Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-06 / 336. szám, szerda

Színjátszók — — színdarabok Ö ntevékeny színjátszóink eb­ben az idényben is tzorgai­masan dolgoznak. Több helyen már bemutatót ls tartottak. A várkonyiak nemrégen KOLOMIAC: FÁRAÓK, a dunaszerdaheHiek pe­dig SOFRCMOV: AZ ÜJ SZAKÁCS­NŐ című művét mutatták be. Sok siker övezi az irodalmi színpadok munkáját is. Az Ipoly­sági József Attila Irodalmi Szín­pad a napokban Balassgyarmaton vendégszerepelt s az ÉBREDÉS című összeállításával az ottani Ili. Irodalmi Színpadi Napokon is nagy sikert aratott. A losonci KORUNK néhány napja a BESZÉL­GETÉS A FORRADALOMMAL, a bratislavai FORRÁS pedig SZA BADNAK LENNI címmel tartott bemntatót. Műsorukkal mind a színjátszók, mind az irodalmi színpadok a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfordn­ló ját köszöntötték. Az együtte­seknek most ismét lehetővé vá­lik, bogy értékesítsék a Jókai-na­pokon és az előbbi években szer­zett tapasztalatokat. Az új Idény nagy feladatokat ró a központi szervekre is, ame­lyek gondoskodnak az elméleti és módszertani segítségről, a he­lyes műsorpolitikáról, a szerve­zésről és az Irányításról. A Nép­művelési Intézet éppúgy, mint az előző években ismét módszertani anyaggal látja el a csoportokat. Sokat segítenek a CSISZ, a CSE­MADOK és a CSSZBSZ járási és helyi szervezeteinek a vezetői is. A felkészülés és az új idényben végzett munka döntően meghatá­rozza, hogy milyen lesz a jövő évi színházi fesztivál. Színját­szóink jelenleg tehát nemcsak darabokat tanulnak és mutatnak be, hanem többé-kevésbé már az 1968. évi Jókai napokra ls készül­nek. A kettős feladat tervszerű munkát, sok erőfeszítést követel. A szereplők azonban Ismét helyt­állnak. Ez egyebek között annak Is köszönhető, hogy az oktatók sze­mélyes kapcsolatot tartanak az együttesekkel. A szakirodalom és az Iskoláztatások mellett a hely­színre küldött előadók nyújtják a legtöbb segítséget. Az érdeklődés minden kiadvány Iránt egyformán nagy. A múltban sajnos előfordult olyasmi is, hogy az anyagok — mivel a járási szervek (művelődési otthonok stb.) gyakran elfektették azo­kat — az Illetékeshez csak késve érkeztek. Ez mindenképpen zava­ró körülmény volt. Hasonló je­lenség azonban ez idén már nem fordul elő. A színdarab-kiadó ebben az év­ben Ismét mintegy húsz művet je­lentetett meg. Örvendetes, hogy a kiadványok között az ifjúsági együttesek is bőven találnak igé­nyüknek és küldetésüknek meg­telellő műveket. A már megjelent, vagy a közeljövőben megjelenő és a DILIZA nál kapható (DILIZA Bratislava MarkuSová 4) darabok közül csupán néhányat említünk: MOLNÁR: PÁL UTCAI FIÚK, GÁL: RAVASZY ÉS SZERENCSÉS, GÁR­DONYI: EGRI CSILLAGOK, TAMÁ­SI: ÉNEKESMADÁR: BÁRÁNY: A FIAM NEM A LÁNYOM, PÁLFAL­VY: A BOLDOG TROMBITÁS, SZI­NETÁR: ÉN, VARGA KATALÍN ... E néhány darabeim önmagában Is kifejezi, hogy az új Idényben •z ifjúsági együtteseknek is gaz­dag anyag áll rendelkezésükre. A dunaszerdahelyi Csallóközt Színházi Napokon felvetett gon­dolat megvalósításának — hogy évente vagy kétévente rendezzük meg az Iskolai színjátszók orszá­gos versenyét — a műsoranyag tehát nem lehet akadályozója. A darabválasztás tekintetében megoldódott az irodalmi színpa­dok problémája is. A kiadó ezek­re az együttesekre is gondolt. A SZÁLLJ KÖLTEMÉNY címmel ta­valy megjelentetett antológiát ex idén a VERES (ÁNOS összeállítot­ta HAT PRODUKCIÓ és a VILÁGOS TÖRVÉNY című kiadványok kö­vették. Mindegyik kötet az irodal­mi színpadok számára tartalmaz értékes műsoranyagot. Itt jegyez­zük meg, hogy a színjátszók szá­mára a DILIZA, a Népművelési Intézet és a CSEMADOK Központi Bizottsága által megjelentetett ki­adványok mellett gazdag anyag található a prágai Magyar Kultú­rában (Praha, Václavské nám. 2. és a bratislavai, valamint a kas­sai könyvesboltokban. (Bratislava, Mlchalská 8, illetve KoSice, Le­ninova 21). A választék bőséges. Az együtte­sekre vár az a feladat, hogy ki­használják a lehetőséget: az 1967­es Idényben is jó műsort mutas­sanak be; körültekintően készül­jenek az 1968-as Jókai-napokra és a többi szemlére. (b) IIIIIIIII!!IIIIIIIIIIIIIISIIIIIIIIt!lll(!lll!!l!!l!!!l!i!l!l!IH!!H!!!!i;!!!||||!|[ Fenyves György lipcsei levele: A kettős jubileum fesztiválja A trnavai Magasépítő vállalat dolgozói most fejezik be a plesfanyi reumatológiai intézeten végzett munkálatokat. A 250 ágyas intézet, amelyet a legmodernebb felszerel éssel láttak el, már a jövő év au­gusztusában a páciensek rendelkezésére áll. (CTK — S. PetráS felv.) Szülői értekezht A • 295 millió néző tekintette meg, 41,2 millió dollár bevé­telt hozott az Elfújta a szél, az egyik legsikeresebb és legem­lékezetesebb amerikai film. (A regényt szlovákul most új­ból kiadták.) A filmről most 70 mm-es új kópiákat készíte­nek térhatásosan közvetített xenével. szillöt értekezleteket rendszerint kedves ol­dalbordámra hagyom, legutóbb azonban nyomatékosan figyel­meztettek, hogy én menjek, mármint a család feje. Ebből gondoltam, hogy a dolog jelen­tőségteljes. A villanyfényben úszó tante­remben már eléggé sokan vol­tak, amikor megérkeztem. Ott préselődtek a hatodik C. osztály szűkre méretezett padjaiban és felnőttekhez nem illő módon zajongtak. En ts beszorítottam fél ülepemet az egyik padba és a helyzethez illően, türelmesen vártam az elkövetkezendőket. Nem kellett soká várakoz­nunk, mert a tanár úr ponto­san érkezett. Mindjárt megér­tettem, hogy a rend mindennek a lelke. A tanár úr kissé már kopa­szodott, ami még tanárosabbá tette ábrázatát. Az ajka szög­letében szigorú vonások húzód­tak, hidegen csillogott a szem­üvege. Kimérten köszönt, majd végighordozva rajtunk szigorú tekintetét, így szólt. — Kérem, ne zsivajogjunk 1. A kérés inkább felszólításnak hangzott, mert abban a „ké­rem"-ben erős nyomaték volt. Így hát mindenki elhallgatott. A tanár úr, miután meggyő­ződött róla, hogy hallható a csönd, halkan, de minden elfo­gódottság nélkül kezdett be­szélni. Szavait gondosan meg­válogatva és mérlegre téve a szülők felelősségéről tartott rövid előadást. Néhány mon­datban felvázolta a hatodik C. osztály tanulóinak előmenetelé­ről és magaviseletéről kialakult véleményét, ami bizony eléggé elszomorító volt. „A hanyatlás jelei szembetű­nőek" — mondotta. „Az osztály tanulóinak háromnegyede bu­kásra áll. Ve vajon miért?" Kíváncsi izgalommal vártuk a feleletet. Vajon miért? A tanár úr mély lélegzetet vett, kezét felemelve mutató­ujjával beledöfött a levegőbe. A döfés mindnyájunkat szíven talált. — Mert a szülök elhanyagol­ják feladatukat! Morcogás támadt a padok kö­zött, sokan szégyenkezve haj­tották le a fejüket. A tanár úr azonban felvetet­te a magáét, és egy ügyes moz­dulattal minden felelősséget végleg ránk hárított. — Ne a pedagógusban keres­sük a bal forrását, hanem sa­ját magunkban. A szülők, igen­is a szülök felelősek az osztály hanyatlásáért. Kevéssé foglal­koznak a gyerekeikkel, nem ve­szik át velük a leckét, nem kér­dezik kt őket esténként, nem magyarázzák meg a feladato­kat. Tudomtsten, sokan azt sze­retnék, ha a pedagógus kínlód­na az ilyenekkel s adná kl a lelkét... Hát nem! A tanítónak éppen elég dolga van, éppen eleget szenved és gyötrődik. Ezt a szülőknek be kell látniuk és az elmondottakat meg kell szív­lelniük ... Deszélt, beszélt s mi egy­re szorongóbb érzések­kel hallgattuk a keményen kop­panó szavakat. A bevezető hideg zuhanya után az általánosról konkrét formára váltott át. Elővette a noteszét és kezdte felolvasni a tanulók néo szerinti eredmé­nyeit, kihangsúlyozva, hol szo­rít a csizma, hol kell a tanu­lónak, illetve a szülőnek erő­sítenie. Izgatottan vártam, mikor ke­rül rám a sor, s összekoccant a fogam, amikor azt mondta: — Kiss Pált — Igen. Az én fiam. Átható pillantással szegezte rám a szemét és síri hangon mondotta. — Nagy bajok vannak, retten­tően nagy bajok vannak. — Igeen, kéreem — hebeg­tem. — A maga fia még olvasni sem tud... mért nem tud a maga fia olvasni? Tőle vártam a feleletet, ő meg tőlem. Fürkésztük egymás arcát néhány pillanatig, végül felvontam kissé a vállam. No, csak ez kellett neki. Rendreuta­sított. — Ne vonogassuk a vállunkat, kérem. Ez nem segít, kedves szülő. Inkább olvassunk, olvas­gassunk. Ismét belenézett a noteszébe. Felvonta finoman metszett szemöldökét. — Csupa négyes, ötös. Mate­matikából, oroszból és földrajz­ból is bukásra áll... Igen, még a törtek összeadását sem tud­ta. Törtet törttel hogyan adunk össze, kérem? elsápadtam. Gondolatban visszapergettem húsz esztendőt, s felrémlett előttem a magam kisdiák képe, amikor zordon tanárom előtt álltam. Oristen — villant belém a fel­ismerés — a törteket bizony én sem tudtam ... Most verejtékez­ve, dadogva kezdtem hozzá. — Törtet törttel úgy adunk össze, hogy a nevezőt... illet­ve a számlálót... nem, mégis a nevezőt... — A számlálókat összead­juk ... — súgta valaki a hátam mögött. Észrevette és az asztalra csapott. — Ne súgjunk ott hátul. Mi­csoda viselkedés ez, kérem. — A. számlálókat összead­juk ... összeadjuk a nevezővel — jelentettem ki végül. Lesújtó pillantást vetett rám és keményen reccsent a hang­ja. — Szekunda! Diadalmasan hordozta körül a tekintetét. — Látják, kedves szülők, igy van az, ha nem készülünk. Es mehet ez így tovább? Nem me­het! Tanulnunk kell, kérem, ta­nulnunk, ez a jövő követelmé­nye ... Leülhet, kedves szülő! Fancsali képpel ereszkedtem vissza a padba és Igyekeztem összeszedni gondolataimat... Végtére is a tanárnak kelle­ne..,. igen, igen, a tanárnak kellene a gyereket megtaní­tania egyre s másra... Ezt most mindjár megmondom ne­ki, meg ént A szemébe vágom. Erős elhatározással ugrottam fel. — Kérem, azt akarom mon­dani, hogy mégiscsak a taní­tóknak kellene... Átható tekintetet vetett rám. — Kérem, ha valamit akar, előbb jelentkezzen. Itt ez a rend. Végtére is, iskolában va­gyunk, kérem. Torkomon akadt a szó, és ' pirulva ültem vissza a helyemre. Az értekezlet alatt többé ki sem nyitottam a szá­mat, féltem, hogyha megmon­dom a véleményemet — maga­viseletből ls elmarasztal. -des­Hogy hova, merre fordul a világ kereke azt nemcsak új­ságokkal, rádiókból és televízi­ókból tudhatja meg az ember, hanem a nemzetközi dokumen­tum- és rövidfilm fesztiválok műsorából is. Ezzel alighanem a legnagyobb dicsérettel illet­tük a mai dokumentumfilmeket. A megállapítás azonban egyben a dokumentumfilm megválto­zott szerepére és körülményei­re is utal, és ezzel a két megál­lapítással eljutottunk az Idei, sorrendben immár tizedik, lip­csei nemzetközi dokumentum­és rövidfilm-fesztivál legfonto­sabb tanulságaihoz. Az első és legjelentősebbnek tűnő változás a televízió-fil­mek és formák uralomrajutása a dokumentum- és rövidfilmek művészetében. Kivéve a rajz- és animáltfilmeket a kisfilmfor­mák a világ egyre több orszá­gában kiszorulnak a mozikból és a televíziók programjaiba kerülnek. Ennek megfelelően maguk is alaposan megváltoz­nak. Mlg a mozikban a filmek hossza, általában szigorúan kö­tött és a rövidségre tör, addig a televíziókban (a több csator­na és a hosszú műsoridő, vala­mint az állandó műsorhiány miatt) nem takarékoskodnak annyira a lehetőségekkel, így a filmek és filmdokumentációk mélyebb és nagyobblélegzetű elemzések irányába fejlődnek. Ez lehetővé teszi, hogy a koráb­ban szigorúan megrostált szak­szerűen csoportosított, szerve­zett és vágott anyag helyett a televíziókban víziószerű, sok szor szervezetlennek tűnő, rész­ben szelektálatlan anyag kerül jön műsorra. Jellemző, hogy míg tavaly a filmdokumentáci­ók a fesztiválvetítés egyhete­dét tették ki, addig az idén meghaladták annak felét. A filmdokumontációk között láttuk a politikai szempontból legizgalmasabb, legjobb filme­ket is s ezek a filmek a kettős jubileumot, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. és a lipcsei filmbemutatók 10. évfor­dulóját ünneplő fesztiválon, ki­lenc díjat nyertek. A kategória érdekes darabja volt Jerry Stoll „Fiúk és lányok" című alkotá­sa, egy vietnami békemenet és tüntetés másfél órásnál hosz­szabb krónikája és a kubai San­tiago Alvarez „Hanoi, decem­ber 13, kedd" című megrázó al­kotása a VDK fővárosának egy napjáról. (A két film megosztva nyerte a hosszabblélegzetű do­kumentumfilmek kategóriájá­nak nagydíját). Az „Ezüst ga­lambo"-t a második díjat a „Tá­vol Vietnamtól" című francia film nyerte, mely lélegzet­elállító alkotás. Felvételei, vá­gása, művészi megoldásai egye­dülállóak, szellemében pedig igyekszik a Vietnammal kapcso­latos valamennyi felfogásnak hangot és teret adni. A film azonban, megoldásainál és gon­dolatainál fogva nem alkalmas szélesebb és főleg egyszerűbb tömegek meggyőzésére. Egyéb­ként ez is a magyarázata, hogy miért esett el a zsűri nagydíjá­tól. A nagylélegzetű dokumen­tumfilmek között meg kell még említenünk Amerika egyetlen állami televízióadójának egyik programját. A NET (National Educational Television) megra­gadóan őszinte és igaz beszá­molót készített a néger kérdés­ről és a déli fajüldőzés okairól. Ralph McBrew „Sztrájk" című munkája becsületes szándékú, azonban technikai alapproblé­mákon fut zátonyra. Az OIRT nagydíjával jutalma­zott „Szellemóra" a DEFA két híres dokumentarlstájának Hey­nowskinak és Scheumannak munkája, remek újságírói bra­vúr: Buchelá-t „a bonni kor­mány látnokát", egy jósnőt szó­laltat meg, jósoltat és faggat ki jól jövedelmező mestersége titkairól. A televíziófilmek előretörésé­nek lehettünk szemtanúi a rövi­debb dokumentumfilmek kate­góriájában is. A félórások leg­jobbjának a csehszlovák Pavel Hása „Vasárnapi fúvószene" cí­mű alkotása bizonyult, egy rit­kán látott ötletes és szórakoz­tató film. A prágai várban egy katonazenekar ad koncertet és különböző műsordarabjai kap­csán a mai csehszlovák élet egy-egy jellemző epizódja ele­venedik meg, asszociálódik, sole humanitással, kis gúnnyal és mindent megbocsátó, szelid mo­sollyal. Ugyanebben a kategó­riában — a kubaiak révén — a filmszínházak számára dolgozó dokumentaristák is alaposan ki­tettek magukért. „Posicion Uno (Riadó!) című filmjük a vadász­repülők-kiképzésének és harci­gyakorlatának remekbe szabott krónikája. A csodálatos, színes felvételek a világ bármely ko­rábban készült repülő-filmjé­vel felveszik a versenyt. A klasszikus hosszúságú do­kumentumfilmek versenyét a ju­goszlávok „Gyerekek a pokol­ban" című munkája nyerte el, amely ugyancsak a tv-filmek módszerével veti egybe a nácik Jugoszláviában és az amerikaiak Vietnamban elkövetett gyer­mekellenes bűntetteit. A kate­gória-díjon vele együtt osztozó EAK film „A szabadság ellen­ségei" hasznos agitációs mun­ka, őszintén szólva azonban egyik sem üti meg a többi díj­nyertes színvonalát. Ez is azt látszik bizonyítani, hogy a tu­lajdonképpeni rövid „klasszi­kus" dokumentumfilm elég ne­héz helyzetben, mondhatjuk válságban van. A népszerű-tudományos kate­góriában a szovjet alkotók dia­dalmaskodtak, „Gorkij barátja: Andrejeva" című munkájukkal. A tábornoki családból szárma­zó híres szíaésznö, aki több mint három évtizeden keresz­tül Gorkij élettársa volt, ez­úttal elsőízben jelent meg a nagy nyilvánosság előtt egy olyan kísérletben, amely igyek­szik személyét beilleszteni a nagy szovjet író munkásságába. Az animált- és rajzfilmek ka­tegóriájában igen kevés művet vetítettek, mert a válogató bi­zottság véleménye szerint ez a műfaj nem nagyon való a lip­csei fesztiválra. A bemutatott hét vagy nyolc mű között nagy tetszést aratott a magyar „Gusz­táv és a tanácsadók" a kate­gória díját azonban a jugoszláv Borivoj Dovnikovié nagyszerű filmje a „Kíváncsiság" nyertei A nem díjazott filmek közül ls ki kell emelnünk egynéhá­nyat. Az idén a fesztiválon a csehszlovákok egészen kiváló­an szerepeltek. Ismeretterjesz­tő filmjük a „Hírnév és ami vele jár" az előadóművészek, tán­cosok, énekesek, színészek fizi­kai teljesítő képességének és megterhelésének adatait sora­koztatja a néző elé, meglepően érdekes és szórakoztató formá­ban. V. Bedrich „Dal az üveg­ről" című érdekes filmjét sem a zsűri, sem a közönség nem fogadta szívesen, pedig kitűnő alkotás, amely a külföldieknek egyértelműen tetszett. A „Talál­kozás októberrel" clmü doku­mentumfilm a szovjet forrada­lom félszázados évfordulóját köszöntötte s kategóriájában ugyancsak az egyik legjobbnak számított. Az általában sikeres csehszlovák szereplést egyedül a bratislavai Viktor Kubai „Föld" című rajzfilmje törte meg, amelyet a közönség hide­gen fogadott. összefoglalva a tapasztalta­kat, azt mondhatjuk, hogy az év utolsó nagy nemzetközi film­versenyén a lipcsei fesztiválon úgy tűnt, hogy a dokumentum­filmek világában pillanatnyilag az amerikaiak, csehszlovákok, kubaiak, és a DEFA művészei vannak az élen, az olyan egy­kori kiválóságok pedig mint a szovjet, lengyel, angol és ma­gyar dokumentaristák átmene­tileg megrekedtek és nem je­lentkeztek igazán jó müvekkel. A fesztivál a műfaj átalakulá­sának bizonyítéka és krónikája is volt és ha a követendő uta­kat még nem ls tudta világosan megmutatni, a fejlődés fő irá­nyalt már jelezte. 1967 XII. 'Illllllilllllllllliílliliiliiiliíílíliiiiiiliiilíliiliilliiílllijilliilililililllill

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom