Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)
1968-01-09 / 8. szám, kedd
PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZLQVAKIA KOMMUNIS Bratislava, 1968. január 9. Kedd XXI. évfolyam, 8. szám Q Ara 40 fillér Az 1968. évi költségvetés Szorosan kiegyensúlyozott állampénztár új vonásokkal B A vállalatok is fizetnek adót járműveik után M Egyes vállalati befizetések módosítása B Előtérben az elmaradott területek gazdasági fejlesztése M A beruházási dotációk 43 százalékát a szlovákiai vállalatok kapják Holnap összeül a Nemzetgyűlés, hogy megtárgyalja az idei költségvetést. Ebből az alkalomból felkértük a parlament tervés költségvetési bizottságának elnökhelyettesét, Pavol R ap o S docensei, hogy ismertesse a költségvetési törvényjavaslat főbb vonásait. Táfékoztatását az alábbiakban közölfük. A valóság tükre Az 1968. évi költségvetési javaslat gazdaságunknak azt a helyzetét tükrözi, amelyre a régi irányításból az újba történő bonyolult átmenet jellemző. Ezért természetes, hogy olyan elemeket is tartalmaz, amelyek utócsengései a réginek, de ezek mellett kifejezetten körvonalazódnak az új gazdaságirányítási vendszer mozzanatai. Maga az a tény ls, hogy a költségvetés a gazdaság helyzetének, szerkezetének, a múlt időszakra Jellemző egyes gazdasági folyamatoknak a függvénye, határt szab a strukturális változások erőteljesebb érvényesítésére történő igyekezetnek. Az effajta nehézségek ellenére is kiegyensúlyozott költségvetési törvényjavaslatot terjesztünk a Nemzetgyűlés plénuma elé. Ez a kiegyensúlyozottság azonban a költségvetési bevételek teljesítésétől függ, továbbá attól, hogy nem történik semmi rendkívüli és előre nem látott esemény, ami arra kényszerítene, hogy mélyebben nyúljunk Megkezdte tanácskozását a csehszlovák—bolgár , együttműködési bizottság (ČTK) — Tegnap délután a prágai Hrzan-palotában megkezdődött a csehszlovák—bolgár gazdasági együttműködési bizottság IX. ülése. A bizottság csehszlovák részét Josef Krejčí mérnök, miniszterelnökhelyettes, nehézipari miniszter, bolgár részét pedig Lacsezar Avramov, a Bolgár Minisztertanács alelnöke vezeti. Az ülésen Bulgária képviseletében Nyikola Kalcsev mérnök, az Állami Tervbizottság alelnöke, Georgi Pavlov vegy- és kohóipari miniszter és Konsztantyin Popov villainosenergia- és tüzelőanyagipari miniszter is részt vesz. A vegyes bizottság elsősorban a két ország gazdasági együttműködése elmélyítésének lehetőségeiről, illetve szorosabb kohó-, gép-, vegy- s közszükségleti ipari együttműködéséről tárgyal. Február tiszteletére (ČTK) — A lounyl járás polgárai az észak-csehorsZági kerületben elsőkként vállaltak kötelezettséget a februári győzelem 20. és a Csehszlovák Köztársaság megalakulása 50. évfordulója tiszteletére. A járás polgárai felajánlották, hogy a mezőgazdasági üzemeknek nyújtott segítségen kívül elvégeznek mintegy 27 millió korona értékű munkát. Ennek keretében 15 672 négyzetméter járdát és 14 autóbuszvárót építenek, 2440 méternyi szakaszon vízvezetékcsöveket helyeznek el, 9 víztartályt létesítenek, és 45 épületet emelnek a helyi nemzeti bizottságok céljaira. az államkasszába és növeljük a kiadásokat. Túl a hagyományok keretén A költségvetési munkának arra a szakaszára, amikor a Nemzetgyűlés bizottságaiban megtárgyalták a költségvetés fejezeteit az egyes tárcákra vonatkozóan az volt jellemző, hogy a kiadásokkal szemben az igények nagyobbak voltak, mint a feltételezett bevételek. Ez azonban logikus és természetes. Fordított helyzet, amikor a Pénzügyminisztériumnak fölös eszközei lennének és ezeket felkínálná a kiadások növelésére, ilyen talán még nem volt, amióta költségvetés létezik. Amikor az igények meghaladják a lehetőségeket, akkor mindig a szokásos költségvetési technológia: a kiadások lefaragása, esetleg a bevételek növelése lehetőségének keresése következik. A kiadások leszorítása egyszerűen azt jelenti, hogy egyes tervezett intézkedések eltolódnak. A költségvetési törvény, amely mindig meghatározza az összes bevételeket és kiadásokat, ebben az évben kilép ennek a hagyománynak a keretéből. Tartalmaz ugyanis néhány új rendelkezést, amelyek a költségvetési törvényt érdekesebbé teszik és gazdagítják költségvetési törvényhozási gyakorlatunkat. Azok is fizessenek, akik az utakat legtöbbet használják A költségvetési törvényjavaslat rendelkezik a vállalatok és más állami gazdasági szervezetek befizetéseiről. Említsük meg először a gépkocsik utáni adót. A motoros járművek utáni befizetést (adót) január elsejével kiterjesztik a vállalatokra is, mégpedig a következőképpen: személykocsik után a köbtartalom szerint, teherkocsik után a teherbírás szerint, autóbuszok t^Sn a férőhelyek száma szerint vetik kl az adót. A rendelkezés nem vonatkozik majd azokra a szervezetekre, amelyek mezőgazdasági adót fizetnek (főleg a földművesszövetkezetek), továbbá a városi közlekedési vállalatokra. A törvényjavaslat meghatározza, hogy ezek a befizetések különalapba folynak be, amelyet a kormány nemrég létesített az úthálózat fejlesztésére. Az utak építése és karbantartása, főleg azonban a távolsági úthálózat építése nem fizethető csak állami eszközökből. Természetes dolog, hogy azok a gazdasági szervezetek, amelyek az úthálózatot használják, és főleg teherkocsijaikkal a legjobban rongálják, részt vállaljanak az úthálózat karbantartásának és fejlesztésének finanszírozásában. E vállalatok többségének jó a jövedelmi helyzete. Ezért létesítették a hálózatfejlesztési alapot, amelybe ezeket az új elvonásokat fizetik. Munkaerődrágitás az ipori központokban Az állami költségvetési törvényjavaslat további újdonságokat is tartalmaz. Néhány, a költségvetés szempontjából részleges, de azok számára, akiket közvetlenül érint, bizonyára jelentős intézkedésről van szó. Így a bruttó jövedelem utáni befizetés a kereskedelemben 30 százalékról 18 százalékra csökken. Hasonlóképpen a szövetkezeti szervezetek jövedelmi adója is 30 százalékról 18 százalékra csökken. Tehát az iparvállalatokkal azonos befizetéseik lesznek. A költségvetési törvényjavaslat felhatalmazza a kormányt arra, hogy a kiemelt ipari központokban emelhesse az illetményadót. Arról van ugyanis szó, hogy dráguljon a munkaerő és ezzel gátolja további kapacitások bővítését és munkaerők felvételét a túliparosított területeken. Másrészt ezzel bizonyos eszközüket nyerünk, amelyek (Folytatás a 2. oldalon) Kirill Mazurovot, az EAK-ban tartózkodó szovjet kormányküldöttség vezetőjét Nasszer elnök üdvözli. (Telefoto — CTK — UPI felvétel.) \ KÖZEL-KELET Szabri: Az arab népek halasak a Szovjetunió támogatásáért Szovjet kormányküldöttség Kairóban % Megkezdik c Szuezi-csatornában rekedt hajók kiszabadítását Kairó — Amint már közöltük, Mazurov, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének vezetésével szovjet kormányküldöttség érkezett az EAK-ba, hogy részt vegyen az asszuáni gát építősének 8. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken. A küldöttség vasárnap látogatást tett Nasszer elnöknél. A két ország között fennálló kapcsolatokra jellemző szívélyesség és barátság légkörében lefolyt beszélgetésen a két államférfi véleményt cserélt a feleket érdeklő kérdésekről. A találkozón szovjet részről jelen volt Szemjonov külügyminiszter-helyettes és Vlnogradov, a Szovjetunió kairól nagykövete, egyiptomi részről pedig Ali Szabri alelnök és Mohammed Murád Ghaleb, az EAK moszkvai nagykövete. Ali Szabri vasárnap este fogadást adott a szovjet kormányküldöttség tiszteletére. A fogadáson mondott beszédében Ali Szabri a közel-keleti helyzettel foglalkozva többek között kijelentette: népünk tudatában van annak, hogy az a harc, amelyet az Imperialista uralom és az izraeli agresszió erői ellen folytatunk, elkerülhetetlen szükségszerűség és pozitív hozzájárulás ahhoz a nagyméretű harchoz, amely a szabadság és haladás, illetve a (Folytatás a 2. oldalon) VIETNAM A dél-vietnami szabadságharcosok sikeres akciói Bundy elutasította a VDK külügyminiszterének javaslatát Saigon — A dél-vietnami szabadságharcosok három napon belül harmadszor foglaltak el hétfőre virradó éjszaka egy körzeti székhelyet, a Saigon közelében lévő Khiem Cuong várost. A nyugati hírügynökségek értesülései szerint 600 aknavető lövedék érte a dél-vietnami csapatok táborát. A partizánok elfoglalták a várôs főterét, felrobbantották a kormányépületeket és az amerikai tanácsadók szállásával szemben — a város legmagasabb pontján — kitűzték a DNFF csillagos lobogóját. A kormánycsapatok vesztesége 26 halott és 48 sebesült volt. Az amerikaiak azonnal helikoptereket és lökhajtásos bombázókat irányítottak a város fölé. A partizánok a hajnali órákban eltűntek a környező rizsföldeken és az erdőségekben. A szabadságharcosok vasárnap Dél-Vietnam más pontjain is váratlan és eredményes támadásokat intéztek a téli-tavaszi offenzíva keretében az amerikaiak ellen, Nha Trang vároAz épülő félben levő párkányi cellulóz- és papírgyárban múlt év végén kezdték meg a gépek szerelését. Az új vegyipart kombinátban a jövőben évente 65 ezer erdei köbméter fát, 67 ezer tonna hulladékpapírt és sok ezer tonna rongyot, aszfaltot, homokot, stb. dolgoznak fel. A kombinát már ez idén mintegy 1400 dolgozónak biztosít munkát. Képünkön az úf párkányi üzem épületei. (Koloman Cích felv. — CTK) sában bombarobbanás következtében 33 amerikai megsebesült. Vasárnap 600 partizán elvágta a demilitarizált övezettől közvetlen délre az l-es számú főútvonalat. Heves rakétatámadás érte Da Nangtól 13 kilométerre észak-keletre a tengerészgyalogosok egyik utánpótlási támaszpontját. Az AFP a vasárnapi és hétfő reggeli harcokat értékelve rámutat hogy a hétfő éjszakai partizántámadást olyan erejű tüzérségi előkészítés vezette be, amire még nem volt példa a dél-vietnami háború történetében. Vasárnap az amerikai légierő több támadást hajtott végre Hanoitól északra és nyugatra. . Washington — William P. Bundy amerikai külügyi államtitkár Johnson elnök egyik főtanácsadója, egy televíziós beszélgetés során gyakorlatilag elutasította a VDK külügyminiszterének legutóbbi nyilatkozatát. Az államminiszter azt fejtegette, hogy szerinte a bombázások megszüntetése esetleg még nehezebbé teszi a tárgyalásokat, nevezetesen akkor, ha a „kommunisták ezt katonai célra használják ki." A Reuter úgy ludja, hogy Rusk amerikai külügyminiszter is osztja Bundy felfogását. McCarthy szenátor, aki Johnsonnal szemben jelöltette magát a tavaszi prőbaválasztásokra, ismét bírálta azokat, akik ugyan hívei a vietnami békének, azonban tartózkodó álláspontot foglalnak el, míg ő nyíltan lép fel. A szenátor a nyugati hírügynökségek szerint Róbert Kennedyre célzott. A pápa újabb békefelhívása VI. Pál pápa tegnap újabb békefelhívást tett közzé a vietnami konfliktus „tisztességes és igazságos" rendezésére. A Szentszékhez akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőihez intézett hagyományos újévi beszédében sajnálkozását fejezte kl afölött, hogy „Vietnamban borzalmas háború folyik", és (Folytatás a X oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek!