Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-31 / 30. szám, szerda

A CSEHSZLOVÁK CSODA UTÁN Magyar fii mcsoda Január második felében Budapesten a Fészek Klubban folyt le a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) keretében rendezett nemzetközi tanácskozás a fiatal magyar filmművészetről. Az ú] magyar film mondanivalójával és kifejező eszközeivel az utóbbi időben magára vonta a világ filmkritikusainak figyelmét, erről tanúskodik legalábbis a nemzetközi filmkritikái élet rangos képviselőinek részvétele a szimpóziumon. A napi program a vitákból és a vetítésekből állt, melyek kölcsönösen kiegészítették egymást. A vita bevezetőjéül négy igen értékes előadás hangzott el. Köpeczi Béla egyetemi tanár, az UNESCO és a FIPRESCI elnökségének felkérésére a magyar filmművészet fejlődésének útját vázolta fel, szervesen be építve azt az ország XX. szá zadban végbement társadalmi és kulturális átalakulásának képébe. Gyertyán Ervin, a Filmvilág kritikusa a magyar film eredményeiről és törekvéseiről, útjának állomásairól és a nemzetiség, illetve európaiság követelményeiről beszélt. Leszögezte: a magyar film annak köszönheti, hogy a világkultúra színvonalára tudott emelkedni, hogy rájöttünk csak magunkról szólva mondhatunk általános érvényű dolgokat". A modern filmtörekvések jellemző vonásaként a nemzeti önkritikái szellemet, a nemzeti önvizsgálatot jelölte meg és rámutatott arra, hogy a magyar filmművészet alkotásaiban ez a vonás napjainkban erősen kidomborodik. A két hazai tudományos értékelést Boleslaw Micháleknek, a FIPRESCI elnökének Az új magyar filmművészet egy lengyel kritikus szemével, illetve Lino Miccichének, a FIPRESCI alelnökének, az Avanti nevezetű olasz lap rangos kritikusának Az új magyar filmművészet egy olasz kritikus szemével című előadása követte, egy szocialista és egy kapitalista ország haladó kritikusának esztétikai értékelését adva és kellő anyagot szolgáltatva a termékeny vitához. S hogy a vita el ne szakadjon tárgyától, mindjárt az első nap délutánján megkezdődtek a vetítések. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének filmkritikus szakosztálya, a tanácskozás rendezője azokat a filmeket tűzte a hivatalos vetítések műsorára, amelyek' a legújabb filmtermésből kiemelkednek és fesztiválokon még nem szerepeltek. Ezzel párhuzamosan négy vetítőteremben folytak a retrospektív vetítések, lehetőséget biztosítva a szimpózium résztvevőinek, hogy az utóbbi húsz év legjobb filmalkotásaiból megtekinthessék, amit még nem láttak, vagy ami különösebben megkapta érdeklődésüket. Az új magyar filmek általános elismerést váltottak ki, a vitában több ízben a csehszlovák csoda folytatásaként most a magyar csodát emlegették. Egyéni arculatú, polemikus, sajátosan nemzeti filmgyártássá Az utolsó januári bérlethangverseny közönségének változatos zenei élményekben volt része. Bevezetőül Peter Kolman „Monumento per 6,000.000" címet viselő kompozícióját hallottuk. A mű korszerű kompozíciós elvek jegyében készült, de amellett nagyon egyéni hangú zene, különös, sötét koloritja mélységekbe mutat. A hallgató első hallásra is erősen érzi, hogy a mű súlyos gondolatokat hordoz. A fiatal zeneszerző különleges kompozíciója beszédes példája annak, hogy végeredményben nem az alkotói módszer a döntő (értjük ez alatt a mai zene oly sokat vitatott különféle kompozíciós szisztémáit), hanem a tartalom. Pavol Stépán prágai zongorafejlődött ki a magyar film, melynek művészi eszközei eredetiek és tekintélyt ébresztenek a filmvilágban. Foglalkozzunk hát röviden e nemzeti filmgyártás legújabb termékeivel. Talán Kovács András művével kezdeném. Címe: Falak. A negyven év körüli korosztályról szól, azokról akik ma jobbára vezető beosztásban dolgoznak, és akarva-akaratlan vállalniuk kell a cselekvés felelősségét. Azokról, akik a mai helyzetért sem hibáztathatnak másókat, mivel maguk is részesek annak kialakításában. Ez a sajátos helyzet csaknem naponta sajátos problémák elé állítja e korosztályt, amelynek döntenie kell. Lényegében erről szól a film. Cselekménye alig van, huszonnégy óra történetébe belefér. De ebben a filmben nem az a fontos, ami történik, hanem a dialógusok, az amit az emberek a vásznon elmondanak. A Falak műfaját tekintve filmesszé, a legpolitikusabb filmműfaj, amely Nyugaton már kezd teret hódítani s amelynek nálunk is óriási lehetőségei vannak. A Falak rendkívül bátor hangon arról beszél, hogy előrehaladásunk érdekében a gazdaság új mechanizmusa mellett szükség van az emberi kapcsolatok új mechanizmusára is. Jancsó Miklósnak két új filmjét látták a szimpózium résztvevői. (Előbbi művei a retrospektív vetítések programján szerepeltek. J A Csillagosok, katonák-at, és a Csend és kiáltás-1. Előbbit Magyarországon és a pécsi filmnapokon már bemutatták, s a kritika csaknem egyszólamú csodálattal adózott a film művészi értékeinek, ugyanakkor eltérőek és polemikusak voltak a vélemények a mű koncepcióját illetően. A film szovjet—magyar koprodukcióban készült és a fehérek ellenforradalma Idején Játszódik le egy tenyérnyi szovjet területen, ahol egy nemzetközi csapat — benne magyar vöröskatonák is — vívja elszánt harcát, míg a túlerő le nem kaszálja az utolsót is közülük. A fent említett vörös katonák közül egy magyar fiú mégis megmenekül. S ez adja a magvát Jancsó épp elkészült Csend és kiáltás című művének, amelyet még munkakóplában láttunk egy éjszakai vetítésen. A fiú hazakerül a nagy Alföldre, ahol nincs egy erdő, ami menedéket adna a dühöngő fehér terror kakastollas csendőrei elől. Az egyik tanyán két fiatal nő bújtatja el. Itt van kenyér és hús is kerül a tálba, de mindennapos vendég a csendőrparancsnok. Megaláztatás, lelki és testi kínzás tanúja, majd szenvedő alanya lesz a fiú, szöknie sincs hová, s végül is odakerül a homokbucka lábához, ahol gyakran dördül a fegyver. De az első lövést most ő adja le... Jancsó Miklós döbbenetes képet fest a valamikori Magyarországról. Alakjai alig ejtenek szót, de a kínlódás e purgatóriumában szinte feleslegessé válik a beszéd ... Van ebben a művész Mozart A-dúr zongoraversenyét adta elő (K 488.) kitűnő játékkészséggel. A művész koncentráltan éli át az előadott művet és őszinte érzések anyagából szőtt lírájával megelevenítette az A-dúr verseny derűjében is borongós színezetű költészetét. A zenekari kíséret ezúttal sajnos külön utakon járt. A tartalmas hangversenyt Kodály Psalmus Hungaricusának előadása koronázta meg. Kodály Zoltán ízig-vérig ma gyar muzsikus, zenéjének minden taktusa félreérthetetlenül vall mélységesen magyar voltáról. A Magyar Zsoltár érzelmi és tartalmi mondanivalója mégsem reked meg a magyar határok között. A közvetlen élmény erejével hat mindenkire, akármilyen nemzetiséghez tarfilmben néhány homályos