Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-24 / 23. szám, szerda

Rókák, jo ejsza kát! Közös gondjainkról — színpadon Téli estéken sokfelé ültem már művelődési házak nagytermeiben, hóba merült csallóközi falvakban éppúgy, mint valahol Losonc környékén, vagy keletebbre, a rozsnyói járásban, és nem először Írom, milyen áldozatos a falujáró színész munkája. A nézőnek, persze, egy pillanatig sem szabad éreznie, mennyi fáradsággal jár hófúvások idején, hogy este hét után a fényszórók tüzében zavartalanul megindulhasson a játék. Kint csikorgó lehet a fagy, farkasüvöltő szelek döngethetik a falakat, de idebent a színészi játéknak varázslatot kell tennie, száműznie kell a néző minden gondját, búját-baját. Ezúttal a pestkörnyéki Bag község művelődési házában éreztem, hogy a színészi munka lelkes embert követelő hivatás, és nem üres szó, elcsépelt szólam, hogy annak, aki derűre hangolni és elgondolkoztatni akarja a nézőt, forró szívvel, s forró lélekkel kell űznie mesterségét. Egy órával az elöadís megkezdése előtt érkezünk, s így van bőven időm megtekinteni a légfűtéssel barátságosan átmelegített művelődési ház tágas nagytermét, színpadát^ és az öltözőkben kezet szoríthatok az Állami Déryné Színház hét művészével, Igor Rušfták szlovák szerző Rókák, jóéjszakát! című színművének szereplőivel. Vasárnap van, a kétezer lelket számláló faluban négy lagzit ülnek, a kitűnő akusztikájú nagyteremben mégis vagy kétszáz néző ül várakozva, ünnepi hangulatban, ünnepi ruhában. Izgalmasan szép az előadás, az operettekhez szokott közönség kitűnően reagál a szlovák szerző igényes mondanivalójára, feszült figyelemmel kíséri Jana, az isten háta mögötti faluba áthelyezett fiatal tanítónő sorsának fordulását. Derűje és elkomolyodása világosan elárulja, hogy a probléma — a közösségi hivatástudat és ügyszeretet összeütköztetése a tőrtetéssel és karrierizmussal — ebben a magyar faluban ugyanolyan eleven, mint nálunk, hogy ott is akadnak törtető, kényelmet szerető Károlyok, mint a hivatástudat hitével eltelt lelkes fiatalok. Szent Johannát, Jana példaképét, máglyára küldték és megégették, a falusi Johanna emberségének és lázadásának büntetése: a tanyasi iskola. Rusfiák színjátékát László Anna alkalmazta magyar színpadra, s munkájának legnagyobb érdeme, hogy a színmű több szereplőjének, Janának és Ha két ember közel állhat egymáshoz ebben az ősvadonban, akkor azok mi vagyunk... (Az előadás egyik jelenete.) az igazgatónak jelleme árnyaltabbá és hitelesebbé, a papé pedig kifejezőbbé vált. A párbeszédek drámai töltése ls erősebb, csak az igazgató helyére kinevezett Károly jellemrajzában maradtak meg az eredeti szöveg gyengéi, pálfordulása eléggé motiválatlan, s ez az egész darab progresszív hatását csökkenti. A slovák szerző sikere jelentős. „Mintha a mt falvaink egyikéből leste volna el a szerző a témát, olyan természetesnek és igaznak hat ez a kis történet. A »rókák« nálunk is sok keserűséget, bajt okoznak. Jócskán fellelhetők a mt közösségünkben is a ravasz, spekuláló, más eredményein élősködő ügyeskedők", írja Szalai Vilmos, a színmű rendezője a műsorfüzeiben. Szalai elkerüli a tételasség buktatóit, hatásosan emeli ki a játék társadalmi mondanivalóját, s így a nézőnek nem esik nehezére felismerni a „rókákat", a társadalom kártevőit. Emellett Szalai rendezése nem feledkezik meg a színmű érzelmi vonaláról; az összjáték nem egy jelenetben fővárosi színvonalú. A Janát alakító Szűcs lldikt5-nak ez az első r hozzátehetem sikeres — bemutatkozása. Rokonszenves, jelenség és megfelelő vezetéssel bizonyára erőssége lesz az együttesnek. Kassat Ilona, a színház Kossuth-díjas művésznőjének játéka különösen felfigyeltet. A szerelmétől elhagyott, vidékre száműzött orvosnő alakját élettel, egy sokrétű lelkivilág rokonszenves jeleivel töltötte meg — erősen túlnőve az írótól halványra sikerült szerepén. A hatalmát és tekintélyét féltő, ellenszenves nyárspolgárrá váló igazgatót alakító Antal Lászlót azért emelem ki, mert jól árnyalt, szép beszédével példaképe lehetne a nyelvvel nehezen birkózó sok színészünknek. De tetszett a nézőknek Szalay Gyula is a Bibliát ízesen Idéző rezonőr pap szerepében. Jana az egytanerős tanyasi Iskolában mostoha körülmények között is bizonyára példásan, teljes emberséggel megállja majd a helyét, mert van kötelességérzése, lelkessége, és mert szereti a gondjaira bízott gyermekeket — ez a szlovák színmű itteni és magyarországi nagy tanulsága. Ezért volt érdemes ott is bemutatni és igazolni, hogy gondjaink és problémáink közösek, s mindenképpen helyénvaló színpadjainkról közös harcot folytatni a törtetés, a karrierizmus, de a megalkuvás és kishitűség ellen is. EGRI VIKTOR Egy sikerült bérleti hangverseny Ladislav Slovák karmester már a műsorkezdő számmal, a bécsi születésű E. Nikolaus Rezniczek Donna Diana nyitányának pergő iramú tolmácsolásával jó hangulatot teremtett. Bohuslav Martinü két zongorára és zenekarra írt versenyművének előadásával ezen az estén az elhanyagolt kétzongorás muzsika is szóhoz jutott. Martinű sokoldalú, egyéni hangú komponista, és a kétzongorás forma a zeneköltőnek újabb lehetőséget kínált eredeti hanghatásokra, érdekes színezésre. A két zongoraszólamot Valéria és Ľudovít Marcinger adta elő. Technikailag és ritmikailag igen jól kiművelt teljesítményt nyújtottak, de valamivel hajlékonyabb billentés, telítet38. 24. alapjában véve nem változik a dolgozók szakképzettségi öszszetétele. Ennek folytán a három év alatti 4,4 százalékos bérnövekedés nincs összhangban a pártunk és kormányunk által előirányzott évi 3,2—3,4 százalékos nominális bérnövekedéssel. Annál is inkább, mivel a királyhelmeci Járási Ipari Vállalatban aránylag a legalacsonyabbak az átlagbérek. A kerületi átlag 92 százalékát, és a humennéi Járási Ipari Vállalat átlagának csak 87 százalékát érték el. Ezekből a tényekből arra lehet következtetni, hogy míg a humennéi JNB céltudatos és aktív munkával, több kezdeményezéssel jelentős sikereket ért el az általa Irányított ipari vállalat fellendítésében, addig a trebišovi JNB ezen a téren eddig nem sokat tett a helyzet megoldása érdekében. Tehát indokolt a követelmény — több kezdeményezést! Vannak, akik a fennálló hiányosságok okát egyrészt a trebišovi JNB csekély kezdeményezésével, másrészt — helytelenül — a megkülönböztetett nemzetiségi politikával magyarázzák. Ennek következtében különösen az utóbbi időben, tekintettel a kelet-szlovákiai kerületben alakuló új járásokra — Vranov, Svidník, St. Ľubovňa — akadnak olyan elképzelések, hogy a problémák csak úgy nyernek megoldást, ha a királyhelmeci és a nagykaposi körzetet elválasszák a trebišovi járástól és újra létrehozzák a királyhelmeci járást. Nem kétséges, hogy ezeket az elgondolásokat mérlegelni lehet. Nyilvánvaló azonban, hogy a közigazgatási átszervezés önmagában nem biztosítaná a problémák megoldását. Királyhelmec és Nagykapos körzetének fellendítése érdekében mindenekelőtt további munkalehetőségeket kell biztosítani. Ezért a kerületi beruházások elosztásakor fokozottan szem előtt kell tartani ennek az elmaradt területnek a szükségletelt. Továbbá nagyobb gondot kell fordítani a helyi ipar és a közszolgáltatás fellendítésére, főleg a javítások, a karbantartás és a szolgáltatás bővítésére, valamint a lakosság más igényeinek kielégítésére. Vannak még tartalékok a foglalkoztatottság növelésének szempontjából is! Rendkívül fontos, hogy pártunk és kormányunk határozatai értelmében Szlovákia déli járásainak szíhvonalát az ország fejlettebb területeinek színvonalára emeljük, a cseh, a szlovák, a magyar és a hazánkban lakó más nemzetiségű polgárok kapcsolatainak megszilárdítása érdekében. Ezt biztosítja Királyhelmec és Nagykapos környékének fejlendítése is, és ezért szükséges haladéktalanul segítséget nyújtani ennek a körzetnek. HAVASI FERENC tebb játékmód a produkció előnyére vált volna. A lassú rész előadásában fel-felcsillanó poézist ígéretnek tarthatjuk, hogy a két rokonszenves fiatal művész el is jut ehhez a bizonyos „tartalmasabb" muzsikáláshoz, Megvan a tudásuk ahhoz, hogy jó kétzongorás-párrá fejlődjenek, ami zenei életünkben valójában hézagpótlást jelentene. Hiszen a kétzongorás előadás nagyon kellemes és vonzó zenei forma, a hangversenypódiumon mégis ritkán találkozunk vele, mert két zenészalkat teljes összehangoltságát kívánja, ami nagy előkészületet és bizonyos értelemben művészi lemondást is kíván. Végül Roussel 3. szimfóniája hangzott el. Érdekes, vérbő, egészséges muzsika. Nem elmélkedik, nem Jár a fellegekben, nagyon is „földi" zene, gyökerei az életből, sőt talán úgy is mondhatnánk: az életörömből táplálkoznak. Ladislav Slovák dinamikus muzsikálása pompásan kidomborította a mű Jellegét és erényeit. H. M. Ércnél maradandóbb... Szergej Mihajlovics Eizenstein 70. születésnapjára ÉRCNÉL MARADANDÓBB emlékművet emelt a Knyaz Patyomkin cirkáló című filmjével S. M. Eizenstein a 905-ös orosz, paraszt-munkás forradalom hősi emlékének s megalkotta minden eddigi legjobb filmjét, amely 1926-ban a legjobb film amerikai díját nyerte el, 1927ben pedig a párizsi Világkiállítás Grand Prixjét. És ez csupán a kezdet volt. Tudósnak készült, bonyolult elméletekkel bajlódott építészmérnöknek és nem filmrendezőnek. Ám nemcsak a könyveknek van meg a végzetük, ahogyan ezt a régi rómaiak szépen kifejezték, hanem az embereknek is. Sőt, úgy vélem, elsősorban az embereknek! Hiába is akarta édesapja, az ódon Riga városi főmérnöke, hogy fia a nyomdokaiban haladjon ... Ezerfcilencszáztizennyolcban hátat fordít a műegyetem mérnöki karának, és mint a Vörös Hadsereg önkéntese nyugati fronton harcol, közben erődítményeket épít és plakátokat rajzol. Majd a frontszínházhoz kerül mint színpadtervező és rendező. Két évre rá a Proletkult színházban találkozunk vele, ahol először segédrendezőként ténykedik, rövidesen pedig főrendezője, majd a színház elismert művészi vezetője lesz, aki teljes mértékben kihasználja és tovább fejleszti mesterének Vszevolod Mejerholdnak avantgardista módszereit. Itt készítette első filmjét is, azt a százhúszméter hosszú filmbetétet, amelyet Osztrovszkij „A négylábú is megbotlik" című, Szergej Tretyakovval közösen paródiává aktualizált darabjába iktatott be és a színház történetében elsőként alkalmazta a filmet mint a színház hatásos segédeszközét. Huszonnégyben mutatják be első filmjét a Sztrájkot, amely még magán viseli színházi gyakorlatának jeleit, s amelyről őmaga így nyilatkozott: „Esetlen, szögletes, meglepő" ... Tipikus első munka". Második filmje a „Patyomkin cirkáló" azonban világhíressé tette. A Knyaz Patyomkinben a huszonnyolcéves fiatal rendező szakít a történelmi filmek eddigi romantikus sablonéval és a Knyaz Patyomkin egy konkrét eseményen, egy cári hadihajó embertelen körülményekben élő matrózainak lázadásán keresztül mutat korképet, történelmi összefüggésekkel és az események titkos rúgőinak érzékeltetésével. Eizenstein filmjének nincsenek főszereplői. A Patyomkin főszereplője maga a forradalmi orosz nép. Eizenstein és kiváló operatőre Tisszé, aki egyben legbensőbb barátja volt, ebben a filmben nem meséltek, csupán jelekben szóltak. A kamera fantasztikus éles látása és bravúros művészete L. Kiss Ibolya köszöntése L. Kiss Ibolya neve elsősorban a Hét hasábjain a közelmúltban folytatásokban, s azóta könyvalakban is megjelent tanulmánya, az Erzsi tekintetes asszony (Az asszony tragédiája) révén közismert. Korábban megjelent novellái (Tátraalji rapszódia, 1955) illetve a Túl a folyón című regénye annak idején meglehetősen nagy vihart kavart, s különösen ez utóbbi a kritika nem tetszését is kivívta. L. Kiss Ibolya orvosi pályája mellett jegyezte el magát az irodalomnak. Évtizedek óta, szinte missziószerűen végzi munkáját, a történelem tragikus alakjainak népszerűsítését. A Tátraalji rapszódiáról írta annak Idején Fábry Zoltán: „több mint küldetéses elhatározottság, de kevesebb, mint művészi alkotás". Ez a megállapítás általában jellemző munkásságára. L. Kiss Ibolya elsősorban pedagógiai célokat követ; egyéni és kifejező stílussal, élvezetesen írja meg írásait. Próbálja magát beleélni a korba, s az egyes személyes vallomások, kordokumentumokon keresztül rekonstruálni a megtörténteket, s bizonyítani elképzeléseit. Időt, fáradságot nem kímélve végzi áldásos munkáját, s nincsenek elsődlegesen irodalmi céljai. Egyetlen regényében megpróbálkozik ugyan az önmaga szabta műfaji kereteken túllépni, s az akkor időszerű társadalmi kérdést érinteni, ez az elhatározása művében azonban a várakozáson innen maradt. Regényét ennek ellenére bátor vállalkozásnak mondhatjuk, melyben hazai viszonylatban elsőként kísérelte meg embersorsokon keresztül ábrázolni a felszabadulás után történteket, (kitelepítés). Nézőpontja ma is kifogásolható, s művészi szempontból a regény inkább vázlatnak tekintendő. Hatásában Az asszony tragédiája mondható a legteljesebbnek, s népszerűbbnek, melyben sikerült emerközelbe hoznia Madách Imre tragikus sorsú feleségét, Erzsi tekintetes asszonyt. A ma hetvenedik születésnapját ünneplő írónőt köszöntve további erőt, s alkotósikereket kívánunk áldásos tevékenységéhez. —dz— mellett a filmmontázs valamint az úgynevezett attrakciós vágások, az önmagukban is kifejező képkonstrukciók maximális hatást keltő alkalmazásával míveltek csodákat. A Patyomkin után a Régi és Oj, majd a Tíz nap következett. Huszonkilenc alkonyán Eizenstein Svájcba, majd Franciaországba utazik. A francia rendőrség azonban nemcsak filmjét tiltja be, hanem a rendezőt is mint veszedelmes ügynököt kiutasítja az országból. Eizenstein Angliába távozik innen pedig Amerikába, ahol a hollywoodi filmmágnások lehetetlenné teszik, hogy az eredetileg tervbevett filmeket elkészítse. Amikor visszatér a Szovjetunióba megdöbbenve tapasztalja, hogy a légkör erősen megváltozott. Majakovszkij halott, a Proletkultot feloszlatták és Eizenstein kénytelen a moszkvai filmművészeti főiskolán elhelyezkedni. Tanít és elméleti cikkeket ír, tanulmányokat vagy ahogyan önéletrajzi feljegyzéseiben írja; „öt évre elzárkózott az élettől." ötévi hallgatás után ismét szerencsét próbál. Korszerű filmet készít, a Bezsin Lúgot, amelyen két éven át dolgozik, amelynek végleges megformálását azonban a szovjet kinomatográfia főigazgatósága 1937. tavaszán letiltja. Eizensteint az események erősen megviselik és csak Visnyevszkij drámaíró ösztönzésére lát neki Alekszandr Nyevszkij élete filmreviteléhez. Harmincnyolc decemberének elején mutatják be ünnepélyesen A jégmezők lovagja címmel az új filmet és Eizensteint először Lenin-díjjal, majd 1941-ben Sztálin-díjjal tüntetik ki. A szörnyű háború idején a szívbeteg rendező Alma Atába került s ott Lugovszkij költő szövegkönyve alapján alkotja meg a Rettenetes Iván című filmjét. A film első része 1944. december 30-án kerül bemutatásra Moszkvában ^és Eizenstein művészetét nem is anynylra a második Sztálin-díj dicséri, mint inkább az a távirat, amelyet a film hollywoodi bemutatója alkalmából Charlie Chaplin küldött a rendezőnek a következő szöveggel: „A Rettenetes Iván a legkiválóbb történelmi film, amelyet eddig megalkottak..." A film második részét azonban Sztálin elmarasztalta és betiltotta. Csupán tíz évvel Eizenstein halála után, 1958-ban mutathatták be első ízben a Szovjetunióban. EIZENSTEIN ezután nem filmezett ismételten vállalta a pedagógus szerepét és elméleti kérdések feldolgozásával foglalkozott. Formalistának kiáltották ki, támadták, de ugyanakkor védték is. ö maga nem védekezett, szíve amely születésétől kezdve beteg volt, a bizalmatlanság és az alaktalan vádaskodások, a törvénytelen megtorlások időszakában elhasználódott és Sz. M. £izensten alig 50 éves korában (1948ban) halt meg. ,<A szovjet hazafiságról írt cikket, amikor keze lehanyatlott, majd bizonyára nitrogricelint vett be és piros ceruzával írta rá a kéziratra: „Rohamom volt." Utána még tovább dolgozott. Nem sokáig. Lezuhant a fehér padlóra és csak sokára találták meg elolvasott könyvei és megnem valósult filmjeinek világában, emlékezik vissza Viktor Sklovszkij a nagy művész halálára, akiről Pavlenkov egyszer azt mondotta, hogy Németországban és Amerikában az emberek ha a gyűléseken Eizenstein nevét hallották, felálltak. Felálltak, hogy jobban láthassák a jövőt, amelyért a Knyaz Patyomkin rendezője szívének utolsó dobbanásáig harcolt. BARSI IMRE • Bemutató előtt áll a másik új magyar film is, melyet Kötelék címen Máriássy Félix rendezett. Mottója: „Embernek lenni az pontosan annyi, mint felelősnek lenni."