Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-11 / 281. szám, szerda

A szovjet népgazdaságfejlesztési tervek fő célja az életszínvonal gyors emelése (Folytatás az 1. oldalrúl) népünk életét. Ezért beszélgeté­seink során kicseréljük tapasz­talatainkat, megvizsgáljuk mun­kánk eredményeit és keresni fogjuk azt, ami elősegítheti együttműködésünk további fej­lesztését, ami segít mindkét or­szágnak. Önök is és mi is tu­datában vagyunk annak, hogy országaink számára — ha kl akarjuk használni a tudomá­nyos és technikai fejlesztés előnyeit — fontos a sokoldalú együttműködés, amely új forrá­sokat és új lehetőségeket hoz­hat létre és kell hogy létrehoz­zon. Mint már említettem, közös érdekünk a béke megvédése és ezért megbeszélésünk tárgya lesz a jelenlegi nemzetközi helyzet és az állandóan foko­zódó veszélyes jelenségek meg­ítélése is. Az eddigi nemzetközi fejlődés nem az emberek bé­kés életét szolgálja. A vietnami agresszió és Izraelnek az arab országok elleni agressziója to­vábbi veszélyes háborús tűz­fészket hozott létre, fokozva a nemzetközi feszültséget. Mind­nyájan tudjuk, hogy a helyi konfliktusokból új világégés robbanhat kl. Ezért örömmel fo­gadunk minden ésszerű han­got — s egyre több van belő­lük —, amely a veszéllyel szem­ben elhangzik követelve a há­borús tűzfészek felszámolását. Országaink érdeke az Is, hogy megoldódjék az európai biztonság kérdése. Azonos az álláspontunk, abban is, hogy (Folytatás az 1. oldalrúl) gok közösségének erősítéséhez, valamint a szocializmusért és a békéért világméretekben folyó harchoz. Kedves Elvtársaink, Bará­taink! Még egyszer megköszönöm a szíves fogadtatást. Meggyőző­désem, hogy megbeszéléseink a csehszlovák elvtársakkal, a párt és a kormány vezetőivel min­Budapest (CTK) — Vala­mennyi magyar lap az első ol­dalon számol be a Kádár János által vezetett magyar párt- és kormányküldöttség csehszlová­kiai látogatásáról. Beszámolnak a küldöttség elutazásáról, majd közlik Fock Jenőnek, a magyar forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnökének a CTK buda­pesti tudósítójának adott nyilat­kozatát. A Népszabadság, az MSZMP Központi Bizottságának lapja keresni kell minden utat ah­hoz, hogy biztosítsuk a békét Európában és ne engedjük meg a háborús veszély fokozódását. Egységesek vagyunk abban, hogy nem engedhetjük meg a német revansizmus és a német militarizmus további térhódítá­sát, mert ez ismét — épp úgy, mint a múltban — európai kon­fliktushoz vezetne. Meg vagyunk győződve an­nak a szükségességéről, hogy mindenkinek, aki szívén viseli a béke ügyét, nagy és közös erőfeszítést kell kifejtenie és meghátrálásra kell kényszeríte­nie a békebontókat. Drága Elvtársak! Biztosítom önöket, hogy min­denütt, ahová ellátogatnak, né­pünk örömmel Ismerteti önök­kel munkatörekvéseit és életét. Legyenek meggyőződve ar­ról, hogy nemzeteink az önök országára és népére mint Jó szomszédra, barátra és szilárd szövetségesre tekintenek, és jö­vőjüket önökkel, az összes szo­cialista országgal és a világ békés erőivel való sokoldalú kapcsolatok további fejlesztésé­ben látják. Önök éppúgy, mint mi közös nagy barátunkra, a Szovjetúnióra támaszkodnak, amellyel az idén együtt meg­ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulóját. Ez a forradalom megnyitotta az emberiség szá­mára a népek szabadságához, a haladáshoz, a szocializmushoz és a békéhez vezető új utat. Drága magyar barátaink, kí­vánjuk, hogy érezzék magukat jól nálunk. den tekintetben, kölcsönösen kielégítők lesznek. Várakozás­sal és örömmel tekintünk a csehszlovák dolgozókkal való találkozás elé. Éljen a Csehszlovák Kommu­nista Párt, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság és dolgos népe! Erősödjék és virágozzék párt­jaink, országaink, népeink igaz barátsága! „Iestvéri küldetésben" című ve­zércikkében kiemeli az Antonln Novotn? által vezetett csehszlo­vák párt- és kormányküldöttség három év előtti magyarországi látogatásának jelentőségét. Ma teljes elégedettséggel szögez, hetjük le — állapítja meg a lap —, hogy mindkét ország nép­gazdasága áldásosán érzi az akkor meghatározott elvek gya­korlati megvalósításának elő­íiyeit. V. Kouckyval (CTK) — Gilberto Vieira, a Kolumbiai Kommunista Párt fő­titkára csehszlovákiai tartózko­dása során kedden találkozott Vladimír Kouckyval, a CSKP Központi Bizottsága titkárával. Az SZLKP üdvözlő levele (CTK) — Az SZLKP Központi Bizottsága üdvözlő levélben fe­jezte ki jókívánságait dr. Oto Dub tanárnak, a Szlovák Tudo­mányos Akadémia tagjának, a Csehszlovák Tudományos Aka­démia levelező tagjának a ki­vál ótudós 65. születésnapja al­kalmából. Az üdvözlő levelet Vasil Bifak, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára ad­ta át a jubilánsnak. Fogadás (CTK) — Dr. Jiff Hájek ta­nár, oktatásügyi miniszter teg­nap fogadta Yahiu el Fadlit, Szudán nevelésügyi miniszterét. Bányászfiatalok példamutatása (CTK) — A karvinái bányász­fiatalok küldöttsége tegnap je­lentést adott át Miroslav Zava­dilnak, a CSISZ Központi Bi­zottsága elnökének, amely sze­rint a karvinái Járás területén működő CSISZ-szervezetek tag­jai a 4. ötéves terv támogatásá­ra és a CSKP XIII. kongresszu­sa tiszteletére vállalt 100 mil­lió korona értékű felajánlásu­kat a kitűzött időpont előtt tel­jesítették. A valóban kiemelkedő ered­ményt az önköltség csökkenté­sével, a munka minőségének javításával, anyagtakarékosság­gal és ifjúsági, kulturális léte­sítmények építésével érték el. A küldöttség egyidejűleg átad­ta a karvinái járás ifjúságának új felajánlását, mely szerint Csehszlovákia megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére 50 millió korona értékű társadal­mi munkával gazdagítják az or­szágot. Bányaszerencsétlenség OSTRAVAN Az ostravai Győzelmes Feb­ruár Bányában október 10-én a délelőtti órákban a beomlás 10 bányászt elvágott a külvilág­tól. A bányamentők azonnal megkezdték a mentési munká­latokat. Négy bányászt sérülés nélkül kiszabadítottak, egy to­vábbival megteremtették az összeköttetést, öt bányász sor­sáról eddig nem érkezett jelen­tés. A mentési munkálatokat rendkívül nehéz körülmények között végzik. A baleseti bizott­ság megkezdte a beomlás okai­nak kivizsgálíisát. (Folytatás az 1. oldalról) 13 milliárd rubellel emelkedik. A jelenlegi ötéves terv során több mint hatvan millió szov­jet állampolgár kap új lakást, vagy Javitja meg lakáskörül­ményeit. Bajbakov rámutatott, hogy a mezögazdaságfejlesztési terv növelni kívánja az ország ke­leti területeinek gazdasági po­tenciálját. A kereskedelemről szólva a miniszterelnökhelyeí­tes hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió külkereskedelmében az előző évekhez hasonlóan a szo­cialista országok játsszák a legfontosabb szerepet. A legutóbbi két esztendő gaz­dasági sikereit méltatva Bajba­kov rámutatott, hogy az egyik legfontosabb eredménye a me­zőgazdaságfejlesztésnek Jelen­tős meggyorsítása volt. E fej­lődés üteme csaknem 1,8 szá­zalékkal magasabb, mint az előző ötéves tervben volt. Az 1968 évi költségvetési tervezetet Vaszilij Garbuzov New York (CTK) Románia, Pakisztán, a Csád Köztársaság és Jamaica kedden csatlakozott ahhoz a 77 országhoz, melynek képviselői az ENSZ-közgyűlés általános vitájában felszólaltak. Szerződés a világűr békés felhasználásáról Moszkva (CTK) Október 10-ével érvénybe lépett a világ­űr békés felhasználásáról szóló szerződés, amelyet ez év ja­nuár 27-én Irt alá a Szovjet­unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Tegnap a szer­ződés aláíróinak átadták a ra­tifikációs okmányokat Washingtonban, a Fehér Ház­ban lezajlott ünnepi aktuson jelen voltak a szerződés tagálla­mainak képviselői, közöttük Johnson amerikai elnök, Dobri­nyln szovjet nagykövet és Dean brit nagykövet. A szerződés kifejezi 84 or­szágnak azt az elhatározását, hogy betartják és megvédik az űrkutatás békés jellegét. ALBÁNIA NEM VESZ RÉSZT AZ OKTÓBERI FORRADALOM MOSZKVAI ÜNNEPSÉGEIN Moszkva (CTK) — Albánia nem küld delegációt a Nagy Október 50. évfordulójának ün­nepségeire Moszkvába — jelen­ti a France Presse hírügynök­ség megbízható forrásokra hi­vatkozva. Moszkvai tájékoztatás szerint az albán kormány a szovjet meghívást egyszerűen vissza­küldte anélkül, hogy megindo­kolta volna, miért nem vesz részt az ünnepségeken. pénzügyminiszter terjesztette a Legfelső Tanács ülésszaka elé. A tervezet 123,8 milliárd ru­bel bevételt és 123,5 milliárd rubel kiadást Irányoz elő. A be­vétel 8,3 milliárddal múlja fe­lül az ideit. A nemzetközi feszültség meg­követeli, hogy fokozott figyel­met fordítsunk a Szovjetunió önvédelmi képességeinek erősí­tésére — mondotta Vaszilij Garbuzov. Bejelentette, hogy vé­delmi célokra 16,7 milliárd ru­belt irányoz elő a költségvetés, a kiadások 13,5 százalékát. A miniszter végül közölte, hogy 1966-ban a bevételek 720 millió rubellel multák felül a kiadásokat. Kedden délután moszkvai idő szerint 4 órakor a szovjet par­lament két háza külön-külön megkezdte a vitát Nyikolaj Bajbakovnak, a Szovjetunió 1968-ra népgazdaságfejlesztési tervekre vonatkozó beszámoló­járól és a kormány 1968-as költségvetési tervéről. (MTI) Mircea Malitza, a Román Szo­cialista Köztársaság küldöttsé­gének vezetője, külügyminisz­ter-helyettes beszédének jelen­tős részében az európai helyzet­tel és az Időszerű nemzetközi problémákkal foglalkozott. A közép-keleti helyzettel kap"­csolatban a román küldött hangsúlyozta, hogy az izraeli csapatokat ki kell vonni a meg­szállt területekről. Állást fog­lalt továbbá a népi Kína jogai­nak felújítása mellett az ENSZ­ben. Javasolta mindkét német állam felvételét az ENSZ-tagjal sorába. Csehszlovák—S^lga együttműködési egyezmény Brüsszel (CTK) — Tegnap; Brüsszelben dr. Frantisek Vla­sák miniszter és Auguste d8 Winter belga külkereskedelmi miniszter ipari és műszaki együttműködési egyezményt írt alá Csehszlovákia és Belgium között. Az egyezmény alapján vegyes bizottságok alakulnak, amelyek felváltva Prágában és Brüsszelben fognak ülésezni ós irányítják a két ország vállala­tainak Ipari és műszaki együtt­működését. Kanellopulosz házi őrizetben Athén (CTK) — Patakosz tá­bornok, görög belügyminiszter közölte, hogy kormánya házi ] őrizetbe helyezte Kanellopulosz volt görög miniszterelnököt. Ka- j nellopulosz volt az első jelentős görög politikus, aki nyíltan fel- t szólította a katonai juntát, hogy mondjon le a hatalomról. Magyar párt- és kormányküldöttség érkezett hazánkba (Folytatás az 1. oldalról) A két államférfi beszédét a felenlevő prágalak figyelmesen hallgatták végig s többször tapssal fejezték kl tetszésüket és egyetértésüket. A be­szédek után a díszszázad parádés díszlépésben elvonult a vendégek előtt. Mielőtt a magyar párt­és kormányküldöttség tagjai a vendéglátók kísé­retében gépkocsikba szállták, Kádár elvtárs szí­vélyesen üdvözölte az egybegyűlt prágaiak ezreit. Majd elindult a gépkocsioszlop. Az első kocsiban Kádár János és Antonín Novotntj elvtárs, a má­sodikban pedig a két kormány elnöke — Fock Jenő és Jozef Lenárt elvtárs, azután pedig a kül­döttség további tagjai. A magyar és csehszlovák zászlókkal díszített gépkocsik sora Prága legforgalmasabb utcáin ha­ladt a vendégek szálláshelye, az őst prágai vár felé. A fehér bukósisakos motorkerékpáros rend­ör-díszkísérettel vonuló küldöttséget a Príkopyn és a Národní tHdán, valamint az egész útvonalon a prágaiák' lelkesen köszöntötték. A Nemzeti Színház homlokzatán hatalmas csehszlovák és magyar zászlót lengetett az októberi szellő. Az útszakaszt övező sok ezer prágai magyar, cseh­szlovák és vörös zászlócskákkal a kezükben üd­vözlő jelszavakkal köszöntötték a vendégeket. A Moldván túl, ahol a gépkocsioszlop a vár felé for­dult, nagy transzparens fejezte ki a két nép kö­zös akaratát: Éljen a szilárd barátság és a test­vért együttműködési A déli órákban a magyar párt- és kormánykül­döttség a Vítkov-hegyen megkoszorúzta a felsza­badulási emlékművet. A vendégeket az emlékmű­nél EUDOVÍT fíF.RNf, Prága főpolgármestere, dr. DOBROMÍL JECN?, a Külügyminisztérium proto­kollfőnöke és M. CHLAD vezérőrnagy, a prágai helyőrség parancsnoka várta. Jelen volt JOSEF KUDRNA belügyminiszter, dr. JAN PUDLÁK kUl­ügymíniszter-helyettes, JOSEF PUGÍK, hazánk ma­gyarországi nagykövete és LAD1SLAV NOVÄK, a köztársasági elnöki iroda vezetője. A koszorúzás után a küldöttség ismét a várba hajtatott, ahol KÁDÁR JÁNOS elvtársat és a ma­gyar párt- és kormányküldöttség tagjait fogadta ANTONÍN NOVOTNÍ elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, köztársasági elnök. A fogadáson jelen voltak: JOZEF LENÁRT minisz­terelnök, VLADIMIR KOUCK?, a CSKP KB titkára, dr. JÁN PUDLÁK, a külügyminiszter első helyettese, LADISLAV NÓVÁK, a köztársasági el­nöki iroda vezetője és JOZEF PUClK, hazánk bu­dapesti nagykövete. Délután megkezdődtek a csehszlovák—magyar tárgyalások. A csehszlovák delegációt ANTONÍN NÖVOTNf elvtárs, a CSKP Központi Bizottságá­nak első titkára, köztársasági elnök vezette. A csehszlovák küldöttség további tagjai: JOZEF LENÁRT, a CSKP Központi Bizottságának tagja, miniszterelnök, VLADIMÍR KOUCK?, a CSKP Köz­ponti Bizottságának titkára, dr. JAN PUDLÁK, a külügyminiszter első helyettese, VÍTEZSLAV VINKLAREK, az Állami Tervbizottság elnökhe­lyettese, FRANTISEK MARES, a külkereskedelmi miniszter helyettese és JOZEF PUClK, hazánk magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Este a magyar párt- és kormányküldöttség tisz­teletére Antonín Novotny elvtárs a várban foga­dást rendezett, amelyen megjelentek pártunk és kormányunk képviselői, a diplomáciai testület tagjai és más közéleti képviselőink. (sm) Antonín Novotny elvtárs üdvözlő beszéde KÖZÉLET G. Vieira találkozott NDK-nyilatkozat az atomsorompó-egyezményről Genf (CTK) — A. Roscsln nagykövet, a 18-hatalml leszere­lési bizottság szovjet küldöttsé­gének vezetője a tegnapi ülésen ismertette a bizottság tagjaival az NDK kormányának az atom­sorompó-egyezmény tervezeté­vel kapcsolatos nyilatkozatát, melyet az NDK kormányának megbízásából Georg Stibl, az NDK külügyminiszter-helyettese adott át azzal a kéréssel, hogy adják ki, mint a bizottság do­kumentumát. A nyilatkozat rámutat, hogy az NDK kormánya a javaslatot megfelelő alapnak tartja az atomstop-egyezmény mielőbbi megkötésére. Egy ilyen egyez­mény hozzájárulna az atom-vi­lágháború kitörése veszélyének csökkentéséhez és az európai nemzetek biztonságának meg­erősítéséhez. Elősegítené az atomenergia békés felhasználá­sát és megfelelő keretet létesí­tene a nemzetközi együttműkö­dés elmélyítésére ezen a téren. Roscsln nagykövet felszólalá­sának befejező részében rámu­tatott, hogy az NDK kormányá­nak nyilatkozata hozzájárul az atomsorompó-egyezmény meg­kötését célzó törekvésekhez. Hangsúlyozta, hogy az NDK kormányának állásfoglalásával szemben az NSZK mindent el­követ, hogy megakadályozza a szerződés aláírását. Ismét faji zavargások az Egyesült áSSamoklian Washington (CTK) — Mil­waukee-ben újabb faji zavargá­sok törtek ki, amikor a négerek békés tiltakozó menetét rend­őrök támadták meg. A négerek a lakáselosztásban megnyilvá­nuló megkülönböztetések ellen tiltakoztak. Augusztus óta min­den nap tiltakozó menetet szer­veztek, de csak az utolsó két al­kalommal került sor incidensre. A négerek helyzete egyre rosszabb — jelentette ki sajtó* értekezletén Brooke köztársa* ságpárti szenátor, miután látó* gatást tett Detriot néger get­tójában. Kijelentette, hogy csaknem semmit sem tesznek 4 négerek életkörülményeinek megjavításáért. Ha a kormány nem akarja, hogy még hevesebb zavargások törjenek ki, foglal, koznia kell ezzel a problémá­val. Román felszólalás az ENSZ-közgyűlés vitájában Kádár János elvtárs beszéde A magyar sajtó a csehszlovákiai látogatásról

Next

/
Oldalképek
Tartalom