viszonylat, néhány magyarázatra szoruló mozdulat, lépés, de egy dolog teljesen világos: kétséget kizáróan tiszta, mégpedig az, mit akart a szerző e filmjével mondani. Amit mond és ahogyan mondja az nemes művészet, modern filozófáló filmművészet, amelynek Jancsó ma egyik legsajátosabb hangú jeles művelője. Nyár a hegyen címmel mu tatták be Bacsó Péter új filmalkotását, amely mai témát, mai problémát tár a néző elé. Emberei azonban magukban hordják a múlt sebeit. Gaál István harmadik filmje a Keresztelő. Két férfit s rajtuk keresztül két nézetet, két magatartást, két életszemléletet szembesít. Képei nem peregnek időrendi sorrendben, a tettek magyarázatát a gyermekkorban keresi. Az ember önreallzálásának filozófiai kérdését veti fel érdekes, modern formában. A 18 éves fiatalokról szól a Bohóc a falon című film, melyet Pál Sándor rendezett. Három nemzedék magatartását ábrázolja Kardos Ferenc Ünnepnapok című filmjében, melynek operatőrje Sára Sándor. Az Idős kommunista gyári munkás fiaiból egyetemet végzett, sikeres családapák lettek. Az öreg félárva unokájában Misiben látja sorsának folytatását, mivel annak őszinte emberi megnyilvánulásait többre becsüli, mint fiai apolitikus konformizmusát. Amint a bemutatott filmek rövid ismertetéséből is kitűnik, sokrétű az új magyar filmtermés. A művek együttesen egy ország életéről, gondjairól, az ott élő emberek gondolatairól adnak képet. S a legmélyebb lelkiismeretesség hatja át őket. Mindez tiszteletet ébreszt a film világban, mint ahogyan azt ébresztett a filmkritikusok nemzetközi tanácskozásán is. A vita az e filmek születésével s a művészi alkotással kapcsolatos kérdésekre összpontosult s ezzel hozzájárult, hogy Európa legjobb filmkritikusai alaposan megismerkedjenek a magyar filmművészettel és annak további lehetőségeivel. Ök sokat tehetnek a magyar film világba vezető útjának egyengeté séért. A nemzetközi szimpózium zárófogadásának fényét emelte, hogy itt került sor a magyar filmkritikusok 1967. évi díjai nak kiosztására. A nagydíjat fancsó Miklós Csillagosok, katonák című alkotása kapta. A különdíjjal a Tízezer nap című film rendezőjét Kóse Ferencet és operatőrjét Sára Sándort tüntették ki. Az operatőri díjat Somló Tamás és Zsombolyai fános megosztva kapta. A legjobb filmszínésznő díjával Dayka Margitot, a legjobb filmszínész díjával Mensáros Lászlót tüntették ki. S KALINA KATALIN tozik, mert a „Psalmus" sajátos zenei világa mély humanizmusában egyetemessé tágul. Kodály Zoltán múlt 6v de cemberében ünnepelte volna 85-ik születésnapját. Ezt a na pot már nem élte meg. De ha életében csupán egyetlenegy művet alkotott volna, a Psalmus Hungaricust, neve akkor is felejthetetlen marad. Az igényes előadói feladatot jelentő alkotás a Szlovák Fii harmónia tolmácsolásában, a Filharmónia énekkarának és i bratislavai Csehszlovák Rádió gyermekkórusának közreműkö désével méltó előadásban hang zott el dr. Rajter Lajos avatott karmesteri pálcája alatt. A tenorszólót Simándy Józset budapesti vendégművész adta elő. Nemcsak a művész kiérlelt énekes-produkciója szerzett örömet, ennél is lényegesebb volt emberi hozzáállása a mű höz, amivel emelte az előadás hitelességét. HAVAS MÁRTA Kodály: Psalmus Hungaricus ni^i i n 111 H m s s x ii ^ M - ĽžBBamaii! bs A SZÍNMŰVÉSZET ÉS A SZÍNHÁZ VÉDELMÉBEN Aligha van művészet, amely annyira támaszkodna a művészet más ágaira, amelynek annyira konponense volna az adott kor, a társadalom és a közönség, mint a színművészet. Sok száz éves hagyományok tanúsítják nagy társadalmi küldetését és jelentőségét. Jan Kopecký, az egyik legnevesebb cseh színházelméleti szakértő és kritikus a RUDE PRÁVO január 28. számában megjelent cikkében éppen abból a gondolatból indul ki, hogy a cseh nemzet történetében milyen nagy volt a színház szerepe. Az ország, a nemzet tudatában, a közvéleményben úgy élt, mint a nemzeti életnek egyik legfontosabb góca. Majd századunkban, az avantgardisták megfogalmazásában, mint „korszerű kulturális központ", mint a kultúra műhelye. Széles népi rétegek ismerték fel, hogy ez az intézmény felette szükséges és a társadalom hasznát látja. Ma, látszólag, nincs okunk az aggodalomra. Az illetékes szervek továbbra is hangsúlyozzák a művészet e formájának, e sajátos ágának társadalmi elhivatottságát. Csakhogy a gyakorlat mást mond. Mellékes körülménnyé válik ugyan az, hogy az elmúlt két évtizedben hazánkban csak két új színházépület épült és bizony szegényesnek mondható Thália papjainak anyagi elismerése. Sokkal figyelmeztetőbb jelenség, hogy a színművészet, amely a múltban a közélet egyik legszámottevőbb fókusza volt, ma szervezett, gazdasági és társadalmi viszonylatban egyszlntre került a művészet többi ágával. Ez látszólag ugyan demokratikus megoldás, de végső soron ennek kárát látja a többi művészeti ág is, amely kizárólag vagy részben a színészre, a színművészetre támaszkodik. Persze senki sem követel valamiféle privilégiumokat a színházak számára, csupán azt, ami társadalmi jelentőségük alapján megilleti őket. A mai közvélemény is másképp tekint a színházra és dolgozóira, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nagyon elterjedt nézet például az, hogy az állam ráfizet a színházakra. J. Kopecký tarthatatlannak tartja ezt a nézetet, mert nemcsak a színházat, a kultúrát károsítja meg, hanem az egész társadalmat. Az e célra fordított anyagi eszközök ugyanis részben megtérülnek a televízióban, a rádióban, a filmben, a grammofoniparban, a kultúra és a közélet sok más ágazatában, amelyek felhasználják a színház, a színművészet alkotta értékeket. De ezen túlmenően, a színművészet a társadalmi elemzésnek, bírálatnak és megtisztulásnál? pótolhatatlan eszköze s ez megfizethetetlen. Nem a véletlen műve, hogy ez a cikk fájó sebet tép fel bennünk is. Vajon nem a szűklátókörű prakticizmussal, a színházkultúra jelentőségének lebecsülésével magyarázható például az, hogy hazánk egyetlen magyar színháza, a Komáromi Magyar Területi Színház tizenöt esztendős érdemdús munkálkodás után nem rendelkezik saját színházi épülettel? A felszabadulás utáni esztendőkben százával épültek a művelődési otthonok. Néhol kisebb községekben is valóságos kultúrpaloták s hány közülük, amilyen hosszú a hét, ásít az ürességtől?! Az új színházépületre viszont nem jutott pénz és egy esetlege? más megoldás, a komáromi Szakszervezeti Ház átadása is évröi évre elhúzódik. DINAMIKUS SZELLEMI ÉLETÜNK TÜKÖRKÉPE Talán a fenti szavakkal jellemezhetnénk a legjobban F. Fehér Pálnak az ELET ES IRODALOM idei 2. számában megjelent öszszefoglalóját, amely kommentált áttekintést nyújt hazánk szellemi életéről a vitákról és az új törekvésekről. Ezt a szellemi felpezsdülést, szavai szerint, az antidogmatizmus, a szocialista társadalom demokratikus erői sorompóba állításának, az őszinte és kritikus többetakarásnak szándéka uralja. Nagyon elismerően nyilatkozik az egyes cseh irodalmi lapok ezzel összefüggő munkásságáról, de leszögezi, hogy Szlovákiában az irodalmi sajtó „ma elvibb és általánosabb problémákat tárgya

1". A többi között érinti Vladimír Mináčnak annak idején ellentétes nézeteket kiváltó Itt nemzet él című cikkét Bár most is rámutat indulatos és szélsőséges szubjektivizmusára és írását nem tartja a nemzeti kérdés lenini elemzésének, mégis elismeri: „Fájó sebekről-, valós nemzeti sérelmekről írt." Ezen túlmenően foglalkozik a clementisl hagyomány rehabilitásának törekvésével, ami szerinte azonos a kommunista mozgalom tradíciói maradéktalan felelevenítésével. A demokratikus hagyományok felszínrehozásának igyekezetével magyarázható, hogy a cseh, illetve szlovák irodalmi életben méltó helyét foglalhatta el néhány kiváló költő, akit korábban elkövetett tévedéseik miatt kirekesztettek az irodalmi vérkeringésből. Ezzel kapcsolatban olvashatjuk a cikkben egyik megállapítását, amely közvetlenül érinti a csehszlovákiai magyar irodalmi életet: „Ebben a közegben lesz érthetővé a szlovákiai magyar szellemi életnek az a törekvése, hogy hagyományaink teljességét tegye mérlegre. Ez a szándék máris egy olyan, alapvető adatai miatt nélkülözhetetlen művet eredményezett, mint amilyen a Turcel Lajosnak, a pozsonyi egyetem magyar tanszéke vezetőjének műve: Két korszak mezsgyéjén". ÍRÓKRÓL ÉS KÖNYVEKRŐL A NAGYVILÁG januári számában Dobossy László tanulmányszerű írása ragadta meg a figyelmünket, amely Petr Bezruč költészetét, illetve FrantiSek Xavér Salda irodalomelméleti és kritikai munkásságát méltatja és elemzi. Bezručról a többi között megállapítja, hogy bár egyetlen táj költője és csak a sziléziai cseh néptöredék proletársorsát énekli meg, mégis világirodalomrangú, mert mindig az emberről, az ember és a sors küzdelméről, az ember örök lázadásáról, a leigázottság elleni harcáról ír. F. X. Salda pedig a világot szólaltatja meg cseh nyelven és szintén világirodalmi szinten. Dobossy összegező, megállapítása ez: „A cseh irodalomnak e két szélsőséges típusjelensége kiegészíti egymást; a végletek találkoznak az időben, amely mindkét életművet* — más-más értékrendben — a legnagyobbakéval rokonítja.' Különben felhívom még a figyelmet az ELET E S IRODALOM idei 3. számára, amelyben Kelemen fános ismerteti röviden Turcel Lafos már említett művét, („Kitűnő kalauz a szlovákiai magyar irodalom megértéséhez' f, továbbá Egri Viktor Emberközelben című emlékiratát, („ ... Illés Bélára emlékeztet, de Illés derűje nélkül.) Szabó Béla Evek sodrában című elbeszéléskötetét, („Írói ereje nem apadt ki"). A MAGYAR NEMZET január 28-i számában Szalatnai Rezső méltatja Fábry Zoltán Európa a mi hazánk című tanulmánygyűjteményét („A magyar irodalmi kultúra forró lehelete éleszti itt a modern magyar Európa-élményt..."). Dobos László Földönfutók című regényéről kimondja: „A fiatal író bátorságára és erejére vall, hogy a legkényesebb matériába vágta a kését." S végül Dávid Teréz szatirikus regényéről, a Kásahegyről megállapítja: ... a mindent látó és mindent elmondó varázsló köpenyét öltötte magára Dávid Teréz". Egri Viktor már említett Emberközelben című művének hozamát pedig így jellemzi egy másik recenzens: „Lapról lapra éljük át újra a kort, a két háborút, a nehéz időket". (g 1)