Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-07 / 66. szám, csütörtök

S Z U L Ö K, N E V E L Ő K FÓ R U M A Piákból tanár lett A Nyitrai Pedagógiai Főisko­la magyar tagozata az ország egyetlen magyar nyelvű, főisko­lai műveltséget adó intézménye. Nincs talán egyetlen magyar tanítási nyelvű gimnáziuma sem Szlovákiában, melyből ne került volna ide legalább egy diák fő­iskolásnak. Sokszor csupán az­ért, mert nem volt elegendő ön­bizalma ahhoz, hogy szlovák vagy cseh egyetemre Iratkoz­zék be. R e i t e t " é­z a, a kosi-ei kilencéves alap­iskola tanára kémia-bioló­gia szakot vég­zett néhány év­vel ezelőtt Nyit­rán. Az avatá­son vörös dip­lomát kapott, ami annyit je­lentett, hogy a négy évig tartó stúdium során kiválóan helyt állt. Sötét hajú, sötét szem­öldökű, s bár ezek a színek a komorság fő jellemzői a festé­szetben, benne nyoma sincs a pesszimizmusnak. A diákévek sohasem szomo­rúak. Nyitrán és környékén kü­lönösképpen nem, hiszen a re­mek borok, remek szőlő vldé­Reiter Géza ke a nyitrai: És a remek diák­társaságé. Reiter Géza Idejében indult meg a Pedagógiai Főis­kola magyar tagozatának ha­vonként megjelenő lapja, a FO­RUM. Szerkesztik-e még vajon az utódok? Reméli Géza is, de korántsem erős a hite, mert ke­veset hallatnak magukról mos­tanában a nyitrai főiskolások. A közelmúltban a Jelenbe kényszerít a látvány, amely a Kuzmányi utcai iskola épületé­nek néhány helyiségében fo­gad. Laboratóriumok építését kezdték meg a minap. A kémia és a laboratórium elválasztha­tatlan fogalmak. — Ha elkészül, a legkorsze­rűbbek egyike lesz vegyi labo­ratóriumunk. Gáz, víz, villany­áram és vákuum-cső áll majd a kísérletezők rendelkezésére. Meg kell jegyeznem — mond­ja a tanár —, hogy az egyen­áram reguláiható lesz, ami rop­pant hasznos dolog. — Indultok a kémiai olim­pián? — A tanulók felkészültek, az iskolaügyi osztály azonban kés­lekedik az ellenőrző kérdések elküldésével. (Reméljük, hogy amíg ez az írás napvilágot lát, befutnak az annyira várt el­lenőrző kérdéseit is. J Mit mutat a rétéi mérleg A rétéi (galántai Járás J kép­viselőinek nincs miért szégyen­kezniük. 1984-ben kitűzött ter­veik Javarészét teljesítették. Ugyanakkor olyan eredmények­kel is büszkélkedhetnek, ame­lyekre a terv összeállításakor nem is számítottak. De legyünk konkrétaki — Mit terveztek? — Mindenekelőtt az új műve­lődési ház felépítését és az utak megjavítását. Ezen kívül az iskolák ivóvízproblémájának megoldását, a tantermek padló­zatának kicserélését, borbély­és fodrászüzem létesítését, új üzlet felépítését és a községi hangszóró generáljavítását (1970-ig). Ezt a tervet 1985-ben fel is terjesztettük a Galántai Járási Nemzeti Bizottságra, hogy anyagi támogatást kap­junk hozzá. A JNB azonban még csak nem is válaszolt a tervre I — mondja Farkas Irma, a HNB elnöke. — Ennek ellenére rész­ben elértük kitűzött céljainkat. Ugyanis a Jednota jóvoltából felépült — félmillió koronás költséggel — az új üzlet. Oj kutak fúrásával az iskolák ivó­vízproblémája ís megoldódott. Az utak megjavítása csak rész­ben sikerült, mivel az évi 10— 14 ezer koronás saját költség­vetésünk erre kevésnek bizo­nyult. Ezért ebben az évben a rendes költségvetést a község­fejlesztés tavalyi tartalékalap­jából megmaradt 15 000 koroná­val kiegészítjük. A művelődési ház építéséhez is hozzáláttunk, mégpedig a „Z" akció kereté­ben. Eddig 2900 brigádórát dol­gozott le a falu népe. Az épít­kezéshez tavaly a JNB 50, a he­lyi EFSZ pedig 25 ezer koroná­val járult hozzá. Ugyanennyit juttatnak ebben az évben is. A HNB költségvetése a művelődé­si házra 200 000 korona. A bor­bély és fodrászüzem létesíté­sének tervét helyiség hiányá­ban egyáltalán nem sikerült teljesítenünk. A felsoroltakon kívül számol­tunk egy új üzlet felépítésével Újvilágon is. (Rétéhez tartozó major). Ezt sajnos ebben a vá­lasztási időszakban már nem si­kerül felépítenünk, de ez év őszén még átadjuk. — Mit végeztek terven felül? — Bekerítettük a futballpá­lyát, a tűzoltó szertárhoz töm­lőszárítót építettünk, befestet­tük az autóbuszmegállókat, és — Milyen tantárgyat tanítasz a vegytanon kívül? — Másik szakomat, a bioló­giát. És osztályfőnök vagyok a kilencedik A-ban. Bemegyünk a kilencedik A­ba. A terem üres, már a leve­gőben sem érezni, hogy egy órá­val ezelőtt diákok ültek itt. A faliújságon aránylag aktuá­lis eseményekről szóló írások vannak. Ez a helyiség is átala­kul majd egy kicsit, moderneb­bé válik a laboratóriumokkal együtt. A szertár, vagy kabinet, ahol a fiatal tanár az órák közötti szüneteket tölti, kövületekkel, csontvázakkal és kitömött ál­latokkal van tele. Sajátos kör­nyezet, egy kicsit hátborzon­gató ís. A boncolásra keriilő békáknak valószínűleg még le­sújtóbb a véleményük. — Ha a laboratóriumok elké­szülnek, sokkal eredményesebb oktatói munkát fejthetünk majd ki —mondja a tanár. — Min­dent megteszünk, hogy az itt tanuló diákok alapos felkészült­séggel kerüljenek ki. A kémia ma már kulcsfontosságú tan­tárgy, alapos ismereteket igé­nyel. Három óra van. Az ég borult, a levegő párás. A fújó szél ki­csípi az arcokat. A tanár fejé­re illeszti kalapját, és girbe­görbe utcákon át hazaindul. Várja a másnapi előkészületi napló megírása és néhányhóna­pos kisfia. b. gy. új higiéniai épületet létesítet­tünk a vendéglő mellé. — Mik a legfontosabb teen­dők az elkövetkező időszakban? — A művelődési ház befeje­zése mellett nagyon fontos az állomáshoz vezető út megjavítá­sa. (A község 1730 lakosa közül 456 naponta utazik munkahe­lyére. j Nagyon sürgős feladat, hogy egy helyiséget biztosít­sunk a gyermekorvos részére, mivel Jelenleg egy erre telje­sen alkalmatlan helyiségben rendel. Tervezzük a hullaház rendbehozását is. A tömegszervezetek munká­járól Bozsík Péterrel, a HNB titkárával beszélgettem. Első­sorban a CSEMADOK tevékeny­ségét dicsérte, melynek két színjátszó köre is van. Az egyik idősebb, a másik fiatal szereplőkből áll. Az idősebbek vendégszereplésekre is járnak. A CSEMADOK nagysikerű ren­dezvényei közé tartozik a Pető­fi-est, meg a közel múltban a magyar iskola szülői tanácsával közösen megrendezett bál. Az elismerés hangján szól a Vörös­kereszt helyi szervezetéről is, melynek 38 véradója van. Mindent egybevetve a rétel képviselők jó munkát végeztek. Ezt a felsorolt eredményeken kívül az is igazolja, hogy a 31 képviselő közül 25-öt újból je­lölnek. FÜLÖP IMRE szexuális neveies r fzlelgetem ki­mondva ízét, za­matát. Betyár­becsületI Érzékelni kívánom, mennyi köze van a be­tyárhoz, és mennyi a becsülethez? Az értel­mező szótár idevonat­kozó magyarázata (l. köt. 602. oldal.): „Be­tyárbecsület — az ösz­szetartásnak, a helyte­lenül értelmezett baf­társiasságnak az a formája, amely abban nyilvánul meg, hogy akik valamiben ctnko­sok, nem árulták el egymást. Igy kívánja a betyárbecsület..." Megnéztük mit mond a tudóskönyv az „úri becsületről'? Mert ilyen ts létezett valamikor. Az úri becsületről nem szól magyarázat. Or, úri... valójában már nincsenek is róla fogalmaim. Talán azért, mert kivonták a mindennapi forgalom­ból. Talán még az el­sőosztályos iskolás­könyvekből is kima­radt. (Or ír, úr rí.j Nem tudom, nincse­nek kiskorú unokáim, gyermekeim, de ha benne van mint „tan­anyag" bátran elma­radhat. Mint ahogy el­maradt bizonyos bio­lógiát funkciók céljait szolgáló helyiségek — egyelőre nem léte­zik erre megjelelő magyar kifejezés. Ma­rad tehát a betyárbe­csület, mely arra int, hogy barát a barátot, Betyárbecsület ajtajáról is. Férfiala­kot szemléltető ábrá­val jelzik csupán a be­járatot, ahová valami­kor azt írták — urak. Na dehát nem róluk, nem az urakról kívá­nok eszmét fejtegetni, sem az ő becsületük­ről, mely hol volt, hol nem volt... hanem a betyárbecsületről, — mely bárhogyan ts ér­teimezt a szótár — ki­mondatlanul ls kötele­zett és kötelezni fog, amíg jobbat kt nem tálálnak helyette. Ide­gen szóval ki tudom fejezni (szolidaritás) az egymásért való ki­állás, az emberi össze­tartás fogalmát, de egyébként színes és gazdag nyelvünkben bajtárs a bajtársat, ember embertársát semmiféle előnyökért el nem adja, el nem árulja és ha mások igaztalanul sárba ta­szították, bele ne rúg­jon a földre tiport em­berbe. Kicsit önma­gunk kiértékelése a betyárbecsület —, olyasmi mint aranyon, ezüstön a fémjelzés (drágakövön a karát). Hány karátos ember az ember — megmu­tatja. Sajnos a szó és a fogalom az évek sod­rában értelmét vesz­tette. Az Ifjabb kor­osztálynak a becsület­ről még csak van így­úgy elképzelése. De a betyárokról még el­képzelése sincsen. Hát még a betyárbecsület­ről! Nem is tudom miért beszélek róla? Talán halottaiból szeretném feltámasztani? AlighaI A kifejezést semmi esetre sem — a fogal­mat inkább! Napjaink­ban létezik ,j>arjú a varjúnak" elmélet, „ugyanegy lovon ülünk" filozófia. Ha te úgy, hát én ts úgy!" szemlélet... ám hogy érdek nélkül csupán becsületből, vagy hogy azt a bizonyos ma­gyartalan kifejezést alkalmazzam, szolida­ritásból — ember em­berért kiálljon, olyan nincs ...Én legalább­is ritkán hallok ilyes­miről. Pedig nem elve­tendő tulajdonság, bárhogy ts nevezzük. Én magam Igen hiá­nyolom. Mert van ab­ban valami felemelő, amikor ember ember­rel összetart. Sohase kívántam én vissza az úri becsületszót, de a betyárbecsületet a múltnak homályából bizony gyakran visz­szasírom. DÄVID TERÉZ néhány problemaja blé AZ Oj ÉS SOKOLDALÚAN kép­zett ifjú nemzedéket a nevelés során a nemi életre is elő kell készíteni. A szexuális élet a lét rendkívül összetett és könnyen sebezhető része. Hangsúlyoz­zuk, hogy ezen a fogalmon nem­csak a szaporulattal összefüg­gő fiziológiai folyamatot ért­jük. A gyermekek fejlődése so­rán ezek a folyamatok nehezen befolyásolhatók, a nevelés szempontjából azonban döntő fontosságúak, ezért írásunkban az említett folyamatoknak a tu­datunkban történő visszatükrö­ződésével szeretnénk foglalkoz­ni. A tudat ugyanis gazdag és erős érzelmek forrása, s ezek befolyásolják az ifjak egyénisé­gének, jellemének, tempera­mentumának stb. formálódását. A nemi életre való célszerű nevelés minden szülő és neve­lő számára rendkívül Igényes feladatot ró. Ezzel kapcsolat­ban jogosan felvetődik a kér­dés: miért okoz nehézséget a nevelés, hiszen életünk igen fontos és érzékeny részét érin­ti? Több okot is megemlíthet­nénk, a legfontosabb szerepet azonban a társadalomnak az említett kérdéssel kapcsolatos állásfoglalása játszotta. Ez az állSspont számos helytelen né­zetet tartalmaz. Több, még a napjainkig fennmaradt nézet mélyen a történelemben gyöke­rezik, alapja a vallásban, főleg pedig a keresztény ideológiában keresendő. A helytelen állásfog­lalásnak és a nézeteknek a ti­lalom, a büntetés, illetve a vét­kezés a közös nevezője. Bűnt jelentett nemcsak a nemi élet, hanem közvetve a szexualitás­sal kapcsolatos kérdésekről való beszélgetés, vagy a gon­dolat is. Napjainkban ezen a téren is egészségesebb helyzet alakult ki. Bár számos nézetnek a la­kosság körében rendkívül mély gyökerei vannak, a rendszeres oktatás és a felvilágosító tevé­kenység azonban már meghoz­ta az első gyümölcsöt. A hala­dás legfőbb eredménye a szülők egyre fokozódó készsége, hogy a nemi élet kérdéseit a neve­lési célzatosság közé sorolják. Mindjobban előtérbe kerülnek a gyermekek nemi élete előké­szítését célzó problémák. MIELŐTT a konkrét, gyakor­lati tanácsról szólnánk, szüksé­gesnek tartjuk megjegyezni: nemcsak a pszichológia és a pedagógia, hanem az egész kor­szerű társadalom is azon a véle­ményen van, hogy az emberek szexuális élete nem tartalmaz semmi megvetendőt, vagy bün­tetendőt. A nemi élet — életünk többi tényezőjéhez hasonlóan — személyiségünk fejlődésé­nek, az öröm és elégedettség forrása, befolyásolhatja maga­tartásunkat és ösztönözheti cél­kitűzéseinket. Elégedetlenséget, sikertelenséget okozhat, kivált­hatja a boldogtalanság, sőt az idegesség érzését ls. Nem kell külön fejtegetnünk, hogy ezek az érzések bensőnkben nem szi­getelődnek el, hanem befolyá­solják környezetünket, családi életünket, munkaeredményein­ket stb. Az emberek körében az ifjúság bűnözését gyakran kap­csolatba hozzák a társadalom szexualitásának túlértékelésé­vel, s ezen rendszerint a nemi élet kérdéseinek — a filmek­ben, a televízióban, vagy a saj­tó hasábjain — szentelt foko­zott figyelmet értik. Ezt a téves hiedelmet szeretnénk megcáfol­ni, mivel az Ifjúság növekvő bű­nözését nem a nemi élet kérdé­seire fordított hatékonyabb fi­gyelem, hanem főleg az elégte­len nevelés, illetve a szexuali­AZ ÉV LEGSZEBB KÖNYVE ,,1967 legszebb könyve" cí­men kiállítás nyílt tegnap Prá­gában. A kiállítás immár ha­gyományos rendezvénye a könyvhónapnak. Célja a cseh­szlovák nyomdaipar színvona­lának dokumentálása az idei jubileumi esztendőben, amikor a csehországi könyvnyomtatás kezdetének 500. évfordulóját ünnepeljük. A legszebb könyv címéért Indított versenybe a kiadóvállalatok 282 publikációt jelentettek be. tás kérdéseinek figyelmen kívül hagyása okozza. (A felmérések eredménye is ezt mutatja.) A továbbiakban rátérünk néhány gyakorlati megjegyzésre, me­lyek a szülőknek segítséget nyújthatnak a gyermekek nemi életre nevelésében. Egyetemes utasítást ez esetben sem adha­tunk, mivel mindig a gyermek egyénisége a kiindulópont és a nevelést a gyermekek nemének figyelembe vételével kell irányí­tani. Nevelés közben elsősorban a gyermek születésének problé­mája merül fel. A gyerekek sze­retnék tudni, hogyan jön világ­ra egy új „ember", mi határoz­za meg, hogy valaki fiú vagy lány, az anyukának miért nagy a hasa stb. Helytelennek tart­juk, ha a gyermekeknek kigon­dolt mesével magyarázzuk eze­ket a dolgokat, vagy kitérünk a nyílt válasz elől azzal a meg­jegyzéssel, hogy ezek ne érde­keljék öt. A kíváncsiság a gyer­mek természetes tulajdonsága, szorosan összefügg lelki fejlő­désével és a világról szerzett ismereteinek gyarapításával. A kérdéseket soha ne hagyjuk vá­lasz nélkül, tehát — a gyermek korának megfelelően — vála­szoljunk a nemi élettel kapcso­latos problémákra is. Ez azt je­lenti, hogy a feleletet a gyer­mek életévének megfelelően kell megfogalmaznunk. A vá­lasznak mindig az igazságon, a valóságon kell alapulnia, a részleteket — a gyermek korá­nak figyelembe vételével — esetleg színezhetjük. Helyes vá­lasszal kielégítjük a gyermek kíváncsiságát és ezáltal meg­akadályozzuk, hogy máshol ke­ressen magyarázatot, mert az így szerzett tájékoztatás eset­leg helytelen lehet. A GYERMEK a kíváncsiskodás és kérdezősködés szakaszát túl­lépve már nem gyermek — fel­nőtté válik, s a nemi élet kér­dései közvetlenül is érintik őt. Ez az időszak a serdülőkor. A szülők többnyire tudják, hogy a fiatal szervezetében a pubertás­korban milyen összetett folya­matokra kerül sor. Ezek a fo­lyamatok a serdülőkorú fiatal lelki világában is mélyen visz­szatükröződnek, túlérzékenysé­get, nyugtalanságot és szeszé­lyességet váltanak ki. A serdü­lőkor a szülők és a gyermekek közti viszony próbaköve. A ka­pocs megszilárdulhat, azonban lazulhat is és törést okozhat az érzelmi nevelés terén. Tu­datosítsuk, hogy a gyermeknek a válságos időszakban szüksé­ge van a szülők segítségére és támogatására annak ellenére, hogy zárkózottabbak, szégyen­lősebbek és bizalmatlanabbak. Éppen ezért nagyobb szeretettel közeledjünk gyermekünkhöz, hogy állandó érzelmi kapcsola­tot tartsunk fenn vele. Az anyák többnyire a lányokat, az apák viszont a fiúkat értik meg. A serdülőkorban a fejlő­dési szakasz élettani kísérő je­lenségeivel kapcsolatban ta­náccsal láthatják el őket. Nem hanyagolható el azon­ban az apa és a leány, illetve az anya és a fiú közti kapcso­lat ápolása sem. Köztudott, hogy a másik nem iránti ébre­dező érdeklődés kezdetben a szülőkre összpontosul. Az érzé­keny és szerető apa és anya a gyermek első igazi barátja. A szülők és a gyermekek közt ki­alakult mély és szilárd kapcso­lat a szoros érzelmi kötelék alapja, s rendszerint az egész életen át tart. lRASAINKBAN már több eset­ben foglalkoztunk az érzelmi nevelés szükségességével. Hang­súlyoznunk kell, hogy ezen a téren csak az az egyén képes érzelmileg is hatni, aki a nemi élet kérdéseiben kellőképpen tájékozott. A nemi élet kérdé­seivel kapcsolatos tájékozatlan­ság felett ne húnyjunk szemet. Tudásunkban észlelhető fogya­tékosságok kiküszöbölése érdé- | kében tanulmányozzunk át né­hány megfejelő kiadványt, s így közelebbről is megismerhetjük a nevelési folyamat azon kér­déseit, melyeket helyszűke miatt kevésbé érintettünk. CZAKÖ MATYAS pszichológus 196B. III 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom