Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)
1968-03-07 / 66. szám, csütörtök
Nem lehet tetszés szerint előírni, miről szabad és miről nem szabad tájékoztatni A CSKP Központi Bizottságának elnöksége a sajtótörvénnyel kapcsolatos észrevételekről tárgyalt (CTK) — A CSKP Központi Bizottságának elnöksége a hatályban levő sajtótörvénnyel kapcsolatos eddigi tapasztalatok megvitatása alapján olyan következtetésekre Jutott, amelyek összhangban vannak a párt készülő akcióprogramjának szellemével. Ez a program többek között kifejezetten hangsúlyozza minden állampolgár alkotmányos jogainak sérthetetlenségét, és ezzel azt ls, hogy nem lehet tetszés szerint előírni, miről szabad s miről nem szabad a lakosságot tájékoztatni, vagyis milyen véleményt lehet nyilvánosan kifejezésre juttatni. A párt elnöksége hétfőn tárgyalt a sajtótörvényről, s figyelembe vette az újságírók, a Központi Sajtóigazgatóság dolgozói, a jogászok stb. számos javaslatát, észrevételét. A legtöbb a Központi Sajtóigazgatóság hatáskörére vonatkozott, amely a törvény értelmében kétféle: a Központi Sajtóigazgatóságnak egyrészt arról kell gondoskodnia, hogy ne kerüljön sor olyan adatok közlésére, amelyek állami, gazdasági, illetve szolgálati titok tárgyát képező tényekről tájékoztatnak. A törvény értelmében, ha a főszerkesztő vagy a kiadó nem ért egyet a Központi Sajtóigazgatóság döntésével, az illetékes -kerületi bírósághoz fordulhat, s a Központi Sajtóigazgatóság beavatkozásának felülvizsgálását kérheti. A Központi Sajtóigazgatóságnak másrészt Joga van arra (a bírálat főleg a törvény erre vonatkozó cikkelyeit érintette), hogy a főszerkesztőt, illetve a kiadót figyelmeztesse az esetben, ha a közlendők tartalma ellentétben áll társadalmunk érdekeivel. A Központi Sajtóigazgatóság közölte, hogy ami az első lehetőséget illeti — a szóban forgó törvény érvénybe léptének napjától (1967. január 1-től J 141 esetben elemezte bizonyos tájékoztató adatok közlését, de a főszerkesztők és a kiadók egyetlen esetben sem éltek azzal a Jogukkal, hogy az illetékes kerületi bírósághoz forduljanak. Az előző évekhez viszonyítva lényegesen csökkent (mintegy nyolcadára) a beavatkozások száma. Ez elsősorban annak tudható be, hogy legújabban sokkal kevesebb tényre vonatkozik a titoktartás kötelezettsége, másrészt nőtt az újságírók felelősségérzete is. A Központi Sajtóigazgatóság véleménye szerint a beavatkozások minimálisak voltak, hiszen köztudomású, hogy Csehszlovákiában több mint ezer napilap és folyóirat jelenik meg, valamint a rádió és a televízió is naponta több órán át sugározza műsorát. Újságíróink és mások is arra figyelmeztetnek, hogy a titoktartás olyan tényekre ls vonatkozik, amelyeknek titokban tartása problematikus. Az Ojságlró Szövetség ezért azt javasolja, hogy az ő képviselője is tagja legyen az említett kimutatást összeállító tárcaközi bizottságnak. A Központi Sajtóigazgatóság a legutóbbi évben 1325 esetben eszközölt beavatkozást olyan tájékoztató adatokkal kapcsolatban, amelyek ellentétben álltak „a társadalom más érdekeivel". Ez pedig annyit jelent, hogy e beavatkozások száma — 1960-hoz viszonyítva — lényegesen nem csökkent. Ebben az esetben tehát nem érvényesültek maradéktalanul a sajtótörvény elvei. A Központi Sajtóigazgatóságnak ugyanis csak figyelmeztetnie kellett volna az illetékes főszerkesztőt, hogy a közlendő tájékoztatás tartalma ellentétes „a társadalom más érdekeivel", vagyis nem lett volna szabad megakadályoznia — mint ahogy az a gyakorlatban előfordult — az emiitett jellegű tájékoztatás közlését. A sajtótörvény érvényesítését gátolta a CSKP Központi Bizottsága elnökségének 1966-ban hozott egyik határozata is, amely arra utalt, hogy a Központi Sajtóigazgatóság szervei segítőtársak a sajtó eszmei irányításában. A párt elnöksége ezt a határozatot — mint ahogyan már közöltük — most hatálytalanította, s ezzel létrejöttek annak a feltételei, hogy a Központi Sajtóigazgatóság szigorúan ragaszkodjék a sajtótörvény minden betűjéhez. Ami pedig a jelenlegi sajtótörvény módosításának lehetőségét illeti, e kérdés megoldásával csak az Ojságiró Szövetség minden javaslatára és indítványának összegyűjtése, valamint a jogászok véleményezése után kerül sor. A CSKP Központi Bizottságának ideológiai osztálya számos alapadatot bocsátott a pártelnökség rendelkezésére, és nagyon sok azt bizonyítja, hogy a különböző intézmények nem hajlandók tájékoztatni az újságírókat, akiknek pedig törvény biztosította joguk van ehhez. A szerkesztőségeknek a sajtótörvény értelmében ugyan lehetőségük nyílik arra, hogy ilyen esetben panasszal forduljanak az ügyészséghez, a bírósághoz azonban még az említett törvény értelmében sem fordulhatnak. Az illetékesek most annak lehetőségét mérlegelik, miként lehetne rábírni az említett intézményeket stb., hogy maradéktalanul tájékoztassák az újságírókat és közvetítésükkel az ország lakosságát is. A CSKP Központi Bizottságának elnök sége azt javasolja az Ojságiró Szövetségnek, valamint a Művelődés- és Tájékoztatásügyi Minisztériumnak, hogy mindenkor hívják fel a főügyész figyelmét mindazokra az esetekre, amelyek ellentmondanak a sajtótörvényben foglalt elveknek. Előfordult ugyanis, hogy bizonyos helyeken kimutatást állítottak össze azokról a tényekről, amelyekről tilos tájékoztatni a sajtó dolgozóit. Márpedig azt csupán a törvény állapíthatja meg, miről szabad és miről nem szabad tájékoztatni a nyilvánosságot. Pártunk elnöksége hangsúlyozta, el kell érni, hogy tájékoztatási politikánkat megfele lően értelmezzék s ezzel öszszefüggészben a bírálatokra való reagálást ls. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége elítélte azt a tényt, hogy a különböző szervezetek és intézmé nyek közül többen csak formálisan teljesítik kötelességüket, és bár a törvény által megszabott időben válaszolnak a cl műkre elhangzott bírálatokra, sok esetben mellőzik a hibák konkrét kiküszöbölését. Pártunk elnöksége méltatta a főügyészség kezdeményező készségét, ami arra kötelezi az ügyészeket, hogy saját elhatározásukból reagáljanak a sajtóban közölt bírálatokra és a szocia lista törvényesség megsértésének eseteire. Tavaly 40 esetben pörölték be sajtószerveinket, de az esetek túlnyomó többsége békés megegyezéssel fejeződött be. A bíróságok csupán négy esetben — éspedig mindenkor az adott szerkesztőség javára — hoztak ítéletet. KÖZÉLET Hazatért a CSKP küldöttsége (CTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége, amely Vladimír Koucktjnak, a CSKP KB titkárának vezetésével részt vett Budapesten a kommunista- és munkáspártok konzultatív találkozóján, március 6-án visszaérkezett Prágába. A küldöttséget a ruzynéi repülőtéren a CSKP Központi Bizottságának dolgozói és Kovács Imre, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete fogadták. Új kandidátusok (CTK) — A Csehszlovák Tudományos Akadémia vezetői tegnap a prágai Művelődési Ház nagytermében adták át a diplomát 162 új tudományos kandidátusnak. Műemlékcsere-tárgyalások (CTK) — Tegnap kezdte meg tárgyalásait Tátralomnicon az a csehszlovák—magyar vegyes kormánybizottság, amely a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti műemlékcseréről, Illetve visszaszolgáltatásáról dönt. A csehszlovák kormánybizottságot BohuS Chňoupek mérnök, művelődés- és tájékoztatásügyi miniszterhelyettes, a magyar küldöttséget dr. Orbán László művelődésügyi miniszterhelyettes vezeti. Kitüntetés (CTK) — Dr. Ivan Stodola docensnek 80. születésnapja alkalmából tegnap az egészségügyi miniszter megbízásából dr. Vladimír Zvara docens, egészségügyi megbízott átadta a köztársasági elnök által adományozott legmagasabb orvosi kitüntetést, a J. E. Purkyné-emlékérmet. + A kunovlcei Let repülőgépgyár dolgozói tegnap táviratban fejezték kl jőklvánságalkat 31. születésnapja és a nemzetközi nőnap alkalmából Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova szovjet ürhajósnőnek. SEJNA MENEDÉKJOGOT KERT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Washington — Ján Sejna, volt vezérőrnagy — aki február 25-én megszökött Csehszlovákiából — a március 6-án kelt washingtoni közlés szerint az Egyesült Álla mokba érkezett és politikai mene dékjogot kért. A hírt az Evening Star című amerikai lap is megerősítette. (CTK) (ČTK J — A szökevény Sejna ügyében dr. Jindŕích Thon ezredes, a belügyminiszter helyettese közölte, hogy Sejna ügyét 1968. január 24-én átadták a katonai főügyészségnek. A katonai fő ügyészség parancsára 1968. február 27-én a rendőrség lépéseket tett Jan Sejna őrizetbe vételére, azonban a nyomozó szervek csak annyit tndnak megállapítani, hogy már 1968. február 25-én elhagyta Csehszlovákia területét. A volt vezérőrnagy személyével kapcsolatban 1968. január 24-e és február 27-e kőzött történt Intézkedésekről a rendőrségnek nincs tudomása, mivel ebben az időben a nyomozást a katonai főügyészség folytatta. A Csehszlovák Sajtóiroda (CTK J munkatársának március 6-án nem sikerült a Sejna ügyéhen felvilágosítást kérni dr. Ján Samko ezredes, katonai főügyésztől, mivel nevezett — munkatársainak közlése szerint — egész nap munkahelyén kívül tartózkodott. TÁRGYILAGOSAN astrahoviesemyekről (Folytatás az 1. oldalról) arra kéri a CSKP Központi Bizottságának elnökségét, hogy kezdeményezze a strahovi események végérvényes Igazságos s elfogadható lezárását. A bizottság ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy szükségesnek tartja a belügyminiszter, a főügyész, valamint a párt s az állami apparátusban a rendőrség beavatkozásáért felelősséget viselő dolgozók eljárásának s magatartásának felülvizsgálását. Szükségesnek tartja továbbá annak kivizsgálását is, hogy az említettek közül kik felelősek a tájékoztatásért a strahovi eseményekről. A főiskolai pártbizottság ezenkívül kéri a vétkesek, éspedig különösen azok nevének közzétételét, akik felelősek a rendőrség beavatkozásáért. Szükségesnek tartja a következmények levonását, valamint az ezzel összefüggésben végrehajtott káder- és egyéb intézkedések közzétételét. A CSKP főiskolai bizottsága egyben szükségesnek tartja a strahovi események tényleges politikai összefüggéseiről tár gyilagosan tájékoztató beszámoló közzétételét is. A hazafiak támadásai amerikai hadállások és támaszpontok ellen Az amerikaiak félig lerombolták Ca Mau városát 9 Újabb légitámadások Hanoi és környéke ellen Q A délvietnami békevédők bizottságának felhívása Q De Gaulle borúlátó Saigon — A „leromboltuk, hogy megmenthessük" formula a hírügynökségi jelentések szerint az amerikai csapatok állandó elvévé vált. Ben Tre és My Tho után kedden az amerikaiak félig lerombolták Ca Mau városát is a Mekong deltájában, miután egy partizánzászlóalj hatalmába kerítette a körzeti székhelyet. A gerillák egynapos harc után kivonultak a városból. Az amerikai szóvivő közölte, hogy az egynapos ütközet során több mint ezer ház pusztult el. A romok között 277 haloltat találtak. Ca Mau körzeti székhely volt. Az amerikaiak eddig előszeretettel vitték a külföldi újságírókat ebbe a körzetbe, ahol véleményük szerint legszebben haladt a „pacifikációs" program. Dél-Vietnam más pontjain is folytatódtak a katonai műveletek. A szerdára virradó éjszaka a szabadságharcosok mintegy 20 városban katonai és központi hivatali épületeket, repülőtereket és más katonai létesítményeket ágyúztak. Tűz alá vették egyebek között a Plel Ku-l repülőteret. Folytatódott Khe Sanh ágyúzása ls. Az amerikai légierő B-52-es nehézbombázói kedden Khe Sanh térségében szórták le bombáikat, ezenkívül Saigontól mintegy 35 kilométerre is nagyobb szőnyegbombázást hajtottak végre az őserdő azon részén, ahol partizánokat sejtettek. Az amerikai vadászbombázók kedden radartájolással bombázták a Hanoitól északnyugatra elterülő vasútvonalakat, továbbá Észak-Vietnam déli részén levő Mu Gia hágó térségét. Az AFP tudósítója szerint a vasárnap esti és hétfő reggeli amerikai légitámadások nyomán Hanoiban számos munkásház pusztult el. A tudósító szerint úgy tűnik, hogy az amerikaiak fő célpontja egy rizshántoló üzem volt. A légitámadást időben jelezték, ezért az áldozatok Magyar—cseiiSTlovák írói együttműködés Szerdán elutazott Budapestről Eduard Goldstiicker, a Csehszlovák írók Szövetségének elnöke, aki Darvas Józseffel, a Magyar Írók Szövetségének elnökével aláirta a két szövetség közötti együttműködés 1968. évi programjának tervezetét. A magyar-csehszlovák államközi kulturális csereegyezmény alapján kiépült Írói-alkotói kapcsolatokat kibővítik — határozták el a mostani megbeszélésen, amelyen részt vett Miroslav Válek, a Szlovák Írók Szövetségének elnöke is. A részletes munkatervet, az Idei program közös rendezvény-jegyzékét tavasszal állítják össze Prágában, ahová delegációt küld a Magyar írók Szövetsége. (MTI) Bonni minisztertanács Nyugat-Berlinben Nyugat-Berlin — A nyugatnémet kormány — figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Nyugat-Berlin nem része az NSZK-nak, önálló politikai egység státuszával rendelkezik és az NDK területén fekszik — Kiesinger kancellár elnökletével szerdán minisztertanácsot tartott Nyugat-Berlinben. A Bundestag (parlament) bizottságai ugyancsak szerdán megkezdték tanácskozásaikat. Conrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője sajtóértekezletén közölte, hogy a Bundeshausban, a bonni kormány nyugat-berlinl rezidenciáján megtartott kétórás minisztertanácson 13 miniszter és 8 államtitkár vett részt. A többi között megvitatták Wllly Brandt külügyminiszternek, a brüsszeli Közös Piac i tárgyalásokról szóló beszámolóját, valamint Kari Schiller gazdaságügyl miniszternek az európai gazdasági helyzettel foglalkozó Jelentését. (MTI). száma a támadás hevességéhez viszonyítva viszonylag alacsony. A Dél-vietnami Békevédök Bizottsága nyilatkozatban ítélte el az amerikaiak gaztetteit. A nyilatkozat rámutat a saigoni, hűéi, a Can Tho-i, a Ben Tre-i és más városokban végrehajtott barbár akciókra. Több ezer ember vesztene életét és sebesült meg a napalm-támadások során. A bizottság felhívta a Béke-vllágtanácsot és valamennyi ország békevédőit, ítéljék el az amerikai agresszorokat, és követeljék a háború azonnali beszüntetését. Richard Russel, az amerikai szená'us egyik bizottságának elnöke azt javasolta, hogy az Egyesült Államok helyezze blokád alá a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Terve szerint az észak-vietnami tengerpart blokádjával és a vietnami —kínai határ vasútvonalainak bombázásával teljesen megakadályozhatnák azt, hogy a VDK megkapja a részére küldött hadianyagot és segítséget. fohnson tegnap folvtatta tárgyalásait Wheeler tábornokkal, a vezérkar főnökével a vietnami helyzetről. A szóvivő szerint eddig nem hoztak döntést újabb csapaterősítések küldéséről. Valamennyi amerikai lap foglalkozik azzal a kellemetlen helyzettel, amelybe Johnson került a választások előtt. Valamennyi lap egyetért abban, hogy Johnson kelepcébe került, az egyik oldalról a vietnami háború, a másikról pedig a néger zavargások szorítják. Nehéz kérdés előtt áll: honnan szerezzen anyagi eszközöket a vietnami probléma katonai megoldásához és egyúttal a néger zavargások okának megszüntetéséhez. A lapok valószínűnek tartják, hogy az elnök nem tud mindkét követelésnek eleget tenni, és ezért a háborút részesíti előnyben. A Le Nouvel Observateur beszámol 7-orin szovjet nagykövet de Gaulle elnökkel folytatott tanácskozásáról. A lap szerint a francia elnök nagyon borúlátó álláspontot foglal a vietnami kérdésben. Véleménye szerint Johnson az elnökválasztások előtt nem tesz helyrehozhatatlan lépést. Amennyiben újraválasztják, helyzete megerősítését felhasználja arra, hogy megtalálja a konfliktus békés megoldásának módját. De Gaulle meg van győződve arról, hogy a tárgyalások Hanoi és Washington között nagyon körülményesek és hosszasak lesznek, és a vietnami békekötésre leghamarább 1970len kerülhet csak sor. A legnagyobb brit szakszervezet vezetősége úgy döntött, felhívja Wilson miniszterelnököt, hogy határolja el magát az USA vietnami politikájától. Tegnap Marseille-ből útnak indult az A'.ekszej Tolsztoj szovjet teherszállító hajó, mely a francia nép ajándékát — 600tonna élelmiszert, ruhaneműt és egészségügyi cikket szállít a VDK-nak. ELNAPOLTAK a Bizontsági Tanács ülését New York — A Biztonsági Tanács kedden este folytatta a vitát a Dél-Afrikában bebörtönzött nyugat-afrikaiak szabadon bocsátásáról. Az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok közös határozati javaslata, amely a bebörtönzöttek azonnali szabadon bocsátását követeli, úgy látszik, hogy megszerezte a határozat elfogadásához szükséges támogatást. A keddi ülésen a magyar ENSZ-küldöttség vezetője és az indiai képviselő szólalt fel. A magyar ENSZ-küldött erélyesen elítélte a nyugati államok által a dél-afrikai fajgyűlölő rendszernek nyújtott támogatást. A két felszólalás elhangzása után a Biztonsági Tanács Illését újabb időpont kitűzése nélkül elnapolták, hogy a küldöttségek folytathassák tanácskozásaikat a határozati javaslatról.