Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)
1968-02-14 / 44. szám, szerda
A žiiinai vegyigyárban készítik speciális anyagból a motorkerékpárokon használatos védőüveget. (Bakonyi felv.) Ä nők helyzetéről A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Bizottsága széles körfi felmérést szervezett a vegyipari üzemekben dolgozó nők problémáiról, megtárgyalta annak eredményeit és konkrét Javaslatot terjesztett ezzel kapcsolatban a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöksége elé. A felmérés újból igazolta, hogy az üzemek és munkahelyek gazdasági vezetői igen csekély figyelmet szentelnek a munkakörnyezetnek s ez a dolgozók egészségi állapotán és elégedettságén ls visszatükröződik. Isin ét panaszok merültek fel, hogy a munkahelyeken a zaj, a por, a rossz világítás, sok helyen a hiányos szellőztetés következtében bűz és piszok veszi körül a dolgozókat. Több helyen az éjszakai műszak részére hiányzik a kantin, sőt még ivóvizük sincsen, amiből teát főzhetnének. Ilyen feltételek mellett azon sem lehet csodálkozni. hogy a tartós munkateljesítménnyel sem törődnek. Egyes papírgyárakban olyan munkahelyek is vannak, ahol a nők állva dolgoznak, de közben egyik lábukkal a gépet kezelik, tgy a műszaknak több mint a felét tulajdonképpen egyik lábukon állják végig, pedig egy kis jő akarattal úgy lehetne módosítani a munkafeltételeket, hogy ülve dolgozzanak. Másutt az asszonyok ugyan ülve dolgoznak, de támla nélküli nem megfeleld széken ülnek A bratislavai Dimitrov vegyi üzemben jól tudják, hogy minden olyan intézkedés, amely csökkenti munka közben az egyes izomcsoportok egyoldalú megterhelését, s az ebből keletkező fáradtságot végeredményben visszatérül a dolgozók egészségi állapotában, a munkaképesség meghosszabbodásában, a balesetek számának csökkenésében, a munkatermelékenység növekedésében és nem utolsó sorban még a fluktuációt is csökkenti. Az egyes munkahelyek közötti szocialista versenyben rendszeresen figyelemmel kísérik, ellenőrzik és értékelik a munka és a munkahely tisztaságát, kulturáltságát, az ott uralkodó rendet, valamint a szociális berendezések állapotát. Ez a verseny tartós értékeket eredményez s a szövetség központi bizottsága ezért mindent megtesz, hogy a köztársaság valamennyi vegyi üzemében meghonosodjék. A bratislavai Dimitrov gyár nemcsak a vegyipar, de valamennyi ipari üzem dolgozói számára példakép lehet. Ma még komoly problémát jelent a nők túlterhelése is. Számunkra is tanulságos az a kntatás, amit Franciaországban végeztek, ahol egy gyermektelen nő városban heti 55, vidéksn heti 64 órát fordít a háztartási munkákra, ugyanakkor egy háromgyermekes anya a városban heti 75, vidéken pedig 82 óra alatt látja el háztartását. A francia kutatás következtetéseiben rámutattak, milyen nehéz, aprólékos ez a munka, mennyire hiányzik a munkafeladatok és a bevásárlás leegyszerűsítése. Megállapították, hogy a nőknek nem is maga a munka jelent megterhelést, hanem a feltételek, amelyek közepette dolgoznak. Nem túlzás, hogy a legalapvetőbb feltétel a gyermekekről való gondoskodás. A mi vegyipari felmérésünk során az asszonyok ismét elmondották megjegyzéseiket a bölcsődékkel és óvodákkal kapcsolatosan. Véleményük szerint a szülési szabadság további meghoszabbítása nem oldja meg a helyzetet. Egyértelműen azt követelik, olyan megoldást válasszanak itt is mint Magyarországon, vagyis hogy a nők bizonyos anyagi támogatással otthon marad hassanak, amig gyermekük eléri a hároméves kort. E megoldás hívei nemcsak a gazda sági előnyökkel érvelnek, hanem egészségügyi indokokkal is. Az orvosok ugyanis egyhangúan vallják, hogy a kis gyer mekeket nem szabad reggel öt-hét órakor kelteni és tíz órán át bölcsődében tartani, mert ez erősen igénybe veszi idegrendszerüket, arról nem is beszélve, hogy így érzelmi életük is lassabban fejlődik A magyar példa eddigi ellenzőinek az a fő érve, hogy ha az anya több gyermeket szül, lényegében öt vagy annál is több évre kiesik munkahelyéről, s tulajdonképpen elveszti szakképesítését. De hát éppen itt segíthetnek a gyárak gaz daságl vezetői azzal, hogy fo kozottabb gépesítéssel, a munkafolyamatok kemizálásával és automatizálásával megte remtik a sajátosabb szakképesítés feltételeit, ami már nem lenne oly igényes sem szelle mi téren, sem a begyakorlott munkamozdulatokat illetően Minden bizonnyal helyes, hogy ezekről a dolgokról nyíltan beszélünk mind az üzemi bizottságokban, mind a Szakszervezetek Központi Tanácsában. Minél több konkrét adat 611 rendelkezésünkre, annál hamarább kerülhet sor a dolgozó asszonyok mai helyzetének kedvező megoldására nemcsak a vegyiparban, hanem a munka minden területén. FRANTISEK RAVEN Fél lépes előre Új elemek az ösztönzés rendszerében Ez év január elsejével néhány intézkedés lépett életbe, amelyek küldetése, hogy lenyesegessék az új irányítást rendszer gyakorlatában felszínre került negatív kinövéseket és a kívánt mederbe terel fék a gazdasági feflődést. Néhány új' mozzanat Az új intézkedések közül néhány igazán figyelemreméltó. Például: az eddiginél jóval nagyobb összegek kerülnek a jövedelem elosztásánál a tartalékalapba — ez a juttatás 2 százalékról 6 százalékra növekszik; a bruttó nyereség nagy része a forgóeszközök gyarapodásának fedezésére fordítható, tehát a vállalatok ezt a gyarapodást saját eszközeikből fedezhetik. Mindez a felgyülemlett pénzeszközök hatékonyabb és arányosabb elosztását, a készletek felhalmozódásának megakadályozását célozza. Módosult a befizetések rendszere: a közszükségleti ipar korszerűsítése érdekében a leírások befizetése az 1968-70-es évekre halasztható — tehát érdemes gyorsan korszerűsíteni, a kiadások nem terhelik azonnal a vállalati kasszát. Az építőanyagipar fejlődését segíti elő az az intézkedés, amely szerint ennek az ágazatnak nem kell a tartalékalapba a megszabott 6 százalékos jövedelmet befizetni, elég 2 százalók, a többit beruházásokra lehet fordítani. A közszolgáltatásokat nyújtó vállalatok a nem tpari jellegű termelés bővítésére felvett dolgozók után nem kötelesek többé illetményadót fizetni, — s ez lényegében kitörés a közszolgáltatások bővítését akadályozó, — a lapunkban már bírált — varázskörből. A helyi ipar és a közszolgáltatásokat nyújtó egyéb üzemek nem kötelesek többé fizetni a készletek felhalmozásából eredő adót. Több pénz marad a beruházásokra a fejlesztésben elmaradozó sütödéknek, gépkocsiforgalmi vállalatoknak, autójavító üzemeknek. Megszabadult az illetményadőtól a vendéglátóipar és a szénraktárak kereskedelmi vállalata. Nagymértékben javult az elmaradott vidékek fejlesztésének ösztönzése: a területi dotáció eddig 15 százalék volt a beruházott összegből, s most a dotációt 40 százalékig lehet növelni a beruházás költségvetési összegéből. Az ily módon előnybe helyezett területek névsorába bekerült többek között Tornaija is, ahol ez az intézkedés bizonyára meggyorsítja a ruhagyár fejlődését. A legfigyelemreméltóbb intézkedés talán az, amely az építőipart érinti, s a befejezetlen építkezések számának csökkentésére irányul. Csak befejezett művet lehet számlázni Az eddigi gyakorlat szerint a beruházó havonta fizette az építővállalatnak az elkészült munka árát. Akármilyen munkán teremtette is meg az építővállalat a tervezett értéket, azt a megrendelő a hónap végével kifizette. Az új rendszer kiküszöböli ennek a gyakorlatnak legnagyobb fogyatékosságát, amely lehetővé tette a befejezetlen építkezések számának gyarapodását. Ma már a beruházó csupán előleget fizet, amely nem haladhatja meg a legszükségesebb építési költségek összegét. Kiszámlázni az építkezést csak akkor lehet, amikor befelezték és üzemképesnek nyilvánították. Mivel az épltővállalat az építkezés egész időtartama alatt hitelből kénytelen dolgozni, a befejezés határidejének eltolódása jelentős kamattal terheli meg az építőt. Mennyiben befolyásolja az Idei tervet ez a nagyszerűnek mutatkozó intézkedés? Mit tesz az épftővállalat, hogy ne fizessen rá? Kérdezzünk meg ezzel kapcsolatban egy illetékes embert. Megingathatatlanok Dr. Jozef Fehér, a Középszlovákiai Magasépítő Vállalat igazgatóságának az az illetékes dolgozója, akinek munkájában az Ismertetett intézkedés közvetlenül megmutatkozik: ő vezeti a megrendelési osztályt. Érthető, hogy nem lelkesedik az intézkedésért, hiszen a vállalat számára nagyon előnyös eddigi gyakorlatot állítja úgyszólván fejtetőre. Kevésbé érthető azonban az a borúlátás, amellyel az Intézkedés feltételezett hatását ecseteli. — Az idei tervben semmiképpen nem csapódik le ez az intézkedés, a tervezésre még nem volt hatással. Feltehetőleg a végrehajtásban mutatkozik majd némi eredmény. Eredményes lesz-e, azt egy-két év múlva látjuk meg. Eddig csupán munkatöbbletet jelent osztályunk számára, mert szerződéseket kell kötnünk a beruházókkal, s ez aprólékos, nagyon munkaigényes számolás. Március végéig minden megrendelőnkkel megkötjük a szerződést. — Részleteredményekre talán már ebben az évben számíthatunk — folytatja dr. Fehér. — A munkaerők átcsoportosítása lesz a módja, hogy meggyorsítsuk a befejezéseket. Több embert összpontosítunk egy-egy építkezésre. Bennünket azonban a leginkább az anyaghiány, a tervdokumentáció késése és a kapacitások hiánya szorít. Ha ezek a problémák nem oldódnak meg ... ... akkor minden intézkedés csupán falra hányt borsó — fejezhetnénk be dr. Fehér helyett a mondatot. A beszélgetés azt a benyomást kelti, hogy az építővállalat az intézkedés életbe lépés^ után ugyanolyan „erősnek" érzi magát, mint azelőtt, s aligha ingatja meg helyzetét a kamatok fenyegető összege. Ogy véljük, a vállalat bruttó jövedelmének kialakulásában a befejezések eltolódásából eredő veszteségek nem lesznek oly nagyok, hogy gyökeres változásokra késztetnének. Az alapozó munkák és a nyers építkezések számára beszerzett óriási gépek, az eddigi, főleg munkakezdésre szakosított alkalmazotti struktúra, a felhalmozott összegek — mindez olyan erő, amely kiegyensúlyozhatja a kilátásba helyezett kamatveszteségeket. A sok millió értékű gépeket ki kell használni — s ezért a nagytermelékenységű alapásásl munkát nem állítják le. Az al kalmazottak zöme segédmunkás és kőműves — ezek tömeges átállítása a más szakképzettséget igénylő befejező munkákra egyik napról a másikra szinte képtelenség ... Annyi a megrendelés, hogy ki sem tudják mind elégíteni. Mindig van annyi munka, hogy az ebből eredő nyereség megfizeti a befejezetlenül maradt építkezések ráfizetését, mégha ezek száma továbbra is nagy lesz ... Közszolgáltatások és illetményadó E cím alatt már bíráltuk azt az ellentétet, amely a közszolgáltatások bővítésének követelménye és lehetőségei között fennállt. A probléma orvoslást nyert azzal, hogy a lakosságnak nyújtott szolgáltatások bővítésére felvett új dolgozók után a he'.yl ipar, a kommunális üzemek stb. nem fizetnek többé illetményadót. Mint az építőipar esetében, itt sem nézhetjük a problémát csupán al új rendelet szempontjából, mintha ez minden kérdést egy csapásra megoldana. A közszolgáltatások területén is komplex szempont érvényesül. A vállalat gazdálkodása mérlegéből Indul ki tervei összeállításában. S ebben a mérlegben nem minden esetben az illetményadó a legfontosabb tétel (bár gyakran az). Ha valamely kommunális üzem, vagy helyt ipari vállalat nagyobb nyereséget biztosit magának az állami szektor számára készített, sorozatban gyártható megrendelésekből, mint amennyit az iltetményadó eltörléséből eredő kedvezmény hozhat a „konyhára", akkor továbbra is elhanyagolhatja a lakosságnak nyújtott szolgáltatások fejlesztését. Kézzelfogható példa erre az elmaradott járások kommunális üzemeinek gyakorlata. Ezeken a területeken a kommunális üzemek — tekintettel a munkaalkalmak hiányára — eddig is élvezték ezt a kedvezményt. Es mégsem tapasztaltuk e vidékeken a lakosságnak nyújtott szolgáltatások valamiféle különösebb fellődését. Vérmes reményeket nem fűzhetünk azokhoz az intézkedésekhez sem, amelyek a fejlesztésükben lemaradozó ágazatok pénzeszközeinek gyarapítását teszik lehetővé. A tartalékalap gyarapítása helyett a beruházásokra fordítható összegekre gondolunk. Tény és való, hogy az intézkedések értelmében nagyobb összegek halmozódnak fel az így előnyben részesített vállalatokban, s ezek az összegek a termelés bővítésére, újabb beruházásokra fardítliatók épp a legszükségesebb szakaszon, a közszolgáltatásokban, az autójavítókban, közforgalmi üzemekben stb. Csakhogy ezeknek az üzemeknek, vállalatoknak eddig is volt fejlesztési alapjuk, ám sok esetben képtelenek voltak kimeríteni. Egyszerűen azért, mert az építések és berendezések iránt támasztott igényeik nagyobbak a lehetőségeknél. Ezeket az igényeket sem a gépipar, sem az építőipar nem képes hiánytalanul kielégíteni. Az összegek tehát növekszenek, de felhasználásuk útjában áll a megfelelő kapacitások hiánya. VILCSEK GÉZA ... v N\\ \ N UF-058/1 Ne bízzék a nagymama reumájában! A BAROMÉTER nagy pontossággal előre jelzi az időjárás alakulását. Kapható bő választékban 90,- - 250,- koronás áron a imm m üzleteiben