Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-28 / 356. szám, csütörtök

LuyiMkm • A Népművelési Intézet áltat népdalok művészi feldolgozására kiirt pályázat eredményének kihirdetése. A szakbizottság — melynek elnöke Alexander Moyzes tanár, zeneszerző, tagjai: Ján Strelec tanár, zenetudős, dr. Jura) Haluzicky tanár, karnagy, dr. Oto Ferenczy tanár, zeneszerző, dr. Jozef Samko CSc, zenetudós, a Szlovák ZeneIskola Igazgatója és Anton KrlStof, a Népművelési Intézet zenei osztályának vezetője — a dijak ás Jutalmak kiosztásával kapcsolatban a következő döntést hozta: I. Szlovák népdal: 1—2. díj nem kerül kiosztásra. 3. díj — 2000,— korona — a „Sumí hora"_ Jeligére „Svadobné spev'y a trávnlce z Terchove], ClCmlan a VaZca" kórusműért. Szerző: Alfred Zemanovskf. Ezen kategóriában Jutalomban részesült: Ondrej Franclscl. II. Szlovákiai magyar népdal: 1—2. díj nem kerül kiosztásra. 3. díj — 2000,— korona — a „Sedílacka plesne* Jeligére „Négy szlovákiai magyar népdal" kórusműért. Szerző: Németh-Samorínsky István. Azonkívül Jutalomban részesülnek: SziJJártó Jenő és Ag Tibor. III. Szlovákiai ukrán népdal: 1—2—3. díj nem kerül kiosztásra. Jutalomban részesült: Stefan Ladiíinsky. Népművelési Intézet Bratislava 0F-1235 • AgrostroJ, n. p., odät. záv. Ko márno azonnal felvesz géplakato sokat, hegesztőket, 2 villanyszere lő-karbantartőt. Feltétel: szakkép zettség, gyakorlat. Fizetés a TKK szerint. Érdeklődők Jelentkezzenek a sze mélyzetl osztályon, AgrostroJ, Ko márno, Gottwaldovo nábr. 54 sz. ŰF-1204 • A bratislavai Erdészeti tizem (Lesny závod), Krasiiany, Pekná cesta 21. alkalmaz kocsikísérőket és gépkocsivezetőket teherautóra és Zetor 50-es, 35-ös kerekestraktorra, valamint rezslbérű fogatos kocsikat. Belépési határidő: azon nal. Telefon: 635 98. 494 38. 63 as mellékállomás. ŰF-1256 TEXTIL ÉS ODEVY vállalatok szaküzleteinek az ország minden kerületében dolgozó több ezer alkalmazottja a- 1967. esztendő végén köszöni a vásárlók állandó figyelmét, bizalmát és reméli, hogy 1968ban is minél gyakrabban állhat rendelkezésükre. Ebben az évben ünneplik vállalataink fennállásuk 20. évfordulóját Mind a jubileumi, mind a további években legfőbb célunk, hogy gazdag választékot kínálhassunk és kivívhassuk a vásárlók teljes megelégedését. Jó egészséget, sok sikert, sok szerencsét kíván az új esztendőben a Textilkereskedelmi Szakigazgatóság és a TEXTIL és ODEVY vállalatok üzlethálózata. ÜF-1233 Gyümölcstermelők, figyelem! Gyümölcsfáikat megbízhatóan és olcsón megvédi a téli kártevője ellen az ARBOROL AC vagy NITROSAN Kapható a drogériákban, a Mezőgazdasági Felvásárlási és Anyagellátó üzemek raktáraiban és üzleteiben, valamint a magkereskedésekben. ÚF-1192 Köszönjük vásárlóink millióinak eddig megnyilvánult jóindulatát és szerencsés boldog új esztendőt kívánunk! A DOMÁCI POTREBY, DROBNÉ ZBOZÍ, DROGERIE 33662 dolgozója ŰF-1248 E

gy kis erdő menti falucskában élt Kuzma apó az unokájával, Varjusával. Kemény volt a tél, hó esett és hideg szél fújt. Egész télen egyszer sem enyhült meg az idő, a deszkatetőről nem csurgott soha az olvadt hólé. Az erdőben éjjelente hidegtől szenvedő farkasok üvöltöttek. Kuzma apó azt mondta, hogy azért üvöltenek, mert irigylik az embert, szeretnének házban lakni, a kályha mellé feküdni, hogy fölmelegítsék átfagyott bőrüket, kusza, csomós szőrüket. A tél közepén elfogyott az apó mahorkája. Ettől fogva erősen köhögött és állandóan meggyengült egészségére panaszkodott. Vasárnap aztán Varjusa átment a szomszéd faluba mahorkáért. A falu mellett futott a vasút. Varjusa megvette a mahorkát, vászonzacskóba rakta, s elment az állomásra, hogy megnézze a vonatokat, amelyek ugyan ritkán állnak itt meg, inkább nagy dérrel-durral eldohognak. Az előtérben két harcos üldögélt. Az egyikük szakállas volt, s vidám, szürke szemű. Már fütyült a vonat, s látni lehetett, amint a gőzbe burkolózva tör az állomáshoz a messzi, sötét erdőből. — Gyors — állapította meg a szakállas harcos. — Vigyázz, kislány, még elfúj a vonat. KONSZTANTYIN PAUSZTOVSZKIJ: AZ ACÉLGYÜRÜGSKE A vonat nagy lendülettel berobogott az állomásra. Hó kavardult és szemük szájuk tele lett vele. De a kerekek tovább kotyogtak, mintha utói akarnák érni egymást. Varjusa a villanyoszlopba kapaszkodott, s behunyta a szemét. Mikor aztán már eltűnt a vonat, s elült az Ide-oda hánykolódó hófelhő, a szakállas harcos megkérdezte Varjusát: — Miféle zacskó az nálad? Talán bizony mahorka? — Mahorka — felelt Varjusa. — El is adod? Nagyon jó volna rágyújtani. — Kuzma apó nem bízott meg vele — válaszolta nagy komolyan Varjusa. — Köhögés ellen viszem neki. — Na nézd csakl — szólt a katona. — De nagyon komoly vagyl — Azért vehetsz ám, amennyi kell — mondta Varjusa és odanyújtotta a zacskót. — Gyújts rál A

harcos egy csipetnyi mahorkát tett köpenye zsebébe, majd cigarettát sodort, rágyújtott, megfogta Varjusa állát és a lány kék szemébe nézett. — Na nézd csak, — mondta megint —, violaszemű és copfos! És most mivel ajándékozzalak meg? Talán ezzel? Egy apró acélgyűrűcskét vett elő köpenye zsebéből, lefújta róla a mahorkát és a sót, a köpeny ujjával megtörülgette és ráhúzta Varjusa középső ujjára. — Csodás ez a gyűrűi Szinte ég, nézd csakl — De mitől olyan csodás ez a gyűrű, bácsika? — kérdezte Varjusa. — Csak attól, hogy ha a középső ujjadon hordod, akkor egészséget hoz — felelt a harcos. — Neked és Kuzma apónak Is, Ha pedig erre húzod ni, a gyűrűs ujjadra — fogta meg Varjusa hidegtől piros ujját a harcos —, akkor nagy öröm ér. Vagy inkább a világ minden szépségét látni akarod? Húzd akkor a mutatóujjadra a gyűrűt és mindent látni fogsz! — Valóban? — álmélkodott Varjusa. — Higgy neki — mondta a másik harcos. — Varázsló. Hallottad már ezt a szót. — Igen. — Ogy bizony — nevetett a harcos. — Régi tűzszerész. Rajta még az akna sem fog! — Köszönöml — mondta Varjusa és futni kezdett hazafelé. Szél kerekedett, fölkavarta a havat. Varjusa egyre csak forgatta a kezében a gyűrűt, s nézte, milyen szépen fénylik a téli világban. „No lám, a harcos elfelejtett szólni a klsujjamról — gondolkozott a kislány. — És mi lesz, ha ráhúzom? Megpróbálom". Rá is húzta a gyűrűt a klsujjára, hanem az aprócska volt, a gyűrű nem maradt meg rajta, s a csapás menti mély hóba pottyant. Varjusa kétségbeesetten keresni kezdte a kezével. De a gyűrű csak nem került elő, pedig az ujjai már egészen elkékültek, s annyira átfagytak, hogy már be sem tudta őket hajlítani. Varjusa sírva fakadt. Elveszett a gyűrűje! És most nem hoz egészséget sem neki, sem Kuzma apónak. Nem éri nagy öröm, s nem láthatja meg a világ minden szépségét. Varjusa lebökött a hóba egy fenyögallyat, oda, ahová a gyűrű esett és hazament. Kis kesztyűjével letörülgette a könnyeit, ám azok egyre csak potyogtak, s egészen ráfagytak az arcára. Ettől aztán fájni kezdett a szeme, szinte hasogatott. K

uzma apó megörült a mahorkának, a gyűrűről ezt mondta: — Ne búslakodj! Ahová esett, ott meg ls marad. Kérd meg inkább Szldort, ő majd segít neked megkeresni. Szidor, az öreg veréb egy kis rúdon aludt. Szldor egész télen Kuzmáéknál lakott, s úgy viselkedett, mintha ő volna a gazda. És nemcsak Varjusának, hanem még az apónak ls számolnia kellett ezzel a viselkedéssel. A kását a tálból csipegette föl, ám a kenyeret már az ember kezéből is kikapta. Ha pedig elzavarták, hát verdesni kezdett a szárnyával, s olyan csiripelést csapott, hogy a többi veréb is mind odaröpült, hallgatták egy darabig, aztán hosszan zajongtak. Elítélték Szldort ostoba szokása miatt. Házban lakik, a Jó melegben, jómódban él, s ez még mind kevés nekll Másnap aztán Varjusa elkapta Szldort, kendőbe csavarta, és kivitte az erdőbe. A hó alól már csak egy kis darabka látszott a fenyőgallyból. Varjusa tüstént ráültette Szidort a bot végéra' és így kérlelte: — Keresd, Szidor, talán megleled! Am Szidor összehúzott szemmel, bizalmatlanul méregette a havat és nyafogni kezdett. „Nézd csak? Nézd csakl Azt hiszed, bolondra akadtál?! Na nézd csak!" — mondogatta Szidor, aztán visszarepült a házba. Igy hát nem találták meg a gyűrűeskét. Kuzma apó pedig mind erősebben köhögött, s tavaszra már csak a kályha mellett üldögélt, alig jött el onnan, s egyre gyakrabban kért Inni, Varjusa jó hideg vizet adott neki egy vasbögrében. Viharok törtek a falura, megcibálták az ő házukat is, a fenyők pedig mintha besüppedtek volna a hóba. S Varjusa már nem tudta megkeresni azt a helyet, ahol a gyűrűje elveszett. Gyakorta sírdogált szép csöndesen, mert sajnálta nagyapót, ls, de magára ls mérges volt. — Bolond vagyokl — suttogta. — Nem figyeltem s elveszítettem a gyűrűeskét. Nesze nekedl Nesze! S öklével fejbeverte magát. Kuzma apó Ilyenkor mindig megkérdezte: — Kivel pörölsz, te ott annyira? — Szídorrall — felelte Varjusa. — Olyan szófogadatlan és szemtelen ls. Egy reggelen arra ébredt föl Varjusa, hogy Szidor az ablaknál ugrál, csőrével az üveget kocogtatja. A tetőről kövér csöppek hullottak, az ablakon forró fény csapott be. V

arjusa az utcára nézett. Langyos szél fújt az arcába, megcibálta a haját. — Itt a tavasz! — mondta Varjusa. Szinte fénylettek a fekete ágak. Erejét vesztett hócsomó hullott az udvarra a tetőről. A szürke erdő is most fontoskodva és vidáman suhogott. Ogy libegett végig a tavasz a mezőkön, mint valami fiatal menyecske. És csak rá kellett pillantania a horhosokra, vágásokra s máris csörgedezni kezdtek a patakok. Igy ment a tavasz és minden lépésnél hangosabban és zajosabban rohantak a vizek. Megsötétedett a hó az erdőben is. Először csak a sárgásbarna fenyőágak bújtak ki alóla, aztán sok száraz toboz tűnt elő, majd a tavalyi sárga levelek ls láthatóvá váltak. Mind nagyobb helyekről olvadt el a hó, s egy-egy elárvult hótorlasz alól már kidugták fejüket az első virágok Is. Varjusa Is rálelt arra a fenyőágra, amelyet a hóba dugott azon a helyen, ahol elveszítetta a gyűrűjét. Óvatosan turkált az avarban, a lehullott gallyak, tobozok között, fölkaparta a földi mohát is. S egy elfeketült levél alól mintha valódi lángocska csapott volna kl... Varjusa fölsikoltott és leült nyomban. Az ő kis acélgyűrűje volt az! És egy csöppet sem fogta meg a rozsda, Varjusa fölkapta, középső ujjára húzta és hazafutott vele. Már messziről meglátta Kuzma apót, aki kijött a házból. Hatalmas füstfelhő lengte körül az öreget, s most egyenesen a kék égre szállt. Mahorkát szívott az apó. Olyan volt most az öreg Kuzma, mintha ő lenne a tavaszi napocska és körülötte párafelhő bodrozódna. — Hát látod-e, csak kifutottál a házból, s elfeledted betenni mögötted az ajtót. Igy aztán olyan finom levegő óvakodott a szobába, hogy nyomban elszállt a betegségem — mondta az apó. — Látod, már füstölök, fát is aprítok, jól megrakjuk a tűzhelyet és lepényt sütünk. Varjusa elnevette magát, az apó ősz fejére nézett és így szólt: — Köszönöm neked gyűrűeske! Kigyógyítottad Kuzma apót! Egész nap középső ujján hordta a gyűrűt, hogy végleg elűzze a nagyapó betegségét. Csak estéra húzta le az ujjáról és tette át a gyűrűsre. Most valami nagy-nagy örömnek kell eljönnie. Csakhogy az öröm késett, nem akart megjönni, s Varjusa elszunyadt. Nem tudta kivárni. Korán kelt, s nyomban kiment a ház elé. C

söndes és meleg hajnal készülődött a látóhatár szélén még ott remegett néhány csillag. Varjusa az erdőbe ment, hanem a szélén megállt. Vajon ml csenghet az erdőben, mintha valaki csengetyűt rázna. Varjusa lehajolt, hallgatózott egy darabig, aztán összecsapta a kezét. Fehér hóvirágok bújtak elő, s egy kicsit hajladoztak is. Valamennyi virág csengett, mintha apró kis zenészbogárka ülne bennük, s lábával ezüsthúrokat pengetne. A fenyő csúcsán harkály kopogott. Pontosan ötször. „öt óra van" — gondolta magában Varjusa. A magasban megszólalt a sárgarigó is. Varjusa csak állt, hallgatott és nevetett. Meleg, gyöngéd szél paskolta az arcát. Meghajolt a mogyorócserje, s a belsejéből valahonnan sárgás pihe hullott. Valami láthatatlan ment el Varjusa mellett. „Vajon, kl lehetett az? Észre sem vettem, hogy elment ott" — gondolta magában Varjusa. Nem tudta, hogy a tavasz volt az. Varjusa hangosan ránevetett az erdőre és hazament. És a nagy-nagy öröm — melyet úgy várt, s melyet most át sem tudna fogni a kezével — ott zenélt, dalolt a szívében. És mind forróbb, mind vidámabb lett a tavasz. Olyan fény hullott alá az égből, hogy Kuzma apó összehúzta a szemét, hogy csak apró kis ránc látszott a helyén, de azért nevetett. Aztán, mintha valaki varázsvízzel öntözte volna meg, erdőn-mezőn, vízmosásokban egyszerre ezernyi virág bomlott kl. Varjusa mutatóujjára akarta húzni a gyűrűt, hogy most megláthassa a világ minden szépségét, de csak ránézett a virágokra, a ragadós nyírfalevelekre, a tiszta égre, a sárga napra, hallgatta a kakaskukorékolást, a víz muzsikáját, a mezők fölött daloló madarakat. És nem húzta az ujjára a gyűrűt. M

inek azt — gondolta. — Hiszen a világon sehol sem olyan Jó, mint nálunk. Mert nemhiába mondja Kuzma apó, hogy a mi földünk az igazi paradicsom, és a világon még nincs olyan jó föld, mint a mienk". (Ferenc Győző fordítása)