetiségeiről sem. „Mint köz­társasági elnök először ál­lok önök előtt, ennek az országnak munkásai, pa­rasztsága és értelmtsége iránti mély megbecsüléssel, a csehek, a szlovákok és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság többi nemzeti­sége iránt érzett nagy bizalommal" — mondta be­szédében. Amikor ezeket a szavakat hallottam, örültem, mert meggyőződésem, hogy Lud­vík Svoboda nem csupán szólamként mondta. Bizal­munkra mindig számíthat. Valamennyiünk — csehek, szlovákok, magyarok, néme­tek, lengyelek és ruszinok bizalmára. Mert ő valóban a mi köztársasági elnö­künk. SOMOGYI MATYAS Varsó — A varsói napilapok vasárnap részletesen beszámol­tak az elnökválasztásról, és kö­zölték köztársasági elnökünk beszédének azt a részét, amely­ben a külpolitikai kérdésekkel, valamint a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fű­ződő szövetséggel foglalkozott. A csehszlovák köztársasági el­nök életrajzán kívül a varsói lapok részletes beszámolót kö­zöltek annak a csehszlovák hadseregcsoportnak az útjáról is, amely Ludvík Svoboda tá­bornok vezetésével 1939-ben előbb Lengyelországba, majd a Szovjetunióba ment, hogy a szovjet hadsereg oldalán részt vehessen Csehszlovákia felsza­badításában. Bukarest — A román fővá­rosban a vasárnap megjelenő lapok részletesen közölték a csehszlovákiai elnökválasztás eseményeit és a köztársasági elnök beszédét. A Scinteia cí­mű lap a Mladá fronta cikke alapján beszámol Dubček elv­társ találkozójáról az ifjúság­gal, és közli Fock Jenő és Luigi Longo nyilatkozatait a cseh­szlovákiai fejleményekről. Bécs — A bécsi sajtó vasárnapi szenzációja szintén a prágai el­nökválasztás volt, és a lapok különösen azt hangsúlyozzák, hogy Csehszlovákiában az új elnök teljes bizalomnak örvend, akit — mint a csehszlovák fel­szabadító mozgalom képviselő­jét — egyforma lelkesedéssel fogadtak a csehek és a szlová­kok, a kommunisták és a pár­tonkívüliek. Bonn — A Welt am Sonntag című lap az elnökválasztásról közölt tudósításában megálla­pítja, hogy Svoboda tábornokot tisztességes, becsületes ember­nek tartják, aki a hadseregbén ma is nagy tekintélynek ör­vend, mint a második világhá­ború katonai ellenállásának szervezője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom