Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-08 / 308. szám, szerda

Ünnepi focr.adás a Kremlben Novotny elvtárs ajándékot nyújtott át Brezsnyev elvtársnak 1967. XI. 8. Moszkva (CTK) — A Vörös téri katonai díszszemle és a moszk­vaiak felvonulása után az SZKP és a Szovjetunió vezetői a Kremlben ünnepi fogadást ren­deztek a külföldi párt- és ál­lami küldöttségek tiszteletére. Antonín Novotny, a CSKP KB első titkára, köztársasági elnök, a csehszlovák küldöttség veze­•tője Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának az 50. év­forduló alkalmából ajándékot nyújtott át — a néphatalom vé­dőjét, egy fegyveres munkást jelképező szobrot, valamint a Pravda első számát, amelyet Csehszlovákiában adtak ki. Leonyid Brezsnyev hálás kö­köszönetet mondott az ajándé­kért, további sikereket kívánt küldöttségünknek, valamint a többi külföldi vendégnek hazá­juk és népük boldogulásáért folytatott harcukban. NOVOTNY ELVTÁRS a moszkvai televízióban Moszkva (CTK) — A cseh­szlovák párt- és állami küldött­ség tagjai tegnap részt vettek a Vörös téri felvonuláson. An­tonín Novotny, a CSKP KB első titkára, köztársasági elnök, a küldöttség vezetője és Jozef Le­nárt miniszterelnök a többi kül­földi párt- és állami vezetőkkel együtt a Lenin Mauzóleumnál felállított díszemelvényről néz­ték végig a katonai felvonulást. Antonín Novotn? elvtárs teg­nap beszédet mondott a szovjet televízióban. Jókívánatait fe­jezte ki a szovjet népnek a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója alkalmából, és további sikereket kívánt a kommunizmus építésében. Világszerte megünnepeltek a Nagy Október jubileumát A moszkvai központi ünnepsége­ken kívül a Szovjetunió valameny­nyi szövetségi köztársaságának fővárosában a párt- ás állami szer­vek ünnepi ülésén emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista forradalom 50. évfordulöjáról. Budapest — Az MSZMP és a kormány, valamint a társadalmi szervezetek képviselői tegnap megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét, előző este pedig ax Erkel Színházban ünnepi nagy­gyűlésen vettek részt. Varsó — A varsóiak színpom­pás felvonulása előtt Edward Ochab államelnök ünnepi beszéd­ben méltatta az Októberi Forrada­lom történelmi jelentőségét és a szovjet—lengyel barátság fontos­ságát. Szófia — A Bolgár Kommunista Párt, a Hazafias Népfront tanácsa és a Bolgár—Szovjet Baráti Társaság közös ünnepi ülésen em­lékezett meg az 50. évfordulóról. Tegnap Szófia főterén a dolgozók tízezrei vonultak a Dimitrov Mau­zóleum elé, hogy köszöntsék az első szocialista állam dolgozóit. Bukarest — A román párt- és állami szervek ünnepélyes megem­lékezésén Chivu Stolca államelnök többek között hangoztatta, hogy • román nép nagyra értékeli barát­ságát a kommunizmust építő szov­jet néppel. Tegnap a román párt­ás állami vezetők megkoszorúzták a szovjet hősök emlékmüvét. Belgrád — A Jugoszláv főváros­ban a JKSZ Központi Bizottsága a politikai és társadalmi szerveze­tek közös ünnepi ülése volt ki­emelkedő eseménye az Oktéberi Forradalom tiszteletére rendezett ünnepségsorozatnak. Delhi — Az Indiai sajtó azt emeli ki méltatásában, hogy a Szovjetunió — különösen az utób­bi időben — milyen nagy áldoza­tokat hoz a szabadságáért harcoló népek és a gazdaságilag kevésbé fejlett országok megsegítéséért. Algír — Az algériai fővárosban, az algériai—szovjet barátság kór­házának ünnepélyes megnyitásán méltatták a kommunizmust építő szovjet nép nagy ünnepének jelen­tőségét. Párizs — A francia kommunis­ták ünnepi nagygyűlést rendeztek az Októberi Forradalom jubileu­mának tiszteletére. Bonn — A betiltott Német Kom­munista Párt tagjai — a nyugat­német rendőrség zaklatásai elle­nére is, különösen a Ruhr-vidék munkásnegyedeiben — megemlé­keztek ax Októberi Forradalom évfordulAJárőI. Egyes tudományos társaságok ugyanakkor szeminá­riumokat rendeztek a marxizmus jelentőségéről. A hivatalos német sajtő természetesen mélyen elhall­gatta ax évfordulót. Ja ros-emléktábla Harkovban Harkov (CTK) — Harkov egyik ű] negyedében tegnap le­leplezték Otakar JaroSnak, a Szovjetunió Hősének emléktáb­láját. JaroS a német fasiszták ellent harcokban a harkovi te­rület Szokolovo falujának köze­lében esett el. néhány sorban AZ AFROÁZS1AI SZOLIDARI­TÁSI TANÁCS állandó titkársá­ga javaslatot tett, hogy halász­szák el az ez évre összehívott 5. afroázsiai értekezletet. A titkár­ság javaslatát a mai nemzetkö­zi helyzettel indokolja. SUHARTO tábornok indonéz elnök a jövő év elején az Egye­sült Államokba látogat. AZ AFRIKAI EGYSÉG SZER­VEZETE tanácsadó bizottságá­nak nigériai látogatását újból elhalasztották. A bizottságot az AESZ kinshasai csúcsértekez­letén nevezték kl. A BAR ILAN izraeli egyetem több száz diákja „le a náciz­mussal" kiáltásokkal tüntetett Erhard volt nyugatnémet kan­cellár izraeli látogatása ellen. ROMNEY, Michigan amerikai állam kormányzója — az egyik legvalószínűbb elnökjelölt — december elején egyhónapos tanulmányútra Nyugat- és Ke­let-Európába, Közel-Keletre, Tá­vol-Keletre és Délkelet-Ázsiába Qt&zik HELOU libanoni elnök há­romnapos hivatalos látogatásra Irakba utazik, hogy Aref elnök­kel tárgyaljon. Helou elnököt Karami miniszterelnök kíséri. AZ AMERIKAI KÉPVISELŐ­HÁZ jóváhagyta, hogy az ame­rikai titkosrendőrség további 15 hónapon keresztül nyújtson védelmet a meggyilkolt Kenne­dy elnök feleségének és gyer­mekeinek. MCNAMARA amerikai had­ügyminiszter utasítására a nem­zeti gárda és a tartalékos csa­patok létszámát 19 800-zal eme­lik. Az intézkedésre a faji za­vargások terjedése miatt volt szükség. MÜLLER, dél-afrikai külügy­miniszter londoni látogatása során arról tárgyaltak, hogy a Dél-afrikai Köztársaság fegyve­reket és hadihajókat akar vásá­rolni Nagy-Britanniától. AZ EAK-BAN üzembe helyez­ték az első elektromos távve­zetéket, amely a fővárost köti össze az Asszuánl-gáttal, TAVIL ezredest, az eddigi munkaügyi minisztert nevezte ki Atasszi elnök a szíriai had­sereg főparancsnokává. HUSSZEIN Jordániai király Washingtonba érkezett, hogy fontos politikai tárgyalásokat folytasson amerikai vezetőkkel. Többek között találkozik John­son elnökkel ls. A BAJOR IGAZSAGÜGYMI­NISZTÉRIUM közlése szerint letartóztatták Paul Zapp tö­meggyilkost, volt SS-Obersturm­bannführert. Zapp a háború óta álnéven él. A minisztérium ada­tai szerint 6400 ember meggyil­kolásáért felelős. AZ EGYESÜLT ARAB KÜZ­TÁRSASÁGBAN november 7-től korlátozzák a petróleum ela­dását. Jegyrendszert vezettek be, és minden személy havon­ta csak két litert kaphat az egyiptomi háztartásokban csak­nem nélkülözhetetlen petró­leumból. AZ NSZK korlátozza a fejlő­dő országoknak nyújtott segít­ségét. Ezentúl csak azok az or­szágok részesülnek segítségben, amelyeknek „jő kapcsolatai vannak az NSZK-val", és ez a segítség Bonn érdekeinek is megfeleL (CTK) Lalm-amarikai hírek Ecuador Guayaquil ecuadori városban; újabb diákzavargások törtek ki. A diákok gyújtópalackokkal, pe­tárdákkal és kövekkel rohanták meg a városházát. A rendőrség könnyfakasztó gázt alkalmazott a zavargók ellen. A diákok az egyik kollégium bezárása miatt tiltakoztak. A tüntetők eléget­ték a polgármester képét, s ul­timátumot adtak a polgármes­ternek, hogy 24 órán belül mondjon le. Uruguay Montevideóban hétfőn bezár­ták kapuikat az iskolák, mert a tanítók sztrájkba léptek tilta­kozásul az ellen, hogy a parla­ment 50 százalékkal csökenteni akarja az iskolaügyi kiadásokat. A tanítókkal szolidáris egyete­mi hallgatók öt montevideői fő­iskolát megszálltak. Az uruguay kormány novem­ber 6-tól újból devalválta a pe­sót. A hivatalos árfolyam sze­rint egy dollárt 200 pesóra vál­tanak be (az eddigi 99 helyett). Kolumbia Restrepo kolumbiai köztársa­sági elnök bejelentette, hogy hajlandó részt venni a Frei chi­leí elnök által javasolt latin­amerikai leszerelési csúcsérte­kezleten. Felbocsátották a Surveyor B ot Tegnap délelőtt a Kennedy­fokról felbocsátották a Surve­yor 6. jelzésű amerikai hold­szondát, amely sima leszállás után adatokat szolgáltatni hiva­tott a Holdnak azon pontjairól, ahol később amerikai űrhajó­sok szállhatnak le. A Biztonsági Tanács Az új jemeni kormány letette a hivatali esküt Al-lriani és Nasszer üzenetváltása menben? Lesz-e béke Je­Szarna (CTK) — El-Aint új jemeni kormánya letette az es­küt Ahmed Abdel Rahman al­Irtaninak, az elnöki tanács el­nökének kezébe. Az ünnepélyes aktus után a kormány megtar­totta első ülését, hogy a leg­utóbbi események fényében ki­dolgozza munkatervét. Iraini ezután háromórás tárgyalást folytatott magas rangú tisztek­kel a jemeni hadsereg főpa­rancsnokságán. A Jemeni kormány hivatalo­san tájékoztatta az Arab Ligát, az arab államokat, s valameny­nyl más országot, amellyel Je­mennek diplomáciai kapcsola­tai vannak, hogy a kormányban és az államvezetésben bekövet­kezett változások törvényesen és az alkotmánnyal összhang­ban történtek. Ezért nem szük­séges az új jemeni kormány kü­lön elismerése. Az új kormány hű az 1962. október 26-i köztár­sasági forradalom alapelveihez, s köztársasági szellemben fog törekedni az ország fejlesztésé­re. Jemen külpolitikája nem vál­tozik, s a Jemeni Köztársaság továbbra is együttműködik va­lamennyi baráti állammal. •ü Nasszer, az EAK elnöke és El­Iriani, a jemeni elnöki tanács elnöke üzenetet váltott-egymás­sal. A kairói AI Ahr am szerint Iriani biztosította Nasszert, hogy az új jemeni kormány szem előtt fogja tartani a köz­társasági forradalom alapelveit, s a legszorosabb kapcsolatokat óhajtja az Egyesült Arab Köz­társasággal. Nagyra becsülte az EAK eddigi segítségét. Nasszer elnök válaszában hangoztatta, hogy az egyiptomi segítség ér­tékelésének legszebb megnyil­vánulása az lesz, ha az új je­meni kormány ragaszkodni fog a republikánus alapelvekhez. Nasszer sok sikert kívánt az új jemeni vezetőknek. Az Al Ahbar szerint ma vagy holnap magas szintű jemeni küldöttséget várnak Kairóba. Iriani a MENA sajtóirodának adott nyilatkozatában kijelen­tette, hogy mind a köztársasági párti, mind a királyhű törzsfö­nökök jemeni területen, Omran­ban békeértekezletet tartanak. Az Ideiglenes államfő szerint a kormánynak az a véleménye, hogy az értekezleten külföldi közvetítők ne vegyenek részt. Az iraki sajtó közölte, hogy Szalal, az elmozdított jemeni el­nök Bagdadban telepszik le. Kiéleződik a helyzet Kinek használ a testvérháború? ujnem New York (CTK) — Az ENSZ­közgyűlés hétfőn titkos szava­zással megválasztotta a Bizton­sági Tanács öt új nem állandó tagját. Január 1-től Magyaror­szág, Algéria, Szenegál, Pakisz­tán és Paraguay váltja fel Bra­zíliát, Kanadát, Dániát, Etiópiát és Indlát a Biztonsági Tanács nem állandó tagja minőségében. Aden (CTK) — A Dél-arábiai Államszövetség két legnagyobb felszabaditási szervezetének — a FLOSK-nak és az NLF-nek vi­szálykodása annyira kiélező­dött, hogy az eddig semleges­ségét hangoztató szövetségi hadsereg tegnap nyíltan az NLF mellé állt. A FLOSY erre úgy regált, hogy bejelentette: folytatja a fegyveres harcot cél­jai eléréséért. A szövetségi hadsereg főpa­rancsnoksága felszólította Nagy-Britanniát, hogy ismerje el az NLF-et a dél-arábiai nép egyedüli képviselőjének, s kezdjen vele tárgyalásokat a függetlenség utáni hatalomát­adásról. A szövetségi hadsereg tájékoztatta álláspontjáról Tre­velyan adeni brit főbiztost. Ade­ni brit források szerint, a brit főbiztosság nagyon elégedett a dél-arábiai helyzetben bekövet­kezett fordulattal. Aden utcáin még folynak a harcok, amelyeknek a legutób­bi négy napban több mint szát áldozata volt. A szövetségi had­sereg tegnap erősítéseket kül­dött Aden AI Manszura negye­débe, amely továbbra ls a FLO­SY híveinek támaszpontja. A jemeni elnöki tanács fel­szólította a dél-arábiai nemzeti felszabadító mozgalom viszály­kodó csoportjait, hogy egyesül­jenek, és vessenek véget a hiábavaló vérontásnak. Humphrey „békeküldetésben"? Ujabb öt kalózgépet lőttek le a VDK felett New York (CTK) — A New York Post szerint fohnson elnök különmegbízást adott Humph­rey alelnöknek, aki a saigoni elnöki beavatási ünnepségek után ázsiai körutat tesz. Fő fel­adata, hogy „az általános ame­rikai politikai Irányvonal kere­tén belül minden eszközzel a békére törekedjék". A lap han­goztatja, hogy Humphrey igazi küldetése az, hogy újabb ázsiai országokat nyerjen meg az amerikaiak vietnami háború­jának aktív támogatására. Rusk a Fulbright-bizottság előtt Hanoi (CTK) — A demokrati­kus Vietnam felett öt újabb ka­lózgépet lőttek le, és ezzel a VDK felett lelőtt amerikai re­pülőgépek száma 2501-re emel­kedett. A Patet Lao rádióállomás köz­lése szerint 1964 május óta 700 amerikai gépet lőttek le Laosz felett. Rusk amerikai külügyminisz­ter hosszas tétovázás után meg­jelent a Fulbright-bizottság előtt, hogy megmagyarázza, miért nem akarja nyilvánosan kifejteni a Johnson-kormány vietnami politikáját. Rusk „ál­lamtitok elárulására" hivatkozva megtagadott minden felvilágo­sítást. Morse szenátor felszólí­totta Johnson elnököt, utasítsa Ruskot, hogy nyilatkozzék a kormány vietnami politikájáról, ellenkező esetben váltsa le kül­ügyminiszterét. A felső-ausztriai tartományi és községtanácsi választá­sok eredményei azt mutatják, hogy a Néppárt 1945 óta elő­ször elvesztette itteni abszolút többségét. A Néppártnak és a Szocialista Pártnak egyaránt 28 képviselője van a tartományi gyűlésben (a neonáci Szabad­ságpárt két mandátumot vesz­tett). Az utóbbi hetekben a salz­burgi és a klagenfurti választá­sokon is jóval kevesebben sza­vaztak a Néppártra, mint a múlt­ban. Ha most általános válasz­tásokat rendeznének, a Néppárt bizonyára elvesztené parlamenti többségét. A Néppárt vezetősége is be­ismeri, hogy kudarcának oka — népszerűtlen bel-, gazdaság- és szociális politikája. A nagytő­késeket szolgáló néppárti poli­tika mind nagyobb terheket ró a dolgozókra, és fokozatosan le­építi a keservesen kiharcolt tár­sadalmi vívmányokat. Ennek legszembetűnőbb példája az új lakbértörvény, amely a lakbér­emelés és a felmondási jog te­rén- a háztulajdonosoknak ked­vez, méginkább megnehezíti a dolgozók, főként a „fészekrakó" fiatalok hozzájutását szövetke­zeti vagy öröklakáshoz. A választások eredménye el­sősorban azoknak a fiataloknak a kiábrándulását bizonyltja, akik 1966 márciusában abban a reményben adták szavazatukat a Néppártra, hogy ígéretéhez a nép bizalmát híven „valamennyi osztrák ér­dekelt szolgáló" párt lesz. Köz­ben arról győződhettek meg, hogy a Néppárt csakis a nagy­tőke érdekelt szolgálja, és poli­tikája a dolgozók alapvető Jo­gainak leépítésére Irányul. Most aztán a szocialista jelöl­tekre szavaztak. Természetesen, voltak olya­nok ls, akik csak azért adták szavazatukat a szocialistákra, mert az „ellenzőkre" akartak szavazni. Még nem döbbentek rá, hogy a szocialisták „ellen­zékisége" csak látszólagos, és parlamenti felszólalásokban me­rül ki. A Szocialista Párt egye­lőre nem hajlandó a parlamenti obstrukciót parlamenten kívüli demokratikus harci eszközökkel párosítani. A szocialisták lát­szólagos ellenzékiségét azok ls figyelmen kívül hagyták, akik az 1961. évi tartományi válasz­táson a kommunistákra, most pedig a szocialistákra szavaz­tak, ezzel ártottak a kommunis­ta pártnak és nehézségeket okoztak neki. A Néppárt vezetőségét meg­döbbentette a választási kudarc. Heves, még most ís tartó viták robbantak ki miatta. Ennek el­lenére a néppárti kormány olyan költségvetési javaslatot terjesztett be a jövő évre, amelyről még a pénzügyminisz­ter is azt állítja, hogy 1945 óta a „legkellemetlenebb". Fontos kiadásokat, köztük szociális Jut­tatásokat csökkentőnek, s a tu­dományos kutatásra előirány­zott nevetségesen kis összeg he­lyett a katonai kiadásokat nö­velik. A pénzügyminiszter nem is titkolja, hogy az adók elke­rülhetetlen áremeléssel fognak Járni. Ez pedig a tömegek vá­sárlóerejének további csökkené­sét, a konjunktúra legfontosabb bázisának gyöngülését jelenti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom