Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-21 / 321. szám, kedd

Mit jelent a devalválás? A mint már jelentettük, Anglia 14 ß százalékkal leértékelte a fontsterlinget a dollárhoz képest. A tőkés gaz­daságtudomány útvesztőiben já­ratlan olvasónak nem sokat mond ez a hlr, ha azonban hoz­záfűzöm, hogy a leértékelés következtében az angol dolgo­zók életszínvonala öt-hat, sőt még több százalékkal csökken­ni fog, akkor már valamennyi­re sikerült lefordítani köznapi magyar nyelvre a latin deval­váció (szó szerint értékcsök­kentés) szót. Mindeddig 2 dollár 80 centet lehetett kapni egy fontért, ez­után csak 2,40-et adnak érte. Angliának egy szempontból na­gyon előnyös a leértékelés: az exportra termelt angol árukat könnyebb lesz eladni pl. az Egyesült Államokban vagy Nyu­gat-Európában, mert ha egy an­gol gépkocsi ára Amerikában eddig ezer font volt, akkor ez­után is ezer font marad, de az amerikai fogyasztó nem .két­ezernyolcszáz, hanem csak két­ezernégyszáz dollárt fizet majd érte. Az importáruk itt bent az angol piacon ugyancsak 14,3 százalékkal „módosulnak", de ez itt áremelkedést jelent, te­hát Anglia nyilván kevesebbet fog importálni és többet fog exportálni, amitől nyilván fel fog javulni a szigetország ka­tasztrofális fizetési mérlege. [Wilson kincstári optimizmus­sal ötszáz millió font többletet vár a jelenlegi háromszáz mil­liós hiány helyett évente.) Mit hoz a leértékelés az an­goloknak? Az exportra dolgozó iparágak tőkés tulajdonosainak áldását, mert sokkal könnyebb lesz eladni az angol árut kül­földön. A háziasszonyok pedig hogy járnak? Nézzük meg az én feleségem számításait. A Londonban kapható kenyér átlag 30 százalékban amerikai lisztből készül, de a többi rész ls nagyban külföldi mezőkön termett. A kenyér tehát kb. 10 százalékkal drágul meg. A leg­több vaj új-zélandi, illetve ír­országi, vagy dániai, — Íror­szág és Dánia gyorsan deval­válta saját valutáját, tehát a vajárak nem nagyon változnak. A sajt jórészt Franciaországból, illetve Olaszországból Jön, — több mint 10 százalékos drágu­lás. A marhahús főleg argentí­nai — 14,3 százalékkal drá­gább. A gyümölcs és főzelék csaknem 70 százalékban kül­földi. Az Itt nagyon népszerű birkahús Jórészt idegen termék, csakúgy mint a gyapjú, a gya­pot, a kender és a len, tehát drágul a textil is. Az autósok előre bekalkulálják terveikbe a benzin és olaj árának emelke­dését. Megdrágulnak a külföldi utazások, s közvetve egy-két hónap alatt átterjed a drágulás a teljes egészében angliai gyárt­mányú árucikkekre, mert a láncreakció addigra eléri logi­kai befefeződését. Mivel a leértékelés ilyen ér­vágást Jelent az egyszerű dol­gozók számára, nem csoda, hogy a munkáspárti kormány a hatalomra jutása óta eltelt 37 hónap alatt húszszor Ígérte meg, hogy nem lesz devalváció. Legutóbb a múlt héten 17-én, te­hát egy nappal a kabinet deval­vációs elhatározása után, mond­ta ki Párizsban lord Chalfont államminiszter, hogy nem de­valválnak. A kormány ezzel sa­ját magát ls leértékelte, mert ezekután még nehezebb hinni annak, amit egy angol minisz­ter mond. A devalvációnak még sokféle kihatása van, például Anglia közös piaci belépését befolyá­solhatja, megváltoztathatja a belpolitikai erőviszonyokat stb. Erről azonban legközelebb. Határidő előtt teljesítik az ötéves tervet A moszkvai dolgozók új kezdeményezése Felháborodás Angliában Az ellenzék a kormány lemondását követeli London. — A hétfői angol la­pok oldalakon keresztül foglal­koznak a font leértékelésével ős különösen Wilson vasárnapi be­szédével. A Financial Times megálla­pítja: A font árfolyamának fenntartása kezdettől fogva a kormány elsődleges és mindent háttérbe szorító célja volt, és a devalváció nyílt és megalázó beismerése annak, hogy e politi­ka megbukott. A Daily Mirror, amely általá­ban támogatja a munkáspárti kormányt, ezúttal emlékeztet a kormány korábbi ígéreteire és azt Írja: A kormány nemcsak a fontot, hanem önmagát is leér­tékelte. A Daily Telegraph gyalázat­nak nevezi a leértékelést és megvetéssel ír arról a magabiz­tos, sőt dicsekvő hangról, ame­lyet Wilson használt vasárnapi beszédében. A konzervatív lapok felszólít­ják a kormányt, hogy mondjon le és írjon kt úf választásokat. Wilson miniszterelnök a de­valválás okairól tartott vasárna­pi beszédében igyekezett meg­nyugtatni hallgatóit, hogy „a font belső értéke nem csökkent, csupán kevesebb import árút kell vásárolni", de nyomban hozzáfűzte, hogy az általános árszint — éppen az import áruk drágulása miatt emelkedni fog. Végül felhívást intézett a nemzethez, hogy „két kézzel ragadja meg a lehetőségeket" s ne rontsa le esetleges sztráf­kokkal az intézkedések várható eredményeit. Nagy Britannia Kommunista Pártfának végrehajtó bizottsága vasárnapi nyilatkozatában el­ítélte a font leértékelését. Az egész munkásmozgalomnak egy­séges baloldalt frontban kell egyesülnie, küzdve egy olyan politika megvalósításáért, amely megfelel az angol nép érdekeinek —, hangoztatja a nyilatkozat. Lapzártakor érkezett jelentés szerint az angol alsóházban tegnap viharos felszólalások ve­zették be a devalvációról szóló tanácskozást. • • • Az angol font devalválására számos ország azzal válaszolt, hogy devalválta saját valutáját, módosította annak a dollárhoz való viszonyát. A szovjet Allami Bank hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy megállapította a font sterling új árfolyamát, amely ezentúl 2 ru­bel 16 kopejka. Az amerikai Federal Reserve Board vasárnap 4 százalékról 4,5 százalékra emelte a bank­kamatlábat. (CTK — MTI) f KISLEXIKONUNK Dél-Arábia Az Aden brit koronagyarmatbál és 16 fejedelemségből 1963-ban alaknlt Dél-arábiai Államszövet­ség fügetlenné nyilvánítására elő­reláthatólag e hó végén kerül sor. A brit csapatoknak e térségből való végleges kivonásáról novem­ber 20-án tárgyalások kezdődtek Genfben. Az államszövetséget a britek a távol-keleti összeköttetés miatt rendkívül jelentős Aden biztosítá­sára hozták létre. („A Szueztől keletre" kiépített támaszpontrend­szer fontos láncszemeként.) Ez a föderáció alkotja Aden „hátor­szágát", azét a támaszpontét, amely katonai jelentőségén tűi az arábiai brit olajérdekeket ls hi­vatott védeni. A Dél-arábial Államszövetség az Arab-félsziget délkeleti partján, Jementől és Szaúd-Arábiától délre terül el, hozzávetőleg 160 000 négyzetkilométeren. Kizárólag ara­bok lakják, Aden kivételével, ahol akadnak kis számban indiai­ak, szomáliaiak és európaiak is. A dél-arábiai sejkségeket, emi­rátusokat és szultánságokat Ang­lia már a múlt században hódí­totta meg. A „kalózok elleni vé­delem nyújtásának" ürügyén vásá­rolta meg a Kelet-indiai Társaság (befolyásos angol politikai-pénz­ügyi szervezet) e területet, amely az Idők folyamán sorban átment a gyarmati elnyomás valamennyi jellegzetes stádiumán. Aden a má­sodik világháború után korona­gyarmati státust, később bizonyos fokú önkormányzatot kapott. Az arab világ java részét el­árasztó forradalmi hullámok nem kerülték el Adent és a környező területeit sem. Különösen 1954­től kezdtek az Arab-félsziget a részén is a gyarmati iga lerázá­sára Irányuló törekvések naciona­lista és forradalmi szervezetek formájában testet ölteni. Az összecsapások a brit hatósá­gokkal egyre szaporodtak, és a kiéleződött helyzetben az ango­lok — a függetlenség megadásá­nak elodázása céljából — 1959­ben államszövetséget tákoltak össze, melynek eleinte csak hat tagja volt. Néhány további törpe­fejedelemség bevonása után Ang­lia 1962-ben elhatározta Aden ko­ronagyarmatnak a szövetséghez csatolását. Itt azonban komoly el­lenállásba ütközött. A gazdasági helyzetével és intenzív politikai életével a szövetségtől erősen kü­lönböző Aden ugyanis a teljes autonómia felé törekedett. Csak egy év múlva sikerült nagyno­hezen, s a nép akaratának elle­nére Aden és 16 fejedelemség he­terogén összetételű, s ezért már eleve széthullásra Ítélt föderáció­ját létrehozni. A felszabadító szervezeteknek e térségben a közös cél elérésére alkalmazandó módszerek tekinte­tében sajnos nem voltak, s ma sincsenek azonos nézeteik. A Dél­arábiai Liga (SAL), a legkisebb és legkonzervatívabb függetlensé­gi erő az államszövetségben, nem tartja szükségesnek a britekkel való szakítást a gyarmati iga le­rázásához. Az erkölcsileg legbefo­lyásosabb szervezet viszont, a leg­haladóbb erőket képviselő FLOSY (Megszállt Dél-Jemen Nemzeti Felszabadítás! FrontjaJ, mint neve Is mutatja, e térséget Jementől egykor elszakított s a jövőben oda visszacsatolandó területnek tartja. Az EAK és más arab álla­mok támogatását élvezi. Nem csoda, hogy legtöbb híve Adenben akad, amely az utóbbi években a dél-arábiai népek antikolonialista felszabadító harcát képviselte, mig a sejkek, emirek és szultá­nok inkább London előtt hajbó­kolnak. Az Egyiptom-ellenes, cél­jainak elérésére egyéni terrort is alkalmazó NLF (Nemzeti Felsza­badítási Mozgalom) az arab világ segítsége nélkül akarja kivívni a függetlenséget. Támogatói java­részt az államszövetség elmara­dottabb részeiben voltak. Megerő­sítette helyzetét, hogy az angol kiképzésű dél-arábiai hadsereg, amely két hónappal ezelőtt az angol csapatoktól vette át a ka­tonai és biztonsági szolgálatot, szintén mellé állt. A FLOSY és az NLF közötti komoly viszály az utóbbi hónapokban már véres test­vérháborúvá tajnlt. Nagy-Britanniát a botcsinálta államszövetségben az utóbbi két évben végbement fejlemények a terület mielőbbi függetlenitésére késztetik. Szeretne azonban onnét űgy távozni, hogy a függetlenné váló arab államban olyan szerve­zet kezére játszani, amely poli­tikájával továbbra is a brit érde­keket szolgálná. Ezért támogatja az NLF-t, mely a hadsereget is maga mögött érezve most az egész államszövetség nevében tárgyal az angolokkal Géniben a dél-arábiai közigazgatási hatalom átvételéről. A FLOSY bejelentette, általános támadást Indít az NLF ellen, ami lényegében polgárháborút jelent. Moszkva — A szovjet nép az októberi ünnepségek non stop­sorozata után újult erővel lá­tott munkához. A második fél­évszázad első napjaiban nagy­szerd munkasikerekről érkez­tek jelentések. Ebben az ünnep után is to­vább élő versenylégkörben kez­London árnyéka Brüsszelben Brüsszelben hétfőn összeültek a Közös Piac országainak mi­niszterei, hogy folytassák Nagy Britannia Közös Piac-i tagsági kérelmének megvitatását. Az értekezlet munkája a font devalválása légkörében kezdő­dött. Az ülésen Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter kijelentette: Nagy Britannia he­lyesen járt el, amikor devalvál­ta a font sterlinget és ez az intézkedés is azt mutatja, Iga­zuk volt a Közös Piac országai­nak, amikor a múlt hónapban Nagy-Britannia Gazdasági és pénzügyi problémáinak rendezé­sét sürgették. Couve de Murville francia külügyminiszter beszé­dében rámutatott, hogy Francia­országnak még tanulmányoznia kell Brandt javaslatát, mielőtt állást foglalna. A font devalválásáról hozott brit kormánydöntés volt a té­mája az Európai Szabad Keres­kedelmi Társulás (EFTAJ Genf­ben nagyköveti szinten tartott tanácskozásának is. (MTI) deményezte három moszkvai élüzem, a Lihacsov Gépkocsi­gyár, a „Moszkábel", valamint a „Dinamó" gyár munkáskollektí­vája, hogy a moszkvai üzemek vállalják el: az ötéves tervet határidő előtt, 1970. november 7-re teljesítik. 1970 egyben Le­nin születésének 100. évfordu­lója. A szovjet főváros üzemi kol­lektívái egymásután Jelentet­ték be: a moszkvai üzemek dolgozói magukénak vallják az úf népszerű kezdeményezést és határidő előtt teljesítik az ötéves tervet. A moszkvaiak kezdeményezé­se országos visszhangot kel­tett. A versenyző munkáskol­lektívák mozgósító Jelszava: rentabilitással és takarékosság­gal, úf technikával előre az ötéves terv határidő előtti tel­jesítéséért. (MTI) NATO-közgyűlés Brüsszelben Brüsszel — Az Északatlanti Szövetség közgyűlése hétfőn Brüsszelben megkezdte XIII. rendes évi ülésszakát. A köz­gyűlés a tervek szerint novem­ber 25-ig tanulmányozza az Északatlanti Szövetséget érdek­lő különböző problémákat, köz­tük a kelet—nyugati feszültség enyhítésének kérdését. A közgyűlésen a NATO ösz­szes tagországainak — Görög­ország kivételével — 200 par­lamenti képviselője vesz részt. és a FLOSY és az NLF Kairó (CTKJ — Meggyőződé­sem, hogy a FLOSY és a NLF közötti ellentétek nem olyan mélyek, hogy meggátolnák a két mozgalom együttműködését, — jelentette ki Kairóban L. Sza­bi, az NLF főtitkára. Szabi állást foglalt a Dél-ará­biai Államszövetség jövő kor­mányformájának kérdésében, amely a legutóbbi hírek szerint november második felében nye­ri el függetlenségét. Hangsú­lyozta, hogy a végrehajtó hata­lom fő képviselője nem az el­nök, hanem a miniszterelnök lesz. A független Dél-arábiai Ál­néhány sorban AZ ANGOL gépkocsiipar kül­döttsége e héten a Szovjetunió­ba látogat. Az angol vállalko­zók abban bíznak, hogy hason­ló megrendeléseket kapnak, majd mint az olasz Fiat társa­ság, mely gépkocsigyírat épít a Szovjetunióban. GEORGI TRAJKOV, a Bolgár Nemzetgyűlés Elnökségének el­nöke tegnap egyhetes hivatalos látogatásra Iránba utazott. KUALA LUMPUR11A Malaysia fővárosába érkezett öt szovjet diplomata, hogy az újonnan lé­tesült szovjet kereskedelmi kép­viseletet berendezzék. KITTIKACSORN thaiföldi mi­niszterelnök hivatalosan beje­lentette, hogy az Egyesült Álla­mok „föld-levegő" típusú irá­nyított lövedékeket szállít Thai­földnek. MAGYARORSZÁGON az el­múlt 10 hónapban csaknem 85 milliárd forint értékű kiske­reskedelmi áruforgalmat bonyo­lítottak le, amely 9,9 százalék kai több, mint az előző év első 10 hónapjában. Az élelmiszerek vásárlása 9,1 százalékkal, az ipari áruké 10,8 százalékkal emelkedett. A SURVEYOR-B amerikai holdlaboratórlum a pénteki két­méteres „ugrás" után újabb 4000 fényképfelvételt sugárzott a Földre. Az újabb képek is kiváló minőségűek. A FELLBACHER ZEITUNG kia­adója eljárást indított Adolf von Thadden, az NPD nyugat­német neonáci párt elnöke el­len. Von Thadden nemrég kije­lentette, hogy a nürnbergi had­bíróság normáibol kiindulva Anthony Eden, Guy Mollet és Ben Gurion volt angol, francia és izraeli miniszterelnököt fel kellene akasztani. lamszövetség és a szomszédos Jemeni Arab Államszövetség kapcsolatait illetően Szabi hangsúlyozta, hogy az NLF nem Ismeri el a két ország közötti határt, és programjául tűzte kl a két ország egyesítését. Az NLF nem hajlandó katonai egyezményt kötni Angliával — jelentette kl továbbá L. Szabt, aki részt vesz az NLF küldött­ségének élén az angol kormány képviselőivel folytatandó genfi tárgyalásokon. Közölte: az NLF követelni fogja, hogy Nagy-Bri­tannia, amely 129 évig tartotta megszállva és kizsákmányolta Dél-Arábiát, fizessen kártérítést Dél-Arábia népének. KNIGHT angol rendőrblztos, akit október 14-én Hongkongból erőszakkal Kínába hurcoltak, tegnap visszatért Hongkong te­rületére. Az erre vonatkozó hír nam említi meg, hogy Kinght megszökött-e, vagy a kínai ha­tóságok engedték szabadon. BÉCSBEN befejeződött az Osztrák—Szovjet Baráti Társa­ság kongresszusa, melyen a 250 küldöttön kívül szovjet küldött­ség is részt vett. KIESINGER nyugatnémet kan­cellár tíznapos ázsiai körútra indult. A kancellár négy or­szágba — India, Burma, Cey­lon és Pakisztán — látogat el. DIALLO TELLI, az Afrikai Egység Szervezetének főtitkára elutazott Klnshasából, ahol be­fejeződött a fehér zsoldosok problémájával foglalkozó AESZ, különbizottság ülése. Elutazása előtt kijelentette, hogy a zsol­dosokat csak akkor bocsátják szabadon, ha a bukavul káro­kért felelős államok és szerve­zetek kártérítést fizetnek. JONAS osztrák elnök részvé­telével Bécsben megkezdődött az UNESCO tagállamai iskola­ügyi minisztereinek európai ér­tekezlete. A csehszlovák kül­döttséget Jifl Hájek miniszter vezeti. DELHIBEN az India és az NDK baráti társaságának rende­zésében értekezlet kezdődött India és a két német állam kap­csolatairól. GHEORGE RADULESCU mi­niszterelnök-helyettes vezetésé­vel tegnap román gazdasági küldöttség utazott Havannába, hogy megtárgyalja a román­kubai gazdasági együttműködés távlatait. RAPACKI lengyel külügymi­niszter tegnap Koppenhágából hazautazott Varsóba. Megérke­zésekor elismeréssel nyilatko­zott dániai megbeszéléseiről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom