Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-23 / 22. szám, kedd

A z Állami Pénzverdében biztosan azt válaszol­nák: különböző fémek ötvözetéből. Forró Géza a nyá­rasdi szövetkezet főzootech­nikusa viszont azt állítja, hogy ők többnyire húsból csi­nálják a pénzt. Igen ám, de a „nyersanyag" Is készül vala­miből, mert ugyebár azt ma már valamennyien tudjuk, hogy semmiből csak semmi lehet. Náluk a pénzcsinálás alapanyaga a takarmány meg a jószág. Számunkra pillanat­nyilag az első, a legfonto­sabb: a takarmány. Nem mintha Nyárasdon nem len­ne elég belőle. Erről szó sincs, de ők mégis „vett" ta­karmányt etetnek a sertésekkel, úgyneve­zett, garantált takar­mányt. Azt mondják, hogy ez jobb, gazda­ságosabb, nagyobb hasznot hoz, mint az otthoni. Hogy így nekifuta­modtunk a témának, már nem volt nehéz tovább gombolyítani a beszélgetés fonalát. A jó kezdet — sokan ál­lítják — már magá­ban fél siker. Ogy hallottam annak ide­jén, hogy Forró Géza nem barátja a sok szónak. Most viszont — azt hiszem a jó startolásnak köszön­hető — nagyon is jó riport­alanynak bizonyult. Nem töri félbe a mondatokat, egysze­reűn, világosan, egyértelműen fogalmaz, úgy hogy az is ért belőle, aki kevésbé jártas bi­zonyos szövetkezeti dolgok­ban. Még egy kis olajat is ön­tök a tűzre. Megemlítem neki, hogy igen jó hír terjedt el róluk. Azt beszélik, ugyanis, hogy járási méretben náluk a legnagyobb a sertések súly­gyarapodása. Nem mondott ő erre sem­mit, csak a szeme csillant fel egy pillanatra. Keze ciga­retta után kutatott. Csak ami­kor már füstkarikák bukdá­csoltak a levegőben, szólalt meg újból. — Valami van a dolog­ban — mondta kissé vontatot­tan. Sokat jelelY a jó takar­mány ... Már öt esztendeje vásároljuk a takarmánykeve­réket. Garantált takarmány­nak szoktuk nevezni. Jó dolog ez. Értő, szakemberek állít­ják össze. Tudomásom szerint három ilyen takarmánykeverő üze­mel a dunaszerdahelyi járás­ban. Termékeik iránt egyre nagyobb az érdeklődés. — A takarmány igen fon­tos — ismétli meg a zootech­nikus —, de azért mégsem minden. Kimutatást tesz elém. A ta­karmánykeverő üzem küldte. Számomra csak egy dolog ér­dekes benne: a keverőüzem lényegében ugyanazt a keve­réket küldi valamennyi szö­vetkezetbe, de a garantált súlygyarapodás mégsem egy­forma. Példaként említem meg a bakai szövetkezetet. Nálunk csak negyvenkilenc dekás napi, darabonkénti súly­gyarapodásért kezeskedik a takarmánykeverő üzem, a nyárasdiaknál már viszont na­pi hatvan dekáért. Miből * lesznek a koronák Nekem ez feltűnt, Forró Gé­zának azonban természetes. Így magyarázza a dolgot. — A takarmány nagyon fontos, de mégsem minden. Ogy, ahogy már előbb is mondtam ... Még egy szövet­kezeten belül is van különb­ség istálló és istálló között. Hát még a szövetkezetek kö­zött? Nem mindegy az, mi­lyen fajta jószágot tartunk, milyen istállóban neveljük, mikor és hogyan etetjük. Ahol rosszabbak a feltételek, és az etetők ls csak azt né­zik, hogy leteljen a nap, az eredmények bizony silányab­bak. Kimutatások kerülnek az asztalra. Forró Géza beléjük lapoz, majd így folytatja: — A múlt esztendei ter­vünkben a napi és egyeden­kénti súlygyarapodást átlag Ötvennégy dekában állapítot­tuk meg. A takarmánykeverő azonban hatvan dekát garan-. tóit. Azt mondták: nálatok ezt nem lesz olyan nehéz elérni. Igazuk volt. Most, hogy szám-' ba vettük a múlt esztendei eredményeket, kiderült: még a hatvan dekának is föle van. Az évi átlag hatvanegy és fél deka. A dunaszerdahelyi öreg malomban vagonszámra készül a ga­rantált takarmány. A keverőüzem dolgozói csak jó minőségű árut adnak el a fogyasztóknak. Ezért a rendszeres ellenőrzés náluk már bevett szokás. Felvételünk is az ellenőrzés pilla­natát örökítette meg. Forró Géza, a nyárasdl szövetkszet főzootechnikusa (középen) helyettesével, Katona Sándorral és Rajkovlcs Sándor sertés­gondozóval a napi súlygyarapodást veszik számba. (J. Bakala felv., — CTK) Hogy így végighallgattam a zootechnikust, csak. nem fért meg bennem a kíváncsi­ság. Megkérdeztem hát: — Mondd csak, mi történt volna, ha történetesen nem éritek el a szavatolt súlygya­rapodást? A zootechnikus elnevette magát. — Hogy ml történt volna? Először is a bajt már évköz­ben észrevettük volna. Vagy mi vagy a keverő üzem, de alighanem mindketten. Aztán kezdődött volna az okok ke­resése. Ha bebizonyosodik, hogy a keverőüzem a ludas, a különbözetet megtéríti a szö­vetkezetnek. Ha viszont mi hibáznánk, minket terhelne a felelősség. Hála a papnak — keveri a szavak közé a tréfát —, ilyen tapasztalataink még nincsenek. Ne is legyenek ... Most már csak azért Is to­vább feszegetem a dolgot. — És mi történik Ilyenkor, ha a súlygyarapodás több, mint amennyiért szavatol­nak? — Mi történik? Nekik is öröm, meg nekünk is. Elmé­letben a többletért mi fize­tünk a keverőüzemnek. De ez olyan csekély összeg, hogy szóra sem érdemes. Az elmondottakból tudjuk már, hogy a nyárasdl szövet­kezet, mindent egybevetve hét és fél dekával nagyobb súlygyarapodást ért el, mint amennyivel eredetileg szá­molt. Most az a kérdés, gya­korlatban mit eredményezett ez a szövetkezetnek? — Forró Géza az asztal sarkán szerénykedő számoló­gép után nyúl. — Egy kis türelem — mondja csendesen —, azt ls mindjárt megmondom. Vaskos ujjai fürgén tán­colnak a gép gombjain. Tényleg csak pillanatokról van szó. A gép halk zümmö­gését a zootechnikus szava váltja fel. — Azt hinné az ember, hogy mi az a hét és fél de­ka. .. Igen ám, de az évnek háromszázhatvanöt napja van, a szövetkezetnek meg több ezer disznója. A dekából bi­zony szép összeg kerekedett. A hét és fél dekás többlet­súlygyarapodás háromszázti­zenhat mázsa búst jelent. Ez viszont már valami. Ha elad­juk az állami felvásárló vál­lalatnak, bizony szép össze­get kapunk érte. Mennyit is? Ha nem csal a masina, — mu­tat a számológépre — márpe­dig ez nem Igen szokott té­vedni, csak a terven felüli súlygyarapodásból háromszáz­kilencvenezer korona körüli haszna lesz a szövetkezetnek. A nyárasdiak viszont nem adták el, illetve nem a felvá­sárló vállalatnak adták el, ha­nem maguk dolgozták fel hur­kának, kolbásznak és miegy­másnak. Miért döntöttek így? — Ma már egy kicsit ke­reskedő szemmel is kell néz­ni a dolgokat, — állítja a zo­otechnikus. — Az előzetes számításaink azt bizonyítot­ták, hogy ha kész árut do­bunk a piacra, jobban járunk. És ők ezt tették. A nyárasdiak készítményei ma már messze környéken híresek. Jól járt a szövetke­zet, de a vásárlóközönség is. — És a forgalmi adó? — próbálkozom a kérdéssel. — Kifizetjük — mondja a zootechnikus. Durván számol­va az adó száztizenháromezer koronát tesz ki, de még így is jobban jártunk, mintha élő­súlyban adjuk el a sertése­ket. A különbség, vagy ha tet­szik, a nyereség száztíz— százhúszezer korona között mozog. Természetesen a szö­vetkezet javára. H át kérem, egy szuszra talán ennyi ls elég. Már így is nagyon rész­letesen ismertettem, hogyan készülnek, Illetve miből lesz­nek a koronák a nyárasdi szövetkezetben. Most — még az esetleges ellenvetésekre számítva is — állítom, hogy a nyárasdiak maguk csinálják a pénzt: szorgalommal, lele­ményességgel, nagyszerű hoz­záértéssel és nem utolsósor­ban a „partner" segítségével. Nyugdíjasok köztársasága A NAPKERÉK — mint valami óriási köszörűkő — szikrázva gurul végig az égbolton. Fé­nye hideg, szikrái jegesek. Mí­nusz húsz fokot mértek akkor reggel. Legutóbb a tenger fölött lát­tam ilyen kék eget. A januári havat hullámokban lökdösl odább a szél. Az udvar négyszöge szinte izzik: a napból hulló fényszik­ráktól, a fehéren világító hótól és az élénksárga falaktól. A fal egyik párkányához ga­lambok szorulnak. Mozdulatla­nul tűrik a telet. Egy ajtó előtt magas növésű asszony didereg. Minden fűtő-alkalmatossága egy cigaretta. Abba aztán húsz másodpercenként szippant. Ke­ze piros, arca lilás, kabátja szürke, görbe botja sötétbarna. — Hideg vanl — Hideg. — Majd lesz meleg március­ban, áprilisbanl — Lesz. — Honnan jött ide az ott­honba? — Szepsiből. — Megszokta már? — Muszáj... A cigaretta kétharmadai füst­té meg hamuvá alakult, a csik­ket eloltja, és bemegy. Az ud­varon jelen pillanatban csak szél, hó, galambok és fények vannak. — Muszáj? — Sok esetben igen, mondja Jozef Gregor, a košicei Nyug­díjasok Otthonának vezetője. — Mit kezdjen az az idős ember, akinek nincs hozzátartozója, aki magára hagyatva birkózik a napokkal? Ha idehozzuk, rend­szeres orvosi kezelésben ré­szesül, rendszeresen étkezik és kulturált körülmények között él. Nem egy esetben megtörté­nik, hogy néhány napi Ittlét után visszatér eredeti körülmé­nyei közé. Meg kell őt érte­nünk, hiszen szabadságát sen­ki sem adja föl szívesen, és a környezetet, amely éveken ke­resztül otthona volt, megszok­ta már. De milyen otthon az olyan, amelynek minden dísze a deszkamennyezetről lógó pók­háló és a piszok, s amelyben még ágy sincs, csak néhány szál. léc és színét vesztett, mál­ló rongy a takaró? Ilyenkor — minden tiltakozása dacára — behozzuk a bácsikát vagy a né­nikét, megmosdatjuk, ágyba dugjuk és törődünk vele. Né­hány nap múlva aztán kopog­nak az irodaajtón, betoppan vé­dencünk, és köszönetet mond az egy héttel azelőtt még erő­szaknak hitt közbelépésért. — Vafn, aki úgy került ide, hogy súlyos sérülést szenve­dett munka közben, mint pél­dául. T. Pali bácsi, s mert nem volt senkije, idejött. Pali bácsi érdekes ember. Sazkázik, Sport­kázik, és rendszeresen vásárol sorsjegyet is, de nem az utcai árusoktól áml A prágai Köz­ponti Bankkal levelezik, mert kispekulálta, hogy bizonyos számjegyű szelvények mindig szerencsét hoznak, ha mást nem, az áruk megtérül. — A legszomorúbb esetek­ről — amikor a gyermekek megfeledkeznek szüléikről, ma^ gukra hagyják őket, kevés sző esik. Miért? Mert a fájó sebe­ket nem jő bolygatni. Nincs olyan aggastyán, aki elfelejtet­te volna, hogy fiai vagy lányai megtagadták. Utolsó éveit elke­seredetten éli, eltűnik derűje, életbiztonsága. Még mindig gyakori eset, hogy a diplomát szerzett fia­tal szégyelli apja vagy anyja egyszerűségét, és Inkább egy állami Intézmény gondjaira bízza. Erről a témáról kevés szó esett. Csakhogy én négy ízben jártam az öregek között, sok­szor volt alkalmam megfigyel­ni őket, és az arcok és a sze­mek néha" kifejezőbbek, mint a szavak. Láttam, hogy példásan törőd­nek az Intézet minden lakójá­val. Saját ambulanciájuk van, tiszta szobáik, vakító, csujjara­gyogás éttermük, de az össz­benyomás mégis keserű. Tud­ja-e vajon a legjobb szívű igaz­gató, a leglelkiismeretesebb nő­vér az otthont, a családi fé­szek melegét pótolni? Aligha. Anyókák ültek a tévé előtt. A képernyőn fiatal, nagyon-na­gyon szép lány táncolt. Tizen­öt anyóka nézte tomf>a fényű szemmel. Eszükbe jutott a fia­talságuk? Vagy nem is volt fia­talságuk? És: vajon milyen az életpályánkról kialakult ké­pünk, ha öreg napjainkra ma­gunkra maradunk? Galanová, a bratislavai tévé bemondónője Hitler nevét em­líti. Nyomban utána menetelő hadoszlopot látni, felvételeket a második világháborúról. Ül tizenöt anyóka, mozdulatlanul, szenvtelenül. Két világháború sebeivel lelkében. • • • A Nyugdíjasok Otthona for­galmas út mellett áll. Villamo­sok nyikorognak erre, autók suhannak, a levegő lila a ki­pufogógáztól. Amint belépsz a bejárati kapun, csend és kü­lönleges hangulat fogad. Az ud­var négyszöge szinte izzik: a világító hótól, a napból hulló fényszikráktól és az élénksár­ga falaktól. Külön köztársaság ez a nyug­díjasoké. A világ legkisebb állama. » Kétszáz lakosa sincs, de van parlamentje. Egy bizottság állítja össze a heti műsort: milyen filmet ve­títsenek, milyen legyen az ét­lap, és a küszöbönálló ünne­peket, jubileumokat miképpen ünnepeljék. Az öregek, akik között két majdnem százesztendős is a­kad, s akik javarészt túllépték már a nyolcvanat ls — a víg­játékokat és a kalandos filme­ket kedvelik leginkább. Azo­kat roppant élvezik, nagyokat nevetnek. A film legyen egy­szerű, érthető s lehetőleg, ze­nés. Az étlap? Ragaszkodjon a hagyományokhoz. Karácsony estéjén feltétleni legyen má­kosguba ls. Hogyan zajlik le itt a kará­csony? Ajándékokat, apró figyelmes­ségeket kap mindenki, fenyő­fákat állítanak fel a folyosón, és Isznak egy kis bort is. Máš ünnepek? Még táncra is per­dülnek néhányan! Előkerül á harmonika, és egytagú zene,­kar húzza a talpalávalót. Van, akiért szombatonként beállíta : nak a hozzátartozók, és a hét­végére hazaviszik. Vannak, akik mozdulatlanul fekszik vé­gig a napokat, mert betegek, gyengék, erőtlenek, jártányi erejük sincs. Ilyen a nyugdíjasok köztár­sasága. Lehetne csendesebb helyen ls. Lehetne korszerűbb ls. Otthoniasabb soha. Az ott­hon hangulatát nemcsak a be­rendezés és a falak alakítják kl. Az otthon melegét nem « radiátor sugározza. Négyszer jártam ott. Szombaton este a tévét néz­ték. Még a portás is. Rokkant barátja helyettesítet­te. Nincs lába, s mindkét keze csonka. Különleges, csak neki alkalmas tolókocsin közleke­dett. Amikor kinyitotta az aj­tót, az utcáról besüvöltött a szél, és befújt a hó. Ennél szomorúbb látványt nem éltem még meg. Vannak riportok, melyeket sehogysem lehet elfelejteni. De: nemsokára Itt a tavasz, nyugdíjasok. Akkor majd a galambok ls felrepülnek a sárga fal párká­nyáról, s az udvar négyszöge felmelegszik, mint a szívetek. Hajdanán. BATTA GYÖRGY SZARKA ISTVÁN I|||l|||||!|||||l||!||||||||||||!!|||||||

Next

/
Oldalképek
Tartalom