Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-07 / 277. szám, szombat

Jg

00

, # a

HATVANÖTÖS nagy árvízig Kulcsodon lakott, hogy még pontosabb legyek másfél kilométerre a falutól, a tanyavilág és a falu határán. A víz jóformán mindenéből kiforgatta. Es amikor újra kellett kezdeni, Érsek Péter elgondolkozott: veje, lánya a faluban akar építeni, talán neki is jobb lenne ott. Megöregedett. Az öregembert viszont könnyebben érheti baj. A faluban mégiscsak közelebb a segítség. A fiatalok Csilízradványon kezdtek építeni. Idevaló a vő, itt lakik özvegy édesanyja. Hát csak építkezzenek, gondolta százszor is magában. Bár a fiatalok a lakás megtervezésénél már rájuk, öregekre is számítottak. A latban talán mégis legtöbbet a kis unoka szava nyomott. A négyesztendős Bögi Lacika állandóan azzal zaklatta a papát, hogy mielőbb költözzék hozzájuk, hozza magával a nagymamát is. Ha a papa vonakodni látszott, unokája így „pirongatta": „Látod papa, milyen vagy te, csak mondod, hogy nagyon szeretsz, és mégsem akarsz hozzánk jönni..." Felépült a szép, nagy új ház. A papának nem volt már maradása Kulcsodon, jóformán mindennap ellátogatott kisunokájához, aztán egyszer csak elfelejtett hazamenni... Másnap már a nagymamát is hozták. A fiatalok szép, tágas szobát rendeztek be a számukra. Szép, meleg családi kört alkotnak ők öten. Sok új ház épült az árvíz után Csilízradványon. Az övék a legszebbek közé tartozik. Talán az a sok virág teszi, ami a garádics két oldalán virít. Bent is sok a virág, a szobanövény. — A lányom nagyon szereti a virágot... Az új házban lassacskán megmutogat mindent, hol alszik a kis unoka, melyik az ő szobájuk, majd a tágas tiszta konyhában telepedünk le. Csak itt veszem jobban szemügyre Péter bácsit. Magas, szikár ember. Arcát keresztül-kasul szelik az élet barázdái, és mintha kissé meghajolt volna a vállára nehezedő 73 esztendő súlya alatt. Fején kucsma, lábán rövid szárú csizma, holott kint még ugyancsak próbálgatja erejét az őszi napsugár. — Fázós ember vagyok én már — mondja kedvetlenül Péter bácsi. — Sokat betegeskedem az utóbbi időben. Mintha egy kicsit a járása is bizonytalan lenne. Kitalálja a gondolatomat. — A kaspi fronton csapott meg a légnyomás. Azóta egy kicsit jobbra húz a testem ... • * EM KÉRDEZEM, hogyan került a Kaspi. tenger térségébe, kik mellett, kik ellen harcolt. Ezt már akkor is tudtam, amikor elhatároztam, hogy felkeresem. Érsek Péter nevét a Nagy Október harcosai között tartják számon. Fegyverrel a kezében harcolt az újért, védte a születő történelmet. Túloznék, ha most azt állítanám, hogy politikai meggondolások veziették a húszéves fiatalembert, a nyolcgyermekes kulcsodi falusi kovács legényfiát a forradalom oldalára. Mint sok másokat, annak idején őt is ágyútölteléknek szánták. Hathetes kiképzés után került az orosz frontra, de rövidesen fogságba esett. Akkor még csak egy kívánsága volt: mielőbb kijutni a fogolytáborból. Alkalom adtán munkára jelentkezett. Vasútépítésnél dolgozott. A jó felfogású legény hamar megtanult oroszul. Tizennyolcban, amikor vörös katonának jelentkezett már nemcsak beszélt, hanem írt, olvasott is oroszul. Felfogás, világnézet szempontjából sem volt már az az ember, aki annak idején a győri 19-es császári királyi gyalogezredhez bevonult. Mégis, amikor jegyvert kapott, hajóra szállt a szovjethatalom védelmében, inkább a szívére, ösztönére hallgatott. A hajóra szállásával egyídőben lett tagja a pártnak, 18 versztányira az afganisztáni határtól. A forradalom szele később a Kaspí-tenger térségébe sodorta. Itt robbant közvetlen közelében az ellenség gránátja, innen hozta az örökös emléket. Közben hosszabb-rövidebb ideig tartó politikai iskolázásokon vett részt. Így vált fokozatosan a többé-kevésbé az érzéseire hallgató fiatalember öntudatos, bátor vöröskatonává. Végső soron aztán Szamarkandban kötött ki. Ekkor már politikailag képzett, bátor harcosként ismerték' a felettesei. Ezért is került az ún. repülőszázadba. Ennek az alakulatnak az volt a feladata, hogy ott és akkor avatkozzon be, ahol és amikor a legnagyobb szükség van rá. Állandó készültségben voltak. Lovaik felnyergelve, ők harcra készen. a

Z ELTELT FÉL ÉVSZÁZAD már a feledés homályába burkolt sok mindent. Csak a „nagyobb dolgok" élnek még ma is Péter bácsi emlékezetében. Az például, amikor szemtől szembe találkoztak az uráli kozákokkal. Akkor még matróz volt egy folyami hajón. Az Amu-Darja folyón éppen utánpótlást szállítottak, amikor, hogy, hogy nem zátonyra futottak. A parton meg ez a kegyetlen kozák népség nyargalászott, akik még az oroszokat is pogányoknak tartották. Vallásosságuk szinte a fanatizmussal volt határos. — Volt egy ágyújuk is a kozákoknak — emlékezik Péter bácsi. — A mieinktől zsákmányolták. A tüzéreket meztelenre vetkőztet„Fázós ember vagyok én már ..." ték és karddal a szó szoros értelmében összeaprították őket. Elképzelheti, mennyire örülhettünk a találkozásnak. Egyszer csak látjuk, hogy ránk irányítják az ágyút. A hajónkon meg ezerhatszáz tüzérségi lövedék volt elhelyezve. Mi lesz itt, ha véletlenül közéjük találnak lőni. Még a vér is megfagyott bennünk a gondolatra. Aztán bum ... Elkerültük, amitől a legjobban féltünk. Második lövésre már nem ke•ült sor. Alighanem ez :)olt az utolsó töltetük. Szerencsénkre a folyó szintje is emelkedni cezdett. Rövidesen folyathattuk utunkat... Másik ilyen élménye a buharai emírség elfoglalása. — Életemben nem hogy nem láttam, de elképzelni sem tudtam egy halomban annyi aranyat, kincset, mint amennyit ott zsákmányoltunk. Szekérszámra volt az arany és ékszer. Őrzését ránk, a repülőszázadra bíztájc. Óriási volt a felelősség, de a kísértés is. Magunkra is vigyáznunk kellett. Furcsa portéka az arany, sokszor erősebb az ember akaratánál... A harmadik ilyen élő emlék egy vöröskatona esküvője. Ezerkilencszázhúsz nyarán történt Szamarkandban. A menyasszony Mária Ig•ahovna Krjucsina, egy irkutszki leány volt. A boldog vőlegény, Érsek Péter, a repülőszázad harcosa. — Tíz üveg bort és tíz font húst kaptunk az esküvőre, még egy magyar cigányzenekart is összehoztunk... fíá USZONEGY ŐSZÉN nagy újság járta Kul•f £ csodon. Hazajött Érsek Péter, akit már régsn elsirattak. Haza ám, sőt asszonyt is hozott, orosz asszonyt! A család kitörő öröme és nagy-nagy szegénység fogadta. Kevésbé örültek azonban az idegen asszonynak, akinek a szülők még a szavát sem értették. A kezdeti ellenszenv, fokozatosan ellenségeskedéssé fajult. A fiataloknak ott kellett hagyniuk a szülői házat. Később már kettőjük között sem volt teljes az egyetértés. Zavarta a családi békét, hogy az asszonynak nem lehetett gyereke. Érsek Péter viszont nagyon vágyott a gyerekek után. Felesége a falusi életet sem szerette. Városba vágyott. A politikában sem egyezett a nézetük. Az asszony nem nézte jó szemmel, hogy férje itthon is megmaradt kommunistának, hogy állandó zaklatásban, nyomorban élnek. Mindezért a férjét okolta . .. Harmincötben aztán véglegesen ketté vált az útjuk. Érsek Péter özvegyember l^tt s megmaradt kommunistának, egészen a Horthy megszállásig. Negyvenkettőben újra nősült. Ebből a házasságból született a kis Juliska, aki most már maga is édesanya: a kis Bögi Lacika anyukája. A felszabadulás után Érsek Péter nyomban fel akarta újítani párttagságát. Nem kellett. A magyar kommunistákra akkor nem volt szükség. Nagy sebet ejtettek ezzel a lelkén. Többet az esetről nem beszél, viszont a pártot mégis szervezni kezdte a faluban. Később mint pártonkívüli került a helyi nemzeti bizottság élére. Mire lelkében behegedtek volna a sebek, a testét támadta meg a betegség. Súlyos tüdőbajt kapott. Ekkor már hívták vissza a pártba, hívták, de ő egyre csak azt hajtogatta: „Amíg egészséges voltam nem kellettem, betegen viszont már nem megyek. A pártnak testben, lélekben ép, egészséges emberekre van szüksége ..." Teljesen már nem épült fel. A kulcsodi vezetők viszont így is számíthattak rá. Annak idején, amikor szóba jött a szövetkezet, Érsek Péter nemcsak szóval, hanem tettekkel agitált, példát mutatott. Ekkor már elég jó lábon állt, szép kis gazdasága volt: jó föld, szép jószág. Nem volt neki sem könnyű a választás, de tudta, hogy rajta a falu szeme: mit tesz Érsek Péter, o nagy kommunista. J RSEK PÉTER az elsők között lépett be a szöy vetkezetbe. Komolyabb tisztséget ezután sem vállalt, ha azonban tanácsért fordultak hozzá, mindig készségesen segített. Az ilyesmi pedig elég gyakran előfordult. A fiatalabb tisztségviselők nem egyszer megszólították: Péter bácsi maga ezt hogy csinálná? És Péter bácsi soha nem fukarkodott a jó tanácscsal. Még ma sem, pedig fogytán már az ereje. Könnyen elfárad, csak akkor csillan fel a tekintete, ha kis unokája az ölébe ül, vagy azt mondja: Papa játsszunk lovacskátl A repülőszázad hajdani katonája ilyenkor csak mosolyog és tűri, hogy unokája igazi huszár módjára a hátára pattanjon. SZARKA ISTVÁN H

o az érsekújváriak itt a Nyitrapart környékén szaglászó embereket látnak, ma már meg sem ütköznek. „Nem idevalósiak" — állapítják meg. Orrunkat mi is a szélnek tartottuk és találgattuk, honnan jön ez az ismerős, fűszeres illat. — Érzed? — Érzem! Ez... paprika... Szeptember is elmúlt már, ez az időszak a paprikaszüret kellős közepe. Bent a malomudvaron csúcsforgalom van. Ládákban, teherautókon és lovaskocsikon vagonszámra szállítják ide a Mátyusföld és a Csallóköz aranyát. Ez az arany — rubinpiros. És ki hinné, hogy az „aranybányát" viszonylag nem is olyan régen tárták fel. Jozef Gajdos, a mester - javakorbeli férfi - még emlékezik rá, hogyan fedezte fel a környék a paprikatermelésben rejlő lehetőségeket. — Ezerkilencszázharmincegy óta dolgozom a szakmában. A Hornák család - a paprikamalom tulajdonosok - akkoriban még Spanyolországból vásárolta az őrölni való pirospaprikát. És senki se gondolt arra, hogy ezt itt is érdemes lenne termelni. Érdekes, milyen nehezen tudtuk áttörni a bizalmatlanság burkát. A parasztember - akit évszázadokon át mindenki becsapott — ezúttal is gyanakodott. A parasztok csak akkor voltak hajlandók paprikát termelni, ha a malom tulajdonosai a termőterületre eső másfél búzatermés értékét előlegezték. A második évben erre már nem volt szükség. Mindenki észrevette, hogy érdemes ezzel a növénnyel foglalkozni. Rövidesen „szociális növénynek" keresztelték el a paprikát. A sokgyermekes, kevés földű családok közül sokat ez mentett meg a tönkremenéstől. A HAGYOMÁNY FOLYTATÁSA Ezerkilencszázharmincnyolcban a környéken már 1500 holdon termeltek paprikát. Tíz év se telt bele és kialakultak a híres paprikatermelő dinasztiák. — Ma is érdemes? — Nézzen ki az udvarra. Vagy kérdezze meg a termelők közül akármelyiket ... Igy válaszolt a mester és egy listáról faluneveket és termőterületeket olvas fel illusztrációképpen. A sopornai szövetkezetesek az idén 104 hektáron termelik. A zsitvaudvardiak nyolcvanon. A marcellháziak húsz hektáron. És ma alig akad a környéken gazdaság, ahol legalább néhány hektáron ne termelnék. Hihetetlennek tűnik, de tény, hogy egy árnyi területről - ha jól gondozzák a növényt — ezer korona értékű paprikát is be lehet takarítani. Benn a malomban minden vérpiros. A garat, a zsákok, a falak és — az emberek. — Nem árt a szervezetnek? — Aki huzamosabb ideig itt dolgozik, az még náthalázat se kap... Nem újonc, hanem a szakma veteránja mondja ezt. Harminchat esztendő elég hosszú idő ahhoz, hogy valaki megismerje a mesterséget, annak minden fortélyát. Jozef Gajdos egészsége bizonyítja, hogy nem legenda: a paprika védi a szervezetet. PIROS Ml Amikor „szociális ni Ä náthaláz ellenszere? • Hí A késztermék: naponta kerek száz mázsa őrölt paprika. A csomagolóban gép „készíti" az ötdekás, tízdekás, negyedkilós tételeket a háziasszonyoknak és gép csomagolja a zsákokat is az élelmiszeripar számára. A LEGCSÍPÖSEBB A növény neve talán világszerte: paprika. Kivéve az oroszokat. Puskin nyelvén a paprika - perec. A 17-18. század magyar költői a nyugat-európai embereket „kákabélű" jelzővel illették. Részben azért, mert nem bírták a paprikát. A német, az angol, a francia mással, finomabbnak tartott fűszerrel ízesítette ételeit. Néhány tudományos felfedezés — főleg a Nobeldíjas magyar Szentgyörgyi Albert felfedezése - szinte az egész világon divatos fűszerré tette a paprikát. Ma például már a német is szívesen használja. - A hazai fűszerpaprikaszükséglet megközelíti az évi kétszáz vagont. Főleg a cseh kerületekben fokozóA cson Fészek r a 1< Ha a falakba helyezett tégla, a beton, a vakolat beszélni tudna, Komárom, Dunaszerdahely és Bratislava vidékén nem egy épület a KukuCka munkacsoport nevét hangoztatná. Ha pedig mindaz az építőanyag, amelyet ez a hattagú csoport falakká formált, csodálatos módon összehalmozódna, a Cheops-piramis csak kisebb dombnak tűnnék mellette. A KukuCka-csoport most Pozonypüspöki mellett egy hipermodern épületen dolgozik. Hosszúra nyúlna az írás, ha nyomon követnénk a hat építőember útját a Zlaté Moravce melletti Zikavából egészen jelen munkahelyükig. Időben legalább tizenkét évnyit kellene visszamenni a múltba. Annak azonban, hogyan kerültek Komárom vidékére, onnan pedig Bratislava szomszédságába, már helye van a riportban. Amikor a csallóközi rónaságról a pusztító ár visszahúzódott és megindult az újjáépítés, a düledező falak kőművesek után kiáltottak. KukuCkáék akkor Pleätany vidékén dolgoztak, s önként jelentkeztek, hogy részt vesznek Csallóköz újjáépítésében. Komárom vidékén, Mocson, Gútán, Gyulamajorban és másutt több mezőgazdasági épület dicséri szorgalmukat. Abban az időben a Mezőgazdasági Építővállalat műszaki csoportjában dolgozott Mocson egy fiatal mérnöknő, Sofia Siposová. Egy beindított építkezésen új építésvezetőre volt szükség, s a főmérnök a fiatal lányt bízta meg. Meghagyták, hogy válasszon magának munkacsoportot, kedve szerint. Siposová Kukuckáékra pályázott, csakhát voltak nála tapasztaltabb mesterek, és megelőzték őt. A mérnöknőnek valóban csak az „alja" maradt, olyan kőművesek és segédmunkások, akik dolgozni ugyan tudtak, csak éppen nem szerettek, rendszertelenül jártak munkába és általában sok baj volt velük, jó negyed évig tartott, amíg ezekből a vállalatszerte elmarasztalt munkásokból, kőművesekbő alakult ven hin tük dőlj műves, még szí A hói közben víz Utál visszake építővál Itt azor szükség A válli hogy sz a műnk igyekszi nő létéi ott, aht szerint A KukuCka csoport: (balról) Simon Bóna, fái Stefan Kuknéka, Dominik Dubay, én Jozef l