Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-08 / 67. szám, péntek

N

éhány hónappal ezelőtt már foglalkoztunk a könyvkiadás és könyvterjesztés problémáival, megoldásra váró kérdéseivel. Most, kissé folytatva a korábban felvetett gondolatokat, Dobos Lászlóhoz, a TATRAN Magyar Üzeme vezető főszerkesztőjéhez fordultunk, hogy az időszerű kérdésekről, előzményekről és elképzelésekről beszélgessünk. A valóság talaján állva, a kor követelményeit és irodalmunk érdekeit tudatosítva merülnek fel a könyvkiadással kapcsolatos kérdések, és őszinte vágyunk, hogy ezek megoldását elősegítsük. A beszélgetés több problémát érint, melyek — megítélésünk szerint — érdemesek arra, hogy elgondolkozzunk róluk, s a megoldás lehetőségeit keressük, sürgessük. • A múlt év januárjában részben önállósult a hazai magyar könyvkiadás. Mit jelent ez a gyakorlatban, s elképzeléseik hogy valósulnak meg? — Ha szabadna előbb néhány szót a közelmúltról. A feltett kérdésnek ugyanis múltja, illetve előzményei ís vannak. Egy ízben volt már itt önálló magyar könyvkiadó. Volt. Az ötvenes évekkel kezdődően szerintem helyes elv gyakorlata érvényesült a nemzetiségi politikában: a nemzetiségek saját intézményeket kaptak. (CSEMADOK, Könyvkiadó, népművészeti együttes, lapok, folyóiratok, iskolák stb.) Az emberi és nemzeti jogok elismerése: lehetőség, a felemelkedés, a kibontakozás útja volt ez. Aztán néhány éves visszaesés, stagnálás következett. Az ötvenes évek felétől, különösen ötvenhat után más elv érvényesült. A nemzeti és nemzetiségi kultúra viszonyának problematikáját leegyszerűsítettük. Közelíteni akartuk, rokonítani kívántuk szellemi életünket a szlovák kultúrával. A szándék nemes volt, de a megvalósítás gyakorlatában egyoldalúsághoz vezetett. Nemzetiségi kultúránk egyszeriben társítandó és társuló tényezővé degradálódott. Nem tudatosítottuk kellőképpen a szellemi közösségeken belül ható emberi, történelmi és nemzeti törvényeket s azt, hogy az emberi és nemzeti együttélés, illetve közlekedés nem jelszavak, s akciók, hanem hosszan tartó folyamat kérdése. E folyamatot politikai tapintattal lehet egyengetni, de nem lehet kényszeríteni. A barátságot, mint ahogy egyetlen emberi viszonyt sem lehet felülről elrendelni, vagy „megszervezni". Az ezekben az években foganatosított intézkedések célja az volt, hogy a szervezeti egyesítéssel, illetve egységes szervezeten belül közvetlenebb emberi, eszmei kapcsolatok alakuljanak ki. És a következmény? Egészségesen fejlődő intézményeink egész sora felaprózódott, részleggé, másod- és harmadrendű fiókszervezetté sorvadt. — Ma már eljutottunk odáig, hogy ezeket az egyoldalúságokat s leegyszerűsítéseket tehernek érezzük. A szocialista nemzetiségi politika húsz esztendeje azt bizonyítja, hogy a nemzeti lét kiteljesüléséhez intézményekre van szükség. Ez érvényes mind a nemzetek, mind a nemzetiségek viszonylatában. Ily módon az itteni magyar kisebbségnek is szüksége van saját, ha úgy tetszik nemzeti intézményeire, szerveire, amelyeket a magáénak érez ... Persze, ostobaság volna izolálni magunkatl De tulajdonképpen nem is erről van szó, hanem az emberi, a nemzeti méltóság respektálásáról... S arról, hogy szellemi életünk ránk tartozó dolgaiban azok döntsenek, akiket ez érint, s akik erre közvetlenül hivatottak. • Miben látja a megoldást? — A könyvkiadás részét képezi a kulturális élet mechanizmusának... De a könyvkiadás esetében is tulajdonképpen erről van szó. Tizenhárom év után (1955-ben szűnt meg az önálló könyvkiadó) ismét elértünk oda, hogy részlegmegoldások helyett, a szétaprózottság helyett alapvető koncepcionális megoldást kérjünk és sürgessünk. Azaz szükségét érezzük egy önálló könyvkiadó megalakításának. — Node, térjünk vissza a jelenbe. A korrekt szerkesztői kérdés kis keserűséggel csúfolódásként is felfogható. A megállapítás igaz, „részben önállósult" könyvkiadás. Furcsán hangzik, de így igaz. A „részben önállósulás" viszonylagos eredmény, ugyanakkor felemás állapot is. önállóak vagyunk, s mégsem vag; azok. Azaz: ez az önállóság kicsit ció, kicsit illúzió és egy kicsit valóság is. (Nem a TATRAN könyvkiadó vezetőit vádolom ezzel, ők becsületesen betartják az üzem alakításánál lefektetett megállapodásokat. Inkább a helyzetből adódó felemásságra, kettősségre gondolok.) — Hogy a gyakorlatban mit jelent a magyar könyvkiadás részbeni önállósulása? Gazdaságilag és adminisztratív vonatkozásban részét képezzük a TATRAN könyvkiadó vállalatnak. Egységes költségvetésünk s egységes ügyvitelünk van. Viszont a könyvkiadás évi terveit illetően közvetlenül a Kiadói Főigazgatóságnak vagyunk alárendelve, ami azt jelenti, hogy az export, import, valamint saját kiadványaink jóváhagyása az önálló kiadók esetében a főigazgatóság szintjén történik. • Az elmúlt év többé-kevésbé még a könyvkiadás régi koncepciójának kézjegyét viseli magán. Milyen konkrét terveik vannak a jövőre vonatkozóan? — Nem szeretnék a mindenhez értő okos pózában tetszelegni. A kiadói munkát meg kell tanulni, el kell sajátítani. Az előző kiadói gyakorlatból el kell fogadnunk a jót, s az elkövetett hibákból igyekezzünk okulni. — Egy új kiadói program kialakítására van szükség. Ez persze, nem születik máról holnapra, nem ls lehet csupán egy ember műve. Ez csak egy szellemi közösség törekvései, konstruktív elképzelések, s körülmények kedvező összejátszása folytán alakulhat ki. A könyvkiadás hosszú távú munka. A kiadandó művek tervét egy, illetve két évre előre készítik. Hatvanhét januárjában jöttem a kiadóba, de az évi terven már nem változtathattam. Képosabb megmunkálására lesz szükség. Szerzőnek és kiadónak valahogy szigorúbban kell egymásra néznie. Nem lehet évtizedekig érvényes szempont, hogy „nekem még nem jelent meg kötetem". Nem szaporíthatjuk a színvonal alatti kiadványok számát, nem szülhetjük az évekre előre vetülő irodalmi igénytelenség precedenseit. Nem véglegesíthetjük azt a gyakorlatot, amely szerint mindig csak a kiadó adós, csak a kiadó tartozik. — Újdonság a hatvannyolcas évben az Iskolai könyvtár. A magyarországi kiadókkal együttműködve új sorozatot indítunk, amellyel az iskolák, a tanulók könyvellátottságát szeretnénk javítani, illetve rendszeresen kielégíteni a szükségleteket. A Versbarátok és a Könyvbarátok kőre létezik. Pontosabban: stagnálva létezik. Ogy gondolom, elsősorban a programján kell frissítenünk. Irodalmibbá tennünk, s évekre előre gondolva kialakítani tervét. Az induláshoz képest a Versbarátok taglétszáma visszaesett. A kiadó mindent megtesz, de azt hiszem, Tervek és gondok Bezsélgetés Dobos Lászlóval, a TATRAN Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar Üzeme vezető főszerkesztőjével szen kaptam, örököltem. Nagyrészt kész volt a hatvannyolcas terv is. Itt azonban még volt alkalom bizonyos módosításokat eszközölni. A programot próbáltuk irodalmasítani: igyekszünk a cseh és szlovák irodalom élvonalához igazodni, s elsősorban a kortárs irodalom műveire koncentrálni figyelmünket. Feltétlenül frissíteni, aktualizálnunk kell a kiadói programot, ami azt jelenti, hogy nemcsak a már megjelent könyveket soroljuk tervünkbe, hanem a még kéziratban levő műveket ts. Emellett probléma marad a cseh és a szlovák irodalom klasszikusainak, illetve a kortársi költészet fordítása és kiadása. Az elmúlt években a kiadó jelentetett meg ugyan szlovák és cseh klasszikusokat, azonban rendszertelenül, szórványosan és minden különösebb koncepció nélkül. Ez az átgondolatlanság jellemezte a cseh és a szlovák költészet fordítását is. Szerintem ezt a gyakorlatot nem lehet tovább folytatnunk. A megoldást, a kiutat egy szélesebb koncepcióban, a magyarországi kiadókkal közösen kidolgozott programban látom. Amely program egyeztetné a kultúrpolitika szükségletét a kiadó gazdasági teherbírással. — Az első szempont tehát, amit érvényesíteni kívánunk, a cseh és szlovák irodalom tolmácsolását illetően: a kortársi irodalom kiváló, esztétikai-művészi rangot jelentő műveire való koncentráltság elve. Ez többek között azt is jelenti, hogy fontolóra kell vennünk kiadói programunk műfaji bővítését is. Már a hatvankilences terv összeállításánál számolunk esztétikai, képzőművészeti, tudományos ismeretterjesztő stb. művek megjelentetésével. A másik elv, aminek érvényesítése egyenesen kényszerként nehezedik ránk: a valr^í" és a „másodrendű irodalom" es^ kai összehangolásának szüksége. Az eredeti irodalom, s a fordítások egy része ráfizetéssel jelenik ineg. S az ehhez szükséges anyagi eszközöket valahonnan elő kell teremtenünk. Így az útirajzok, bűnügyi regények, kalandregények stb. aránylag nagy példányszámú megjelentetése kiadói tevékenységünk anyagi fedezetét jelenti. Ez esztétikai kompromisszumként is magyarázható, viszont nem feltétlenül szükséges, hogy az legyen. A rangos bestseller is irodalom. A maga módján ez is esztétikai, nevelő tényező. A probléma szerintem abban van, hogy megtaláljuk a helyes és szükséges arányt. A harmadik helyen említem az eredeti irodalom problémáját, habár jelentőségében az első helyre tartozik. Hatvannyolcban közel húsz eredeti mű jelenik meg. Negyvenöt óta számban eddig ez lesz a leggazdagabb év. Viszont ebben benne vannak azok a kötetek is, amelyek már néhány éve megjelenésre várnak. A hatvannyolcas kiadói tervben még respektálnunk kell olyan tényezőket ls, amelyek nincsenek összhangban irodalmi, s esztétikai elképezléseinkkel. A kiadványok nagy száma ugyanis nem egyezik minden esetben az irodalom értékeivel. Egy adott helyzetben szükség van a kvantumra, de egy ponton túl szigorúbb esztétikai mércét kell érvényesítenünk. Egyelőre egyenesbe kell jönnünk, kl kell üríteni a fiókokat. De utána, feltétlenül emelnünk kell a kiadói munka színvonalát. Igényesebb elbírálásokra, szigorúbb ítéletekre, s a kéziratok alaitt csak kulturális életünk összefogása segít a helyzeten. • Milyen a kapcsolatuk a könyvterjesztővel, mi a véleménye a könyvterjesztésről, s milyenek a további kilátások? —• Nincs áttekintésem arról, hogy ezelőtt milyen volt a viszony a könyvterjesztő és a kiadó között. Feltételezhetően valami volt. Azonban ez mindenesetre kevés. Mi elkezdtük alakítani, illetve bővíteni ezt a kapcsolatot. A könyvterjesztő nyugat-szlovákiai igazgatósága készséges, elképzeléseinket segíti és támogatja. Eddig egész sor akciót szerveztünk közösen, amelyek, ha részben is, eredményesnek mondhatók. Különösen jó tapasztalataink vannak a bratislavai Magyar Könyvesbolt vezetőjével, Markó elvtárssal. Könyvkiállításokat rendeztünk és rendezünk együttműködve a Slovenská kniha boltjaival. Ogy vélem, kapcsolatot kell teremtenünk a könyvterjesztő közép- és keletszlovákiai vezetőivel is, közvetlenül a könyvesboltok alkalmazottaival. A terjesztés másik lehetősége: a kiadó saját bizalmijainak, saját terjesztő hálózatának a megteremtése. Ezt ís elkezdtük már, s szeretnénk minél több könyvbizalmit verbuválni. Ezeknek az embereknek az eladott könyvek száma és jellege alapján tíz-huszonöt százalékos jutalmat fizetünk. A kiadás eddigi gyakorlata azt mutatja, hogy a könyvterjesztő mellett feltétlenül szükség van a saját gépezet kialakítására is. Tapasztalataink e téren még minimálisak, de remélem, hogy az irodalmat szerető és támogató emberek segítségével sikerül javítani a helyzeten, s ezúton emelni az eredeti irodalom szinte megalázóan alacsony példányszámát. • A könyvterjesztés szempontjából sem mellékes a megjelenő művek kivitele, formátuma. A mai, meglehetősen konzervatív szellemű gyakorlatban történik-e némi változás? — Sajnos, kiadványaink külalakja kevés kivételtől eltekintve valóban szürke. A kiadványok jelentős részénél kifogásolható a grafikai kivitelezés, de a nyomda munkája is. Egyes könyveket elavult betűtípussal vagyunk kénytelenek szedetni. Tudjuk, hogy a könyvek tipográfiáján változtatnunk kell, sajnos, ez nemcsak tőlünk függ. A nyomda nagy úr, s ha jogos ellenvetésünkre azt a választ kapjuk, hogy nincs más vagy jobb, tehetetlenek vagyunk. A jelenlegi helyzettel természetesen nem békülünk, nem békülhetünk meg. • Milyen a könyvkiadás és a képzőművészek együttműködése, milyenek ennek távlatai? — Némi együttműködés van, de ez meglehetősen szervezetlen. A jövőben egyre több magyar képzőművészt kívánunk foglalkoztatni. A könyvkiadó mellett van egy Képzőművész Bizottság, amely megítéli és jóváhagyja az egyes kiadványok illusztrációit, borítólapját stb. E bizottság munkája ellen nehéz volna ellenvetéseket felhoznom. Viszont ennek ellenére szükségét érzem annak, hogy a Magyar Üzem mellett önálló képzőművész bizottság létesüljön. Itt nemcsak arról van szó, megrendeljük, illetve megítéljük az egyes kiadványok illusztrációit, hanem szerves együttműködésre, a képzőművészek szinte mindennapi segítségét igényeljük. Valahogy a kiadói program, a kiadói gondolkodás részévé kell tennünk a képzőművészeket. Szerintem a grafikusnak legalább annyira otthon kell lennie a kiadóban, mint a szerkesztőnek. • Vilyen a hazai és a külföldi könyvkiaú^.Jcal való kapcsolatuk? — A magyarországi könyvkiadókkal, akik elsősorban a közös könyvkiadás programjában partnereink, jók a kapcsolataink. Messzemenően készségesek. Ugyanaz elmondható a hazai kiadókról is, amennyiben az együttműködés nem sérti a szorosan vett kiadói érdeket. A korszerű könyvkiadás egyre inkább feltételezi a kiadók közötti széles körű együttműködést. A kiadóknak egyre több partnerre van szükségük. Mi is szorgalmazzuk ezt. Az esetek jelentős részében sikerül is. Azonban kivételek, nehéz helyek ls vannak. Például az újvidéki Fórummal, devizahiány miatt nagyon nehezen tudunk szót érteni. Pedig hasznos dolgokat művelhetnénk. • Véleménye szerint a könyvkiadás hogy támogathatja a leghatékonyabban a hazai magyar irodalom kibontakozását, s hogyan ítéli meg a pillanatnyi helyzetet s a jövő kilátásait? — Ogy hiszem, erre a második kérdésben már válaszoltam. Elsőrendű kötelességünk a hazai magyar irodalom fejlődésének támogatása. Hogyan?. Megteremteni, bővíteni a kiadás lehetőségeit, s feltételeit. Egyáltalán véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy szerző évekig várjon könyvének a megjelenésére. A könyvkiadást rugalmas tényezőjévé, szerves részévé tenni az irodalmi életnek. S kialakítani a szerző és kiadó kölcsönös jó viszonyát. (Ha ez egyáltalán lehetséges! j Elvégre a kiadó van az irodalomért és nem megfordítva. • Bs egy személyi vonatkozású kérdés: mint írónak, mik a jövőbeli tervel? — Terveim vannak, de nevetségesnek tartom beszélni erről. Egyszerűen nincs időm az írásra. Legközelebbi tervem, hogy több szabad időhöz jussak. Ogy érzem, hogy az idő a legjobb barátom, de egyben ellenségem is. FÔNOD ZOLTÁN