Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)
1967-12-14 / 344. szám, csütörtök
A Sparta veresége totlwoldovban 1967. I A jégkorong-liga 17. fordulújának első mérkőzését Brnéban játszották, s ezen a hazai együttes 3:2-es győzelmet aratott a bajnokság éllovasa ellen. Tegnap négy mérkőzéssel folytatúdtak a bajnoki küzdelmek. A forduló legnagyobb meglepetésére Gottwaldovban került sor. A Sparta vereséget szenvedett és Igy helyet cserélt a Brnóval. Drámai küzdelmet láthatott a közönség Chomutovban, ahol a VSZ Kosice csak az atolsé harmadban egyenlített és szerzett Így egy bajnoki pontot. Pontot szerzett a VS2 Kosice Chomutovban Q A Slovan fölényesen győzte le a Litvínovot 0 Kikapott a Pardubice saját otthonában SLOVAN—LITVINOV 9:1 (3:1, 1:0, 5:0) Gólok:. Grandtner 2, Gregor 2, Kordiák, Walter, Duüaj, Cerny, Nedomansky, illetve Machulda. A Slovan saját pályáján mindig hatalmas Iramban kezdi a játékot. Ezúttal ls az első perctől kezdve nagy lendülettel támadott. Ennek ellenére a 7. percben a vendégek szerezték meg a vezetést. Ekkor még eléjfié kiegyensúlyozott játék folyt a pályán. A Slovan volt fölényben s fokozatosan mind több helyzetet teremtett ellenfele kapuja előtt és ezeket — különösen az utolsö harmadban — kl ls használta. Hazai fölény ellenére a második harmadban csupán egy gól esett, az utolsó harmadban azonban a korong egymás után került a vendégek hálójába és végül a Slovan fölényes és teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Még emberhátrányban Is a bratislavai együttes irányította a játékot és a végén a vendégek csak védekeztek. PARDUBICE—KLADNO 2:4 11:2, 1:1, 0:1) Gólok: Andit, OndFasina, Illetve Pospíiil, Saloun, Vinä, Lldick?. A Kladnó a tegnapi pardubicei mérkőzésen bizonyságot tett arról, hogy az előző fordulóban a Sparta felett aratott győzelme nem a véletlen műve volt. Ezúttal is kitűnő játékot nyújtott az egész együttes. Termer — akit a mérkőzés hőseként ünnepeltek — remekül őrizte kapuját, számtalan vwzélyes helyzetet tisztfizott bravúrosan. A mezőnyjátékosok Így kitettek magukért és a pardublcei csapat ellen — mely saját pályáján mindig nagyon neKétszer az ausztrálokkal A csehszlovák férfi kosárlabdaválogatott az 1968-as idényt nagyon korán kezdi. Január 4-én Prágában a Sparta csarnokéban Ausztrália együttese lesz az első ellentele. A visszavágót egy nappal később, Pardublcén bonyolitiák le. A Dukla döntetlennel folytatta A Dukla Praha labdarúgó-csapata Kióta vámsában 1:1 arányú döntetlent ért el Japán válogatottja ellen. Mindkét csapat meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtott és a Dukla játéka amolyan „üdülésszerű" volt. A csehszlovák katonacsapat gólját Knebort lőtte. A meglehetősen kemény talajú pályán a Japán játékosok az egész találkozó folyamán állandóan szorosan fedezték a Dukla Játékosait. December 17-én a Dukla ellentele Tokióban ismét a japán válogatott lesz. héz ellenfél — sikerült kiharcolniuk a győzelmet és ezzel két értékes pontot szereztek. CHOMUTOV—KOSICE 4:4 (3:1, 1:1, 0:2) Gólok: Laf, KopHva, Mlbalec, Stloukal, illetve Korvin, Stránsky, Kolátb. Bruncllk. Izgalmakban bővelkedő drámai küzdelmet hozó mérkőzést láthatott a chomutovi közönség. Az első harmadban a hazaiak irányították a Játékot, kezdeményeztek többet. Jól kombináltak és támadásaik veszélyesek is voltak, amit gólokban ls kifejezésre Juttattak. A második harmadtól kezdve a kassaiak változtattak taktikájukon. Edzőjük 4:1 után Holeaeket ls lecserélte. Az utolsó harmadban a hazai csapat Játéka már nem volt olyan folyamatos és pontos mint az első két harmadban, amit a kassaiak kitűnően klA KK-ÉRT ATALANTA BERGAMO—AUSTRIA WIEN 0:2 (0:1) A bécsi csapat a Közép-európai Kupa második fordulójának viszszavágóján 2:0 ás győzelmet aratott az olasz együttes felett és igy 3:2 gólaránnyal Jutott a következő fordulóba. A bécsi csapat góljait Fiala szerezte a 40. és 64. percben. A VVK-ÉRT FIQRENTINA— SPORTING LISZABON 1:1 (1:0) A portugál csapat döntetlent ért el a visszavágón s mivel Liszszabonban 2:l-re győzött, tovább' Jutott. A Fiorentina szerezte meg a vezetést Maraschi góljával, szünet után azonban Peres egyenlített. BaJczóék már elkezdték A világbajnok magyar öttusa-válogatott egyik csoportja: Balcxó, Móczár, Varga és Bodnár — megkezdte a kéthetes alapozó edzést a mexikói olimpiára. Az „A" válogatott keret mfislk két tagja, az olimpiai bajnok Török Ferenc dr. és Móna a hét közepén csatlakozik a csapathoz. használtak s nemcsak csökkentették hátrányukat, hanem 14 mp-cel a mérkőzés vége előtt Brunclik révén egyenlítettek. GOTTWALDOV— SPARTA 7:4 (3:3, 3:1, 1:0) Gólok: KaSfák 2, Koiela 2, Mar sfk, Vodák, Poláéek, illetve Masopust 2, Adamec, Brdicka. Végig kemény, drámai, de sportszerű küzdelemben a hazai csapat meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott. Az első percektől kezdve a Gottwaldov kezdeményezett többet, s bár a Sparta kétszer ls megszerezte a vezetést, a hazalaknak sikerült egyenlíteniük. A második harmadban azután a hazat csapat kétgólos előnyre tett szert, s ezt az utolsó harmadban nemcsak tartani, hanem még növelni ts tudta. A Gottwaldov gyorsan építette támadásalt, a játékosok jól kombináltak és kevés átadással közelítették meg a prágai csapat kapuját. Hiába igyekezett az utolsó tfz percben a Sparta, hogy változtasson az eredményen, ez nem sikerült, és az elmúlt fordulóhoz hasonlóan ezúttal is vesztesként hagyta el a pályát. A bajnokság állása: 1. Jlhlava 18 14 2 2 86:39 30 2. Brno 18 14 1 3 80:44 29 3. Sparta 18 14 0 4 98:57 28 4. Slovan 18 8 3 7 75:58 19 5. Kladno 18 7 1 10 59:62 15 8. Pardubice 18 8 2 10 60:64 Í4 7. Kosice 18 8 2 10 52:80 14 a. Gottwaldov 18 6 111 52:76 13 9. Litvinov 18 5 2 11 59:104 12 10. Chomutov 18 2 2 14 48:87 8 U Thant az PEDRO RAMIREZ VAZQUEZ, az 1988. évi mexikói nyári olimpiai játékok szervező bizottságának elnöke meghívta U Thantot, az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárát, hogy tekintse meg jövőre a világ legjobb sportolóinak nagy versenyét. Az angolok „mesternégyese — Kodes legyőzte Santanát Stockholmban befejezték a teniszezők jelentős fedettpályás-sorozatát, amelynek mindenkori győztese a svéd király serlegét kapja. A döntőben az angol együttes a két egyesben elért győzelme után a párosban alulmaradt ugyan a svédekkel szemben, de ez csak végső sikerének arányát csökkentette. Az angol válogatott 2:l-es sikerével sorozatban negyedszer bódította el ax értékes tröfeát. A 3—4. helyért vívott párharc hagy csehsxlovák sikert boxott. Együttesünk 3:0 arányú győzelmet aratott Spanyolorsxág felett. Részletes eredmények: Holecek—Orantes 7:5, 3:6, 6:3, KodeS—Santana 7:5, 8:6111, Kodes, Holecek—Orantes, Arilla 11:9, 6:3. A spanyolok salakpályán a világ legjobbjai. Santana legyőzése még akkor is nagy teljesítmény, ha tekintetbe vesszük, hogy eleme a salakpálya, míg füvön, vagy tedettpályán sokkal mérsékeltebb teljesítményt nyújt. Nyolcvanéves o csehszlovák sísport Az első világháború után Csehsxlovákia legjobbjai rendsxeresen rajtoltak a külföldi vetélkedéseken, és Csehszlovákiában ls több' nagyszabású nemzetközi versenyt rendeztek. A csehszlovák sísport jó hírnevének köszönhető, hogy a Nemzetközi Si Szövetség (FIS) funkcionáriusai között évtizedek óta szerepet kaptak a csehszlovák szövetség vezetőségi tagjai ls. Jelenle<> 52 500-ra rúg az aktív slzök száma, de a felmérések arról számolnak be, hogy több mint egymillió csehszlovák állampolgár hódol e szép, téli sportnak, 1100 egyesületben 1284 edző működik, és az oktatók száma meghaladja az 5400 at. Tegnap Bratislavában sajtóértekezletet tartottak, melyen dr. Ivan Schelling, a szlovákiai szövetség alelnöke a csehszlovák sísport 80 éves fennállásának évfordulója alkalmából rövid visszapillantást vetett a múltba, értékelte az eddig elért eredményeket és rámutatott arra, mit kell tenni, hogy ebben a sportágban ls felzárkózzunk Európa iegjobbbjai mellé. Az új versenynaptár is erről tanúskodik. A felnőttek és a fiatalok egyaránt lényegesen több versenyen vehetnek részt, mint a múltban, és gyakrabban mérhetik össze tudásukat külföldi sízőkkel. Az előző évektől eltérően, amikor a versenyidény három hónapig tartott, ezúttal decemberben kezdődik és áprilisban ér véget. Szlovákiában például első Ízben rendeznek A Magas-Tátrában folynak az előkészületek az 1970. évi sívilágbajnokságra Ax első, 1867-ben Csehországban megalakult Skl Klnb 14 tagja küzül már egy sincs ax élfik sorában, de a 80 évvel exelőtt lefektetett alapok szilárdaknak bizonyultak. A múlt század végén és a 20. század elején már norvég, svéd és Jugoszláv edzők működtek Csehországban. 1909-ben már több mint 600 aktív versenyző működött 18 klubban, négy évvel később pedig 61 sxakosztfilyban több exer sixő hódolt a sportnak. 1914-ben első ízben vettek részt cseh slxők a Holmenkollenben megrendezett nemxetkBxi versenyeken. műhavon lesiklóversenyt, mégpedig 16 án Luclvnán. Szó van arról, hogy Bratislavában Is üzembe helyeznek hóágyút, s Így az Itteni versenyzők felkészülését sem akadályozhatja a hóhlány. A már hagyományos nemzetközi összecsapásokon kívül — melyekre a Magas-Tátrában, Banská Bystrtcán, Splndierüv Mlynben, a Chopokon és Vrátnán kerül sor — számtalan ellenőrző, valamint diák- és Ifjúsági versenyt rendeznek. Ezek közül Jó néhány mér az 1970. évi vtIfigEajnokság jegyében fog lezajlani. A közelgő VB-t illetőn, véget ért az előkésxltő bizottság küldetése, és megalakult a világbajnokság szervező bizottsága, melynek munkájáról Anton DaStinsky, a titkárság egyik dolgoxója számolt be. Elmondotta, hogy a VB-előkészületek a terveknek megfelelően haladnak. A futópályák már készek és használható állapotban vannak. A nagyobbik sánc ls üzemképes, és december 20-án verseny kereté ben adják át rendeltetésének. A Magas-Tátrában 65 cm új hó esett, és igy az edzési lehetőségek Ideálisaknak mondhatók. Szlovákia legjobb sífutót 16-án kezdik meg edzőtáborozásukat, és Remsa edző vezetésével Csehszlovákia legjobb síugrói is csakhamar a Magas-Tátrába érkeznek, mert hozzá akarnak szokni az új sáncokhoz. Ez célszerű, hiszen ezeken rendezik a VB versenyeit. Csupán az elszállásolás okoz gondot, de az illetékesek ígéretet tettek arra, hogy 1970-ig'ezt ls meg fogják oldani. A VB rendező bizottsága mellett működő titkárság nem feledkezik meg az 1970-es világbajnokság hírveréséről sem. A brosúrák és az ízléses Jelvények már készek, ezekkel a grenoblei olimpián kedveskednek majd a résztvevőknek. Az 1970. évi világbajnokság határkövet ielent a csehsxlovák slsportban, és jelentősen hozzájárulhat továbbfejlesxtéséhez. (k) A Banská Bystrlcán megrendezett nemzetközi iljúsági műkorcsolyázó versenyen nagy sikert aratott a csehsxlovák Skotnicky testvérpár, amely jégtáncban végzett ax első helyen. (CTK felv.) A nyolcadikat is ismerjük A labdarúgó bajnokcsapatok EK-jának második fordulójából a múlt hétig bezárólag már hét csapat biztosította helyét a legjobb nyolc között. A csehszlovák és a magyar szurkolótábor nagy örömére ebben a tisztes mezőnyben találjuk a Sparta Praha és a Budapesti Vasas együttesét. A Kupa-sorozat legnépszerűbbjei közül ott van a Real Madrid, és a Benlica Llsxsxabon is. Nagy meglepetésre a lengyel színek képviselőjének, a Górnik Zabrzének ls sikerült továbbjutnia. A szigetország a legutóbbi kiírás során végre kupavédővel dicsekedhetett, s az angol szurkolók remélik, hogy versenyben maradt csapatuk, a Manchester United ezúttal végső sikerre viszi. Az NSZK-t az Eintracht Braunschweig képviseli és szerencséjére csak egy ellenfelet kellett kiütnie a nyeregből, hogy a legjobb nyolc közé jusson. A nyolcadik továbbiutőra tegnapig kellett várni. A román fővárosban bonyolították le a Bakaresti Rapid— Inventus Torino visszavágó mérkőzést. Az újdonsült olasz bajnok, elődjéhez az internazionáléhoz hasonlóan, szeNégy nemzet tornája Spanyolországban, a Barcelona melletti Granoliers nevű kisvárosban, december 14. és 17. között bonyolítják le négy válogatott csapat részvételével az érdekesnek ígérkező férfi kézilabdatornát. Ezen, a spanyol kézilabdázás negyedszázados évfordulóját ünneplő vetélkedésen a hazat együttesen kívül a finn, a francia és a portugál válogatott vesz részt. A Santos Afrikába készül A világ egyik leghíresebb labdarúgó-csapata, Pelé együttese, az FC Santos 1968 Júniusában afrikai portyát bonyolít le. Ennek során Marokkó, Tunisz és az EAK válogatottjával mérkőzik. Remekelt a magyar „B" válogatott A jelek szerint nagyszerűen megy a magyar labdarúgó „B" válogatottnak. Portyája során újabb szép győzelmet aratott. Közép-európai Idő szerint szerdára virradóra a perui Limában az Unlversitarlo volt az ellenfele és felette 4:0 (1:0) arányban diadalmaskodott. A magyar együttes a következő felállításban szerepelt: Szentmihályi — Nóvák, Soiymosi, juhos — juhász, Noskó (Bakos) — Szőke, Puskás, Kozma, Csernal, Sikora (Fazekas). A gólokat a 7. és 49. percben Koxma, az 54. percben Puskás, az 58. percben pedig Fazekas lőtte. Ax együttes legjobbja Koxma, a Szeged középcsatára volt, akit a Jelenlegi legnagyobb csatártehetségnek tartanak. A külföldi hírszolgálati irodák jelentése kiválónak tartja a kapus Szentmihályi teljesítményét is. .* • a A magyar „A" válogatott már Chilében tartózkodik, ahol középeurópai idő szerint ma hajnalban mérkőzött Chile együttesével. Ogy hírlik, hogy a vendéglátók csapata nagyon sokat fejlődött a világbajnokság óta, ami egyébként is általános Jelenség Dél-Amerikában. A magyar csapat ugyanabban a felállításban kezdett, mint a Guadalajarában lebonyolított Mexikó elleni találkozón. rény előnyt szerzett, mindössze l:0-ra győzött Torinóban. Jól számítottunk, mikor úgy gondoltuk, hogy még a „forró" bukaresti talajon is biztosítani tudja a továbbjutást. Az elért gólnélküli döntetlennel ezt valóra váltotta. Hétfőn, december 18-án Zürichben sorsolnak a BEK és a KEK következő fordulójára. A 17 órakor kezdődő sorsolást az állva maradt csapatok országaiban mindenütt feszült figyelemmel kisérik. Nem közömbös, hogy kinek ki Jut ellenfelül. Egy biztos: a legjobb nyolc csapat mezőnyében könnyű ellenfélre már semmiképpen sem lehet számítani, (zala) A Trencín döntetlennel kezdett Toluca-J. Trencín 0:0 A Jednota Trencín labdarúgói első dél-amerikai portya-mérkőzésükön a legjobb mexikói klubcsapat, a Toluca ellen léptek pályára és a találkozó 0:0 arányú döntetlennel végződött. A csehszlovák csapat nagy kedvvel kezdte a Játékot, később azonban a szokatlan tengerszint feletti magasság rányomta bélyegét teljesítményére. A vendéglátó együttesnek volt egy-két gólhelyzete, de ezt a kitűnően Játszó trenőínl védelem — Rihosek kapussal az élen, — magabiztosan hárította. A nézők nagy tapssal jutalmazták a Jednota nyílt támadójátékát. A sportfogadás hírei A Sportka 50. játékhete első húzásának nyereményelosztása a következő: I. dij: nincs nyertes, II. dij: 37 nyertes á 33 200 korona, III. dij: 2339 nyertes á 660 korona, IV. díj: 52146 nyertes á 65 korona. A prémiumelosztás: I. és II. díj: nincs nyertes, III. dij: 7 nyerte« á 10 400 korona, IV. dij: 177 nyertes fi 1240 korona. A második húzás nyereményei Igy oszlanak meg: I. di): nincs nyertes, II. díj: 47 nyertes i 16 600 korona, III. díj: 2820 nyertes á 360 korona, IV. díj: 51 661 nyertes á 40 korona. A prémiumelosztás a követkexő: I. és II. di): nincs nyertes, III. di): 3 nyertes á 13 800 korona, IV. dlj: 93 nyertes fi 1340 korona. Larsen legyőzhetetlen? Palma de Mallorcán a nemzetközi sakkverseny 13. fordulójában a torna élén álló dán Larsen ezúttal a Jugoszláv Ivkov ellen ért el győzelmet. További mérkőzések: Lehmann (NSZK-beli)—Bednarskl (lengyel) 1:0, Matulovics (Jugoszláv)— Del Corral 1:0, Donner (holland)—Medina (spanyol) 1:0, Botvlnnik (szovjet)—jlmenez (kubai) 1:0. A többi találkozó függőben maradt. A torna állása: 1. Larsen 11,S pont, 2. Botvlnnik 10, 3. Sxmisxlov 9, Gligorics és Ivkov 7,5—7,5 pont. A csehszlovák TV ma 16,15 árai kezdettel helyszint közvetítésben számol be a Csehszlovákia—Lengyelország női kézilabda-mérkőxésről, majd 19,35 órától a Sp. Brno Z)S—A. Izmir férfi kosárlabda BEK találkoxót sugároxxa.