Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-25 / 24. szám, csütörtök

SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA Beiratás, beiratás... A FÉLÉVI SZÜNETBEN ismét kedves emlékeket ébresztő esemény tanúi vagyunk. A szülők vezetik óvodás korból felcseperedett gyermekeiket a hagyományos beiratási szertartásra az alapiskolába. Szólnunk kell erről az eseményről mivel sok helyen még mindig nem érzékelik eléggé, mekkora felelősség hárul a szülőre, és milyen utat nyit a gyermek szellemi fejlődésében éppen a beiratás. Ha egy felnőttnek feladjuk a kérdést, melyik időpont az, amelytől kezdődően Időrendileg már összefüggő emlékei vannak, akkor többnyire az Iskoláskor kezdetét, vagy az első iskolás óvet jelöli meg. Ez Így természetes, hiszen az iskoláskor emlékezési területét meghatározott Időszakok tagolják, amikor az emlékezetben teljesítmények kirajzolódnak, s a gyermek igen pontosan és hűségesen képes az élmények reprodukálására. Határozott formát ölt a mennyiség ős számfelfogás, lendületbe jön a fogalomalkotás és a gondolkodás, az én- és tárgyvonatkozású átélések rohama következtében. A gyermek kezdi felismerni a viszonylatokat, lassan kialakul kritikai magatartása és a közösség csoportlégkörében bizonyos jellemvonások erősödnek meg, fejlődésbe jön az éntudat. Mindez azonban csak akkor folyhat le zavartalanul, lelki gátlások és sérülések nélkül, ha a gyermek eszmélési folyamatának nyelvi anyagán megy végbe, tehát a gyermek anyanyelvén történik. Nem új dolog ez a megállapítás. Coménius óta a nevelés minden nagy úttörője ezt hirdeti. Mi is mindannyian tudjuk ezt, és mégis... Indokolatlanul, és jogtalanul belenyúlunk az eszmélés természetes és harmőnikus rendjébe, valami naiv és kezdetleges voluntarizmus ürügyén, mondván: Így jobban biztosíthatom gyermekeim jövőjét. S ezalatt természetesen a szlovák vagy cseh tannyelvű iskolát értik. Emögött viszont a pártunk és kormányunk nemzetiségi politikája, a szocializmus ügye iránti burkolt bizalmatlanság is meghúzódhat. PARTUNK ÉS KORMÁNYUNK viszont nem Így képzeli el a magyar gyermekek jövőjét. Hétszáz iskolában négyezer tanító százezer fiatalt nevel a szocialista országépítés szükségletei számára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság számára — magyarul, anyanyelvén. Nem világos-e a cél és a szándék? Az utóbbi két évben jelentősen bővült a IL ciklus iskoláinak befogadóképessége és hálózata. Oj osztályok nyíltak a gazdasági, egészségügyi, vegyipari, kohó-, gép-, elektrotechnikai szakközépiskolák mellett és megerősödtek az általános középiskolák is. Oj párhuzamos osztályok nyíltak, a tanári káderek lassan állandósultak, színvonaluk állandóan emelkedik. Ezt bizonyítja az is, hogy a főiskolákon javul a magyar tannyelvű középiskolákról felvételezők arányszáma, és lassú, de rendszeres csökkenést mutat a lemorzsolódók részaránya is. Egyre több adat áll rendelkezésünkre, bizonyítva, hogy a főiskolák többsége felvételi vizsga nélkül veszi fel a magyar középiskolák jeles rendű érettségizettjeit ls, amiből arra következtethetünk, hogy a főiskolai tanárok szemében növekszik a magyar középiskolák rangja. Értékes, figyelemreméltó megnyilvánulás ez. A Bratislava! Altalános Középiskola tavaly érettségizett osztályainak tanulói közül több mint hatvan százalék jutott be az egyetemekre és a főiskolákra. A felvettek elhelyezkedési palettája igen tarka és felölel úgyszólván minden továbbtanulási lehetőséget. Mégis említést érdemel, hogy a prágai atomfizikai fakultásra felvett Lauko Eszter éveken át az ország kémiai olimpiász győztesei között volt. A régebben szembeötlő színvonalkülönbség a szlovák és magyar középiskolák között egyre kifejezőbben kiegyenlítődik. Ugyancsak a fenti középiskolából a múlt évben érettségizettek közül három kiváló diákot vettek fel az orvosi fakultásra, ami egyedülálló eset általában a bratislavai középiskolák viszonylatában ls. LAm, a gyermekek jövőjét Jól alapozta meg a magyar tannyelvű iskolahálózat, amely a cseh és a szlovák iskolákból kikerült fiatalsággal egyenértékűt nevel. A cseh, szlovák, magyar és ukrán Iskolahálózat egyenrangú és egyenértékű tagja a csehszlovák Iskolaügynek. Azonos tantervek, tankönyvek és módszertani vezérkönyvek azonos ismeretszerzési lehetőséget biz tosítanak a tanulónak, tanító nak egyaránt. Dél-Szlovákia ma gyarlakta járásaiban alig van olyan község, ahol ne volna vagy ne épülne új, korszerűen felszerelt Iskola. A szlovák nyelvtanítás színvonala szintén évről évre emelkedik ott is, ahol kevés a konverzációs lehetőség. Ehhez természetesen az iskolák felszerelésének korszerűsítése ls hozzájárul. A városi iskolák nagy részében eddig sem volt erre panasz. Sőt van nak olyan tapasztalatok is, hogy a szolid anyanyelvi bázison ok tátott szlovák nyelv sajátosságai tartósan gyökeret vernek s ez iskolai méretekben elsősor ban a tollbamondás színvona Ián mutatkozik meg. Az előforduló hiányosságok kiküszöbölésére azonban még a nevelés ügyi hatóságok sem tettek meg mindent. Itt elsősorban a nyári üdültetési akciók nyújtotta lehetőségek ilyen irányú kihasználására gondolok. 1967. FEBRUARJABAN ügyes, a szülőkhöz szóló kis könyv látott napvilágot: Gyermekünk elsős lesz címmel. Az első kiadás néhány ezer példányát szétkap kodták, a második kiadás rövidesen napvilágot lát. A szülök nyilván gyorsan felfigyeltek a hozzájuk szóló közvetlen sorok ra, mert a második kiadásra már több mint 4000 rendelés jött össze. E könyvbőr idézünk: „A szülők mindig abba az iskolába adják gyermeküket, amelyik többet nyújt tanulóinak. Ha ebből, a szülők szempontjából legkézzelfoghatóbb alapállásból vizsgáljuk a magyar tannyelvű Iskolákat, megállapíthatjuk: a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák tantervei értelmében a pedagógusok megismertetik tanulóikkal mind a magyar, mind pedig a szlovák nyelvet és kultúrát. Ugyanakkor a gyermek megismeri és megszereti anyanyelvét, a magyar irodalmat, Petőfi és Ady, Arany és Móricz vagy Jókai értelmet élesítő, érzelmet nemesítő műveit, a magyar nép történelmét, de amellett módjában áll elsajátítani a szlovák nyelvet, megismerni és megszeretni a szlovák és a cseh nép történelmét és irodalmát is. Ugyanakkor az összes többi tantárgyból — természetesen — a cseh és szlovák tannyelvű Iskolákkal teljesen egyenlő és egyenrangú ismereteket nyújtanak a magyar tannyelvű iskolák... Mind a cseh, a szlovák, mind a magyar tannyelvű iskolák egyetlen értékmérője, hogy tanulóiknak mennyiben adják át minden tantárgyból a tantervekben előirt ismereteket. Tehát nem a tanítási nyelv, hanem az iskolában folyó oktató-nevelő munka eredményessége a döntő tényező .. IGEN, EZ A KÉRDÉS LÉNYEGE. Tudjuk és hisszük, hogy a csehszlovákiai magyar tannyelvű Iskolák ma már maradéktalanul mindent megadnak ahhoz, hogy gyermekeinkből teljes értékű emberek váljanak. Nincs tehát ok a bizalmatlanságra, a szülők nyugodtan vihetik gyermekeiket a hagyományos beíratásra, JÔ kezekbe helyezik jövőjakét HEIMLER LÁSZLÓ • A CSEMADOK Központi Bizottsága mellett működő Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara a bratlslaoat Szlovák Pedagógusok Vegyes Karával közös hangversenyt rendez 1968. január 27-én 18 órai kezdettel a Csehszlovák Rádió koncerttermében (Vajanského nábr.l A műsoron Kodály, Bartók, Monteverdl, Muszorgszkij stb. kórusművet szerepelnek. Vezényel: Vass Lajos,, fanda Iván és Ag Tibor. ISMERETES, hogy Móricz Zsigmond életművét hiába próbáljuk elfogadtatni a nyugateurópai irodalmi közvéleménynyel. A véletlen ügy hozta magával, hogy közeli szemlélője, sőt — részben — egyik résztvevője lehettem azoknak a kísérleteknek, amelyek a Móriczéletmű főbb darabjainak francia tolmácsolására történtek. A fáradhatatlan (és felejthetetlen] Gara László kezdte meg a sort az Isten háta mögött fordításával; visszhang nélkül maradt. Aztán Sauvageot professzorral próbáltunk méltó fogadtatást szervezni a Sárarany meg az Űri muri részére; vajmi kevés sikerrel. Nemrégiben a Rokonok jelent meg, s jóllehet most már lényegesen más — kedvezőbb — a légkör, nagyobb és spontánabb a kíváncsiság, Móricz nyugati fölfedezése, elismerése ezúttal sem következett be; annyira sem, természetesen, mint József Attiláé vagy újabban — örvendetes módon — Kassák Lajosé és Németh Lászlóé, vagy legújabban Illyés Gyuláé és Déry Tiboré. Hol válhat hát természetes valósággá Móricz világirodalmi jelenléte? A szomszéd népek szellemi légkörében. Egyre több bizonyító adat van arra, hogy itt — a szomszéd népeknél — kap Móricz Zsigmond olyan fogadtatást, amely arányban áll alkotói nagyságával. Itt tekintenek rá úgy, mint olyan íróra, aki a legnagyobbak művészetével tudta hitelesen kifejezni egy kor és egy társadalom, egy egész pusztuló és átalakuló világ belső mozgását, tudati vetületét. Aki e világot csak távolról nézi, mint a nyugatiak, annak legfeljebb különlegességeket mutathat a móriczi életmű, ám aki maga is átélte, sőt a maradványait ma is érzékeli még, az a saját életének a mélységi dimenzióját fedezheti föl Móricz Zsigmond közvetítésével. Tudtommal a szlovákul megjelenő Mórlcz-műveket megértéssel és figyelemmel fogadja a Az indok — Most pedig, kedves nézőink, orosz muzsikát közvetítünk — tudatta a bájos bemondónő. Erre a j tam: — Zárd el, apu, azt a vacak tévét. Nem így a nővére. — Ugyan már, mért zárná el?l — Csak ne vágj fel. Ügy sem értenél belőle semmit. Es miért nem? — Azért, mert nem tudsz oroszul. — Na és? — Mit na és? Vagy talán azt hiszed, hogy a kedvedért tálán magyarul fognak trombitálni? —szi— Irodalmi történet Móricz Zsigmond jelenléte közönség is meg a kritika is. A magam tapasztalata főleg a cseh és a lengyel visszhang fölmérését segítheti elő. PÁR EVVEL EZELŐTT a prágai Plamen folyóirat szerkesztőségében e kitűnő lap szépprózai rovatának szerkesztősével megbízott, közepes életkorú író egyszer csak arról kezdett beszélni, hogy mily páratlan megjelenítő erejű íróművésznek tartja ő Móricz Zsigmondunkat. Kezdetben gyanakodtam, hogy esetleg csak udvariaskodik, s ezért az ismert módon, kitérően válaszolgattam („Hát persze, mi szeretjük és becsüljük, hiszen a mienk, dehát nem szabad túlozni" ... stb. J ö azonban váltig hajtogatta a magáét: minden Móricz-művet, ami csehül megjelent, összegyűjtött, elolvasott, feldolgozott, s Móriezot a modern' világirodalom legnagyobbjai közt tartja számon. Annyira becsüli a Boldog ember íróját, hogy magánemberként ismételten elutazott Magyarországra, fölkereste a Móricz életében és életművében szereplő főbb helyeket: volt Tiszacsécsén, elzarándokolt a debreceni kollégiumba, megtekintette a Petőfi Múzeum gyűjteményét, tisztelgett a leszármazottaknál — és számos emléktárgyat, fényképet, följegyzést gyűjtött össze. Játékosan vizsgáztatott is: ismerem-e (ha ugyan még Jól emlékszem) a kisújszállási gimnázium előtt álló Móricz-szobrot? Meg Medgyessy mellszobrát? Melyik a hitelesen igazi Móricz? Elvitt lakására is; s valóban: ott sorakoznak a Móricz-művek, persze csehül, valamennyi kiadás kegyeletes rendben — és szépen dobozokba rendezve a Magyarországról hozott emlékek, főleg fényképek a szülőházról, az iskoláról, a lakásról, az íróról és barátairól, meg az írót megjelenítő szobrokról, festményekről... S a kérdésre, hogy miért gyűjti mindezt, változatlanul ugyanaz a válasz: mert kedveli és nagyra tartja Móriczot, a modern irodalom klasszikusát látja benne. MÁSKOR Lengyelországban fogadott hasonló tapasztalat. A varsói egyetem magyarszakos tanársegédével beszélgettünk az ő ós a hallgatói olvasmányairól, illetve olvasmányélményeiről. Arra a szokványos kérdésre, hogy a magyar írók közül kinek a műveiben fedeznek föl új távlatokat, éreznek emberi teljességet — ő is Móricz Zsigmondot nevezte meg. Ismét más alkalommal Marianské Láznéban egy nemzetközi Irótalálkozó román résztvevője lelkesedett Móriczért, közös világunk művészi ábrázolójáért ... Aligha lenne hát elhamarkodott a következtetés, hogy Móricz Zsigmond tágabb hazája s így hatósugarának körzete is Kelet-Eurőpa. Igazi értékét és nagyságát a kelet-európai irodalmakon nevelkedett olvasók érzékelhetik valószerűen. Az Indulatok, amelyek Móricz regényeit feszítik, a szertelenségek és mértéktelenségek, amelyek a nyugat-európai olvasókat esetleg zavarhatják, itt az élet, a sors és a valóság hiteles művészi megjelenítéseként hatnak. Érdemes és bizonyára tanulságos volna tüzetesen és módszeresen összehasonlítani a Móricz-életművet néhány olyan írói életművel, amelyek egyidejűleg keletkeztek a szomszédos irodalmakban. Bizonyára meg lehetne lelni a magasabbrendtt törvényszerűség okát, amely a párhuzamos fejlődés folyamán azonos típusú művek alkotására késztette a különböző kelet-európai irodalmak művészeit. A SOK KÖZÜL csak egy — szűkebb — témakör példáját említve, nem elgondolkoztató-a, hogy az üldözöttség állapota, a kitagadottság élménye jellegzetesen kelet-európai szemléletű és hangulatú alkotásokban fejeződik ki párhuzamosan és egyidejűleg. 1933-ban közli Ivan Olbracht a Suhaj, a betyár című regényballadáját, majd ehhez hasonló hitelességgel, mélyről fakadón szólal meg (1936-ban) a kelet-európai népsors éneke a Miroslav Krleiátói írt Petrica Kerempuh balladáiban; s ugyanakkor — 1936-ban — Jelenteti meg Móricz Zsigmond a fenyegető Betyárt, majd néhány évvel később a két Rózsa Sándort ... Világos, hogy Itt nem valamiféle hatás vagy kölcsönhatás játékáról van szó, hanem az alkotói benső kényszer párhuzamos működéséről az egymástól függetlenül dolgozó, sőt gyakran egymásról nem is tudó kelet-európai íróművészekben. Hasznos volna és irodalmi műveltségünket is elmélyítené ezeknek a lappangó összefüggéseknek a feltárása és tanulságaik megállapítása. EZEN TÜLMUTATÖAN az is valószínűnek látszik, hogy Móricz Zsigmond példája szerint irodalmunk más nagyjai ls — épp talán a külföldön kevésbé értett és értékelt nagyok (mindenekelőtt Ady Endre) — úgy kapnák meg Igazi méreteiket, ha kelet-európai távlatba vetítve, a szomszéd népek irodalmának párhuzamos jelenségeivel összehasonlítva vizsgálnánk és terjesztenénk műveiket. DOBOSSY LÁSZLÚ Ján Palánk: ARATÁSI KALAND BEMUTATÓ A KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZBAN Egy héten belül két bemutatót is tartott a KoSicei Állami Színház drámai együttese: „A struccok estjét" követően most Ján Palárik „Aratási kaland" című vígjátékát vitte színre Oto Katuša rendezésében. Palárik sok-sok derűvel, kedéllyel. Ironizáló helyzetkomikummal Irta meg annakidején — a dzsentrikörnyezet szokásait és helytelen előítéleteit pellengérező — vígjátékát: két szerelmespár kedves, kibéküléssel és atyai áldással végződő szerelmi-perpatvarát. Katusa rendezőnek — érzésünk szerint — nem sikerült a zsúfoltnak tűnő, labirintusra emlékeztető színpadon (Štefan Hudák tervezte) kiaknáznia és mértéktartóan érzékeltetnie a szövegkönyv ötleteit, túlzottan a szatíra felé hajtotta az előadást, ami által az — enyhén élcelő szándék helyett — erősen csípős ízt kapott. Katuša — továbbá — felvonultatta a kitűnő kelet-szlovákiai Čarnica népi tánc- és énekegyüttest — nyilván színesebbé, látványosabbá és pergőbbé akarván tenni a ma már aligha időszerű előadást. A Čarnica teljes mértékben igazolta hírnevét: tagjai szépen énekeltek, pattogóan táncoltak, a koreográfia ellen sem lehet kifogás. Nem a Čarnica hibája, hogy az előadás stllustörést szenvedett, hogy a mulatságos témából amolyan nehezen meghatározható műfaj lett... Ami azonban mégis sikerült; a szerepek elosztása. A két főszerepben Zuzka Jariabková (a grófnő) és Ľuboš Záhon (Lajos báró) a drámai együttes két újonnan szerződtetett tagja mutatkozott be — bíztató sikerrel. Mindketten könnyedén, sokrétűen formálták meg bonyolult figuráikat. Ugyancsak sikerült alakítás Hana Grissová komornája és Bohuš Králik Kosztrovicky-bárója. Kevésbé jól árnyalt alakítás Darina Poldaufová Milušája. Peter Gažo huszárját túlzottnak, helyenként hatásvadászónak véljük. (tai A darab egyik jelenete. [Litawská felvétele)