Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)
1968-03-14 / 73. szám, csütörtök
A külföld labdarúgása BRAZÍLIA. A brazil labdarúgó-válogatott ez idén óriási külföldi portyát bonyolít le, amelynek során Európában, Afrikában s végül Dél-Amerikában vendégszerepel. A portya 9 mérkőzésből áll és az 1970ben Mexikóban sorra kerülő VB előkészületeit szolgálja. A túra részletes műsora: június 16-án NSZK, 20-án Lengyelország, 23-án Csehszlovákia, 26-án Jugoszlávia, 30-án Portugália. Ez utóbbi mérkőzésre nem Portugáliában, hanem Mocambique valamelyik városában kerül sor. A portya további műsora, július 7- és 10-én Mexikó, 14és 17-én Peru ellen, mindig az ellenfél otthonában. ANGLIA. A West Ham United csapata szombaton 2:1 arányú vereséget szenvedett a Sheffield United együttesétől és kiesett az Angol Kupából. A vesztes csapat kedden a londoni Crystal Palace középfedezetét, Stephensont vásárolta meg 90 ezer fontért. Stephenson az angol 23 éven aluli válogatott csapat tagja, és az 1970-es angol csapat egyik jelöltje. A West Ham United színeiben már szombaton pályára lép, amikor az ellenfél a Southampton együttese lesz. Az Angol Kupa védője, a Tottenham Hotspur csapata szintén búcsút mondott a további kupaküzdelmeknek, mert az ismételt mérkőzésen Liverpoolban 2:1 arányú vereséget szenvedett. Ugyancsak az Angol Kupáért a II. divíziós Birmingham az Arsenalt győzte 2:1 arányban, a Chelsea a Sheffield Wednesday felett diadalmaskodott 2:0 ra. E három mérkőzést összesen 167 000 néző tekintette meg. CHILE. Háborúskodás dúl a chilei hivatásos labdarúgó klubok és a játékosok között. Az egyesületek azt akarják, hogy a játékosok 6 évre szóló szerződéseket Írjanak alá, ők viszont csak két évre akarják magukat elkötelezni. Amennyiben záros határidőn belül nem történik megegyezés, a játékosok sztrájkba lépnek. NSZK. A nyugatnémet kupa küzdelmei során egy elmaradt mérkőzés pótlására került sor, amelyen az FC Köln otthonában 2x15 perces meghosszabbítás után ls csak 1:1 arányú döntetlent ért el az Eintracht Frankfurttal szemben. A mérkőzésre mindössze 15 000 néző volt kíváncsi. A párharc újabb megismétlésére Frankfurtban kerül sor. OLASZORSZÁG. Amennyiben az olasz kormány nem biztosit adókedvezményeket az I. és II. liga csapatai számára, úgy ezek az együttesek bojkottálják az olasz válogatott két mérkőzését, amelyet április 6-án Szófiában és 20-án Nápolyban bonyolít le Bulgáriával az EB legjobb négy közé jutásért. AZ UEFA-TORNA HÍRE! Az 1948-tól megrendezésre kerülő európai ifjúsági labdarúgó seregszemlének ez idén Franciaország ad otthont. Április 6-tól négy dél-franciaországi városban bonyolítják le a küzdelmeket. A Zl. kiírásra 24 ország ifjúsági válogatottja jelentkezett és nyolc csapat már az elficsatározásokban „elvérzett". A selejtezők ntán négy csoportban folytatják a mérkőzéseket. A döntőt április 15én, húsvéthétfőn játsszák le Cannes ban 18 órai kezdettel. A rendező Franciaország a ,,D" csoportban szerepel, ahol kfvfi1e Görögország, Magyarország és az NDK válogatottja kísérli meg a továbbjutás kivívását. Harmadszor Bernben? A Sparta Praha ugyan 3:0 arányú vereséget szenvedett Madridban, de az UEFA arra kötelezte a két ellenfelet, hogy közös megegyezés alapján jelöljék ki az esetleg szükségessé váPlacek a rangadón Bratislavában már most nagy előkészületek folynak az Inter — Slovan rangadóra, amelyre első ízben kerül sor az Inter kiváló gyepszőnyegü pályáján. A mérkőzés játékvezetője a žilinai Ivan Placek lesz, aki az elmúlt idényben néhány nagyszerű teljesítménnyel vonta magára a figyelmet. A bratislavai rangadó időpontja március 31. Minden i dok legnagyobb gyorskorcsolyázói Az ISU, a Gyorskorcsolyázók Nemzetközi Szövetsége összeállította minden idők legjobb versenyzői sorrendjét. Munkája során a jelölteknél a négy klasszikus versenyszámban elért legjobb időt vették figyelembe. (Az 500, az 1500, az 5000 és a 10 000 méteres eredményeket vették számításba.) A legjobbak sorrendje: 1. C. Verkerk (Hollandia) (40,4 i— 2:02,7 — 7:19,9 — 15:28,7 — 171,692), 2. M. Thomassen (Norvégia), 3. F. Maler (Norvégia), 4. ). Höglin (Svédország), 5. O. Sandler (Svédország), 6. P. Guttormsen (Norvégia), 7. B. Tveter (Norvégia), 8. J. Bols (Hollandia), 9. A. Schenk (Hollandia), 10. S. Stiansen (Norvégia). A szovjet Matuszevics a 11., Kaplan pedig a 15. helyet foglalja el. A néhány évvel ezelőtt kiválóan versenyzett Antsonnak csupán a 19. hely jntott. A magyar TV ma nem ad helyszíni közvetítést a Benfica—Vasas BEK mérkőzésről, a Kossuth adó azonban 21.40 órai kezdettel sngározza e párharc egész folyamát. ló harmadik mérkőzés színhelyét. A Real Jelölésének városai Marseille és Barcelona, a Spartáé pedig Bécs és Brüsszel voltak. Megegyezésre nem tudtak Jutni és így az UEFA elrendelte, hogy az esetleges harmadik mérkőzést március 27-én a svájci Bernben kell lebonyolítani. TÉz év után... Harold Wilson angol miniszterelnök az alsóházban kijelentette, hogy a kormány újra vizsgálatot indít az 1958. február 6-i repülőszerencsétlenséggel kapcsolatban. Mint ismeretes, a repülőszerencsétlenség alkalmával az angol Manchester United labdarúgócsapata Játékosainak nagy része életét vesztette. Az áldozatok között volt a többi között Byrne, Edwards és Taylor vátogatott labdarúgó ls. Most újra kihallgatják a szemtanúkat. Thain repülőpilóta, akitől még akkor megvonták a vezetői jogosítványt, újra azt állítja, hogy a szerencsétlenség okozója a rajtpálya jeges felülete volt. A müncheni repülőtér Igazgatósága azonban a kapitányt okolja a szerencsétlenségért, mert állítólag a repülő hordozófelülete ls jeges volt. Röplabda-előkészületek A csehszlovák férfi röplabdaválogatott március végén kezdi el Bratislavában a felkészülését a mexikói olimpiai játékokra. A keretbe a következő játékosok kaptak meghívást: Schenk, Petlák, Koudelka, Labuda, Golian, Svoboda, Smolka, Musil, Procházka. Kop, Grössl, Mozr, Danilevič, Vápenka, Pavlík és Zajléek. A válogatott csapat részt vesz a bratlslaval nemzetközi tornán is. VII. 27 és VIII. 11 között Olaszországban folytatják felkészülésüket. Itt részt vesznek egy nemzetközi tornán, amelyen rajthoz áll a Szovjetunió és Románia válogatottja ls. Augusztus közepén a japán válogatottal mérik össze erejűket Prágában. A csapat tagjai szeptember 21-én utaznak a mexikói olimpiára. + A szovjet jégkorong-bajnokság élén a CSZKA Moszkva együttese áll 55 ponttal. A moszkvai csapat a legutóbbi mérkőzésén 17:2 arányban győzött • kijevi Dinamó ellen. A Slovan Bratislava—ZKL Brno jégkorong rangadón Nadrchal, a vendégek kapusa hét alkalommal szedte ki hálójából a korongot, de legalább ugyanannyiszor nagyszerű érzékkel hárított. Nem az ő lelkén szárad, hogy a bajnokjelölt brnói csapat súlyos vereséggel hagyta el a bratislavai Téli Stadion jegét. Két pontra nőtt a Jihlava előnye (— r) — A Jégkorong-bajnokság 32. fordulójának négy mérkőzését játszották tegnap este. Ezek közül csupán egy hazai győzelem született, mégpedig Prágában. Pardubicén a hazai együttes vereséget szenvedett, Litvínovban és Kladnón pedig döntetlent értek el a csapatok. A bajnoki táblázaton az előző fordulóhoz viszonyítva nem változott a helyzet. Továbbra is a Jihlava vezet, de most már két pont előnnyel és a Siovant egy pont választja el a Spartától. SPARTA—CHOMÚTOV 6:2 (3:0, 2:1, 1:1) Gólok: Havel, Cvach, Brdicka, Adamec, Masopust, Svoboda, III, Volák és Ouredník. A Chomútov nem játszott alárendelt sezrepet ezen a mérkőzésen, sőt Időnként fölényt harcolt kl. A Sparia elsősorban annak köszönheti győzelmét, hogy helyzeteit kihasználta, ml? a vendégek még a legkecsegtetőbb gólhelyzeteiket sem tudták értékesíteni. A Chomútov néha perceken át veszélyeztetett, de a Sparta gyors ellentámadásai rendre eredményesek voltak. PARDUBICE—GOTTWALDOV 3:4 (2:1, 1:0, 0:3) Gólok: Panchártek, Dolana és Andrt, 111. Heim, Kožela, Sima, KaS fák." Bár nem volt a mérkőzésnek különösebb tétje, mégis magas színvonalú játékot hozott Az első harmadban a hazai csapat volt fölényben, az utolsó húsz percben azonban nagyon feljött a Gottwaldov, a 14. percben egyenlített és kitűnő hajrával a győzelmet ls megszerezte. LITVÍNOV—KOSICE 4:4 (1:2, 1:1, 2:1) Gólok: Machulda, Ulrych, Nedved, Beránek, ill. Rys, Pažitný, Smerčiak és Faith. Gyenge színvonalú mérkőzést láthatott a közönség. Az első harmadban a vendégek voltak fölényben, egy gólos előnyre tettek szert, amelyet a találkozó utolsó percéig tartani tudtak. A második húsz percben a litvlnoviak irányították a Játékot, de egyenlíteniük csak alig néhány másodperccel a mérkőzés vége előtt sikerült. Az utolsó percben ugyanis kapusukat mezőnyjátékossal cserélték fel és az így szerzett emberelőnyt ki is használták. A vendégeknél első sorban Holeček teljesítménye érdemel dicséretet, aki ezúttal Is feladata magaslatán állt. KLADNO—JIHLAVA 3:3 (0:0, 3:0, 0:3) Gólok: Novák 2, Hrabé 111. Holik, Hrbatý, Marík. A Kladno megérdemelten tett szert három gólos vezetésre, mert nagyon jő taktikát alkalmazott és jól ls Játszott. Legalább ls az első két harmadban. Gyors, kevés átadásra épülő támadásai ellenszerét a vendégek nem tudták megtalálni. Az utolsó harmadban azonban fordult a kocka. A Jihlava feljött és drámai küzdelem után sikerült a döntetlent kiharcolnia. A bajnokság állása: 1. Jihlava 2. Brno 3. Sparta 4. Slovan 5. Kladno 6. Gottwaldov 7. Litvínov 8. Pardubice 9. Košice 10. Chomútov 32 23 6 32 23 4 32 19 5 32 19 4 32 14 4 32 12 3 32 10 5 32 9 5 32 8 4 32 2 2 3 161: 5 146: 8 162: 9 140: 14 117: 17 102: 17 107: 18 106: 20 89 28 79: 73 52 88 50 123 43 85 42 105 32 136 27 172 25 119 23 :134 20 174 6 Vereség Moszkvában is A női röplabda BEK visszavágóján is győzött a szovjet élcsapat, a Moszkvai Dinamó a Slávia Bratislava felett, méghozzá 3:0 (8, 9, 9) arányban, s biztosította továbbjutását. A csehszlovák együttes a vereség ellenére ls nagyon jó benyomást keltett. A II K-ér t FERENCVÁROS—BILBAO 2:1 (2:0) (Z) — A hideg Időben csak mintegy 25 000 néző foglalt helyet a Népstadion lelátóin, hogy a találkozó közvetlen szemtanúja lehessen. A két együttes a következő felállításban lépett a pályára: FERENCVÁROS: Takács — Horváth, Bálint, Havasi — Novák, Szűcs — Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. BILBAO: Iribar — Saez, Ecehberria, Aranguren — Aguirre, Larrauri — Zugazaga, Arieta, Argoitia, Uriarte, Rojo. A Ferencváros kezdett, de a vendégcsapat gyors egymásutánban két szöglettel veszélyeztetett. A zöld fehér támadások újra meg újra megismétlődtek. A 13. percben Karába nagyszerű átadása után Albert mintaszerű fejessel küldte a spanyol hálóba a labdát. A Bilbao gyors, rajtaütésszerű ellentámadásokkal kísérletezett és Takácsnak ls akadt dolca. Az első félóra végén Karábát a 1II oson belül elTovábbjutott a Manchester United Górnik Zabrze— Manchester United 1:0 (0:0) Zsúfolt nézőtér előtt, havas, jeges pályán játszották a manchesteri 2:0-ás győzelem visszavágóját. A lengyel csapat az első félidőben sehogysem tudta feltörni az ellenfél védelmét. Szünet után LnbaBski legalább egyszer talált a manchesteri hálóba. A Górnik nyomasztó fölénybe került, de az angoloknak na«y hidegvérrel és szerencsével sikerült megúszniuk újabb gól nélkül. így az angol bajnok, a Manchester United első csapatként került a labdarti-ó Bajnokcsapatok EKJának elődöntőjébe! lökték, a jogos 11 «st Novák nagy nyugalommal értékesítette. Az első negyvenöt percben általában a Ferencváros irányította a Játékot. Csatársora sokat kísérletezett, de a vendégek védelme szorosan, keményen zárt. A zöld-fehérek tartalékos védelme Itt-ott csak üggyel-bajjal tudta a spanyol kísérletek útját állni. Szünet után alábbhagyott a nagy ferenvarosl lendület. Ebben a spanyol csapat j.'itékmodora is ludas. A bilbaói játékosok szinte valahány belemenése túlkemény volt, de a belga játékvezető, Loraux törte a szabálytalanságokat. Egyre Inkább kiütközött a zöldfehér védelem tartalékos volta. A 60. percben egy jobboldali beívelés után a hazai védelem csak nézte, Aranguren fejese hosyan surran a kissé későn eszmélő Takács hálójába. Azután már hiába volt minden igyekezet. A keményen és határozottan Játszó, a durvaságtól sem irtózó spanyol védelem meg tudott hiúsítani minden további gólszerzési kísérletet. Több sérülés és ápolás miatt a játékvezető hoszszabbltott, de az eredmény már nem változott. A Ferencváros tehát csak elenyésző előnyt szerzett a bilbaói vlsszaváeóra Csapatában elsősor ban Albert. Rákosi és Fenyvesi tellesítménve érdemel elismerést. A vendégek legjobbjai Iribar kapus és Acheberrla voltak. Ötödször az asztalitenisz Duna Kupáért Tíz éves kihagyás után ismét megrendezik az asztaliteniszezők Duna Kupája küzdelmeit. A múltban ez a torna nagy közkedveltségnek örvendett és a szomszédos országok legjobbjai vettek rajta részt. Legutóbb 1958-ban került sor a Duna Kupa mérkőzés sorozatára. Március 29—31-e között immár ötödször lehetnek szemtanúi e sportág hívei a károly falusi úti tornateremben lebonyolításra kerülő tornának. A tegnap tartott sajtóértekezleten a Duna Kupa rendezői beszámoltak az előkészületekről. Elmondották, hogy meghívták a lengyel, magyar és osztrák asztalltenlszezőket, az utóbbiak azonban lemondták részvételüket. A lengyelek legjobbjaikat nevezték, a magyarok viszont — hivatkozva a lyoni Európa* bajnokság előkészületeire —« csupán második vonalbeli játékosaikat küldik Szlovákia fővárosába. Sajnos, a csehszlovák szövetség nem engedélyezte a legjobbak rajtját, ugyancsak az EB-r-> történő felkészülés miatt. így Turay, Chmelík, Fleišinger, Orlovský, Kettnerová, Poláčkovŕ, Pauknerová Helena képvisel majd a csehszlovák színeket. A rendezők azonban ígéretet kaptak a Slávia Praha vezetőségétől, hogy a csapat tagjai a romániai BEK-mérkőzésről viszszatértükkor megszakítják útjukat Bratislavában és versenyzőik rajthoz állnak a háromnapos versenyen. Ezek szerint hat 3 tagú csapat — Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia, Szlovákia, Bratislava válogatottja, valamint a Slávia Praha együttese — március 29-én a csapatversenyben vesz részt, majd 30án megkezdődnek az egyéni versenyek küzdelmei. A győztesek és helyezettek értékes díjakat kapnak. A rendezők igyekezetét azért nem kísérte teljes siker, mert a meghívottak időpont-gondokkal küzdenek. Jövőre azonban a Duna Kupa küzdelmeit a nemzetközi versenynaptár műsorába sorolják, s Így remélhető, hogy lényegesen erősebb mezőny gyűlik majd egybe, mint most. (kJ Jó rajt Cataniában Az olaszországi Cataniában nemzetközi teniszverseny kezdődött, amelyen csehszlovák részről Medonos, Zedník, Hutka és Hŕebec a férfi egyesben szerepel. A rendező ország játékosain kívül jugoszláv teniszezők is rajthoz állnak. Az első nap küzdelmei során Medonos az olasz Gianussot 6:1, 6:3 arányban győzte le. A jugoszláv Tandari, az olasz Angelo felett aratott 6:3, 6:2 arányú győzelmet. Hutka és Hfebec játék nélkül Jutott a következő fordulóba. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 10. |átékhete első húzásának nyereményelosztása: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: 171 nyertes á 7300 korona, III. díj: 6780 nyertes á 300 korona, IV. díj: 101158 nyertes á 30 korona. Prémiumelosztás: I. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 12 nyertes á 5800 korona, IV. dí|: 204 nyertes á 1000 korona. A második húzás nyereményei így oszlanak meg: I. díj: nincs nyertes, 11. dí|: 50 nyertes á 16 200 korona. III. dij: 2849 nyertes á 425 korona, IV. dí|: 50 470 nyertes i 40 korona. A prémiumeloszlás a követkexő: I. és II. dij: nincs nyertes, III. díj: 7 nyertes á 5500 korona, IV. díj: 108 nyertes á 1070 korona. 0 Tizenhárom ország jelentkezett a március 16-án Tuniszban sorra kerülő legnagyobb nemzetközi mezei futóversenyre. A 12 kilométer hosszú távon angol, belga, holland, ír, francia, marokkói, északír, skót, spanyol, svájci, tuniszi, amerikai és algériai versenyzők állnak rajthoz. A tavalyi • ersenyt a belga Roelants nyer'.. 0 A j ipán sportolók ís tiltakoznak Dél-Afrika olimpiai részvétele miatt. Eljelentették, hogy a NOB hatá-ozata ellentmond az olimpiai jáiekok szellemének.