Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-02 / 302. szám, csütörtök

A fiatal szovjet köztársaságnak születése pillanatában szembe kellett néznie a hazai és a vllágreakció összeszövetkezett erőivel. Pétervár volt a forradalom bölcsője, s egyben legveszélyezetebb nyugati bástyája. Az ország védelme és megerősítése szempontiából célszerűnek mutatkozott áthelyezni a szovjet kormány székhelyét. Csakis Moszkva jöhetett számításba, s 1918. március 10-én Pétervárról elindult a szovjet kormány különvonata. Másnap — március 11-én estefelé robogott be a Nyikolájevi, (ma Leningrádi pályaudvarra). Lenin a Szovjetek Házába hajtatott, mely a Nációnál szállóban a Mohovája 17. szám alatt volt. A 107. számú szobát foglalták le számára. Itt írta meg „Napjaink főfeladata" című cikkét, mely március 12-én jelent meg az Izvesztyija hasábjain. Minden ellenforradalmi erő ugrásra készült, hogy megfojtsa' a fiatal szovjet hatalmat, és Lenin épp e pillanatban egy hatalmas és gazdag Oroszországról álmodott. N. A. Nyekraszov költői sorai ihlették: „Te szegény és mégis gazdag, te hatalmas, és mégis erőtlen anyánk, Oroszország!" Lenin épp ezt a paradokszont akarta megszüntetni. A kiterjedésében hatalmas, természeti kincsekben gazdag, de elmaradott agrár országból a forradalom következtében felszabadult alkotóerők történelmileg rövid időn belül modern Ipari országot teremthettek ... Lenin már március 12-én Szverdlov, N. K. Krupszkaja és Boncs-Brujevics kíséretében megtekintette a Kremlt. Kívánságára" a bíróság egykori épületére felvonták a vörös lobogót. A Kreml a szovjet kormány székhelye lett, Moszkva az ország fővárosa. Lenin dolgozószobáját eleinTalálkozásom Leninnel te a lovassági laktanya épületében rendezték be, áprilistól kezdve pedig a Szovjetunió Minisztertanácsának épületében. Itt élt és Itt dolgozott. Innen irányította a polgárháború hadjáratait, itt álmodta az ország újjáépítésének és továbbfejlesztésének terveit. S itt született meg az ország villamosításának első terve. Lenin, a kremli álmodozó H. G. Wales, a fantasztikus regények és álmok tömeggyártója tévedett. Lenin elsősorban tevékenykedett. Szinte felmérhetetlen elméleti munkássága mellett ugyanolyan arányú politikai irányító és szervező munkát végzett: 1918. márciusától 1922. novemberéig Lenin kétszázszor lépett fel nyilvánosan Moszkvában, s magában ez a szám is arról tanúskodik, hogy nem a tétlen álmodozás, épp ellenkezőleg, az emberi teljesítőképesség határait súroló aktivitás jellemezte. Épp ez az aktivitás vált végzetessé számára: 1918. augusztus 30-án az egykori Michelszon üzem munkásait buzdította az ellenforradalom elleni harcra. Autója ott várakozott az üzem udvarán. Fél nyolckor kilépett a műhelycsarnok kapuján, s a kocsi felé igyekezett. Útközben nyomta fejébe ellenzős, kis sapkáját, és sebtében magára öltötte felöltőjét. S akkor dördült el a merénylő Fanni Roid (Kaplan) pisztolya. Kétszer dördült el a fegyver, s Lenin két mérgezett golyó ütötte sebbel a testében a gyárudvar kövezetére roskadt... Szeptember 18 án a lapok rövid jelentésben közölték, hogy Lenin meggyógyult és újra ellátja a Népbiztosok Tanácsa elnökének teendőit. Attól a pillanattól kezdve még hatalmas munkát végzett, de egészsége egyre hanyatlott. Huszonkettő őszén már nagybeteg volt, s december 12-én dolgozott utoljára a kremli kis kabinetben. A következő év májusában az orvosok tanácsára Gorkiba ment, hogy kipihenje a munka és a betegség okozla fáradalmakat. Október közepe után ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy felmenjen Moszkvába. Beszállt kocsijába, s az orvosok tiltakozása ellenére útra kelt. Caricino falvát elhagyva megkérte a kocsivezetőt, álljon meg. Ö maga kiszállt s hosszan elnézte az idesejlő Moszkva tornyait. Aztán újra beszállt a kocsiba és a Kremlbe hajtatott. Még egyszer körbesétált a vén falak között, betért dolgozószobájába és lakásába. Aztán a városba hajtatott és megtekintette az Országos Mezőgazdasági kiállítást. így búcsúzott el Lenin Moszkvától Huszonnégy januárjában. - • ste hét előtt tíz perccel örökre -eiiu.iyta szemét. És két napra rá, deli egy órakor a Paveleckij pályaudvarra begördült a gyászvonat, mely Lenin testét hozta, január 27-én, vasárnap délelőtt helyezték el koporsóját a Vörös-téren, a fából ácsolt Mauzóleumban. A mai vörös és fekete márványból épült mauzóleumot 1929-ben emelték. Szabályos időközben megzendül a Szpaszkij-torony órája, s a Mauzóleum előtt minden órában váltják a díszőrséget. Naponta ezer és ezer ember zarándokol el a Mauzóleumhoz. Ott a sírbolt mélyén üveg koporsóban álmodik Lenin és halvány villanyfény világítja meg az arcát.. . A kegyelet a legkegyetlenebb érzés. A kegyelet fáj. Mintha csak tegnap helyezték volna ide azt a koporsót. Mintha csak tegnap hunyta volna le a szemét. A fekete márvánnyal burkolt sírbolt mélyén kétségbeesett gondolat szállt meg: Nagyon sápadt. Túlságosan mozdulatlan. Túlságosan halott. A Vörös-tér fölé ágaskodó hatalmas égboltozat alatt tértem ismét magamhoz. Igenis él, és élni fog — ahogy a költő mondja. Él a város és a roppant ország személytelen, eleven lüktetésében, minden mozdulatban és minden szívdobbanásban az ő szíve dobog. Este szállodai szobámban belelapoztam egy antikváriumban vásárolt könyvbe. Lenin Materializmus és erapiriokriticizmus című munkája volt. Épp a térről és időről szóló fejezetnél nyílt ki a könyv. Beleolvastam (most elsőízben az eredeti orosz szövegbe) s abban a pillanatban szinte kézzel elérhető közelségben éreztem öt. Ott volt. Velem volt abban a moszkvai szállodai szobában, és idegeimben az ő gondolatai vibráltak. <1 magyar „új film" a pécsi játékszemle fii TALÁN NEM TÚLZUNK, ha azt mondjuk, a magyar filmművészet néhány év óta kezd ismét divatba jönni. Nemzetközi filmfesztiválok díjait sorolhatnánk ennek bizonyítására, s a nemzetközi sajtómegnyilvánulások garmadát idézhetnénk, melyek a magyar filmművészet hírét és rangját nyugtázzák. Ez az érzés bizonyosodott meg bennünk az idei pécsi III. magyar játékfilmszemlén is, ahol egy év termésének legjobbjai, hat film került a közönség elé. Mielőtt a nemzeti filmszemle egyes filmjeit vázlatosan érintenénk, szólnunk kell arról a vitáról, mely — a filmszemlével egyidőben — két napon át tartott, s melynek napirendjén „A magyar film helye a nemzetközi filmművészetben" kérdése szerepelt. A kétnapos vita során különösebben új szempontok — egykét felszólalástól eltekintve — ugyan nem merültek fel, s meggyőződésem, hogy a vita intenzitása s az ítéletalkotás távolról sem vot összhangban a magyar filmnek a világon betöltött rangjával, ennek ellenére (legalábbis kontúrjaiban) láthattunk, van miről vitatkozni. Bár a vitázók egy része a művészi alkotást megközelítő kategórizálást kifogásolta (Bíró Yvette filmkritikus, a Filmkultúra főszerkesztője tartotta a vitaindítót), érezhetően „kihallott" a tanácskozásból a megállapítás: a világ felfigyelt a magyar filmre, mert a magyar film is odafigyel a világra, az embert foglalkoztató legfontosabb kérdésekre. Nem arról volt szó a vitában, hogy a magyar filmnek a nemzetközi filmművészetben elfoglalt helyét kijelöljék, sem arról, hogy recepteket, bölcs tanácsokat kapjanak a művészek, Inkább a sikerek, a jó közérzet „okainak" tudatosítása, s ezen keresztül a továbbhaladás feltételeinek tisztázása volt a tét. így hát indokolatlannak tűnik, hogy egyesek „korainak" tartották az összegezést, s a kategórizálástól, valamint a posztulátumszerű igényektől féltették a filmművészet „friss, fejlődő és bonlakozó" jelenségét. Meggyőződésem, hogy a viták lényege mindig az újat, az előbbrevivőt kívánja szolgálni, s nem megmerevíteni akar egy folyamatot. AZ „Új MAGYAR FILM" jellemző sajátosságaként Bíró Yvette megállapítását említeném, még ha sokan perbe ls szálltak vele. Az „új film" névvel illetett mai magyar filmművészet jellegzetes sajátosságakém emelte ki azt az újfajta morális magatartást, intellektuális jelleget, mely a magyar filmek jellemzői. Ugyanakkor — az egyes alkotómódszerek megközelítése érdekében — három kategóriában sorolta a nini magyar filmeket. Az első csoportba jancsó Miklós filmjeit sorolta, melyek egy-egy központi gondolatot sokszor szinte példázatszerüen, sajátos — sőt absztrakt — módon fejeznek ki. A második csoportba az ún. analitikus filmeket sorolta, nnnt például a Húsz óra, vagy a Hideg napok A harmadik kategóriát — szerinte — az esszészerű filmek kötetlenebb, poetikusabb műfaja alkotja, amilyen például az Apa. Az egyes eltérő esztétikai felfogásokon, alkotói módszereken túl ma már többé-kevésbé általános jellemzője a magyar filmművészetnek, hogy az egyedi (egyén, nemzet) jelenségeken túl az általános emberi problémákat érintse, s hordozója legyen azoknak az emberi-társadalmi, filozófiai kérdéseknek, melyek foglalkoztatják a világot. A modern ember magányérzése, a hagyományos osztálykeretek fellazulása, az életstílus átalakulása, a városodás problémái, a társadalmi kérdésekkel, múlttal szembeni közömbösség, s az elidegenedés és más kérdések .aktív harcba hívják a formanyelv szempontjából nemzetközinek számító filmművészetet... Nagy erénye a magyar filmnek, hogy tartalomban és formában egyaránt korszerűt tud adni! A FILMSZEMLÉN szereplő alkotások színvonala bizonyítására elég megemlítenem, hogy ezek nemzetközi filmfesztiválokon elismerést és díjazást elért filmek — s ez a tény önmagáért beszél. Közös jellemzője a szemlén szereplő hat filmnek — Hideg napok, Apa, Tízezer nap, Utószezon, Szevasz, Vera, Hogy szaladnak a fák — a maiság, közéleti szenvedély, s a magas művészi színvonal. A szemlén ősbemutatók jnl vetített filmek: (Jancsó: Csillagosok, katonák, Bacsó: Nyár a hegyen) viszont már azt is tanúsítják, a magyar film sikersorozata nem állt meg, s további erőteljes, igazán művészi, rangos alkotásokkal bizonyítja létét, s rangját a világ filmművészetében. A játékíilmszemle társadalmi nagydíját Kovács András Hideg napok című filmje nyerte, mely hazai közönségünk előtt is jól ismert. A Karlovy Vary-i nagydíj után inegérdeméit a filmnek ez a hazai sikere. Kovács Aiulr rás filmje merész, bátor alkotás, amire joggal figyelt fel a világ. A szemle közönség diját a velencei díjnyertes film, a Tízezer . nap kapta. Hósa Ferenc vizsgafilmje a filmtörténeiben páratlan utat tett meg, s alkotóját egyszeriben világhírre emelte. Egy fiatal ember tízezer napján keresztül a történelem elevenedik meg ff filmkockákon, s a poetikusan szép film vallomásai szinte a nézőt is vallomásra, számadásra ösztönzik. Történelmi múlt, közeli és távolabbi megrendítő képei elevenednek meg előttünk. A felszabadulás pillanatában szenvedéllyel vallott hitvallás, a „világot teremtünk, és mi is olyanok leszünk, mint a világ" a valósággal komfrontálva mutatja a történelemalakítás szorongó és lelkes, sőt tragikus pillanatait, anélkül, hogy az „életteremtésbe" vetett hitet megingatná. Ez a díj éppúgy, mint a rendezésért kapott velencei, Illetve a „Prix de la jeunesse", ifjúsági díj megérdemeltnek mondható. Figyelmet érdemlő alkotás a többi díjnyertes is, éspedig Szabó István Apa című filmje, s Zolnay Pál: Hogy szaladnak a fák című alkotása. Az Apa bonyolult szociológiai és lélektani kérdéseket vet fel, s művészi erővel, helyenként finom humorral eleveníti meg mondanivalóját. A Hogy szaladnak a fák életrealitása szinte a lélektani tanulmány erejével hat a nézőre. Bár megoldásai — technikai vonatkozásban — hagyományosak, a lírai-drámai mondanivaló, s látásmódjának minden részletre kiterjedő jellemzői, s Kiss Manyi alakítása (a női színészi alakítás diját kapta) emlékezetessé teszi a filmet. JOGGAL TART IGÉNYT a modern film meghatározásra Herskó János legújabb filmje, a Szevasz, Vera is. Az élet valós dolgai egy fiatal lány sorsán keresztül elevenednek meg a filmvásznon, s álszemérem nélkül — helyenkánt azonban tempótlanul — vall a fiatalok problémáiról. Érdekes, megdöbbentő film Fábri Zoltán Utószezon-ja is, mely ugyancsak a szemle műsorán szerepelt. A film tartalmát nehéz volna meghatározni, s műfaját illetően a tragikomédia, fájdalmas groteszk stb. egyaránt ráillik. A filmben múltról és jelenről van szó. A fasizmus tényéről, mely - nemcsak a múltban rombolt, tehát nemcsak történelmi kategória, hanem a lelkekben ma is tovább élő méreg, s fertőzésveszélyes. Egy öreg ember egyetlen napját mondja el a film, aki hajdani bűne, a parányinak tűnő „hacsak" miatt vezekel önmaga s embertársai előtt, bűntudatot érezve, hogy bár nem ölt senkit, de „hacsíi.k"-jával nem is internacionalisták részvételével élethalál harcot vív a fehérek és az intervenciósok ellen. A film rendkívül szuggesztív, nagy erejű alkotás. Sőt a maga nemében rendhagyó is. A forradalmi téma jancsónál ugyanis sajátos értelmezésben jelentkezik. [ancsó nem hőskölteményt akar írni, hanem bemutatni a harc állapotát, természetrajzát v- hisz a forradalom is harc! —, s jelezni, a forradalom, az új világ megteremtése nem csupa diadalmenet. Érthető hát, hogy az alkotás híján van minden pátosznak, ünnepélyességnek. A filmet látva, csak helyeselhetünk Jancsó Miklósnak, aki művéről így vall: „Ha a forradalom hőseiről apologetikus szentképet festek, abban kevés úlat mondhatok ... Meggyőződésem, hogy a forradalmat nem emberfeletti hősök és szentek csinálták, hanem nagyon is emberszabású emberek, tehát ilyennek is ábrázolom őket". JANCSÖ MIKLÓSNAK ez a filmje nem „tucatáru", s művészi felfogása, képteremtő ereje, s szimbólumrendszere révén kétségtelenül Antonionihoz áll közel. A film a „hagyományokA Hideg napok egyik Jelenete. (Az előtérben: Latmovus toitán és Darvas Iván.) segített. Az emberség vizsgáján érzett bukás miatti bűntudat dúlja fel a film főhősének életét (Páger Antal alakítja, egyszerűen, a tőle megszokott hűséggel). Néhány szóvá) említést kell tennem a szemle műsorán ősbemutatóként szereplő Jancsó Miklós Csillagosok, katonák című filmjéről. A film magyarszovjet koprodukcióban készült, az ötvenedik évforduló tiszteletére. Témája a forradalmat követő napokra nyúlik vissza, amikor a szovjet nép a nemzetközi brigád, közte a magyar hoz" szokott nézőknél sok vitára, fenntartásokra adhat majd okot, művészi rangját, hitelét azonban aligha lehetne elvitatni... Amíg azonban valamely ország filmművészete — az adott esetben a magyar film — vitatémájával (s ilyen művekkel!) látja el a világot, ez azt ls jelenti, hogy a világ tudomást vett róla, s az új alkotások csak megalapozott hírnevét öregbítik ... A pécsi filmszemle alapján sem indokolatlan, ha azt mondjuk, van mit öregbíteniük! FÓNOD ZOLTÁN 19B7. XI. 2.