Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-13 / 12. szám, szombat

Hí rejtözR az „EllFEX" mSgiín? KEVESEN GONDOLNAK RÄ, megszületésünktől kezdve halálunkig a textiliparra vatgyunk utalva. A bébikelengyétől a „halotti ingig" a textilipar készíti elő számunkra ruháink anyagát és gondoskodik arról, hogy — a pillanatnyi divatnak megfelelően — ne járjunk Ádám és Éva öltözékében. Kitől függ azonban a mindenkor divatos, újszerű, progreszszív jellegű, a legkorszerűbb technológiával — és főleg olcsón — termelt textilféleségek választéka? Nagyrészt a kutatóintézetektől, amelyek az egyre korszerűbb hagyományos nyersanyagok és műfonalak felhasználására, valamint új fonási és szövés! technológiák kifejlesztésére törekednek. Hazai kutató- és fejlesztőintézeteink kétségtelenül érdemes munkát végeznek ezen a téren, ámde mi haszna lenne ennek, ha az ehhez szükséges gépi berendezések gyártása terén lemaradnánk? A múltban, sajnos, különféle hátráltató körülmények itt is visszakozásra kényszerítettek. A fejlesztők és a vállalatok kezdeményezésére nemegyszer „Nem!" volt a válasz. Ez pedig kár, mert — amennyiben ezek az egészségtelen — az elmúlt években az iparban gyakran előforduló, kerékkötő körülmények nem adódtak volna elő, ma például kétségtelenül jóval előbbre lennénk a vetélő nélküli szövőszékek gyártása és alkalmazásai terén. Mi az ipari forradalom mai, második forradalma szempontjából a csehszlovák ipar legfőbb problémája? Erre a kérdésre Vlagyimir Marestől, a libereci ELITEX tröszt egyik vezető munkatársától kértem felvilágosítást. A múlt kötelez , „Sok függ attól, hogyan tudja értékesíteni a textilipari gépeket gyártó ipar a legújabb vívmányokat" — mondotta kérdésemre Mareš elvtárs. Aztán ecsetelni kezdte textilipari gépgyártásunk régi hagyományait, amelyekről nem lenne szabad megfeledkeznünk, sőt — a modern kor szellemében — tovább kellene fejlesztenünk őket. Már csak azért is, mert a világszínvonalú csehszlovák textilipari technológiák iránt a külföld is érdeklődik. Itt pedig nemcsak a műszaki megoldások, hanem az érvényesítésükre szolgáló gépek és berendezések, illetve ezek gyártási licenciái is latba esnek. Kétségtelenül nagy felelősség hárul tehát a textilipari gépgyártásra, amely manapság gépiparunk egyik kiemelten fejlesztett ága. Az ELITEX, a LADA, a MINERVA, illetve külföldön az INVESTA Külkereskedelmi Vállalat neve a textilipari szakemberek körében nem idegen. Ilyen néven jutnak el textilipari gépeink a hazai és a külföldi üzemekbe. Nemcsak mostani, hanem régebbi neveiken is ismeri egyébként gépeinket a textilipar, hiszen gyártásuk abba az időbe nyúlik vissza, amikor a múlt század derekán kibontakozásnak indult a textilipar. Ez — a mi szempontunkból már — természetesen a „régmúltba" tartozik. Érdekesebb a két világháború közti időszak, amikor különösen a cseh országrészekben lényegesen kibővült a szövőszékek, a Jackquard-gépek, a textilnyomó és színezőgépek gyártása. A kimondottan textilipari gépeken kívül később gyártani kezdtük a kézi kötőgépeket, a harisnyakötő gépeket, valamint a kartonvászonkészítő berendezéseket is. Mit hozott a koncentráció? Tíz évvel ezelőtt a textilipari gépgyártást Liberecben összpontosították. Az arkkori —• a világszínvonalat megközelítő — gépek exportjáról a KOVO Külkereskedelmi Vállalat gondoskodott, majd, miután 1965-ben a liberecl ELITEX tröszt vette kezelése alá a textilipari gépek gyártását, megváltozott külföldi értékesítőjük is: az INVESTA vette át valamennyi textilipari, főnő- és varrógép exportját. Ax ELITEX ma gyakorlatilag valamennyi hazai textilipari gép gyártásának és értékesítésének a képviselője. Kilenc gyártóegysége van, hatáskörébe tartozik ezenfelül a Strojintex mérnőki-szálítő szervezet (a műszálak és természetes szálak termelésére és feldolgozására szolgáló komplett berendezések szállítója) és végül a Textilgépipari Kutató Intézet is. Fölösleges lenne megnevezni az ösSíes textilgépipari üzemet és vállalatot. Akik gépeiken dolgoznak, ismerik minőségüket és progresszív jellegüket. Hangsúlyozni kell viszont, hogy a hazánkban gyártott textilipari gépek — úgyszólván kivétel nélkül — konstruktőreink munkájának az eredményei, és csupán néhány esetben egészítették ki őket külföldről beszerzett pótberendezésekkel. Világszínvonalon Konstruktőreink szaktudását és hozzáértését bizonyítja egyebek között — Vladimír Mareš tájékoztatása szerint — az a körülmény is, hogy nemcsak világszínvonalú gépeket fejlesztettek ki, hanem olyan berendezéseket is világra hoztak, amelyeknek — gyártásuk megkezdésekor — nem volt párjuk. Ezek közé tartozik egyebek között az orsó nélküli fonógép, amely a múlt évi brnói vásáron mutatkozott be első ízben. Aranyérmet nyert és számos külföldi ország érdeklődik iránta. Sok fejlett ipari ország már megvásárolta, illetve szabadalmat szerzett gyártására. Hasonló világsikert arattak a-zok az ELITEX nevet viselő vetélő nélküli szövőszékek, amelyek hidraulikus úton illetve sűrített levegővel lövik át a vetüléket a láncfonal között. Az érvényesülés titka? A termelékenység többszöröse a hagyományos szövésnek. Nem kisebb népszerűségnek örvend az ARACHNE-rendszerű, szövés nélküli textilgyártás is. A sikerek is köteleznek Kétségtelen — és ezt a legfrisebb külkereskedelmi szerződések is bizonyítják —, textilipari gépeink nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacokon is keresettek. Egyebek között a lévai textilipari kombinát is a BD 200-as orsó nélküli fonógépekkel fog dolgozni és ezzel lényegesen növeli az eredetileg tervezett termelést. Nem csoda tehát, hogy a textilipari gépek gyártása a gépipar kiemelt ágai közé tartozik. További fejlesztése a gyártási kapacitások kibővítésén és a termelési bázis racionalizásán kívUl a külföldi gyártókkal való kooperáción alapszik. A jövőben a termelési programot elsősorban olyan progresszív gépek gyártására állítjuk, amelyek a tudomány és a technika legújabb vívmányainak érvényesítését biztosítják, és ezenfelül szem előtt tartják a textilipari technológia új elveinek, automatizálásának, a munkaerő megtakarításának, a munkakörnyezet javításának és az új textilanyagok felhasználásának a követelményeit is. Csak ezen az úton érhetjük el ugyanis, hogy textilipari gépeink maximális üzemi biztonságot nyújtsanak és egyúttal a legújabb műszálak feldolgozására és alakítására is alkalmasa* legyenek. A textilipar számára gépi berendezéseket gyártó vállalatok előtt komoly feladat áll: nemcsak lépést kell tartaniuk a korral, hanem a külföldi piacon is meg kell állniuk a helyüket. Nem szabad lemaradniuk. Na-gy vétség lenne, ha nem hoznák összhangba termelésüket kutatóintézeteink sikeres munkájával, és emiatt az utóbbiak eredményei kihasználatlanok maradnának. A korszerű gépgyártás ugyanis a nem csekély költséggel járó és nagy agykapacitásokat igénybe vevő kutatás és fejlesztés elsőrendű célja és érvényesítésének fő záloga. DÓSA JÓZSEF DRAMA a hegyekben — Csíkos kismalackora óta ismerem — szólt az öreg erdész. — A legszaporább falkából való. Hat esztendeje a horhosban bukkantam rájuk. Ballagtam a fák között, amikor egyszerre csak visítást hallottam. Körülnéztem, az anyakocát sehol se láttam. Gondoltam, az érdekesség kedvéért megjelölöm az egyik malacot. Fogtam a késem, megfogtam az egyik kismalacot és kicsit levágtam af füléből. Aztán eleresztettem. Éppen jókor, mert ha nem, könnyen ráfizethettem volna. Fára másztam a koca elől, amely okos volt, nem lesett rám véresen forgó szemmel fél napig a fa alatt, hanem a népes malacsereggel elvonult... A megjelölt fülű hatéveš vadkan teteme mellett állunk. Az erdész, aki puska végre kapta, a hajtók és én aki először látok közelről vaddisznót. — Tudjátok — szólalt meg az erdész —, ennek nevet is adtam. Így hívtam: Dani. Szinte a családoz tartozott már. Jó távcsövem van, tiszta időben egész közel hozza hozzám a makkozó falkát, néha tisztán láttam Dani hegyes fülét. Ilyenkor a kis unokámnak órák hosszat meséltem erről az állatról. Kemény (eleket élt meg a hatéves vadkan. A hegyek között éppen a legjobb makkoló helyeket takarta legvarstagabban a hó, így a falka télvíz idején megdolgozott az élelemért. A legcsikorgóbb időben az erdész a vadetetőbe a kisebb állatoknak kivitt egy-egy zsák árpát, kukoricát. Dani falkája bizony ezt is megdézsmálta néha"-néha. — Kétéves korában különölme a zsákmány ... ljáztartásunkban kifogyott ** a herkenkuli. Az asszony tehát így szólt hozzám: — Zebulon, adok pénzt. Hiába örülsz, nem neked adom: ma munka után vegyél néhány doboz herkenkulit. De sárgát ne vegyél, a múltkor sem volt jó. Kéket kérjél, ha van ... Az asszony adott pénzt — tudomásul vettem, hogy nem nekem adja —, és hivatal után beléptem a herkenkulit árusító üzlet ajtaján. Az egyetlen elárusító a pult mögött unatkozott. Bízvást tehette, mert a boltban csak ketten voltunk. A herkenkulit nem kell a pult alól árulni. A kislányt érkezésem sem zavarta. Köszönésemet nagyvonalúan elengedte a füle mellett, és ennyit suttogott felém: mi kell? Így, röviden és velősen: mi kell. Sosem szerettem a felesleges szószaporítást, így a kislány velösrövidsége még imponált is. Elvégre nem beszédgyakorlatokat akarok tőle venni, hanem herkenkulit. Kinyitottam tehát a számat és ugyanolyan tömören, velősen vissza akartam seppegnl: herkenkulit. Kék herkenkulit, ha van... Ebben a pillanatban azonban felberregett a telefon, és torkomon akadt a szó. A kislány felemelte a kagylót és belelehelte: halló. Nem tudom, ki lehetett a drót másik végén, de hogy nem vevő volt, az holtbiztos. Mert a kislányt egyszerre kicserélték. Arca úgy kiderült, mint a tavaszi égbolt, és szeme ragyogott, mint bérházunkban a folyosó mükőkockáí, amikor évenként egyszer felmossák. S az a hang: csicsergett, trillázott, csevegett — szóval hallani kellett volna. ílaCuaj íettem Elnézően mosolyogtam. Hiába, kérem, a fiatalság az fiatalság. Biztosan találkát beszélnek meg. Mert annyit sejtettem, hogy a vonal másik végén valumi fiú van. Azt azonban egy kissé rosszallottam, amikor a kislány azt csicseregte a kagylóba, hogy csak beszélj, drágám, nem zavarsz, hiszen nincs itt senki... En ezalatt nézelődtem a boltban. Mennyi mindenféle. S lám, ott fenn a polcon a herkenkuli. Csak már befejezné a kislány. De az beszél, beszél, beszél... Integetnék neki. Nem figyel rám. Akarattal feldöntök egy állványt. Gyilkos tekintetet vet rám. Köhögök. Semmi. Közben jön két vevő. A lány még'mindig telefonál. Hirtelen mentő ötletem támad. Leveszek a polcról néhány csomag herkenkulit. Az árát leteszem a pultra, hiszen tudom, mennyibe kerül. S az új vevők látják majd, hogy nem csalok. Már mennem kell, hiszen lekésem a buszt. Elegáns mozdulattal leemeltem a pultról három csomag herkenkulit, s pulthoz vittem, és számolni kezdtem az érte járó pénzt. Magamba kissé fölényesen mosolyogtam: íme, így kell vásárolni, ha nem szolgálnak ki. Majd én megmutatom hogy igenis vásárolok. Felőlem telefonálhat a kiszolgáló lány akár éjfélig. Gondolataimból a telefonáló lány hangjának csattanása vert fel: — Hallja, mit csinál maga ott? — Levettem a polcról három doboz izét és most Ide teszem az árát a pultra — mosolyogtam udvariasan. — Micsoda? Maga hozzányúlt idegen tulajdonhoz! Állami tulajdonhoz! Maga tolvajI Huligán! Merénylő! Majd én megmutatom magának. Azonnal hívom a rendőrséget — és tényleg tárcsázni kezdett. — Izé, kisasszony, hiszen a vevők látták, hogy a pultra tettem a pénzt az áruért. Nézze, most ís ott vanl Tanúim vannak ... — mentegetőztem megszeppenve. — Hallják? Neki van tanúja! A tolvajnak! Majd én adok magának. Régóta figyelem már magát, de most sikerült elkapnom! — acsargott a szépség. — Halló, rendőrség! Jöjjenek azonnal, tolvajt fogtam az üzletben ... Nem, nem engedem el, becsukom az ajtót! — mondotta a lány és az ajtóhoz ugorva, kulcsra zárta. Erre nem számítottam. Közben a hatósági emberek is megérkeztek. Igyekeztem megmagyarázni a dolgot, a kisasszony fél óráig telefonált, nem tudtam már várni, siettem a buszra. — Miért nem ment másik boltba? — csattant fel a lány hangja. Ez igaz, erre nem is gondoltam. Most már késő. A hatósági emberek felvették a jegyzökönyvet, az egyik karhatalmi dolgozó atyailag meg ls dorgált: „Lám, milyen intelligens ember, és ilyesmit csinál, hát illik ez, kérem?" A két vevőre hivatkoztam, de azok azt állították, hogy a kérdéses időpontban éppen nem figyeltek oda, nem tudnak a dologhoz hozzászólni, s liiülönben is őket hagyják ki az egész cécóból. Most várom a bírósági idézést. De még ennél is jobban bosszant az, hogy mégsem sikerült vásárolnom. A kérdéses három doboz herkenkulit ugyanis mint bűnjelet elkobozták. S az egész városban sehol sem lehet kék herkenkulit kapni... AGOCS VILMOS sen nagy legény volt Dani — szólt hosszú meditálás után az erdész. Abban az évben „ő" volt a vezér és — „rám, a vendégre való tekintettel" finoman fejezi ki magát — példásan gondoskodott a vaddisznó nemzetség szaporításáról. Ma is harminckilenc disznó van a körzetemben ... Szép nafgy csend van most a völgyben. A vadásztarisznyából apró pálinkás üvegek kerülnek elő, az erdészéből kőkeményre fagyott kolbász is. — Ezt részben Dani egyik testvéréből készítettem — szólt a vadász egykedvűen. — Hiába, ilyen a világ. Vaddisznók jönnek, aztán jön a vadász ... Dani számára is eljött a sorsot megszemélyesítő puskás ember. Ha*todmagukkal érkeztek, a méteres havat könnyedén járták a sítalpakon. A vaddisznónak viszont nehezebb a helyzete, mert a hegyes körmével nehezen tud a hó teteién járni. í ' iv, ... , A Hát éve ismertem ... Ma leterítettem ... (A szerző felvételei) A horhos lett az egykori nagy legény veszte. Másodmagával — egy kétéves nősténynyel — túrta egy szélvédett helyen a havat. — Csa'k az egyiket lövöm le — mondta ki az ítéletet az erdész. — Azt a vén kant kiszelektálom — szólt szaknyelven. Dani talán hallotta még a lövést. Vagy nem hallotta? Tény, hogy amikor rákötötték lábára a zsinegeket és végigszánkáztak vele a havon, „lelke" már az örök vaddísznőmezőkön kalandozott. Mikorra pedig bealkonyodott, az egyik sonkája már az erdészné fazekában főtt vérpiros paprikás lében. TÓTH MIHÁLY