Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)
1968-02-22 / 52. szám, csütörtök
1948 februárjának forradalmi eszméi mai életünket is áthatják (Folytatás az 1. oldalról) Bizottsága ünnepi ülést tartott a prágai Tyl Színházban. Dr. Alois Neuman, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, igazságügyminiszter beszédében megemlékezett arról a fejlődésről, amely az 1948-as februári eseményekhez, a Csehszlovák Szocialista Párt megalakulásához vezetett és emlékeztetett arra, milyen mértékben vette ki részét a párt a szocialista társadalom építéséből. Az SZKP küldöttsége Tegnap Prágába érkezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, amely Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának vezetésével részt vesz a februári események 20. évfordulójának ünnepségein. A küldöttség tagjai: Pjotr lefimooics Seleszt, az SZKP Központi Bizottsága politikai bizottságának tagja, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, Leonyid Szergejevics Kulícsenko, az SZKP Központi Bizottságának tagja, az SZKP volgográdi területi bizottságának első titkára, Konsztantyin Fjodorovics Katusev, az SZKP Központi Bizottságának tagja, az SZKP gorkiji területi bizottságának első titkára és Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete. Az SZKP küldöttségének tagjait a ruzynéi repülőtéren a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagjai és póttagjai: Oldrich Cerník, laromír Dolanský, Alexander Dubček, Ji'ŕí Hendrych, Drahomír Kolder, Jozef Lenárt, Antonín Novotný, fan Pilier, Otakar Siműnek, Antonín Kapek, Štefan Sádovský és Martin Vaculík, továbbá Pavel Hron, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós bizottságának elnöke, Vladimír Koucký és Ľubomír Strougal, a CSKP Központi Bizottságának titkárai íogadták. A fogadáson Jelen volt Václav Dávid külügyminiszter is. A LEM P küldöttsége Tegnap délután megérkezett Wladyslaiv Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa tagjának vezetésével a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttsége ls, mely részt vesz a februári ünnepségeken. A küldöttség tagjai: Edward Gierek, a LEMP KB politikai bizottságának tagja, a LEMP katowicei vajdasági bizottságának első titkára, Wladyslaw Pylatowski, a LEMP Központi Bizottságának tagja, a LEMP wroclawi vajdasági bizottságának első titkára és Wlodzimierz Janiurek, a Lengyel Népköztársaság prágai nagykövete. A Lengyel Egyesült Munkáspárt képviselőit csehszlovák földön a CSKP KB elnökségének tagjai és péttagjai: Alexander Dubček, Drahomír Kolder, Jozef Lenárt, Martin Vaculík, továbbá Vasiľ Biľak, az SZLKP KB első titkára, Vladimír Koucký, a CSKP KB titkára, valamint a párt és a közélet további személyiségei fogadták. Az NSZEP küldöttsége Tegnap szintén Prágába érkezett a Német Szocialista Egységpárt küldöttsége, amely részt vesz a februári győzelem 20. évfordulójának ünnepségein. A küldöttséget Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke vezeti. A küldöttség tagjai: Hermann Matern, az NSZEP KB politikai bizottságának tagja, az NSZEP KB Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Günter Mittag, az NSZEP KB politikai bizottságának tagja, a KB titkára, Werner Krolikowski, az NSZEP KB tagja, az NSZEP drezdai kerületi bizottságának vezető titkára, Max Zimmerring, az NSZEP KB póttagja és Peter Florin, az NDK csehszlovákiai nagykövete. A vendégeket a ruzynéi repülőtéren Alexander Dubček, Jifí Hendrych, Jozef Lenárt és Antonín Novotný, a CSKP KB elnökségének tagjai, Vladimír Koucký és Ľubomír Strougal, a CSKP KB titkárai, valamint politikai és közéletünk további képviselői fogadták. Az RKP küldöttsége Megérkezett a Román Kommunista Párt küldöttsége. A küldöttséget Nicolae Ceausescu, az RKP Központi Bizottságának főtitkára, az államtanács elnöke vezeti. Tagjai: llie Vérdét, az RKP Központi Bizottsága végrehajtó bizottsága állandó elnökségének tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, Manea Manescu, az RKP Központi Bizottságának titkára és Ion Obradovicl, az RSZK csehszlovákiai nagykövete. A román vendégeket a prágai főpályaudvaron a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagjai és póttagjai: Alexander Dubček, Antonín Novotný, Otakar Šimúnek, Antonín Kapek, valamint Pavel Hron, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, továbbá Vladimír Koucký, a CSKP Központi Bizottságának titkára és Václav Dávid, a CSKP Központi Bizottságának tagjai fogadták. A BKP küldöttsége Tegnap fél tizenegy előtt szállt le a ruzynéi repülőtérre Bulgária Kommunista Pártja küldöttségének különrepülőgépe. A küldöttséget T odor Zsivkov, Bulgária Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke vezeti. A küldöttség tagjai: Sztojan Karadzsov, a BKP Központi Bizottságának tagja, BKP KB Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, Paraskeva Bozsakova, a barkovicei földművesszövetkezet (michajlovgrádi kerület) elnöke és Sztajko Nyedelcsev, a Bolgár Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete. A bolgár pártküldöttséget Oldrich Cerník, Alexander Dubček és Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagjai, Vladimír Koucký és Ľubomír Strougal, a CSKP KB titkárai, valamint a párt és a közélet további képviselői fogadták. A JKSZ küldöttsége Az esti órákban megérkezett a Jugoszláviai Kommunisták Szövetségének küldöttsége is. A küldöttséget Velko Vlahovics, a Jugoszláviai Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének tagja vezeti. Tagjai: Bosko Siljegovtcs, a JKSZ Központi Bizottsága nemzetközi kapcsolatokkal és a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseivel foglalkozó bizottságának alelnöke, valamint Trpe Jakovlevszkt, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság prágai nagykövete. A jugoszláv küldöttséget a ruzynéi repülőtéren Oldrich Cerník, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, Antonín Kapek és Štefan Sádovský, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagjai, Vladimír Koucký és Ľubomír Strougal, a CSKP Központi Bizottságának titkárai, valamint a párt- és közélet más képviselői fogadták. Lipcsei előzetes A Német Demokratikus Köztársaság prágai nagykövetségének dolgozói, élükön Fritz Koch kereskedelmi tanácsossal, tegnap Bratislavában sajtótájékoztatót rendeztek az idei tavaszi lipcsei vásár előkészületeiről. Többek között elmondották, hogy Csehszlovákia az idén már negyedszer vesz részt a vásáron, és a Szovjetunió után a második legnagyobb külföldi kiállító. A március 3—12-én sorra kerülő vásáron a szocialista országok számos olyan ipari terméket mutatnak be, amelyeket a KGST-n belüli szakosítás keretében gyártanak. (tg.) Vasil Biľak elvtárs köszönetnyilvánítása (CTK) —Vasil Biľak elvtárs, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára e funkcióba való megválasztása alkalmából igen sok gratuláló levelet és táviratot kapott. A levelekben és táviratokban a párt- és társadalmi szervek és szervezetek, ipari és mezőgazdasági üzemek, valamint a kulturális intézmények dolgozói csoportosan és egyénileg kifejezésre juttatják egyetértésüket a CSKP Központi Bizottsága és az SZLKP Központi Bizottsága januári ülésének határozataival, és ígérik, hogy következetesen teljesítik az ezekből a határozatokból reájuk háruló valamennyi feladatot. A szívélyes üdvözletekért és a bizalom őszinte megnyilvánulásáért Bifak elvtárs köszönetét fejezi ki. Ünnepi ülés a szovjet hadsereg 50. évfordulója alkalmából (ČTK) — Néphadseregünk képviselői ünnepi gyűlést tartottak tegnap Prágában a szovjet hadsereg megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére. Az ünnepi gyűlésre a Klement Gottwald Katonai Akadémia nagytermében került sor, és részt vett rajta Bohumír Lomský hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Egyd Pepich vezérezredes, a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, Ludvig Svoboda hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió hőse, Zdenék Fierlinger, a CSSZBSZ KB elnöke és a csehszlovák néphadsereg tábornoki kara. Az ülésen részt vett a szovjet hadsereg küldöttsége K. V. Krajnyukov vezérezredes vezetésével. Az egymilíiömodik érsekújvári hűtőszekrény (CTK) — Tegnap reggel röviddel 11 óra után az érsekújvári Elektrosvitben elkészült az egymilliomodik hűtőszekrény. Az üzem már csaknem 15 esztendeje gyárt hűtőszekrényeket. Jelenleg Csehszlovákiában mindem negyedik háztartásban Elektrosvit-hűtőszekrény áll. Gyártmányai közül a legkedveltebb a 40 literes, amelyet 11 esztendővel ezelőtt kezdtek Érsekújváron gyártani. RÖVIDEN * A Barátság kőlolajvezeték — amely a világon a leghoszszabb — ma ünnepli hatodik születésnapját. A kujbisevi kőolajmezőkről hazánkig 4500 kilométer hosszú acél csővezetéket raktak le. A vezeték ma már Lengyelországnak, a Német Demokratikus Köztársaságnak és Magyarországnak is szállít kőolajat. •k Dr. Bohuslav Cambel professzor, a bratislavai Komenský Egyetem rektora tegnap fogadta Olav Brendhovd lelkészt, a göttingeni Nansen-ház igazgatóját. A Komenský Egyetem tudományos tanácsa Brenhovdot a nemzetek közötti megértés terén kifejtett tevékenysége elismeréséül aranyéremmel tüntette ki. * A Slovenský spisovatef Kiadóvállalat múlt évi díjait Valentín Beniak „Hrachor" című verseskötetéért és Stanislav Šmatlák „Básnik Laco Novomeský" című monográfiájáért kapta. A fordítás terén Ctibor Stítnickýt tüntették ki, aki Radnóti Miklós verseit fordította szlovákra, valamint Ľubomír Feldeket, aki Majakovszkijt tolmácsolta. Bestiális apa (CTK) — A Prievidzai Járásbíróság Anna Zuková vezette büntetőtanácsa tegnap tárgyalta Rudolf Krištof 35 éves novákyi lakos bűnügyét, aki többször erőszakot követett el kiskorú lányán. A vádlott kihasználva felesége távollétét, fenyegetéssel kényszerítette kiskorú leányát, hogy vele közösüljön. A járásbíróság az apát 7 évi szabadságvesztésre ítélte. A vádlott az Ítéletet elfogadta. Folytatódnak a heves harcok (Folytatás az 1. oldalról) A Khe San-i piatőt minden oldalról szabadságharcosok veszik körül. A dzsungel borította környező hegyoldalakon B-52-es amerikai nehézbombázók szerdán reggel is 5 szőnyegbombázást hajtottak végre, abban a reményben, hogy szétrombolhatják a szabadságharcosok állásait. Egy amerikai szóvivő szerdán bejelentette, hogy előző nap a légierő és a haditengerészet harci repülőgépei vasúti pályatesteket bombáztak a VDK északnyugati vidékén, mindössze 46 kilométernyire a Kínai Népköztársaság határitól. * Közéleti személyiségek letartóztatása Saigonban Saigon belvárosában szerdán autójából rángatták ki a rendőrök Thich Tri Quang buddhista boncot, aki az elteit években a vallási „engedetlenségi mozgalom" élén állt és 1966-ban a kormány elleni tüntetésekre vezette több ezer hívét. Ö a harmadik kiemelkedő közéleti személyiség, akit a saigoni rendszer két napon belül letartóztatott. Truong Dinh Dzut, aki a szeptemberi elnökválasztásokon ellenzéki programmal a legtöbb szavazatot szerezte meg a Thleu-klikk mögött, kedden este a lakásáról hurcolták el. Szintén letartóztatták Au Truong Thanh volt gazdaságügyi minisztert. Meg nem erősített jelentések szerint több más vezető értelmiségi is őrizetben van. U Thant találkozója Johnsonnal — svéd diplomata utazik Hanoiba Washington —Stockholm — U Thant, az ENSZ főtitkára szerdán a Fehér Házban felkereste Johnson elnököt. A látoga'tásra U Thant kérésére került sor. A főtitkár ezután Rusk külügyminiszterrel ebédelt. Mint ismeretes, U Thant csütörtökön tért vissza New Yorkba magánjellegűnek minősített tárgyalássorozatáról, amelynek során kapcsolatot vett fel a VDK képRejtélyes robbanás Washington — Szerdán a kora reggeli órákban robbanás történt a szovjet nagykövetség épületénél. A robbanás kisebb károkat okozott, az épület könyvtárhelyiségében és a környéken több ablak betört. A rendőrség szerint bombát dobtak a követségre. Az amerikai külügyminisztérium sajnálkozását fejezte ki Dobrinyin szovjet nagykövetnek és kijelentette, a hatóságok mindent megtesznek a merénylet körülményeinek tisztázására. A washingtoni rendőrség és az FBI vizsgálatot folytat. A szovjet nagykövetség egyelőre nem adott ki közleményt a rejtélyes robbanásról. Az egész eset különlegessége az, hogy a szovjet nagykövetség épületét éjjel-nappal őrzi a washingtoni rendőrség, sőt valószínűleg az FBI polgári ruhás szervei is. Tehát úgyszólván kizárt eset, hogy valaki ezek tudta nélkül megközelíthesse az épületet, bombát helyezhessen el és észrevétlenül eltűnjék. viselőivel Oj-Delhiben és Pá rizsban, s egyebek között tanácskozott a Szovjetunió, Anglia és Franciaország vezetőivel. Az AFP hírügynökség pekingi tudósítójának jelentése szerint Leonard Petri, Svédország Kínában működő nagykövete ma a VDK fővárosába utazik. Egyelőre nem Ismeretes, hogy ez az utazás mennyiben függ össze a VDK moszkvai nagykövetének, Nguyen The Chanhnak jelenlegi svédországi tartózkodásával. McNamara és a tonkini incidens McNamara amerikai hadügyr miniszter a szenátus külügyi bizottságában nyilatkozott az 1964-es tonkini incidensről, amelyet a Johnson-kormányzat ürügyként használt fel a vietnami háború kiszélesítéséhez és a VDK bombázásának megindításához. Az amerikai hadügyminiszter nyilatkozatában, amelyet a bizottság ülése után a Pentagon tett közzé, elismerte, hogy az a két amerikai romboló, amely 1964 augusztusában a vietnami partokat megközelítette, jelderítési megbízatást kapott a VDK hadihajóinak akcióira vonatkozóan. McNamara Johnson elnök, a külügyminiszter és a katonai vezetők nevében visszautasította azt a Jeltevést, hogy az incidenst az Egyesült Államok kifejezetten azért provokálta, hogy ürügye legyen a VDK megtámadására, és elfogadtassa a kongresszussal az úgynevezett „tonkini határozatot", amellyel kapcsolatban az utóbbi időben egyre gyakrabban hangzik el az a megállapítás, hogy Johnson elnök a vietnami háború kiszélesítésével túllépi a határozat szabta kereteket is. A VDK hajlandó engedményekre? Meg nem erőstett párizsi hírek szerint a VDK kormánya hajlandó bizonyos engedményekre, hogy megkezdődhessenek a béketárgyalások Vietnamról. Ezt az álláspontot állítólag a múlt héten közölték U Thant főtitkárral párizsi látogatása alkalmával. A VDK állandó párizsi képviselete nem volt hajlandó e hírt kommentálni. Külföldi katonai küldöttségek Moszkvában f Moszkva — A szovjet fegyveres erők megalakulásának 50. évfordulója alkalmából Moszkvába érkezett a Czinege Lajos vezette magyar katonai küldöttség. A magyar küldöttségen kívül megérkezett Kim Csang Bon vezetésével a KNDK küldöttsége, továbbá Karl-Heinz Hojfmann vezetésével az NDK, és Dobrí Dzsurov vezetésével a bolgár küldöttség. A szovjet fővárosba érkezett Nikolaj Ljubicsics vezérezredes, jugoszláv honvédelmi államtitkár vezetésével a jugoszláv és Marián Spychálski marsall, honvédelmi miniszter vezetésével a lengyel katonai küldöttség is. A vendégeket a vnukovói repülőtéren Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és más hivatalos személyiségek fogadták. (CTK-MTII Washington fenyegetodzik Katonai tanácskozás Szöulban Washington — McCloskey, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a Pueblo-lncidens következtében keletkezett válság még lobban kiéleződne, ha az észak-koreai kormány akárcsak fontolóra is venné a hajó legénységének megbüntetését. Hivatalos amerikai szóvivő már harmadízben nyilatkozott ilyen értelemben, és McCloskey nyílván a KNDK moszkvai nagykövetsége tanácsosának keddi kijelentésére válaszolt, amely szerint az észak-koreai kormány foglalkozik a legénység megbüntetésének gondolatával. Az Egyesült Államok és a KNDK képviselői tegnap kilencedszer találkoztak Panmindzsonban, és a Pueblo hajó további sorsáról tárgyaltak. A tanácskozásról nem adtak ki közleményt. Flnmark svéd diplomatát nevezték ki a koreai fegyverszüneti bizottság új tagjává. Valószínűnek tartják, hogy őt bízzák meg a Pueblo ügyről folytatandó tárgyalások vezetésével. Szöulban tegnap tanácskozást tartottak a szöuli rezsim által folytatott katonai előkészületekkel kapcsolatban. Megvitatták többek között a délkoreai hadseregnek nyújtandó amerikai fegyverszállítások ügyét. Mint a Habdong Tongsin hírügynökség közli, százmillió dolláros fegyverszállításról van szó.