Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-06 / 5. szám, szombat

ANDREJ MIHALKOV—KONCSALOVSZKtl: GENEVIÉVE TABOUIS: ZAY LÁSZLÓ BUDAPEST! LEVELE CL bét puiancmtat Hat este hetenként Az igazolványom szerint Mi­halkov a nevem, de meggyőző­désem, hogy Koncsalovszkij va­gyok, mondotta a 30 éves for­gatókönyvíró (Henger és he­gedű, Ivan gyermekkora, And­rej Rublev és rendező, A fiú és a galamb, Az első tanító). A nagyapja Petr Koncsalovszkij neves festőművész volt, apja Szergej Mihalkov ismert költő, fivére Nyikita Mihalkov népsze­rű színész, sógornője Anasztázia Vertyinszká neves színésznő, a sógora Julián Szemjonov ismert Író, és a felesége Natalia Arim­baszarova, a szovjet film egyik csillaga. A múlt év vége felé Prágá­ban részt vett a szocialista film­gyártás szimpóziumán s e láto­gatás alkalmával folyt le be­szélgetésünk. — Meséljen valamit új film­jéről. — Jó film. A címe: Aszja Kljacslnova története, aki sze­retett, de nem ment férjhez, mert büszke volt. — A cím ma­ga húsz métert tesz ki, a film a mai faluról szól. — Miért éppen a faluról? — Jurij Klepikov, a fiatal te­hetséges forgatókönyvíró fel­ajánlotta ezt a forgatókönyvet éppen mielőtt Kirgíziába men­tem. Az első tanító-t forgatni. Mondtam neki, hogy meg aka­rom csinálni; kiváló írás, re­mek dialógusokkal. És Klepikov várt két évet. A forgatókönyv alapján tíz különböző filmet lehetett volna készíteni; hagyományos, csak­nem banális ez a forgatókönyv. Hősei a mi falusi filmjeink hő­seit juttatják eszünkbe, olyan filmkolhozi alakokat. Úgy hogy attól való aggodalmamban, hogy az eredmény ne legyen a szokványos filmkolhoz, nem színészeket, de eredeti típuso­kat kezdtem keresni. Szocioló­giai filmet akartam készíteni, bemutatni a mai falut, nemcsak gazdasági szempontból, hanem elsősorban pszichológiailag, hogy a filmből világosan kitűn­jék a hagyományok folytonos­sága és a nyelvezet sajátossága. Ezért minden hangot szinkron­ban forgattunk, mindenki úgy beszél, ahogy az számára a leg­természetesebb. < — És hamarosan látni fog­juk? — Biztosan. A Szovjetunióban rövidesen a mozikba kerül. Ami azt illeti, a filmem körül volt vita elég, dehát ez természetes. Az ilyen egészségtelen érdeklő­dés a filmek és általában a mű­vészeti alkotások iránt azonban csak árthat — mindjárt a betil­tásról beszélnek, a művészből mártírt csinálnak s ez nem használ sem a filmnek, sem a rendezőnek. — Van valami közös az ön új filmje és az Elnök című film között, amiről azt mondották, hogy végre objektív képet ad a szovjet faluról. — Nincsen. Csak a téma. Az Elnökben szociális problémákat mutatnak be, míg Aszja történe­te az orosz-szovjet falu szelle­mét akarja ábrázolni. — Élt valamikor falun? — Nem, nem éltem. A film egy állapotos leányról szól, aki viszonzás nélkül szereti leendő gyermeke apját, egy durva és primitív embert. S van itt egy városi férfi, aki Aszját szereti, tekintet nélkül arra, hogy gyer­meket vár és sánta. Megnyerte őt belső tisztaságával és azzal, hogy nincsenek kisebbrendűsé­gi komplexumai. Aszja azonban nem akar hozzámenni, annak ellenére, hogy terhességének nyolcadik hónapjában magával vinné őt a városba. S azután megszül a mezőn s a gyermek apja ebben a pillanatban tuda­tosítja, hogy Aszját szereti. De a lány már nem akarja és ma­ga marad. — Mondjon valamit a szim­póziumon látott csehszlovák fil­mekről. — Tudja, a mi táborunk or­szágai előtt, álló problémák és azok a problémák, amelyek Franciaország, vagy Olaszor­szág előtt állanak teljesen elté­rőek. Az ember ideálok nélkül cinikus és impotens, az ilyen ember semmiben sem hisz. De én hiszek. Hiszem, hogy az al­kotó művészet aktívan segíthet mindent, ami haladó. Néhány fiatal rendező (cseh­szlovák rendező is) filmjeiben passzivitást érzek, mintha távol akarnák magukat tartani az égető problémáktól s inkább a tiszta művészet felé fordulnak. Ez a magatartás méltatlan, én egyszerűen nem értem, hogyan él az Ilyen ember, mit szeret és mit nem szeret, mitől szenved és mi izgatja. Alapjában véve talán maradi vagyok, de sem­mi esetre sem fenegyerek, vi­szont a hagyományok híve. — Mivel magyarázza ezt, a neveléssel? — Igen. Talán a nevelés és a számomra oly drága orosz kul­túra. — Sokan vannak önöknél, akik tudatosítják és tisztelik a kulturális hagyományokat? — Talán igen. ö, biztosan. Biztosan! Lassan megy ez, de azért, mert rengeteg ember el­vesztette a hitét s a tiszta eg­zisztencializmusban él, annak legutolsó formájában. S éppen a művészet az, amelyik az em­berekben felébresztheti az ideá­lok utáni vágyat. — Konkrétan milyen ideálok­ra gondol? — Természetesen a humanis­ta eszményekre. A jó és a rossz ... A hét parancsolat... — Hogy, hogy hét? Hiszen tíz van. — Lehet. Én csak hetet is­merek el. Gondolkoznunk kell és dolgoznunk, éreznünk, hogy országunk gazdái vagyunk. — Ezt tudjuk, ez ismert... — Éppen az a szerencsétlen­ség, hogy ezek frázisok lettek. Pedig ez az igazság, ezért aka­rok én filmeket forgatni. A mű­vészetre nem lehet úgy tekinte­nünk, mint valamilyen szer­számra, amely a tömegeket gon­dolatokkal oltja be. Ha a mű­vész alkotásában nem őszinte teljesen, az eredmény bizonyá­ra ötven százalékkal kisebb lesz. Kell, hogy a művész fel­tétlenül meggyőződéses ember legyen, határozott állásfogla­lással. — A cseh filmek között Is­mer ilyen nagybetűs alkotást? — Nem tudom. Ilyen film ke­vés van. Talán Formán. — A Tűz van, babám? — Művei általában. És termé­szetesen Evald Schorm. — Elégedett Az első tanító című első filmjével? — Szeretem, ez az első gyer­mekem. De egy csomó dolog nem sikerült benne. Sokkal több, mint ami sikerült. — Kevés a tapasztalata? — Biztosan. Vegyük például a Nyolc és fél forgatókönyvét s adjuk egy átlagos tapasztalat­tal rendelkező rendező kezébe és értelmetlen abrakadabra lesz belőle. Fellini és Chaplin. Ez a két rendező a filmgyártást a kor­szak szimbólumává emelte. Hogy az emberből olyan mű­vész váljék, mint Fellini, ahhoz szenvednie kell. Sohasem hi­szem el, hogy Fellini közönyös ember. A tehetség belső erő, az a szükséglet, hogy az ember ki­fejezze énjének belső állapotát. Az Igazi művéz kezében minden anyag eszközzé változik nézeté­nek kifejezésére. — Mik a tervei? — A legfontosabb, hogy a kö­vetkező tíz évet ne veszítsem el. Megállás nélkül szeretném a filmeket forgatni, egyiket a másik után. Évente kettőt is. Nem lenne semmi akadálya, ha lenne elég forgatókönyv. Sze­retnék több lehetőség között vá­logatni, ezért néhány forgató­könyvet megrendeltem. Most Turgenyev egyik művére gon­dolok. (A Film a doba című lapban megjelent interjú rövidített for­dítása.J „ELSODORT DIPLOMÁCIA" EGY ÚJSÁGÍRÓNŐ MEGFIGYELÉSEI, 1919-1939 A szerző ma a francia ós a nemzetközi újságírótársadalom kimagasló egyénisége, a becsü­letrend lovagja, tizennégy kül­földi kitüntetés tulajdonosa. Mint publicistát a világ nagy­jai mellé sorolhatjuk, s az eddig megjelent müvei politikai éles­látásról tanúskodnak. A legki­emelkedőbb könyvsikere az 1958-ban Párizsban kiadott visz­szaemlékezésének volt, amelyet most „Elsodort diplomácia" címen adunk a magyar olvasók kezébe. E munkájában mint egy párizsi napilap kiilöntudósítója a Népszövetségben eltöltött másfél évtized élményeit írja le. A francia külügyminiszte­rek bizalmas partnerüknek te­kintették s így mindenkit is­mert, akinek a húszas és har­mincas években befolyása volt az európai helyzet alakulására. Tabouis könyvének legna­gyobb erénye: életközelsége. Tu­dományosan is dokumentálható részletek, drámai leírások, a történelem változásait jellsmző pillanatképek váltakozásával képet alkothat magának az ol­vasó a két világháború közti francia és európai diplomáciá­ról. — d — Harmincnál több szobor, 11 letve dombormű képezi a bra­tislava Városi Képtár legújabb tárlatának anyagát. Ez az élet­műre visszatekintő kiállítás a 70 esztendős Josef Pospišil há­rom évtizedes szobrászati tevé­kenységéről való megemléke­zés. Az eredetileg tanítói pályára készülő fiatalember belesodró­dik az első világháború forga­tagába. Hároméves szibériai fogsága alatt csupa kedvtelés­ből sikerült figurákat farag fából, amelyek jó plasztikai érzékre vallanak. Hazatérte után egyik munkája felkelti a híres prágai szobrász Jan Stur­sa figyelmét, aki arra buzdítja Pospišilt, hogy iratkozzék be a képzőművészeti főiskolára. Ott Stursa vezetése alatt fejezi be tanulmányait 1927-ben. A műfajbeli hagyományokat nélkülöző szlovák szobrászat ifjú képviselői tapasztalatlanul s hiányos felkészültséggel lát­tak hozzá tevékenységükhöz. Tucatszámra készítették a há­borús hősöket, a politikai és kulturális élet képviselőit di­csőítő, csupán méreteikben „monumentális" munkákat. Közben Pospišil is — mint töb­bi kortársa — időhiány miatt elhanyagolta az intim és egyé ni hangú plasztikákkal való foglalkozást. Pedig ez szobrá­szi alkatának inkább megfelelt volna. Jobbat és becsesebbet Régóta tudtuk, most hivatalo­san is közzétették: a budapesti televízió az új esztendőben a hétnek hat estéjén sugároz már műsort. Hányféleképpen is kommentálhatjuk ezt a hírt! Hat nap szobafogság — mond­hatnók gúnyorosan, de ezt is: hat estén gyullad föl az isme­retterjesztés, a műveltség, a művészet modern varázslámpá­sa városon és falun, az ottho­nokban, s micsoda hallatlan le­hetősége ez a kultúra terjedésé­nek! Ügy vélem, a magunk hajlan­dóságán, okuló szándékán, okos válogatásán kívül elsősorban a műsortól függ, hogy a két szél­ső vélekedés közül melyik vá­lik valóra, hogy a bővebb adás­idő a haszontalan szobafogsá­got, vagy műveltségünket növe­li-e. Formai tekintetben az új műsorszerkezet azt ígéri, hogy az új, a pénteki adásnapon a TV-Híradó első kiadása előtt is­meretterjesztő, ifjúsági és poli­tikai adásokat láthatunk majd, a két híradó közötti, fő műsor­időben pedig irodalmi-művésze­ti fejtörőket, művelődés-politi­kai adásokat, dokumentumfil­meket láthatunk elsősorban. Az 0j Szó olvasói bizonyára öröm­mel üdvözlik, hogy a budapes­ti tévé-adó a Jövőben szombat délelőttönként ismétli meg ér­dekesebbnek tartott adásait, így a szabad szombatokra is juthat budapesti műsor. Tartalmi szempontból ls ör­tudott volna e téren produkálni. Erről győz meg néhány ér­zékenyen kezelt márványszob­ra: a poétikus Asszonyfej (1925), és egy kedves fiú-port­rét (1931), meg a finom fo­galmazású fából faragott Me­lanchólia, melyekből közvetlen­ség és az érzés melege árad. Sikerültek a magánjellegű arc mások is. A hivatalos portrék pedig valóban hivatalosak, a kor szabványos ízlését kielégí­tők. Külső hasonlóságot mutat­nak, de a szobrász egyéni szemléletét nem jellemzik. Ki­vételt képez a F. Urbáneket ábrázoló szerpentinből faragott színvonalas mellszobor. — Az országszerte látható emlékmü­vek közül kiválik az Eperjes határában emelt, az 1830-as pa­rasztlázadásra utaló igényes kompozíciójú Győzelem, ame­lyet lendület és dinamika éltet. — Az ötvenes évek előírásos pionír és munkásszobrai a kul­tusz Irányzatát idézik. Az utóbbi években Pospišil főként értékes restaurációs te­vékenységet fejt ki. Több vá­rosunkbeli és vidéki épület plasztikai díszének adta vissza eredeti szépségét. — Pospišil a szlovák szobrászat alapító nem­zedékéhez tartozik. S amint maga vallja: „Nem stilizátor, inkább naturalista, s az élet­nek szenvedélyes megfigyelő­je." BARKANY JENÖNÉ vendetes ígéreteket fedezhe­tünk föl a műsortervekben. As első negyedévnek minden he­tére Jut egy-egy tévé-játék, sőt: a tizenhárom egyike három ré­szes. Fölsoroljam, mit várha­tunk? Rényi Tamás kis mozaik­fűzért készített Kérdések a sze­relemről címmel. Tabi László vígjátékot írt a tévének. Gyár­fás Miklós a hellén korban ját­szódó komédiában Az utolsó há­ború problémáiról szó! Kelett Márton rendezésében. Egy-egy tévé-játék készült Jack London, Kazimlerz Brandys, Arthur Mil­ler és Gorkij müveiből, az utób­bi az író születésének centená­riumára. Maróti Lajos, Brecht, Németh László és Diirrenmatt fizikus-drámáiból készített ösz­szeállítást. Irodalmi hagyomá­nyokat elevenít föl Pártos Gé­za, amikor Csáth Gézának, a századelő tehetséges írójának egyfelvonásosát viszi képernyő­re. Két tévé-játék is foglalko­zik 1944-gyel, kettő pedig mai témákkal; az utóbbiak egyikét Bor Ambrus, másikát Illés End­re írta, mindkettőt Mihályfi Im­re rendezte. Ehhez a kurtára fogott föl­soroláshoz hozzáfűzhetném, hogy kilenc színházi közvetítés is szerepel a műsortervben, hogy az Ifjúság számára Kat­kics Ilona hat folytatásban el­készítette Móra Ferenc regé­nyének, a Kincskereső kisköd­mönnek tévé-változatát, hogy Klasszikusok tévé-filmen cím­mel új sorozat Indul, s hozzá a Hamlet, a Don Carlos, egy Moliére és egy Gorkij lesznek az elsők a sorozatban, meg hogy szombat éjszakánként kü­lönleges játékfilmeket sugároz majd a tévé, így elsőkként a Szegénylegényeket, a Szerelem című svéd filmet, a Rocco és fi­véreit. Megemlíthetném, hogy vitaműsor készül a szocialista hazafiságról, portréfilm Mezey Máriáról és Ruttkay Éváról, hogy intervíziós dokumentum­műsor emlékezik a sztálingrádi csatára, hogy a gazdagodó ze­nei műsorban Ernest Ansermet hangversenyét közvetítik, s hogy rendkívül érdekesnek ígérkezik a képzőművészeti mű­sorok terve. Mindez azt a reményt erősí­ti bennünk, hogy a budapesti adó fölemelt műsorideje nem­csak a képernyő előtt töltött időt növeli, hanem a színvona­las, méltó szórakozás, a műél­vezet lehetőségeit is fokozza. KULTURÁLIS HÍREK • Alla Larionova játssza A rejtélyes hindu című új szovjet film női főszerepét. A filmet a moszkvai Kísérlett Filmstúdió­ban Pjotr lodorovszkij rendez­te. • Gazdag színházi évadot ígér a New York-i színházi vi­lág. Oj darabbal jelentkezett Arthur Miller, Edwar Albee, Tennessee Williams, sőt készül Eugen O'Neill új darabjának be­mutatója ls. h j agyon tanulsá­• * gos értekezle­ten vettem részt a mi­nap. Több vállalat közös munkával elké­szített egy mestersé­ges fennsíkot, két kts bérccel az oldalán, de a fennsík még a megnyitás előtt behor­padt, és az egyik bércből a tervezett határidőre csak egy ötvenhat centiméteres bucka készült el. Az értekezleten részt vett valamennyi ille­tékes tervező és kivi­telező vállalat, veze­tő beosztású képvise­lőjével. Az egyetlen napirendi pont a léte­sítmény körüli visz­szásságok felderítése és bírálata volt. A központi referá­tumot a legtekintélye­sebb és a legjobban felháborodott elnök­igazgató, az ellenőrzé­si és vizsgálati felada­tokkal megbízott kü­lönbizottság főmunka­társa tartotta, részle­tesen és mindenre ki­terjedően szedve izek­re az építkezés körül SOMOGYI PÁL: JÓ JELENSÉG és alatt történt súlyos hibákat. Az előadót követő hozzászólások egyér­telműen igazolták a referátum minden szavát. Néhány felszó­lalás az őszinte, nyílt hangú megbeszélésről: B. K., a talajegyen­gető csoport főterve­zője: „... Megenged­hetetlen, ahogyan a talajegyengetés előké­szítése történt. Egyet­len talajvizsgálatot sem tartottunk, ami­kor pedig a körmünk­re égett már a termi­nus, talajgépek he­lyett bergmanncsöve­ket és egy szárnyas­hajót szállítottunk az építkezés színhelyére. Egyszóval felháborító jelenségeket tapasz­talhattunk a mun­kánk körül." P. P., bérctervezést csoportvezető felszó­lalásából: „... Nem találok megjelelő sza­vakat a munkánk le­festésére. Csak egy példát hozok fel: a bérc tervrajzait taka­rítónőink megfordítot­ták a rajzasztalon, s az ebből eredő félre­értés következtében a kivitelezők völgyet építettek a bérc he­lyén. Mire a htbás építkezés nyilvánvaló lett, már sok időt és energiát veszítettünk el, ráadásul a betono­zókat magam enged­tem el októbertől februárig szüreti mu­latságra, s nem szá­moltam azzal, hogy a frissen kevert beton fél év alatt erősen megköt és nehéz vele dolgozni." Zs. A. építk. val­taik. vez. h.: „ ... Nem is értem, hogy olyan képzett szakember­nek, mint nekem és munkatársaimnak nem tűnt fel, hogy a fennsík alá nem ke­rült sem föld, sem homok, sem • másféle ismert építőanyag, amely megakadályoz­ta volna, hogy a fenn­sík behorpadjon. Egyenesen nevetséges dolog, ha nem volna olyan szomorú." A fentiekből is íze­lítőt kaphatott a ked­ves olvasó arról, hogy milyen kendőzetlenül nyílt hangú tárgyalá­son beszélték meg a legillet ékesebbek, mi történt e sokat emle­getett vállalkozás al­kalmával. A továbbiakban — ^ és erre a lezaj­lott értekezlet minden reményt megad — sor kerülhet most már arra a kendőzetlen, nyílt hangú megbe­szélésre ts, melyen ugyanezen férftak azt tanácskozzák meg, hogy ml történt a szintén általuk kivite­lezett, tejjel-mézzel folyó völgyelzáró építkezése során, hogy az kilyukadt. Az élet szenvedélyes megfigyelője

Next

/
Oldalképek
Tartalom