Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)
1967-11-04 / 304. szám, szombat
Füvek és virágo < szere mese — Ebből a gyermekből biztosan kertész lesz! Szinte szállóige lett ez a felnőttek körében, akik a kis Ivan Tomaäkot édesapja szepesváraljal kertjében láttál^ szaladgálni. Ha barátai nem találták otthon, a kertben keresték. Talán azért rajongott a kertért ennyire, mert a városban nevelkedett, ahol nem élvezhette úgy a nyári nap fényeit. Ezért lett az elbűvölő természet szerelmese. Ez volt az első elígérkezés korszaka. Múlt az idő, és Iván már nem téblábolt édesapja mellett, kinőtte a gyermekcipőt. Mint középiskolás már más szemmel nézte a virágokat. Szeretett volna zöldet látni maga körül. Csodálatos kertekről álmodozott, álomszép kertekről minden városban ... „Ha lenne egy varázsveszszőm! Csak megérinteném a kőbe szilárdult tereket, utcákat, a városok külső területeit! Menynyi szépséget varázsolnék elő ..." — szőtte, formálta akkor még megvalósíthatatlan terveit. Azután elérkezett a nap, amikor zsebében az érettségi bizonyítvánnyal elbúcsúzott a középiskolától. De elbúcsúzott a családi fészektől, a barátoktól, a kerttől, a virágoktól, első szerelmétől — a természettől is. Új útra indult, amely a Mezőgazdasági Főiskola lednicei műkertészeti tanszéke felé vezetett. Az első évet nagyon sikeresen végezte el, és a sors hulláma tovább sodorta. Moszkvában az új hallgatókat érdeklődésük szerint osztották be az egyes fakultásokra. Iván hű maradt a gyermekkorban hallott jóslathoz: — Ebből a gyermekből biztosan kertész lesz! Felvették a Leningrádi Erdésztechnikai Akadémia műkertészetl tanszékének első éves hallgatói közé. Szlovákiában aligha van szebb és csendesebb munkahely, mint a Szlovák Tudományos Akadémia mlyfíanyi arborétuma. Ivan Tomasko mérnök dolgozószobájában ülök és nézem a férfit, keresem benne az egykori kisfiút, aki díszkertekről álmodozott, hogy megszépüljenek a városok. — Milyen volt a tanulás? Nagyon érdekesl Külünösen érdekessé tette, hogy bő lehetőséget kaptunk a gyakorlati munkára, hiszen köztudomású, hogy Washington után Leningrádban találhatók a világ legszebb közkertjei. Feledhetetlenek a város körül, a cárok egykori nyári lakóhelyén tett sétáim. Ezeken a több száz hektár kiterjedésű területeken a gyakorlatban részletesen tanulmányozhattuk az eredeti megoldásokat. S a leningrádi arborétum igen gazdag dísznövényekben. — Szinte felmérhetetlen elűnyöket jelentett a Szovjetunióban az ország földrajzi tagoltsága. Láttam a dísznövényeket Szocsiban, Szuhumiban és Adlerban ls, ahol dísznövények termesztésére létesített faiskola működik. Ott dolgoztam ki első diplomamunkámat is „A Fekete-tenger-parti üdülőközpont szanatóriumának terve" címmel. — Feledhetetlenek az uráli, altáji és a Kaukázuson túli tanulmányutak. Különböző éghajlatú területeken jártunk, ahol eltérőek a növényzet életfeltételei. Itt láthattam először három földrajzi övezetben a városi zöldövezetek létesítésének különböző módszereit. — Mindig nagy örömöt jelentett a kirándulás. Jó cipővel, jegyzetfüzettel, ceruzával és fényképezőgéppel indultunk el új világot látni és három hét alatt több mint 300 kilométert gyalogoltunk. Az Altájban megcsodáltuk a gazdag flórát, leírhatatlanok a cédruserdőben tett túrák, vagy a szibériai virágszőnyegek, olyan virágokkal, amelyekről azelőtt még csak nem is álmodhattunk. Ezt a körzetet használták fel a dísznövényzet nemesítésére. — Voltunk az Uraiban, ahol Igen nehéz körülmények között foglalkoznak az erdőneveléssel az északi tajgák határán. Kaukázusban, a híres kabardini szovhozban csodálatos rózsákban gyönyörködtünk. Már akkor — 1957-ben — kísérleteztek a fekete rózsa termesztésével, amit P. Robeson néger énekesről akartak elnevezni. — Érdekes volt gyakorlatom szempontjából a Fekete-tenger partvidéke, ahol Krímtől Batumig háromezer különféle dísznövény található... Élete célját elérte. A leningrádi műkertészetl fakultás hallgatója, Ivan Tomaäko mérnök kitüntetéssel tért vissza hazájába. Először a bratislavai Kertészeti és Üdülő Szolgálatnál dolgozott, de többre vágyott, tudományos munkát akart végezni, így került Mlyfíanyba. Most már valóra válthatja álmait, zöld ruhába öltöztetheti városainkat. Aspirantűrájára is a bratislavai zöldövezeti rendszerről írt tanulmányával készült. Jelenleg a lakótelepek mlkroklimatikus feltételei között kialakítható zöldövezetek tervein dolgozik. A kérdés nagyon ls időszerű, mivel a környezet rendezése nem tud lépést tartani a lakótelepek építésének gyors üteméveL Ha Ivan Tomaäko mérnök nincs a dolgozószobájában, bizonyosan az arborétum új, kelet-ázsiai részlegében tartózkodik, amelynek tervezésében ő ls részt vetL Tizennégy hektáron nevelik itt a kelet-ázsiai dísznövényeket. És éppen itt érvényesítheti gyakorlatban a Szovjetunió déli és keleti körzeteiben szerzett ismereteit. Három-négy évvel ezelőtt ezen a részen még csak fű nőtt. Azután következtek a terepalakítás munkálatai, hogy minden megfeleljen a Japánból érkezett tervnek. A körülbelül háromezer dísznövény, díszcserje és virág még nem adja meg a terület keleti jellegét, de itt-ott már látni olyan növénycsoportot, amely nálunk eddig ismeretlen volt. Ivan Tomaäko mérnök tanulmányai befejezése után is járt már a Szovjetunióban. KözépÁzsiában tanulmányozta a nálunk is meghonosítható díszcserjéket. Éppen erről az útjáról hozott munkatársaival nagyobb mennyiségű facsemetét és magot, amelyeket kiültettek az arborétum új részébe és figyelik hogyan bírja a szárazságot. Az életben már megszokott, hogy az iskolatársak, ha egyszer elhagyták az Alma Matert, ritkán találkoznak. De ha az iskolában született barátságot az iskolakapun túl ls megőrzik, akkor az nagyon erős kapcsolat. Borisz Szoljenko mérnök, Ivan Tomaäko iskolatársa, ma is szívesen találkozik szlovákiai barátjával. Az ungvári városi kertészeti vállalat vezetőjeként dolgozik. Éppen ebben a hónapban érkezik Miyfíanyba, hogy néhány napot együtt tölthessen barátjával. Bizonyosan lesz miről eszmecserét folytatni, hiszen azonos munkát végeznek. Mindketten azt akarják, hogy a városokat zöldövezetek gazdagítsák. Természetesen az ilyen találkozás alkalmat nyújt arra is, hogy felelevenítsék a főiskolai élményeket és visszaemlékezzenek az akkor látott csodálatos virágokra és dísznövényekre. A tapasztalatcsere — írásban és személyesen — megkönnyíti a munkájukat. A Szovjetunióból értékes dísznövények magjai érkeztek Mlyfíanyba, ahonnan hazai különlegességeket küldenek a Szovjetunióba. Például a Moszkvában növekedő mlyfiany-i tujafák fagyálló képessége meglepte az ottani tudósokat, de mlyfianyi származású díszfák lombosodnak többek között Taskentben és Batumban ls. Az élet kanyargó ösvényein jutott el Ivan Tomasko Szepesváraljáról a Zsitva festői völgyébe, az örökzöld kertbe, ahol télen és nyáron egyaránt csodálatos virágok, dísznövények színpompájában gyönyörködhet, s ahol sem a hó, sem a tél hidege nem kényszerítheti dermedt álomra a természetet. Ivan Tomaäko, az egykori leningrádi egyetemi hallgató, ma már tudományos kandidátus szeretne a szürke falak közé zárt városok minden terére üde zöld növénypalástot borítani. M. VANKOVÄ A statisztika tanúvallomása • A CEMENTGYÁRTÁS ÉLÉN A világ legnagyobb cementgyártó országa a Szovjetunió, ahol a múlt esztendőben 6,9 millió tonnával növelték a termelést, és 500 000 tonna híjján 80 millió tonna cementet állítottak elő. A roppant nagy szovjet szükségleteket elsősorban az Ipari építkezések és a nagy lakásépítkezések indokolják. Ez az oka annak, hogy nagy erőfeszítéseket tettek a cementipari kapacitás növelése érdekében. A fejlődés dinamikáját mutatja, hogy az első világháborút követő években a szovjet termelés csak néhány százezer tonna volt, az egymillió tonnás szintet csak 1926-ban, az ötmilliósat pedig csak 1936-ban lépték túl. A gyors fejlődés az ötvenes években kezdődött, s különösen a hétéves tervben értek el sikereket. Mindenesetre a hétéves terv első esztendejében a termelés alig haladta túl a 33 millió tonnát. Azóta az emelkedés ugrásszerű, és e gyors fejlődés következtében 1964-ben a cementtermelésben a Szovjetuniónak sikerült néhány százezer tonnával megelőzni az Egyesült Államokat. Azóta a különbség csak növekedett, mert 1964 és 1965 között a szovjet termelés közel 15 millió tonnával nőtt, az amerikai termelés viszont a múlt esztendőben nem érte el az 1964-es csúcsszintet. B TIZENNÉGY MILLIÓ ÚJ LAKÁS A Szovjetunióban a folyamatosan megvalósuló lakásépítkezés mind építési volumenben, mind pedig az építkezések éves ütemezésében ls világviszonylatban első helyen áll. Ez vonatkozik az 1000 lakosra jutó lakásszámra is. Hét év alatt 556,5 millió négyzetméter lakóterülettel bővült az állami lakásállomány. Ez — átlagosan 40 négyzetméter alapterületű lakásokkal számolva — kb. 14 millió új lakást jelent. Az említett tervidőszak alatt 90 százalékkal több lakást építettek, mint a hétéves tervet megelőző években. A távlati tervekben még nagyobb célok szerepelnek. A Szovjetunió új ötéves tervében több mint 10 millió új lakást fognak építeni, mintegy 400 millió négyzetméter lakóterülettel. Ezenkívül a lakosság saját eszközeinek felhasználásával több mint 80 millió négyzetméter lakóterületnek megfelelő — személyi tulajdont képviselő — kb. 2 millió lakás fog épülni. A falusi lakosság saját erejéből előreláthatólag még 2—2,5 millió lakást épít. A ÉPÜLETGYÁRAK GOMBAMÓDRA A Szovjetunióban megépült lakások túlnyomó többsége korszerű, előre gyártott szerkezetből, szobanagyságú falpanelekből, vagy blokkfaltestből készül. A szovjet állam területén több mint 2500 vasbetonelemgyár működik, jelenleg több mint 300 házgyár foglalkozik nagypaneles lakóházak előállításával, illetve kivitelezésével. A szovjet nagypaneles lakásépítés volumene már 1962-ben tízszer annyi volt, mint Franciaországban, és csaknem kétszer anynyi, mint az összes európai országokban! E nagyfokú előregyártás következtében a lakóházak rövid idő alatt elkészülnek. Így például egy 30 lakásos, ötszintes paneles lakóház építési ideje 55—60 nap. Az 1 lakásra eső munkaráfordítás kb. 1,8 munkanap, az 1 négyzetméterre jutó költségek pedig 3—5 százalékkal alacsonyabbak, mint a nein házgyári termékből épülő lakásoknál. A szovjet házgyárak termékeiből korszerű és jól felszerelt lakóházak készülnek, nemcsak a Szovjetunióban, hanem a baráti szocialista országokban is (például a budapesti kelenföldi lakótelep 180 lakásos, 10 szintes épületei is szovjet házgyár termSkeij. Ismeretes, hogy a szovjet kormány ajándékként a földrengés sújtotta Skopljében 9 hónap alatt épített egy nagy kapacitású házgyárat, amely már 1964 óta termel. Kapacitása évente 1200 lakás. A Szovjetunióban épülő lakásoknak kb. 25—30 százaléka paneles, 55—60 százaléka blokkos, a többi hagyományos vagy egyéb szerkezettel épül. • A SZERSZÁMGÉPGYÁRTÁS - KULCSIPAR Mivel a szerszámgép a legfontosabb beruházási cikk, a szerszámgépipar fejlődése bizonyos mértékig barométernek tekinthető, amelyből a konjunktúra változásaira következtethetünk. A Szovjetunió ezen a téren is a világ élenjáró országai között foglal helyet. A világstatisztika szerint öt ország adja a világtermelés 75 százalékát. A Szovjetunió az USA és az NSZK után a harmadik, utána következik Nagy-Britannia és Japán. A szovjet szerszámgépipar fejlettségét bizonyítja egyébként az alábbi néhány adat is: a múlt esztendőben 191 000 darab fémmegmunkáló gép és 28 200 kovácsoló-sajtoló gép készült, s ez 3, illetve 10 százalékos növekedésnek felel meg. Az Ekonomicseszkaja Gazeta minapi száma Kosztouszov szerszámgfipipari cikkét közölte, eszerint az egész szerszámgépipar 10,3 százalékkal növelte termelését és a múlt esztendőben 400 új típust bocsátott kl. A miniszter hangsúlyozta a minőség javításának szükségességét, s hogy e cél elérése érdekében több gyárban 30—40 százalékkal is szigorították a minőségi átvételi normákat. Erősen ösztönzik a műszaki fejlesztést, s a múlt esztendőben 450 új gép műszaki dokumentációja készült el, 468 nullszériát, és 416 prototípust dolgoztak ki. B ÉRDEKES ÖSSZEHASONLÍTÁSOK • A villamosenergia termelésének élén az USA és a Szovjetunió helyezkedik el. Igaz, az első helyet 1248 milliárd kWó-val az USA foglalja el, viszont a Szovjetunióban a múlt esztendőben 8 százalékkal növekedett a termelés és 545 milliárd kWő-t tett ki. A szovjet villamosenergia-fejlesztés rendkívül gyors üteme eléggé közismert, mégis említést érdemel, hogy a múlt évben a Szovjetunióban több mint hatszor annyi villamosenergiát állítottak elő, mint 15 évvel korábban, vagyis a növekedés üteme kétszer olyan gyors, mint az Egyesült Államokban. • A világ bányászati termelése rendkívül kevés országra korlátozódik s a vezető öt ország adja a termelésnek mintegy 55 százalékát. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió bányászati termelése magasan kiemelkedik a többi közül, hiszen az előbbi adja a világtermelés 23,1, az utóbbi pedig 17,7 százalékát. E két országra vonatkozóan azonban igen érdekes a tendenciákat megfigyelni. Az Egyesült Államok részesedése ugyanis 15 esztendő alatt 32,8 százalékról 23,1 százalékra csökkent, ugyanakkor a Szovjetunió részaránya 10,2 százalékról 17,7 százalékra emelkedett. ,0 A világ három legnagyobb olajtermelő országa az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Venezuela, de bár a sorrend az utóbbi időben nem változott, bizonyos eltolódások mégis bekövetkeztek. Egyrészt a Szovjetunió még jobban megközelítette az Egyesült Államokat, másrészt Venezuela, amely még nemrégiben a világ második legnagyobb olajtermelő országa volt, még Inkább leszakadt a Szovjetuniótól, mivel — Nyugat-Európán kívül — a Karib-térség az egyetlen, ahol a termelés némileg visszaesett. (Külföldi adatok alapján — d|J