Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-02 / 32. szám, péntek

KETTŐS ÜNNEP KOMÁROMBAN A Magyar Területi Színház Shakespeare bemutatója Azzal kezdem, amivel írásomat befejezni volna illő. Nem emlékszem, hogy a Magyar Területi Színház valamelyik bemutatója olyan közönségsikert ért volna el, mint az elmúlt pénteken a Rómeó és Júlia előadása. Talán csak egyszer, 1953. január 31-én, amikor színházunk Urbán Ernő Tűzkeresztség című drá-májával esett át az első nyilvános bemutatkozás tűzkeresztségén. S bár már ez a kezdet is biztató volt, a viharos taps annak idején mégis Inkább a csehszlovákiai magyar kulturális élet indulása és megújhodása egyik örvendetes jegyének szólt, mintsem a művészi erényeknek. Most érezhetően más volt a közönség tetszését kiváltó ok. Persze, a hangulatot emelte, hogy a színház fennállásának 15. évfordulóját ünnepeltük. A vastaps mégis és elsősorban nem ezt köszöntötte. Inkább köszönet volt ez a világ drámairodalma utolérhetetlen óriásának, egy kiválónak mondható rendezésnek, s a magas mércével mérhető, rangos és lelkes játékot produkáló együttesnek. A kritikus is balzsamként fogadta a meg-megújuló és szűnni nem akaró, dübörgő tapsot. Joggal önigazolásként is felfoghatta: közönségünk zöme nem idegenkedik az élménytszerző, fajsúlyos műtől, mégha ez történetesen — tragédia ls. Márpedig a Rómeó és Júlia az, mégpedig a Javából. William Shakespeare-nek ez a fényét sohsem vesztő gyöngyszeme két fiatal veronai szerelmes tragédiája. Tragédia, amely a szivünkbe tép és az agyunkat vési, hogy a szerelem erősebb a halált osztogató gyűlöletnél, és erősebb magánál a halálnál is. A halhatatlan történetet ígv vezeti be a prológus: „A szép Verona tárul itt elénk, Hol két jeles család vetélkedett, Os gyűlöltségük úf csatákon ég, És polgár-vért szennyez polgár-kezet. Vad vérükből egy balfós pár fakadt: Conosz csillagzatok születtei. E két szerelmes sírja lesz a hant, Mely a csaták vasát elföldelt. Szerelmük eljegyezte a halál, Mert szüleikben lángol a harag, S le nem lohad, míg el nem vész a pár — Erről regél e kétórás darab. Néző, kérünk, hibákra most ne nézzI így lesz az is, mi csonka még: egész." Csodálatos, hogy majd négy évszázad múltán is milyen közelinek, nem félek kimondani — mainak érezzük nem magát a történetet, hanem annak értelmét. Csak a drámaírás és a színpad legnagyobb mestereinek sikerül, sikerülhet ez. Azoknak, akik leereszkednek az emberi lélek, a gondolatok és az érzések legmélyebb aknáiba is. Azoknak, akik a legrejtettebb ztigokba is eljutnak és feltárják, felszínre hozzák az igazságot: az évek százezrei óta sok réteg rakódott le bennünk és mindegyikben van hordalék, meg aranyszemcse ls. Shakespearenak minden művében és így a Rómeó és Júliában is sikerül napfényre bányásznia ezt a formájában változó, de lényegében egyező hordalékot, meg az aranyszemcséket, amely az ember jellemét és benne a Rossz és a Jó küzdelmét alapozza múltban és ma egyaránt. Ezért Időtlen ez a mű. A komáromi előadás méltó az alkotáshoz. Feltétlenül a legjobb Ittlátottak közé sorolható. Ez elsősorban Beke Sándornak, a budapesti Színművészeti Főiskola rendezői szakát elvégző fiatal rendezőnek az érdeme. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy jelesre vizsgázott. Nem törekszik semmiféle gondolati, vagy formai hókusz-pókuszokra. Mélységes tisztelettel nyúl a szöveghez, de nem válik szolgaivá, főhajtása nem hajbókolás. Itt talán csak egy dolog kifogásolható — a bemutató túlságosan hosszúra nyúlt és indokoltnak tartom a szövegkurtítást. Hogy a közönség mégis szívesen végigüli a szünetekkel együtt majd négyórás előadást, ez nemcsak Shakespeare-nek, hanem a rendezőnek is köszönhető. Főleg annak, hogy elvitathatatlanná válik atmoszféra-teremtő képessége, az előadásnak — az első jelenettől eltekintve, — fó ritmust diktált. Ezen túlmenően kifogyhatatlannak tűnik rendezői ötleteiben és az árnyalt színészi játék az 0 munkáfénypontja volt. Ennek a fiatal színésznek kétségtelenül ez eddigi legnagyobb alakítása, amely méltán megérdemli a dicséretet. Két kisebb, de nagyon szép, tartalmas szerep tartogatta számomra az egyik legnagyobb meglepetést. Palotás Gabi és Gyurkovlcs Mihály, az együttes régi törzsgárdájának tagjai a Dajka, illetve Lőrincz barát szerepében bizonyságát adták annak, hogy jő rendező irányításával a rutlnszülte modorosságból kivetkőzve lehet újat, felfigyeltetőt nyújtani. Dráft Mátyás (Benvolio) és Turner Zsigmond (Capulet) a tőlük megszokott színvonalat képviselték és Ropog József is „felnőtt" Tybald szerepéhez. Az első nagyobb erőpróbán (Escalus J Takács Emőd nem okozott csalódást. A népes szereplőgárda többi tagjai ls — Boráros Imre, Bugár Júliát és Rómeót, a két fiatal veronai szerelmest alakító Thirring Viola ás Gálán Géza. (Nagy László felvétele) lát ts dicsért. A legtöbbre azonban azt becsülöm, hogy az előadásnak fiatalos hévtől áthatott szelleme van, amely bűvkörébe vonja az embert. Említettem már, hogy a színészek játéka általában magas mércével mérhető. Van azonban néhány egészen kiváló alakítás. A komáromi színpadon ritkán látható olyan szivárvány tisztaságú színekkel megfestett, költői finomsággal színpadra álmodott és az érzéseket éretté váló művészettel megjelenítő Júlia, mint amilyen Thlrring Violáé. Gálán Géza Ismét meggyőzött nem kis tehetségéről, mélyen átélte Rómeó gyönyörű szerepét, és nem egy jelenetben valóban kifogástalant nyújt. Csak talán az első erkélyjelenetben volt a mozgása kissé túlhajtott. Itt más, letompítottabb eszközökkel nagyobb hatást érhetne el. Csendes Lászlónak életerőtől duzzadó és eredetien megfogalmazott Mercutiója az est egyik Béla, Bugár Gáspár, Király Dezső, Lengyel Ilona, Udvardy Anna és mások tudása javát adta. Szólnom kell még Platzner Tibor díszleteiről. Többféleképpen és gyorsan funkcionáltathatő nagy téglaalakú márványtömbutánzatokkal mélységet kölcsönöz a térnek. Ez jó, szép és egyben hatásos ls. Viszont a nagyobbfokú jelzettség talán hasznosabb lett volna a színészi játék szabadabb kibontakozása szempontjából. Nagy Eszter jelmeztervező ezúttal második, az előzőnél sokkalta nehezebb feladatát oldotta meg, tegyük hozzá: sikerrel. Kosztümjei nemcsak korhűek és megkapőan szépek, hanem dús fantáziát tanúsítóan változatosak ls. A Jubileumi előadás tehát méltán aratott nagy sikert. Ugyanezt kívánfuk a színház valamennyi dolgozójának a most kezdődő további 15 esztendőben. GALY IVAN UJ VERSEK MOYZES ILONA: VIRRASZTÁS Az óra lapján a perc éjbe oson, hűs aranyát a kóbor hold szitálja szívemre és a száraz téli fákra; hideg lett, fehér, komor a vánkosom. Tűnődöm letűnt, elveszett álmokon .. gyönge gát a vihar dühét nem állja. Elmentél. Holt betűre a kóbor hold szitálja hűvös aranyát.. . hideg a vánkosoml Szívemnek érzékeny lágy húsába kérdőjelek éles görbéi falnak éhes ebek módjára s mind hiába... Hot vagy? Hallgat az éj, a csönd, a fal a csillag. Várok ... Hajnal. Tompa zuhanás; a tűnő idő az űr ölébe roskad. DÉNES GYÖRGY: ESO Eső kopog. Az ablakon kiveri taktusát. Borzong a hársfa. Hallgatom konok panaszszavát. SZITÁSI FERENC: Alkonyodik. Már bennem ls kihuny a gond, remény. Darabokra törik szívem, e rossz cserépedény. TÉL ÉS HALÁL Tél van, fehér tenyérrel kisér az éjszaka, a cserepek vörös húsa virít a mész alatt. Szigorú csikorgás: az elájult víz fölött sima vasak sikonganak — a kemény patkókból kiszaladnak a csíkok. A lányok combja eleven geometria. Blúzuk alatt két orgonasíp szigorú hullámzása bíztat. A gyolcs-tollú fákon pihen a puhaság. Az ég kék szemekkel szeret most gyönyörködni a halálban. TÓTH LÁSZLÓ: ŐSZI MESE A szél porfüggönyét ugató esők nyelték el s az ősz pókhálóin hideg dércseppek csillognak A fény apró ötfilléresei még felsikoltnak az üvegen — milyen szomorú — tarisznyáit kiürítette s máris testvérek közt idegen. Nem szól madár A csendnek így is csodálatos hangja van Körülölel — szétfolyik arcodon s mesélni kezd hangtalan Mesél arról hogy a Nap újra kél ha pihenni tér nyugaton mesél arról hogy most ősz van béke van de sehol sincs még nyugalom JÓBA ALAJOS: SZÉPSÉGED ESZTELENSÉGÉROL Mindenkiben találok belőled egy picit Egyszerűen kinőttél szerelmem rámájából és szétosztottad magad közöttünk Mindenki szemében szétfeszíted a pupillát Túlnyújtózol a nappalokon is Hajnalokig követem bájaid szénrajzát mint Európa csipkéjét a mohó kisdiák S érzem, hogy a világmindenségben tt megbontod a józan harmóniát