Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-17 / 347. szám, vasárnap

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONT1 BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA | GÖRÖGORSZÁG | A kormány visszatérésre szólítja fel a királyt Rómában folyik az alkudozás $ Washington feltételei Athén — Patakosz tábornok az új kormány minszterelnök­helyettese pénteken este az új­ságírók előtt kijelentette, hogy „Görögországban a rendszer megmarad királyi demokráciá­nak". Semmiféle változás sem állt be ebben a tekintetben. Hoz­zátette azonban, hogy miután a „király feladta posztját és el­hagyta az országot", törvényes intézkedések váltak szüksé­gessé. Végül kijelentette, hogy a király bármikor visszatérhet, a korín íny elfogadja őt. A hírügynökségek szombaton reggel jelentették, hogy Pata­kosz tábornok újabb sajtóérte­kezletet tartott. Ezúttal határo­zott formában megismételte: „A kormány nem támaszt aka­dályokat Konstantin visszatéré­sének útjába. A trón az övé, nem mondott le, bármikor ren­delkezésére áll". A hírügynökségek hangsú­lyozzák, hogy ez volt az új jun­takormány első hivatalos ál­lásfoglalása a király távozásá­val kapcsolatban. Tegnap a római megfigyelők között az a vélemény alakult ki, hogy előrehaladott stá­diumba jutottak Konstantin ki­rály és a Papadopulosz-rezsim közötti tárgyalások. Papadopu­losz üzenetet intézett a király­hoz, amelyben visszatérésre szólítja fel, ugyanakkor azon­ban leszögezi, hogy Konstantin­nak jelképes szerepbe kell be­lenyugodnia, minden tényleges hatalom nélkül. A kiszivárgott hírek szerint azonban a római tárgyalásokon az uralkodó azt kéri, hogy visz­szatérésekor a kormány formai­lag nyújtsa be lemondását, hogy így a közvélemény előtt megerősödjön a korona hatal­mának látszata. Konstantin ez­(Folytatis a 2. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO Bratislava, 1967. december 17. Vasárnap # XX. évfolyam, 347. szám % Ára 40 fillér Ifjú bélyeggyűjtők találkozója (CTK) — Az UNESCO cseh­szlovák bizottságának épületé­ben tegnap találkoztak hatónk fiatal bélyegyöjtől, akik sikere­sen részt vettek a montreali Expo-67 világkiállítás ős a Ka­nada 100 éves fennállásának ke­retében megrendezett ifjúsági bélyeg-világkiállításon. Oldrich Kalsr, az UNESCO csehszlovák bizottságának veze­tő titkára a bfeznicel mezőgaz­dasági középiskola diákkollek­tívájának és négy egyénnek ju­talmat adott át a kiállításon va­ló részvételükért. Szlovák— színművészeti (CTK) — Az NOSZF 50. évfor­dulója alkalmából rendezett or­szágos verseny keretében a szlovákiai színházakban elő­adott orosz és szovjet színmű­vek szemléjének befejezéséül Bratislavában tegnap megtar­tott szeminárium résztvevői a szlovák s a szovjet színművé­szet kapcsolatalt érintő prob­lémákról tanácskoztak. A szemináriumon Mihail Iva­nooics Carjoo nemzeti művész vezetésével szovjet művészek küldöttsége és Alekszandr loa­Gazdaságilag megerősödtek az EFSZ-ek Jelentések a járási szövetkezeti konferenciákról LOSONC (Tudósítónktól) — Tegnap, december 16-án zajlott le Lo­soncon a járási szövetkezeti konferencia, amelyen részt vett az SZLKP Központi Bizottságá­nak küldöttsége dr. Koloman Botfa tanárral, az SZNT földmű­velés- és élelmezésügyi megbí­zottjával az élen, valamint a közép-szlovákiai kerületi és a losonci járási pártbizottság kül­döttsége és más vendégek. A konferencia fő beszámoló­jában PAVEL VYLETEL mérnök, a járási mezőgazdasági termelé­si igazgatóság igazgatóhelyette­se hangsúlyozta azokat az irá­nyokat, melyek a járás mező­gazdaságában a jövő útját je­lentik. A nagy hozamú gabona­fajták, a Mironovl és a Bezoszta fajták nagyon jól beváltak. A járásban jövőre az eddigi 14 százalék helyett a szántóföld 83 százalékát vetik be nagy hoza­mú gabonafajtákkal. Az állatte­• nyésztésben a tejhozam növelé­sére és a takarmányfajták mi­nőségi javítására terelődik a fő figyelem. A gépesítésben válto­zás tapasztalható, amennyiben a traktorok iránti keresletet fel­váltotta a célgépek és a szer­számhordozók iránti kereslet. Az állattenyésztésben a járás 27 szövetkezete szakosított, s ben­nük a piaci bevételek % év alatt 45 százalékkal növeked­tek. Jók a tapasztalatok a szi­lárd bérezés terén is. Az ipoiy­nyékl szövetkezet például egy­egy állandó dolgozójának havi 1375 koronát fizethetett. A jövő­ben bevezetik a munkaegység nélküli pénzbeli jutalmazás rendszerét. A konferencián felszólalók az új irányítási rendszer gyakorla­tával kapcsolatban ismertették tapasztalatalkat, beszámoltak az idei februári járási mezőgazda­sági konferencián kitűzött fel­adatok teljesítéséről és rámu­tattak a kihasználatlan lehető­ségeire. (—V—) ROZSNYÓ A rozsnyói járási szövetkezeti konferencián PAVOL HROMA­DA, a járási mezőgazdasági termelési igazgatóság vezetője elemezte az EFSZ-ek gazdasági helyzetét. Rámutatott, hogy a járás szövetkezetei az utóbbi évek folyamán gazdaságilag je­lentősen megerősödtek, és az idén előreláthatólag már egy sem zárja az évet ráfizetéssel. A szövetkezetek az elmúlt évvel szemben a bruttó termelést hat, a piaci termelést pedig 9,2 szá­zalékkal fokozták. Ehhez az eredményhez gratulált a szövet­kezetek küldötteinek konferen­ciáján részt vevő Jozef GabrlS­ka elvtárs, a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság el­nöke. (—k.) •szovjet kapcsolatok nobles Btr/ukoo, a Szovjetunió bratislavai alkonzulja is jelen volt. Anton Kret, az SZNT Művelő­dés- és Tájékoztatásügyi Meg­bízotti Hivatalának osztályve­zetője a szemináriumot meg­nyitó beszámolójában, majd a vitában felszólalók is részlete­sen elemezték a szlovák s a szovjet színművészet kapcsola­tainak kialakulását. Jóllehet e kapcsolatok hagyományai még az első köztársaság fennállásá­nak éveire vezethetők vissza, 1948 után többé-kevésbé formá­lisakká változtak. Igaz ugyan, hogy köztársaságunk színházai­ban aránylag sok szovjet szín­darabot adtak elő, de művé­szeink nem törekedtek alkotó módon arra, hogy a szovjet színművészet legújabb vívmá­nyait alkalmazzák. A szemináriumon M. I. Car­joo szovjet nemzeti művész is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy a színművészeti kapcsolatok nem egyoldalúak, hiszen Moszkvában s más szovjet vá­rosokban is közkedveltek Pe­ter Karvaä színdarabjai és nagy feltűnést keltenek Jozef Bud­sk? rendezései. Részvéttávirat (CTK) — Jozef Lenárt minisz­terelnök táviratban fejezte ki részvétét Indira Gandhi asz­szonynak, az Indiai Köztársaság miniszterelnökének, az Indiai Maharasztra állam lakosságát sújtó komoly természeti ka­tasztrófa alkalmából. Űj áramfejlesztő központ (CTK) — A Chomutov mellet­ti prunéfovi új villamosműben tegnap próbálták ki a harmadik — 110 mW teljesítőképességű —• áramfejlesztő tömböt, ame­lyet hétfőn háromhavi próba­üzembe helyeznek. Az új központ most első ízben ad 400 kílowolt feszültségű ára­mot a népi demokratikus orszá­gok áramhálózatába. Az amerikaiak ismét Hanoit és Haiphongot bombázták Prágába utazik a szovjet küldöttség (CTK) — A szovjet bányaipa­ri szakemberekből álló öttagú küldöttség Valentyin Dmitrij Nyikityinnek, a Szovjetunió szénipara miniszterhelyettesé­nek vezetésével befejezte egy­hetes látogatását az ostrava­karvinái szénmedencében. A szovjet delegáció a szénmeden­ce szakigazgatóságán eszmecse­rét folytatott az üzem képvise­lőivel. A vendégek megtekintet­tek néhány bányát, valamint a bányaipari gépeket és berende­zéseket gyártó gépipari üzemet. A szovjet küldöttség ma Prágá­ba utazik. líj gyógyintézet (— k) — Dr. Vladimír Zvara do­cens, az SZNT egészségügyi meg­bízottja Ünnepélyes keretek között átadta rendeltetésének a Humen­né melletti Podskalkán több mint 20 millió korona költséggel épített 200 férfihelyes új tbc gyógyintéze­tet, ahol 40 orvos, illetve egész­ségügyi dolgozó gondoskodik majd a humennél, a michalovcei és a trebiSovl járás betegeiről. A hősiesen küzdő dél-vietnami szabadságharcosok számára nincc leküzdhetetlen akadélj, (CTK — VTK felvételi (Bakonyi felvétele) Az Egyesült Államok nem terjeszti a vietnami problémát a Biztonsági Tanács elé CSAPOLÁS A KOHÚBAN. pagandasikert hozott mind az ENSZ-ben, mind a nemzetközi, de különösen az amerikai saj­tóban. A New York Times a DNNF programját 800 ezer pél­dányban hozta nyilvánosságra. New York — Az Egyesült Ál­lamok úgy döntött, hogy ebben az évben nem javasolja a viet­nami probléma napirendre tű­zését a Biztonsági Tanácsban. Jól tájékozott körök szerint az előzetes tapogatózó beszélgeté­sek során az amerikai javaslat olyan hűvös fogadtatásra ta­lált, hogy még az is valószínűt­len, hogy az amerikai küldött­ség kéri-e az új évben a Tanács összehívását ebben az ügyben. Moszkva — A moszkvai Prav­da szombati számában foglalko­zik Argentína ama szándéká­val, hogy a legközelebbi idő­ben öttagú katonai megfigye­lőcsoportot akar Vietnamba küldeni. „Amennyiben a jelen­legi kormány valóban bele akarja sodorni Argentínát az Egyesült Államok vietnami há­borús kalandjába, meg kell mondani, hogy ez az út veszé­lyes következményekkel jár azokra, akik erre az útra lép­nek". (CTK—MTI) Saigon — Tegnap amerikai bombázók harmadik napja tá­madták a VDK fővárosát. Szom­bat reggeli jelentések szerint az amerikai légierőnek a VDK felett végrehajtott bombatáma­dásai nemcsak Hanoi, hanein Haiphong ellen ts irányultak. Az amerikai tüzérség téve­désből egy amerikai tengerész­gyalogos egységet ágyúzott An Hoától 13 kilométernyire északnyugatra. Nyolcvanegy aknalövedék csapódott be a sa­ját állásokba és 23 katonát se­besített meg. Thieu tábornok dél-vietnamt elnök péntek esti nyilatkozatá­ban mintegy válaszul a DNNF memorandumára közölte, hogy „kormánya elutasít bármilyen koalíciót 'a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítás! Fronttal". Többek között kijelentette azt ls, hogy a dél-vletnaml kor­mány karácsony és újév alkal­mából nem hajlandó az általa bejelentett né^y napnál hosz­szabb tűzszünetre. A DNNF-nek az ENSZ-tagok körében terjesztett memorandu­mával kapcsolatban ENSZ-kö­rökben úgy vélik, hogy a doku­mentum kiadása vietnami pro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom