Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)
1967-12-01 / 331. szám, péntek
Képviselőválasztásokra készülünk (Folytatfis ax 1. oldalrúl) löltek kiválasztásánál érvényrejut, a választások után pedig a képviselői munkájának ellenőrzésében nyilvánul meg. A törvényjavaslatok jelentőségét hangoztatták felszólalásukban V. Pasek, dr. J. Nemec, J. Trojan és dr. V. Knapp képviselők is. A képviselők a vita után mindhárom törvénytervezetet egyhangúlag jóváhagyták. Á kormány a prágai nemzeti bizottságok tevékenységét szabályozó alkotmányjogi törvénytervezetét és a Prága íőváros fejlesztését rögzítő törvényjavaslatát Josef Kudrna belügyminiszter indokolta. Mindkét törvényjavaslat a CSKP XIII. kongresszusán kitűzött feladatokból Indul kl, amely szerint rendkívüli figyelmet kell szentelni Prága fejlesztésének, építésének. A kormány a főváros fejlesztésének távlatait mérlegelve a többek között javasolta a főváros területének kiterjesztését további 21 peremközségre (10 500 hektár terület, 67 ezer lakos). A törvény lehetővé tenné, hogy a fővároshoz csatolt községek helyi nemzeti bizottságai, a körzeti nemzeti bizottságok keretében továbbra is intézzék a hatáskörükbe tartozó terület ügyelt. A belügyminiszter Ismertette azokat az Intézkedéseket, amelyek az utóbbi években Prága fejlesztését szolgálták. A távlati fejlesztési tervek kidolgozásánál abból az elképzelésből indultak kl, hogy 1985-ig Prága lakosságának száma eléri ez 1 300 000-et. Ez a körülmény Jelentős beruházásokat kíván a lakásépítés, a közszolgáltatások fejlesztése, a közlekedés, az életkörnyezet javítása, a közellátás, a műemlékvédelem stb. terén. E feladatokat a törvénytervezet szerint a Fővárosi Nemzeti Bizottság és a központi állami intézmények, főhivatalok szoros együttműködésével kell teljesíteni. Kudrna belügyminiszter expozéja végén Javasolta a törvénytervezet jóváhagyását. Ezt követően a Nemzetgyűlés elnöke Martin Vaculík képviselőnek, a fővárosi pártbizottság vezető titkárának adta át a szót. Felszólalásában a prágai körzeti nemzeti bízottságok Jogkörének bővítése mellett szállt síkra. Hangoztatta, hogy a Prága fővárosról szóló új törvénytervezet Jelentősége elsősorban abban van, hogy a törvény kimondja:: Prága főváros fejlesztése fontos társadalmi feladat. Ennek alapján a kormánynak garantálnia kell, hogy Prága fejlesztési érdekeit valamennyi központi intézet, hivatal tekintetbe veszi. A vitában V. Pacner, J. Subrt, I. Maatl és H. Leflerová képviselők szólaltak fel. Valamennyien a két törvényjavaslat Jóváhagyásának szükségességét hangoztatták. A képviselők a vita után egyhangúlag megszavazták a két törvénytervezetet, amelyek nagy jelentőségűek Prága jövője és továbbfejlesztés szempontjából. A plenáris ülés ezután megvitatta a városi nemzeti bizottságok mlntaalapszabályzat-tervezetét meghatározó nemzetgyűlési határozatot. A mintaalapszabályzatot ismét Josef Kudrna belügyminiszter indokolta. A szabályzat alapján minden városi nemzeti bizottság saját önálló statútumot dolgoz kl, amelyet előzőleg a lakossággal és a felsőbb fokú nemzeti bizottsággal vitatnak meg és csak ezután hagynak Jóvá a plenáris ülésen. Az alapszabályzat még pontosabban körvonalazza a városi nemzeti bizottságok jogkörét és felelősségét. Csehszlovákiában jelenleg 475 város van, amelyek azonban a feltételeket, a lakosság számát, a kulturális létesítményeket, az iparosítást tekintve sokban különböznek egymástól. A VNB-k fő feladatai közé, amint azt a CSKP XIII. kongresszusának határozatai is leszögezik, elsősorban az életkörnyezet, a lakáskultúra javítása, a szocialista társadalmi kapcsolatok, a kulturális-nevelő munka elmélyítése a szocialista rend fenntartása tartozik. E feladatok teljesítése az eddiginél még nagyobb pénzügyi önállóságot és szélesebb anyagi-műszaki bázist követel. A mintalapszabályzat kidolgozásában részt vettek a központi hivatalok, a tudományos intézetek és a nemzeti bízottÚjságírók és katonák találkozója (CTK) — A dél-szlováklai Csehszlovák—Magyar Barátság nevet viselő katonai alakulat tagjai tegnap körükben üdvözölték az újságírókat — a katonai és honvédelmi rovatok szerkesztőit. A politikai főigazx gatóság képviselőinek, az alakulat parancsnokságának és a keleti katonai körzet utászainak részvételével folytatott beszélgetésen megismerkedtek a Munkaérdemrenddel kitüntetett katonai alakulat történetével, mely a Kiváló Munkáért kitüntetés, a Példás Alakulat cím és még számos kitüntetés tulajdonosa, s 1950, megalakulása óta a harci és politikai felkészültségben is szép sikereket ért el. Az alakulat nagy figyelmet szentelt az új utásztechnika elsajátításának és 1965-ben aktívan bekapcsolódott az árvíz sújtotta Dél-Szlovákia mentési és újjáépítési munkálataiba. Az újságírók a találkozó alkalmával részt vettek a katonák kiképzésén. Megtekintették a rögtönzött hidak építését, a katonák bemutatták a partra szállást is. A nehézgépipar árudája Losoncon Ma, december elsején nyitják meg Losoncon a Vajansky utcában a Technomat új elárusítóhelyét? Az áruda érdekessége, hogy nem tartozik a belkereskedelemhez, hanem a Nehézgéplparl Minisztériumhoz, s mint ilyen az egyetlen Szlovákiában. Az üzlet közvetlenül, a kereskedelem közbeiktatása nélkül juttatja el az ágazat gyártmányait a vásárlókhoz. A boltban elsősorban elektroipari termékeket árulnak majd. A választékhoz tartoznak azonban a különféle konyhafelszerelési tárgyak, tűzhelyek, lakatok stb. ls. Az ágazati elárusítóhely lényegében a nehézgépipari igazgatóság eddig is létező eladási osztályának munkahelye, s Így létrehozása nem került különösebb költségekbe, nem igényel semmiféle külön apparátust s ezért üzemeltetése olcsó. A csekély önköltség lehetővé teszi, hogy némely árufajtát alacsonyabb áron adjanak el, mint a kereskedelem. A hűtőszekrény például kétszáz koronával olcsóbb, mint másutt, gyakorlatilag nagykereskedelmi áron kerül a piacra. Azért nyílt meg Losoncon az első szlovákiai nehézgépipari üzlet, mert a városi nemzeti bizottság tett eleget a legrugalmasabban a vállalat kérésének. Igen gyorsan utalta kl a megfelelő helyiséget, amely a város egyik legszebb üzlete lett. Az új irányítás jelentős mozzanatával találkozunk az új elárusítóhely megnyitása alkalmából: a hazai piacon ritkán található néhány árucikk {pl. az infrasugárzó) ls eljut a vásárlóhoz, több árufajta nagykereskedelmi áron lesz kapható. A nehézgépipar szempontjából viszont új bevételi lehetőség nyílik olyan üzletből, amelyben az árak a kereslet és a kínálat alapján alakulnak közvetlenül a piacon, különféle árszabályozó huzavona nélkül. Olyan ágazat is, mint a nehézgépipar, kereskedni kényszerült az új Irányításban. S valóban kereskedik: még arra is gondolt, hogy magyarul jól beszélő elárusítókat alkalmazzon, ha már magyarlakta vidéken nyílt meg első boltja ... VILCSEK GÉZA ságok. összesen 3300 módosító Javaslatot nyújtottak be a szabályzatterv javítása érdekében. Az alapszabályzat meghatározza azt is, milyen jogkörrel ruházhatja fel a kerületi nemzeti bizottság az egyes VNBket. Elsősorban olyan újabb intézkedésekről van szó, amelyekben a VNB-k a helyzet ismeretében tárgyilagosan dönthetnek pl. segélynyújtás Ifjú házasoknak, családiház-eladás, építkezési engedélyek, lakásügyek Intézése, Ifjúságvédelem, állampolgársági okmányok kiadása, színielőadások engedélyezése stb. A VNB-k szervezeti szabályzata a nemzeti bizottságok és a városi lakosság számára egy aránt jelentős dokumentum, amely magába foglalja a VNB hatáskörét; szervezeti felépítését és kapcsolatait a város lakosságával. Kudrna belügyminiszter expozéja után Ján Latner képviselő, a kormányjavaslat előadója emelkedett szólásra. Felszólalásában részletesen ismertette a szervezeti szabályzat kidolgozása és megvitatása során felmerült problémákat. Hangoztatta, hogy a VNB-re fontos feladat hárul: a saját szervezeti szabályzatok kidolgozása, amely során elsősorban a helyi viszonyokból keli kiindulni. Latner képviselő annak a véleményének adott kifejezést, hogy jó lenne, ha e feladat megvalósításánál a VNB-k kicserélnék tapasztalatalkat. Fontos az ls, hangsúlyozta, hogy az előkészületi munka során a statútumot a nemzeti bizottságok megvitassák a lakossággal és a városokban működő szervezetek képviselőivel. A törvényjavaslat előadójának felszólalása után a Nemzetgyűlés elnöke felfüggesztette az ülést. A Nemzetgyűlés ma reggel kilenc órakor folytatja munkáját. (sm) RÖVIDEN * Köztársaságunk elnöke Vasil Mai;ejkót, a humennél járásbeli U11C község Járási Népegészségügyi Intézetének karbantartóját 60. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban és a szocializmus építésében végzett sokéves munkájáért „A kiváló munkáért" kitüntetéssel jutalmazta. ir Tanulmányi fiton hazánkban tartózkodó bolgár pártküldöttség tegnap négynapos látogatásra a kelet-szlovákiai kerületbe érkezett. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége Szabotyin Genovnak, a BKP Közporili Bizottsága póttagjának vezetésével eszmecserét folytatott az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának funkcionáriusaival. ir Carlos Rafael Rodriguez miniszter, a Kubai Köztársaság gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési állami bizottságának elnöke elutazott hazánkból. Búcsúztatására a prágai ruzynéi repülőtéren megjelent Otakar Simünek mérnök, miniszterelnökhelyettes, FrantiSek Penc bányaipari miniszter, a csehszlovákkubai együttműködési bizottság csehszlovák részének elnöke. • Az OSZSZSZK kulturális nap Jai alkalmából hazánkban tartózkodó hivatalos szovjet küldöttség tagjai tegnap Zillnára érkeztek. ir Tatranská Lesnán tegnap ért véget az a háromnapos országos értekezlet, amelyen a cigánygyermekek és Ifjúság neveléséről fis oktatásáról, tanulói és munkaviszonyba való besorolásáról, illetve továbbtanulásáról tárgyaltak. Az értekezlet különös figyelmet szentelt a cigánygyermekek nevelése és oktatása Irányelvei javaslatának. Az országos értekezlet eredményeit és Javaslatait Jóváhagyásra a cigánykérdés megoldására alakított kormánybizottság elé terjesztik. ir A prágai International Szállóban tegnap kezdődött a KGST országai élenjáró tudományos dolgozóinak ötnapos találkozója, amelynek részvevői a szerves félvezetők kérdéseivel foglalkoznak. Az értekezlet célja: tapasztalatcsere. ir Csehszlovákia és Bulgária nemzetközi kulturális kapcsolatokat ápoló intézményeinek képviselői tegnap Prágában jegyzőkönyvet írtak alá, amellyel pontosan megszövegezték a két ország Jövő évi kulturális egyezményének tervét. ir A bratislavai, „Aurora visszhangja" kiállítást, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának alkalmából rendeztek, tegnapig már 30 ezer látogató tekintette meg. MCNAMARA TÁVOZÁSA a vietnami kalandorpolitika csődjének beismerése (Folytatás ax 1. oldalról) TASZSZ kommentárja megállapítja, hogy McNamara távozása Washington délkelet-ázsiai kalandorpolitikája csődjének beismerését jelenti. Hanoi — Kommentárban foglalkozik a Nhan Dan című hanoi lap csütörtöki számában McNamara amerikai hadügyminiszter áthelyezésével. A hadügyminiszter távozása — írja — arra mutat, hogy kudarcot vallott az Egyesült Államok által folytatott vietnami háború stratégiája és az amerikai vezetők között súlyos ellentétek dúlnak. Ugyanakkor arról taí núskodik, hogy Johnson a vietnami háború kiszélesítésére törekszik. McNamara leváltása nemcsak a hadügyminiszter személyes kudarca. Tükrözi egyúttal azt a vereséget, amelyet Johnson csoportja az agresszív dél-vietnami háború folytatása közben szenvedett —, hangsúlyozza befejezésül a hanoi lap. Folytatódnak az amerikai légitámadások a VDK ellen Saigon — Bu Dop térségében tegnap újabb harcok folytak az amerikai csapatok és a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front egységei között. Ugyancsak harcokról érkezett jelentés Dak To térségéből is. A dél-vietnami szabadságharcosok Dalat közeiéhen megsemmisítették a legjelentősebb délvietnami Dan Nhim vízi erőművet. Az egész létesítményt felrobbantották. Az amerikai légierő folytatta a VDK bombázását. Gyilkos bombáikat elsősorban az ország déli területeire dobták. A B-52-es óriásbombázók a demilitarizált övezetet támadták. Róma — Az olaszországi vietnami békemenet 25 nappal ezelőtt Milánóból elindult és Nápolyból útra kelt két ága szerdán a reggeli órákban Rómában egyesült. A menet Északés Dél-Olaszország számos nagyvárosát érintette és az Egyesült Államok vietnami háborúja ellen tüntető felvonulókat útjukon kétmilliónál több ember üdvözölte. Miután a menet Róma központjába érkezett, a képviselőház előtti téren 50 ezer főnyi tömeg részvételével nagygyűlést tartották. Washington — Eugene J. McCarthy minnesotai demokrata szenátor csütörtökön sajtóértekezleten jelentette be, hogy Johnson elnökkel szemben indulni fog a Jövő év tavaszán sorra kerülő négy próbaválasztáson, mert ellenzi Johnson vietnami politikáját. Befejeződtek a szovjet—magyar tárgyalások Moszkva — Fock Jenő magyar kormányfő, a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai bizottságának tagja csütörtökön hazautazott Moszkvából. Fock Jenő és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tárgyalásokat folytatott a Szovjetunió és Magyarország közötti testvéri együttműködés továbbfejlesztését érintő kérdések széles köréről. A SZÜKSÉGÁLLAPOT TÖRVÉNY VITÁJA Bonn (CTK)- — Csütörtökön ismét összeült a nyugatnémet parlament jogi és belpolitikai bizottsága, hogy a meghívott szakértőkkel megvitassa a szükségállapot-törvény javaslatát. A szövetségi képviselőház körül megerősítették a karhatalmat, mivel a kormány attól fél, hogy a törvényjavaslat iránt érzett ellenszenv tiltakozó tüntetésekhez vezethet. CIPRUSI LEVÉL A BIZTONSÁGI TANÁCS ELNÖKÉHEZ Vew York — Zenon Rosszidesz, Ciprus állandó ENSZ-delegátusa a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében tiltakozott a török légierők és hadihajók provokációi ellen. Csupán szerdán 11 török repülőgép sértette meg Ciprus légiterét, kedden pedig 8 török hadihajó — köztük 6 torpedóromboló hatolt be Ciprus felségvizeire. Sartre nyilatkozata Roskllde (CTKJ — Jean Paul Sartre hires francia Író, filozófus, a dániai Roskildeban ülésező Russel-féle társadalmi bíróság egyik vezető egyénisége interjút adott a CTK különtudósítójának. Többek között elmondotta, hogy az amerikai Imperializmus vietnami háborúja valamennyiünket érint, mert mindnyájunkat veszélyezteti, és ezért bontakozik ki világméretekben az ellene Indított harc. Visszautasította Westmoreland tábornoknak, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főparancsnokának kijelentését, ameiy szerint az Egyesült Államok jogosan avatkozik be a vietnami nép ügyébe. Általános sztrájk Bengáliában Calcutta (CTK) — A bengálial Egységfront és a szakszervezetek felhívására tegnap egész Bengáliában általános sztrájk volt. A sztrájkolök célja elsősorban Mukerdzsi kormányának visszaállítása, melyet az Egységfront nézete szerint alkotmányellenesen váltottak le. Calcuttában a sztrájk következtében teljesen megbénult az élet: a munkások és hivatalnokok nem álltak munkába. Az üzemek előtt sztrájkőrség áll. Az üzletek zárva vannak, a villamosok nem közlekednek. A bengálial fővárosba 25 000 rendőrt és határőrt vezényeltek, akik készen állnak az esetleges tüntetések leverésére. Houra elővárosban a tüntetők megpróbáltak felgyújtani két vasúti kocsit. Földrengés Jugoszláviában DEBAR VÁROSKA ROMBA DŰLT Belgrád — Debar, az albán— jugoszláv határon, kétezer méteres hegyek közötti völgykatlanban fekvő, 16 ezer lakosú jugoszláv kisváros csütörtökön a szó szoros értelmében romba dőlt. Az első földlökést Debarban 8,28 órakor észlelték. Ez a földmozgás még gyengébb volt, s így a lakosság jó részének sikerült kimenekülnie a házakból, amikorra alig egy perccel később 9 es erősségű földlökések rázkódtatták meg a városkát. Késő délutánig nyolc halottat és negyven sebesültet találtak a romok alatt. Debarban nincs víz és villany, s a hadseregnek csak déli 12 óra után sikerült kiépítenie a katonai távbeszélővonalat, s jeler.leg is csak ez a vonal működik. A mentési munkálatokat és a romeltakarítást egész nap akadályozta a rossz idő. A délutáni órákban már megkezdődött a lakosság — elsősorban az asszonyok és a gyerekek — nagyméretű elszállítása, mivel a zuhogó esőben a környéken szinte lehetetlen még Ideiglenes szállást ls létesíteni több ezer embernek. Debarban legalább hétezer ember vált hajléktalanná. 12,58 órakor Debarban újabb földmozgás volt. IVAN SZPIRIDONOV, a Szov- Q Jetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke 196 tegnap a Kremlben fogadta Vasquezt, a mexikói 19. nyári xil olimpiai Játékok szervező bizottságának elnökét, és szívé- jy Jyes beszélgetést folytatott ve- J 1«.