Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-03 / 2. szám, szerda

A NÉPMŰVELÉS ÉS A SZABAD IDÖ KIHASZNALASA KULTURÁLIS ÉLETÜNK két fontos szervé­nek, a CSEMADOK-nak és a Népművelési Intézetnek a munkája leginkább a kulturá­lis rendezvényekről és a szakmai jellegű Iskoláztatásokról ismert. Mindkét szerv át­fogja és a közös erőfeszítés révén több vo­natkozásban meghatározza a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életét, fejlődé­sét. Az utóbbi Időben olyan közös akciókra is sor került, amelyek a kulturális munká­nak új és magasabb formáját jelentették. Az új munkaformák közül a szociológiai ku­tatás érdemli a legtöbb figyelmet. E korsze­rű tudomány a magyarlakta vidéken kissé késve nyert polgárjogot. Ha most mégis szóhoz jut és fellendülőben van, az elsősor­ban a Népművelési Intézet és a CSEMADOK érdeme. Magasabb szinten Á két szerv nemrégen mintegy 150 kér­dést tartalmazó Ivet juttatott el több ma­gyarlakta faluba. Egyebek között arra kér­tek választ, hogy milyen a község foglalko­zásbeli összetétele, mennyi a tanulók száma, hányan járnak alapfokú-, közép- és főisko­lára, milyen a lakosság iskolai végzett­sége, érdeklődési köre, szociális viszonya, milyen üzemek vannak a községben, az em­berek miből élnek, hova járnak dolgozni, milyen a népkönyvtár állománya, kik a kod­veit írók, mennyi a magyar és a szlovák nyelvű rendezvény, hány kulturális együttes dolgozik a faluban, kik, milyen társadalmi munkát végeznek, hogyan működnek a tár­sadalmi tömegszervezetek stb., stb. A kér­dések felölelték mindazt, amit a munkameg­osztás és a zavartalan politikai és kulturális élet biztosítása érdekében az irányító szer­veknek egy-egy falu vagy népcsoport életé­ről, fejlődéséről, igényeiről tudni kell. A CSEMADOK a napokban önállóan is végzett kutatást és 80 faluban 2438 tizenöt évesnél idősebb személytől kapott a cseh­szlovákiai magyar dolgozók anyagi helyze­tére és műveltségi szintjére vonatkozó ada­tokat. A megkérdezettek közül 762 személy az 1945 és 1961 közötti időszakban, 559 pedig az 1961 utáni időszakban épült — tehát korszerű — lakásban lakik. A 2438 személy közül 2325-nek van rádiója, a televízió adá­sait pedig 2174 ember nézi rendszeresen. Beszédesek az olvasottságra vonatkozó adatok is. Ezek szerint a csehszlovákiai ma­gyar dolgozók többsége rendszeresen olvas újságot, könyvet és sokan előfizetői külön­féle lapoknak, folyóiratoknak. A felmérés során nyert adatok meggyő­zően bizonyítják, hogy a csehszlovákiai ma­gyar dolgozók szociális és műveltségi hely­zete egyre javul. Nyilvánvalóvá vált azon­ban néhány fogyatékosság is. Ezek közül a legelszomorítóbb, hogy változatlanul sok a bejáró, kevés az értelmiségi, és általában az alkalmazottak száma. A magyar nemzeti­ségű dolgozóknak csak 18 százaléka gyári­munkás. A többi építkezésen, és mintegy 50 százalék a mezőgazdaságban dolgozik. Nyug­talanító az is, hogy a csehszlovákiai magya­rok közül Igen kevesen rendelkeznek tech­niai és természettudományi vonatkozású főiskolai végzettséggel. Az 1966—67-es tanévben tovább bővült a magyar nyelvű iskolahálózat. Bratislavá­ban, Szencen, Komáromban, Ogyallán, Ipoly­ságon és Zsellzen az általános középiskolák, Surányban, Losoncon, Érsekújváron, Komá­romban és Košicén pedig a szakiskolák nyi­tottak új osztályokat. A tervek szerint 1969-ig a szakközépiskolák hálózata Dél­Szlovákiában eléri az országos szintet. A té­nyek azt bizonyítják, hogy tág lehetőség nyílik az anyanyelven történő tanulásra. En­nek ellenére a felmérés során kiderült az ls, hogy még Igen magas azoknak a száma, akik nem rendelkeznek az alapfokú iskolai végzettséggel, és akiknek a műveltsége igen sok kívánnivalót hagy maga után. A felmérés nyújtotta ismeretek alapján a CSEMADOK és a Népművelési Intézet — karöltve a többi állami és népi szervvel most arra törekszik, hogy a jövőben az ed­diginél is jobban hozzájáruljon a nehézségek leküzdéséhez és tovább növelje a csehszlo­vákiai magyar dolgozók általános művelt­ségét és szakismereteit. A FELADATKÖRBŐL EREDŐEN ezentúl egyebek között mindkét szerv munkáját az határozza meg, hogyan biztosítják a szabad idő eltöltésének legjobb lehetőségeit. A prob­léma megoldásával párhuzamosan oldják meg a továbbtanulás és a műveltség további gazdagításának a kérdését Is. A törekvés ne­mes, az elhatározás csak helyeselhető. An­nál is inkább, mert mind nálunk, mind a tőkésországokban a szabad idő problémája szinte napirendi kérdés. Intézmények'és ne­ves kutatók vizsgálják tartalmát és felhasz­nálásának a módját. A tárgykörrel foglalko­zó sok vélemény hallatán az ember joggal gondolná, hogy divatjelenséggel állunk szemben: mint sok mást, ezt is „felkapták". De nem erről van szó. A szabad idő prob­lémája sokkal régibb keletű, mint gyakran hisszük. Ám bármilyen sokan foglalkoznak vele, és bármilyen sokféleképpen magyaráz­zák, a szabad idő lényegét tekintve az az Idő, amelyet az ember a kötelező munka­időn kívül szabadon, tetszés szerint használ fel művelődésre, vagy más egyéniségét, kedvteléseit szolgáló célokra. A szabad idő felhasználásának általában aktív és passzív formáját különböztetjük meg. A passzív forma: a céltalan henyélés, a semmittevés, a „pihenés". Az aktív forma: a szórakozva tanulás, a művelődés. Ide tarto­zik a szabad idő felhasználásának mind­azon területe, amelynek legtöbbjénél az em­ber ugyan aktívan tevékenykedik, de ez nem munkajellegű tevékenység. A cselekvésvál­toztatással az egyén a munkafeszültségtől oldódik fel és szabadul meg. A szabad időnek a szocialista társadalom ad igazi tartalmat és értéket. Itt a munka társadalmilag hasznos cselekedetté, élet­szükségletté, a szabad idő pedig a szemé­lyiség fejlesztésének nagy lehetőségévé válik. Á kutatások és a személyi tapasztalatok általában azt bizonyítják, hogy szabad ideje minden embernek van, a szabad időt azon­ban csak kevésen használják fel tervsze­rűen és hasznosan. Sokan szabad idejükkel nem tudnak mit kezdeni... A CSEMADOK és a Népművelési Intézet dolgozóinak a sok­oldalú, változatos és tartalmas szabad idő eltöltés objektív lehetőségeinek, valamint a szabad idő felhasználása elvének, módsze­reinek és szokásainak a kialakítására irá­nyuló igyekezete szükségszerű és a kultu­rális munka magasabb formáját jelenti. Az iskolán kívüli felnőttoktatás terén napjainkban nemcsak azok nevelése kerül előtérbe, akik a múltban nem jutottak hozzá a kultúrához, hanem bizonyos mértékig azoké ls, akik a régi társadalomban tanul­tak, alakították ki világnézetüket, erkölcsi szokásaikat, ízlésüket. A kapitalista osztály­kultúra sajátos jellemvonásokat, nézeteket, erkölcsi magatartást és ízlést formált ki az emberekben, sőt ezt stabilizálta, szokássá mélyítette. Az említett szerv, illetve intéz­mény a szabad időben történő művelődés során a vadhajtások nyesegetésével párhu­zamosan nemzeti formájú és szocialista tar­talmú tudásanyagot juttat mindenkinek. A szabad idő célszerű felhasználására ki­tűnő lehetőséget teremtenek a klubok és a különféle érdekkörök, amelyek az utóbbi Időben rohamosan szaporodnak. A magyar­lakta vidékeken jelenleg a Bratislavában. a Losoncon, a Košicén, a Csatán, a Vágsely­lyén, a Rimaszombatban, a Dunaszerdahe­lyen és a Komáromban működő klubok dol­goznak a legjobban. Ezekben a klubokban azok is hasznosan töltik a szabad időt, akik régebben szabad idejüket nem tudták érté­kesíteni. A KORSZERŰ ESZKÖZÖK igénybevételé­vel, a. magasabb szinten történő művelődés megértésre talál, egyre nagyobb tömegeket mozgat meg és von be a társadalmi mun­kába. BALÁZS B£LA KÖNVTÁRBAN (Bakonyi felv.l HARRY ANSCHUTZ: Most együtt kovácsolunk U tolsó csapásait méri Bor­chardt mester a patkóra, s utána belemártja a veder víz­be. Sziszegve, gőzölögve siste­reg tőle a víz. Nehéz kalapá­csát az üllőre helyezi. Számá­ra már itt a dél. Mindenki tud­ja a faluban, hogy a déli szü­netben Borchardt Alfrédet senki sem zavarhatja. Nincs olyan sürgős munka, amiért déli pihenőjét megszakítaná. Kezét hosszú bőrkötényébe törülve ment a tágra nyitott bejárati ajtó felé. Kényelme­sen nekidőlt a kapufélfának s egy pillanatra lehunyta a sze­mét. De miközben Borchardt mes­ter azon gondolkodik, hogyan ossza : be a délutáni munkáját, a távolból lánccsörgés zaja ütődik a fülébe. Ogy látszik, hernyótalpas közeledik a fa­lu felé. Csak nem ő hozzá jön­nek? Most dél vani De a her­nyótalpastól túl nagy ez a lánccsörgés, a motor búgása is túl erős. Kíváncsian tett né­hány lépést a bejárattól, hogy jobban végiglásson az úton. A dübörgés egyre erősödik. S most már jól láthatja: a nép­hadsereg egyik páncélosa kö­zeledik lassan az úton. A ko­vács maga elé mered: épp így volt ez Kalacsnál ls. Csak ak­kor sokkal gyorsabban érte el a páncélos. Mielőtt a házfal mögött elrejtőzhetett volna, már fel is döntötte, mint a ki­vágott sudárfát. Égető fájdal­mat érzett a mellében, azután hosszú eszméletlenség követ­kezett. — Mit akarhatnak ezek a mi falunkban? — gondolja Bor­chardt mester és visszatér mű­helyébe. Amikor a páncélos eldübörgött a bejárat előtt, utána fordul, legyint a kezé­vel. A páncélos tovább halad a falu felé. De egyszerre, egyet­len rándulással megáll. Jobb­oldali lánca leszalad a kere­kéről és fekve marad az út po­rában. Borchardt mester lassú lép­tekkel megy a páncéloshoz. Látja a szakadt láncot s a kö­rülötte hajladozó katonákat. Szakmabeli érdeklődéssel kö­zelíti meg a kocsit. Ekkor hall­ja, hogy a katonák káromkod­nak. A pótalkatrész hiányzik. Az egyik katona észreveszi a kovácsot és figyelmezteti rá parancsnokát. Mire a parancs­nok megszólítja: — Hallja-e, mester, van Itt a községben kovácsműhely vagy valami hozzá hasonló? Rövid ideig fontolgatja a vá­laszt Borchardt mester: — Kovácsműhely volna itt, de a kovácsot nem találjátok ott. — Hát hol van? — kérdezte a parancsnok. — Beszélnünk kell vele. Szükség van a segít­ségére! Borchardt mester habozik. Vár. Majd olyasfélét mormog, hogy azt ő nem tudja meg­mondani. A mester ráncos homloka mögött egymást érik a gondolatok: Helyes-e, hogy elhallgattam az igazságot? De mi közöm hozzájuk? Végül is katonák, segítsenek magukon. — Hallja-e, mester, vezes­sen el, kérem, a kovácsmű­helyhez! — fordult a parancs­nok Ismét Borchardthoz. Egyetlen sző nélkül, csak­™ nem gépiesen vezette el Borchardt a parancsnokot mű­helyéhez s a bejáratnál meg­állt. A parancsnok beszólt a műhelybe. — Nem kell úgy szólongat­ni, a kovács én vagyok — val­lotta »eg Borchardt csende­sen. — Maga a kovács? Miért nem mondta ezt meg azonnal? Tud nekünk segíteni? Termé­szetesen megfizetjük a fárad­ságát! — ezeknél a szavaknál a parancsnok Borchardthoz lé­pett és kezét nyújtotta neki. De Borchardt úgy tett, mintha nem látta volna a feléje nyúj­tott kezet: — Mire volna szüksége? Néhány szóval megállapod­tak az acélfajtában s a ková­csolás módjában ls. A mester csodálkozik a parancsnok szakmabeli tájékozódottságán s már-már megkérdezi, hon­nan szerezte ismereteit, de meggondolta magát. Némán távozik s tér vissza a kívánt acélfajtával. Mialatt a mester oda volt, a parancsnok levette kabátját, feltűrte ingujját, odalépett a mühelytűzhöz, sze net vetett rá és odaállt a fúj­tatóhoz. Tűzbe kerül az acél. Borchardt mester figyelmesen nézte a parancsnokot: milyen ügyesen bánik a szerszámok­kal. Csak nem volt ő maga is kovács? Időbe telik, míg az acél a kívánt színt veszi fel. Mindig újra forgatni kell. Oj szén kerül a tűzre s a fújtató­ból friss levegő. Egyikük sem szól. Végre elnyerte színét az acél. Borchardt mester a fogó után nyúlt, de a parancsnok megelőzte. Ügyesen ragadja meg az izzó acélt: — Vigyázat, mester! — kiáltja és az acélt az üllőre teszi. Hamiskásan mosolyog, amikor Borchardt arcába néz. Odanyújtja neki a fogót. — A mester tisztsége — magyaráz­za — hogy az acélt tartsa, a legény kötelessége, hogy ko­vácsolja. Első alkalommal nyílik mo­solyra Borchardt szája: — Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Na üss rá, fiam! A parancsnok megérti a szót. Engedi, hogy a mester mérje a vasra az első ütést, aztán ütemesen hangzanak a pörölycsapások. — Te hát kovács vagy. Ki­tanult kovács? — veszi fel Borchardt ismét a társalgás fonalát. — Hogyan lehetsz ak­kor tiszt a katonaságnál? Tiszt csak tanult ember lehet. Ügy gondolom, olyanok, akik vi­lágéletükben az iskola padjá­ban kuksoltak. Vannak olyan tisztek is, akik eredetileg ko­vácsok vagy éppen parasztok, kőművesek, lakatosok voltak? Hallani hallottam már sokat erről, de hinni mind ez ideig nem hittem. Tudod-e, annak idején az én tisztem tanult ember volt, valami tanítóféle. — Elfelejted mester, hogy az idők azóta megváltoztak. — felelte a parancsnok. — Ma, ahogy én, az egykori kovács, tiszt vagyok, úgy lehet az a lakatos, vagy asztalos vagy bármiféle paraszt. A munká­sok mindig jól megértik egy­mást. Mi ketten is példa va­gyunk rá. Először fölvilágosí­tást sem adtál nekünk nagyon, most meg együtt kovácsolunk. Mikor mindketten előjöttek a műhelyből, a katonák már felrakták a láncot és Bor­chardt mester az utolsó csava­rintásokat végezte. Miután el­készültek, valamennyien fel­szálltak a páncélosra. Bor­chardt dohánnyal kínálta meg a katonákat. Sok még hozzá­juk a kérdése. Választ kap va­lamennyire. S ő megelégedett. Hamarosan itt az Ideje, hogy búcsút vegyenek egy­mástól. A páncélos legénysé­ge felszáll, motorja felbúg. A toronyból a parancsnok még visszaszól: — Ml van a számlával, mes­ter? Mivel tartozunk? Borchardt mester nevet és leinti. A páncélos tovadübö­rög, hamarosan porfelhő nye­li el. Borchardt mester az órá­jára néz. Délután két óra van: — S nekem még déli szü­netem nem volt! — állapítja meg. Fordította: MOHR GEDEON

Next

/
Oldalképek
Tartalom