Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)
1968-02-12 / 42. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1968. február 12. Hétfő • XXL évfolyam, 42. szám # Ara 40 fillér Lenárt elvtárs a trenčíni A trenčíni Merina textilüzem kommunistái szombaton tartották évzáró taggyűlésüket. A konferencián felszólalt Jozef L e n á r t miniszterelnök is, aki hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt teljesítenünk és érvényesítenünk kell a CSKP XIII. kongresszusának határozatait, össze kell vetnünk hatásukat a valósággal, hogy a szavak tettekké váljanak, s így megteremtsük további eredményes tevékenységünk feltételeit. E tekintetben nagy jelentőségük van a Központi Bizottság legutóbbi plenáris üléseinek, a pártszervek és -szervezetek tevékenységének, nemkülönben a kommunisták aktivitásának. A kritika és a demokrácia légkörét — amely pártunkban fejlődik és teljes mértékben érvényre Jut — mindenütt meg kell teremteni: a kormányban, az állami szervekben és az állam egész szervezetében — mondotta Lenárt elvtárs. Pártunk és kormányunk levonja a következtetéseket az eddigi tevékenységből, s ügyelni fog arra, hogy a tájékoztatás teljes legyen, s hogy az érvek a felismerésre támaszkodjanak. Lenárt elvtárs a továbbiakban az ötéves terv feladatairól és céljairól szólt. Ezek némelyikét revidlálni kellett a társadalom követelményeinek érdekében, s növelni kellett a beruházásokat azokban az ágazatokban, amelyeknek erre nagy szükségük van. Minden ügyet politikailag kell megvizsgálni és a tartalékokat mindenekelőtt ott kell keresni, ahol fellelhetők. így példának okáért nem oldhatjuk meg következetesen a gazdaságos lakbér kérdését akkor, ha nem használjuk ki az állóalapokat. Ott vannak a tartalékok s ott kel'l olyan serkentőket érvényesítenünk, amelyek elő fogják segíteni a helyzet gyors orvoslását. Gyakran beszélünk az új irányítási rendszerről, ám még mindig akadnak olyan ágazatok, ahol csökken a műszakváltás, nem használják ki a tágas csarnokokat és az értékes gépeket. Lenárt elvtárs megemlékezett a lakásproblémáról is. Az állam előnyben részesíti és előnyben fogja részesíteni a lakásépítést és hozzá ls fog Járulni. E tekintetben azonban tovább kell haladnunk és támogatnunk kell főként a fiatal házasokat. Olyan feltételeket kell teremtenünk számukra, hogy minél hamarább saját lakáshoz jussanak. Éppen ezért évente feltétlenül 110—120 000 lakást kell építenünk. Most láttunk hozzá az autóműút építéséhez s lehetőségünk nyílt arra, hogy saját nyersanyagainkból növeljük a gépkocsigyártást. Ezeket a lehetőségeket alaposan ki kell használnunk. Košicén az Ojváros lakónegyedben új egyetemi kórház és intézet épül. A P. J. Šafárik Egyetem orvosi karának kórháza 450 millió korona költséget igényel. Az 1315 férőhelyes kórház épületében 2120 orvostanhallgató számára tanterem is létesül. Felvételünkön: A kórház egyik objektuma. (G. Bodnár — CTK felv.J Üdvözlő távirat (ČTK) — Alexander Dubček, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, vasárnap üvözlő táviratot küldött Grenobleba Jifl RaSkának, aki a téli olimpiai Játékok történetében első ízben szerzett aranyérmet slzésben Csehszlovákiának. A táv irat szövege a következő: • Fogadja őszinte szerencsekívánataimat e kiváló, történelmi sikeréhez, az aranyérem megszerzéséhez, amellyel az 1968. évi téli olimpiai játékokon dicsőséget szerzett hazánknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak. ALEXANDER DUBCEK, a CSKP Központi Bizottságának első titkára • • • Néhány perccel a grenoblei női műkorcsolyázó verseny befejezése után Alexander Dubček, a CSKP Központi Bizottságának első titkára az alábbi szövegű táviratot intézte Hana Maškovához. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság méltó képviseletéhez az olimpiát játékokon és a bronzérem megszerzésének sU keréhez őszinte szerencsekívánatait küldi ALEXANDER DUBČEK, a CSKP Központi Bizottságának első titkára Megemlékeztek Zdenék Nejedlyről (ČTK) — Zdenék Nejedlý születése 90. évfordulójának alkalmából vasárnap a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség központi és városi bizottsága a Nejedlýrôl elnevezett prágai Realista Színházban ünnepi matinét rendezett. Az ünnepségen részt vett jiH Hendrych és Drahomír Kölder, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja és titkára, Stefan Sádovsktj, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja és titkára, valamint kulturális és politikai életünk további képviselői ls. Az ünnepségen megjelent Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko, a Szovjetunió prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. július Dolanský, a Csehszlovák Tudományos Akadémia levelező tagja beszédében Zdenék Nejedlý történész, szocialista társadalmunk szervezője és harcosa aktív szerepét is hangsúlyozta. Kiemelte a Szovjetunióval való kapcsolatai terén szerzett érdemeket. Mint mondotta, fáradhatatlan munkát végzett a Szovjetunióval való kulturális és társadalmi közeledés társaságának megalapítójaként és elnökeként is. 243 millióval nagyobb Kelet-Szlovákia idei költségvetése A Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság plénárls ülése jóváhagyta a kerület ez Idei gazdaságfejlesztési tervét és költségvetését. Ennek alapján a nemzeti bizottságok költségvetése négymilliárd 31 millió koronát — az előző évhez viszonyítva 243 millióval többet — irányoz elő a fejlesztést terv célkitűzéseinek megvalósítására. Az idén 8549 lakás építését befejezik és további 8431 építését megkezdik. Az iskolai építkezések keretén belül felépítenek 338 tantermet és megkezdik 250 tanterem építését. A vízgazdálkodás szakaszán közel 140 millió korona értékű beruházásra kerül sor. A kerület vízvezeték-hálózata 130, a csatornahálózat pedig 65 kmrel bővül. A fejlesztési terv rendkívüli gondot fordít a lakosságnak nyújtandó szolgáltatások bővítésére és a helyi nyersanyagforrások céltudatosabb kihasználására. Az idén jelentősen növelik az építőanyagok termelését; a téglagyárak több mint 15 millió téglát gyártanak. A helyi gazdálkodási üzemekben 484 millió koronát meghaladó teljesítményértéket érnek el. Kivitelre 2,4 millió korona, a hazai piac számára 96 millió korona értékű árut termelnek ezek az üzemek, s feltételezik, hogy a lakosságtól várható bevételek megközelítik a 10 millió koronát. A közszolgáltatási üzemek összesen 260 millió korona értékű teljesítményt terveznek. A fejlesztési terv számol a Magas-Tátrában megrendezendő sívilágbajnokság előkészületeivel, a vihorláti, a domaSai, és a ru21ni víztárolók partjának rendezésével, a szállodák és az üzlethálózat kapacitásának bővítésével stb. Mindezeken felül jelentős, központilag Irányított beruházásokat valósítanak meg KeletSzlovákiában. —fc— J I Ŕ I RASKA a téli olimpia első csehszlovák bajnoka TOVÁBBI OLIMPIAI GYŐZTESEK: PEGGY FLEMING (USA) - női műkorcsolyázás CAROLINA GEIJSSEN (Hollandia) - 1000 m-es női gyorskorcsolyázás FRANZ KELLER (NSZK) - északi összetettverseny MONTI - PAOLIS (Olaszország) - bobkettős TOVÁBBI CSEHSZLOVÁK SIKEREK: HANA MAŠKOVÁ - bronzérmet nyert a műkorcsolyázásban + TOMÁŠ KUČERA - negyedik az északi összetettversenyben + LADISLAV DIVILA - kilencedik a síugrásban • • * A Vasas legyőzte otthonában a Világ Kupa védőjét. [ VIETNAM ] Az amerikai légierő képtelen megakadályozni a hazafiak harci kezdeményezését A kalóztámadások a polgári lakosságtól súlyos áldozatokat követelnek Saigon — A dél-vietnami partizánok vasárnap reggel rakétatámadást intéztek a Saigon közelében fekvő Bien Hoa légi támaszpont ellen. Ezt megelőzően kemény utcai harcok folytak a Tan Son Nut saigoni repülőtér közelében. A rakétatámadás során egy amerikai életét vesztette, húsz pedig megsebesült. A tíz, vagy húsz rakétatalálat néhány repülőgépet ls megrongált. A dél-vietnami kormány szóvivője szerint a saigoni Tan Son Nut repülőtér közelében lefolyt szombati harcokban a dél-vietnami kormánycsapatok 107 partizánt öltek meg. Szombaton tovább folytak a tisztogató akciók, amelyek során a kormány osztagai Saigonban 40 partizánt fogtak el. A Jél-vietnami hazafiak szombaton támadást intéztek a Saigontól mintegy 200 kilométernyire délnyugatra fekvő Bac Lieu tartomány székhelye ellen is. Az amerikai légierő szombaton Észak-Vietnamban főként a Phuc Yen-i repülőteret, amely Hanoitól 30 kilométerrel északnyugatra fekszik, valamint az észak-vietnami főváros rakétatámaszpontját támadta. DélVietnamban a B—52-es óriás bombázók négy támadást intéztek „az észak-vietnami csapatok" állítólagos összpontosításai ellen, Khe Sanh tengerészeti támaszpont közelében. Az amerikai légi haderő a vietnami háború folyamán első ízben támadta meg a VDK légelhárításának fontos állomását Hanoitól 16 kilométernyire délre. Az amerikai jelentés szerint a támadó gépek erős rakétáelhárltáson hatoltak át, és a rádiójelzéseket felvevő állomásra 453 kg-os bombákat vetettek. AZ AMERIKAI TÁMADÓK GAZTETTEI Hanoi — Az amerikai háborús bűntetteket kivizsgáló észak-vietnami bizottság jelentést tett közzé, amelyben leleplezi azokat az újabb bűntetteket, amelyeket az agresszorok az elmúlt esztendő utolsó három hónapjában követtek el Észak-Vietnamban. Ebben az időben az amerikai repülőgépek folytatták barbár támadásaikat a VDK fővárosa, Hanoi, Haiphong kikötő és Észak-Vietnam további lakott területei ellen. Az amerikai gépek 4000 különböző típusú bombát dobtak Hanoi központfának és elővárosainak sűrűn lakott részeire. Több mint 400 lakost megöltek és megsebesítettek, s ugyancsak több mint 500 házat döntöttek romba. Az amerikai agresszorok 56 napon át megállás nélkül támadták Haiphong kikötőjét, több mint 300 embert megöltek és megsebesítettek, s több mint 500 lakóházat és középületet, köztük három kórházat és egy szana tóriumot is megsemmisítettek. AZ EGYESÜLT ALLAMOK ABBAHAGYJA A DIPLOMÁCIÁI PUHATOLÖDZAST? Washington — Dean Rusk amerikai külügyminiszter szombaton este megerősítette, hogy az Egyesült Államok azt követően, hogy a dél-vietnami partizánok 12 nappal ezelőtt nagy offenzívába kezdtek, korlátozta az észak-vietnamiak részéről felajánlott béketárgyalások diplomáciai „szondázását". Mint mondotta, a háborús erőfeszítések fokozása ellenére sem áll el az Egyesült AUamok azon javaslataitól, amelyeket a VDK kormánya visszautasított. Rusk a továbbiakban kijelentette, hogy egyelőre csak csekély eredményeket értek el az Észak-Koreával folytatott tárgyalások során a Pueblo kémha jó szabadon bocsátása ügyében. U Thant Moszkvában (D e 1 h IJ — U Thant, az ENSZ főtitkára vasárnap reggel háromnapos delhi látogatása után repülőgépen Moszkvába utazott. Az indiai fővárosban az ENSZ kereskedelemmel és fejlesztéssel foglalkozó 2. konferenciájának ülésén vett részt, tárgyalt Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel s találkozott Nguyen Hoával, a VDK Indiai főkonzuljával is. Moszkvában Alekszej Kosziginnel, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökével és — egyes sajtóügynökségek véleménye szerint — a VDK diplomáciai képviselőivel folytat eszmecserét. Vasárnap délután ü Thant megérkezett Moszkvába kétnapos nem hivatalos látogatásra. (ČTK J