Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-31 / 90. szám, vasárnap

M A kételyeket el kell oszlatni * Egyértelműen kiállunk a CSKP KB decemberi és januári plénumának következtetései mellett". — hangzik a különféle intézmények és szervezetek nyilatkozataiban, magas és kevésbé magas beosztású tisztségviselők beszédeiben. Ez az egyöntetű kiállás arra enged következtetni, hogy a CSKP most készülő akcióprogramja teljes mértékben támogatásra talál és megvalósításában egyesül az ország minden rétege és polgára. Nemcsak a múlt tapasztalataiból, hanem a jelenlegi fejlődés egyes mozzanataiból is látjuk azonban, hogy az általános nyilatkozat nem. elég. A progresszív erők képviselőinek mítingeken, aktívákon, ifjúsági gyűléseken mondott beszédei és válaszai az emberek kérdéseire konkretizálják, mit is jelent a demokratizálás. Közép-Szlovákia déli, magyarlakta járásaiban tett körútam során az utóbbi napokban azonban szembe tűnt, hogy nem minden kétely oszlik el a demokratizálódási folyamat láttán. A „Mi lesz velünk, magyarokkal?" kérdésre válasz nem jön, vagy csak elvétve. Alexander Dubček brnól és Michal Pecho napokban elhangzott felszólalásain "kívül a progresszív erők képviselői nem körvonalazzák, sőt nem is érintik a nemzetiségi kérdésnek ezt a részét. E téren csupán a magyaroknak vannak elképzeléseik, terveik, reményeik, vagy a Csemadok állásfoglalásában leszögezett követelményeik. De milyen a megújhodás folyamatára nagy hatást gyakorló szlovák elvtársak állásfoglalása a nemzetiségi kérdésben? Efelől vannak kételyek a déli járások magyar lakossága körében. És ezeket a kételyeket is el kell oszlatni. Mi e kételyek alapja? Idézek néhány beszélgetés-foszlányt: „Lehet, hogy a személyi kultusz idején belénk vésődött propaganda műve, — mondja egy Csemadok-titkár —, de dr. Husák neve az itteni magyarok tudatában szorosan az 1946 —47-es fájó eseményekhez kapcsolódik. Ezért választ szeretnénk kapni, hogy Husák elvtárs hogyan értékeli akkori tevékenységét és hogyan látja a nemzetiségi kérdést ma." „Ha kételyeink vannak, az nem csoda — mondja a losonci gépgyár egyik munkása. — Hiszen a Smer című kerületi pártlap még nemrég ls olyan cikket hozott I. Vencllk tollából, amely ellentmond a kerületi pártbizottság határozatának és a- magyarokkal szemben valamiféle „túlzott szabadságról" beszél." „Én bizony szlovák iskolába adtam a gyerekeimet — mondja egy Nagykürtös környéki fejőgulyás. — Vitték is valamire. Egyik fiam párttitkár Dolný Kubínban". Arra a kérdésre, hogy miért nem itt, magyarlakta vidéken dolgozik a fia, így válaszolt: „Másutt jobban érvényesül". „Mondja, lehet a fiamból jó asztalos annak ellenére, hogy nincs jó nyelvérzéke?" — kérdi egy másik Csemadoktisztségviselő. — „Ugye, lehet. Márpedig a helyzet olyan, hogy nem lehet, mert a tanonciskolában épp emiatt vannak nehézségei. Nyílt állásfoglalást szeretnénk hallani felelős vezetőktől, hogy a demokrácia és az egyenjogúság nemcsak akkor érvényes a magyarokra, ha azok Ismerik a szlovák nyelvet, hanem akkor is, ha magyar iskolába jártak." Az idézett és még számos más beszélgetés kapcsán arra a megállapításra jutottam, hogy sok magyar kételyei még távolról sem oszlottak el. Tetézi a kételyeket a Kassai Kormányprogramra való gyakori hivatkozás is. Kétségtelenül a cseh és szlovák viszony kapcsán történik ez a hivatkozás, de pl. e program teljes szövegének közlése a Pravdában a vegyes lakosságú vidéken nem feltételezett visszhangot keltett: a szélsőséges beállítottságú emberek tudatában felelevenedett a kormányprogramban nagy terjedelmet képviselő, a magyarokkal szembeni eljárást taglaló részek hátasa. Találkoztam olyan emberrel, aki személyi okokból érzett ellenszenvet néhány magyar ismerőse iránt és negatív érzelmeinek hivatalos megerősítését találta a kormányprogram szövegében. A vegyes lakosságú vidékeken hallottakat talán így lehetne összegezni: Túlságosan kevés figyelmet szentelnek a szlovák elvtársak az itt élő nemzetiségek kérdésének, s ez a demokratizálási folyamat kárára van. Egy félmilliós tömeg aktivitását fékezi a nemzetiségi problémák elhallgatása vagy kerülgetése épp a legaktívabban szereplő elvtársak részéről. Ennek a félmilliónak az aktivitására pedig a progresszív erőknek kétségtelenül -szükségük van. A magyarok kételyeit s z 1 o v ák u 1 kell eloszlatni. A magyarok a szlovák elvtársak véleményére kíváncsiak elsősorban, hiszen csak velük együtt valósíthatjuk meg a demokratizálást következetesen. A követelmények, ésszerű tervek, elképzelések felvázolása e téren természetesen a magyarok dolga. De az elképzelések megvalósítása az újjászülető nemzetiségi politika, a szlovákiai nemzetiségi politika feladata lesz. Ezért nyílt és egyértelmű állásfoglalásra van szükség e kérdésben az illetékes szlovákiai szervek részéről. Az SZNT határozatának egyetlen, általános bekezdése kevés. Nyílt szóra, felelős személyek konkrét állásfoglalására van szükség VILCSEK GÉZA Stubňa felvétele. A nyugatfejlődése Amikor több mint 20 évvel ezelőtt a nyugat-európai országoknak a kölcsönös politikai, katonai és gazdasági együttműködésre, kooperációra, egyesített eljárásra Irányuló törekvéseivel kapcsolatban az Integráció fogalmát kezdték használni, az integráció értelmének indokolására többféle változat merült fel, amelyek közül sok tartalmilag szemben állt egymással. Ez a hidegháború kezdetének, a szocialista forradalmak fellépésének és győzelmének, a fejlődő országokban a nemzeti felszabadító mozgalmak első győzelmeinek, valamint a franciaországi, olaszországi stb. erős forradalmi mozgalmaknak az időszakában volt. Az Egyesült Alamok, amely a nyugat-európai integráció bölcsőjénél állt, e mozgalmat minden téren támogatta s az akkor kezdődött Marshall-terv alapján a pénzeszközök nyújtását konkrét lépésektől tette függővé a tervet elfogadó országok kölcsönös együttműködését illetően. A Truman-féle doktrína már világosabb szavakkal mutatott rá az egységes fellépés értelmére: „a kommunizmus veszélyének" elhárítása, a közös erő érvényesítése mindazzal szemben, amely világviszonylatban alapjaiban fenyegetné a fennálló status quo-t. Az integrációs irányzatok politikai motívumai tehát igen jelentősek voltak. Másrészt az Integrációt gazdasági szempontokkal is kezdték alátámasztani. Ilyen kifejezések merültek fel vele kapcsolatban, mint: egyensúly, szabad piac, jólét, fejlesztés, szervezés, haladás stb. Tekintettel azonban a kapitalista világ azon gazdasági válságaira, amelyek a háborúk közötti időszakokban rendítették meg gazdaságukat, az ilyen érveléseknek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Minek volt nagyobb súlya a politikai vagy a gazdasági motívumoknak? Ogy tűnik, hogy a kérdésre találóan válaszolt Paul Streeten, az integráció egyik nyugati teoretikusa: „Az európai integrációra irányuló mozgalmak és a mögötte álló erők kezdetének megértése szempontjából a politikai és stratégiai motívumok fontosabbak, mint a tisztán gazdasági indokok. A gazdasági és nem gazdasági mérlegelésekre való felosztás felületes. Nyilvánvaló, hogy a politikai és stratégiai erők feltétele a gazdasági erő, és hogy a gazdasági növekedés üteme elősegíti a nemzetközi tekintély emelkedését. Vagyis általánosabban szólva a gazdasági változásokról csak keveset beszélhetünk, ha nem vesszük tekintetbe a politikai szempontokat is. Ezzel szemben minden nem gazdasági célkitűzésnek is nyilvánvalóan megvannak a maga gazdasági szempontjai." A háborút követő időszakban a csaknem azonos vagy hasonló programmal rendelkező, különféle Integrációs szervezetek beláthatatlan sora jött létre, amelyek gyakran kölcsönösen fedték egymást, de különféle tagsági alappal rendelkeztek, különféle sikereket értek el, és működésük tartalma ls különböző volt. Egyes kísérletek csődöt mondtak, még mielőtt sikerült volna kézzelfogható eredményeket elérni, mások élettartama hosszabb volt, de csak néhány maradt fenn napjainkig. Különféle ellentétek merültek fel ezen Integrációkban részt vevő országok között, és úgy tűnt — s ezt a nem haladó célkitűzések, amelyek a háború utáni világ objektív fejlődése ellen irányultak, e látszatot ugyancsak alátámasztották — olyan erőfeszítésről van szó, amelynek eredménye már eleve kudarcra van ítélve. Ezért a magunk részéről mi is elutasítottuk a nyugat-európai országok integrációjára Irányuló erőfeszítéseket. Az évek folyamán a helyzet kikristályosodott. A katonai integráció (különösen a NATO keretében) csak addig tudott bleurópai integráció és ellentmondásai zonyos eredményeket felmutatni, míg nem sikerült enyhíteni a hidegháborús feszültséget. Ma a NATO megkezdi eredeti profiljának részleges átorientálását. A politikai integráció, amelyet ma olyan -Intézmények képviselnek, mint az Európai Tanács, a Nyugat-európai Unió stb., mindmáig távol áll attól, hogy azonos volna a részt vevő országok politikai egységével. Látható, hogy ma még nincsenek meg teljes mértékben azok az objektív feltételek (vagyis olyan feltételek, amelyek attól függetlenül hatnak, hogy óhajt"juk-e őket vagy sem), amelyek lehetővé tennék a teljes politikai és katonai integráció sikerét. A nyugat-európai országok között túl sok az eltérő nézet és koncepció, sem hogy e téren már ma észrevehetőbb haladást lehetne elérni. Kissé másként fest a hely-, zet a gazdasági integrációval. Még ha figyelembe vesszük, hogy a háború utáni időszakban nem gazdasági jellegű tényezők segítették, a gazdasági integráció számára a háború utáni időszakban objektív gazdasági alap alakult ki, amely hozzájárult ezen integráció fejlődéséhez és pozitív eredményeihez. Mi tehát a nemzetközi gazdasági integráció fejlődésének objektív anyagi alapja? A második világháborút követő időszak a fejlett kapitalista országokat olyan helyzetben találta, amelyet a kölcsönös gazdasági kapcsolatokban Ivám, az árukivitel és behozatal mennyiségi korlátozása, a munkaerő és a tőke országok közötti szabad mozgásának tilalma stb.) fennálló számos akadály jellemzett. A termelőerők azonban növekvő irányzatot mutatnak. Túllépik az állami kereteket, koncentrációra és centralizációra irányulnak. Sikeres fejlődésükhöz egyre nagyobb térre van szükségük, az országok között fennálló akadályok azonban gátolják őket e tér megnyerésében. A fejlődő tudományos műszaki forradalom növeli a nemzetközi gazdasági egyesülések fejlesztésének irányzatát. Az újratermelési folyamatban számos ellentmondás merül fel, amelyeket az egységes országok keretében csak nehezen lehet megoldani. Ellentét áll fenn például a techrrtkai szempontból optimális termelési egység és a gazdasági szempontból optimális egység között. A műszaki szempontból optimális egység a legkorszerűbb termelési berendezés bázisán épült termelési egységet jelenti, a gazdasági szempontból optimális egység olyan termelési egység, amely nem lépi túl bizonyos ország piacának terjedelmét. Az ellentmondás abban rejlik, hogy a gazdaság sgyes szakaszain a műszaki szempontból optimális egységek a termelőerők háború utáni fejlődési szakaszában kapacitásukkal kezdik túllépni egy ország, egy piac szükségleteinek lehetőségeit, s az idegen piacokra való behatolást, valamint az ezt gátoló akadályok eltávolítását igénylik. E kérdés megoldása azt jelenti, hogy meg kell teremteni az országok közötti szabad árucsere feltételeit. Ellentmondás keletkezik azon akkumulációs szükségletek között ls, amelyeket a műszaki szempontból optimális kapacitás kiépítése megkíván, valamint ugyanazon ország korlátozott akkumulációs lehetőségei között. E kérdés megoldása a tőke szabad nemzetközi mozgásához vezet. És így folytathatnánk tovább. Az aru, a tőke és a munkaerők országok közötti szabad mozgása feltételeinek megteremtése lehetővé teszi a termelőerők jobb kihasználását, jobb lehetőségeket teremt a szakosításra, a kooperációra, a munkatermelékenység növelésére, a nagyüzemi termelés adta megtakarításokra stb. E lehetőségek természetesen csak potenclonállsak. A nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak a nemzetközi gazdasági integráció útján történő felszabadítása folyamatában elért reális eredmények többé-kevésbé egymástól eltérőek lehetnek, mert nemcsak gazdasági szempontok, hanem más tényezők is hatnak rájuk. Nyugat-Európa fejlett tőkés országainak gazdasága olyan, amelyben a döntő gazdasági erőt a monopóliumok képviselik. A háború utáni időszakban azonban a monopóliumok maguk nem képesek megoldani a nemzetközi gazdasági kapcsolatok felszabadításának kérdését. Ebben az Időszakban az újratermelési folyamat befolyásolása és szabályozása terén fontos szerepet játszik az állam. Nem folytat ugyan monopóliumellenes politikát, de gyakran a kapitalizmusnak, mint egésznek erősítése érdekében felléphet egyes monopóliumok, illetve a monopóliumok egyes csoportjai korlátozott érdekei ellen. A kapitalizmusban ún. állami monopóliumról beszélünk. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok felszabadítása az általános érdekek közé tartozik (ami persze nem zárja kl azoknak a negatív állásfoglalását, akiknek helyzete a nyílt nemzetközt piacon folyó konkurrenciírharc új feltételei között rosszabbodhatna), mert megteremti a foglalkoztatottság növekedésével, a termelési források jobb elhelyezésével és számos más, nemcsak gazdasági, hanem szociális ós politikai horderejű következménnyel kapcsolatos gyorsabb gazdasági fellendülés előfeltételeit. Az országok közötti integrációs egyezmények a nemzetközi gazdasági együttműködés különféle formáinak fejlesztéséről kötött megállapodások, amelyeket a termelőerők továbbfejlesztésének objektív szükségessége Indokol; ezért Ilyen egyezményeket az egyes országok kormányai kötnek meg egymással. A nyugat-európai országok Integrációjának különféle koncepciói és eltérő éTdeiked érvényesülése következtében Nyugat-Európában a nemzetközi gazdasági integrációs folyamat nem eredményezte valamennyi nyugati ország egy integrációs csoportba való tömörülését. Ma hat nyugat-európai ország a Montánunió, az EURATOM és az Európai Gazdasági Közösség —Közös Piac keretében Integrálódik (Franciaország, Olaszország, az NSZK, Belgium, Hollandia és Luxemburg), hét további ország (Nagy-Britannia, Svédország, Svájc, Ausztria, Dánia, Norvégia és Portugália)' 1959-ben az Európai Szabadkereskedelmi Társulásba tömörült, és később csatlakozott hozzájuk flnnország ls. Míg a hat ország Integrációs szervezete államok fölötti szervezetként alakult ki, amelyben a nemzeti kormányok mellett erős pozíciójuk van a nemzetek feletti intézményeknek és szerepük fokozottan növekedik, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás csupán államközi jellegű (a szerződésben világosan megjelölt esetek kivételével a vezető Intézmények határozataikat a tagállamok kormányainak tett javaslatok formájában hozzák meg). Az eddigi fejlődés a Közös Piac nagyobb életképességét és lehetőségeit bizonyítja, ami látható abból is, hogy NagyBritannia és más országok megváltoztatták eredeti negatív álláspontjukat és felvételüket kék'ték a Közös Piacba. NyugatEurópában távolról sem egységesek a nézetek, nagy szerepük van a közös érdekek mellett az egyes országok nemzeti érdekeinek is. E szempontok összhangba hozásának folyamata kétségtelenül sok időt igényel. Amnterdam, 1968 márciusa. DRAHOŠ SLBL, a közgazdaságtudományok kandidátusa