Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-13 / 72. szám, szerda

hiba - dolgozókban ? A királyhe

lm

eci városi pártkonferencia margójára Szabad az út a kommunista őszinteség és bátor szókimondás előtt A CSKP Központi Bizottsága decemberi és januári plenáris ülésének szelleme éppen abban az időben jutott el az alapszervezetekbe, amikor a kommunisták az évzáró taggyűléseken, pártkonferenciákon felmérték múlt évi tevékenységüket, meghatározták a pártmunka jövőbeni feladatait. Ebből következik, hogy ezeknek a gyűléseknek munkaprogramját, teljes légkörét már áthatotta az igazi lenini elveken alapuló új szellem. Szabad teret hódított a kommunista őszinteség, az igazmondás, a bírálat és a helyes útkeresés. A lehetőség tehát adva van ahhoz, hogy a pártéletből kiközösítsük a passzivitást, a közömbösséget és megerősítsük a párt vezető szerepét, tekintélyét, a kommunisták kölcsönös bizalmon alapuló felelősségérzetének új légkörét. Berniünk a KIRALYHELMECEN, a hagyományokhoz híven — ezen a vidéken a legnehezebb időszakban gyökeret vert munkásmozgalomhoz és a lenini értelemben vett kommunista magatartás valóban új szellemében zajlott le a városi pártkonferencia. Az utóbbi évek folyamán hasonló párttanácskozásra nem igen volt itt példa. A tartalmilag és eszmeileg is színvonalasan, az őszinteség és a bátor szókimondás szellemében kidolgozott, valamint a körültekintő kollektív munka jegyét magán viselő beszámoló s nem különben Dénes Ferenc elvtársnak, az SZLKP KB tagjának, a CSKP KB plenáris ülései jelentőségéről, és Rácz Olivér elvtársnak, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottsága elnökségi tagjának a nemzetiségi kérdésről és a fiatalok nevelésének helyes formáiról tartott igen értékes felszólalásai jelentős mértékben hozzájárultak a helmecl városi pártkonferencia magas színvonalú lefolyásához. Mindez arra bátorította a konferencia küldötteit, hogy szívük és kommunista eszmei megalapozottságuk szerint, az őszinteség szellemében véleményt mondjanak, javaslatokkal éljenek. Akadtak olyanok, akik célzatosnak minősítették a helmeci városi pártkonferenciát. Kérdezzük: És mi ebben a rossz...? Válaszként szögezzük le, hogy a konferencia légköre ellen, — nagyon helytelenül — azok emeltek kifogást, akiket talán bírálólag érintett, vagy akik éppen, személy szerint is előidézték azt az állapotot, melyet a konferencia küldöttei feltártak és elítéltek. Kinek van arra joga a pártban, — főleg ma — hogy megtiltsa a kommunistáknak az őszinteséget, a jőszándékú igazmondást? Senkinekl ... A helmeci városi pártkonferencia küldöttei ennek a gondolatnak a jegyében bírálták a járási szerveknek a város pártszervezeteinek nyújtott elégtelen segítséget, a város és vidéke gazdasági fejlődésének hiányos támogatását. AZ IGAZSÁG VALÖBAN AZ, hogy Királyhelmec az utóbbi évek folyamán, — a jelenlegi járási székhelyhez, Trebišovhoz és más városokhoz viszonyítva — aránylag nagyon keveset fejlődött. Míg Helmec járási székhely volt, a járási és városvezetők elsősorban a falvak szocializálásának problémáival voltak elfoglalva. Jóformán idejük sem volt arra, hogy a városfejlesztésre gondoljanak. A szövetkezetek kiépítéséért végzett munkájukat viszont csak az elismerés illetheti. Bizonyítják ezt a Bodrogköz virágzó szövetkezetei. De mi épült fel itt a területi átszervezést követő nyolc esztendő alatt? — tették fel többen a kérdést a küldöttek közül. A közel hatezer lakosú városkának még ma sincs rendes vízlevezető csatornahálózata, nyilvános illemhelye, a temetőben halottasháza. Üzlethálózata rosszabb, mint húsz évvel ezelőtti A tizennyolc új lakóépületben, — melyek a közeli „száraz kikötő" vasutasai részére épültek — nincs központi fűtés, a város nélkülözi a szolgáltatások házát. Azt viszont nem lehet mondani, hogy a város vezetői, az itt élő kommunisták nem kezdeményeztek, nem javasoltak volna. Több ízben úgy festett, hogy kérelmük, követelésük meghallgatásra talál, ígéreteket is kap tak, de ezekből vajmi kevés valósult meg. „Távol van tőlünk nagyon Trebišov, a járás jelenlegi székhelye" ... „Ott épül minden, a mi rovásunkra, velünk senki se törődik" ... A járási hivatalban nincs mindig olyan ember, akivel mi, magyar ajkúak szót értenénk..." Ilyen és ehhez hasonló felszólalások is elhangzottak a konferencián. MINDEZEK UTAN nem lehet azon csodálkozni, hogy többen javasolták a régi helmeci járás visszaállítását. Az elégedetlenség, az illetékes szervek hanyagsága szülte ezt a jogos követelést. A helmeci viszonyokat nagyon kézzelfoghatóan jellemzi az egészségügy helyzete. Modern, nagy kórházzal dicsekedhet a város, de ebben nem kevesebb, mint tizenhat orvos helye, csaknem kezdettől fogva betöltetlen. Nem azért, mintha kielégítő lenne az orvosok jelenlegi létszáma. Korántsem. Az igazság az, hogy egy orvos sem akar ide költözni, mert kultúrált élet- és lakáskörülményekről itt szó sem lehet. A Városi Nemzeti Bizottságon jelenleg nyolcvan lakáskérelmezőt tartanak nyilván, s hogy mikor elégítik ki ezeket az igényeket, azt senki sem tudjál A konferencia küldöttei kifogásolták, hogy nagyon kevés magyar nemzetiségű dolgozója van a járási párt-, és államhatalmi szerveknek. Ezért adódnak olyan esetek is, hogy a bodrogkőzi ügyfelek dolgukvégezetlenül teszik meg a költséges és fárasztó utat Trebišovra és vissza. Véleményünk szerint itt van az alkalom, hogy a járási szervek változtassanak ezen a helyzeten. Ajánlatos lenne, hogy a nemzeti bizottságokba történő, közelgő választások során a Járási Nemzeti Bízottság választott szerveibe nemcsak magyarul tudó, de magyar nemzetiségű képviselők is kerüljenek. Ez ellen semmilyen szempontból sem lehet kifogás ... Helytelen Jenne azt gondolni, hogy a helmeci városi pártkonferencián megjelent kommunisták csak követelődztek: „Adjatok ezt, vagy azt, de valamit adjatok ..." Amit kértek, teljes joggal tették. Nem hiszem, hogy valamilyen „égbekiáltó" bűnt követtek el például azzal, hogy kérték olyan üzemek létesítését, ahol a több száz munkára váró nőt foglalkoztatni lehetne stb Vagy, hogy a város a többihez arányos mértékben részesüljön az állami és társadalmi beruházásokból... A pártkonferencia küldöttei saját ma guk és pártszervezeteik fogya tékosságait sem kendőzték. Nyíltan beismerték, milyen mu lasztásokat követtek el, melyek hátráltatták a rugalmasabb előrehaladást, a pártmunkát valamint a város gazdasági fejlődését. VÉGEZETÜL LESZÖGEZHETJÜK, hogy a helmeci városi pártkonferenciának a légköre, a küldöttek hangulata, valamint az elfogadott határozatok derűlátást ébresztettek a város kommunistái körében. Közülül: ma sokan így vélekednek: „Már az ls sikernek számít, hogy problémáimról nyíltan beszélhetünk ..." Hogyan tovább? Gazdasági fejlődésünk nagy kérdése ez. Tulajdonképpen nem a ma kérdése, hanem a tegnapé. Csakhogy tegnap még nem láttuk a kivezető utat. A kedvezőtlen gazdasági jelenségek elszaporodtak, az aránytalanságok fokozódtak, ami érezhetően kihatott társadalmunk minden rétegére. Ennek következtében ma nemcsak a vezető helyeken, hanem a széles néptömegekben is megérlelődött a meggyőződés: így nem mehet tovább. Pedig dolgozunk. Sokan. Azt lehet mondani, mindnyájan. Kevés olyan ország van a világon, ahol a munkaképes lakosságnak akkora hányada dolgozik, mint nálunk. Dolgozunk. De hogyan? Szálljunk csak magunkba; s kérdezzük meg: vajon melyik kapitalista alkalmazna bennünket, ha neki is így dolgoznánk. Ha elégtelen munkánk következményébe igazán belegondolunk, akkor azt kell megállapítanunk, hogy ha másként dolgoznánk, másként is élnénk. A szocializmus a csodával határos rövid idő alatt, úgyszólván egyik napról a másikra megtisztelő nívóra emelte a tömegek életszínvonalát. De ennél sokkal magasabb szinten lehetnénk, ha jobban dolgoznánk. Bennünk van a hiba? Lusták, tunyák vagyunk, elégtelen a szellemi színvonalunk? Ilyen a mi munkásunk, értelmiségi emberünk és földművesünk? Atok reá, aki ezt merné mondanil Akkor mégis, miért gyártunk annyi selejtes árut, miért pocsékolunk el annyi milliót az építkezéseken, miért jelentünk annyi „maródit", ha nem is vagyunk betegek, miért dolgozunk nyolc óra helyett négy órát, miért vagyunk felületesek, miért nem vagyunk kezdeményezőbbek, miért, miért? Közben megbámuljuk a nyugati kirakatokat, mesébe illő történetekkel érkezünk haza, hogy ott mennyit keresnek az emberek, mennyi az autó, a háztartások mennyire felszereltek robotgépekkel, milyen tiszták az utcák, s talán még az ég is kékebb. Még szerencse, hogy észrevesszük: ott dolgozni ls kell. Mert itthon csak énekeljük, hogy mindenünk, ami ma van, kitartó munkából fogan. Csak énekeljük, de nem cselekedjük. Még egyszer kérdezem, miért? Nem a dolgozó tömegekben van a hiba, hanem a termelési viszonyokban. A termelési viszonyokban, s nem a szocialista termelési módbanl Mert mi sem bizonyítja jobban a szocializmus erejét és bírálóink erőtlenségét, mint az, hogy ha a kapitalizmusban így dolgoznának, már régen összedőlt volna, mi pedig munkánkhoz viszonyítva nagyon Is jól élünk. Sok éven át, mint a miatyánkot fújtuk, hogy a termelési viszonyok alapja a tulajdon. Ebből arra következtettünk, hogy a szocialista termelési viszonyokat a termelési eszközök össznépi tulajdona jellemzi, az, hogy minden a miénk, minden a népé. Ebből pedig az következett, hogy az állam, mint a nép hatalmi szerve, összpontosította a gazdaság irányítását. Az egész gazdaságot úgy kezelte, mint egy nagyvállalatot, a vállalatokat pedig csak formális közösségnek tartotta, amelyek az utolsó betűig teljesítik az állam akaratát. A szocialista tulajdonviszonyoknak dogmatikus felfogása volt ez. Figyelmen kívül hagytuk azt a tényt, hogy az ember a szocializmusban tulajdonos, termelő és fogyasztó egy személyben, s mint ilyennek, gazdasági érdekei vannak. A gazdaság mechanizmusa azonoan nem volt olyan, hogy feltételeket teremtett volna az egyéni és a kollektív érdekek leghatékonyabb érvényesülésének. E feltételek között — hiába hirdettük szakadatlanul — nem ráhatott érvényre az ember egyéni érdeke, íiogy Kčpességeinek megfeleli beosztást nyerjen, í/iunkája mennyisége és minősége szerint jutalmazzák. De a kollektíva (a vállalat) érdeke sem érvényesülhetett, az hogy maximális terméket hozzon létre minimális élő- és holtmunkaráfordítással, és ezzel javítsa a kollektív munkaerő újratermelési feltételeit. Elsősorban azért, mert az állam nem adott gazdasági önállóságot a kollektíváknak (a vállalatoknak). Nem tette lehetővé számukra, hogy szabad kapcsolataik legyenek a vevőkkel és az eladókkal (mind belföldön, mind külföldön), hogy szabadon terjeszkedhessenek, azt gyártsanak, amit akarnak, mert úgyis azt kell termelniük, ami szükségleteket elégít ki, termékeik árát bizonyos megszorításokkal saját maguk határozzák meg, azzal társuljanak, akivel akarnak. Figyelmen kívül maradt az a tény is, hogy a kollektív (vállalati) érdek érvényesítése attól is függ, hogy milyen arányban oszlik meg a kollektíva által létrehozott termék a kollektíva és a társadalom között, másrészt attól, hogy a kollektívánál maradó termékrész ho gyan oszlik meg a kollektíva tagjai között. A vállalatnak elsőrendű érdeke, hogy az általa gyártott termék egy része, akkora része, amellyel gazdasági önállóságát meg tudja valósítani, tiszta jövedelem formájában nála maradjon; hogy tulajdonosnak érezze magát. A vállalatok azonban nem érezhették magukat tulajdonosoknak, mert az állam maga összpontosította a társadalom tiszta jövedelmét, s ő határozta meg felhasználását. Nem tette lehetővé, hogy a vállalatok szükségleteket teremtve és szükségleteket kielégítve az anyagi javakat bizonyos korlátok között önállóan szaporítsák. Így az állam hiába próbálta gazdaságilag is érvényesíteni kizárólagos tulajono si szerepét, s az ebből következő akaratát átvinni a termelő kollektívákra — ez csak félig sikerült. A tervet ugyan globálisan teljesítették, de a választé kokat nem tartották be, sem a termelőeszközök, sem a fo gyasztási cikkek gyártásában, a beruházások pedig elhúzódtak. Ezért a sok hiánycikk, a rossz minőségű áru, ezért annyi befejezetlen beruházás, amelyekben milliók és milliárdok hevernek. Ezért bomlott meg a népgazdaság egyensúlya. A termelőkollektívák tehát nem érvényesítették érdekeiket, mert nem voltak érdekeltek az anyagi javak szaporításában. S ahol nincs érdek, ott nem lehet Jó munkát, munkafegyelmet, a testi és a szellemi erő maximális kifejtését várni az emberektől. Hát ezért dolgozunk úgy, ahogyan dolgozunk. És még az új irányítási rendszerben is így dolgozunk. Pedig az új irányítási rendszertől vártuk, hogy munkánkból nagyobb lesz a haszon. Vitathatatlan, hogy bizonyos javulást elértünk, s ezt az új irányítási rendszer érvényesítésének a javára is kell írnunk. Alapvető minőségi változásra azonban nem került sor. Elsősorban is a munkatermelékenység nem növekedett kielégítően, a készletek abnormálisan megnövekedtek, a fogyasztási cikkek piacán nem lett kevesebb a hiánycikk, a termékek minőségéről ne ls beszéljünk. Bár rövid időről van szó, mégis fel kell tennünk a kérdést: az új irányítási rendszer nem vált be? A vállalatokban — ahol nagy várakozással néztek elébe, sok reményt fűztek hozzá — azt mondják, hogy csak részben vált be. Hol van a hiba, hogy csak részben vált be? Az emberekben, hogy nem tudták jól alkalmazni? Vagy magában a rendszerben? Djból azt kell megállapítanunk, hogy csak részben van az emberekben a hiba. S a fő hiba? Az irányítási rendszer funkcionális gyengeségében? A gazdaságirányítási rendszerrel ugyanis mást nem akarhatunk elérni, mint azt, hogy biztosítsuk a kollektív és az egyéni érdekek érvényre juttatását. Vajon ez sikerült-e, mind a hazai, mind a külföldi piacokra történő termelést illetően? Az ún. szabályozó eszközök vajon egy irányban hatnak-e, hogy a vállalatok tevékenységét a kívánt mederbe tereljék? A vállalatokban felteszik azt a kérdést is, vajon az új irányítás nem az eddigi centralizált adminisztratív irányítás második kiadása ún. pénzügyi szabályozók formájában. Nem abban van-e a hiba, hogy az új irányítási rendszer nincs átgondoltan megszer kesztve, hogy nem vezettük ba egyszerre, a szabályokat mind untalan változtatjuk? Tény, hogy a vállalatokban bizalmatlanság nyilvánult meg az új irányítási rendszerrel szemben, aminek következtében nem tudják kidolgozni koncepciós tervüket, hogy tevékenységüket a távlati feladatoknak, főleg a műszaki fejlődés követelményeinek megfelelően végezzék. Pontatlanul hajtottuk végre a termelői árreform első szaka szát, nem oldottuk meg a vezető dolgozók anyagi érdekeltségét, nem jöttek létre a gazdasági versengés feltételei. Mindezek olyan kérdések, amelyek arra mutatnak, hogy gazdasági reformunk továbbfejlesztésében jobban figyelembe kell venni a vállalati szférát. A párt akcióprogramjában lefektetett gazdaságpolitikai elkép zelések sem épülhetnek másra mint arra, hogy az állam félté teleket teremt az egyéni és a kollektív érdekek leghatéko nyabb érvényesülésének minél Jobb összeredmény érdekében. Ha van társadalmi érdek, akkor ez az. MÉSZÁROS GYÖRGY tooPoic

Mfitpieleitú • Milyen választási bizottságok vannak és mi a szerepük? — A választási bizottságok — a Nemzeti Front illetékes szervének javaslata alapján — Csehszlovákia Kommunista Pártjának, más pártjainknak és társadalmi szervezeteinknek képviselőiből alakulnak. Hatáskörük szerint megkülönböztetünk központi, szlovákiai, kerületi, prágai városi, járási, városi, helyi, választókerületi és választókörzeti választási bizottságokat. Feladatuk gondoskodni a választások megszervezéséről, zavartalan menetéről, az ezzel járó feladatok ellátásáról, és főképp a választási előírások pontos betartásának ellenőrzéséről. Ezen túlmenően a Nemzeti Front, a nemzeti bizottsági választásokat Irányító választási bizottságainak (kerületi, járási, városi és helyi) az alábbi alapvető tennivalóik vannak: a képviselőjelöltekre vonatkozó javaslatok összpontosítása; e javaslatoknak és a lajstromozásra (regisztrálásra) javasolt sorrendnek nyilvános megtárgyalása a választókkal; ennek alapján a Nemzeti Front képviselőjelöltjei javaslatai sorrendjének végleges kidolgozása, és a jelöltek lajstromozása a választókörzeti választási bizottságoknál; a szavazólapok elkészítésének biztosítása; az adott nemzeti bizottság valamennyi választókerületében a szavazás eredményeinek megállapítása; a választások után az ezzel összefüggő iratok átadása a nem-, zeti bizottság mandátumvizsgáló bizottságának. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a választókerületi és a választókörzeti választási bizottságok helytelen eljárása elleni panaszokról a Nemzeti Frontnak az a vAlasztási bizottsága dönt, amely irányítja az adott nemzeti b, :ottság választását. A döntés megfellebbezhető a magasabb fokú választási bizottságnál. (g. i.)