Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-01 / 31. szám, csütörtök

S Z U L Ő.K, N E V E L Ő K F Ó R UM A Néhány gyakorlati tanács pályaválasztóknak KIM KOSZTYENKÓ: AZ ÜZEMEKNEK magasan szakképzett dolgozókra van szükségük, olyanokra, akik a bérosztályozási jegyzék legma­gasabb osztályainak megfelelő­en Igényes munkát végeznének, és különféle műszaki funkciót (gyártásvezető, darabbérező, műhelytervező, mester stb.), töl­tenének be, vagyis olyan helye­ken működnének, melyek szak­középiskolai végzettséget igé­nyelnek. Azoknak az üzemek­nek, melyeknek szakközépká­derekre van szükségük saját in­tézeteikben képezhetik ezeket. A szakképesítés három és négyéves szakiskolában szerez­hető meg. A tanulási idő öt év, a szaktantárgy tanulására szánt időből és a dolgozók középisko­láin végzett tanulmányi időből áll. Amennyiben a szaktantárgy tanulása három évet vesz igény­be, a foglalkozás mellett tör­ténő tanulás még további két évig tart. Ha a szaktanulás négy éves, a tanulmányi idő már csak egy év. A szakiskola végzett növen­dékei az Illetékes szakbői ké­pesítést nyernek, a szakközép­iskolának megfelelő tudást (a volt mesteriskola) és az álta­lános műveltséget nyújtó kö­zépiskolai végzettséggel egyen­értékű érettségi bizonyítványt szereznek, mely lehetővé teszi, hogy bármelyik főiskolán foly­tathassák tanulmányaikat. A tanulmányi idő folyamán az ipari tanulók Iskolába és műhelybe Is járnak egyaránt. A tanulásra focdított idő eltel­te után a diák%k az érvényes előírásoknak megfelelően zá­róvizsgán vesznek részt. A ta­nulmányi idő hátralévő részét esti Iskola formájában szerve­zik meg, melynek keretében he­tente három vagy négy napon át tizennyolc tanítási órát hall­gatnak. Az utolsó, azaz az ötö­(lik évfolyamban a tanulók érett­ségi vizsgát tesznek a közép­iskolákra vonatkozó irányelvek alapján. Az említett iparitanuló iskolá­í»a azok kérhetik felvételüket, akik kielégítő előmenetellel vé­gezték el az alapiskolát (a 9. évfolyamot) és az illetékes vállalattal a tanulóviszonyról szerződést kötöttek s eleget lesznek a középiskolák nappa­li tagozata számára előírt fel­vétel feltételeinek. A folyamodók kérvényt, 11­ietve kitöltött nyomtatványt gyújtanak be, melyen pontosan Megjelölik a szakot. Ilyen nyomtatványok az alapiskolák kilencedik évfolyamának osz­tályfőnökeitől szerezhetők be. A kitöltött nyomtatványt már­eius tizenötödikéig kell átadni az osztályfőnöknek. Az Iskola a kérvényt megfelelő vélemé­nyezéssel látja el és március öarmincig továbbítja annak a vállalatnak, ahová a tanuló a felvételét kéri. A felvételi vizs­gákon a foglalkozás mellett ta­nuló középiskolásokra vonatko­zó utasításoknak megfelelően vesznek részt. Az 1968—69 tan­évben az ötéves iparitanuló is­kolákon június 20-án, a poligrá­lia szakágazataiban május 24-én kerül sor felvételi vizsgákra. AZ EMLÍTETT INTÉZETEKBE azokat a tanulókat is felveszik, akik a középiskola nappali ta­gozatán már eredményesen fel­vételiztek, helyszűke miatt azonban nem vették őket fel. Kérésükre az iskola igazgatója (ahol felvételi vizsgán vettek részt) továbbítja a szakiskolá­nak a felvételi vizsgáról szóló jegyzőkönyvet. A felvételi vizs­gák eredményeit a tanulóval legkésőbb június 30-ig tudatják. Szlovákiában az ötéves szak­tanulmányt a következő szako­kon nyitják meg: üzemi vegyész (a bratislavai G. Dimitrov Vegyi Üzem és a humenné i Chemko vállalat mellett), a kőolajgyár­tás üzemi vegyésze (a bratisla­vai Slovnaftban), a gumigyár­tás üzemi vegyésze (a púchovt Május 1. Gumigyárban), csősze­relő munkása (bratislavai Slov­naftban), géplakatos (a Kysuc­ká Nové Mesto-1 ZVL Üzem, a komáromi Steiner Gábor Hajó­gyár, a Nové Mesto nad Váhom-1 iparitanuló Iskola, a piesoki Gépgyár, a Dubnica nad Vá­hom-i SMZ Üzem, a detval Gép­gyár, a Považská Bystrlca-i Gépgyár, a košicei Kohóipari Építő Vállalat és a poprádi Va­gongyár mellett), szerszámké­szítő (a Liptovský Hrádok-i Teslában és a Dolný Kubín-i Iparitanuló Intézetben), üzem­lakatos (a Liptovský Hrádok-i Teslában, a bratislavai Slovnaft­ban, a detval Gépgyárban, a bra­tislavai J. Dimitrov Vegyi Üzem­ben 1, műszerész (a Stará Turá-i Chiranában), fémesztergályos (a Kusucké Nové Mesto-i ZVL Üzemben, a piesoki Gépgyárban, a Dubnica nad Váhom-i SMZ Üzemben, a detval Gépgyárban, a Považská Bystrica-i Gépgyár­ban és a Dolný Kubín-i Iparita­nuló Iskolában), motorosmozdo­nyok gépésze (a zvoleni vasúti közlekedéslpari-tanuló iskolá­ban) vezérlő berendezések vil­lanyszerelője (a žilinai Közép­szlovákiai Energetikai Üzem­ben), üzemi villanyszerelő (a košicei Kelet-szlovákiai Vasmű­ben és az istebnéi Kovohuty (a vrútkyi, a zvoleni és košicei Vasúti Iparitanuló Intézetben), az elektronikai berendezések műszerésze (a Stará Turá-i Chi­ranában és nižnái Teslában), a jelző és biztonsági berendezé­sek elektroműszerésze (a ko­šicei Vasúti Iparitanuló Iskolá­ban ), hírközlési berendezések műszerésze (a bratislavai, a ru­žomberoki, a Banská Bystrica-i és a košicei Postaigazgatóság mellett), a távközlési berende­zések szerelője (a Liptovský Hrádok-i Teslában), a mérő- és szabályozó műszerek mechani­kusa (a bratislavai Slovnaft és a humennéi Chemko Vállalat­ban), építőipari szerelő (a ko­šicei Kohóipari Építő Vállalat­ban), betűszedő, könyvnyomta­tó- és ofszetgépeken dolgozó nyomdász (a bratislavai Poli­gráfiai Üzemben), fonó (a ru­žomberoki V. I. Lenin Pamut­szövő Üzemben), cipész (a bar­dejovi Augusztus 29. Üzemben), élelmiszerelárusító (a bratisla­vai Schiffel utcai, a zvoleni és a bánovái Iparitanuló Iskolá­ban), vaskereskedő (a bratisla­vai Schiffel utcai Iparitanuló Intézetben). A vállalatok az Oktatásügyi Minisztérium által jóváhagyott szakágazatokban ezenkívül más szakokat ls létesíthetnek. Ilye­nek: acélkohász, a tüzelőanyag szakértője, rostanyagokat keze­lő vegyész, acélszerkezeteket szerelő munkás, géplakatos a vonatokon, marós gépkocsijaví­tó, repülőgépek műszerésze, szervezési és számítógépek mű­szerésze, távközlési műszerész, női és férfiszabó, bőrcserző, ci­pő felsőrész készítő, szakács és pincér. A FOGLALKOZÁS mellett öt­éves tanulmányt folytató diá­kok a munkakedvezményről, va­lamint a középiskolai szakké­pesítést nyújtó iskolákon a fog­lalkozás mellett tanulók gazda­sági biztosításáról szóló kor­mányrendelet értelmében mun­kakedvezményben részesülnek: heti 4—8 óra fizetett szabad idő, minden tanévben két nap fizetett szabadság a vizsgák előtt, három hét fizetetlen sza­badság az érettségi előtt (ez idő alatt az üzem a tanulónak tanulmányi segélyt nyújt) s ezenkívül további két hét a tanulmány befejezésére, Illet­ve az érettségi vizsgára a bér megtérítése és a tanulmányi se­gély nélkül. MICHAL KOCKA központi tanfelügyelő Az A példa Az öt év körüli fiúcska már hosszabb ideje áll lapátkája nyelére támaszkodva a hóbucka szálén. Anyukája csodálkozva szólt rá. — Kisfiam, miért nem ját­szol? — Mert dolgozok, mondta büszkén. — Dolgozol? És így — ké­pedt el a mama? — Anyuka, nézd csak a bácsi­kat, akik a villamosvasutat csi­nálják, azok is így dolgoznak. —szt— utolsó napok Krasznodon a donyecl szénmedcnce egyik kisvárosa. Aligha akad olyan ember, aki ne hallotta volna hírét az itt lejátszódott eseményeknek, a szovjet fiatalok hősiességének Mintegy száz szovjet ifjú és leáuy hősies antifasiszta harcáról filmek, drámai alkotások, versek, dalok születtek, s városok és munkástelepü­lések, iskolák stb. őrzik nevüket. Hősiességüket örökítette meg Fagyejev ismert regénye, Az Ifjú Cárda ls. Huszonöt éve azoknak a tragikus eseményeknek, amelyekrőt az emberiség sohasem feledkezhet meg. Nyolc kivételével mind­annyian elpusztultak, életüket adták a szabadságért — a fasiz­mus elleni harcban. A tragikus eseményekre emlékezve részleteket közlünk Kim Kosztyenko: Ez történt az Ifjú Gárdával című köny­véből, melyben a szerző tanúvallomások s dokumentumok alap­ján eleveníti fel a nehéz napokat. A szovjet állambiztonsági szervek ugyanis 1959-ben leplezték le a hazaáruló Vaszilij Pod­tlnni|t, aki 1941-ben megadta magát a németeknek, s a szolgá­latukba állt. Krasznpdon megszállása Idején az egyik rendőrőrs parancsnoka, majd a városi rendőrség helyettes vezetője volt, • jelentős szerepet játszott abban, hogy az If|ú Gárda hőseit kegyetlenül kivégezték. Huszonöt év telt el azóta. Lassan begyógyulnak a sebek, „eny­hül a bánat és a fájdalom, de a szovjet emberek sohasem felej­tik el az Ifjú Gárda illegális Komszomol-szervezet megteremtői­nek, vezetőinek és tagjainak halhatatlan hőstettét". A kínhalált halt szovjet fiatalok tragédiája ma azonban üzenet is egyben a világ jószándékú embereinek: „Legyetek éberek, óvjátok meg a békét a Földön!" E GÉSZ NAP szüntelen dübörgés töltötte be a várost. Alig volt hely a krasznodoni utakon. A zsúfolásig elárasztott főútvo­nalon, az utak szélén és magán az olvadó hóval borított sztyeppen véget nem érő sorokban vo­nultak a katonák. Podtinnij a kapuban állt, és tekintetével kö­vette a nyugat felé vonuló katonák rendezetlen oszlopait. A német csapatok immár harmadik órája vo­nulnak az utcákon megszakítás nélkül. Elhagy­ják a várost... Természetesen ő megértette, hogy valahol a Krasznodonba vezető utakon állí­tottak védőcsapatokat, melyek fedezik a vissza­vonulást. De ki tudja, meddig tartják magukat a németek? Hendemann őrnagy már rég teherautó­ra rakta csapatát, és elhajtatott Krasznij Lucsba. Amikor Podtinnij tudomást szerzett erről, azon­nal utána akart menni. De mi legyen a foglyok­kal. A rendőrség celláiban negyven szovjet hadi­fogoly volt, akik át akartak szökni övéikhez a frontvonalon. Podtinnij reggel megkérdezte Sohnstól, mitévő legyen. Az érthetetlenül mor­mogott valamit az őrség megerősítésével kap­csolatban, és letette a kagylót; Podtinnij nem merté közölni vele, hogy a rendőrök az éjszaka folyamán megszöktek. Ellenőrizte a zárakat a cellaajtókon, és kiment az utcára. A legszívesebben köpött volna mindenre, és el innét. Igen, csak gyorsan el, a szürkészöld ka­tonatömeg után, csak minél messzebb kerülni a szörnyű dübörgéstől, amely egyre jobban köze­ledett a Donyecen túlról. Bizonytalan mozdulattal begombolta köpenyét és a készen álló szekér felé Indult. Hirtelen egy kurta kacabajkás férfi szaladt be az udvarra, és elkapta a köpenye ujját. — Hé, barátom! Itt akarsz maradni talán? Té­továzol? Podtinnij csodálkozva nézett vissza, Werner személyes tolmácsa állt előtte, a ragyás legény, akit Orlov dolgozószobájában látott Rovenyki­ban. — Nem, még nem kaptam parancsot — szólalt meg Podtinnij. — A parancsot várom... A ragvás harsányan felnevetett: — Hahahal Te ostoba, ki fog neked ilyen pa­rancsot adni? Tűnj el, amíg nem késő! Az oro­szok átkeltek a Donyeconl A barátod, Orlov már réges-rég Krasznij Lucsban van. Épp most jövök onnan... — És hova lettek a foglyok? Elhajtották őket? — Még mit nemi Kivittük őket az erdőbe, és ... — a ragyás a tenyere élével belevágott a leve­gőbe — valamenyitl Azt a hármat ls, akit te hoztál. A ROVENYKI csendőrfőnök személyes tol­mácsa a következőket mondta el Podtin­nijnak: Werner és egy ismeretlen tiszt Krasznij Lucs­ból azon buzgólkodott, hogy teljesítse a kerületi csendőrség parancsát, és vallomást csikarjon ki a rovenyki rendőrségen őrzött ifjúgárdistáktól. Mindenáron borsot akartak törni krasznodoni kollégái orra alá, akik semmire sem mentek ve­lük. Semmitől sem riadtak vissza, csak hogy val­lomásra bírják a komszomolistákat. A középkori inkvizíció legborzalmasabb kínvallatásait kegyet­lenség szempontjából nem lehetett összehasonlí­tani azzal, amit a bátor illegális harcosoknak el kellett szenvedniük. Különös igyekezettel „dolgozták meg" Oleg Kosevojt és Ljuba Sevcovát — a hóhérok azt re­mélték, hogy tőlük rendkívül fontos értesülése­ket szereznek. Őket kínozták meg a legvadálla­tibb módszerekkel. Ljuba Sevcova kihívóan viselkedett a kihall­gatásokon. Gúnyosan mosolygott, minden kér­désre szemtelenül válaszolt. Amikor a hóhérok kínozták, Ljuba harapott, az arcukba köpött. A vadállat Gestapo-legények egy árva szót sem tudtak kiszedni ebből a lányból.., Élete utolsó napjáig megmaradt az életkedve, meg az éles nyelve is. Ő maga nem csüggedt el, és azt sem hagyta, hogy a többiek kétségbees­senek. — Szeretem az életet — mondta cellatársai­nak. — A jövőben a szovjet fiatalok még sok­sok tavaszt és aranyló őszt fognak megérni. Tiszta, békés kék ég ragyog majd fölöttük, és fényes holdvilágos éjszaka, nagyon-nagyon szép élet lesz Itt a mi drága, szeretett szovjet ha­zánkbanl Én nem félek a haláltól. Tudom, miért adom oda az életem és erre felkészültem. Csak az anyámat sajnálom, olyan beteg szegény... Ljuba gyengéd szívvel Imádta az édesanyját és mindig rá gondolt. Amikor a börtöncellában volt, fondorlatos módon egy kis levélkét juttatott el hozzá: „Erőt, egészséget, Anyácskám és Mihajlovnal Anyácskám, már biztosan tudjátok, hol va­gyok ... Bocsáss meg mindenért. Téged talán még látlak utoljára, de apámat valószínűleg nem látom többé. Mama, add át üdvözletemet Masa néninek és mindenkinek, mindenkinek ... Ne haragudj rám, és most: a viszontlátásra! Kislányod: Ljubasa" Rovenykiban is többször megpróbált levelet eljuttatni az édesanyjának, de mindhiába. Né­hány órával kivégzése előtt cellája falára ezt írta egy darab téglával: „Mama, most is rád gondolok. A Te Ljubasád." Oleg Kosevoj már az első kihallgatáson kate­gorikusan megtagadta a választ a hitleristák kérdéseire. Hallgatott... Csak egyetlenegyszer kiáltott fel, amikor a hóhérok különös kegyet­lenséggel gyötörték: „Ügyis elpusztultok, fasisz­ta bitangok! Eljő a vég, már közel vannak a mie­ink!" Csupán ennyit hallottak a hóhérok e tizen­hat éves fiú szájából, aki a szörnyű kínzástól teljesen megőszült. A fasiszták vak haragjukban egyik szemét kiverték, a testébe égették Komszo­mol-igazolványának a számát. Amikor a Rovenykiban állomásozó német csa­patok megkapták a visszavonulási parancsot, Werner telefonált Renatus ezredesnek, és meg­kérdezte, mit tegyen a letartóztatott krasznodoni partizánokkal. „Agyonlőni, azonnal!" — hangzott az ezredes válasza. Hajnalban, reggel hat óra körül, február ki­lencedikén Werner géppisztolyt vett magához, pálinkásüveget dugott a derékszíjába, magával vitte a tolmácsot, és elindult a rovenyki városi parkba. Ütközben többször is húzott egyet a fias­kóból, „hogy élesebb legyen a szemem" — ma­gyarázta a tolmácsnak. A park mélyén egy frissen ásott gödör mellett megálltak. Léptek hallatszottak messziről. Egy csendőrosztag Fromme altiszt vezetésével meg­kötözött kezű fiatalokat kísért a gödörhöz. Kö­zöttük volt Oleg Kosevoj ls. Werner megint húzott egyet a fiaskóból, fel­emelve a géppisztolyt, rekedt hangon vezényelt „Tűz". Eldördült a sortűz. Oleg a gödör szélére zuhant, még élt. Ottó Drewitz, az egyik SS-legény odaugrott, Oleg halántékához szorította a pisz­toly csövét, és lőtt... Egy idő múlva a gödörhöz vezették a második csoportot. Elöl lépkedett Ljuba Sevcova, sötétkék kabátban, bolyhos kendőben, frissen, mint min­dig. Néhány lépésnyire a gödör szélétől megállt, ledobta magáról a kabátot, és a kendőt odacsap­ta a legközelebb álló hitlerista arcába, és meg­fordulva, gyorsan kezet fogott társaival. Aztán gyűlölettel pillantva Werner arcába, így kiáltott: „Felelni fogtok értünk, gazemberek! Közelednek a mieink! Halál..Még mondani akart valamit, de az eldörrenő sortűz nem hagyta végigmon­dani ... — És másnap reggel elmenekültünk Rovenyki­ból — fejezte be elbeszélését a ragyás. — Krasz­nij Lucsban van a gyülekezőhely. Igyekezz te is odamenni! P ODTINNIJ nem habozott tovább. Léleksza­kadva rohant a kerületi kórházba, ott székelt a csendőrség. Átlendült a torná­con, végigrohant az irodákon — üres minden ... Sohns megszökött Krasznodonból, őróla megfe­ledkezett, semmiféle utasítást nem adott. Lihegve, a hóbuckák között bukdácsolva ro­hant vissza a szürke barakkba. Remegő kézzel eloldozta a gyeplőszárat, kivezette a kapun a lovakat, észbe kapott, és hirtelen visszarohant a barakkba. Kinyitotta az összes cellaajtót, és nagy káromkodás közepette, a. foglyok hátát gép­pisztolyaggyal ütlegelve, kivezette őket az ud­varra. Felsorakoztatta valamennyit a kerítés mentén. Végigpillantott agyongyötört, sápadt ar­cukon, aztán határozott mozdulattal felkapta géppisztolyát, s derékmagasságba célozva, le­adott egy sorozatot... Nem nézett semerre, felugrott a szekérre, a lovak közé csapott az ostorral, és egyenest elő­rehajtott a sztyeppén át A város szélén már ropogtak a géppuskák, és ezer meg ezer torokból hangzott a győzelmes „hurrá!" az utcákra kirohanó emberek felé. K RASZNODON főterén emlékművet emeltek az Ifjú Gárda hőseinek. A Szovjetunió minden részéből és külföldről ls felkere­sik ezt az emlékművet, hogy tisztelegjenek a hős ifjak haló porai előtt. Kialakult hagyomány, hogy minden esztendő­ben összejönnek Krasznodonban az elesett hő­sök bajtársai, a nyolc életben maradt Ifjúgárdis­ta. A gyászünnepségen, melyet elhunyt társaik temetése napján rendeznek meg, mindig ünne­pélyesen megfogadják, hogy bosszút állnak ha­lálukért, mindig és mindenütt magasan lobogtat­ják az Ifjú Gárda eszméinek zászlaját. Minden évben elmennek a közös sírhoz, hogy elmond­ják egymásnak, hogyan tartották meg adott sza­vukat. II. 1. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom