Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-14 / 284. szám, szombat
Kelet-Szlovákia szeretettel fogadta a magyar vendégeket Az amerikai kalézgépek terrortámadása Haiphong ellen (Folytatás az X. oldalról) Ozemnézés után a vendégek •Ibeszélgettek a Vasmű vezetőivel. Kni2ka elvtárs nyújtott tájékoztatót a gigantikus mű fejlődéséről, termelési eredményeiről. A Kosicei Városi Nemzeti Bizottság elnöke Stefan Cavara mérnök a város fejlődéséről számolt be. Emil Rigó elvtárs, a Vasmű üzemi pártbizottságának elnöke az üzemben végzett pártmunka formáiról beszélt, miközben rámutatott a Vasmű és a dunaújvárosi kohómű közötti szoros baráti kapcsolatra. Végezetül Kádár János elvtárs mondott pohárköszöntőt. Beszédében nagyra értékelte a magyar—csehszlovák együttmü(CTK) — A CSKP Központi Bizottságának földművelés és élelmezésügyi bizottsága október 13-án Stefan Sádovskynak, a CSKP Központi Bizottsága titkárának elnökletével ülést tartott, amelyen részt vettek a CSKP kerületi bizottságainak mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó titkárai és a meghívott szakemberek. Csütörtökön a Bratislava melletti Zerge-hegyen megkezdődött az új, több mint kétszáz méter magas tv-torony építése Miloslav Laipert mérnök, a Távközlési Központi Igazgatóság Igazgatója az új adó műszaki érdekességeit jellemezte, majd Mlchal Chudík, a Szlovák NemEgyezményt írtak alá (CTK) — Az elmúlt napokban Írták alá a színes televíziúra vonatkozó csehszlovák—szov|et tudományos És műszaki együttműködés egyezményét. A szovjet és csehszlovák szakomberek tárgyalásai megmutatták, hogy a tudományos, műszaki, valamint ipari együttműködés már szerződésben rögzített kereten túl a színes televízió bevezetésével kapcsolatban még más problémák megoldásánál is kívánatos. A csehszlovák kormány májusi határozata jóváhagyta, bogy Csehszlovákia tárgyalásokat kezdjen a Secam rendszerű, színes televíziós rendszer bevezetéséről és együttműködjék a Szovjetunióval, Franciaországgal és a KGST tagállamaival. ködés és baráti kapcsolatok eddigi eredményeit. Köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért és sok munkasikert kívánt a Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozóinak, akiktől lelkes éljenzés közepette vett búcsút. Délután a magyar párt- és kormányküldöttség hazánk pártós kormányküldöttsége, a kerület vezetőinek kíséretében a közeli Szinára hajtatott, ahol Július Vitko, a helyi nemzett bizottság elnöke és Stefan Jámbor, az EFSZ alelnöke üdvözölte a vendégeket. A helyi EFSZ gazdasági telepének megtekintése után a vendégek a kultúrházban elbeszélgettek a szövetkezet tagjaival. —tk Az ülés résztvevői megvitatták a CSKP Központi Bizottságának márciusi plénumán hozott határozat megvalósításával kapcsolatos kérdéseket, elsősorban a járási mezőgazdasági társulásokról szóló javaslatot. A bizottság foglalkozott a szövetkezetek VII. országos kongresszusának előkészületeivel. zeti Tanács elnöke végezte el az ünnepélyes alapkőletételt. Beszédében hangsúlyozta a televíziós műsor sugárzásának kulturális-politikai Jelentőségét, valamint azt ls, hogy az új tv-torony lehetővé teszi a második tv-műsor és a színes adás bevezetését. Jelentős lesz az új tv-torony felépítése a távolsági rádiőtávbesziélés, valamint az Intervlzió és az Eurovízió közti fokozódó műsorcsere szempontjából is. (dj) Míg az iparban, építkezéseken ós a mezőgazdaságban nagyban folyik a gépesítés, a raktárgazdálkodásban 57 százalékban még mindig nem sikerült kiküszöbölni a fárasztó fizikai munkát. A raktárgazdálkodás 400 000 dolgozójának több mint a fele munkás. Az ő vállaikon nyugszik a kb. 27 millió négyzetméter területen évente megforduló néhány száz milliárd korona értékű nyersanyag és termék kezelése — mondotta a Prágában megtartott sajóértekezleten Ján Vavra mérnök, a Raktárgazdálkodási Intézet igazgatója. A helyzet súRÖVIDEN •k Bohuslav Lastovióka a Nemzetgyűlés elnöke pénteken fogadta J. N. Dhamíjt az Indiai Köztársaság nagykövetét, aki átadta az indiai parlament két házának meghívását Csehszlovák Nemzetgyűlés küldöttsége számára. •A Otakar Siműnek miniszterelnök-helyettes a Mongol Népköztársaságból pénteken viszszatért Prágába. A csehszlovák álamférfi Ulan Batorban a KGST végrehajtóbizottságának 31. ülésén elnökölt. * A. Stefanovot, a Bolgár Népköztársaság állami ellenőrzési bizottságának elnökét pénteken fogadta Stefan Gasparík mérnök, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. •k Dr. Alois Neuman igazságügyminiszter fogadta a Csehszlovákiában tartózkodó dr. Szilbereky Ernőt, a Magyar Népköztársaság lgazságügymlniszterének helyettesét. * Alois Jindra közlekedésügyi miniszter október 13-án fogadta az SZKP Központi Bizottságának és területi bizottságainak vezető dolgozóiból álló küldöttséget, amely Ktril Stepanovics, Szimonov az SZKP Központi Bizottsága közlekedési és postaügyí osztályának vezetője vezetésével hazánkban tartózkodik. * Dr. JifI Hájek tanár, közoktatásügyi miniszter pénteken fogadta Ha Thanh Lámát, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadltási Front állandó missziójának vezetőjét, aki átadta a DNFF politikai programját és köszönetet mondott Csehszlovákia segítségéért. •k Pénteken befejeződött Prágában a csehszlovák ortopédikusok negyedik kongresszusa, amelyen közel 400 hazai és külföldi szakember vett részt. * A J. E. Purkynéről elnevezett orvosegyesület szlovákiai szekciójának hetedik kongreszszusa október 13-án kezdődött meg Bratlslavában. lyosságát növeli az a tény, hogy a raktáraknak 65 százaléka teljesen alkalmatlan erre a célra. Ezzel magyarázhatók az elraktározott áruban esett károk, melyek évente legalább 8 milliárd koronára rúgnak. A fogyatékosságok — az iparilag fejlett államok példáján okulva — a raktárgazdálkodás céljaira szolgáló beruházások növelésével és a készletek csökkentésével küszöbölhetők ki. Ezeknek a problémáknak a megvitatása az október 17—19 között Prágában megtartandó II. országos értekezlet feladata lesz. —km— (Folytatás az 1. oldalról) ságának nyilatkozatát, amely többek között megállapítja, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország rendkívül bátor fellépésének, gazdasági és katonai erejének köszönhetö, hogy a vietnami nép sikerrel ellenáll a legnagyobb Imperialista nagyhatalom támadásának. Az FKP nyilatkozata ugyancsak síkraszáll a VDK elleni légitámadások azonnali megszüntetéséért, és követeli, hogy a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítást Frontot mint a dél-vietnami nép egyetlen képviselőjét ismerjék el. A fiatal brit kommunisták ligája tegnap tiltakozó levelet küldött az Egyesült Államok londoni nagykövetségéhez, amelyben követeli a vietnami agresszió megszüntetését. A fiatal kommunisták egyúttal bejelentik, hogy holnap a Trafalgar téren találkoznak a Munkáspárt, a Liberális Párt és számos angol békeszervezet fiatal képviselőivel, hogy tüntessenek az amerikai kormány vietnami politikája ellen. Eddig mintegy Befejeződött az ENSZ közgyűlésben az általános vita New York (CTK) — Az ENSZközgyfilés XXII. ülésszakának szeptember 21-án megkezdődött általános vitája pénteken befejeződött. A vitában az ENSZ 122 tagja közül 101 tagállam küldöttei szólaltak fel. A közel-keleti kérdés vitáját héttőn kellett volna elkezdeni, mivel azonban a problematikával a Biztonsági Tanács újra foglalkozik, a közgyűlés később tárgyal róla. A kormánycsapatok újabb győzelme Nigériában tagos (CTK) — A nigériai kormánycsapatok ötnapi harc után elfoglalták Onitsha város nagyobb részét. A kelet-nigériai tartomány második legnagyobb városa ellen indított támadást a tüzérség és a légierők készítették elő, és ez lehetővé tette egy körülbelül ezer főnyi alakulatnak, hogy átkeljenek a Niger-folyón. A viszszavonuló biafrai egységek csütörtökön felrobbantották a hatmillió font sterling költséggel épített hidat, ami Asabut összekötötte Onitshával. A város teljes elfoglalása után a szövetségi alakulatok valószínűleg kelet felé nyomulnak előre, hogy egyesülve az enuguinál harcoló egységekkel és közösen indítsanak támadást Ojukwu tábornok vezérkara ellen. Egri Viktor, Szabó Béla, Tőzsér Árpád stb.) foglalkozott a kritika kérdésével, mely az utóbbi években meglehetősen lelassult, s ugyanakkor utánpótlás jóformán alig van. Az irodalomtudat fokozása érdekében hasznosnak mutatkozik az a javaslat, mely a közeljövőben amolyan kritikai-gyűjteményt kíván megjelentetni. Ez feltehetően a hazai magyar Irodalom tanítása szempontjából is hasznos kézikönyv lehet. Ugyanakkor jogos az az igény is, hogy a kortárs irodalom iránt nagyobb figyelmet tanúsítsanak az irodalomtanárok. S ilyen szempontból elgondolkoztató lehet a pedagógusok Irodalmi utánművelésének kérdése is, melyet Rácz Olivér vetett fele. A közgyűlésen több felszólaló foglalkozott az Irodalmi Szemle szerkesztési koncepciójának kérdésével s a terjesztés problémáival. E téren talán nem árt megszívlelni azt a szempontot, hogy a szerkesztés sokoldalúságával, az időszerű irodalmi, erkölcsi, társadalmi kérdések felvetésével kellene a folyóiratot vonzóbbá, s ezzel olvasottabbá tenni. A közgyűlésen felvetett elgondolások, törekvések kétségtelenül biztatóak. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a jó és Jobb művek kritériuma lehet a Jövőben az a döntő szempont, mely irodalmunk hírét és rangját az eddiginél előbbre viheti. —dz— 70 000 brit polgár írta alá azt a tiltakozó jegyzéket, amelyet Wilson miniszterelnökön keresztül akarnak eljuttatni az amerikai kormányhoz. A vietnami harcterekről érkezett Jelentések szerint az amerikaiak figyelmen kívül hagyják a világ haladó közvéleményének tiltakozását, és folytatják barbár támadásalkat a fontos észak-vietnami célpontok ellen. Az amerikai légierő nehézbombázói csütörtökön első ízben támadták a haiphongi kikötőnek azt a részét, amely eddig nem szerepelt az amerikai kormány által bombázásra engedélyezett helységek jegyzékében. Az amerikai kalózgépek ezenkívül bombázták a kikötő környékén fekvő polgári településeket, iskolákat, kórházakat és repülőtereket is. A tá-. madó gépek a hetedik amerikai flotta anyahajóiról szálltak fel. Hanoi jelentés szerint a VDK felett lelőtt amerikai repülőgépek száma 2391-re emelkedett. INDIRA GANDHI Széfiáfean Belgrád (CTK) — Indir^ Gandhi, Indiai miniszterelnök tegnap a bolgár kormány meghívására hivatalos látogatásra Szófiába érkezett. Jugoszláviából való elntazása előtt sajtóértekezletet tartott Tito elnökkel együtt. Tito kijelentette, hogy Izrael álláspontja hiúsítja meg a közel-keleti válság megoldását. Szavai szerint nagyon kellemetlen lenne, ha az ENSZ-közgyűlés mostani ülésszaka nem találna megoldást. Izraelnak vissza kell vonulnia a megszállt területekről, és nyilatkoznia kell, hogy a latin-amerikai országok, az Egyesült Államok és Jugoszlávia határozatainak melyik pontjá-. val ért egyet. Úfabb kételyek Guevara halálával kapcsolatban La Paz (CTK) — Óvandó tá^ bornok, a bolíviai hadsereg fő-: parancsnoka csütörtökön este közölte Robert Guevarával, hogy „Ernesto Che Guevara holttestét elégették". Robert Guevara ugyanis Argentínából Bolíviába repült, hogy azonosítsa a bátyja holttestét, akiről a bolíviai hatóságok azt állították, hogy az ismert latin-amerikai forradalmár életét vesztette egy csatában. A bolíviai hatóságok tehát nem járultak hozzá, hogy a legmegbízhatóbb személy, Che Guevara öccse a holttestet megtekinthesse. A bolíviai hatóságok gyors cselekvése gyanút keltett, hogy valóban az argentin származású forradalmárt ölték-e meg, A latin-amerikai e enicnyekkel foglalkozó politikai megfigyelők a Bolíviából az elmúlt 24 órában érkezett jelentések öszszegezése során számos kételyt, illetve ellenvetést találtak. Így például a bolíviai hatóságoknak logikusan éppen Robert Guevara bizonyításával sikerült volna eloszlatniuk a felmerült gyanút. Másodszor Ovando tábornok említett közlése előtt maga Barrientos bolíviai elnök követelte „Che Guevara nyilvános temetését." Az orvosi jelentés ls homályos, mely szerint Che Guevara 24 órával azután halt meg, ahogy fogságba esett. Továbbá a jelentés hét súlyos lőtt sebet említ, amit a sebesült 24 óráig nem élt volna túl. Végül a legfontosabb azonosítási lehetőség is homályt borít az eseményre, hiszen röviddel „Guevara eltemetése után" megsemmisítették az ujjlenyomatokat, amelyek állítólag a partizánvezéré voltak. Nem érdektelen, hogy mindez abban az időben történt, amikor Bolívia elnöke azt hangoztatta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy igazolják a holttestnek Che Guevarával való azonosságát. Ezzel kapcsolatban a spanyol emigrációban élő Hernández kubai költőnek az a véleménye, hogy a C1A által rendezett komédia újabb felvonásáról van szó, amellyel az amerikai propaganda vezérei a latin-amerikai partizánmozgalom felszámolását szeretnék elősegíteni. Irodalmunk megoldásra váró kérdései Ahogy tegnap már hírül adtuk, csütörtökön tartotta közgyűlését az írószövetség magyar tagozata. Tekintettel az egyes kérdések fontosságára, röviden és vázlatosan Ismertetjük a felmerült problémákat. Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, hogy a közgyűlés az alkotómunka kérdéseivel foglalkozott, s maga ez a tény is jelzi, hogy nemzetiségi kultúránk életében az elmúlt évek folyamán végbement változások, Intézkedések kedvezően hatottak életünkre. A két írókongresszus közti éveket jellemezve mind a titkári beszámoló (Tóth Elemér tartotta), mind dr. Turczel Lajos irodalomtörténész megnyitója hangsúlyozta azt a nagyarányú mennyiségi változást, melyen Irodalmunk keresztül ment. Ezt a változást hatékonyan segítették a szekció vezetőségének az alkotómunka kedvező feltételeinek megteremtésére irányuló törekvései, jelentősen hozzájárult azonban ezek realizálásához az írószövetség és a politikai és állami szervek megértése, támogatása ls. A könyvkiadás eredményei /Dobos László számolt be ezekről a kérdésekről) bizonyítékai irodalmunk fejlődésének is. Az a tény, hogy az 1963-ban megjelent 33 kiadványból 8 volt az eredeti (hazai magyar), s 1967ben viszont 32-ből 14 — ez Irodalmunk fejlődésének, Izmosodásának is bizonyítéka. Nem is beszélve az 1968-as évről, amikor — a magyar üzem törekvését jelezve! — 40 kiadványból 19—20 lesz az eredeti. A beszámolók azonban éppúgy, mint a felszólalások a teendők sorát ls jelezték. S ezek között első helyen kell említenünk az esztétikai igények növelését; a csehszlovákiai magyar írás művészi értékének emelését. Feltételezhetően kedvezően befolyásolja e téren az Irodalom fejlődését a könyvkiadó önállósulása, melyet a magyar tagozat célul tűzött ki, s bízik az állami és politikai szervek megértésében, támogatásában. A nemzetiségi Irodalom helyzete, szerepe szempontjából (ennek jellemzőit egyébként dr. Csanda Sándor irodalomtörténész fejtegette) pillanatnyilag azonban kedvezőtlenül hat az a tény, hogy az írói normák még mindig nem veszik kellőképpen figyelembe a nemzetiségi Irodalom sajátosságait. Az utóbbi időben (Bábi Tibor érintette ezt a kérdést) történt ún. normarendezés, nem vette figyelembe a könyvpiac felvevő képességét, s Ily módon a példányszám szabta korlátokat. Ugyanakkor az írói szervekben, így a Csehszlovák írószövetség Központi Bizottságában való képviseletet illetően az elfogadott határozat rámutat arra, hogy az írókongresszus méltánytalanul háttérbe helyezte a nemzetiségi irodalmakat, azzal, hogy a képviselet lehetőségétől megfosztotta őket. A jövőben — véleményünk szerint — a Szlovák Írószövetség keretében, intézményesen kell biztosítani a nemzetiségi irodalmak képviseletét. A kapcsolatokról szólva sajnálattal állapították meg a felszólalók, hogy a kölcsönös megismerés érdekében meglehetősen kevés történik. Míg a cseh és szlovák írók művei viszonylag rendszeresen jelennek meg, addig a hazai magyar írók alig jutnak el a szlovák vagy cseh nyelvű olvasóközönséghez. Sajnálatos, hogy e téren a betervezett költői antológia éppúgy nem került kiadásra, mint Fábry Zoltán válogatott írásai. (Tóth Elemér és Rácz Olivér foglalkozott ezzel a kérdéssel.) Ugyanakkor többen érintették a könyvpiac kérdését, mely a nemzetiségi irodalmak számára létkérdés, az e téren tapasztalható hibaszázalék azonban meglehetősen aggasztó. Több felszólaló (Turczel Lajos, Dénes György, Mács József, A mezőgazdaság kérdéseiről tárgyaltak Megkezdték az új bratislavai tv-torony építését Korszerűbb raktárgazdálkodást