Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-13 / 12. szám, szombat

Hí rejtözR az „EllFEX" mSgiín? KEVESEN GONDOLNAK RÄ, megszületésünktől kezdve ha­lálunkig a textiliparra vatgyunk utalva. A bébikelengyétől a „halotti ingig" a textilipar ké­szíti elő számunkra ruháink anyagát és gondoskodik arról, hogy — a pillanatnyi divatnak megfelelően — ne járjunk Ádám és Éva öltözékében. Kitől függ azonban a minden­kor divatos, újszerű, progresz­szív jellegű, a legkorszerűbb technológiával — és főleg ol­csón — termelt textilféleségek választéka? Nagyrészt a kuta­tóintézetektől, amelyek az egy­re korszerűbb hagyományos nyersanyagok és műfonalak felhasználására, valamint új fonási és szövés! technológiák kifejlesztésére törekednek. Ha­zai kutató- és fejlesztőintéze­teink kétségtelenül érdemes munkát végeznek ezen a téren, ámde mi haszna lenne ennek, ha az ehhez szükséges gépi berendezések gyártása terén lemaradnánk? A múltban, sajnos, különféle hátráltató körülmények itt is visszakozásra kényszerítettek. A fejlesztők és a vállalatok kez­deményezésére nemegyszer „Nem!" volt a válasz. Ez pedig kár, mert — amennyiben ezek az egészségtelen — az elmúlt években az iparban gyakran előforduló, kerékkötő körül­mények nem adódtak volna elő, ma például kétségtelenül jóval előbbre lennénk a veté­lő nélküli szövőszékek gyártá­sa és alkalmazásai terén. Mi az ipari forradalom mai, második forradalma szempont­jából a csehszlovák ipar leg­főbb problémája? Erre a kér­désre Vlagyimir Marestől, a li­bereci ELITEX tröszt egyik ve­zető munkatársától kértem fel­világosítást. A múlt kötelez , „Sok függ attól, hogyan tud­ja értékesíteni a textilipari gé­peket gyártó ipar a legújabb vívmányokat" — mondotta kér­désemre Mareš elvtárs. Aztán ecsetelni kezdte textilipari gép­gyártásunk régi hagyományait, amelyekről nem lenne szabad megfeledkeznünk, sőt — a mo­dern kor szellemében — to­vább kellene fejlesztenünk őket. Már csak azért is, mert a világszínvonalú csehszlovák textilipari technológiák iránt a külföld is érdeklődik. Itt pe­dig nemcsak a műszaki megol­dások, hanem az érvényesíté­sükre szolgáló gépek és beren­dezések, illetve ezek gyártási licenciái is latba esnek. Két­ségtelenül nagy felelősség há­rul tehát a textilipari gép­gyártásra, amely manapság gépiparunk egyik kiemelten fejlesztett ága. Az ELITEX, a LADA, a MI­NERVA, illetve külföldön az INVESTA Külkereskedelmi Vál­lalat neve a textilipari szakem­berek körében nem idegen. Ilyen néven jutnak el textilipa­ri gépeink a hazai és a külföl­di üzemekbe. Nemcsak mosta­ni, hanem régebbi neveiken is ismeri egyébként gépeinket a textilipar, hiszen gyártásuk ab­ba az időbe nyúlik vissza, ami­kor a múlt század derekán ki­bontakozásnak indult a textil­ipar. Ez — a mi szempontunk­ból már — természetesen a „régmúltba" tartozik. Érdeke­sebb a két világháború közti időszak, amikor különösen a cseh országrészekben lényege­sen kibővült a szövőszékek, a Jackquard-gépek, a textilnyo­mó és színezőgépek gyártása. A kimondottan textilipari gépe­ken kívül később gyártani kezdtük a kézi kötőgépeket, a harisnyakötő gépeket, valamint a kartonvászonkészítő beren­dezéseket is. Mit hozott a koncentráció? Tíz évvel ezelőtt a textilipari gépgyártást Liberecben összpon­tosították. Az arkkori —• a világ­színvonalat megközelítő — gé­pek exportjáról a KOVO Külke­reskedelmi Vállalat gondosko­dott, majd, miután 1965-ben a liberecl ELITEX tröszt vette ke­zelése alá a textilipari gépek gyártását, megváltozott külföl­di értékesítőjük is: az INVESTA vette át valamennyi textilipari, főnő- és varrógép exportját. Ax ELITEX ma gyakorlatilag valamennyi hazai textilipari gép gyártásának és értékesíté­sének a képviselője. Kilenc gyártóegysége van, hatáskörébe tartozik ezenfelül a Strojintex mérnőki-szálítő szervezet (a műszálak és természetes szá­lak termelésére és feldolgozá­sára szolgáló komplett beren­dezések szállítója) és végül a Textilgépipari Kutató Intézet is. Fölösleges lenne megnevezni az ösSíes textilgépipari üzemet és vállalatot. Akik gépeiken dolgoznak, ismerik minőségü­ket és progresszív jellegüket. Hangsúlyozni kell viszont, hogy a hazánkban gyártott textilipa­ri gépek — úgyszólván kivétel nélkül — konstruktőreink mun­kájának az eredményei, és csupán néhány esetben egészí­tették ki őket külföldről be­szerzett pótberendezésekkel. Világszínvonalon Konstruktőreink szaktudását és hozzáértését bizonyítja egyebek között — Vladimír Ma­reš tájékoztatása szerint — az a körülmény is, hogy nemcsak világszínvonalú gépeket fej­lesztettek ki, hanem olyan be­rendezéseket is világra hoztak, amelyeknek — gyártásuk meg­kezdésekor — nem volt pár­juk. Ezek közé tartozik egye­bek között az orsó nélküli fo­nógép, amely a múlt évi brnói vásáron mutatkozott be első ízben. Aranyérmet nyert és szá­mos külföldi ország érdeklő­dik iránta. Sok fejlett ipari or­szág már megvásárolta, illetve szabadalmat szerzett gyártásá­ra. Hasonló világsikert arattak a-zok az ELITEX nevet viselő vetélő nélküli szövőszékek, amelyek hidraulikus úton illet­ve sűrített levegővel lövik át a vetüléket a láncfonal között. Az érvényesülés titka? A ter­melékenység többszöröse a ha­gyományos szövésnek. Nem ki­sebb népszerűségnek örvend az ARACHNE-rendszerű, szövés nélküli textilgyártás is. A sikerek is köteleznek Kétségtelen — és ezt a leg­frisebb külkereskedelmi szer­ződések is bizonyítják —, tex­tilipari gépeink nemcsak a ha­zai, hanem a külföldi piaco­kon is keresettek. Egyebek kö­zött a lévai textilipari kombi­nát is a BD 200-as orsó nélkü­li fonógépekkel fog dolgozni és ezzel lényegesen növeli az ere­detileg tervezett termelést. Nem csoda tehát, hogy a textil­ipari gépek gyártása a gép­ipar kiemelt ágai közé tarto­zik. További fejlesztése a gyár­tási kapacitások kibővítésén és a termelési bázis racionalizá­sán kívUl a külföldi gyártókkal való kooperáción alapszik. A jövőben a termelési prog­ramot elsősorban olyan prog­resszív gépek gyártására állít­juk, amelyek a tudomány és a technika legújabb vívmányai­nak érvényesítését biztosítják, és ezenfelül szem előtt tartják a textilipari technológia új el­veinek, automatizálásának, a munkaerő megtakarításának, a munkakörnyezet javításának és az új textilanyagok felhaszná­lásának a követelményeit is. Csak ezen az úton érhetjük el ugyanis, hogy textilipari gé­peink maximális üzemi bizton­ságot nyújtsanak és egyúttal a legújabb műszálak feldolgozá­sára és alakítására is alkalma­sa* legyenek. A textilipar számára gépi be­rendezéseket gyártó vállalatok előtt komoly feladat áll: nem­csak lépést kell tartaniuk a korral, hanem a külföldi pia­con is meg kell állniuk a he­lyüket. Nem szabad lemarad­niuk. Na-gy vétség lenne, ha nem hoznák összhangba terme­lésüket kutatóintézeteink sike­res munkájával, és emiatt az utóbbiak eredményei kihaszná­latlanok maradnának. A kor­szerű gépgyártás ugyanis a nem csekély költséggel járó és nagy agykapacitásokat igény­be vevő kutatás és fejlesztés elsőrendű célja és érvényesíté­sének fő záloga. DÓSA JÓZSEF DRAMA a hegyekben — Csíkos kismalackora óta ismerem — szólt az öreg er­dész. — A legszaporább falká­ból való. Hat esztendeje a hor­hosban bukkantam rájuk. Bal­lagtam a fák között, amikor egyszerre csak visítást hallot­tam. Körülnéztem, az anyako­cát sehol se láttam. Gondol­tam, az érdekesség kedvéért megjelölöm az egyik malacot. Fogtam a késem, megfog­tam az egyik kismalacot és kicsit levágtam af füléből. Az­tán eleresztettem. Éppen jókor, mert ha nem, könnyen ráfizet­hettem volna. Fára másztam a koca elől, amely okos volt, nem lesett rám véresen forgó szemmel fél napig a fa alatt, hanem a népes malacsereggel elvonult... A megjelölt fülű hatéveš vad­kan teteme mellett állunk. Az erdész, aki puska végre kapta, a hajtók és én aki először látok közelről vaddisznót. — Tudjátok — szólalt meg az erdész —, ennek nevet is adtam. Így hívtam: Dani. Szinte a családoz tartozott már. Jó távcsövem van, tiszta időben egész közel hozza hozzám a makkozó falkát, néha tisztán láttam Dani hegyes fülét. Ilyen­kor a kis unokámnak órák hosszat meséltem erről az ál­latról. Kemény (eleket élt meg a hatéves vadkan. A hegyek kö­zött éppen a legjobb makkoló helyeket takarta legvarstagab­ban a hó, így a falka télvíz idején megdolgozott az élelem­ért. A legcsikorgóbb időben az erdész a vadetetőbe a kisebb állatoknak kivitt egy-egy zsák árpát, kukoricát. Dani falkája bizony ezt is megdézsmálta né­ha"-néha. — Kétéves korában különö­lme a zsákmány ... ljáztartásunkban kifogyott ** a herkenkuli. Az asszony tehát így szólt hozzám: — Zebulon, adok pénzt. Hiá­ba örülsz, nem neked adom: ma munka után vegyél néhány do­boz herkenkulit. De sárgát ne vegyél, a múltkor sem volt jó. Kéket kérjél, ha van ... Az asszony adott pénzt — tudomásul vettem, hogy nem nekem adja —, és hivatal után beléptem a herkenkulit árusí­tó üzlet ajtaján. Az egyetlen elárusító a pult mögött unatko­zott. Bízvást tehette, mert a boltban csak ketten voltunk. A herkenkulit nem kell a pult alól árulni. A kislányt érkezésem sem za­varta. Köszönésemet nagyvona­lúan elengedte a füle mellett, és ennyit suttogott felém: mi kell? Így, röviden és velősen: mi kell. Sosem szerettem a fe­lesleges szószaporítást, így a kislány velösrövidsége még im­ponált is. Elvégre nem beszéd­gyakorlatokat akarok tőle ven­ni, hanem herkenkulit. Kinyitottam tehát a számat és ugyanolyan tömören, velősen vissza akartam seppegnl: her­kenkulit. Kék herkenkulit, ha van... Ebben a pillanatban azonban felberregett a telefon, és torkomon akadt a szó. A kislány felemelte a kagylót és belelehelte: halló. Nem tu­dom, ki lehetett a drót másik végén, de hogy nem vevő volt, az holtbiztos. Mert a kislányt egyszerre kicserélték. Arca úgy kiderült, mint a tavaszi égbolt, és szeme ragyogott, mint bér­házunkban a folyosó mükőkoc­káí, amikor évenként egyszer felmossák. S az a hang: csi­csergett, trillázott, csevegett — szóval hallani kellett volna. ílaCuaj íettem Elnézően mosolyogtam. Hiá­ba, kérem, a fiatalság az fiatal­ság. Biztosan találkát beszélnek meg. Mert annyit sejtettem, hogy a vonal másik végén valu­mi fiú van. Azt azonban egy kissé rosszallottam, amikor a kislány azt csicseregte a kagy­lóba, hogy csak beszélj, drá­gám, nem zavarsz, hiszen nincs itt senki... En ezalatt nézelődtem a bolt­ban. Mennyi mindenféle. S lám, ott fenn a polcon a herkenkuli. Csak már befejezné a kislány. De az beszél, beszél, beszél... Integetnék neki. Nem figyel rám. Akarattal feldöntök egy állványt. Gyilkos tekintetet vet rám. Köhögök. Semmi. Közben jön két vevő. A lány még'min­dig telefonál. Hirtelen mentő ötletem tá­mad. Leveszek a polcról néhány csomag herkenkulit. Az árát le­teszem a pultra, hiszen tudom, mennyibe kerül. S az új vevők látják majd, hogy nem csalok. Már mennem kell, hiszen le­késem a buszt. Elegáns mozdulattal leemel­tem a pultról három csomag herkenkulit, s pulthoz vittem, és számolni kezdtem az érte járó pénzt. Magamba kissé fö­lényesen mosolyogtam: íme, így kell vásárolni, ha nem szol­gálnak ki. Majd én megmutatom hogy igenis vásárolok. Felőlem telefonálhat a kiszolgáló lány akár éjfélig. Gondolataimból a telefonáló lány hangjának csattanása vert fel: — Hallja, mit csinál maga ott? — Levettem a polcról három doboz izét és most Ide teszem az árát a pultra — mosolyog­tam udvariasan. — Micsoda? Maga hozzányúlt idegen tulajdonhoz! Állami tu­lajdonhoz! Maga tolvajI Huli­gán! Merénylő! Majd én meg­mutatom magának. Azonnal hí­vom a rendőrséget — és tény­leg tárcsázni kezdett. — Izé, kisasszony, hiszen a vevők látták, hogy a pultra tettem a pénzt az áruért. Nézze, most ís ott vanl Tanúim van­nak ... — mentegetőztem meg­szeppenve. — Hallják? Neki van tanúja! A tolvajnak! Majd én adok ma­gának. Régóta figyelem már magát, de most sikerült elkap­nom! — acsargott a szépség. — Halló, rendőrség! Jöjjenek azon­nal, tolvajt fogtam az üzlet­ben ... Nem, nem engedem el, becsukom az ajtót! — mondotta a lány és az ajtóhoz ugorva, kulcsra zárta. Erre nem számítottam. Köz­ben a hatósági emberek is meg­érkeztek. Igyekeztem megma­gyarázni a dolgot, a kisasszony fél óráig telefonált, nem tudtam már várni, siettem a buszra. — Miért nem ment másik boltba? — csattant fel a lány hangja. Ez igaz, erre nem is gondol­tam. Most már késő. A ható­sági emberek felvették a jegy­zökönyvet, az egyik karhatal­mi dolgozó atyailag meg ls dor­gált: „Lám, milyen intelligens ember, és ilyesmit csinál, hát illik ez, kérem?" A két vevőre hivatkoztam, de azok azt állí­tották, hogy a kérdéses idő­pontban éppen nem figyeltek oda, nem tudnak a dologhoz hozzászólni, s liiülönben is őket hagyják ki az egész cécóból. Most várom a bírósági idé­zést. De még ennél is jobban bosszant az, hogy mégsem sike­rült vásárolnom. A kérdéses három doboz herkenkulit ugyanis mint bűnjelet elkoboz­ták. S az egész városban sehol sem lehet kék herkenkulit kap­ni... AGOCS VILMOS sen nagy legény volt Dani — szólt hosszú meditálás után az erdész. Abban az évben „ő" volt a vezér és — „rám, a ven­dégre való tekintettel" finoman fejezi ki magát — példásan gondoskodott a vaddisznó nemzetség szaporításáról. Ma is harminckilenc disznó van a körzetemben ... Szép nafgy csend van most a völgyben. A vadásztarisznyából apró pálinkás üvegek kerülnek elő, az erdészéből kőkemény­re fagyott kolbász is. — Ezt részben Dani egyik testvéréből készítettem — szólt a vadász egykedvűen. — Hiá­ba, ilyen a világ. Vaddisznók jönnek, aztán jön a vadász ... Dani számára is eljött a sor­sot megszemélyesítő puskás em­ber. Ha*todmagukkal érkeztek, a méteres havat könnyedén járták a sítalpakon. A vaddisznónak vi­szont nehezebb a helyzete, mert a hegyes körmével nehezen tud a hó teteién járni. í ' iv, ... , A Hát éve ismertem ... Ma le­terítettem ... (A szerző felvételei) A horhos lett az egykori nagy legény veszte. Másodma­gával — egy kétéves nőstény­nyel — túrta egy szélvédett helyen a havat. — Csa'k az egyiket lövöm le — mondta ki az ítéletet az erdész. — Azt a vén kant ki­szelektálom — szólt szaknyel­ven. Dani talán hallotta még a lö­vést. Vagy nem hallotta? Tény, hogy amikor rákötötték lábára a zsinegeket és végigszánkáz­tak vele a havon, „lelke" már az örök vaddísznőmezőkön ka­landozott. Mikorra pedig bealkonyodott, az egyik sonkája már az er­dészné fazekában főtt vérpiros paprikás lében. TÓTH MIHÁLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom