Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-15 / 45. szám, csütörtök

MER A VÖRÖS LOBOGÓ F

alun mostanában igen gyakran használt kifejezés: a mérleg. Persze senki nem arra gondol, amelyen cukrot, vagy oldalast mérnek a boltban. A mérleg szó falun is gazdasági fogalommá vált. A mérleg állásától függ igazában, mennyit ér egy munkaegység. Ez viszont senki számára sem közömbös. Balla József, az ipolyviskl Vörös Lobogó elnöke is a mérleget emlegette, amikor az évzáró közgyűlésen tudatta a tagokkal, hogy a munkaegységek tervezett értéke öt koronával szépült, vagyis a tervezett harminchárom korona helyett harmincnyolcat fizethetnek ki. Ez már valami. A tagok megtapsolták. Az elnök szerint Ipolyvisken ilyen eredményre rég nem volt példa. A szövetkezet újból élvonalbeli. A siker természetesen nálunk sem adódott könnyen. Számok, adatok tömkelege bizonyítja, hogy nem. Céltudatos megfontolt gazdálkodás eredménye. Még a múlt esztendő elején, amikor a gazdasági tervet összeállították, merész lépésre határozták el magukat. Azt mondták: az előző évihez mérten a termelést tizenöt százalékkal növelik. Pénzben ez az elhatározás kerek egy milliót jelentett. Most az évzárón viszont bebizonyosodott, hogy többre is képesek voltak. Nem csoda hát, hogy gyarapodott a munkaegységek értéke, és általános volt a jókedv. Hogy is mondta az elnök? — Olyan aratás, mint a múlt nyáron, Ipolyvisken, még nem volt. I

gazat mondott. Kalászosokból átlag — a zabot is beleértve — harminckét mázsát értek el hektáronként. A nagyhozamú búzafajták viszont egyes parcellákon az ötven mázsát Is meghaladták. Szálas takarmányuk annyi, hogy meghaladja az évi szükségletet. A cukorrépa négyszáz mászát adott hektáronként. Nem rossz, de a viskiek keveslik. Azt mondják, hogy több is lehetett volna. Hogy mégsem termett több, ezért nem a kedvezőtlen időjárást okolják, hanem önönmagukat. A répát öntözni kellett volna, mindjárt kezdetben. A növénytermesztés azonban Igy is számításon felül jövedelmezett: 2 millió 220 000 korona bevételt terveztek belőle és 2 460 000 koronát értek el. Az itt elért eredmények közvetve kedvezően befolyásolták az állattenyésztést is. Méghozzá nem is akárhogyan. Az előbbi esztendőhöz mérten a terLEG ÚJBÓL AZ ÉLEN melés színvonala egynegyedével emelkedett. A termelési, illetve eladási tervet 7340 liter tejjel, 36 000 tojással, 77 mázsa hússal stb. túlteljesítették. Mindezt egybevetve az állattenyésztés a tervezett 3 243 000 korona tervezett bevétel helyett 3 859 000 korona hasznot hozott. Az a bizonyos mérleg kimutatta, hogy a szövetkezet az előző évvel szemben nem egymillió koronával, ahogy tervezték, hanem 1 467 000 koronával több bevételhez jutott. Azt hiszem ehhez különösebb magyarázat nem szükséges. Okát adtuk, miért emelkedett a munkaegységek értéke. Itt szeretnénk kitérni egy kedves epizódra. Az évzáró közgyűlésen a járási szervezeti tanács képviselője elismerő oklevelet nyújtott át a viski szövetkezetnek, a kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa elismerő oklevelét azért, hogy a Nagy Október 50. évfordulója tiszteletére elindított járási versenynek ők voltak a kezdeményezői, amelyben jómaguk megtisztelő helyet szereztek. Amikor az elnök átvette az elismerés jelképét, csak arra voltam kíváncsi, hová függesztik majd. A vadonatúj, másfél milliós költséggel épített kultúrházban már nem igen találtam helyet a számára. Legalább két tucatnyi különböző rendű és rangú kitüntetésről, elismerésről bizonykodó oklevél sorakozik a falakon. Nem mondom, szép ez így. Egy kicsit érzékelteti azt az utat, amelyet a másfél évtizedes Vörös Lobogó megtett. ost, hogy másodszor is említet' • tem a szövetkezet nevét, talán nem árt, ha megmondom, miért épp ezt a nevet adták a közösnek. A név szimbólum, egybefogja a múltat és a jelent. A régi világban Ipolyvisk volt egyike azoknak a falvaknak, ahol a vörös zászló — ahogyan ők mondják — a vörös lobogó mindig kéznél volt. Az új világban, amikor a falu népe a közös útra lépett, az élenjárókat megillető járási és kerületi versenyzászló többnyire nálunk volt. Azért is választották a Vörös Lobogó nevet. Am térjünk vissza a jelenbe. Itt van ez a gyönyörű kultúrház. Régebben a viskieknek többször szóvá tették: „Jól gazdálkodó szövetkezet vagytok, de egy kultúrházat nem tudtok tető alá hozni." Erre ők azt mondták: „Ennek ts eljön az ideje!" Ma már nemcsak kultúrházuk van, hanem kulturális élet is folyik a faluban. Neves hazai és külföldi együttesek lépnek fel a színpadjukon. Magúit ls próbálkoznak, különösen a fiatalok. És nem is eredménytelenül. Ezt az évzárón is bebizonyították. És a gazdag, a szövetkezet? Nem szűkmarkú. A múlt évben ls 165 ezer koronát tett a kulturális alapra. Hatezer korona híján felhasználták. Az elnök szerint jó befektetés. Itthon tartja a fiatalokat. Tavaly is tizenkét fiút és leányt vettek fel a szövetkezetbe. A viski szövetkezetnek is van jő néhány nyugdíjas, kiöregedett tagja. Ök sem idegenek a szövetkezetben. Velük is törődnek. A kiegészítő pénzbeli juttatáson kívül kapnak kenyérnek valót, tejet, fát és még szalmát ls. A dolgozó tagoknak szabadság jár, akár az üzemi dolgozóknak. A jelen évzáró közgyűlésen azt is elhatározták, hogy bevezetik a szabad szombatokat. A részletek kidolgozásával a vezetőséget bízták meg. Maga a szövetkezet is szemlátomást gyarapodik. Vagyoni értéke jelenleg 18 000 000 korona körül mozog. Fej lesztik a kertészetet. Üvegházat létesítettek, boros pincét, garázst épí tettek. Az iskolákat ellátták meleg vízzel. A szőlőt nyolc és fél hektárral, a gyümölcsöst négy hektárral gyarapították. A kezdeményezés, a megfontolt gaz dálkodás ma már — úgy is mondhatnám — a szövetkezeti tagok vérévé vált. A gazdaságirányítás új szelleme csak még jobban elősegíti ezt. Hogy csak néhány példát említsek. Trágyázógépet például a Német Demokratikus Köztársaságból vásárolnak. Mit gondolnak miért? Azért mert előre kiszámították, hogy a befektetés két és fél év alatt megtérül, nem úgy mint a trágyaleves öntözőberendezés, amelyet többé kevésbé rájuk erőszakoltak. Az elnök szerint csak kidobták a rengeteg pénzt, és jóformán semmi hasznuk belőle. Száz év kellene hozzá, hogy a befektetések megtérüljenek. Komoly változásokat végeznek a termelés összetételében is. A repce termesztése például nem megy. Mégis erőszakolták. Hektáronként alig hozott négy-ötezer korona hasznot. A jövőben már nem fognak repcét termelni, hanem dohányt, amihez náluk igen kedvezőek a talaj és az éghajlati viszonyok. Egy-egy hektár dohány szűken számítva is biztosít harmincharmincötezer koronát. Mivel a járásban tervbe vették egy óriási baromfitenyészet létrehozását, ők ezt a termelési ágat felszámolják. Helyette be vezetik a víziszárnyasok tenyésztését. Nálunk erre minden lehetőség megvan. Az idén már 6000 libával számolnak. Ugyancsak megkülönböztetett figyelmet szentelnek a juhtenyésztésnek. E

s most hadd mondjam ki, amire az évzáró közgyűlésen és a cikk írása közben is állandóan gondoltam A Vörös Lobogó — habár az előző években némi megtorpanás mutatkozott az ipolyviski szövetkezetben — újból az élre tör. SZARKA ISTVÁN A PARTSZERVEZETEK ÉVZÁRÓ TAGGYŰLÉSEIRŐL A régit felváltja az új Harmincegy kommunista dolgozik a SzécsénykeIpolynagyfalu egyesített szövetkezetben. E pártszervezet tevékenységének értékét nem a tagok száma, hanem a kommunisták aktivitásának, kezdeményezésének és bátor kiállásának a színvonala adta meg a múltban és ma is. Ezt a megállapítást az idei évzáró taggyűlés is teljes mértékben bizonyította. Olyan gyűlés volt ez, ahol a sikerek elkönyvelésén kívül a hibák megszüntetéséért is síkra szálltak. A beszámoló például megállapította, hogy az elmúlt évben a tagsági gyűlések látogatottsága nem érte el a kívánt szintet. Az elvtársak nein elégedtek meg a puszta megállapítással. Névszerint lelsorolták azokat, akik a legtöbbször távol maradtak, bogy most a tagság előtt indokolják meg távolmaradásukat. A vezetőségnek ez az eljárása egészeu természetes, hiszen a feladatokat a pártszervezet 31 tagjára szabták. Ha egyesek kivonják magukat a munka alól, gyengül a pártszervezet tevékenysége. A pártszervezet sohasem igyekezett átvenni a felelősséget a szövetkezet vezetőségétől, de élénk figyelemmel követte a szövetkezet életének alakú lását. Ez végeredményben egészen természetes jelenség. Hornyák elvtárs, a pártszervezet elnöke a szövetkezet kertészetének vezetője, s így közvetlenül tájékozott a közös problémákról. A pártszervezet tagsága már a múlt év elején — az 1967. évre szóló munkatervük kidolgozásakor — nagy fontosságot tulajdonított a szövetkezettel való törődésnek. Nem lenne helyes elhallgatni azt a tényt, hogy tavaly a szövetkezet nem minden szakaszon teljesítette termelési tervét. Sok gondot okozott a tejtermelés növelése is. Csak 1686 liter fejési átlagot értek el. Ez pedig olyan szövetkezetben, amely a múlt évben 7 millió korona bevételt könyvelt el, és tagjainak több mint 2 millió koronát fizetett, munkabér címén, nem mondható kielégítőnek. Ezt a kérdést az év végéig akarják megoldani. Szakosítják az állattenyésztést, 220-ra növelik a tehenek számát, és 2200 liter fejési átlaggal akarják zárni az évet. Ez csak terv, de hogyan lesz ebből valóság, kérdezhetné valaki. A pártszervezet tagjai erre a kérdésre is válaszolnak. Elsősorban is szántóföldi takarmányokkal pótolják azt a veszteséget, melyet az Ipoly folyó áradásai okoznak a 160 hektárnyi réten. Nagyobb területen termesztenek lucernát, s az idén minden körülmények között biztosítani akarják a föld intenzív kihasználását. Ezt elsősorban másodnövények termesztésével kívánják elérni. A pártszervezet nemcsak a szövetkezet termelési és szervezési problémáival foglalkozott. Figyelme kiterjed a község egész életére, minden munkaszakaszra. A kommunisták személyes felelősséget éreznek azért, hogy Szécsényke községben éveken át nem sikerűit egy üzlethelyiséget felépíteni. Nincsen a falunak vendéglője sem, pedig a lakosság részt vállalna az építkezésből. Ha a JNB llillosíla ná a hitelkeretet akkor a helyi nemzeti bizottság — a lakosság segítségével — vállalná az épület tető alá hozását. Sőt a járás már a dolog anyagi részét is biztosította, csak a telek kijelölése ké sik. A pártszervezet joggal tartja bosszantónak ezt a mulasztást, hiszen formális dolgon múlik az ilyen valóban fontos kérdés megoldása. A pártszervezet mindig nagy gondot fordított a tömegszervezetekkel való kapcsolat elmélyítésére. Különösen az ifjúság nevelése szerepel gyakran az ülések napirendjén. Az elvtársak felismerték, hogy az ifjúság nevelése a párt feladatai teljesítésének egyik feltétele. A pártszervezet tagságának átlagos életkora meglehetősen magas. Ez a tény arra is figyelmezteti az elvtársakat, hogy ebben az évben a fiatalok közül a legjobbakat előkészítsék a pártba való felvételre. AGÖCS VILMOS angol szerződést javasol az angol nagykövetnek. A nagykövet jelentését szó szerint idézzük: „Hitler kijelentette, hogy Németország hajlandó az angol kormánnyal kicserélni a légierőre vonatkozó adatokat, ezeket azonban nem szabad a franciák tudomására hozni, mert azok azonnal továbbítanák Moszkvába. Anglia és Németország között elképzelhetetlen a háború, a két nagy germán nép soha többé nem kerülhet szembe egymással." Phipps azonban azt is közölte, hogy Hitler a titkos szerződésre vonatkozó ajánlatot leereszkedő fölénnyel tette meg, ezért nem Javasolta elfogadását. „Hitler úr a továbbiakban kijelentette, hogy az olasz sajtó németellenes kirohanásai miatt nem számít az olaszok barátságára, viszont rossznéven vette Nagy-Britannia antifasiszta magatartását Abesszínia ügyében. Közöltem Hitlerrel, hogy NagyBritannia nem ellensége a fasizmusnak!" Néhány nap múlva a nagykövet újabb jelentést küld kormányának: „A németek étvágya kielégíthetetlen, éppen ezért legfontosabb feladatunknak a fegyverkezést tartom. A jelenlegi német rendszerrel szemben a legkisebb engedmény is tragikus lehet, mert a nagyvonalúságot, belátást gyengeségnek, tehát megvetendőnek tartja." (Hitler Németországában 1935. június 26-án megjelent az ifjúság kötelező munkaszolgálatára vonatkozó rendelet. Guderian tábornok 1935 decemberi cikkében arról Ír, hogyan támadnak majd a német csapatok békés országokra: „Egy bizonyos éjszakán kitárulnak a repülőgép- és autóhangárok kapui, felbőgnek a motorok, és az alakulatok megindulnak előre." Spengler, az ismert fasiszta filozófus már 1933-ban kiadta „Politikai írások" című könyvét, s ebben Európa országait, különösen Oroszországot, végtelenül nagy gyarmatterületnek nevezi, amely tejjel-mézzel folyó „élettérül" szolgálhat a német faj számára. — A szerk. megj.j Az angol kormány eszmecseréket folytatott Hitlerrel, szerződéseket szorgalmazott, az angol nagytőke pedig — támogatta a náci hadiipart. Einzig, angol közgazdász abban az időben írta le az események által tragikusan igaznak bizonyult megállapítását: „Ha valaha elkövetkezik az ítélet napja, az angol katonák és a polgári lakosság pusztulásáért az angol kormány előzékeny magatartását kell felelőssé tenni." 1935 szeptemberében kitört az abesszin—olasz háború és Hoare már a háború kitörése előtt megegyezett francia kollégájával, Lavallal, hogy szabad kezet adnak Olaszországnak Abesszíniában. Amikor 1935 decemberében a Hoare—Laval megállapodás nyilvánosságra került, az angol külügyminiszter a közvélemény nyomására, kénytelen volt benyújtani lemondását és helyét Anthony Eden foglalta el. A Hitler-puccs óta először került olyan házigazda a Downing Street-re, aki reálisan ítélte meg a nácizmust és aki eltökélte, hogy az engedékenység helyett az éberség és az erő politikáját valósítja meg. Az 1933 tavaszától 1935 végéig érkezett nagyköveti és egyéb Jelentések alapján 40 oldalas tanulmányt írt „A német veszély"-rő\. Ez a tanulmány hűvös józansággal cáfolta meg az appeasement minden érvét. A minisztertanács 1936. január 29-én vitatja meg Eden tanulmányát, azonban a célratörő vita helyett „az elképzelt" lehetőségek kerülnek előtérbe és e korszak egyik legvilágosabban fogalmazott nyugati figyelmeztetésével még csak nem is foglalkoznak. Nem egészen három hónap múlva kirobban az első súlyos válság: Neurath német külügyminiszter 1936. március 7-én bejelentette Anglia, Franciaország, Belgium és Olaszország kormányának, hogy a demilitarizált Rajna-vidéken Németország helyreállítja a „birodalom teljes és korlátlan szuverenitását." A rajnai garanciális paktum, az 1925-ben megkötött locarnói szerződés pernyévé vált a fasizmus tüzében. (Az I. világháború után, Franciaország biztonsága érdekében, a versailles-i szerződés kimondta, hogy: 1. a Rajna bal partját az antant 15 évre megszállja, 2. a Rajna keleti partjától elterülő 50 km-es sávot Németországnak teljesen demilitarizálnia kell. Ezt volt hivatva megerősíteni az 1925. októberében aláírt rajnai garanciális paktum, vagyis „locarnói szerződés", amelyben Belgium, Franciaország és Németország kötelezték magukat, hogy megtartják a versailles-1 szerződésben megállapított nyugati határokat, tiszteletben tartják a rajnai demilitarizált övezet státusát és egymás ellen semmiféle támadást nem szerveznek. A szerk. megj.j KÖVETKEZIK A BEFEJEZÉS: 8. CSIZMÁK ÉS LAKKCIPŰK. 7. AZ ALKU TÁRGYA: A HUMANIZMUS A fasizmus: halál, pusztulás, rombolás, minden humánum tagadása! Mindezt nemcsak azok tudták, akik elmenekültek a barna pokolból, hanem tudta az egész világ, tudták a nyugati, így többek között az angol politikusok is. A Hitler-banda uralmának második esztendejében Simon angol külügyminiszter, a fiatal Eden kíséretében Berlinben tárgyalt Hitlerrel és elhatározták, hogy kíméletlenül lerombolják hazájukban a pacifista illúziók légvárát. Azonban 1935. június 7-én MacDonald miniszterelnök benyújtotta lemondását és Stanley Baldwin, a szovjetellenes konzervatív politikus foglalta el a miniszterelnöki bársonyszéket. stmon külügyminiszter utódja Sámuel Hoare lett, Anthony Eden pedig a népszövetségi ügyek miniszteri tárcáját kapta meg. Az új külügyminiszter már június 18-án bebizonyította, hogy az appeasement törhetetlen híve: aláírta az angol—német flottaegyezményt. A kormányválság miatt Eden csak 1935. december 4-én terjeszthette a minisztertanács elé memorandumát, amely részletesen elemezte a német fegyverkezés és expanzió adatait és veszélyeit, a kabinett azonban az azonnali fegyverkezés helyett a „megegyezés útját" kereste és utasította Eric Phipps berlini angol nagykövetet, folytasson informatív jellegű megbeszéléseket: mit szólna Hitler egy légügyi egyezményhez. Az első megbeszélésre december 19-én kerül sor von Neurath német külügyminiszter jelenlétében. Hitler azonban mereven visszautasítja még az egyezmény gondolatát is és ismét a szovjet veszedelmet emlegeti, majd — amikor a fegyAkik felismerték a veszélyt: Anthony Eden és Róbert Vansittart. verkezés kérdése kerül előtérbe, váratlanul titkos német—